Új Szó, 1967. szeptember (20. évfolyam, 241-270. szám)

1967-09-16 / 256. szám, szombat

A filmklubok kérdőjelei MAR ÖT ESZTENDŐ TELT EL azóta, hogy hazánkban megalakultak az első filmklubok. Sokan még jól emlékeznek a kezdet lelkes napjaira, a toborzó plakátok megjelenésére, az első igazolványok kiállításával járó meghatottságra, az örömre, amely minden új, nemes, sokrahivatott dolog születésénél jelen van. Sajnos, a filmklubok nagy általánosságban nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Főleg a tagok várakozását. A kezdeti aktivitás már régen ellanyhult, s ma a filmklub lényegében csak annyi előnyt jelent a tagok számára, hogy a hét valamelyik meghatározott napján megtekinthetik azt a filmet melyet néhány nappal vagy héttel később a rendes moziban, vagy a televízióban is láthatnak. No meg azt, hogy a szokásos beléptidíjon kívül még az évi tagságtlíjat ls fizethetik. Ez az ő kiváltságuk. Mert különben e vetítések érdekessége, hogy mivel a klubtagok nem minden esetben töltik meg az adott filmszínház nézőterét, a mozi vezetője a nagyobb bevétel érdekében az üres székeket kiadja a véletlen mozilátogatóknak, akik természetesen a tagsági díjat nem fizetik. Vitathatatlanul paradox helyzet. AZ ELMÜLT ÖT ESZTENDŐ ALATT nem sikerült a filmklubok tevékenységének kedvező megoldást találni. Abban minden érintett fél egyetért, hogy a műsoron, tehát a bemutatásra kerülő filmek kiválasztásán áll és bukik a filmklubok élete. Alá kell ezt húznunk főleg azért, mert az utóbbi években a mozik műsorán a szórakoztató filmek hódítottak teret, bár nem volt minden esetben erősségük a művészi színvonal. A közönség ízlésének csiszolásában, az igényes nézők kinevelésében éppen itt kínálkozott jelentős szerep a filmklubok számára, ha lett volna lehetőségük, hogy maguk válasszák ki a műsorukra kerülő filmeket, ha saját elképzeléseik szerint állíthatták volna össze programjukat. Ám ez a lehetőség megtagadtatott tőlük, s így nem volt más választásuk, mint azt vetíteni, amit a Csehszlovák Film erre a célra kijelölt s nem utolsósorban hajlandó volt megfizetni. A filmklubok céljaira új filmek vásárlásáról aligha beszélhetünk. A másik lehetőség, hogy a filmarchívum szolgáltassa a klubok programját ugyancsak sántikál kissé, mivel egyrészt kevés ilyen filmmel rendelkezünk (s emellett a kópiák elkészítése is hihetetlenül soká tart) másrészt a filmek közül a legtöbb már ismert, hiszen a televízió műsorán is szerepelt. De álljunk meg egy pillanatra. Valóban az lenne a cél, hogy minél több, vagy kizárólag archívum-filmek töltsék ki a filmklubok programját? Ez is kétséges. Annál is inkább, mivel a Filmintézet, amely a filmklubok gyámjának tisztségét viseli, egyben a sokkal jövedelmezőbb Ponrepo-mozí irányítója is. A Ponrepo sajátossága, hogy bárhová meghívható, műsorát — amelyen gyakran olvashatunk a filmklubok küldetésébe inkább belevágó filmcímeket is, — bárki megtekintheti, aki kifizeti az öt koronás belépőjegy árát. Ezzel a szervezési módszerrel a Ponrepo nem segítőtársa, hanem tulajdonképpen versenytársa lett a kluboknak. Versenytárs, de nem azonos erőviszonyokkal. ELLENVETÉSKÉNT FELHOZHATÓ, hogy a filmkluboknak a vetítéseken kívül speciális hivatásuk is van. Tevékenységük súlypontját a nézőkkel végzett munkára, az előadásokra, vitákra, beszélgetésekre helyezhetik. Igen, ez így van. De miről beszélgessenek a tagokkal, ha a klubban figyelemre méltó filmalkotásokat nem vetítenek? A rendes forgalmi hálózatban nézzék meg a nevezetesebb filmeket és otthon, a klubban jöjjenek össze vitatkozni róla? Arról nem ls beszélve, milyen nehéz előadót szerezni a kisebb városokban, községekben működő klubokba. És nemcsak az előadó a probléma. Gond az ls, miből fedezik egy-egy ilyen nehezen megszervezett előadás költségeit. Hiszen a klubok az évi tizenkét koronás tagdíjakból gazdálkodnak, s abból úgy tudjuk még valamit le is adnak. A nagy városokban nem küzdenek a klubok anyagi gondokkal, de ahol kevesebb a tagok létszáma, nem juthat mindenre: előadókra, folyóiratokra, könyvekre, és a klub fenntartásával, szervezésével kapcsolatos egyéb költségekre. IGY ÁLLUNK HÁT. A kérdés: hogyan tovább? Mi a megoldás a klubok jövőjét illetően? Erre csak az illetékesek adhatnak konkrét választ. Feltehetően a klubok programját a továbbiakban nem fogják majd központilag meghatározni. Ezzel csak elvennék a klubtagok aktivitását, kezdeményező, cselekvőkedvét. Néhányan a filmkölcsönzés szakaszáról úgy kívánják leegyszerűsíteni ezt a problémát, hogy az igényesebb moziközönségből összetevődő második filmforgalmazókört összeházasítanák a klubokkal. Persze, egyelőre ez ís csak elképzelés. Szerintünk a filmklubok létjogosultságához és életképességéhez nem fér kétség. Működésük alapfeltétele: az érdeklődés — mindenütt megvan. Ám jövőjük csak akkor látszik biztosítottnak, ha sikerül értékes, gazdag, sajátos műsorbázist biztosítani számukra. Olyan műsor-bázist amely — legyen az archívum-film, vagy kereső, új alkotás — kizárólag a klubok vetítésén szerepeljen. Emellett feltétlenül megfontolás tárgyává kell tenni, hogy a klubok esetében nem kellene-e eltekinteni a filmkölcsönzés kereskedelmi jellegű elveitől, azaz a klubok esetében az anyagi követelényeket nem lehetne-e a minimumra csökkenteni. Mert ma az a helyzet, hogy a filmklubok megszaporodtak, ám műsoruk nem nyújtja azt, amit a tagok a klubtól elvárnának. Ez az érem egyik oldala. A másik az, hogy a filmklubok mint mostohagyermekek állnak a filmkölcsönzés asztalánál, ahol bizonytalan tekintettel néznek rájuk, s nem veszik egyenrangú félnek őket... Változtatni kell — és minden bizonnyal lehet is — az eddigi nem üdvös gyakorlaton. Ennek azonban első feltétele, hogy a filmklubok esetében ne a kereskedelmi szempontokat, a haszon kérdését tegyük az első helyre, hanem a kulturális érdekeket tartsuk szem előtt. Meggyőződésünk, hogy mint annyi-más, ez a probléma is megoldható és jószándékban sem lesz hiány, ha — az ügy sürgősségére való tekintettel — mielőbb hatásos intézkedésekre kerül sor. KIHASZNÁLVA AZ ALKALMAT, ar filmklubok figyelmét szeretnénk ezúttal arra felhívni, hogy óriási kiaknázatlan terület fekszik előttük, ami működésükben gazdag tartalékokat jelenthet. Az iskolás, közép és főiskolás fiatalok esztétikai nevelésébe ez ideig csak elvétve, alkalomszerűen kapcsoljuk be a filmművészetet. A magunk és a következő nemzedék kárára. A filmklubok felmérhetetlenül sokat tehetnének e hiányosság pótlására. Megismertethetnék a fiatal nézőket — kedvezményes, bérleti előadások keretében — a filmművészet múltjával, fejlődésével, az egyes művészi irányzatokkal és az egyetemes filmtermelés legújabb, legérdekesebb alkotásaival egyaránt. A tagság létszámának Uy módon történő felduzzadása anyagilag is fellendülést jelentene, s lehetővé tenné, hogy a filmvetítéseket minden esetben előadás, Illetve vita egészítse ki. Már ez is van olyan fontos, hogy a filmklubok működése számára mind szervezési, mind műsorpolltika dolgában zöldre állítsa a lámpákat. SKALINA KATALIN . \ Nagy János: Fekvő nő (19óó,) ÚJ VERSEK OZSVALD ÁRPÁD: izáció Civi Majd jönnek az elefánttalpú, komor úthengerek s a gömbölyű követ kettéhasítja a félelem, benyomódik a földbe, vörös agyag és sárga virágpor közé. A domb szétnyitott melle még remeg, könnyű nyári pára vibrál, vízerek felfakadnak. Majd jönnek a száguldó, kényes autók s nem veszik észre az árokpartján növekvő, kíváncsi világot, kalapját a pipacs hiába lengeti, a messzi utazók sietnek, csak az üres papírdobozok sok szemetje hűlj a tájra, hirdetve, hogy itt is megjelent — a Civilizáció! ZS. NAGY LAJOS: Rózáb Rózáb kapuin csak a szél ugat át. A földgömbfejű földrajztanárok és a csavarteszű filozófusok mitsem tudnók e város létezéséről, de a pisztrángfürge újságírók, a világ dagasztóteknője fölé gyűrkőzött diplomata-háziasszonyok és a hold felé menetelő süket őrmesterek tekintetét is elkerülték eddig Rózáb tornyai. Csak a szél ... mint mondattam. Az Idegen három évig dörömbölt a város kapuin, most itt ül a Szutra tündöklő bóbitáján, egy gleccser peremén a távcsövei nézi Rózáb hetvenhét tornyát; a rózsaszín háztetők reszketnek a fényben. Hiába könyörgött, hiába dörömbölt és toporzékolt, hiába hívta segítségül a szelet és minden viharokat, Rózáb kapui zárva maradtok. Három éve? Háromszor háromezer éve ül a Szutra hófödte csúcsán az Idegen. Társait, hadvezéreit és minisztereit, csillagjósait és besúgóit rég födi már a penész. A penész ... mint mondottam. Mi van Rózáb falain túl, a hetvenhét tornyok alatt, ő sem tudja, az Idegen. De sejti. De sejti. De sejti. Szakállával megtörli a távcső üvegét. Vár és néz. Néz és vár... Rózáb kapuin csak a szél ugat át. DÉNES GYÖRGY: Tiszta volt a szegénységünk Tiszta volt a szegénységünk, mint a frissen vetett ágy, mint o rétek könnyes selyme, dombos kenyér volt a vágyunk, égig forgó drága vágy, szegénységünk áldott terhe. Szövögettük álmainkat, mesebeli takácsok, csalánrostból aranyszálat, fényes vásznat, omló vásznat, s hímeztünk rá virágot, zöld leveles gyönge ágat. Olyan ruhát szabtunk, varrtunk, kilenc falu csodálta, kilenc falu, kilenc város, királyoknak, hercegeknek nem volt különb ruhája, szivárványos, aranypántos. Építettünk palotát is, habos márványpalotát, tetejébe csipkés tornyot, páva sétált rajta büszkén, cifra páva, bóbitás, s érckakosok hada forgott. S bent, a szobák langyos mélyén tükrök sora tündökölt, kristálytükrök, ezüst kelyhek, karcsú lábú asztalokra kincset hullajtott a föld, bort, kalácsot, rózsaberket. Szólt a flóta, s körbe-körbe hullámzott a báli nép, nem hercegek, nem királyok, falunkbéli boldog párok, mind szegény és mind derék, szántóvetők, kapás lányok ... így mulattunk, álmodoztunk hosszú éjszakákon át bús Kömíves Kelemenként, s raktuk, raktuk, egyre raktuk azt a csodás palotát, s belegyúrtuk vérünk csöppjét.