Új Szó, 1967. október (20. évfolyam, 271-300. szám)
1967-10-03 / 273. szám, kedd
jól teljesítjük az exportfeladatokat SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ AZ SZNT ELNÖKSÉGÉNEK TARGYALASAIRÓL (CTK) — Bratislavában a tegnap megtartott sajtóértekezleten Ladislav KompiS mérnök, a Szlovák Nemzeti Tanács építőipari megbízottja tájékoztatta az újságírókat a Szlovák Nemzeti Tanács elnökségének tárgyalásairól. Az ülésen az SZNT plénumának előkészítésével foglalkoztak. A plenáris ülésén a képviselők a vállalatok kiviteli feladatainak teljesítéséről, valamint a kiválasztott egészségügyi intézmények nyújtotta szolgáltatások színvonaláról fognak tanácskozni. Az elnökség ezenkívül foglalkozott a vendéglátóipari vállalatok szolgáltatásainak színvonalával is. A szlovákiai vállalatok az év első felében a szocialista országokba irányuló kivitel feladatait több mint hét százalékkal túlteljesítették. Feltételezhetjük, hogy a kivitel egész évi feladatait mintegy két százalékkal fogják túlszárnyalni, emellett kialakulnak annak feltételei is, hogy Szlovákia kivitele tovább emelkedjék. A vendéglátóipar ellenőrzésével kapcsolatban egyebek között megállapították, hogy maguknak a polgároknak is fokozottabb figyelemmel kellene kísérniük az árak, a minőség és a higiénia követelményeinek betartását. A kiszolgálás minőségére hatást gyakorol a dolgozók hiánya és a vendéglátóipari Szemek kapacitása. A vendéglátóipari dolgozóknak mindössze nem egészen két harmada rendelkezik a megfelelő képesítéssel. Elmélyítjük a választások demokratizmusát (Folytatás az 1. oldalról) ciós időszakát fél évvel, a bírák funkciós időszakát pedig egy évvel. A szónok az alapelvek elemzésénél mindenekelőtt a többmandátumos választási körzetek új rendszerére mutatott rá. Emellett a körzetek megnövekednek, a mandátumok számának pedig olyannak kell lennie, hogy lehetővé tegye a lakosság összetételének és a Nemzeti Front képviseletének tiszteletben tartását. A választók választási körzetük egyes képviselőihez azok politikai és szakmai képességei és tapasztalatai szerint fordulhatnak. Ezzel egyidejűleg bevezetik a pótképviselők intézményét, ami lehetővé teszi, hogy lényegében kiküszöböljük a pótVálasztásokat. Minden választási körzetben több jelöltet Is javasolhatnak, mint amennyi képviselőt választanak az adott körzetben. Ezzel egyidejűleg javaslat történt a jelöltek javasolása eddiAz Állami Pénzügyi, Árés Bérbizottság ülése (CTK) — Az Állami Pénzügyi, Ár- és Bérbizottság tegnapi üiésén a népgazdaság ez évi fejlődését értékelte különös tekintettel az árakra, bérekre és egyéb gazdasági eszközökre. A bizottság megállapította, hogy a bérszabályozás célja, amelyre a CSKP Központi Bizottsága májusi és szeptemberi ülésein hozott határozatokból következő bérpolitika szellemében kerül sor, nem az, hogy a bérek élénkebb emelkedését direktív befagyasztással akadályozza, hanem hogy olyan fejlődésnek nyisson utat, amelyben az emelkedő béreket a reális termelés emelkedése, a piac minőség és választék tekintetében egyaránt kielégítő áruval való ellátása támasztja alá. Elhunyt ANTAL LAJOS elvtárs 1967. szeptember 30-án életének 72. évében elhunyt Antal Lajos elvtárs, a párt érdemes alapító tagja, a nagymegyeri és komáromi járás jelentős politikai és közéleti tényezSje. Antal elvtárs az elsß világháborúban mint hadifogoly részt vett az oroszországi forradalomban. Visszatérése után 1921-ben a CSKP bogyai szervezetének alapító tagja lett és 193B-ig mint a bizottság tagja ebben a szervezetben tevékenykedett. 1936-ban elszántan harcolt a Csehszlovák Köztársaság szétbomlasztása ellen, amiért a Horthy megszállás idején rendőri felügyelet alá helyezték. A megszállás éveiben illegalitásban dolgozott. A felszabadulás után tevékenyen részt vett a pártmunkában és a közéletben. Hosszabb Idfin át az SZLKP nagymegyeri járási bizottságának titkáraként tevékenykedett. Falujában részt vett az egységes földmfivesszövetkezet megalapításában, amelynek több évig az elnöke volt. Antal elvtársat október 3-án 14 órakor • bogyai polgárok, bajtársak és az SZLKP komáromi járá'9 bizottsága küldöttségének jelenlétében helyezik drök nyng»\imgi rendszerének módosítására. A Nemzetgyűlésbe való választások során a jelölteket csupán a Nemzeti Frontban tömörülő szervezetek, nem pedig a dolgozók gyűlései javasolnák. A javaslatokat a Nemzeti Front bizottságai tárgyalják meg és Javaslatukat a választók gyűlései elé terjesztik. Tárgyalásuk alapján javasolják a jelölteket regisztrációra a megszabott sorrend szerint. Emellett betartjuk majd azt az elvet, hogy a körzeti választási bizottság köteles az összes javasolt Jelöltet regisztrálni. A megállapított sorrend fontos arra való tekintettel, hogy több jelöltet kell regisztrálni, mint amennyit megválasztanak, és hogy a képviselő megválasztásában szerepe lesz a sorrendnek is. A választó azokra a jelöltekre szavaz, akiknek nevét nem húzza át. Amennyiben a szavazócédulán több nevet hagy meg, mint ahány képviselőt körzetében megválaszthatnak, a sorrend dönt arról, kit választanak meg képviselőnek és kit pótképviselőnek. A pótképviselő a javasolt elvek szerint automatikusan elfoglalja a megürült képviseleti helyet. Oj választásokra akkor kerül sor, ha a választásokon a választóknak kevesebb, mint a fele vesz részt, avagy ha a választásokon nem választottak meg kellő számú képviselőt. A képviselőt akkor lehet viszszahívni, ha nem teljesíti funkcióját. Ezenkívül a képviselő maga ls lemondhat funkciójáról. K O Z E L E T Üdvözlő távirat (CTK) — A CSKP Központi Bizottsága üdvözlő táviratot intézett Pieter Keunemanhoz, a Ceyloni Kommunista Párt főtitkárához 50. születésnapja alkalmából. Iráni vendég hazánkban (CTK) — Václav David külügyminiszter meghívására tegnap reggel egyhetes látogatásra hazánkba érkezett ő császári fensége, Abdor Reza Pahlevi iráni herceg. A bfi'jses vendéget a ruzyr Bt repülőtéren dr. fán Pudlák, a külügyminiszter első helyettese, valamint politikai és közéletünk más vezető képviselői üdvözölték, jelen volt Abdol Ahad Dara Irán prágai nagykövete is. Lengyel küldöttség Csehszlovákiában (CTK) — Frantisek Hagara, az SZNT erdő- és vízgazdálkodási megbízottja tegnap a délelőtti órákban fogadta a hivatalos lengyel küldöttséget, melyet fanusz Grochulski miniszter, a központi vízgazdálkodási hivatal elnöke vezet. A lengyel vendégek koszorút helyeztek el a duklai emlékműnél és kegyelettel adóztak a második világháborúban elesett hősök emlékének. Fogadás a szovjet nagykövetségen (CTK) — Sztyepan Vaszilfevics Cservonyenko, a Szovjetunió prágai nagykövete tegnap fogadta a „Rosszijána 1967" első orosz nyelvi fesztivál keretében megrendezett „Puskin emlékmű" országos szavalóverseny résztvevőinek küldöttségét. A delegáció tagjai közt voltak a verseny győztesei: az ostravai Zuzana Pikóvá, a Ceské Budéjovice-i Tatana Korbe lová és a ruZomberoki Sofia Páriéková. A küldöttséget dr. fán Némec, a CSSZBSZ központi titkára vezette. L Síúr-újságírói díj Ladislav Novomeskynek (CTK) — A Szlovák Nemzeti Tanács elnöksége újságírói alkotásokért Iiudovít Stúr-dijat alapított, melyet a sajtó, a rádió, a televízió és a filmtudósítás dolgozóinak adományoznak kiváló publicisztikai alkotásokért, valamint több éves Jelentős szervező, pedagógiai és tudományos kutató tevékenységért az újságírás fejlesztés terén. A Szlovák Nemzeti Tanács elnöksége az 1967. évi Eudovlt Stúr-dijat Ladislav Novomeskú nemzeti művésznek Ítélte oda. Befejeződött az NAO konferenciája Bécs (CTK) — Tegnap Bécshen befejeződött a Nemzetközt Atomenergia Ügynökség XI. konferenciája, amely az atomfegyverek elterjedésének megakadályozása jegyében zajlott le. A 98 tagállam képviselői megváltoztatták az új időszakra az ügynökség vezetőségét, amely között ott találjuk Csehszlovákia képviselőjét ls. [ Jan Neumann mérnök, a A szociáldemokraták elvesztették többségüket a brémai választásokon Bonn (CTK) — A brémai parlamenti választások előzetes eredményei szerint a szociáldemokraták a szavazatok 46 százalékát kapták az 1963 évi 49 százalékhoz viszonyítva. A kereszténydemokraták a szavazatok 29,5, a szabaddemokraták 10,5, az újnáci Nemzeti Demokrata Párt 8,8, a Német Párt 0,9 százalékát kapta. A brémai választásokon a több mint félmillió választónak mintegy 75 százaléka vett részt. A nyugatnémet sajtó a választások eredményét egyértelműen a szociáldemokrácia (SPD) sikertelenségének minősíti, rámutatva, hogy a választók kifejezték elégedetlenségüket a bonni nagykoalícióval szemben. Jóváhagyták az elnökválasztás eredményeit A dél-vietnami nemzetgyűlés háromnapos viharos vita után tegnap jóváhagyta a szeptemberi elnökválasztás eredményét és megerősítette elnöki tisztségében Nguyen Van Thieu tábornokot, az eddigi államfőt. A választások eredményének a különbizottság által javasolt megsemmisítése ellen 106 képviselő közül 58 szavazott. Phan Khac Suu, a dél-vietnami nemzetgyűlés elnöke a tegnapi szavazás után kijelentette, hogy „elutasítja a felelősséget ezért az Igazságtalanságért" — mármint a választások eredményének Jóváhagyásáért. Határozottan kijelentette, hogy mind a választások Idején, mind utánuk többször megszegték a választási törvényt. A képviselők 58 szavazattal 46 ellenében hagyták jóvá a választási eredményt, de saigoni megfigyelők rámutatnak arra, hogy mindez lényegében a szuronyok árnyékában történt, hiszen a rendőrség teljesen megszállta a parlament padsorait és árgus szemekkel figyelte, ki mit Ir a szavazó cédulákra. Louis ARAGON 70 éves Hetvenedik életévét tölti be a mai napon Louis Aragon, Európa egyik legnagyobb költő egyénisége, a francia Irodalom büszkesége, költő, kritikus, regényíró, politikus-kommunista. Az első világháború esztelenségétől elkeseredve a minden hagyományos kultúrát tagadó „Dadá"-hoz csatlakozik. Aragon is hátat fordít Lamartinenek, Hugo-nak, Rimbaud-nak és Verlaln-nek. Tristan Tzarával együtt kiáltja „Éljen az anarchia". A kijózanodás után jön az „igazi", a „szürrealista forradalom", a harci szövetség André Bretonnal, Paul Fruarddal... A humanizmus győzelméért, a barbárság leveréséért harcol. Ám számára nemcsak az irodalmárok léteznek, hanem a többi szenvedő és harcoló embrek is. Ezért 1927-ben belép a Francia Kommunista Pártba. Majd szakít A. Bretonnal és a szürrealizmussal, aki szemére veti, hogy a Párt kedvéért elárulja Rimbaudot, Baudelairet és Apolllnairet... Az Idő azonban neki ad Igazat és őt igazolja, aki hű maradt Rimbaudhoz, Hugohoz és Lamartinehoz is, Baudelairéhoz valamint Apollinairehoz és aki következetesen vallja Lautré»mont Jelszavát: „A gyakorlati igazság a költészet célja!" Harmincban részt vesz a szovjet Írók II. kongresszusán. Ezután Írja meg Az üldözött üldöző című verseskönyvét, majd a Hurrá Ural kötetet, A szocialista realizmus cím alatt kiadott tanulmányait és az Igaz világ regényciklusát* a Bázeli harangok-at az Orl negyedet, Az omnibusz utasait és legszebb regényét az Aureliánt (Sziget a Szajnán). A német megszállás éveiben az illegális mozgalom egyik vezető alakja, megalapítja az antifasiszta Országos Iróbizottságot és Haragvó Ferenc (Frangois la Colére) álnéven írja meg lázító verseit s természetesen a Frangois név nem akármilyen Ferenc, hanem franciát jelenti A második világháború után megszületik nagy regénye, a Kommunisták, majd megírja a Nagyhét című monumentális regényét Közben tanulmányokat tr a nagy francia festőkről Gericoultról és Courbetről... Ragyogó tollal irta meg a Szovjetunió igaz történetét, és hogy nem feledkezik meg a költészetről sem, azt viszont A befejezetlen regény című verseskötete bizonyítja. Az ötvenes évek vége felé úgy tűnik, mintha el kezdené „rendezni dolgait", leltárt készít, és ahogyan 1959-ben kiadott esszékötetének címében mondja, Feltárom kártyámat (J'abats mon jen); vall életéről, tetteiről, elképzeléseiről s figyelmeztet. Meg akarja mutatni győzelmeit és vereségeit, ám egy pillanatig sem gondol arra, hogy eltanácsoljon a kísérletektől, az esetleges hibáktól, amelyekből tanulnunk kell. És ars poeticájának legszebb gyöngye az az előszó, amelyet Roger Garaudy „Parttalan realizmus" című könyvéhez Irt. A szocialista művészet koncepciójának teljességét keresi és erre ösztönöz bennünket ls, hogy élve a Nagy Októberi Szocialista Forradalom adta szabadság lehetőségeivel, szabad utat nyissunk azoknak a nagyszerű erőknek, amelyek a népekben szunnyadnak ... B. I. A CSKP Központi Bizottságának üdvözlő távirata (CTK) — Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága táviratban üdvözölte Louis Aragon neves francia frót, a Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának tagját 70. születésnapja alkalmából. A csehszlovák kommunisták nagyra értékelik Aragon irodalmi munkásságát, valamint a francia nép érdekében kifejtett párttevékenységét — tartalmazza többek közt a távirat. A CSKP Központi Bizottsága a jubilánsnak és feleségének, Elsa Trioletnak sok egésxséget és alkotó erőt kíván. Csehszlovák Atomenergia Bi' zottság elnöke, a bécsi konferencia idei elnöke, a CTK tudósítójának kérdésére válaszolva többek között hangsúlyozta, hogy a Nemzetközi Atomenergia ügynökség lelenlegt műszaki és szervezeti felépítése képes arra, hogy megakadályozza az atomenergia háborús célokra való felhasználását. A konferencia másik Jelentős eredményeként könyvelte el azt a nemzetközi tájékoztató központot, amelyet a jelenlegi ülésszakon hagytak jóvá, és amely az atomenergia további fejlesztésiben nyújt segítséget. Üj szovjet vízerőművek Moszkva (CTK) — Két figyelemre méltó szovjet vízerőmű — a Jenlszej folyón épített gylvnogorszki és a Vtljuja folyón épült sark-vidéki — építése befejező szakaszába lépett. Gyivnogorszkban befejeződött a völgyzáró gát alatti víztároló építése s vasárnap utasítást adtak azon szivattyúk üzemeltetésének beszüntetésére, amelyek az építési térség mesterséges gátján átszűrődött vizet vezették el. Az építésen dolgozók a víztárolót fokozatosan töltik meg vízzel. Az említett vízerőmű munkálatai most a turbinák szerelésére összpontosulnak. A vízerőmű teljes üzemeltetése esetén tizenegyszer annyi áramot fog termelni, mint az egész cári Oroszország £"-amtermelése volt. Tovább folyik a vita New Yorkban New York (CTK) — A* ENSZ-közgyűlés XXII. ülésszakának általános politikai vitája tegnap főleg a vietnami kérdés, a Közel-Kelet és Afrika problémáinak Ismertetésével folytatta munkáját. A múlt hét végéig összesen 43 ország küldötte fejtette ki kormányának álláspontját az általános nemzetközi helyzetről. Tegnap Amiri jordániai külügyminiszter kijelentette, hogy az arab országok az izraeli csapatok azonnali kivonulásában látják a közel-keleti helyzet bárminemű rendezésének első lépését. A FLÜSY és az NIF közös lépése Aden (CTK) — Az adeni rádió vasárnap bejelentette, hogy az elmúlt 24 6ra alatt a Délarab Szövetségben az angol gyarmati hadsereg öt katonáját ölték meg, Abdalláh Asnadzs, a Dél-Jemen Felszabadításl Front (FLOSY) politikai bizottságénak elnöke bejelentette, hogy a szervezet a Nemzeti Felszabadítás! Fronttal (NLF) közös küldöttséget állít össze, amely tárgyalásokat folytat majd az angolokkal a Délarab Szövetség Jövőjét Illető kérdésekről. Elítélik a szakadárokat Delhi (CTK) — Az Indiai Kommunista Párt központi végrehajtő bizottsága október 2-án hozta nyilvánosságra határozatát, miszerint az Indiai Baloldali Kommunista Párt vezetősége a kommunista vllágmozgalomban felmerült ideológiai vitában — a frakció Maduraiban augusztusban hozott határozatának bizonysága alapján — a Kínai Kommunista Párt álláspontjával azonosítja magát. A frakció irányvonala szakítás a 81 kommunista és munkáspárt 1960-ban hozott moszkvai deklarációjával. Az Indiai Kommunista Párt a baloldali szélsőséget különösen elítéli azért, mert rágalmazza a Szovjetunió Kommunista Pártját. A totói náci merénylet áldozatainak temetése Róma (CTK) — Az északolaszországi Trentóban hétfőn délelőtt temették el azt a két olasz rendőrt, akik a München és Róma között közlekedő „Alpen-express"-en elkövetett merénylet áldozatául estek.