Új Szó, 1967. augusztus (20. évfolyam, 320-240. szám)
1967-08-04 / 213. szám, péntek
néhány m^im á ít^I PATOLICSEV SZOVJET KÜLKERESKEDELMI MINISZTER, aki tíznapos látogatást tesz Kanadában, tegnap Montrealból Torontóba utazott. A SZOVJETUNIÓ LEGFELSŐBB TANÁCSA ratifikálta a Szovjetunió és Törökország kölcsönös segélynyújtási szerződését. A szerződés értelmében többek között egymillió tonna teljesítőképességű kohó ópül szovjet segítséggel Törökországban. HIROSIMÁBAN AZ ELSŐ ATOMROBBANÁS ÁLDOZATAINAK KORHÁZÁBA ez évben 130 új beteget vettek fel, közülük 40 meghalt. Ez elmúlt 11 év alatt a kórházban 274 000 személyt vizsgáltak meg, akik közül 2729 kórházi kezelésre szorult. MOSZKVÁBAN HIVATALOSAN BEJELENTETTÉK, hogy a szovjet szakszervezetek XIV. kongresszusát, amelyet eredetileg ez év decemberében akartak megtartani, 1966. február 27-ére halasztották. A halasztás oka az, hogy a szakszervezetek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának ünnepségeivel lesznek elfoglalva. BÉCS ÉS ROMA a napokban több jegyzéket váltott a dél-tiroli probléma ügyében. Olaszország bécsi nagykövetének egyszerre négy jegyzéket adtak át, amelyben az osztrák külügyminisztérium megcáfolta az Ausztria ellen emelt vádakat. Bécsben elterjedt hírek szerint az olasz nagykövetségen több diplomatát leváltanak. A LUNAR ORBITER—5 amerikai holdrakéta pályáját tegnap kiigazították. A reggeli órákban 200 000 kilométerre volt a Földtől és 4265 kilométeres óránkénti sebességgel száguldott a Hold felé. AZ NDK ÁLLAMTANÁCSA elfogadta azt a kambodzsai javaslatot, hogy az NDK Phnom Penh-i főkonzulátusát állandó külképviseleti hivatal rangjára emeljék. Ezzel az NDK-nak és az NSZK-nak azonos szintű külképviseleti hivatala lesz Kambodzsában. A MANCHESTERI városi tanács bizalmatlanságát fejezte kl a kormánnyal szemben azért a gazdasági politikájáért, amely a katasztrófa szélére sodorta Nagy-Britanniát. TASKENTBEN tegnap újabb földlökéseket észleltek, amelyek azonban nem okoztak károkat. Tavaly április óta ez már a 792. földlökés az üzbég fővárosban. HABSBURG OTT0 alsó-ausztriai látogatása során Kremsbe Is el akart látogatni. A város lakossága élesen tiltakozott a bejelentett látogatás ellen. A langenloisi Sax Werke munkásai ez ügyben tiltakozó levelet intéztek a kormányhoz. AUSZTRIÁBAN elkobozták a National und Soldatenzeltung nyugatnémet szélsőjobboldali lap legutóbbi számát, amelyben Adolf Hitlert dicsőítették. ROMÁBAN megjelent az Olasz Kommunista Párt történetének első kötete. A megjelent kötet az OKP megalakítása előtti eseményekkel és a párt létezésének első éveivel foglalkozik. Ki felelős az aberfani katasztrófáért? London (CTK) — Az aberfani katasztrófát kivizsgáló különbizottság megállapítása szerint a meddőhányó megcsúszásáért az országos szénhivatal a felelős. Mint ismeretes, a walesi katasztrófa alkalmából 116 gyermek és 28 felnőtt vesztette életét. A bizottság véleménye szerint a tudatlanság és gondatlanság miatt bekövetkezett szerencsétlenséget meg lehetett volna akadályozni. A szerencsétlenségért közvetlenül felelős személyek között van az országos szénhivatal elnöke és más műszaki dolgozók, akiknek nem volt meg a szükséges szakképzettségük. A helyi lakosok többször figyelmeztették a hatóságokat a fenyegető veszélyre, de a bánya igazgatósága nem hallgatta meg a figyelmeztetéseket, a bányászok pedig, — attól félve, hogy a bánya lezárásával elvesztenék munkájukat — arra törekedtek, hogy a figyelmeztetések ne kerüljenek nyilvánosságra. E 1967. I. 4. 3 Még tartanak az incidensek Növelik a hús és a tejtermékek az amerikai négerek és a rendőrség között termelését a Szovjetunióban New York (CTK) — Az amerikai városok többségében elcsendesedtek a faji zavargások. Újabb incidensről csak Milwaukee-ből érkezett jelentés, ahol egy rendőr agyonlőtt egy négert, aki állítólag gyújtóbombát dobott egy kirakatba és megpróbált elszökni. Hétfő óta a városban 590 személyt tartóztattak le. Kisebb zavargásokra került sor Providenceben ls, ahol fiatal négerek összetűztek a rendőrökkel, s ennek során 30 személy súlyosan megsebesült. Chicagóban egy fehér bőrű vendéglős agyonlőtt egy négert. Ezt követően a négerek tüntetést rendeztek, a rendőrök azonban szétoszlatták őket. A cambridgei és cincinnati rendőrfőnökök az amerikai szenátus jogi bizottsága előtt kijelentették, hogy a faji zavargásokért a Diákok ErőszakmenWilly Brandt Romániában Bukarest (CTK) — Willy Brandt nyugatnémet alkancellár és külügyminiszter tegnap hivatalos látogatásra Bukarestbe érkezett. A repülőtéren Blajovici, a Minisztertanács elnökhelyettese és Manescu külügyminiszter üdvözölték. Brandt rövid beszédében köszönetet mondott a román kormánynak a meghívásért. Azt a meggyőződését fejezte ki, hogy a bukaresti tárgyalásai hozzájárulnak majd az európai békéhez. A bonni külügyminisztériumhoz közel álló körök szerint Brandt külpolitikai kérdésekről, elsősorban a Kelet és a Nyugat kapcsolatairól, valamint a roromán—nyugatnémet kapcsolatokról fog tárgyalni. Bonn csonkítani akarja Nyugat-Berlin jogait Varsó (CTK) — A Glos Pracy című lengyel lap tegnapi vezércikkében a bonni kormánynak azzal a tervével foglalkozik, hogy Nyugat-Berlinre is kiterjessze a rendkívüli törvényeket. Ez a kísérlet igen veszélyes lehet nemcsak a nyugat-berliniek számára, hanem az egész európai helyzetre is. A lengyel távirati iroda nyugat-berlini tudósítója számos illetékes személylyel folytatott beszélgetése alapján közli, hogy Bonnban szinte titokban készítik elő a rendkívüli törvények Nyugat-Berlinre való kiterjesztését, és még a nyugatnémet szenátus elé sem akarják terjeszteni. A rendkívüli törvények értelmében „belső vagy külső veszély esetén a bonni kormány fegyveres erőket és rendőrséget vezényelhetne a városba". A lap végül hangsúlyozza, hogy a bonni kormánynak e veszélyes terve ellen nemcsak a Szovjetunió tiltakozott, hanem a többi szocialista ország is elítéli e veszélyes lépést. tes összehangoló Bizottsága a felelős. Ez a szélsőséges diákszervezet erőszakos akciókra szólította fel a színes bőrű lakosságot. A Slowo Powszechne című lengyel lap a négerzavargásokkal foglalkozva leszögezi, hogy az amerikai vezetők tanácstalanok és tehetetlenek. Az USA kőt igazságtalan háborút folytat, az egyiket Vietnamban, a másikat otthon. Mind a két háború hatalmas anyagi- és politikai károkat okoz, és egyik esetben sem győzhet az erőszak. A Nemzetközi Demokratikus Jogászszövetség tiltakozása Párizs (CTK) — A Nemzetközi Demokratikus Jogászszövetség táviratot küldött Suharto indonéz ügyvezető elnöknek, amelyben követeli, hogy helyezzék hatályon kívül Sudismannak, az IKP Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárának a halálos ítéletét. A szövetség felhívta valamennyi jogászszervezetet, követelje az indonéz kormánytól a börtönbe vetett hazafiak üldözésének beszüntetését. Sudismant azzal vádolják, hogy 1965. szeptember 30-án államcsíny-kísérletet szervezett, s ezért idén júliusban halálra ítélték. Kelet-Jáva rendőrparancsnokát elmozdították tisztségéből Djakarta (CTK) — Sumarsono tábornokot, Kelet-Jáva rendőrparancsnokát elmozdították állásából, jelentette Djakartából a Francé Presse hírügynökség. Általában az a vélemény alakult ki, hogy Sumarsonót azon nemrégiben elhangzott kijelentése miatt mozdították el, amely szerint Kelet-Jáva fővárosát — Surabaját — a Sukarno-pártiak erődjévé teszik. A Pelopor Baru napilap tegnap közölte, hogy Közép-Jávában mintegy 1000 tisztet és altisztet fokoztak le. Valamenynyiiiket azzal vádolják, hogy részt vettek az 1965. évi puccsban. Surono tábornok, KözépJáva katonai parancsnoka — a lap jelentése szerint — közölte, hogy a tisztogatás a hadseregben is folytatódni fog. Megindult a vizsgálat a Forrestal-ügyben Saigon (CTK) — A Fülöp-szigetek Subici-öblében tegnap kezdetét vette a vizsgálat a Forrestal amerikai repülőgép-anyahajon kitört tűzvész ügyében. A vizsgálatot egy tengerészeti szakemberekből álló csoport vezeti, amelynek élén Forsyth Massey ellentengernagy áll. A Subici-öbölből érkezett tegnapi jelentés megerősíti, hogy a Forrestalon 131 katona 1 és tiszt vesztette életét, hatvanketten pedig megsebesültek. Moszkva (ČTK) — A tegnapi szovjet lapok közlik az SZKP Központi Bizottságának és a Szovjetunió minlsztartanácsának határozatát, amelyben a hús- és tejtermékek termelésében eddig mutatkozó nehézségekkel és e termékek termelésének növelése érdekében hozott intézkedésekkel foglalkozik. Eszerint 1970-ig a hús termelését 6 558 000 tonnára, a tejKinshasa (CTK) — A kongói nemzeti hadsereg egységei szerdán kemény harcok után elfoglalták a Kiwu tartományban Lubutu és Punea városokat, ahová a fehér zsoldosok és a volt katangai csendőrök visszavonultak. A városokból történt elmenekülésükkor a zsoldosok a „felperzselt föld" taktikát alkalmazták. termékekét pedig 18 millió tonnára kell emelni, s növelni kell a füstölt áru, a tejkonzervek, a sajtok és a túróféleségek termelését. A határozat megemlíti, hogy az SZKP Központi Bizottságának 1965 márciusi határozata óta ugyan javult e termékek termelésének helyzete, de a felvásárlásban és a tejipar munkájában komoly fogyatékosságok vannak. A zsoldosok és a nemzeti hadsereg egységei között továbbra is elkeseredett harcok folynak Walikale tartomány térségében. Meg nem erősített hírek szerint mintegy 50 kongói katona elesett. Iteboro tartományban, Bukawától északnyugafra a zsoldosok ellentámadásba mentek át. A pekingi forradalmi bizottság Liu Sao-csi kiadatását követeli A Paris Jour Kína külpolitikájáról Tokió (CTK) — A pekingi jelentete, forradalmi bizottság felszólította a Kinai Kommunista Párt Központi Bizottságát, hogy Liu Sao-csit költöztessék ki a kínai vezetőszemélyiségek lakónegyedéből és szombaton délben adják ki a forradalmi bizottságnak — közli az AP a japán Jomiuri Simbun pekingi tudósítójára hivatkozva. A lap véleménye szerint a forradalmi bizottság Liu Sao-csit egy gyűlésen nyilvánosan akarja bírálni. Valószínűnek tartja, hogy a pártvezetőség eleget tesz a kérésnek. Csou En-laj beszédet mondott abból az alkalomból, hogy a Kínai Tudományos Akadémián forradalmi bizottság alakult. Kihogy a forradalmi bizottság megalakulása elősegíti a kínai tudományos technika fejlődését. A Paris Jour tegnapi száma a kínai kormánynak az Egyesült Államok iránti politikáját elemzi. Rámutat arra, hogy a kínai kormány kapcsolatot akar felvenni Washingtonnal, hogy megteremtse a feltételeket a közvetlen tárgyalásokhoz. Kína egyúttal Európában is tevékenykedik, elsősorban Nyugat-Németországgal próbál kapcsolatba lépni. Albániában katonai támaszpontokat épít, többek között atomrakéta-kilövő állomást, melyre azonban igényt tart az új görög rendszer is. A18-hatalmi leszerelési bizottság ülése Genf (CTK) — A 18 hatalmi leszerelési bizottság csütörtöki ülésén F. Mulley miniszter, a brit küldöttség vezetője és E. Burns nagykövet, a kanadai küldöttség vezetője szólalt fel. A brit küldött sajnálatának adott kifejezést afölött, hogy mindmáig nem nyújtottak be a bizottságnak javaslatot az atomMunkásellenes intézkedések Franciaországban? Párizs (CTK) — Az Humanite tegnapi számában Francois Billoux, az FKP Politikai Bizottságának tagja a kormánynak azzal a szándékával foglalkozik, hogy megszünteti a szociális biztosítás eddigi rendszerét, és az egyéb szociális juttatásokat is. „A legreakciósabb antiszociális intézkedések előtt állunk" — írja Billou elvtárs, majd megjegyzi, hogy a francia munkásságot 3 milliárd frank veszteség éri. Befejezésül felhívja a francia dolgozókat, hogy akcióegységben akadályozzák meg a kormány társadalomellenes intézkedéseit. fegyverek elterjedésének megakadályozását célzó egyezményre s felhívta a két társelnököt — a Szovjetunió és az Egyesült Államok küldöttei — hogy tájékoztassák kormányaikat a bizottság tagjainak nyugtalanságáról amiatt, ho.gy mindmáig nem terjesztettek elő ilyen jasvaslatot. A kanadai küldöttség vezetője az atomfegyverek elterjedését megakadályozó tárgyalások egyes szempontjaival foglalkozott. Bormann Sao Paolóban él? Port o Alegree (CTK) — A Folha da Tarde brazíliai lap szerdán egy olyan jelentést közölt, amely szerint Martin Bormann két plasztikai műtétet végeztetett el az arcán, és jelenleg a dél-brazíliai Sao Paulóban él. Martin Bormann, Hitldt egykori helyettese Németország 1945. évi veresége után nyomtalanul eltűnt, és időről időre olyan hírek látnak napvilágot, hogy Dél-Amerika különböző helyein látták. Kiújultak a harcok Kongóban A z amerikaiak vietnami háborújának eszkalációja mind jobban nyugtalanítja a világ békéjéért aggódók százmillióit, az agresszorok pedig a fokozódó vereségek nyomására újabb és újabb kétségbeesett lépésekhez folyamodnak. Erre a legkézenfekvőbb példa az a közvetett szóváltás, amely a hét végén U Thant és Johnson közt történt, A világszervezet főtitkára feleslegesnek és céltalannak nevezte az Egyesült Államok délkelet-ázsiai háborúját, amire a Fehér Ház gazdája szokatlan gorombasággal azt válaszolta, hogy „az eddigieknél még hatékonyabb vietnami politikár kíván folytatni. Ez a „hatékonyabb" vietnami politika azonban egyre nagyobb terheket ró az amerikai adófizetőkre. Ezért nem csoda, hogy a legutóbbi közvéleménykutatás eredménye szerint az amerikaiak 52 százaléka elégedetlen a háború fejleményeivel és ellenzi az Egyesült Államok DélVietnamban harcoló csapatai létszámának növelését. A Newsweek című lap pedig még hozzáfűzi: a vietnami háború rányomja bélyegét az egész ország életére. A Vietnamban állomásozó közel félmilliónyi amerikai hadKOMMENTÁRUNK : Zsoldostoborzás Délkelet-Ázsiában sereg tehát hazulról nézve soknak, a saigoni hadvezetés szempontjából pedig kevésnek tűnik, hiszen Westmoreland tábornok állandóan újabb erősítéseket követel. Johnson elnök — McNamara hadügyminiszter kilencedik délvietnami szemleútja után úgy döntött, hogy az amerikai csapatok oldalán harcoló dél-koreai, Fülöp-szigeti, thaiföldi, Űj-Zéland-i és ausztráliai zsoldosok létszámát is növelni kellene, jóllehet már eddig is 50 ezer van belőlük vietnami földön. A zsoldostoborzás azonban ma már nehéz és hálátlan feladat. Nem csoda, hogy az említett országokban járt washingtoni „jószolgálati küldöttség" élére Taylor tábornokot az Egyesült Államok volt saigoni nagykövetét állították. A küldöttség Saigontól Manilán át Szöulig járta a szövetségeseket és újabb támogatást kért. A villámlátogatás külsőségeiből valamint a hivatalos amerikai körök hallgatásából azonban arra következtethetünk, hogy ez a miszszió több kárt okozott az Egyesült Államoknak, mint amennyi hasznot hozott. Taylorék háromnapos saigoni titkos tárgyalásaik után Thaiföldre utaztak, de a látogatásuk és főleg küldetésük ellen felvonult tömegek már a repülőtéren arra kényszerítették őket, hogy az ottani vezetőkkel folytatott gyors eszmecsere után továbbrepüljenek. Új-Zélandban a szó szoros értelmében titkos helyen tárgyaltak a kormány vezetőivel, ugyancsak titokzatos eredménnyel. Hasonló volt a helyzet Ausztráliában is, ahol Holt miniszterelnöknek ismeretlen helyre kellett szállítania vendégeit, akik végül is titokban hagyták el az országot, Marcos, fülöp-szigeti elnök pedig a tömegek viharos követelésének eleget téve kénytelen volt lemondani Johnson különmegbízottainak látogatását, hiszen „Gyilkosok, takarodjatok," „Dollárokért nem megyünk öldökölni", feliratú táblák jelentek meg a főváros utcáin. Érthető, hogy az amerikai támogatással uralmon levő délkoreai vezetők mindent megtettek, hogy feledtessék a délkelet-ázsiai zsoldostoborzók sikertelenségét, és „messzemenő támogatásukról" biztosították Johnson különmegbízottait. Ezek a nagyszölamú kijelentések azonban nem tudják elkendőzni a való tényeket: a Johnson-kormány vietnami politikája az általános nemzetközi helyzet állandó élezése mellett barátok helyett mindikább több ellenséget szerez világszerte az Egyesült Államoknak. TÓTH GÉZA