Új Szó, 1967. szeptember (20. évfolyam, 241-270. szám)

1967-09-15 / 255. szám, péntek

Tizenegyedszer a Pravda Nagydíjáért A Pravda Nagydjáért évente megrendezésre kerü­lő, immár hagyományos ver­senye iránt fokozatosan mind nagyobb érdeklődés nyilvá­nult meg külföldön is és ennek volt köszönhető, hogy tavaly pél­dául nemcsak az európai atléták, hanem néhány kitűnő afrikai vág­tázó is rajthoz állt. Ezidén sem lesz másként és (osef Prokešnak, a rendező bizottság elnökének vé­leménye szerint szentember 23-án a sajtónapi ünnepségek keretében tariuzó versenyen erős mezőny gyűlik majd össze. ® A7. ELÖZÖ ÉVEKBEN KÉT NA­PIG TARTOTTAK A PRAVDA NAGY­DÍJÁNAK VERSENYEI, MIÉRT RENDEZIK MOST EGY NAP ALATT? — Előre kell bocsátanom: e nemzetközi verseny elsőrendű cél­ja az atlétika népszerűsítése és színvonalának emelése volt. Tény, hogy a Béke-maratonon kívül ez az egyetlen nagyszabású atlétikai ver­seny, amelyre évente rendszere­sen sor kerül Szlovákiában. Tüb­ben úgy vélekedtek, hogy a két napon át folyó vontatott — néha nem éppen érdekes előfutamokkal „tarkított" — versenyek nem vonz­zák kellőképpen a közönséget. Cé­lunk pedig éppen ennek fordított­ja. Ezidén első ízben egy nap alalt rendezzük meg a 15 férfi és 10 női számból álló versenysorozatot. Délelőtt bonyolítjuk le az előfuta­mokat, délután pedig a döntőt. Így majd egymás után, gördüléke­nyen folynak a számok, ami a kö­zönség számára élvezetessé teszi a versenyt. © KIK JÖNNEK KÜLFÖLDRŐL? — Meghívást küldtünk az NDK, NSZK, Svájc, Lengyelország, Jugo­szlávia, Bulgária, Magyarország, Hollandia, Ausztria, és Belgium szövetségének. A belgák kimentet­ték magukat és lemondták részvé­telüket. Névre szóló meghívást küldtünk Olaszországba, a világ egyik legjobb gátfutójának, Ottoz­nak, aki a prágai fedettpályás at­létikai európai játékok alkalmával tudtunkra adta: szívesen jönne Bratislavába a Pravda Nagydíjára. — Az afrikai versenyzők közül Kone, Gakou, Sarr és Issa biztosan eljön, hogy megvédje tavalyi első­ségét. Kívülük még további négy néger versenyző érkezik. Már el is küldtük számukra a repülőjegye­ket. Svájcból Menet a 3000 m-es akadályfutás országos bajnoka, Huss az 5000 m-es bajnok és Grei­le 800-as futó jön Bratislavába. — A lengyelek a következő ver­senyezűket nevezték: Baran, Tka­czyk (1500 m), Szklarczyk, Motyl, Beszélgetés iosef Prokešsel a rendezőbizottság elnökével Poleg, Podolák, Mathias (3003 m). Az NSZK-ból hat versenyzőt külde­nek és a napokban várjuk a töb­biek jelentkezését is. mert 15-én lejár a nevezési határidő. 0 TAVALY INDOKOLTAN KIFO­GÁSOLTÁK CSEHSZLOVÁKIA LEG­JOBBJAINAK TÁVOLMARADÁSÁT. VÁRHATO-E EZ IDÉN JAVULÁS? — Igen! A tavalyi verseny uláu kifogásoltuk az illetékeseknél, hngy a lng obb csehszlovák atlé­ták nem vettek részt a bratislavai versenyen és így most a CSTSZ KB 47 versenyző rajtját tette • kötele^ zővé. Ezek: Šváby, Bohman, Ute­kal, Trousil, Hegyes, Penkava, Hruška, Bláha, Mládek, Petr, Jiiza, Faschingbauer, Nádeniček, Hruš, Havel, Horčíc, Tomášek, Odvárka,, Papp, Jindra, Janušek, Pataki, Vidr­na, Vojtech, Kolár, Šilhan, Hutter, Novotný, Breda, Glesková, Putno­vá, Šmerdová, Seyfertová, Chmel­ková, Macounová, Otová, Žáková, Busóvá, Macounová, Ingrová, Si­mánková, Mertová, Nemcová, Kuc­manová, Fomenková, Zábršková és Omeiková. — Amint láthatjuk, jónéhány or­szágos válogatott is jelen lesz. Saj­nos, a Dukla versenyzőit nélkü­löznünk kell, mert szeptember 23-án — nem értjük, miért pont ugyanebben az időpontban — Banská Bystricán rendezik a had­sereg bajnokságot. Így le kell mon­danunk néhány kitűnő atlétánk (Jungwirth, Odložil, Skobla stb.) rajtjáról. Különösen Skobla fog hiányozni, hiszen Csehszlovákia Európa-bajnok és olimpiai bronz­érmes súlylökője eddig mind a 10 versenyen ott volt, és most is szí­vesen eljött volna. — Az említetteken kívül több csehszlovák klub nevezte legjobb atlétáit. így számíthatunk Szot­kowski, Burián, Furka, Černý és még más ismert versenyzők rajtjá­ra. A szlovákiai egyesületek azon­ban még nem küldték el nevezé­süket. — Bár még nem tudjuk, kiket küldenek a magyarok, bolgárok, hollandok, osztrákok, jugoszlávok és keletnémetek, ennek ellenére nyugodtan állíthatom, hogy a Pravda Nagydíjának idei versenyei az elűző években rendezetteket nemcsak színvonal tekintetében, hanem érdekesség, látványosság szempontjából is lelülmúlják majd. Így reméljük, a közönség ér­deklődése is nagyobb lesz, mint volt a múltban. (kollár) A csehszlovák férfi kosárlabda válogatott EB előtt Vladimír H e g e r edző nyilatkozik a játékosok formájáról és az esélyekről Az idei férfi kosárlabda Európa-bajnokságot Finnország rendezi szeptember 28 és október 10-ike között. A napokban a résztvevő országok válogatottjai befejezik felkészülésüket e nagyszabású ese­ményre. A csehszlovák együttes sem töltötte tétlenül az elmúlt he­teket. A többi között részt vett a Sparta sportcsarnokában megren­dezett nemzetközi tornán és itt kerestük fel Vladimír HEGERT, a válogatott edzőjét és kértük meg, válaszoljon néhány kérdésünkre. 15. # Hogyan illeszkedett be a nem­zetközi torna a válogatott fel­készülésébe? — Ez a torna felkészülésünk egyik fontos szakasza volt, mert a mérkőzések —. különösen az Észt SZSZK elleni találkozó — rá­mutatott arra, hogy miben kell még a játékosoknak javulniuk. 0 A válogatott összeállítása vég­leges. Mennyire javult a csapat legjobbjának, Zídeknek egész­ségi állapota? — Mint Ismeretes, Zídek térd­operáción esett keresztül. Már teljesen rendbe Jött és teljesít­ménye szinte napról napra javul. Természetesen kipróbáltuk őt a legnehezebb mérkőzéseken is, és valószínű, hogy Finnországban Is számítunk majd Játékára. Kívüle a következők szerepelnek a csa­patban: Tomášek, Mifka, Mrázek, Konvička, Bobrnvský, Zedniček, Ružička, Pištélák, Baroch, Marek és Ammer. ' 9 Milyen lesz a további felkészü­lés? —• A válogatott 14.-én találko­zik ismét Nymburkban. Itt az Észt SZSZK játékosaival folytat majd közös felkészülést. Az észt válo­gatott ellen két edzőmérkőzést játszunk, utána Skandináviába utazunk. Szeptember 22-én és 24­én két barátságos mérkőzést ját­szunk Svédország válogatottjával, majd egy nappal később Stock­holm együttese lesz ellenfelünk. Utána már az Európa-bajnoki mérkőzések következnek. 9 Kik lesznek csoportunkban az ellenfelek? — Elég nehéz csoportba sorsol­tak bennünket. Első ellenfelünk a lengyel válogatott lesz. Azután a jugoszlávok ellen lépünk pályá­ra. Tehát az esélyesek ellen kez­dünk. Nem szeretném, ha az eset­leges vereség lehangolóan hatna Játékosainkra. E két találkozó után következik Spanyolország, Finnor­szág Belgium, Hollandia és Ro­mánia válogatottja. • Mit tippel az Európa bajnok­ságra? — Ez bizony fogas kérdés. Az EB résztvevőit több csoportra le­het osztani. Az első számú esélyes kétségtelenül a világbajnok szöv­őjét válogatott. A legutóbbi mér­kőzésein azonban a Játékosok nem nyújtottak meggyőző teljesít­ményt. A szovjet válogatott leg­nagyobb ellenfele minden bizony­nyal a lengyel és a jugoszláv együttes lesz. Sokat javultak az olaszok és bolgárok ls. Az NDK vá­logatottjának edzője kijelentette, hogy védencei szeretnének az el­ső öt hely valamelyikén végezni. Nem szabad azonban lebecsülnünk a fiatal francia válogatottat, mely az utóbbi Időben figyelemre mél­tó eredményeket ért el. Hogy mit várhatnak tőlünk? Mi igyekszünk mindent megtenni annak érdeké­ben, hogy minél jobb helyen vé­gezzünk. —pu— NSZK: A szövetségi labdarúgó­ílga 5. fordulójának eredmé­nyei: FC Kaiserlautern—Eintracht Braunschweig 2:2, Hannover 96— Borussia Neunkirchen 2:0, FC Nürnberg—Borussia Mönchenglad­bach 1:0, MSV Dulsburg—Eintracht Frankfurt 0:1, Alemannia Aachen —Hamburger SV 2:0, Werder Bre­men—München 1860 2:2, Bayern München—Karlsruher SC 3:0, VFB Stuttgart—Schalke 04 2:0, Borus­sia Dortmund—FC Köln 2:0. A baj­nokság állása: 1. FC Nürnberg 9 pont, 2. Borussia Dortmund 8 p, 3. VFB Stuttgart 7 p. Mravec, a VSS csatára két gólt rúentt a Slovan Bratislava elleni, liétköz'oon lejálszott bajnoki mérkőzésen. A képen a veszélyesen talpaló Horváth elől fejeli el a labdát. (Berenhaut felv.) Európai Kupamérkőzések A BEK-ért, A BEK-ben két találkozóra ke­rült sor. Az északír Belfastban a Benfica Lisszabon csapata 1:1 arányban eldöntetlenül játszott a Glentoran Belfast csapatával. A Vendégek csak a mérkőzés 86. percében egyenlítettek ki Eusebio góljával. A bécsi Rapid Istambulban ját­szott kupamérkőzést, ahol 45 000 néző előtt 1:0 arányban legyőzte a török Besiktas Istambul csapa­tát. A gólt Flögel lőtte. A VVK-ért, A VVK-ban a Wiener SC Bécsben 17 000 néző előtt nagy meglepe­M * * • / i ujsag a magyar labdarúgásban A magyar válogatott, Budapest néven Marseille-ban a helyi Olim­pique csapatával játszott edzőmér­kőzést. A sáros, nehéz talajú pá­lyán, 8000 néző előtt, az egyetlen gólt a 38. percben Albert lőtte, de a helyzetek alapján a magyar csa­pat nagyobb arányban is nyerhe­tett volna. Budapest válogatottja ügyesen feltalálta magát a mély talajú pályán. A játékosok sokat mozogtak és az összjátékuk is elég folyamtos volt. A franciák annak érdekében, hogy minél kevesebb gólt kapjanak, valósággal megfé­lemlítették a magyarokat, akik érthetően kerülték a közelharcot, féltek a sérüléstől. A magyar együttes legjobbja Albert volt, aki feltartóztathatatlanul száguldozott a pályán, „brazil" formában ját­szott, nagy közönségsikert aratutt. Nagyon jó benyomást keltett Gö­röcs, Páncsics és Mátrai is. • • • A magyar „Beválogatott Várpa­lotán Juhász (2) és Puskás góljá­val, 3:0 arányban győzött Jugoszlá­via utánpótláscsapata ellen. * * * Mészöly és Ihász nem játszhat az Ir Dundalk elleni első BEK-mér­kőzéSfen. A válogatott középhátvéd még nincs teljesen rendben, sérü­léssel bajlódik, Ihászt pedig az UEFA egy BEK-mérkőzéstől eltil­totta, mert Kreitlen (NSZK) Játék­vezető — és előzetesen a svájci Dienst is — feljelentette a Vasas hátvédjét durvaságért. A két válo­gatott hátvéd hiánya nagy hát­rányt jelent majd a Vasasnak. « * * A Ferencváros—Vasas vasárnapi rangadóján külföldi játékvezető bíráskodik a francia Abadjian sze­mélyében. A sportfogadás hírei A SAZKA 39. játékhetének mű­sora a következő: I. LABDARÜGÚ-LIGA 1. Bohemians ČKD Praha—Baník Ostrava, 2. Inter Bratislava SIov­naft—Spartak Trnava, 3. Sparta ČKD Praha—Lokomotíva Košice, 4. Jednota Zlllna—Sklo Union Tep­lice, 5. VSS Košice—Dukla Praha, 6. Jednota Trenčín—Slávia Praha. II. LABDARŰGO-LIGA 7. Spartak Hr. Králové—VCHZ Pardubice, 8. Viktória Žižkov—LIAZ Jablonec, 9. Slávia Karlovy Vary —Spartak Čelákovlce, 10. Dukla Banská Bystrica—Tatran Prešov, 11. Baník Prievidza—Partizán Bar­dejov, 12. AC Nitra—Spartak Pov. Bystrica. tésre 5:2 arányú vereséget szen­vedett az Atletico Madrid együtte­sétől. További mérkőzések: Frem Koppenhága—Atletico Bil­bao 0:1, (0:1). Paok Szalonlka—Royale Liége 0:2 (0:2). FC Drugeois—Sporting Liszabon 0:0. St. Patrlcks—Girondins Bor­deaux 1:3 (0:2). A KEK-ért, A Rejkjavik együttese a vissza­vágó mérkőzésen is 4:1 arányban vereséget szenvedett a skót Aber­deen csapatától. Az első mérkő­zést 10:0 arányban a skót labda­rúgók nyerték. Austria Bécs—Steaua Bukarest 0:2 (0:1). 17 000 néző előtt a cseh­szlovák Placek vezette a mérkő­zést. Bratislava— Miskolc salakpálya motorkerékpáros verseny / o r e v e n Vasárnap, szeptember 17-én 14 Arai kezdettel a TJ Rapid Prievoz stadionjában, Főréven nemzetközi salakpályás motorkerékpáros ver­senyt rendez a helyi sportszerve­zet, melyen Magyarország és Szlo­vákia legjobb versenyzői vesznek részt. A magyar csapatban Dajka István háromszoros magyar baj­nok is szerepel. A szlovákiai együt­test Rybanský, Korbela, Klimits és a Banská Bystrica-i Dedina képe­zi. A rendezők remélik, hogy az érdekesnek ígérkező versenyt szép számú nézőközönség tekinti majd meg. (kJ Hollandia—NDK 1:0 (1:0) A labdarúgó Európa-bajnokság 5. csoportjának mérkőzése Amsz­terdamban került lebonyolításra. Akárcsak a két együttes tavaszi lipcsei mérkőzésén, a hollandok ezúttal ls óriási lendülettel kezd­tek és már a második percben gólt értek el a fiatal Cruyff révén. A tíyors gól megzavarta a vendé­gek védelmét, 25 percen át a hol­landok uralták a mezőnyt, sokat támadtak, némelykor bizony csak a szerencse mentette meg a gój­tól a német kapus hálóját. Később kiegyenlítetté vált a küzdelem, az NDK hatalmas becsvággyal küzdött, de a csatárjátékukban nem volt elég átütőerő. Az utolsó negyedórában ismét fellángoltak a hazaiak, s a vendégek csak Glochwitz parádés védéseinek kö­szönhetik, hogy nem kaptak újabb gólt. A mérkőzés végét jelző síp­szó után az 55 000 főnyi közönség nagy ünneplésben részesítette a holland válogatottat. Az EB-seleJtező V. csoportjának állása: 1. Magyarország 4 3 10 12:3 7 2. Hollanda 5 2 1 2 9:8 5 3. NDK 3 111 5:5 3 4. Dánia 4013 1:111 Az eddig még le nem játszott mérkőzések Időpontjai: Hollandia —Dánia október 4, Magyarország — NDK szeptember 27 és október 9., Dánia—NDK október 11. Toválibra is Larsen vezet A havannai Capablanca nemzet­közi emlékeverseny 16. fordulója után a csehszlovák dr. Filip az 5., Pachman pedig a 9. helyen áll. A versenyben a dán Larsen vezet 12 ponttal. További sorrend: Szmiszlov és Tajmanov 11,5 p, Po­lugajevszkij 10,5, Filip 10, Gligo­rics 9,5 p, Donner és BednarskI 8,5 p, Pachman 8 p, Barcza 7,5 p. A 16. forduló eredményei: Bed­narski (lengyel)—Hennlngs (NDK­beli) 1:0, Gligorics (jugoszláv) — Westerlnen (finn) 1:0, Tajmanov (szovjet)—Schmidt (NSZK-beli) 1:0. A Szmiszlov (szovjet)— Filip (cseh­szlovák), Larsen (dán)—Donner (holland), Garcia (kubai)—Poluga­jevszkij (szovjet), Rodriguez (ku­bai)—Pachman (csehszlovák), Co­bo (kubai)—Rosetto (argentin), Ji­menez (kubai)—Barcza (magyar) és az O^Kelly (belga)—Leterfer (chilei) mérkőzések döntetlenül végződtek. % Paavo Nurmi, a finnek legen­dás hírű hosszútávfutója kijelen­tette, hogy október 1-én részt vesz Bad Brückenauban az 55 évnéi idősebb, ma már nem aktív ver­senyzők 5000 m-es futásában. Nur­mi, aki már 70 éves, a 65 évnél idősebbek kategóriájában fog ver­senyezni. O A minszki Dinamó labdarúgó­csapata Szombathelyen az NB l-es Haladás ellen 1:0 arányú győzel­met aratott. OLASZORSZÁG: A moszkvai Szpartak együttese Foggiában a helyi II ligás csapat felett 4:1 arányú győzelmet aratott. DÁNIA: A nemzetközi mérkőzé­sekre készülő francia válogatott Odenseeben a helyi csapattól 2:1 arányú vereséget szenvedett. Akárcsak a korábbi években, ismét Trencsénteplicen rendeeték ;neg a nyügatszlovákiai kerületi sakkbajnokságot. A győzelmet Ci­bulka mérnök, a bratislavai Sla­vla versenyzője szerezte meg 9 és fél ponital 13 játszmából. A to­vábbi helyeken is bratislavai ver­senyzők végeztek: fél ponttal ma­radtak d győztes mögött a tavalyi és a tavaly előtti bajnokok: I. Novák és J. Sturc. A vidéki sak­kozók közül a komáromi Ábra­hám volt a legeredményesebb: 7 ponttal az 5—6. helyen osztozott. A kerületi bajnokságról ketten juthatnak tovább az október má­sodik felében Harrachovban sor­ra kerülő elődöntőkbe. Az egyik a győztes Cibulka, a másik ún. Berger—Sonneborn értékelés alap­ján I. Novák. Bemutatjuk az új kerületi baj­nok egyik győzelmét: Francia védelem Vd2 (az elmélet mai állása sze­rint 7. f4 erélyesebb, mert a ve­zér nem áll előnyösebben d2-ön, mint dl-en!) 7. . . . a6 8. f4 c5 9. Hf3 Hc6 10. dc5: Hc5: 11. 0—0— B Fd7 (csak 0—0 ajd 17—f6 nyúj­totta az egyedüli ellenjátékot) 12. Fd3 Bc8 13. Kbl Hb4 14. g4! Ha4 15. Ha2l Vc5 16. Hfd4 (pontosabb mint 16. Hed4, amire Va5! után még a levegőben lóg a Hc3+ fe­nyegetés!) 16. ... Hb6 17. Hb3 Ve7 18. Hed4 Fa4 19. f5 Fb3: (a cserék nem könnyítenek sötét helyzetén) 20. ab3: 0—0 21. Bdfl Hd3: 22. Vd3: Hd7 23. Ve3! Bfe8 (ef5:-re Hf5:I következik és e5 ütésére világos a későbbi He7 + -el minőséget nyerne) 24. f6 Vf8 25. h4 gf6: 26. ef6: e5 27. Hf5 d4 28. Vd2 Kh8 (f6-on természetesen nem üthetet sötét Vg5+ miatti 29. g5 Be6 30. h5 Vc5 31. g6! (rögtön eldönti a küzdelmet!) 31. ... Bf6: 32. Vh6! és sötét a matt előtt feladta. 503. sz. fejtörő M. B i r n o v (Sahmati v SSSR" 1947) Világos indul és 2 lépésben mat­tot ad (2 pont). jp Pi • m ! WM m • Wm. Kl ľ : B u R PI ä # • • • ä # šs§f % mm' m 11 ü Hü • H 11 H M • Világos: Cibulka — Sötét: Gyepes. 1. e4 e6 2. d4 d5 3. Hc3 Hf6 4. Fg5 Fe7 5. e5 Hfd7 6. Fe7: Ve7: 7. Ellenőrző jelzés: Vilá­gos: Kh6, Vg7, Ba5 és c6, Fb6 és b7, Hdl és h4, gy: g3 (9 báb). Sötét: Ke4, Bc5, Fg8. gy: d2, f2 és h5 (6 báb). A megfej­tés beküldésének határ­ideje: szeptember 25. A megfejtések az Cj Szó szerkesztőségének címé­re küldendők „Sakk" megjelöléssel. A helyes megfejtést beküldők kö­zül ketten minden héten könyvjutalmat kapnak, továbbá állandó meg­fejtési létraversenyt ve­zetünk. A 501. sz. fejtörő (B. Neumann) helyes megfejtése: 1. Hc5:!l Az e heti nyertesek: Ifj. Bocskor Gyula, Duna­mocs 376, komáromi járás, Sza­nyl Júlia, Kaposkelecsény 70, tre­bišovi járás. DELMÁR GÁBOR

Next

/
Thumbnails
Contents