Új Szó, 1967. augusztus (20. évfolyam, 320-240. szám)
1967-08-06 / 215. szám, vasárnap
AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK a harmadik földrész segítségével nyomást gyakorol Szudánra, hogy ne a Szovjetuniótól, hanem az USA-tól vásároljon fegyvereket, — közölte a MEN egyiptomi hírügynökség. A Szovjetunió ez év júniusában fegyvereket ajánlott megvételre Szudánnak és erről a szudáni kormányküldöttség júliusban Moszkvában tárgyalásokat folytatott. JENS OTTO KRAG, dán mi niszterelnök „sajnálattal" fogadta a Russel-bíróság döntését, hogy a következő ülést Dániában fogja tartani — közölte a dániai televízió. A BONNI KORMÁNYNAK vlszsza kell vonni Németország Kommunista Pártjának betiltását annak bizonyítékaként, hogy a feszültség enyhülését óhajtja — hangsúlyozza az NKP tevékenységének engedélyezésére létesült bizottság Bonnban kiadott nyilatkozata. PERALA RATNAM, India új mexikói nagykövete az „Excelsior" című lapnak adott interjújában kijelentette, hogy India gyárthatna atombombát, mivel természeti kincsei és szakemberei is vannak. Az ország azonban az atomenergiát kizárólag csak „békés célokra" szándékszik felhasználni. SAO PADLÓBAN a hatóságok tilalma ellenére a brazil diákok titkos kongresszust tartanak, melyen a brazil kormányrendszer elleni harccal, a munkások és földművesek szövetségében, valamint a Nemzetközi diákszövetségben való legális tömörülés jogával, és a vietnami néppel való szolidaritás kérdésével foglalkoznak. ZOLOTASZ, a Görög Nemzeti BANK kormányzója és helyettese, Peszmatzoglu szombaton benyújtotta a lemondását. Zolotasz elutasított mindennemű magyarázatot, helyettese azonban közölte az újságírókkal, hogy nézeteltérésre került sor köztük és a görög kormány között. D THANT, ENSZ-főtitkár tervbe vette Japán, a Fülöp-szigetek és Nyugat-Afrika országai meglátogatását, a közel-keleti válság miatt azonban kénytelen volt az időpontot elhalasztani. Az ENSZ titkársága nem közölte a látogatás időpontját, mivel még nem tárgyaltak az illetékes országok kormányaival. A látogatásra valószínűleg még az idén sor kerül. A VILÁGBANK 50 millió dollár kölcsönt folyósít Spanyolországnak a vasutak korszerűsítésére. Az erről szóló megállapodást Jósé Juan Espinoza, spanyol pénzügyminiszter és J. Bürke Knappé, a bank alelnöke írta alá Washingtonban. JOHNSON amerikai elnök közölte, hogy Paul R. Ignatiust, az eddigi hadügyminiszter-helyettest tengerészeti miniszterré szándékozik kinevezni. Amennyiben a szenátus jóváhagyja a kinevezést, Ignatius John McNaugton utóda lesz. A FÜLÖP-SZIGETEK, Singapore, Indonézia és Thaiföld külügyminiszterei megbeszélésre jöttek össze a malaysiai miniszterelnökkel, hogy megtárgyalják a délkelet-ázsiai új gazdasági és kulturális szervezet megalapításával kapcsolatos kérdéseket. JEKATYERINA FDRCEVA, szovjet művelődésügyi miniszter Moszkvából Montrealba érkezett, hogy részt vegyen az Expo 67 világkiállítás kulturális fesztiválján. AZ AMERIKAI Űrkutatási Hivatal (NASA J pénteken 11 új űrhajóst nevezett ki. Az űrhajó1 sokat kizárólag a tudományos dolgozók soraiból választották. 6 7 AUSZTRIÁBAN júliusban 60 ezer idegen munkás dolgozott B. főképpen az építő-, kohó-, fémés textiliparban, valamint az 3 idegenforgalmi vállalatokban. A legtöbb külföldi munkás jugoszláv és török. A Görög Kommunista Párt felhívása Növekszik az ellenállás a görög katonai rendszerrel szemben A menekültek táborában Ammantól 44 kilométerre északra több mint 10 ezer arab van, akik az izraeli agresszió következtében voltak kénytelenek elhagyni otthonukat. (Telefoto CTK — Zentral Bild) Kínában Mao Ce tung-ot ünneplik és Liu Sao-csi-t támadják Peking (CTK) — Tegnap Kína egész területén megünnepelték Mao Ce-tung első fali plakátja közzétételének évfordulóját. A hivatalos pekingi propaganda a párizsi kommün és az NOSZF után ezt tartja az emberiség történelme legfontosabb eseményének. A felragasznak, amelyet Mao Ce-tung tavaly a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága 11. plénuma folyamán tett közzé „Tüzet nyitni a „vezérkarra" a címe. A Renmin Ribao tegnapi vezércikkében hangsúlyozza, hogy Kínában két vezérkar áll egyTüntetés a kínai nagykövet.óg előtt Djakartában Djakarta (CTK) — Tegnap mintegy 300 tüntető betörte a djakartai kínai nagykövetség vaskapuját, és be akart hatolni a nagykövetség területére. A Reuter hírügynökség jelentése szerint a kínai r.tgykövetség dolgozói tüzet nyitottak a tüntető tömegre. A tüntetőket végül is a rendőrség oszlatta szét. Hírek szerint tjvábbl Kínaellenes tüntetésektől tartanak Djakartában, s ezért a kínai kereskedők bezárták üzleteiket, és lazárták a nagykövetség épületéhez vezető utcákat. Belgrád (CTK) — Haile Szelasszié, etiópiai császár tegnap befejezte Jugoszláviai látogatását és visszatért Addisz Abebába. A repülőtéren Tito elnök és más jugoszláv vezetők vettek tőle búcsút. Az etiópiai császár Tito elnökkel eszmecserét folytatott néhány időszerű nemzetközi mással szemben — Mao Ce-tung proletár vezérkara és „kínai Hruscsov" burzsoá vezérkara. A „kínai Hruscsov" (így nevezik Liu Sau-csit) vezette csoportot mindmáig nem semmisítették meg. Pekingben tegnap kora reggeltől tüntetések folytak, és a tüntetők azt követelték, hogy e dicső évforduló napján Lio Sao-Csit adják ki a tömegeknek. A délelőtti órákban a város központjában is hatalmas tüntetés zajlott le. Újabb incidensek Hongkongban Hongkong (CTK J — Több mint 1000 brit katona vett részt pénteken Hongkong északi részében, a baloldali szervezetek három épületében megtartott razziákon. A brit egységek megszállták az épületeket és mintegy 30 személyt letartóztattak. Hongkong és a népi Kína határán pénteken ismét több incidensre került sor, amelyek során a kínai lakosok igyekeztek behatolni Hongkong területére és elvenni az ottani katonák fegyverét. A kínaiak sok helyen kőzáport zúdítottak a hongkongi határőrségre. kérdésről, a közép-keleti és a vietnami problémáról. Aggodalmukat fejezték ki a nemzetközi helyzet rosszabbodása felett és kijelentették, hogy e helyzet mindenkit, aki felelős a békéért, fokozott erőfeszítésre kötelez a béke megőrzését Illetően — hangzik a látogatás végén kiadott közös közleményben. Athén (CTK) — „A katonaifasiszta junta elnyomja a görög népet és politikai erőit. A görög nép, amely már oly sok ellenséges katonai diktatúrát megdöntött, el tudja söpörni az amerikai Pentagon e fasiszta Juntáját ls" — hangzik a felhívásban, amelyet a Görög Kommunista Párt tett közzé Athénban. A Görög Kommunista Párt Központi Bizottságának plénumán jóváhagyott felhívás valamennyi göröghöz fordulva, nagy, hazafias szövetség kialakítására szólítja fel a népet a katonai diktatúra ellen. Azt javasolja, hogy az egész országban alakítsák meg a Görög Hazafias Front bizottságait és csoportjait. A nép és a hadsereg hazafias egysége olyan erő, amely megdönti a fasiszta junta diktatúráját és a demokratikus élet felújításához vezet — hangsúlyozza a felhívás. Görögországban az utóbbi hetekben nő az ellenállás a katonai rendszerrel szemben. A múlt napokban ezt számos nyugati újságírókkal folytatott nemhivatalos beszélgetés folyamán beismerte Patakosz tábornok, belügyminiszter. Az AP amerikai hírügynökség szerint az ellenMoszkva (CTK) — Sudisman, Indonézia Kommunista Pártja Politikai Irodájának tagja fölött hozott halálos ítélet az indonéz kommunistaellenes erők újabb akciója, amellyel fizikailag meg akarják semmisíteni politikai ellenfeleiket — hangzik a moszkvai Pravda szombati „Bíráskodás vagy jogtalanság?" című kommentárjában. A kommunistaellenes kampány szervezői, akik a tömeges megtorlásokat akarják mentegetni és a törvényesség látszatát szeretnék kelteni, azt igyekeznek bebizonyítani, hogy az egész párt közvetlen szervezője volt a „szeptember 30. mozgalomnak", és ezzel hazaárulást követett el. Egyes indonéziai köröknek nagy érdekük az, hogy mindenáron bebizonyítsák a párt bűnösségét, mert másként nem indokolhatnák az Indonéz és a világközvélemény előtt a „marxista—leninista ideológia" betiltásáról szóló törvény elfogadását. Amint a védők rámutattak, e perek nem felelnek meg az indonéz törvényhozás szellemének. „Sudisman bűnössége nyílállás növekedéséért a kommunistákat okolja, azt állítva róluk, hogy „megtorló intézkedéseket akarnak kiprovokálni a kormány részéről, ami azután lázadáshoz és vérontáshoz vezethet. Patakosz azt állította, hogy „a görög kormány nem szándékozik széles körű megtorló intézkedéseket alkalmazni, hanem egyenesen le akar sújtani az ellenségre. Világosan megmondta, hogy „az ellenség" alatt .a görög kommunistákat érti. A nyugati újságírók is megfigyelték Athénban az utóbbi hetekben, hogy nő az ellenállás a katonai junta ellen. Athén utcáin éjszakánként kormányellenes röplapokat szórnak szét, és csütörtkön este az egyik athéni turístaszálloda közelében bomba robbant. „Az Üj Görögország" és a „Hazafias Front" illegális szervezet rendszeresen megküldi az athéni nagykövetségeknek a propagandaanyagokat és röplapokat. Ugyancsak fokozódó ellenállás jelei mutatkoznak Szalonikiben, Krétán és számos más városban. A görög katonai junta tisztogatást hajt végre az állami apparátusban és számos minisztériumi hivatalnokot elbocsátott. vánvaló és ezért nincs szükség további vizsgálatra," — írta az egyik indonéz lap, beismerve, hogy a bűnper puszta formalitás. A per folyamán a vádlottak és a tanúk vallomásai bebizonyították, hogy a szeptember 30 mozgalomról a kommunista párt vezetőségében csak egy maroknyi csoport tudott. Mindenki számára, aki ismeri a kommunista mozgalom stratégiáját és taktikáját, világos, hogy a szeptember 30 mozgalomnak semmi köze sincs a marxizmus—leninizmushoz, amely elítéli a terrort és a politikai kalandokat. E módszerek ellenkeznek Indonézia Kommunista Pártja programmjával és határozataival is. A történelem nem kevés példát szolgáltat arról — hangsúlyozza végül a cikk —, hogy különféle országok reakciós erői halálra akarják ítélni a marxizmus—leninizmust. Ismeretes, milyen keserves kudarcot vallottak a kommunizmus ellenségeinek e kísérletei, és kudarcra vannak ítélve Indonéziában is. Az etiópiai császár befejezte jugoszláviai látogatását Bíráskodás vagy jogtalanság? A moszkvai Pravda az indonéziai perekről A kik akkor születtek és szerencsésen megmenekültek a haláltól, ma 22 évesek Városuk újjáépült romjaiból, csak egy hatalmas emlékmű és a háborús pusztítás aránylag kisebb nyomai emlékeztetnek a 22 évvel ezelőtt lejátszódott nagy tragédiára ... Azon az augusztusi napon Truman, az Egyesült Államok elnöke az első békés szabadságát élvezte luxushajójának fedélzetén. Talán délfelé járt az idő, amikor izgatottan megjelent segédtisztje, és egy rejtjeles táviratot nyújtott át az elnöknek. A távirat mindössze ezt tartalmazta: „A nagy kísérletet reggel végrehajtottuk. Várakozáson felüli eredmény". 1945. augusztus 6-án napsugaras reggelre ébredtek a japán Hirosima lakói. A béke szinte érezhető volt a levegőben. Senki sem hitte, még csak nem is gondolt rá, hogy a háború újabb, mindent felülmúló borzalmakkal fejeződhet be. Claude Róbert Eatherly őrnagy, az addig ismeretlen pilóta, aki egy különleges amerikai légikötelék meteorológiai megfigyeléseket végző repülőgépén teljesített szolgálatot, a hirosimai hídtól 17 mérföldnyi távolságból ezt táviratozta fölöttes parancsnokának: „Felhőzet három tizeden alul minden magasságban, favaslat: az első célpontot bombázni". A 44—86292 számú, Enola Gay nevű különleges repülőgép, amelyet az első atombomba háborús bevetésére kiszemeltek, éjfél után indult bevetésre. Reggel 8 óra 15 perckor Ferebee őrnagy, a bombairányzó kioldotta a bombát, amelyet 43 másodperc múlva rádiójelzéssel felrobbantottak. „Amikor a légnyomás hullámai elérték a gépet, a gép megcsúszott, zörgött, akár egy bádoglemez ... A géppuskás látta Hirosima mementója a felénk közeledő első hullámot; szemmel látható csillogás volt a levegőben, de amíg el nem kapott bennünket, természetesen sejtelmünk sem volt róla, mi lehet... A város az alatt a szörnyű felhő alatt rejtőzött, amelyet most már fényképről mindenki ismer. Óriási, hihetetelenül nagy, ijesztő gombc emelkedett felfelé. Valamenynyien hallgattunk. Aztán mindenki összevissza beszélt. Emlékszem, Lewis (a gép helyettes parancsnoka egyre csak azt hajtogatta: Nézd csak! Nézd csak!" Azon a végzetes reggelen Hirosimában 240 ezer ember lelte halálát az atom lángjai között, 163 ezren pedig súlyosan megsebesültek. Néhány nappal később Nagaszakiban 73 884 halálos és 74 904 sebesült áldozata volt az amerikai atombombázásnak. A halál azonban tovább kaszál. Sugárbetegség pusztítja azokat, akik a tragédiát átvészelve sugárfertőzést kaptak. Szörnyű betegség: 5—8 ezerről mindössze ezerre vagy még kevesebbre süllyednek az egy köbmilliméter vérben levő fehér vérsejtek, felbomlanak a vörös vérsejtek, törékennyé válnak az erek, kiszárad a csontvelő, megdagad a máj, kihull a haj, széttöredeznek a körmök, nem hegednek a sebek, gyengül az emlékezet, látási zavarok, majd teljes vakság következik be, aztán teljes apátia lesz úrrá a szerencsétlenen, míg meg nem könyörül rajta a halál. Szadako Szaszaki szerette az életet. Kétéves volt, amikor a pusztítás végigvonult a városon. Szülei még a széltől is óvták. Tíz évig nem is volt vele baj. Úgy látszott, elkerülte a sugárbetegség. Aztán egy szép napon doktorok jöttek hozzá, sokáig tanakodtak, majd beszállították egy kórházba. Szadako naiv gyermeki lélekkel hitt a legendák erejében. Egy japán legenda szerint ugyanis a darumadár ezer évig él, s ha ezer papírdarvat akasztanak a beteg ágya köré, szervezete legyőzi a betegséget. Szadako a kórházi ágyon papírdarvakat készített. A 644-ig jutott el... Hirosima és Nagaszaki felkorbácsolta az emberiség lelkiismeretét. Bizottságok alakultak az atomhalál ellen, -békeszervezetek rendeznek tiltakozó gyűléseket, felvonulásokat stb. Eatherly őrnagy beleőrült lelkiismeretfurdalásaiba. Gyakran riad fel álmából: „Ne most, ne most! Gondoljatok a gyerekekre! Megégnek odalent!" — üvöltözi. „Útközei pszichózis" — ezzel a lakonikus megjegyzéssel intézték el a katonaorvosok Eatherly esetét. Lewis százados, Tibbets alezredes helyettese hasonló lelki bántalmakban szenved. „Ha a gyerekekre nézek, gyakran elfog a félelem. Ha csak néhány államférfi is látta volna, amit mi akkor láttunk, egyetlen pillanatig sem tudna nyugodni, míg biztos nem volna benne, hogy a bombát soha többé nem dobják le". Csak Tibbets vélekedik másként: „Sikeresen végrehajtottam egy parancsot, amely hozzájárult a háború gyors befejezéséhez ... Semmiféle személyes érzésem nem volt és ma sincs. Ha parancsot kapnék, hogy holnap dobjam le a még pusztítóbb hidrogénbombát, ugyanúgy megtenném". A Tibbets-féle típusokból igen sok van Amerikában, s ezért nem nyugodhat és nem felejthet az emberiség. „Bár maradt volna Hirosima örök romhalmaz, hogy ne feledjenek az emberek" — jegyezte meg egy Hirosimában járt politikus. A Hirosimát és Nagaszakit elpusztító nukleáris fegyver a több mint két évtized alatt sokat tökéletesedett. Az emberiséget még nagyobb veszély fenyegeti. Ezért nincs időszerűbb és fontosabb követelés, hogy mielőbb és örökre vessenek gátat az atomfegyverek terjedésének, s állítsák az atomot az alkotás, a békés építés szolgálatába. LŐRINCZ LASZLÚ