Új Szó, 1967. augusztus (20. évfolyam, 320-240. szám)

1967-08-06 / 215. szám, vasárnap

A prešovi ZPA üzem újdonsága egy új típusú átalakító-szabá­lyozó, amellyel szükség szerinti áramerősségre lehet beállítani laboratóriumok, kísérleti munkahelyek különféle villamosbe­rendezéseit. Képünkön: J. Leško és E. Fecko áramátalakítót ál­lítanak össze. (Drša felvétele) Nagyobb elővigyázatosságot Sok halálos áldozatot követel a fürdőzés A SZOVJET FOVÁRÖS A JUBILEUMI ÉVBEN A kánikula sok szerencsétlen­ség okozója volt. A nyugat-szlo­vákiai kerületben negyvenegy személy, ebből 31 gyermek és fiatal fulladt vízbe. Májusban csak két személy életét köve­telte a víz, június 23-tól azon­ban rohamosan emelkedett a vízbe fúltak száma. Azóta min­den szombat és vasárnap újabb és újabb emberáldozatokat kö­vetel. A múlt hét előtti napok­ban két nap alatt nyolc ember, július utolsó napjaiban három személy, augusztus elsején pe­dig két gyermek fulladt vízbe. A gondatlanság, a figyelmet­lenség és könnyelműség sok bajt okoz, melyek elkerülhetők lennének. A szerencsétlenség gyakori s évenként megismétlődő oka, hogy úszni nem tudó gyerekek és fiatalok fürdenek a folyók­ban és tavakban. Gyakran is­meretlen helyre mennek, ahol nem ismerik a víz mélységét és a fürdőzés tragikusan végződik, mint például a megyercsi 23 éves Ján Jašek esetében. Sok bajt okoz az ittasság is, vagy a fizikai erő túlbecsülése. A statisztikai adatok szerint a nyugat-szlovákiai kerületben a múlt év nyarán harminchét személy — ebből tizenöt gye­rek — fulladt vízbe. Az idén már eddig negyven­egy az áldozatok szám". A sze­rencsétlenségek fokozott elővi­A lévai járás ipolyszakállasi szövetkezete öt éve szoros, ba­ráti és a termelési eredménye­ket növelő kapcsolatot tart fenn a magyarországi érsekvadkertí termelőszövetkezettel. A két gazdaság dolgozói nem titkolják egymás előtt a termelés növe­kedését szolgáló új munkamód­szerek fortélyait és műhelytit­kait. Az érsekvadkertiek pél­dául az ipolyszakállasiaktól ta­nulták el a lucerna hideg leve­gővel történő szárítását, az Ipoly menti szövetkezetesek pe­dig a szoptatásos borjú nevelés­ről — a magyarországi módszer alapján — az itatásosra tértek ét. Hogy mért éppen erre? Nos, részben azért, mert Magyaror­szágon — többek közt Érsek­vadkerten is — kiváló eredmé­nyeket értek és érnek el ezen a téren, másrészt pedig azért, mert a múltban az ipolyszakál­lasi szövetkezet lényegében csak növénytermesztésben ért el jó eredményeket. A termések jók, a hektárhozamok nagyok voltak, s ez nemcsak a 25 koro­nás szilárd jutalmazást biztosí­totta a tagság számára, de egyúttal a lévai járás legjobb­jai közé is juttatta őket. Per­sze minden szövetkezet fejlőd­ni, gazdagodni és szilárdulni akar. Az ipolyszakállasiak ép­pen az állattenyésztés szakosí­tásában látták továbbfejlődésük lehetőségének egyik fontos té­nyezőjét. — A borjúk itatásos nevelésé­vel kezdtük, és Jelenleg az üszők tenyésztése kerül előtér­be — mondja Gombos György, a szövetkezet elnöke. — Rájöt­gyázatosságra intenek. Legtöbb személy — hét a Vágban vesz­tette életét. A halastavak 5, a Duna és a Nyitra, valamint a szenei Napos tavak három-há­rom emberéletet követeltek. Hány fiatal élet vész kárba. S hány ilyen eset fordul elő? A fiúk szívesen fitogtatják bá­torságukat és ismeretlen helye­ken, felhevült testtel ugrálnak vízbe. Életüket kockáztatják. Szép a bátorság, de nem szabad feleslegesen kockáztatni az éle­tet. Az idei statisztikai adatokból néhány komoly tanulságot is levonhatunk: Csak Ismert és kijelölt helye­ken fürödjünk. Sokan életükkel fizettek, mivel tiltott helyeken fürödtek, ahol nem ismerték a víz mélységét, s annak ellené­re, hogy nem tudtak úszni, be­merészkedtek a vízbe. A gyere­kek gyakran véletlenül fúlnak vízbe. Legtöbbször az okozza ezt, hogy a szülők a gyermeke­ket idősebb emberekre vagy a testvéreikre bízzák, s ez a fel­ügyelet nem eléggé megbízható. Előfordul az is, hogy a gyer­mek egyedül megy fürödni, a szülők tudomása nélkül és már vissza sem tér. Az utóbbi négy hétben hét ilyen eset történt. MARTIN HRŰZ százados, a közbiztonsági szervek dolgozója tünk arra, hogy e téren nem­csak termelési eredményeink lehetnek jók, hanem — s ez minden gazdaság számára fon­tos tényező — a növénytermesz­tésnél lényegesen nagyobb bevé­telt érhetünk el állattenyészté­si termékekből. Érdekes jelenség ez Ipolysza­kállason. Érdekes, mert az Ipoly folyó mentén a kalászosok jól fizetnek. Tavaly, közepes esz­tendőben is 35—40 mázsa ter­mett egy hektáron, de ezenkívül a zöldségkertészet ls kitett ma­gáért, s így a kívülállóknak úgy tűnik, hogy a növényter­mesztésben jobbak a lehetősé­gek. Kezdetben mi is ezt hittük — veszi át a szót Pavlík Jenő, a szövetkezet zootechnikusa. — Később azonban ennek a fordí­tottja bizonyosodott be. Tavaly például a bevétel 56 százalékát már állattenyésztési termékek­ből értük el, s ez a szám ezután még tovább emelkedik. Persze ehhez éppen az szükséges, hogy a növénytermesztésben — első­sorban ls takarmányfélékből — nagy hektárhozamokat érjünk el, mert régi igazság; hogy az állaltenyésztésben csak akkor érhető el szép eredmény, ha biztosítva van a megfelelő mennyiségű és minőségű takar­mány. Ez a mi elvünk, és egy­úttal a célunk is. Az állattenyésztésre szakosí­tett Ipolyszakállasi szövetkezet­ben két évvel ezelőtt átlagban 2803 liter tejet fejtek egy tehén­től, tavaly viszont már 2929 litert. Erre az évre 3215 liter tej termelését irányozták elő. — Ezzel azonban még távolról Kőzetomlás a Május 1. Bányában (CTK) — A karvinái Május 1 Bánya , egyik fejtési frontján péntekre virradó éjszaka mint­ögy 25 méternyi hosszúságban léomlott a kőzet és elzárta a külvilágtól' Bohuslav Kratoch­vjil,' Petr Píštek s Josef Ohráda bányászokat. . Az ostrava-radvanicéi, az or­lbvá-lazy-i bányamentő állomás mentői, valamint a vállalati mentőosztag tagjai haladéktala­nul hozzáfogtak a mentési mun­kálatokhoz, hogy kiszabadítsák a betemetett bányászokat, akik mindeddig nem válaszoltak a mentők jeladásaira. A mentők tegnap egész nap folytatták a 33 202. sz. fejtési front 25 méter hosszú szakaszán leomlott kőzet eltávolítását. A bányaomlás előtt további 24 bányász dolgozott az említett fejtési fronton.. Közülük Matej Matéjovský könnyebb sérülést szenvedett. 23 társának nem tör­tént baja. Árvizet okozott a felhőszakadás A Nový Jičŕn-i járásban több ház víz a?ii került (CTK) — A tegnapi erős vi­hart követő felhőszakadás kö­vetkeztében a Nový Jičín-i já­rásban kiáradtak a Gracmanka, a Jičínka, a Mfenka és a Kop­ŕivnička patakok. A víz Nový Jičínben több ház pincéjét és alagsorát elöntötte, s a helyi szénraktárt, valamint a mező­gazdasági termékfelvásárlási vállalat raktárait is veszélyez­teti. A Nový Jičín-i JNB Jelen­tette, hogy Loučky község al­végén a lakóházak egyharmada 80—90 cm-es vízben áll. Ha­sonló a helyzet Kunin község­ben is, ahol mintegy 20 házat árasztott el a víz 1—2 méter magasságban. Árvízről érkezett jelentés Petŕkovice, Palačov és további községekből is. A Jano­vice és Petŕkovice közötti út járhatatlan. A Nový Jičín-i járás árvíz súj­totta területein elrendelték az árvízvédelmi készültséget. A nemzeti bizottságok, a tűzoltó­ság s -a lakosság egyesült erő­vel igyekszik megakadályozni további károk keletkezését. • WALTER GORDON minisz­ter, a kanadai titkos tanács el­nöke és felesége négynapos nem hivatalos látogatásra tegnap Moszkvából Prágába érkezett. sem vagyunk elégedettek, mert mi tagadás, a tejtermelésben szeretnénk járási elsők lenni — magyarázza tovább a szövetke­zet elnöke. — Jelenleg tehenen­ként napi 9—10 literes fejési át­lagot érünk el, s ez a lévai já­rásban nem elegendő az első hely megszerzésére. Igaz, egy­egy tehéntől jelenleg 300—500 literrel több tejet fejünk, mint tavaly, de a hozamemelésre minden lehetőséget még mi sem használtuk ki. Ha majd ezt meg­tesszük, akkor tehenenként .na­ponta 2—3 literrel többet fe­jünk, s ez már elegendő lesz a járási elsőség megszerzésére. — Jó takarmányalappal ezt könnyen elérhetik. — Igen, „lehetőségeinken" én Is ezt értettem. Szálas takar­mány-készletünk, amely jobbára lucernából és gombos heréből áll, jó minőségű, ősszel komo­lyan vesszük majd a silózást ls. Lucernából, zöldkukoricából és cukorrépából szeretnénk jó mi­nőségű keverék-silót készíteni, hogy majd télen se csökkenjen a fejési átlag. Szükség is lesz erre, mert Je­lenleg Ipolyszakállason a napi fejési átlag jó színvonalon van. De nemcsak tejből, hanem ser­tés. és marhahúsból is jó bevé­telt várnak az Idén. Állatte­nyésztési termékekből mintegy négymillió korona bevételt sze­retnének elérni, s ha ezt sike­rül megvalósítaniuk, akkor év végén elmondhatják, hogy jól gazdálkodtak az 1967-es évben, és szövetkezetükben valóban ki­fizetődő az állattenyésztés sza­kosítása. —ndd— Moszkva (ČÍK) — Moszkvá­ban a Nagy Októberi Szocialis­ta Forradalom 50. évfordulójá­nak eszteridejében mintegy fél­millió polgár költözik új lakás­ba — közölte Vlagyimir Pro­miszlov, a Moszkvai városi ta­nács elnöke. A Szovjetunió fő­városában rövidesen befejezik a 7200 vendég befogadására al­Jcalmas szállodák építését. A 6000 férőhelyes Rosšzija Szállót már részben átadták rendelte­tésének. A korszerű Kalinyin­negyedben a közeljövőben 9 huszonhatemeletes épület ké­szül el. Áruházat, éttermet, ká­véházat, 3000 néző befogadásá­ra alkalmas filmszínházat, óriá­si könyvesboltot és automatikus telefonközpontot is létesítenek a negyedben. New York (CTK) — Johnson elnök kérése, hogy a jövedelmi adót 10 százalékkal emeljék, az Egyesült Államokban nagy Iz­galmat váltott ki, bár számítot­tak rá, s így nem volt túlságo­san meglepő. A politikai körök, elsősorban pártállásuk szerint és a válasz­tásokra való tekintettel külön­böző álláspontra helyezkednek. A közgazdászok kételyekkel te­kintenek a tervezett adóemelés elé s Indokolt bizalmatlanság­gal fogadják. Az egyszerű em­berek állásfoglalása világos: akkor kerül sor a tíz százalé­kos adóemelésre, amikor las­san, de szakadatlanul emelked­nek a létfenntartási eszközök, elsősorban az élelmiszercikkek árai. Már a januári közvélemény­kutatás, amelyet a szakszerve­zeti mozgalomban végeztek, azt Moszkva (CTK) — Az impe­rialisták, elsősorban az Egyesült Államok által létesített katonai támaszpontok a világbéke és a nemzetek biztonsága szempont­jából komoly veszélyt jelente­nek — írja Borisz Grnov hírma­gyarázó, a moszkvai Pravda szombati számában. Ezek a tá­maszpontok sértik a nemzetek szuverenitását, veszélyeztetik azon országok szabadságát és függetlenségét, melyek terüle­tén Idegen katonaság tartózko­dik. Ezek a támaszpontok min­denütt az imperialista monopó­liumok és a katonai klikkek érdekeit szolgálják. E támasz­pontok a reakciós erőket ka­landpolitikájuk megvalósításé­További áldozatok Caracasban Caraeas (ČTK) — A földren­gés sújtotta venezuelai főváros romjai közül a mentőosztagok szombatig 262 bolttestet szaba­dítottak ki. Az AFP hírügynök­ség jelentése szerint azonban feltételezhető, hogy számos ál­dozat a tengerparti házak rom­jai alatt van. Lapzártakor érkezett A khartumi külügyminiszteri értekezlet Khartum (CTK) — „Az arab külügyminiszterek értekezlete igen sikeresen folyt — jelentet­te ki szombaton Nahgub szu­dáni miniszterelnök. A külügyminiszterek tegnap az arab csúcsértekezlet — amelynek összehívásában meg­egyeztek — napirendjéről tár­gyaltak. Az értekezlet záróülését teg­nap az éjszakai órákban tartot­ták meg. Szihanuk lemondott Phnompenh (CTK) — Noro­dom Szihanuk herceg szomba­ton bejelentette a kambodzsai kormánynak, hogy lemond mi­niszterelnöki tisztségéről. A nemzetgyűlést felkérte, állítsa össze azok névjegyzékét, akik helyére léphetnének. Szihanuk herceg államfői tisztségét továbbra is megtart­ja. A moszkvai lakóházak 90 szá­zaléka központi fűtéses. Pro­miszlov a Szovjetszkaja Rosszi­ja című lapnak adott interjújá­ban közölte, hogy a világon nincs még egy olyan város, ahol a lakosság olyan aktív munkát fejt ki, mint Moszkva népe. A 6,5 millió lakosú nagy­városban az üzemekben, az építkezéseken, a hivatalokban és egyéb kulturális intézetek­ben naponta mintegy 4 millió ember dolgozik. A moszkvai ipar az 1917-es forradalom előt­ti évekhez viszonyítva 116-szor termel többet. Moszkvában szeptember else­jén 32 új Iskola nyitja meg ka­puit. A kisgyermekek számára újabb óvodák és bölcsődék lé­tesülnek. mutatta, hogy a szakszervezeti tagok 53 százalékát aggasztják a közgazdasági problémák, el­sősorban a magas létfenntartá­si költségek és az adóterhek. 42 százalékuk a vietnami hábo­rú miatt és 3 százalékuk az USA-ban a polgári jogokért fo­lyó harc problémái miatt aggó­dik. A New York Times úgy .véli, hogy Johnson elnök „kétes gaz­dasági tanácsot" adott a kong­resszusnak adóemelési kérelmé­vel. A hét elején az elnök ugyanis azt bizonygatta, hogy az USA mindent megtehet, amire szük­sége lesz, mind odahaza, mind a háború frontján. Most mégis úgy tűnik, hogy a vietnami há­ború további fokozása eltorla­szolta az elnök előtt a gazdasá­gi problémák megoldásához ve­zető utat — írja a lap. ra ösztönzik. Ezek a támaszpon­tok a szabadságszerető nem­zetek elleni imperialista agresz­sziót szolgálják, ezt bizonyítják az amerikai légierőknek a thaiföldi támaszpontról indított támadásai. A szerző rámutat, hogy Lon­don beleegyezett a Líbiában ál­lomásozó brit katonai egységek áthelyezésébe, s Washingtonnak is Javasolták, hogy vonja ki csapatait Líbiából. A líbiai kor­mánynak ez a követelése részét képezi az imperialista nagyha­talmak katonai támaszpontjai ellen vívott harcnak, amelyet Japán, Törökország, Thaiföld, Ciprus, Spanyolország és más országok népe folytat. Faji zavargások Kansasban Wichita (CTK J — A szombat­ra virradó éjszaka az USA-ban, Wichita, kansasi városban faji zavargások voltak, melynek so­rán összetűzésre került sor a rendőrség és a négerek közf. Néhány személy megsérült, és mintegy 40 négert letartóztat­tak. A város polgármestere ki­járási tilalmat rendelt el. A za­vargások során a négernegyed­ben a bombák fölgyújtottak né­hány házat. A zavargások szom­baton a kora reggeli órákig tar­tottak. Ausztria Kommunista Pártjának elnöke Moszkvában Moszkva (ČTK) — Franz Muhri, az Ausztria Kommunis­ta Pártja elnöke — aki szabad­ságát a Szovjetunióban töltöt­te, — szombaton Moszkvában találkozott M. Szuszlovvai, az SZKP Központi Bizottsága Poli­tikai Bizottságának tagjával, a Központi Bizottsôg titkárával és B. Ponomarjovval, az SZKP Köz­ponti Bizottságának titkárával. Véleménycserét folytattak az időszerű politikai kérdésekről, a nemzetközi kommunista moz­galomról és a szovjet—osztrák kapcsolatokról. A találkozó szívélyes és bará­ti légkörben zajlott le. Az állattenyésztésre szakosítanak Ipolyszakállason Tanulnak egymástól • Jó alapot biztosít a növénytermesztés • Az állat tenyésztési termelés adja a bevétel 60 százalékát A fenyegető adóemelés visszhangja az Egyesült Államokban A békeszerető népek az idegen katonai támaszpontok felszámolását követelik

Next

/
Thumbnails
Contents