Új Szó, 1967. augusztus (20. évfolyam, 320-240. szám)

1967-08-04 / 213. szám, péntek

AUTÓSOK ÖRÖMÉRE Üj út Szene és Diószeg között (ČTK) — A bratislavai Dopra­stav dolgozói a tervezettnél há­rom hónappal elóbb — tegnap adták át a forgalomnak a 62. számú állami út Szene és Dió­szeg közötti 5 és fél kilométer hosszú új szakaszát. A tizenegy és fél méter szé­les, két irányú betonutat fehér sávok szegélyezik. A közlekedés céljait szolgáló úttest hét méter széles és mindkét oldalán több mint egy méter széles sávok szegélyezik. Az említett útszakaszon Bra­tislava és Trenčín között az út­test szintje fölötti 60 méter hosszú összekötő híd s egy to­vábbi 48 méter hosszú a Bratis­lava—Párkány vasútvonal fölött rendkívül megkönnyíti a Szene felé Irányuló forgalmat. Most már nem szükséges, hogy a gép­kocsik sorai várakozzanak a vasúti sorompók előtt. Az új út­szakaszon átlag száz kilométe­res sebességgel lehet közleked­ni. Az állam 22 millió koronát fordított az említett útszakasz építésére. Az új út' átadásánál Michal Stofa mérnök, az építkezési és hídépítő osztály vezetője mon­dott köszönetet a Nyugat-szlo­vákiai Kerületi Nemzeti Bizott. ság nevében az út- és hídépítők­nek kifogástalan munkájukért. Moszkvában bemutatjuk textil- és ruhaiparunk fejlettségét (CTK) — Moszkvában két hő­nap múlva megnyílik a nemzet­közi ruházati kiállítás. A kiál­lításra hazánk textil- és ruha­Ipara is készül. Két és fél ezer négyzetméter kiállítási terüle­ten mutatjuk be hazánk ruhaipa­rának hagyományait, szemléltet­jük a textil- és a bőripari ter­melést, valamint a textil-gépipar újdonságalt. A korszerű kész­ruhákat divatbemutatókon Is­merhetik meg a látogatók. A kiállított anyag az érdeklő­dők elé tárja a textilgyártás fel­Végre megoldódik Kelenye, a losonci járás egyik faluja azok közé a falvak közé tartozik, ahol a legna­gyob problémát mindig a sár okozta. Esős időben alig le­hetett a falura ráismerni. A HNB 1966-ban a legsárosabb utcák egyikét már kiköveztet­te, az út szélén pedig árkot ásatott. Ez idén egy másik ut­cát köveznek ki. Ez lesz talán s falu legszebb utcája. A ter­vek szerint még ez évben meg­kezdik a főút portalanítását is. CSÄKY KAROLY, Kelenye lendülését is. A nyersanyagfo­gyasztást és a dolgozók számát tekintve Csehszlovákia világvi­szonylatban a 12. helyen van, míg a lakosság számát nézve csak a 35. helyet foglalja el. A selymet és pamutot gyártó ipar kollekcióját 30 000 különfé­le termék szemlélteti. Az utóbbi 20 év alatt a termelés megkét­szereződött, az elkövetkező öt évben 14 százalékkal nő az egyes termékek gyártása. A szovjet közönséget a gyap­júipar a termelés széles skálá­jának csak egy részével ismer­teti meg. Bemutatnak több mint 5000 különféle, 25 000 színben pompázó gyapjú árucikkeket, gyapjúból és műszálból készült női ruhákat. A csehszlovák kiállításon szemléltetik hazánk 15 kötődé­jének munkáját, a kutatóintéze­tek és a műszaki fejlesztés te­vékenységét, valamint különféle nagy teljesítményű textilipari gépeket és önműködő gépsoro­kat. Eredeti ötlet JTALBOLT ÉS FALATOZÓ A DAKOTÁBAN Augusztus elsején a ruzynéi repülőté­ren egy kétmotoros Dakotában megnyílt Prága legújabb, leg­korszerűbb italbolt­ja és falatozója. A forgalomból ki­vont repülőgép most nem a levegőben, ha­nem a földön áll az utasok rendelkezésé­re. A légkondicionált és a legkorszerűbb hűtőszekrényekkel felszerelt Dakotában a bárpult, vagy az asztalok mellett agyszerre 27 vendég jsillapíthatja szóm­at jégbehűtött ita­okkal, és ugyanazo­íat az Inyencfalato­sat fogyaszthatja, ímelyeket a külföldi égijáratokon szol­gálnak fel az utasok­iak. A pincérek szinte hangtalanul mozognak az aszta­lok között és pilla­natok alatt hozzák a megrendelt ital- és Stelkülönlegessége­ket. Ennek a légifor­galmat korszerűsítő létesítménynek kü­lönösen a fiatalság körében nagy a si­kere. Néha — a tel­jes illúzió kedvéért — kigyullad az indu­lást jelző vörös fény és a „Ne dohányoz­zunk!" „Csatoljuk magunkra az öve­ket!", világító felira­tok. Megvalósult egy eredeti ötlet Vladi­mír Vavrečkának, a prágai nemzetközi szállók vendéglátó­ipari üzeme Igazga­tóhelyettesének kez­deményezésére. Az igazgatóhelyettes vé­leménye szerintiiem­sokára másutt — el­sősorban a bratisla­vai repülőtéren is — hasonló vendéglátó­ipari különlegesség örvendezteti meg a közönséget. —km— A libereci vásár legeredményesebb kiállítói (CTK) — A libereci firumin­tavásár Jablonec nad Nisou-i ki­állításán tegnap döntötte el a bíráló bizottság, melyik üveg­áru, bizsu, vagy kerámiai dísz­tárgy érdemes méltatásra. A bírálő bizottság szakvéle­ménye szerint a Nový Bor-i üvegipari szakigazgatóság vál­lalatának kiállítása volt a leg­vonzóbb és legsikeresebb. Köz­tudomású, hogy Montrealban Is az említett szakágazati igazga­tóság képviselte Csehszlovákia üvegiparát. A Montrealban be­mutatott készletek mása a (ab loneci kiállításon is meggyőző­en bizonyította üvegiparunk fejlődését. A bíráló bizottság dicsérő el ismerést Indítványozott a jabio­neci vállalatnak és a teplicei Union üveggyárnak, melyek kö­zül az első fém-bizsut, a máso­dik pedig sajtolt üveget muta tott be a kiállításon. Elkallódott tudományos filmeket keresnek (CTK) — A prágai Kárnly Egye­tem általános orvostudományi ka­ra közli, hogy a napokban elkal­lódott hét 16 milliméteres tudomá­nyos film, amelyeket az ideggyó­gyászok V. kongresszusa után, |ú­lius elsején a bratislavai főállo­máson gyorsáruként adtak lel. A küldemény a Prága-Közép pálya­udvarra az 59. számú gyorsvona­ton — állítólag még aznap 21,41 órakor megérkezett. A küldeményt s a szállítólevelet azonban mind­máig nem találták meg. A filmek fém- és kartondobo­zokban voltak. Az egész szállít­mány barna, 28z28x72 cm nagyságú vulkánflber dobozba volt csórna golva. A doboz zsineggel volt át kötve, s a címzés függőcimkén volt feltüntetve. Az orvostudnmányl kar arra kéri n Csehszlovák Államvasutak alkal­mazottalt s a nagyközönséget, hogy segítsenek az elkallódott küldemény kinyomozásában. A fil­mek laikusok számára teljesen értéktelenek, a tudományos dol­gozók számára azonban pótolha­tatlanok. Jelentkezzenek a károsultak Engel Bergmann, 46 éves oszt­rák állampolgár múlt év októ­berétől ez év júliusáig Csehszlo­vákiában tartózkodott és külön­féle ürüggyel pénzt csalt kl a ve­le kapcsolatban állott egyénektől. A rendőrség jelenleg vizsgála tot folytat az osztrák szélhámos bűnügyében. A bratislavai rend­őrigazgatóság felhívja a károsul­takat, hosy esetüket jelentsék a legközelebbi rendőrőrszobán vagy pedig a rendőrség bratislavai igazgatóságán. (CTK) • „MI, MIÉRT, KITŐL" elmü, •na már ritkán látható bányászati és kohászati tárgyakat ismertető, érdekes kiállítás nyílt a košicei műszaki múzeumban. (ti) B o r u r o i d e r u r e Az aratás előtti kánikula na­gyon elkedvetlenítette Németh Lászlót, a csallóközkürti szövet­kezet agronómusát. — Legalább egy hetet várt volna a hőség — hangoztatta ak­koriban s Izgatottan lótott-futott a határban, figyelte milyen kár éri a kalászosokat. Legjobban a búza érdekelte, melyből 40 má­zsán felüli hozamot akart elér­ni. Volt rá reménye, mert az előző esztendőben 37,5 mázsás hozam volt és a gazdaság egyre nagyobb területen teremeszti a nagyhozamú fajtákat. Ám a tar­tós kánikula láttára beletörő­dött a gondolatba: „Rekordter­més nem lesz." Aratáskor azonban, amikor a kombájnok tartályai a szokott­nál gyakrabban megteltek búzá­val, felcsillant benne a re­mény: „Ez a tábla ls jól fizet, az a tábla is jól fizet." Végül is kisült, hogy az agronőinust kel­lemes csalódás érte, a 225 hek­tár búza átlagos hektárhomaza 47 mázsát tett ki. Igaz tisztítás nélkül, de ki sokallja Ilyenkor azt a három százalékot, ami ki­hull belőle, hiszen a 45 mázsás átlaghozamnak még föle is jesz. Az irodában szintén nagy az öröm, csak Hegyedűs Gyula, a szövetkezet elnöke zsörtölődik. Nem tetszik neki, hogy sok pa­pírmunkát vesz igénybe a munka értékelése. — Minek a sok be­széd — gondolja magában, itt a tények beszélnek, és ebben iga­za van. Persze, azért nincs olyan rossz kedvében Gyula bá­csi sem, hogy az eredmények említésére nem vidulna fel. El­végre a vártnál 35 vagonnal több gabona termett, ugyanak­kor a növénytermesztők nem lépték túl a kiadásokat. Az Idén „könnyű" volt az aratás, az eső nem hátráltatta. Ezért fordult borúról derűre az agronómus hangulata, de az ő szemében mégis csak legfontosabb az, hogy búzából sikerült túlszár­nyalniuk a 40 mázsás hektárho­zamot. Berecz Árpád zootechnikus sem bánkódik azért, hogy az el­ső félévben néhány mázsa hús­sal kevesebbet adtak el. Nem rajtuk múlik, a hízott állatok az Istállóban várnak az átvételre, abraktakarmány meg bőven akad. Sőt, a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 50. évfordu­lójának tiszteletére vállalták, hogy egy vagon hússal többet adnak el. Így aztán két kiló hí­ján három mázsa húst állítanak elő hektáronként. Szép teljesít­mény, s ha figyelembe vesszük, hogy minden hektár föld után még eladnak 583 liter tejet és 535 tojást, amiből eddig is a vártnál már többet küldtek a piacra, el kell ismerni a csal­lóközkürtiek jó munkáját. A hús­eladásban történt fennakadás ellenére a félévi bevétel 91 649 korona többletet mutat. A tartós szárazság miatt azon­ban gondterheltek a szövetkezet vezetői. Nagyon kellene már az eső, mert a nagy szárazságot megsínyli a kukorica és a cukor­répa. Szóval ami az egyik olda­lon hasznos (már mint a száraz­ság a kalászosok betakarítását Illetően), az a másik oldalon káros. A vezetők egyelőre nem ls mernek a kapások hozamá­nak becslésébe bocsátkozni. Csak annyit mondanak, hogy ha megerednének az ég csatornái, a kukorica meg a cukorrépa ho­zamára sem lehetne panasz, és könnyebb lenne a szántás is. Száraz a föld, a lánctalpas ekéje nagy porfelhőt hagy ma­ga után, ám míg lehet, a trak­torosok szántanak. Ezzel már a jövő évi terméshez készítik elő a talajt. Jövőre is sokat szeret­nének, s ezt csak akkor érik fel, ha olyan jől dolgoznak, mint tavaly. BENYUS JÓZSEF Fontos kérdések az arab országok külügyminiszteri értekezleten (Folytatás az 1. oldalról) Az EAK javaslatot terjeszt a konferencia elé? Khartúm (CTK) — A külügy­miniszteri értekezlettel kapcso­latban Khartúmban olyan hírek terjedtek el, hogy az Egyesült Arab Köztársaság javaslatot szándékszik beterjeszteni a je­meni háború megszüntetése ér­dekében. A Reuter Jelentése szerint olyan háromtagú bizott­ság létesítését javasolja, amely igyekezne megoldani Szaúd­Arábia és az EAK közötti vi­szályt és a Jemenről szóló ún. dzsiddal egyezmények megva­lósítására törekednék. Az AFP hírügynökség szerint az EAK javaslata értelmében az egyez­mény megvalósítását három arab ország, az ún. „békebizott­ság" ellenőrizné, hogy ne ismét­lődhessék meg az 1965. évi helyzet. Riad egyiptomi külügyminisz­ter tegnap Khartúmban megerő­sítette, hogy az EAK-nak érde­ke a dzsiddal egyezmények fel­újítása. Nem volt hajlandó azon­ban nyilatkozni arról, hogy az EAK e kérdésben konkrét ja­vaslatot terjeszt be a konferen­cia elé. Az IKP határozata: Kiüríteni a megszállt arab területeket! Tel Avlv (CTK) — Emilé Ha­bibi, az Izraeli Kommunista Párt képviselője tegnap a par­lamentben határozati javaslatot terjesztett elő, amely azt kö­veteli, hogy Izrael haladék nél­kül ürítse ki a június 5. után megszált arab területeket. A határozati javaslat szerint ezzel a lépéssel elejét lehetne venni egy további összeütkö­zésnek, s megnyílna az út a közép-keleti válság békés ren­dezéséhez. A határozati javaslat a to­vábbiakban követeli, hogy en­gedélyezzék azon arab mene­kültek hazatérését, akik a há­ború következtében hagyták el otthonukat, szüntessék meg a megszállt területek lakosságá­nak üldözését, bocsássák szaba­don a letartóztatott személye­ket és szüntessenek meg min­den olyan intézkedést, amely korlátozza a lakosság szabad mozgását. A határozati Javaslat mellett csupán a kommunista képvise­lők foglaltak állást. m Az IKP Politikai Bizottsága nyilatkozatot adott ki, amely­ben felhívja az ország vala­mennyi demokratikus gondolko­dású polgárát, hogy igyekezze­nek elősegíteni a párt arab funkcionáriusai ellen foganato­sított megtorló intézkedések visszavonását. A katonai ható­ságok rendelete szerint az IKP számos funkcionáriusának na­{Kinta jelentkeznie kell a rend­őrségen és nem szabad elhagyni a lakóhelye körzetét. Ezek az intézkedések ellentétben állnak az emberi méltósággal és a pol­gárjogokkal, a kivételes intéz­kedésekből Indulnak ki, ame­lyeket a Palesztina feletti brit mandátum Idején teltek, — hangsúlyozza az IKP Politikai Bizottságának nyilatkozata. Libanon egyetért a Biztonsági Tanács határozataival New York (CTK) — A libano­ni kormány egyetért a Bizton­sági Tanács 1967. június 6-án és 7-én hozott határozataival, ame­lyek azt követelik, hogv az el­lenfelek szüntessenek be min­dennemű ellenségeskedést és harci tevékenységet a Közép­Keleten. A libanoni kormány határoza­táról Phllíppe Takla, Libanon állandó ENSZ küldötte tájékoz­tatta U Thantot, az ENSZ fő­titkárát. Libanon kérésére ezt a jelentést csütörtökön a Biz­tonsági Tanács hivatalos ok­mányaként adták ki. Johnson további 45000 katonát küld Vietnamba (Folytatás az 1. oldalról) tárok mentén. Elszórtan táma­dásokat intéztek a demokrati­kus Vietnam területe ellen is. Tegnap megkezdődött a vá­lasztási kampány Dél-Vietnam­ban, amelynek állítólag az a célja, hogy egy új polgári kor­mány létrehozását szorgalmaz­za. A köztársasági elnök helyé­re 11 politikus pályázik, köz­tük Nguyen Van Thieu, jelen­legi államelnök és Ky minisz­terelnök ls. Az AP hírügynökség saigoni tudósítója többek között azt ír­ja: A vietnamiakat nehéz lesz meggyőzni arról, hogy a válasz­tásokat nem fogják meghamisí­tani. A jelöltek az első nyilat­kozataikban a háború befejezé­sét és az ország újjáépítését sürgették. A moszkvai Pravda tegnapi számában foglalkozik Johnson elnök különmegblzottainak dél­kelet-ázsiai körútjával, és meg­állapítja, hogy az teljesen si­kertelen volt. Nem kétséges, — hangoztatja a lap —, hogy A latin-amerikai szolidaritási konferencia folytatja munkáját Havanna (CTK) — A legjobb mód arra, hogy kinyilvánítsuk szolidaritásunkat a többi nem­zet iránt, minden erőnkkel küzdjünk a jenki imperializmus országainkban megvetett alap­Jei ellen, — jelentette ki a la­tin-amerikai szolidaritási kon­ferencia szerdai ülésén Havan­nában Jósé Anselmo dos Santos, a brazíliai küldöttség vezetője. A továbbiakban hangsúlyozta a népek nemzeti felszabadulásá­ért folytatott fegyveres harc je­lentőségét. John William Cooke, az ar­gentin küldöttség vezetője ki­jelentette. — „A harcban az diadalmaskodik, aki részt vesz benne, mint Fidel Castro s a koreai és vietnami elvtársak példája tanúsítja, 5 azok, akik Taylorékat kiküld­ték, arra fognak törekedni, hogy a sikertelenséget a véletlen mű­vének tüntessék fel. Szófia — Bulgária és a VDK közötti egyezmény értelmében 500 vietnami munkás érkezik a bolgár üzemekbe, hogy szak­képzettséget szerezzenek. Az ausztráliai Munkáspárt nemzeti konferenciáján tegnap nyilatkozatot adtak ki Vietnam­mal kapcsolatban, amelyben a leghatározottabban elítélik az amerikai imperialistáknak a Vietnam elleni agresszív hábo­rúját. Britellenes hangulat Enuguban Cotonou (CTK) — Enuguban, a kelet-nigériai tartomány fő­városában, amely június 30-án Biafra Köztársaság néven ön­állóvá nyilvánította magát erős britellenes hangulat uralkodik. A hangulatot maga az enugui kormány Idézte elő, mivel meg­vádolta a holland—brit SHELL monopolt és egyéb brit vállala­tokat, hogy együttműködtek a nigériai szövetségi kormánnyal a szövetségi egységek kihajó­zása során Bonny kelet-nlgérial kőolaj-kikötőben. Biafra rádióálomásának je­lentése szerint, amelyet csütör­tökön fogtak fel Cotonouban (Dahomey), az enugui dolgozók tegnapelőtt megtartott tiltakozó gyűlésükön azt követelték, hogy államosítsák minden olyan nyu­gati cég vagyonát, amely együtt­működik a szövetségi kormány­nyal. A fronton uralkodó helyzet­tel kapcsolatban a biafrai rádió azt jelentette, hogy hevesebbé váltak a harcok Nsukka egyete­mi város közelében, amely Enu­gutól mintegy 65 kilométernyire északnyugatra fekszik. A rádió jelentése szerint ebben a kör­zetben fokozódott a kelet-nigé­riai légierő tevékenysége is, amely szerdán bombázta a kor­mánycsapatoknak a város nyu­gati szélén levő állásait,

Next

/
Thumbnails
Contents