Új Szó, 1967. szeptember (20. évfolyam, 241-270. szám)

1967-09-12 / 252. szám, kedd

Lengyelország határai változtathatatlanok Délnyugat Szerbiában, a Lim-folyónál e napokban helyezték üzembe a Potpec nevű új jugoszláv vízi erőművet, amely Bel­grád és Vojvodina számára termel villanyáramot. A Potpec a harmadik a Lim-íolyó mentén tervezett 14 vízi erőmű közül. Képünkön a Potpec duzzasztógáíja látható. Jordánia királya a Szovjetunióba látogat Amman (ČTK) — Husszein jordániai király október elején a Szovjetunióba látogat — kö­zölték vasárnap este Amman­ban. Saad Dzsuma, jordániai miniszterelnök a hlr közzététe­lekor tartott sajtóértekezleten közölte, hogy a király magya­rázatot ad majd a szovjet ve­zetőknek a Jelenlegi helyzetről Jordániában és az arab világ­ban. Husszein még szovjetunióbeli látogatása előtt több Iszlám ország kormányával is tárgya­lásokat folytat Jordánia Izrael éltal megszállt területének és Jeruzsálem kérdéséről. A mi­niszterelnök hozzáfűzte, hogy Jordánia bízik a közel-keleti válság politikai megoldásában, csak ha az ez irányú Igyekeze­te nem járna sikerrel, akkor lenne kénytelen más megoldást választani, beleértve az erőszak alkalmazását is. A jordániai kormányfő „reálisnak" nevezte Atasszi a Baat-part főtitkára Damaszkusz (ČTK J — Da­maszkuszban hivatalosan beje­lentették, hogy újból Atasszi szíriai elnököt választották meg a Baath-párt főtitkárává. Ezzel megcáfolták azokat a hí­reszteléseket, amelyek szerint Szíriában államellenes össze­esküvés volt, s ennek során Atasszlt letartóztatták. Az NBC amerikai rádióállomás még va­sárnap is „szíriai puccsról" kö­zölt híreket. Malawi felveszi a diplomáciai kapcsolatot a Dél-afrikai Köztársasággal Blantyre (ČTK J — Banda, Malawi elnöke bejelentette, hogy országa diplomácia kap­csolatot vesz fel a Dél-afrikai Köztársasággal. A malawi kor­mány erre vonatkozó döntése már előre várható volt. Csu­pán az meglepő, hogy a dön­tést az Afrikai Egység Szerve­zete kinshasai csúcsértekezle­tének előestéjén jelentették be. Mint ismeretes, a meghívott afrikai országok közül csak Malawi nem vesz részt az ér­tekezleten. Már hosszabb ideje együttműködik a Dél-afrikai Köztársasággal, Rhodesiával és Mocambique-i portugál hatósá­gokkal. A haladó afrikai országok már többször bírálták Malawi és a fajüldöző rendszerek együttműködését. Valószínű, hogy a malawi kormány leg­utóbbi döntése az afrikai köz­vélemény ellenállásába ütközik, és e kérdést a kinshasai csúcs­értekezlet is napirendjére tűzi. Félmillió látogató az Humanité ünnepségén Párizs (CTK) — Az Humanité hagyományos kétnapos ünnep­ségén vasárnap mintegy félmil­lió párizsi vett részt. Az ünnep­ségnek gazdag kulturális és sportműsora volt, amelyen a híres Juliette Greco és Guy Beart francia énekeseken kívül külföldi szereplők, többek kö­zött csehszlovák sportolók is részt vettek. Tito jugoszláv elnök közel-kele­ti javaslatait, és azokat a megoldás alapjának nevezte. tr Kairóban közölték, hogy né­hány napon belül a brit sze­mélyszállító repülőgépek ismét leszállhatnak az EAK repülőte­rein. Az izraeli—arab konflik­tus óta ugyanis teljesen szüne­telt a légiforgalom Kairó és London között. Ülésezik az Arab Liga Kairó (ČTK J — Tegnap az EAK fővárosában megnyílt az Arab Liga 48. ülése. A hivata­los napirendi pontokat nem közölték. Megfigyelők vélemé­nye szerint azonban a tanács­kozás fő pontja a Liga új fő­titkárának személyére összpon­tosul. Mint ismeretes, Hasszú­nának, az eddigi főtitkárnak a megbízatása szeptember 14-én lejár. Hírek szerint Hasszúna nem kívánja ismét jelöltetni magát, és egyes arab források szerint Mahgubot, Szudán mi­niszterelnökét szemelték ki erre a tisztségre, aki azonban kijelentette, hogy nem pályázik erre a funkcióra. Az ENSZ adeni missziója Kairóban Kairó (CTK) — Az ENSZ há­romtagú adeni missziója, mely szombaton Kairóban tárgyalt Makkavival, a megszállt Dél­Jemen Felszabadítási Frontjá­nak (FLOSYJ főtitkárával, be­számol az ENSZ közgyűlésnek a Dél-arábiai Államszövetség helyzetéről. Az Al-Ahram közlése szerint a FLOSY egy ideiglenes kor­mány megalakítását követeli a front képviselőinek részvételé­vel, valamint az angol csapa­tok kivonását az arab félsziget­ről. LEONYID BREZSNYEV tegnap fogadta Riadót, az EAK külügy­miniszterét. A két államférfi a baráti megbeszélés során az iz­raeli agresszió következményei­nek felszámolásáról és más, a két felet érdeklő kérdésekről tárgyalt. Az EAK külügyminisz­terét előzőleg Koszigin minisz­terelnök is fogadta. U THANT ENSZ-FÔTITKÄR visszautasította a portugál kor­mány meghívását, hogy látogas­son el Angolába és Mocam­bique-ba. U Thant ez alkalom­ból újből figyelmeztette a por­tugál kormányt a Biztonsági Tanács azon határozatára, melyben felhívta Portugáliát, hogy biztosítsa Angola és Mo­cambique lakossága számára az önrendelkezési jogot. LÜDVÍK ČERNÝ, Prága főpol­gármestere, a Külföldi Kapcso­latokat Ápoló Társaság alelnö­ke, egy háromtagú küldöttséggel tegnap Párizsba érkezett, ahol részt vesz a baráti városok vi­lágszövetségének VI. kongresz­szusán. JOHN STONEHOUS technoló­giaügyi államminiszter vezetésé­vel tegnap Moszkvába érkezett az angol repülőipar szakembe­reinek küldöttsége. A küldöttség az angol és a szovjet repülőgép­gyárak együttműködéséről fog tárgyalni. PEYREFITTÉ francia művelő­désügyi miniszter tegnap Que­becbe érkezett, ahol — a Reuter szerint — a helyi iskoláknak nyújtott francia segítségen kí­vül a francia— quebeckí gazda­sági bizottság megalakításáról fog tárgyalni. FRANZ JONAS osztrák elnök — útban a 86. bécsi vásár meg­nyitására — gépkocsibaleset következtében könnyebben meg­sebesült Sérülése ellenére részt vett a vásár megnyitásán. A TASZSZ KÜZL&SE SZERINT a Szovjetunió sikeres rakétakí­sérletét hajtott végre a Csen­des-óceán térségében. A kísérle­tek területét újból megnyitot­ták a légi- és tengeri forgalom számára. GORSKOV TENGERNAGYNAK, a Szovjetunió haditengerészete főparancsnokának vezetésével tegnap szovjet katonai küldött­ség érkezett Svédországba. A Surveyor-5 simán leszállt a Holdon Pasadena (ČTKJ — A Sur­veyor-5 amerikai holdszonda tegnap simán leszállt a Holdon. Az Amerikai Űrhajózási Hiva­tal szóvivője kijelentette, hogy a műszaki zavarok és nehézsé­gek ellenére az űrszonda csu­pán 3,2 kilométerre szállt le az előre kitűzött célponttól. A műszerek Jelzése szerint az űrhajóban elhelyezett készülé­kek nem rongálódtak meg, ás így elvégezhetik feladataikat. A holdszonda röviddel leszállá­sa után felvételeket kezdett közvetíteni a Hold felszínéről. A képek kiváló minőségűek. De Gaulle a lengyel szejmben Varsó (ČTKJ — De Gaulle francia elnök tegnap délelőtt ellátogatott a lengyel szejmbe, ahol C. Wycech, W. Gomulka, E. Ochab és J. Cyrankiewicz köszöntötték. De Gaulle húszperces beszé­dében először Franciaország és Lengyelország közös múlt­jával és sorsával foglalkozott. Hangsúlyozta, hogy a két or­szág a különböző társadalmi rendszerek ellenére sohasem állt egymással szemben. Nagy­ra értékelte Lengyelország há­ború utáni fejlődését és újból hangsúlyozta, hogy Lengyelor­ország határai igazságosak és változtathatatlanok. A továbbiakban kijelentette, hogy Franciaország teljes biza­lommal van Lengyelországhoz, és hajlandó vele együttműköd­ni. Lengyelországnak — De Gaulle szavai szerint — Fran­ciaország oldalán kell állnia a Fegyveres összetűzés Közép-Jáván Dfakarta (ČTKJ — A djakar­ta! lapok közlése szerint Kö­zép-Jáván, Magelang közelében, összetűzésre került sor a ka­tonák és egy kisebb fegyveres csoport között. A csoport a lö­völdözés után eltűnt egy közeli erdőben. A hadsereg közlése szerint a támadók egy kommu­nista ifjúsági szervezet tagjai voltak. Az Antara közlése szerint az ültetvénymunkások kommunista szakszervezetének tagjai egyre aktívabbak, és a többi szakszer­vezetben is vezető szerepet töl­tenek be. A biztonsági szervek szerint Nyugat-jáván a kommu­nisták 80 százalékát elhallgat­tatták, és amennyiben a töb­biek továbbra is tevékenykedni fognak, kivégzik őket. a görög—török tárgyalások Alekszandrupolis (ČTK J — Koliasz görög és Demirel török miniszterelnök befejezte kétna­pos tárgyalását Ciprusról. A tárgyalásról kiadott közle­ményben a két államférfi ál­lást foglal a görög-török gaz­dasági együttműködés elmélyí­tése és a jószomszédi kapcso­latok fenntartása mellett. Ami a ciprusi kérdést illeti, mely a tárgyalások legfontosabb napi­rendi pontja volt, a tárgyalás csalódást okozott. Mindkét fél kitartott eredeti álláspontja mellett. A nézeteltérések első­sorban a kártérítés kérdésében merültek fel, amelyet abban az esetben kellene Törökországnak kapnia, ha Ciprust Görögország­hoz csatolnák. A tárgyalások egyetlen pozitív eredménye az a döntés, hogy a jövőben foly­tatják a Ciprusra vonatkozó tárgyalásokat. nemzetek előrehaladásáért ki­fejtett törekvésében, mivel a másik lehetőség a háborút és a teljes pusztulást Jelent. Rá­mutatott Franciaország azon tö­rekvésére, hogy Európában csökkenjen a feszültség és az egyes országok között legyen megértés és együttműködés. A továbbiakban megemlítette a vllágkonfliktusok megoldásának fontosságát, és megismételte Javaslatát a vietnami kérdés megoldásában való együttműkö­désre. De Gaulle beszédére Gomul­ka válaszolt. Leszögezte, hogy Lengyelország és Franciaország azonos nézetet vall a vietnami háború és a közel-keleti konf­liktus felszámolásának kérdésé­ben. Lengyelország arra törek­szik, hogy Európában lebontsák a hidegháború éveiben emelt mesterséges gátakat. Gomulka nézete szerint Lengyelország és Franciaország sokat tehet ennek érdekében. A továbbiak­ban Gomulka a német kérdéssel foglalkozott, kiemelte az NDK létezésének fontosságát. Edward Ochab, az államta­nács elnöke tegnap délben De Gaulle elnök és felesége tiszte­letére ebédet adott a Belvedere palotában. Lengyel részről je­len voltak Gomulka, Cyrankie­wicz, Kliszko, Rapackl és más vezető személyiségek. Újabb incidens az indiai—kínai határon Delhi (CTK) — Sikkim és Tibet határán tegnap újabb összetűzésre került sor az In­diai és a kínai katonák között. Az indiai hadügyminisztérium jelentése szerint a tüzet a kí­naiak nyitották meg. Több in­diai katona megsebesült. Vi­szont az Oj Kína hírügynökség szerint a határsértést indiai ka­tonák követték el, akik állító­lag tűzet nyitottak a kínai ha­tárőrségre. A hír még hozzáfű­zi, hogy 25 kínai katona meg­halt, illetve megsebesült és több polgári lakás is megron­gálódott kínai területen az ágyútűz következtében. Általános sztrájk Keralában Delhi (CTK) — A hatalmon levő egységfront hét politikai pártja általános sztrájkot hir­detett Keralában, tiltakozásul az állam rossz élelmiszerellátá­sa ellen. Az általáno? sztrájk sikeres volt. A gyárakban leállt a munka, az üzletek be voltak zárva, a közlekedés leállt, az Iskolák és bankok zárva marad­tak. Az állami hivatalokban nem dolgoztak, mivel a kormány ünneppé nyilvánította a tegna­pi napot. A sztrájkot csupán a Kongresszus párt ellenezte. 19 SUGÁR ANDRAS^ "LONDONI TÁVIRATA^?' Népszavazás Gibraltárban Tegnap hozták nyilvánosság­ra a gibraltári népszavazás vég­eredményét: a koronagyarmat körülbelül huszonötezer lakosa közül 12 235-en szavaztak, s mindössze negyvennégy em­ber kíván spanyol fennhatóság alatt élni, a többiek (99,66 szá­zalék) továbbra is britek kíván­nak maradni. A gyarmat két­százötvenegy éve Angliáé, s a spanyol kormány, hogy elvonja a figyelmet belső bajairól, né­hány éve nacionalista kampányt Indított a gyarmat visszaszer­zéséért. Ugyanez a spanyol kor­mány nem szabadította fel a Gibraltárral szemben fekvő afrikai gyarmatait, Melillát, Ceutát ős Spanyol-Szaharát, to­vábbá esze ágában sincs meg­adni az önrendelkezési Jogot a több mint harmincmillió spa­nyolnak, de hát ez más lapra tartozik. A gibraltáriak, akik lényege­sen magasabb életszínvonalat élveznek, mint Spanyolország népe, joggal büszkélkednek az­zal is, hogy az Ibériai félsziget egyetlen polgári demokráciájá­ban élnek. Mindez elég ok ar­ra, hogy zajos és karneválsze­rű tüntetéssel Juttassák kifeje­zésre ragaszkodásukat Angliá­hoz, amely legtöbbjük számára mégiscsak egy távoli sziget. Londonban természetesen örülnek a népszavazásnak, amely hosszú idő óta Anglia egyetlen külpolitikai „sikeré­nek" mondható, noha senki sem kételkedett az eredményben. „Végre valaki szeret minket" — mondják egymásnak a jő britek, nem kis önelégültséggel. A kül­ügyminisztérium azonban gond­ban van: találgatják, mi lesz Franco lépése. A madridi lapok ugyanis komédiának nevezik a népszavazást, s máris bizonyos, hogy Franco ellenintézkedése­ken töri a fejét. Nem feszítheti túl a húrt, mert Spanyolország legnagyobb bevételi forrásai közöt van a többmillió angol tu­rista évenkénti valutakölteke­zése, de annyi valőszfnfi, hogy tűszúrásokkal fog kellemetlen­kedni. Az első tűszúrás az lesz, hogy megakadályozza a Gibral­tárban dolgozó ötezer spanyol vendégmunkást a határátkelés­ben. Ezért állami építkezésbe kezdtek a határ másik oldalán: körülbelül tízezer házat épí­tenek, hogy lekössék a mun­kaerőt. Lehetséges, hogy meg­szüntetik a létfontosságú Alge­ciras-Gibraltár-i kompjáratot ls, s az öbölben ismét korlátozzák az angol repülőgépek és hajók mozgási szabadságát. Csehszlovákia — Londonban London üzleti főutcáján, az Oxford-street-en áll a legna­gyobb angol árúház, a Selfrld­ges, amelyben ma nyílik a cseh­szlovák árúkiállltás. Tulajdon­képpen nemcsak kiállítás ez, hiszen minden árút Itt helyben meg lehet vásárolni, méghozzá nem is túlságosan olcsón. A saj­tó képviselőinek máris bemu­tatták az ízléses árukollekciőt, s tegnap az Evening Standard lelkes hangú méltatást közölt a vásárról: „A londonlak elő­ször láthatják a csehszlovák fogyasztási cikkek széles skálá­ját és kifogástalan minőségét.. sokkal nagyobb a választék mint gondoltam, mondja a Sel­fridges főigazgatója. — Tudtam, hogy mesterei az üveggyártás művészetének, de ékszereik, fa­bútoraik, s gépeik és különösen írógépeik egyenesen meghök­kentettek". A kiállítást a londoni keres­kedelmi kamara csehszlovák tagozata védnökli, a művészi megformálás Josef Lux építész munkája. Ma délben nyitja meg Lord Brown, a kereskedelmi minisztérium államminisztere és két hétig tart majd nyitva. A vendégek közt lesz Jan Poula külkereskedelmi miniszterhe­lyettes és Sir Stanley Matthews, a világhírű angol labdarugó. Az angol látogatók a vetélkedőben ls részt vehetnek, s az első díj természetesen egy Skoda 1000 MB, amely máris a népszerű kocsik között van az angol pia­con. A látogatók szeme láttára végzi majd munkáját Miroslav Patek üvegvésnök, aki London címerét vési rá a városnak ado­mányozandó gyönyörű vázára. Az étteremben egy hodonlni ze­nekar szórakoztatja majd a lá­togatókat, akik természetesen cseh és szlovák nemzeti ínyenc­falatok között válogathatnak.

Next

/
Thumbnails
Contents