Új Szó, 1967. augusztus (20. évfolyam, 320-240. szám)
1967-08-06 / 215. szám, vasárnap
Befejeződtek a szovjet Spartakiád vtrseo^eä Moszkvában ünnepélyes keretek között befejeződött az N03ZF 50. évfordulójának tiszteletére rendezett szovjet nemzatek IV. Spartakiádja. A versenyek során a szovjet versenyzők 16 új világ- és .Európa-csúcsot állítottak fel, és több mint ezer országos csúcsot adtak át a múltnak. A csapatversenyt immár harmadszor Moszkva csapata nyerte. További sorrend: OSZSŽSZK, Ukrajna, Lsningrad, Grúzia, Fehéroroszország. ,,A tömegsportban a Szovjetuniót illeti az elsőség a világon. Nincs még a világnak egy olyan országa, amely ilyen rövid időn belül olyan sikereket ért volna el a sportban, mint a Szovjetunió" — jelentette kl a sajtókonferencián a 81 éves Avery Brundage, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke. A nagy tekintélynek örvendő Brundage, aki díszvendégként végignézte a Spartakiád döntőjét, elutazása előtt a moszkvai repülőtéren a következőket mondotta: „Ha a Szovjetunió igényi tartana a XXI. vagy XXII. nyári olimpiai játékok megrendezésére, meg vagyok győződve, hogy azt is ilyen magas színvonalon rendeznék, mint ezt a nagyszerű seregszemlét. A legjobb benyomásokkal távozom a Szovjetunióból. Szeretem országukat, hatszor jártam már itt. Előszűr 55 évvel ezelőtt. Állithatom, hogy egy állam sem ért el a sport területén ilyen rövid időn belül olyan nagyszerű eredményeket, mint az önök országa." Az SZNF serlegéért Banská Bystricán 7000 néző jelenlétében a JEDNOTA TRENČÍN— PÉCSI DÓZSA találkozóval kezdődött az SZNF 23. évfolyamának labdarúgó tornája. A magyar együttes keltette a jobb csapat benyomását és különösen lejjátékban múlta felfii trenčíni ellenfelét. Dunai dr. és Györkő alaposan próbára tették Rihošeket, a Jednota ruganyos, Jószemű kapusát. A tren činiek lövéseit remekül hárította a nagyszerű Rapp, a pécsiek kapusa. A találkozó 78. percében a hatalmas orkán és zápor miatt 15 percre félbeszakadt a játék, de a színvonal azután sem emelkedett különösebben. A gólnélküli döntetlen Igazságos. A második mérkőzésen a hazai Dukla a Slovan Bratislavával vívott nagy küzdelmet a győzelemért. Az első félidőben a vendéglátók csapata, a II. liga újonca nem rettent meg ellenfele nagy hírnevétől és annak egyenrangú társa volt. Csak a góllövés nem akart sikerülni Zibrlnyi edző fiatnak. A Slovan nagyobb rutinja jobban érvénysült és a 35. percben Jozef Čapkovič révén megszerezte a vezetést. Szünet után egy Ideig visszaesett a Dukla és a 65. percben ismét J. Capkovič volt eredményes. A banská bystricaiak sok nagy helyzetet kihagytak, de a 75. percben mégis megörvendeztették szurkolólkat: Šarišský beadása után Jojáček, — aki azelőtt többször is hibázott — Intertoto mérkőzés Bohemians Praha— LFK Göteborg 1:3 (1:2) A hazalak vezették az első támadást, de fokozatosan belejöttek a vendégek is. Ügyesen kombinálva gyakran veszélyeztették Redlna hálóját. A prágai kapus azonban kitűnően védett és csak a 14. percben kényszerült kapitulálni. Egy szép, gyors akció után a középcsatár Ericsson lőtt a hálóba. A gól után ls jobbára a technikás és jó erőnlétű vendégek veszélyeztette. Csak Redinának köszönhető, hogy nem kaptak gólt a hazaiak. A 44. percben Bohatý egyenlített, de a félidő utolső másodpercében a svédek Bengston révén Ismét megszerezték a vezetést. A második félidőben a Bohemians igyekezett egyenlíteni, de eredménytelenül. Inkább csak mezőnyjáték folyt, amelyet a gyors vendégek irányítottak. A 31. percben egy erőteljes vágta után KcInnd lőtte a vendégek harmadik gólját, ezzel beállította a végeredményt. A vendégek teljes mértékben rászolgáltak a győzelemre, minden tekintetben messze felülmúlták ellenfelüket. A göteborglak ezzel a győzelmükkel valószínűleg megnyerték csoportjukat és övék a csoport elsőségéért járó 10 000 svájci frank is. Nehezen képzelheel ugyanis, hogy az NDK-beli Jena csapata behozza a svédek kitűnő gólarányát. (Fo) J. ŽILINA—VEJLE 1:1 (1:1) A vezető gólt a 16. percSen á dán Lund lőtte, a hazaiak részéről Kuchár a 37. percben egyenlített. Pilics ellen már nem ment fc f^ft látványos gólt fejelt Vencel kapujába. Gaiba játékvezető a 84. percben a VojáCeket kíméletlenül leterítő Horváthot kiállította. A hazaiak ezután sokát rohamozták, de a Slovan egygólos győzelmét már nem tudták megakadályozni. Tehát az első nap eredményei: JEDNOTA TRENCIN—PÉCSI DÓZSA 0:0, és DUKI.A BANSKÁ BYSTRICA —SLOVAN BRATISLAVA 1:2 (0:1). • • • Ma a Dukla Banská Bystrica a Jednota Trenčinnel (ezt a mérkőzést közvetíti a tv), a Slovan pedig a Pécsi Dózsával játszik. A magyar NB I eseményei Ezúttal három mérkőzésre került sor már szombaton és az érdeklődés elsősorban az MTK— Honvéd találkozónak szólt. Hidegkúti fiai végre győztek, de szaporította pontjai számát a csepeli gárda is. A Vasas a Tisza partján vágta ki a „rezet" és versenyben akar lenni az élcsoport valamelyik előkelő helyéért. MTK—Honvéd 2:1 (0:1). Góllövők: Takács és Lutz,' Illetve Kocsis. A viharos erejű szél az első félidőben a Honvéd, a másodikban az MTK csapatát támogatta. A vezetést Kocsis a Honvéd számára szerezte meg. A kék-fehérek részéről szünet után előbb Lutz szabadrúgása nyomán Takács egyenlített, majd Lutx szabadrúgása segítség nélkül vágódott Lévay hálójába. A néhány helyen alkalmazott játékoscsere határozottan az MTK javát szolgálta. Csepel—Tatabánya 1:0 (0:0) Gőllövő: Losonczi. Itt ls a szél okozta a galibát. Segítségét az első 45 percben a vendégek nem tudták kihasználni. Szünet ntán azonban a csepeliek a hátszél segítségével mindvégig irányították a játékot és Losonczi lövésével megérdemelten szerezték meg a győzelmet és a kát bajnoki pontot, A két „őszi fordulóban" tehát már 3 pontot szerzett a kiesés ellen kü/dő, jobb sorsra érdemes csepeli együttes. Szeged—Vasas 1:4 (1:1) Góllövők: Kenderes! (öngól), illetve Puskás (2), Korsós, Farkas. Szegeden az utolsó 20 percig egyenlő erők küzdelme folyt a pályán, azután a rutinosabb kék-piros csapat kerekedett felül. A gólok sorrendje: Korsés (13. p), Kenderesi (24. p), — Arató partdobása után a saját hálójába ütötte a labdát —, Farkas (70. p), Puskás (a 82. és a 87. percben). 19B7. Kukal a Gulyás elleni győzelem után Piliecsel mérkőzött és a hatalmas termetű jugoszláv fiú biztos 6:3, 6:4, 8:1 arányú győzelmet aratott. A spanyol Santana ellenfele az ausztrál Mulligan volt és a tavalyi wimbledoni bajnok 1:6, 6:2, 8:6, 6:1 arányban győzött. A legjobb nyolc között a következő párharcokra került sor: Newcombe—Hewitt, Santana—Roche, Pilics—Emerson, Okker—Bungert. A női egyes elődöntőjében Durr — Tegart és Van Zyl—Turner találkozó van soron. A vegyes párosban a csehszlovák Palmeová, Kukal kettős 7:5, 7:5 arányban kikapott az Orthy (ny. német) Franulovics (jugoszláv) pártól. és Franciaország vezet a Galea Kupa A Galea Kupa 18. évfolyamának elődöntőjében a páros találkozók lebonyolítása után az NSZK fiatal teniszezői Anglia, Franciaországé pedig Olaszország felett vezetnek egyaránt 2:1 arányban. Az NSZK—Anglia találkozón ez volt a páros eredménye: Pohmann, Fassbender (ny. németek) —Battrlck, Lloyd (angolok) 6:2, 8:6, 3:6, 6:4, a Franciaország—Olaszországon: Goven, Chanfreau (f)—Marzano, Gillardelli (o) 8:2, 8:6, 6:1. A szovjet spartakiád súlyemelő versenyén a nehézsúlyú Leonyid Zsabotyinszkij szakításban 175,5 kg-ra, lökésben pedig 219 kg-ra javította az érvényben lévő világcsúcsot. Az összetettben a győzelmet 585 kg-os (192,5 kg, 175 kg, 217,5 kg) eredménnyel Szerezte meg. Csupán gyengébb nyomásgyakorlata miatt maradt el 590 kg-os világcsúcsától, amelyet a múlt héten állított fel. Telefoto CTK— TASZSZ Sorsoltak a VVK-ra Frankfurtban kisorsolták a Vásárvárosok Kupájának első fordulóját. A tornán 25 ország 48 csapata indul. Ezeket nyolc csoportba osztották be. A sorsolás a kővetkező: I. csoport: Lokomotíve Leipxig, Liverpool, FF Malmö, Linfield, Bologna, Llnn Oslo. II. csoport: Eintracht Frankfurt, Nottingham, Hibernian, Olympie Lilié, (vagy Nizza), Fiorentina, FC Porto. III. csoport: Leeds United, Royal FC Brnges, Girondini Bordeaux, Partick Attletic Dublin, Spóra Luxemburg, Sporting, Liszszabon. IV. csoport: Dinaino Dresden, Wiener Sportklub, Glasgow Rangers. Atletico Madrid, Setnbal, Vojvodina. V. csoport: München 1860, FC Dundee, Atletico Bilbao, BWS Amsterdam, Froem Koppenhága, Servette Genf. VI. csoport: Hannover, Royal FC Lüttich, FC Barcelona, Napoli, FC Zürich, AS Paok, Saloniki. VII. csoport: Zágrábi Dinamó, FS Antwerpen, Real Zaragoza, BŐS Utrecht, Petroeul Ploesti, Göztete Ismir. VIII. csoport: FC Köln, Slávia Prága, Lokomotíva Plovdiv, Ferencváros, Dinamó Pitesti, és Partizán Belgrád. A nyolcadik csoportban a Slávia, ax FC Kölnnel, a Ferencváros a Dinamó Pitestivel, a Lokomotíva Plovdiv pedig a belgrádi Partizánnal mérkőzik. A Slávia—FC Köln páiharc első találkozójára augnsztns 38-án Kölnben kerül sor, míg a visszavágót Prágában, október 11-én Játsszák. A Rendező Bizottság megengedte néhány csapatnak, hogy szeptemberig Időponthiány miatt később ls befejezheti az első fordulót. A Ferencváros ellenfelével először Pitestiben, majd a Népstadionban mérkőzik. A Kupabizottság elfogadta azt a javaslatot, hogy minden találkozón kapust és mezőnyjátékost mindvégig lehet cserélni. Itt jegyezzük meg, hogy a nemrég nálunk szerepelt bécsi Sportklub ellenfele az Atletico Madrid lesz. Minden csoporton belül a három párharc jobbik csapata (összesen 3 együttes) a következő fordulóba jut, az állva maradó csapatokat újra kisorsolják egymás ellen. Kitűnő atlétikai eredmények a Pánamerikai Játékokon A Pánamerikai Játékok legeredményesebb versenyzői az amerikai sportolók, akik már 103 aranyérmet, 56 ezüstöt és 38 bronzérmet szereztek. A második helyen Kanada áll 9 arannyal, 30 ezüsttel és 34 bronzéremmel, harmadik pedig Brazília. A pénteken lebonyolított öt atlétikai számban az Egyesült Államok sportolói győzedelmeskedtek. A női magasugrást Montgomery nyerte 178 cm-es teljesítménnyel, ami új amerikai csúcs. Kitűnő eredményt ért el a világcsúcstartó Ralph Boston, aki 829 centiméteres teljesítménnyel nyerte a távolugrók versenyét, és csak 6 cm-el maradt el 1965 ben felállított saját világcsúcsától. A kalapácsvetésben Thomas Gage győzött 65,32 m-el. A 110 m gátfutásban Earl McCulloch szerezte meg az aranyérmet. Ideje 13,4 mp. Az 50 km-eš gyaloglást Yonng nyerte 4:26:20,8 órával. Az elődöntők során az: amerikaiak 4X100 m-es váltója 39,1 mpes Időt futott, amely csak 0,2 mpvel rosszabb mint a világcsúcs, amelyet júliusban a francia váltó állított fel Ostraván. A röplabda férfi-versenyek során Brazília 3:2-re nyert az Egyesült Államok ellen, de az aranyérmet Így Is az amerikaiak szerezték meg Brazília és Kuba előtt. Női kosárlabdában az USA legyőzte Kubát, és ezüstérmet szereztek, míg az első helyet Brazília csapata foglalja el. A férfi kosárlabda-torna eredményei: Egyesült Államok—Panama 92:44, Mexikó—Panama 81:73, Kuba—Porto Rico 66:61. Evyesült Államok—Argentína 106:55. A torna élén az Egyesült Államok és Mexikó csapata áll egyaránt 8 ponttal. Az ökölvívó versenvek döntőjébe 6 kubai és argentínai, 3 amerikai és 2 mexikói versenyző került. LABDARÚGÓ HÍRADÓ • A nagy labdarúgók sorozatának egyik markáns egyénisége, Costa Pereira, a portngál válogatott és a Benfica híres kapusa is befejezte játékos pályafutását. Ezentúl klubja futballiskolájának edzői tisztét tölti be. Jutalomjátékára szeptember 3-án kerül sor, amikor a Benfica a KEK győztes Bayern Münchent (Beckenbauer csapatát) látja vendégül. t Garincha teljes mértékben kegyvesztett lett hazájában, Brazíliában. Nem akar róla tndni a közönség, de a klubok vezetősége sem. Nem bocsátják meg neki, hogy egy énekesnő kedvéért otthagyta feleségét és nyolc gyermekét. Legutóbb már ingyen is hajlandó lett volna játszani volt egyesületében, a Botafogóban, de mindenütt zárt ajtókra, visszautasításra talált. • November 18-án Berlinben december 6-án pedig BuKv » íäs «' ben mérkőzik egymással a legjobb 16 közé jutásért az NDK és Románia olimpiai labdarúgóvítogatoltja. Az NDK együttese az előkészületek során szeptember 6-án Magdeburgban a holland „B", 23-án Stralsundban Alsó Ausztria, 26-án Eisenachban a magyar olimpiai együttessel találkozik. # Augusztus 25-én New Yorkban ismét találkozik egymással a Santos és az Intemazionale. Ezúttal nem a Világkupáért, hanem barátságos alapon. Helenio Herrera „felújított legénysége" egyébként nagyon feni a fogát Petéékre, mert tavaly New Yorkban 4:1 arányú vereséggel volt kénytelen elhagyni a küzdőteret. ÚJ EURŰPA-C$1)CS ÚSZÁSBAN A svédországi Landskrone városában bonyolították le az országos úszó-bajnokságot, amely során az utolsó nap ls Európai-csúcsot hozott. A női 800 m-es gyorsúszásban a 19 éves Eiisabeth Ljungren 9:53,7 perces idejével megjavította honfitársnője, Jana Cederquist 1960 ban felállított csúcsteljesítményét, amely az új rekordnál 1,9 mp-el volt gyengébb. Ljungren a 400 m-es gyorsúszásEan csütörtökön állította fel 4:46,2 perces Európa-csúcsát. — A jelek szerint a hosszabb távokon a svéd lányok földrészünk legjobbjai. Ismét szovfet fútba!! győzelem Moszkvában játszoitŰA a Szovjetunió—Lengyelország . való ,atott la bdarúgó-mérkőzést, ,. amcIym&Jc tétje az olimpiai torna e ,yik helye volt. A szovjet együttes, a ;i->y az első, Lengyelorszá^bcn lebonyolított találkozón 1:0 arányban győzött, ezúttal 2:1 (0:0) ar thyban bizonyult jobbnak. A találkozóra 100 000 néző volt kíváncsi, s annak góljait a 3. p.rcben Csiszlenko, az 59.-ben Bsnyisevszkij, majd a 63.-ban büntetőrúgásból Lubanszki lőtte. A hajrában a lengyel csapat elkeseradatten támadott, de a szovjet vádelem élén Szabóval, Voronyinnal és Malofejevvel ellen tudott állni minden rohamnak. A találkozóra 25 fokos hőségben került sor. A szovjet válogatott következő ellenfele Csehszlovákia együttese lesz és az oda-vissza alapon lejátszásra kerülő mérkőzéseket 1968 július 30-ig kell lebonyolítani. E párharc győztese a mexikói torna 18-os mezőnyének egyik helyét foglalja el. Csehszlovák aranyéren VELLÉBEN A 10. ifjúsági asztalitenisz Európa-bajnokságon szép sikereket értek el a csehszlovák fiatalok. Voštová és Turay a vegyespárosban aranyérmet szerzett. Két ezüstérmet ls kiharcoltak a csehszlovák versenyzők. A női egyesben Voštová és a fiúk páros versenyében pedig Turay és Fališinger szereztek ezüstérmet. A magyar fiatalok közül senki sem került a döntőbe. A döntők eredményei: fiú egyes: Eglitisz—Sztrelnylkov (mindkettő szovjet) 21:19, 21:18. Női egyes: Resxler (jugoszláv)— Voätová (csehszlovák) 21:19, 21:12. Női páros: Jeremenkova, Ivanovova (szovjet)— Smith, Heppel (angol) 21:19, 21:14. Vegyespáros: Voštová, Turay (csehszlovák)—Jeremenkova, Vartanyan (szovjet) 21:17, 15:21, 21$, Komor helyett Prollius Hírt adtunk erról, hogy Komar, a híres lengyel súlylökő sérülése miatt nérti szerepelhet Eurúpa atléta válogatottjában, amely augusztus 9 én és 10-én a kanadai Montrealban Amerika együttesével küzd. Helyettese az NDK-beli Dieter Prollius lesz. Beyer ujabb országos csúcsa Stuttgartban bonyolítják le ax NSZK országos atlétikai bajnokságát. Az első nap teljesítményei közül kiemelkedik az Európa-válogatott Uwe Beyer újabb kalapácsvető csúcsteljesítménye: 68:80 méter. Ezt az eredményt harmadik kísérletére érte el, s az első két dobás hossza 67,18 és 68.10 méter volt. A 100 m-es síkfutásban az előfutamok sorén Wilke 10,4 m alatt győzött. Az 1500 m-es futás a 3:465 perces teljesítményt nyújtó Tümmler zsákmánya lett. Távolugrásban Schwarx 755 cm es eredményével szerezte meg az első helyet. A nők versenyei során 100 m-en Frisch 11,6 mp, gerelyhalitásban Koloska 53,04 m, míg a 4x100 m es váltóban Nyugat-Berlin csapata 46,0 mp-es teljesítményével szerezte meg az első helyet Geesink nélkül Az Egyesült Államok Laké City nevű városában szerdán veszt kezdetét a cselgáncs világbajnokság, amelynek nagy esélyesel a japán versenyzők. A rajtnál ezúttal már nem lesz jelen minden idők eddigi legjobb cselgáncsozója, a holland Anton Geesink, aki felhagyott az aktív versenyzéssel. A sportfogadás hírei A Sazka 31. Játékhetének nyereményelosztása a következő: 1. díj: nincs nyertes, 2. díj: Z nyertes á 24 100 korona, 3. dlj: 7 nyertes á 8600 korona, 4. díj: 52 nyertes á 2550 korona. A MATES 28.—31. hetének nyereményelosztása a következő: 1. díj: nincs nyertes. 2. díj: 22 nyertes i 38100 korona, 3. díj: 1557 nyertes á 475 korona, 4. díj: 31 390 nyertes á 70 korona. A bratislavai TV ma 11 érától nemzetközi kézilabda mérkőzésről, majd 15,40 órától a Banská Bystricán lebonyolításra kerülő SZNF tornának egyik la bdarügő-találkoző járói,. ad helyszíni közvetítést.