Új Szó, 1967. szeptember (20. évfolyam, 241-270. szám)

1967-09-15 / 255. szám, péntek

Időszerű közgazdasági kérdések ••••••••••• ••••••••••• fii M £ K Jf ••••••••••• ••••••••••• ÉBREDJ ÉS ÖLJ! (olasz-francia) Az utóbbi időben egyre gyakrabban jelenik meg a mozivásznon a bűnügyi filmnek az a fajtája, amely több akar lenni az egyszerű kriminél. Az egyik például lélektani drámává szeretne magasztosulni, a másik társadalmi problémákba mél>eo, a harmadik a bűnözés mctívumait fürkészi, a negyedik tüzetesebb jellemábrázolásra törekszik és így tovább. Megvan tehát a bűnügyi történet, de a cselekmény már nem csak a krimi 'örvényei szerint* bonyolódik, hanem engedményeket, kitérőket tesz bizonyos művészi többlet, de nem ritkán Cöak a szándék kedvéért. Ám legyen így vagy úgy, a kriminek ez a válfaja mindenkét pun több figyelmet érdemel, hiszen — egyszerűen szólva — a kellenesot, pontor.abban: az í?galmass! akarja Issi^kötni a hasznossal, vagyis már nemcsak a szórakoztatás a célja, hanem a művészi. hatás és az erkölcsitársadalmi mondanivaló is. Carlo Llzzanl, a neves olasz filmrendező az Ébredj és ölj című művében is ilyesfajta célokat követ. A többlet, amellyel a bűnügy történetét megtoldja, a bűnözés társadalmi háttere. Azt próbálja bizonyítani, hogy FEKETE TULIPÁN a rendőrség lázas, de eredménytelen hajszája és az ártalmatlanoknak tűnő, de a bűnözőről valóságos legendákat szövő újságok szinte bele tudják kényszeríteni az embert a bűnbe. Bizonyos, hogy ebben van némi igazság, de aligha elfogadható az a nézet, hogy ez lenne az egyedüli vagy akár csak a legfőbb ok. A bűnözés motívumai rendkívül sokfélék és rendszerint bonyolultak. Lehetnek nagyon egyszerűek is, de minél egyszerűbbek, annál nehezebb őket elhitetni a nézővel. Lizzani nem akarja elhanyagolni magát a bűnügyi cselekményt sem, s ezért van az, hogy okfejtése túlságosan vázlatos, tehát nem is meggyőző. Igaz, van egy másik többlet-célja is, a mítuszrombolás, a bűnöző igazi profiljának megrajzolása, ellentmondva annak, amit a rendőrség mond vagy az újság ír. Dicséretére legyen mondva, hogy ezt a szándékát jobban sikerült valóra váltania, mint az előbbit. A film különben látványos, cselekményes, Jó pergésű krimi, az egyre népszerűbbé váló Róbert Hoffmannal és a szépséges Lisa Gastonival a főszerepben. (francia-olasz-spanyol) Egyre sokasodnak az ún. szuperfilmek. Monumentális méretükkel, színgazdagságukkal, látványosságukkal és vonzó történetükkel nagy közönséget képesek meghódítani, s ez is legfőbb céljuk. A nagyközönségnek készülnek, tehát az átlagos igények határozzák meg jellegüket. A szuperfilmek általában tagadják ezt, vagyis többnek szeretnének látszani, mint amilyenek valójában. Vannak természetesen olyanok is, amelyek nem akarják becsapni a nézőt, s megelégszenek azzal, hogy egyszerűen szórakoztatnak. A Fekete tulipán című francia—olasz—spanyol koprodukcióban készült film ezek közé az utóbbiak közé tartozik. Alexandre Dumas regénye adta az ötletet, s ha azt elmondjuk, hogy a rendező Christian-jaque lényegében hű maradt a nagy francia író romantikájához, már nagyon könnyen elképzelhető, milyen a Fekete tulipán. De ha még ez sem volna elég, megemlítjük azt is, hogy ChristianJaque rendezte — tíz évvel ezelőtt — a Királynő a feleségem című világsikert aratott filmet, tehát ha a Fekete tulipán műfajban, és tematikában hasonlít rá, nem ls meglepő. Dél-Franciaország egyik kisvárosába, a francia forradalom HAPPY END előestjére visz bennünket a Fekete tulipán. A forradalmi előzményeknek néhány mozzanatát tárja elénk, de nem a valósághűség igényével, hanem nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy humorral-kalanddal-szerelemmel jól szórakoztasson. A film két fő hőse egy titokzatos rablóvezér és fivére, a forradalom őszinte híver. Az első megadja az okot arra, hogy a nép képzeletében legendás alakká váljék, a másik pedig valóban véghez is viszi azt, amit a forradalom hívei az elsőről elképzeltek. Ez és a többi kalandosromantikus bonyodalom teszi izgalmassá, változatos cselekményűvé ezt az ötletesen, pompás filmtechnikával elkészített művet. Mint ahogy a szuperfilmekböl általában, természetesen a Fekete tulipánból sem hiányoznak a nagynevű, világhírű sztárok. A két főhőse szerepét Alain Delon, a roppant népszerű, lelkesen körülrajongott kedvenc játssza, méghozzá tehetségesen, megnyerően. Partnerei a bájos Virna Lisi és Dawn Addams. Az ő játékuk és főként Christian-Jaque rendezése teszi ezt a filmet rokonszenvessé, valóban üdítően, élvezetesen szórakoztatóvá. Akinek ennyi az igénye — s ez sem kevés — nyugodtan megnézheti. (cseh) Sok minden előfordult már a filmvilág történetében. Természetesen az is, hogy megpróbáltak egy filmet visszafelé forgatni. Az eredmény nem lehetett valami bíztató, mert az általános szokás, tl, hogy a filmet az elején kezdjék vetíteni, megmaradt. Oldfich Lipský cseh filmrendező azonban nem hagyta annyiban a dolgot. Készített egy olyan filmet, amelynek éppen az a nevezetessége — sajnos egyetlen nevezetessége —, hogy minden visszafelé történik benne, vagyis a lefejezett embernek újra visszagurul a feje a nyakára, a szétszabdalt feleség ízeiből újra összeáll, a kiszenvedett anyós feltámad, az ital az emberek szájából visszafolyik a pohárba, s a meglett felnőttből végül is gyermek lesz. Alkalomadtán mindez nem is volna rossz még a való életben sem, de filmen egyszerre valahogy sok ennyi ábránd. Bizonyos, hogy Lipský különlegeset, kuriózumot alkotott, s filmje mint kísérlet érdeklődésre tarthat számot. Méltányolni kell bátorságát is, hogy ennyire szélsőséges játékba mert fogni. Csakhogy mindez kevés, legalábbis önmagában kevés. Az egy ötlet nem elég ahhoz, hogy egész estét betöltő filmet élvezetessé tegyen. A kevesebb ebben az esetben is több lett volna. (szó) iaröslava Obermaierouá és Vladimír Menšík, a Happy end jäszereplői Az irányított piac problémái A közgazdaságtudomány jelenlegi fejlődési fázisában mind többször találkozunk olyan kifejezésekkel, mint népgazdasági egyensúly, infláció, piac keresleti vagy kínálati jelleggel stb. Tekintettel arra, hogy gazdasági fejlődésünk problémája sokakat foglalkoztat, megpróbáljuk körvonalazni ezeket a fogalmakat. A népgazdasági egyensúly fogalmát — teljesen leegyszerűsítve — értelmezhetjük mint a termelés és a szükségletek minőségi és mennyiségi összhangját. Hosszabb ideig tartó aránytalanság a termelés és a szükségletek alakulása között (ami az árak és a társadalmilag szükséges termelési költségek között keletkezett aránytalanságokból adódik) törvényszerűen az egész társadalom agilitásának, a társadalmi munkatermelékenységnek és az egész termelés hatékonyságának rovására megy. Ebbe a folyamatba természetszerűen bekapcsolódik az árutermelés törvényszerűségeinek érvényesülése. Az árutermelés hatásaként létrejön az eladók vagy a vevők piaca. (A kínálat intenzívebb növekedése a kereslettel szemben — vevők piaca, a kereslet intenzívebb növekedése a kínálattal szemben — eladók piaca.) Az eladók piaca többnyire az inflációs tünetekkel függ össze, ami végső soron a piac. felborulásához, s ezáltal az adminisztratív, illetve kertgazdálkodáshoz és elosztáshoz vezet. A vevők piacának abszolút megnyilvánulása pedig ún. értékesítési válságot idéz elő. Mindkét Jelenség (vevők, Illetve eladók piaca) a gazdasági növekedésre rossz hatással van. A vevők piaca a termelés menynyiségi növekedését fékezi, az eladók piaca pedig a növekedés tényezőinek minőségi megnyilvánulásaiban hagy lényeges nyomot. A végső ellentmondások kiküszöbölésére szolgálnak a jövőre vonatkozó elemzések tudományos alapokra helyezése, a tervezési módszerek és a szocialista áruviszonyok hatékony kihasználása. Az eddigi adminisztratív eszközökkel irányított gazdálkodás, továbbá az áruviszonyok erőszakos háttérbe szorítása egyoldalú, extenzív termeléshez, a műszaki haladás fékezéséhez és a termelés minőségének csökkenéséhez vezetett. Ennek következtében a kereslet és kínálat között tartós egyensúlyhiány keletkezett, növekedett a termelői fogyasztás, vagyis a beruházások aránytalansága következett be. A piacot központi mechanizmusok helyettesítették. A reálbér növekedési üteme lelassult, a bérnivellizálás következményeként pedig csökkent a szakképzett munka iránti érdeklődés. Ezt kísérte a munkatermelékenység nem megfelelő növekedése. A közszükségleti cikkek termelését és piacát illetően az ellentmondások növekedtek amiatt is, hogy a bérek anyagi fedezet nélkül maradtak, mert a kínálatot szándékosan csökkentették. A termelési eszközök piacának alakulása összefüggött az olcsó munkaerő gyakorlatával. Főleg az olcsó munkaerő ösztönözte az egyes vállalatokat az extenzív gazdálkodásra. Az előirányzott beruházási keretek növekedtek, de nem növekedett kellőképpen a termelési eszközök termelése. E kérdések megoldására irányul az új gazdaságirányítási rendszer. Elsősorban meg kell teremteni a népgazdaság dinamikus egyensúlyát, meg kell változtatni a kereslet és kínálat alakulását, és ezáltal meg lehet alapozni azokat a feltételeket, amelyek az árak bázisán működő kereslet-kínálat „játékához" szükségesek. Milyen eszközök és lehetőségek állnak rendelkezésre az új irányítási rendszerben e célok megvalósításához? A beruházások hatékonysága A megoldásra váró kérdések egyik csoportja a termelési eszközök piacával, főleg a beruházásokkal függ össze. A beruházások nem megfelelő hatékonysága és műszaki színvonalának a világparaméterekhez mért bizonyos lemaradása törvényszerűen a nagyrészben nem kívánatos és nem eléggé kihasznált termelési kapacitások, termelési eszközök aránytalan növekedéséhez vezetnek. Ez — amint már említettük — állandó nyomást gyakorol a termelési eszközök, főleg a beruházások piacára. A helyzet kiegyensúlyozására szolgál elsősorban a vállalatok beruházási eszközeinek különféle gazdasági eszközökkel történő korlátozása és az állami dotációk maximális csökkentése. Tehát nem a beruházások egyértelmű csökkentése, hanem a beruházások hatékonyságának növekedése, a beruházásj költségek gyors megtérülése szükséges e kérdések megoldására. Annak ellenére, hogy a nemzeti jövedelem növekedésével növekednek a beruházások is, a beruházási keresletet a lehetőségekhez mérten csökkenteni kell. Ha figyelembe vesszük, hogy Csehszlovákiában a bruttó beruházások 1966-ban 28,8 százalékát képezték a bruttó nemzeti Jövedelemnek (1950-ben 18,6 százalékát), és hogy az összberuházások 44,7 százaléka az Iparban történik (a fejlett nyugati államokban, mint például Angliában 35,9, Franciaországban 35,6, az Egyesült Államokban 27,1 százaléka), megállapíthatjuk, hogy nálunk ez nem más, mint „termelés a termelésért", bizonyos szabályozott céltalan körforgás. A beruházások problematikájának körébe tartozik a területek egyenletes fejlődésének, avagy gazdasági kiegyenlítődésének a kérdése. Ez a kérdés igen időszerű Szlovákia (főleg Dél-Szlovákia J és a határmenti területek szempontjából. Ha figyelembe vesszük Szlovákia aránylag bő munkaerőforrását, illetve nem célsszerű munkaerőgazdálkodását, továbbá azt, hogy némely járásban, mint például a galántai, a lévai és a dunaszerdahelyi járásban minimális az iparban foglalkoztatottak száma, megvannak a lehetőségek az említett szándékok megvalósítására. Ebben eszközül szolgálhat egy célszerű pénzügyi politika, főleg az állami dotációk és szubvenciók rendszere, az infrastruktúra fejlesztése (utak, kanalizáció, vasutak stb.) és a hitelrendszer hatékony alkalmazása. A beruházások optimalizálására hatással kell hogy legyen a külkereskedelmi politika is, valamint reális árfolyam alkalmazása mind a behozatalban, mind a kivitelben. Meg kell teremteni azt a helyzetet, hogy a vállalatok beruházási Igényei lehetőleg a hazai termelési eszközök piacán mutatkozzanak. Az így nyert importlehetőségek átvihetők a közszükségleti cikkekre, ami e cikkek piacának gazdagítását szolgálhatja. Elköltetlen vásárlóerő A következő fontos problémakör a közszükségleti cikkek piacát érinti. Míg a termelési eszközök piacán globális és strukturális egyensúlyhiány mutatkozott, addig a közszükségleti cikkek és szolgáltatások piacán csak az áruösszetételből, vagyis a strukturális egyensúlyhiányból adódó nehézségek mutatkoztak. Több nézettel találkozunk ezzel kapcsolatban. Egyes közgazdászok „elköltetlen vásárlóerőről", mások „kényszeredett megtakarításokról" (autóra, lakásra, bútorra, nyaralóra, üdülésre, garázsra) beszélnek. Mindenesetre nem lehet ezt a jelenséget figyelmen kívül hagyni. A lakosság bankbetétje évenkét átlagban 3 milliárd koronával növekedik. Ez az összeg megmutatkozik az eladhatatlan, kedvezőtlen összetételű árukészletek növekedésében, a pénz, vagyis a kereset ösztönző hatásának csökkenésében, és nem utolsósorban némely vállalat termelésének minőségi' fejlődésében. (Termékeik értékesítése a vállalatokat nem kényszeríti nagyobb erőfeszítésre.) A közszükségleti cikkek piaca szorosan összefügg az átlagbér színvonalával. Ez évre 3,4 százalékos átlagbérnövekedést irányoztak elő, a kereseti szint az iparban azonban az első félévben 5,4 százalékkal emelkedett, az építőiparban pedig több mint 6 százalékkal. Ha számításba vesszük, hogy a termelés is meghaladta a tervezett növekedést, akkor nem kell különösebben tartani az eddigi egyensúlyhiány elmélyülésétől. Ezt bizonyítja az is, hogy a kiskereskedelmi forgalom az óv első felében 5 százalékkal, a szolgáltatlások értéke pedig 4 százalékkal emelkedett. A közgazdasági számítások szerint a közszükségleti cikkek piacán ez évben kialakul az egyensúly. Csupán néhány ponton nem változik a helyzet, például az autóeladásban és némely más iparcikk értékesítésében. Az élelmiszerellátásban az aránylag kiegyensúlyozott helyzet tovább tart (némely hiánycikk problémája vár csupán megoldásra). Az áruválaszték nem kielégítő főleg a ruházati cikkeknél. Itt nagy feladatok várnak a vegyiparra a szintetikus textil fejlesztésében. A belkereskedelem helyzetének javításában mind nagyobb szerepet kell biztosítani a behozatali áruknak is. Meg kell még jegyezni, hogy a bérek nagyobb méretű (inflációs) növekedése, ha nincs az árutermeléssel és a behozatallal kellőképpen kiegyensúlyozva, a belkeresekedelem egyensúlyában jelentős kilengéseket okozhat. Ezekkel a problémákkal kapcsolatban gyakran találkozunk az ún. irányított infláció elméletével. (Az árak általános emelkedésével arányosan növekvő bérek.) Az enyhe inflációs folyamat ösztönző hatással lehet az iparra, de nem tekinthető végleges megoldásnak. Ha a bérek növekedésének kompenzálására nem elegendő a munkatermelékenység és a behozatal fokozása, szükségesnek mutatkozik az egyes használati cikkek árának emelése, ami viszont nem szabad, hogy az általános életszínvonalra kedvezőtlen hatást gyakoroljon, főleg nem az alsóbb szociális rétegek (nyugdíjasok, több gyermekes családok stb. J életszínvonalára. Ide tartozik még a bérdenivellizáció kérdése is, főleg a nem termelési szférában. A bérek növekedése és a denivellizációs folyamat azonban a vevők piacának megteremtése és a piac természetes működése nélkül nem oldja meg a problémákat. Ha az árakkal arányosan növekednének a vállalati jövedelmek, továbbá a bérek és a kínálat, az infláció spirálisan fejlődő formájával találkoznánk. Kizárólag a piaci hatásoktól kísért differenciált bérnövekedés teremtheti meg a termelés minőségi fejlődésének és növekedésének feltételeit. Az itt említett problémák csupán töredékei azoknak, amelyek az új gazdaságirányítási rendszerben felmerülnek. Ez ideig még a végső szóra várni kell, elsősorban az árrendszerre várnak nagy feladatok. Ezek megoldása után épül csak fel a piac szerkezete, ami tulajdonképpen a népgazdasági egyensúly alapja is. SZATHMÄRY MÁRIA mérnök Számok ás tények Idén a szovjet szénbányászat 591 millió tonna szenet termel, s ezzel a Szovjetunió a széntiermelő országok élére kerül. * Hazánk több mint 200 millió koronát szándékszik olajkutatásra fordítani Morvaországban és Észak-Szlovákiában. • Kína 1968-ban a vezető kapitalista országok többségével erőteljesen növelte kereskedelmét. A növekedés Japánnal 30, rT az NSZK-val 70, Angliával 28, ^ Svédországgal 78, Franciaországgal 97 százalékos. * IJ Szovjet geológusok Voronyezs körzetében két helyen is tete- m mes aranytartalékot fedeztek fj fel.