Új Szó, 1967. augusztus (20. évfolyam, 320-240. szám)

1967-08-27 / 236. szám, vasárnap

Antonín Novotný elvtárs Martinban (Folytatás az 1. oldalról) 20. évfordulójának szövetkezete címet viseli. A kis falu hatvan lakosa vett részt a- felkelési harcokban, melyek során 13-an estek el. A falu környékének hegyeibe húzódott partizánok egészen a felszabadulásig el­lenőrzésük alatt tartották a vi­déket. Novotný elvtársat a faluban fán Ličko, a szövetkezet elnö­ke üdvözölte, majd népviselet­be öltözött asszonyok köszöntő nótával kedveskedtek a vendég­nek. Novotný elvtárs nagy ér­deklődéssel tekintette meg a szövetkezet gazdaságát és ér­deklődött a fajállat-tenyésztés eredményei és módszerei iránt. A faluban tett sétája során a köztársasági elnök virágcsok­rot helyezett el a felkelés ide­jén hősi halált halt partizánok emlékmüvén. Novotný elvtárs szívélyes be­szélgetésen találkozott Blatni­ce földműveseivel. A szövetke­zeti tagok büszkén jelentették, hogy idei eladási tervüket már augusztus 14-én teljesítették, örömmel szóltak arról, hogy míg a szövetkezet 1956-ban csak 6252 korona évi jövedelmet Elutazott hazánkból a dán mezőgazdasági küldöttség (ČTK) — A dán mezőgazda­sági küldöttség Christlan Thom­sen miniszter vezetésével teg­nap elutazott Prágából. A dele­gációt a ruzynéi repülőtéren Karel Mestek földmüvelés- és élelmezésügyi miniszter bú­csúztatta. Jelen volt Juel Jen­sen, a Dán Királyság csehszlo­vákiai nagykövete. A dán vendégek ötnapos csehszlovákiai látogatásuk alatt megtekintettek néhány mező­gazdasági és élelmiszeripari üzemet, majd Mestek minisz­terrel tárgyalásokat folytattak a csehszlovák—dán mezőgazda­sági együttműködés lehetősé­geiről. A csehszlovák mezőgazdaság szervezése és eredményei ha­sonlítanak a mienkre — han­goztatta a -dán miniszter el­utazása előtt. — Küldöttségünk tanulmányozta a két ország együttműködésének és a keres­kedelem fejlesztésének feltéte­leit. Reméljük, hogy a cseh­szlovák szakemberek a jövő év­ben ellátogatnak Dánlába, hogy megismerjék a dán mezőgazda­sági termelést. Kiutasítottak hazánkból egy nyugatnémet állampolgárt (ČTK) — A Belügyminiszté­rium szervei közölték, hogy a közbiztonsági szervek České Bu­déjovice-i kerületi párancsnok­sága Thomas Wtnzig (szül. 1919. 10. 30-án Chropolyban, pracha­ticei Járás) nyugatnémet állam­polgárt kiutasította Csehszlová­kiából. Winzig a második világhábo­rú befejezése után a hitleri had­sereg tagjaként Nyugat-Német­országban maradt, ahol az ame­rikaiak ügynökeként működött, majd később Csehszlovákia-el­lenes kémtevékenységet fejtett ki. Tekintve, hogy az 1947-48­as években kémkedett, beisme­rő vallomást tett, megvilágítot­ta a kémszervezetek néhány munkaformáját, és megnevezte tagjait, az illetékesek beleegye­zése után nem indítottak elle­ne bírósági eljárást. nyújtott tagjainak, tavaly már 22 444 koronát fejenként. Novotný elvtárs beszélgetés köztien a termelési igazgatóság és a gépállomás munkája iránt érdeklődött. A burgonyaszedés gépesítése kapcsán beszélt a mezőgazdaságiigépgyártás nem­zetközi szakosításának problé­máiról. Ellátta Jó tanáccsal a szövetkezeteseket- és külföldi, valamint hazai példákkal bizo­nyította, hogy e vidéken nagyon kifizetődő lenne a lejtőknek gyümölcstermesztésre való ki­használása. Ez stabil jövedel­met biztosítana a szövetkezet­nek, s egyben óvná a talajt az eróziótól. A mezőgazdasági terményfel­dolgozó üzemek építésének táv­latairól szólva kijelentette: „Nem kifizetődő a túlméretezett mezőgazdasági termény f eldol­gozó üzemek építése. Tejüzeme­ket például ezentúl kizárólag a helyi viszonyok alapfán és a helyi lehetőségek szerint épí­tünk. Az úf üzemeket a jövő­ben a szövetkezete sekkel együttműködve, érdekeiket szem előtt tartva fogjuk építeni." Novotný elvtárs a továbbiak­ban kijelentette, hogy számunk­ra az a legjárhatőbb út, ha szerződéses kapcsolatot te­remtünk a szövetkezetek és az ipari üzemek között. Példakép­pen említette a plzeňl Lenin Művek gyakorlatát: Ez az üzem gépi és anyagi segítséget nyújt néhány szövetkezetnek, ezek pedig burgonyával látják el az üzemi étkezdét. A burgonya tisztított állapotban kerül az üzembe, Igy a szövetkezetek asszonyainak a tisztítás ls munkalehetőséget Jelent. Az ilyen szerződéses kapcsolatokat például a zöldségellátás terén szélesebb körben lehetne alkal­mazni és kl lehetne Iktatni a közbeeső szerveket. Novotný elvtárs a beszélgetés után beírta nevét a szövetkezet emlékkönyvébe. V. G. Emléktábla Podbamkén (ČTK) — Michal Chudík, a Szlovák Nemzeti Tanács elnö­ke tegnap a délutáni órákban a Kriváň hegy lábánál fekvő Podbanské községben a Magas­Tátra térségében lezajlott par­tizánharcokra emlékeztető em­léktáblát leplezett le. Az ünnep­ségen megjelentek a poprádi járás képviselői, valamint a partizánharcok közvetlen részt­vevői. Az emléktábla Vojtech Löjfler košicei festőművész al­kotása. Bartai János elvtárs kitüntetése (ČTK) — Antonín Novotnij köztársasági elnök Bartai Já­nos somorjai lakosnak 70. szü­letésnapja alkalmából a mun­kásmozgalomban és a szocia­lizmus építésében kifejtett sok­éves önfeláldozó tevékenysége elismeréséül az „Építésben szerzett érdemekért" kitünte­tést adományozta. A kitünte­tést és az SZLKP nyugat-szlo­vákiai kerületi bizottságának üdvözlő levelét František Dvor­ský, az SZLKP Központi Bi­zottsága elnökségének póttag­ja, az SZLKP nyugat-szlovákiai kerületi bizottságának vezető titkára adta át tegnap Brati­slavában a jubilánsnak. Bartai elvtárs 1925 óta párttag, életét összekapcsolta a munkásosztály jogaiért és a szocializmus épí­téséért harcoló párt törekvé­seivel. A Hold mint tükör... (ČTK) — A Nemzetközi Csil­lagász Szövetség prágai kong­resszusán a csillagászok teg­nap délelőtt az egyes bizottsá­gokban folytatták munkájukat. Az egyik bizottság a szovjet és az amerikai mesterséges holdakkal és űrszondákkal tör­tént holdkutatás eredményeiről tanácskozott. Az amerikai tu­dósok kollégáik számára a Hold felszínéről fényképsoroza­tot készítettek, melyeket a Lu­nar Orbiter mesterséges hold és a Surveyor űrszonda fény­képezett. Az amerikai adatok szerint a mesterséges holdak lefényképezték a Hold megvilá­gított részének kilencven _ és túlsó oldalának hatvan száza­lékát. A. Lebegyinszkij szovjet ku­tató a tanácskozás résztvevőit tájékoztatta a holdspektrum összetételéről. Harold Urey Nobel-díjas amerikai fizikus a felvételek tanulmányozása alap Ján arra a meggyőződésre ju­tott, hogy a Holdon egykor víz volt, s hogy felszíne alatt most is víz van. D. H. Menzel ame­rikai tudós megjegyezte, hogy a „Hold olyan, mint a tükör, melyben mindenki saját elméle­tének visszaverődését látja." Üldözik az argentin kommunistákat Buenos Aires (ČTK) — Juan Carlos Ongania táboritok, ar­gentin elnök pénteken aláirta az új törvényt, melynek alap­ján a kommunistáknak minősí­tett személyek a jövőben nem dolgozhatnak közhivatalokban, elsősorban az iskolákban. A külföldi születésű kommunistá­kat megfosztják állampolgársá­guktól és más kommunista pár­tok tagjait kiutasítják az or­szágból. A „kommunista tevé­kenységet" súlyos szabadság­vesztéssel büntetik. Partizántámadás Rhodesiában Salisbury (ČTK) — Rhodesiá­ban heves összetűzésre került sor Smith rendőrsége és a par­tizánok között. Az AFP közlése szerint szerdától több ilyen tűz­harc volt. A rhodéslai rendőr­séget akcióiban repülőgépek és helikopterek támogatták. Smith fajüldöző kormánya be­jelentette, hogy a biztonsági szervek 23 partizánt megyilkol­tak és 26-tot foglyul ejtettek. A kormánycsapatok hat katonát vesztettek. N ATO - hadgyakorlat Görögországban Athén (ČTK) — Tegnap NATO-hadgyakorlat kezdődött Észak-Görögországban és Észak­Olaszországban. A hadgyakor­laton angol, amerikai, kanadai, belga, görög és olasz csapatok vesznek részt. A jugoszláv Tanjug hírügy­nökség a hadgyakorlattal kap­csolatban kiadott nyilatkozatá­ban leszögezi, hogy ez ellentét­ben áll az együttműködésre és a feszültség enyhítésére kifej­tett törekvéssel. A jugoszláv közvéleményt elsősorban az ag­gasztja, hogy a hadgyakorlatok a közel-keleti válság idején tartják. Kínai tiltakozás London (ČTK J — Kína lon­doni diplomáciai missziója az angol külügyminisztériumban tiltakozott az ellen, hogy az an­gol kormány figyelteti a Nagy­Britanniában működő kínai dip­lomáciai missziót és más kínai kirendeltségeket. A tiltakozás azzal vádolja az angol kor­mányt, hogy intézkedéseivel aláássa a két állam kapcsola­tait. Mint ismeretes, az angol kor­mány a pekingi angol diplomá­ciai misszió épületének felgyúj­tása után korlátozta a Nagy­Britanniában tartózkodó kínai­ak mozgásszabadságát. A pekingi angol diplomáciai misszió kínai alkalmazottal teg­nap újból munkába álltak. Hop­son angol ügyvivő kiutazás! en­gedélyt kért az angol diploma­ták feleségei és gyermekei szá­mára. Zavargások Brazíliában Salvador (ČTKJ — Salvador, brazíliai városban a rendőrség könnyfakasztó gázzal támadt a tüntető diákokra, akik a kor­mány iskolaügyi politikája el­len tiltakoztak. 300 diákot be­zártak. Rio de Janeiróban több száz tanár is tüntetett. A rendőrség tűzoltőfecskendőkkel és könny­fakasztó gázzal oszlatta szét a tüntetőket. Hongkong (ČTK) — A hong­kongi radikális csoportok szom­baton délelőtt ismét tüntetést rendeztek a város központjá­ban. Mintegy ezer ember vo­nult el énekelve és jelszavakat kiabálva a nagybankok és a kormányépületek előtt. Több tüntetőt őrizetbe vettek. A VDK államünnepének küszöbén A moszkvai Pravda cikke Moszkva (ČTK) — A moszk­vai Pravda tegnapi számának vezércikke a Vietnami Demok­ratikus Köztársaság kikiáltásá­nak közelgő 22. évfordulójával kapcsolatban többek között azt írja, hogy az amerikai imperia­lizmus fokozódó agressziója Vietnamban, továbbá az .impe­rialisták által kiváltott újabb feszültségi gócpontok a világ különböző tájain egyre Jobban sürgetik az antiimperialista, békeszerető erők egységének megerősítését. Ennek útjában azonban igen nagy akadályt le­lent a pekingi vezetők provo­kációs tevékenysége. „Az SZKP és a szovjet kormány a XXIII. kongresszus határozatainak ér. telmében továbbra is harcol az agresszív imperialista erők el­len, következetesen megvalósít­ja a különböző társadalmi or­szágokkal való lenini békés együttélés politikáját* és ele­get tesz internacionalista köte­lezettségeinek a szabadságért, a nemzeti önállóságért és a társadalmi haladásért küzdő népek iránt" — hangoztatja a lap. Majd kiemeli, hogy az amerikaiak fokozódó vietnami háborúja szükségképpen meg­követeli az ellenlépéseket. Ez­után emlékeztet a TASZSZ au­gusztus 24-i nyilatkozatára, amelyben Illetékes szovjet kö­rök megállapították, hogy a Szovjetunió kormánya levonja a következtetéseket a vietnami háború további fokozásából. Az amerikai Imperializmus vietnami kalandjára teljes ve­reség vár. A Szovjetunió és a többi szocialista ország, a világ kommunista és munkáspártjai és valamennyi haladó erő meg­sokszorozza erőfeszítéseit, hogy segítsen a hős vértanú nép­nek — hangoztatja befejezésül a moszkvai Pravda. A B—52-es bombázók támadása a demilitarizált övezet ellen (Folytatás az 1. oldalról) zását, a vietnami agressziós há­borút — hangoztatja az Orszá­gos Béketanács szolidaritási üzenete, amelyet a vietnami bé­kebizottsághoz juttattak el. Brüsszelben a Béke-világta­nács felhívással fordult a világ valamennyi békevédő szerveze­téhez, hogy küldjön képviselő­ket az Egyesült Államok kor­mányához, illetve külföldi kép­viseleteihez és követeljék, hogy az Egyesült Államok azonnal szüntesse be a demokratikus Vietnam bombázását és vonja ki csapatait Dél-Vietnamból. A holland képviselőház pén­teken este 11 órás vita után 77 szavazattal 54 ellenében hatá­rozatot fogadott el, amely fel­szólítja a kormányt, járjon köz­be Washingtonban a VDK elle­ni bombatámadások beszünteté­séért. A felhívás ugyanakkor követeli, hogy Ismerjék el a Dél­vietnami Nemzeti Felszabadítá­sl Frontot mint a vietnami nép egyedüli jogos képviselőjét. Hirosimából tegnap elindult a „Phőníx" nevű amerikai hajó, hogy kikössön Haiphongban az amerikai kvékerek ajándé­kával, 5000 dollár értékű gyógy­szerrel. Harcok Indonéziában Szovjet jogászod tiltakozása Djakarta (ČTKJ — Jáva kele­ti részén folytatódnak a har­cok a Sukarno-párti és Sukar­no-ellenes erők között. A har­coknak az utóbbi napokban csak Surabaya városban három halálos áldozata volt. A djakar­tai Ampera Jelentése szerint Probolinggo városban is megöl­tek néhány katonát. Djakartá­ban elterjedt hirek szerint más. városokban ls összetűzésre ke­rült sor a Sukarnoval szimpati­záló tengerészgyalogság és bal­oldali csoportok, valamint a kormánycsapatok közöít. Moszkva — A Szovjet Jogá­szok Szövetsége nyilatkozatot adott kl, melyben tiltakozik Njono, az Indonéz Kommunista Párt politikai bizottsága tagjá­nak és híveinek kivégzése el­len. A nyilatkozat leszögezi, hogy az Indonéziai terror és a demokratikus erők üldözése el­lentétben áll az indonéz alkot­mánnyal. Megkezdődött az arab országok külügyminiszteri értekezlete (Folytatás az 1. oldalról) Khartúm — Az arab országok külügyminiszterei tegnap a ké­ső esti órákban összeültek Khartúmban, hogy kidolgozzák az arab csúcsértekezlet napi­rendjét. A csúcsértekezlet ked­den kezdődik Szudán fővárosá­ban. Az értekezlet kedvezőbb kö­rülmények között zajlik majd le, miután két nappal ezelőtt bejelentették, hogy Nasszer egyiptomi elnök és Fejszál sza­úd-arábiai király elvileg elfo­gadta Szudán javaslatát a je­meni probléma megoldására. Valószínű, hogy Nasszer és Fejszál a Jövő héten Khartúm­ban találkozik, hogy megtár­gyalja a szudáni javaslatot. Kairó — Pakisztán részt vesz minden olyan akcióban, mely az Izraeli agresszió következ­ményeinek felszámolását céloz­za — jelentette ki Pirzada pa­kisztáni külügyminiszter. Hang­súlyozta, Pakisztán teljes mér­tékben támogatja az arab or­szágok követelését, hogy az iz­raeli csapatok hagyják el a megszállt arab területeket. Tűzharc a szíriai—izraeli határon Tel Aviv — Az izraeli kor­mány bejelentette, hogy az Iz­rael által megszállt szíriai te­rületen tűzharcra került sor. Az izraeli csapatok egy szíriai ka­tonát megölték. „Háborús kormány" Nigériában Újabb ellentmondásos jelentések a katonai helyzetről Lagos (ČTK) — A nigériai központi kormány tegnap beje­lentette az ún. „háborús kor­mány" megalakítását, melynek feladata az előrenyomuló biaf­A szudétanémetek ellentmondásos követelései Hof (ČTK) — Azok a német szociáldemokraták, akik a múlt­ban Csehszlovákia határterüle­tén éltek, üdvözletüket küldik és baráti jobbjukat nyújtják a cseh népnek, jelentette kl a szudétanémetek egyik szerveze­tének hofi összejövetelén Ha­senöhrl, a szervezet elnökségé­nek tagja. A továbbiakban hang­súlyozta, hogy a szudétanémet szociáldemokraták nem mond­tak le hazájukról, és Európa új elrendezését követelik. Hangoz­tatta, hogy a bonni kormánynak figyelembe kell vennie a szu­détanémetek követeléseit. Böhm, a szudétanémet Lands­mannschaft elnöke beszédében kiforgatta a történelmi ténye­ket, és a szudétanémeteknek a csehszlovák határvidékre való visszatérését követelte. Arról beszélt, hogy a csehek nem akarják figyelembe venni a né­metek közeledési szándékát. ral csapatok visszaverésének irányítása lesz. Enahoro tájé­koztatásügyi főbiztos nem volt hajlandó közölni, kik a tagjai a kormánynak. Csupán annyit mondott, hogy az új intézkedés nem befolyásolja Gowon ezre­desnek, a katonai kormány ve­zetőjének helyzetét. Megfigye­lők szerint „háborús kormány" megalakításával korlátozták Gowon hatalmát. Enahoro azt állította, hogy a szövetségi csapatok előrenyo­mulnak, de a harcokról nem volt hajlandó részleteket közöl­ni. Nem beszélt a lagoszi rádió Jelentéséről sem, miszerint a szövetségi csapatok visszahódí­tották Ore várost, mely enugui jelentések szerint a biafrai csa­patok kezében van.

Next

/
Thumbnails
Contents