Új Szó, 1967. szeptember (20. évfolyam, 241-270. szám)
1967-09-09 / 249. szám, szombat
A mikor hormodszor jártam Na i rob i bon, Kenya fővárosában, egyik barátom ezekkel a szavakkal fogadott: „Azt hiszem, már sok mindent láttál Kenyában. Izgalmasan érdekes embereket, vadrezervátumokat, vadregényes tájakat. Hanem én mutatok neked valamit, amitől eláll a lélegzeted." Ám legyen. Egy minden újra „harapó" újságírónak az ilyesmire is szüksége van. Igy keltünk útra egyik vasárnap, hogy egész napos kirándulást tegyünk a ke. nyai Kerichóba, vagy ahogyan a helyiek elnevezték, ,,a teaország fővárosába". Nairobitól több órás autóút vezet Kerichóig. Az út nemcsak jó, hanem kellemes és szép is. Több ennél: gyönyörű! Először felmegy az ember a magasba, hogy utána ismét aláereszkedjék. Az út mentén zord erdő. Majd az utas csodálkozó szeme elé tárul a felföld. A távolban hásapkós hegy, amelynek gerincét lila színűre festi a kora reggeli nap. Itt-ott tavak tarkítják a vidék amúgy is varázslatosan színes képét. A tó kék vizén rózsaszínű madarak. Meseszerű az egész. Ez itt Kenya mezőgazdaságilag legértékesebb területe. Autónk hatalmas kukoricatáblák mellett suhan el. Kevés az ember. Annál több a gép. Ez itt az európai farmerek paradicsoma. A legelőkön egész csordák. Jól tejelő, tarkaszínű tehenek százai és ezrei. Igy megyünk órákon át. Egyszer csak megváltozik a vidék képe. Ameddig a szem ellát, mindenfelé teaültetvények. So'k ezer holdas, óriási kiterjedésű gazdaságok az út mindkét oldalán. Megyünk és azt hisszük, soha nem lesz vége ennek a zöld tealevelekbe öltöztetett, békét, nyugalmat és gazdagságot sugárzó kenyai vidéknek. Fényképezek. Színessel és fekete-fehérrel. Hogy ne csak az emlékezetemben maradjon meg ez a valóban lélegzet elállító táj. Barátom nevet, amikor látja, hogy az egyik ámulatból a másikba esem. Várj csak. Ez még nem minden. Majd ha Kerichóba érünk. A nap delelőre, jár, amikor kocsink lefékez a kerichói vendégháznál, amely ezerszer szebb, mint egy szálloda, de sokkal kisebb. Ebédig alaposan kigyalogolJELĽEGZETES AFRIKAI FALU „TEAORSZÁGBAN". juk magunkat. Ez itt az európai, főleg az angol teaterme'ő farmerek kedvenc találkozó helye. Itt jönnek össze a hétvégén, hogy kicsit iddogáljanak, beszélgessenek. Kerichóban több angol tarmernek van nyaralója. Nem mo. dern épületek ezek, de kényelmesek és szépek. Itt van a klub is, amely a farmerek egyetlen szórakozó helye. Bármerre fordulsz, mindenfelé zöld mező, az év minden szakában virágzó fák, s virág, virág és virág. Arra gondolok, hogy annak idején az első gyarmatosítók nem véletlenül ragadtak meg a leg(A szerző felvételei) nagyobb számban Kenyában. Néhány méternyire a vendégháztól zöld falként húzódik a tea. Már csak napok kérdése, hogy megkezdjék a szüretet. A fekete munkások százai és ezrei lepik majd el a vidéket, hogy szorgos munkával, ügyesen és fáradhatatlanul mozgó kezekkel kosarakba gyűjtsék a tealeveleket. A kosarakból zsákokba, a zsákokból pedig a szárítóba és a feldolgozóba kerül a milliárdnyi zöld levél. Hogy néhány hónappal később incselkedjen az ízletes teót kedvelő emberekkel London, Párizs vagy Budapest üzleteinek polcain. KES/K A VARVA VART FÖLDREFORM Ilyen egyszerű ez. Legalább is első látásra. Mert a zöld vidék, a kenyai teaország kellemesen szép pasztellje mögött emberi ellentétek, a gyarmati múltból örökölt szenvedélyek szunyadnak. A föld, amely ezt az értékes kincset adja, kenyai. De a birtokok az angol telepesek kezében vannak. Kenyában évente több mint harmincmillió pound (15 millió kilogramm) tea terem. Ez a világ egész évi teatermésének 2—3 százaléka. A felföldi teaországban valami negyvenezer acre területen termesztenek illatos és értékes teát A teatermő területek zöme ma is, évekkel a függetlenség után, — az angol telepesek tulajdonában van. A kenyai kormány csak nagyon lassan valósítja meg a kenyaiak milliói által hőn óhajtott földreformot. Politikája nem a kisajátítás, hanem a felvásárlás. A fehér telepesek viszont csak azokat a területeket adják el, amelyek már teljesen kimerültek. így aztán nem véletlen, hogy ugyanazon a vidéken az ongol farmer tizenhatszor anynyit termel, mint az afrikai. S kész az elmélet: az afrikaiak nem alkalmasak az ilyen kultúrák termelésére. 1965-66-ban a kenyai angol farmerek 39, millió pound teát, a kenyai afrikai farmerek pedig mindössze 4,8 millió pound teát termeltek. Ha figyelembe vesszük, hogy ebben az időszakban a Nairobi aukción 3,8 schillinget fizettek egy pound tealevélért, akkor nehéz kiszámítani, milyen komoly nyereséget zsebeltek be a Kenyában élő és gazdálkodó európaiak. Meddig mehet ez így? •5 AZ D A SÁGI f.UGG OSÍG A kerichói kirándulás sok mindennel gazdagította azt a képet, amely Kenyáról és ennek a gyönyörű kelet-afrikai országnak belső gazdasági és társadalmi problémáiról alakult ki bennem. Ekkor érlelődött meg bennem az a gondolat, amely azóta is vissza-visszatér: Kenya az az afrikai ország, amelyben a külföldi látogató pillanatok alatt felismeri az alapvető ellentmondást az afrikai politikai függetlenség és a gazdasági függőség két pólusa között. Kericho csodálatos tája engem gyönyörködtet, az afrikai embert azonban gyűlölettel tölti el. Mert mindez a szép, mindez a mérhetetlen gazdaság nem az övé, hanem azoké, akiktől vérrel kellett megvonni a politikai elnyomás jogát. A teaország története még csak ezután kezdődik. ÉLIÁS BÉLA RIPORTJA • KARDOS MÁRTA SZICÍLIAI ÚTIJEGYZETE A RÖMAI AMFITEÁTRUM MARADVÁNYAI KORSZERŰ LAKÓTELEP SIRAKÚZÄBAN (A szerző felvételei] S iracusát időszámításunk előtt már az V. szazadban a világ legsűrűbben lakott városának tartották. A görögök Pentapolisznak nevezték. Nevét könnyen felismerhető öt városrészéről kapta. Siracusa nemcsak Arkhimédész, a híres ókori fizikus, hanem a régészek városa is. Fáradhatatlan munkájuknak köszönhető, hogy a gyakori földrengések ellenére sem tűntek el nyomtalanul az antik templomok és az egykori kőépületek alapzatai. Az idegenek érdeklődéssel szemlélik a hatalmas oltárt, amelyen a háborútól rettegő jámbor ógörög őslakók évente legalább 450 egészséges bikát áldoztak pogány isteneiknek, remélvén, hogy kikönyörgik a békét. Szárazság idején esőért rimánkodtak áldozataikkal. A siracusaiak máig is megőrizték ezt az ősrégi szokást. Ha novemberig nem nyílnak meg az eső csatornái, akkor ünneplőbe öltözött asszonyok körmenetben vonulnak fel az oltár előtt, és könnyezve kérik a teremtőt, hogy hallgassa meg a kívánságukat. Agrigentóban, a Templomok völgyében dór oszlopaikkal épségben maradt templomromok bizonyítják, hogy az őslakók magas kulturális színvonalon éltek. 1830-ig keresztény istentiszteletteket végeztek az ókort pogány templomokban. Szicíliában a gótok terjesztették el a kereszténységet, s az egykori pogány templomokat saját vallási igényeiknek megfelelően átalakították. így közvetve a gótoknak köszönhető, hogy a sok idegen esténkint leanderfák és pálmák árnyékában gyönyörködhet a megvilágított romtemplomokban. Panem et circenses Kenyeret és játékokat — ez volt az őslakók igénye. A kenyér a megélhetést, a játékok a kultúrát jelképezték. A siracusaiak is magukévá tették ezt a jelszót. Időszámításunk előtt már ötszáz évvel mészkősziklába vájt amfiteátrum elégítette ki a mintegy 18 ezer néző kulturális igényeit. Szophoklész és a többi halhatatlan író tragédiájának megtekintése után elégedetten mutattak be áldozatot Dionüzosznak, a bor és a vidámság istenének. Időszámításunk előtt az I. században rómaiak telepedtek le Siracusában. Ök sem vetették meg a kenyeret és a játékokat. Az ógörög színházzal azonban nem törődtek, új amfiteátrumot építettek maguknak, és az antik tragédiák bemutatása helyett gladiátorok játszottak igazi tragédiát a csatornákból felbukkanó krokodilokkal. A régi víztárolók nyomai ma is jól látszanak. A közeli mészkőbánya politikai foglyok munkahelye és börtöne volt. Az isten nevét felvevő Dionüzosz császár élelmes volt, s a foglyok költséges tartását úgy oldotta meg, hogy az építőanyagként értékesített mészkő árát rabszolgáinak élelmezésére fordította. Akik még használhatók voltak ... Az egykori pokol színhelyétől közeli vadregényes parkot most Edennek hívják. Nem túlzás, buja növényzetével kiérdemelte a jelzőt. A park végében sziklába vájt barlang emelkedik a magasba. Bejáratát Dionüzoszról nevezték el. A furfangos és kegyetlen uralkodó ugyanis üres tengeri kagylók búgása alapján szerzett tapasztalatait felhasználva a természet utánzására akarta késztetni a tudósokat. Az emberi alkotás diadalát bizonyítja a 2500 évvel ezelőtt vájt fül alakú barlang, amelynek kitűnő akusztikája a legérzékenyebb modern mikrofonokkal is felveszi a versenyt. Bármennyire furcsán hangzik is, a gonoszság szülte ezt a remekművet. A zsarnok a barlang fölött 27, méter magasban levő rejtekhelyéről napestig hall« gatta rabszolgái társalgását. Még a suttogás is hangos beszédnek tűnt. Egy kézmozdulat, és a kényelmetlenek nyomtalanul eltűntek ... A mai város Néhány lépéssel távolabb a kötélverők barlangján ban 2500 éves rokkán öreg bácsika kötelet sodor. A kész kötélből időnként levág egy darabot, és átnyújtja a turistáknak, mint szerencsét hozó emléktárgyat. A szicíliai városokban azonban nemcsak az ókor lehelete érezhető. Bőven találunk korszerű, választékos stílusú olasz házakat is. Megcsodálandó a másodpercenként ezer liter vizet kilövellő édesvízforrás. Ma is érthetetlen, hogyan eredhet a tengerpart közvetlen közelében édesvíz? Erre már az ógörögök is válaszolni szerettek volna, de nem tudtak. Ezért a hitregékben kerestek magyarázatot. Peloponészosz szigetén élt Alfeusz isten, aki halálosan beleszeretett Retuzába, a csodaszép nimfába, JI Az ártatlanságát féltő szűz szenvedélyes üldözője elől egyenesen Idemenekült, Diana istennő karjaiba. |j Diana megmentette és édesvízforrássá változtatta öt. A forrás alkotta tóban kecses hattyúk úszkálnak j méltóságteljesen. A mese folytatást kíván: vajon me- ff lyik lehet Retuza?
