Új Szó, 1967. augusztus (20. évfolyam, 320-240. szám)

1967-08-24 / 233. szám, csütörtök

Közlemény a kormány üléséről (Folytatás ax 1. oldalról) alapadatai az adott időben nyil­vános vita tárgyai lesznek, s e vita eredményeit belefoglalják a kongresszus számára előké­szített anyagba. Az országos kongresszust megelőzően megrendezik az EFSZ-ek járási konferenciáit, és azokon megválasztják az EFSZ-ek VII. kongresszusán részt vevő küldötteket. A kormány elvárja, hogy az EFSZ-ek VII. országos kong­resszusukra készülve tudatosít­ják, hogy a kongresszus szocia­lista mezőgazdasági nagyüzemi termelésünk további felvirágoz­tatására nézve rendkívül nagy jelentőségű, s ezért kellő fi­gyelemmel teszik meg az elő­készületeket. A kormány továbbá jóváhagy­ta a Szakszervezetek Központi Tanácsával közösen hozott ha­tározatát, illetve azokat az el­veket, amelyeknek értelmében a jövőben elbírálják a kezde­ményezés s a munkaverseny népszerűsítése terén a vállala­tokban stb. elért eredményeket. A határozat a szakszerveze­tek VI. országos kongresszusán kitűzött irányelvekkel össz­hangban hangsúlyozza, hogy a jövőben a népgazdaság tervsze­rű irányítása új rendszerének elveihez igazodva kell a dolgo­zók kezdeményezését kibonta­koztatni és értékelni, mivel a gazdaságirányítás új rendszere alkalmat ad a vállalat minden dolgozója s minden kollektívá­ja kezdeményező készségének maradéktalan érvényesülésére. A gazdasági s a szakszervezeti szervek ezentúl is kezdeménye­zésre serkentik a dolgozókat, s a jövőben ls megszervezik a vállalaton belüli, illetve az üze­men belüli munkaversenyt. A vállalatok közötti szocia­lista versenyt elsősorban a ter­melési szakágazatok keretében, valamint kerületek és járások szerint, területileg szervezett gazdasági ágakban rendezik meg. A jövőben az eddiginél szigorúbban felmért eredmé­nyek, Illetve a vállalatokban s üzemekben csak hosszabb időn át elért, valóban rendkívüli és kimagasló eredmények alapján ítélik oda a kormány és az SZKT vörös zászlaját. A kormány új munkabizottsá­got létesített, mely arra lesz hivatva, hogy egybehangolja a központi szerveknek és Prága Városi Nemzeti Bizottságának a főváros további kiépítésével összefüggő tevékenységét. Az új munkabizottság feladata lesz a prágai építkezések ellenőrzé­se, és a főváros kiépítésével kapcsolatos elvi Jellegű problé­mák megoldása. A bizottság tagjai azok a miniszterek lesz­nek, akiknek hatáskörébe tar­tozik a főváros további kiépí­tésével kapcsolatos legfonto­sabb feladatok megoldása. A kormány tegnapi tanácsko­zása végén néhány külkereske­delmi problémáról is tárgyalt. Ez közönséges lopás...! (ČTK) — Nálunk, sajnos, még nem halt ki az a „szokás", hogy meglopják a vevőket. A bratislavai állami kereskedelmi felügyelőség erről a „szokásról" érdekes adatokat közölt. Az ellenőrök 1967 első felé­ben a nyugat-szlovákiai kerület 268 vendéglátóipari üzemében 319 esetben rendeltek ételt, Italt stb., és megállapították, hogy az említett esetek több mint 46 százalékában árdrágí­tás történt. Nem volt szó csu­Í ián holmi „csekélységekről, gy például a bratislavai Duk­la vendéglőben úgy akartak bu­sás mellékjövedelemre szert tenni, hogy 843,40 korona he­lyett több mint 1280 koronát számláztak. Az ellenőrök azonban nem voltak tekintettel az ilyen „té­vedésekre", és 475 esetben 39 000 korona bírságot róttak ki. Ezenkívül a kerületi főel­lenőr utasítására további 53 700 korona bírságpénzt szedtek. Hogyan lopják meg a vevőket? Legtöbbször úgy, hogy a ven­déglőkben, a kocsmákban stb. nem „ragaszkodnak" a felszol­gálók az ételek, a sör, a bor, vagy a szeszes italok előírt „normáihoz". KÖZÉLET Fogadás (CTK) — Karel Mestek föld­művelés- és közélelmezésügyl miniszter tegnap fogadta a dán mezőgazdasági küldöttséget, melyet Christian Thomsen föld­művelésügyi miniszter vezet. A két miniszter eszmecserét foly tátott a mindkét felet érdeklő kérdésekről. (CTK) — Karel Hoffmann mérnők, művelődés- és tájékoz tatásügyi miniszter tegnap Prá­gában fogadta Wlodzimierz Ja­niurekot, Lengyelország cseh­szlovákiai nagykövetét. A mi­niszter tájékoztatta a nagykö­vetet az új minisztérium tevé­kenységéről és feladatairól, va­lamint a külfölddel folytatott kulturális együttműködés sok­oldalú fejlesztésének lehetősé­geiről. Elutazott hazánkból az NDK nagykövete (CTK) — Heinrich Willmann, az NDK csehszlovákiai rendkí­vüli és meghatalmazott nagy­követe tegnap végleg elutazott hazánkból. A nagykövetet dr. Dobromil Ječný, a Külügymi­nisztérium diplomáciai proto­kollfőnöke búcsúztatta. HALÁL A SÍNEKEN (CTK) — Tegnap 9 órakor halá­los kimenetelű vasúti szerencsét­lenség történt a Liptovský Miku­láš és a Liptovská Teplá közötti pályatesten. A Csehszlovák Állam­vasutak két alkalmazottja — Frie­delln Svldroň és Kllment Likavec — a vasúti sorompó kijavítása után oly figyelmetlenül haladt a pályatesten, hogy a 325. számú gyorsvonat elsodorta óket és a másik vágányon robogó tehervo­nat alá vetette, amely mindkettőt halálra gázolta. Hasonló a helyzet az élelmi­szerkereskedésekben is. Az el­lenőrök megállapították, hogy például 579 bevásárlás közül 268 esetben árdrágítást követ­tek el. A vevőközönség különö­sen a befőtt, csokoládé, tartós sütemény, szeszes ital vásárlá­sakor fizet rá. Az ellenőrök több mint 21 000 korona bírsá­got vetettek ki. Két esetet a helyi népbírósághoz utaltak, s egy esetben a rendőrségnek tettek jelentést. Ä LIPCSE! ÉS A BRNÓI VÁSÁR ELŐTT •k A bratislavai nemzetközi borversenyen kedden a bíráló bizottság 13 szovjet bormintát aranyéremre érdemesített. Ha­zánk a keddi versenyen a ra­čai vörös csemegeborért arany­érmet kapott. A szeptember 3-án megnyíló Lipcsei Vásárról és az NDK­nak a IX. Brnói Vásáron való részvételéről tájékoztatta teg­nap a bratislavai újságírókat Fritz Koch, az NDK prágai nagykövetségének kereskedel­mi főtanácsosa. Az őszi lipcsei vásáron a közszükségleti ipar legkiemelkedőbb gyártmányai­val fog szerepelni, Brnóban pe­dig a racionalizáláshoz vezető utat kívánja szemléltetni az NDK. A Lipcsei Vásár arra törek­szik, hogy utat törjön a még nagyobb kooperációnak és sza­kosításnak és elősegítse az or­szágok közti árucsereforgalom bővítését, ötven ország 6500 ki­állítója fog itt szerepelni, köz­tük Csehszlovákia is. A vásár­város 19 helyén állítja ki ex­portcikkeit. Az NDK nagy je­lentőséget tulajdonít a Cseh­szlovákiával való kereskede­lemnek, hiszen a két ország közti árucsereforgalom eléri az évi 530 millió devizarubelt. A brnói vásáron egyebek között szabadalmi irodát is nyit az NDK, hogy tájékoztassa a láto­gatókat azokról a szabadal­makról, amelyek eladásához az NDK-nak érdeke fűződik. (d) Élénk diplomáciai tevékenység a Közel-Keleten Rabat (CTK) — Husszein jor­dán király 11. Hasszán marokkói királlyal folytatott keddi tár­gyalásainak fő pontja az izraeli agresszió után kialakult közép­keleti helyzet és az arab orszá­gok khartúmi csúcsértekezleté­nek előkészítése volt. Husszein király tegnap dél­előtt befejezte marokkói láto­gatását, és az arab országokban tett útjának utolsó állomására, Bejrútba utazott. Libanonban három napig marad, majd visz­szatér Jordániába. Damaszkusz — Mahgub szu­dáni miniszterelnök tegnap Da­maszkuszba érkezett, s megbe­széléseket folytat majd Szíria vezetőivel. Mahgub Bejrúton át utazott Damaszkuszba, miután találko­zott Fejszál szaúdi királlyal. Tegnap Kairóban Nasszer el­nökkel folytatott megbeszélése­ket. A Reuter hírügynökség jelen­tése szerint a szudáni minisz­terelnök a Jemeni kérdéssel kapcsolatos problémákról tár­gyalt. Kairó — Arej Iraki miniszter­elnök szerdán Fejszál, szaúd­arábiai király meghívására két­napos hivatalos látogatásra Szaúd-Arábiába érkezett. Aref előzőleg Kuwaltba látogatott, majd pedig Libanonban folytat tárgyalásokat. Bejrútba azonban csak Husszein jordán királlyal valő tárgyalásai nt'n Mtazik. Haszan Abbasz 'tak egyip­tomi gazdaságügyi niniszter, aki az EAK küldöttséget vezette a bagdadi gazdaságügvi konfe­rencián, bejelentette, hogy az arab gazdasági miniszterek ez év októberében Algírban jönnek össze, hogy megtárgyalják or­szágaik kereskedelmi politiká­jának egybehangolását. Forradalmi bizottság vette át a hatalmat Maliban Bamako (CTK) — Kedden éj­jel egy 12-tagú forradalmi nem­zeti bizottság vette át a Szudá­ni Szövetség nevű mali kor­mánypárt politikai bizottságá­nak tisztségét. A bizottságot Modibo Keita köztársasági el­nök vezeti, aki rádióbeszédében közölte, a bízottság azért vette át a végrehajtó hatalmat, hogy megjavítsa az ország gazdasági Tovább hullanak a gyilkos bombák Hanoira (Folytatás az 1. oldalról) Észak-Vietnami területek bom­bázása az amerikaiak vietnami háborújának újabb kiszélesítését bizonyítják, és felszólította Wil­son miniszterelnököt, hogy ha­tárolja el magát Washington vietnami politikájától. Moszkva (CTK J — A TASZSZ hírügynökség tegnap nyilatko­zatot adott ki, mely leszögezi, hogy a szovjet vezető körök levonják a következtetéseket az USA állandóan Ismétlődő VDK elleni provokációiból. Mint ismeretes, augusztus 22-én az amerikai repülőgépek újból bombázták Hanoit és a VDK to­vábbi lakott területeit. Amerikai légitámadásokról érkezett je­lentés Dél-Vietnamból is. Az amerikai agresszió így egyre Inkább gaztett jellegét ölti és korlátlan agresszióvá növek­szik — áll a nyilatkozatban. A szovjet nép teljes mérték­ben támogatja a vietnami ha­zafiak igazságos harcát és hi­szi, hogy ez a harc megérde­melt győzelemmel végződik — fejeződik be a TASZSZ nyilat­kozata. (Folytatás az 1. oldalról) ronás beruházásokat eszközöl­nek. Ennek eddig már közel a felét — 74 milliót — megvalósí­tották. Jelenleg 48 iskola van épülőfélben, melyek közül 14 építését még az Idén befejezik s további 16 építését kezdik meg. Az épülő tantermek közül 92-őt a tanév megkezdéséig átadnak rendeltetésének. A szünidő alatt az egész ke­rületben tatarozták, javították, takarították az iskolákat. Ezek­re a munkákra eddig 3,5 millió koronát költöttek, ezenfelül nagy segítséget nyújtottak a szülői munkaközösségek, vala­mint a nőszövetség helyi szer­vezetei. Folytatódtak a munkák azokban az iskolákban, ame­lyekben már a múlt tanévben megkezdődött a tanítás, azonban elmaradtak a tornatermek be­fejezésével, a környék rendezé­sével. A bátkat 15 osztályos alapiskolában pl. már tavaly megkezdődött a tanítás, amikor a 6,75 millió korona értékű munkából 4,5 millió értékűt el­végeztek. Egymillió 900 000 ko­rona értékű munka ez évre ma­radt, de csak 600 000 koronás mű született meg. Az iskolaépí­tés jellegzetes példája ez. Az építővállalat minden erővel igyekszik átadni a tantermeket, utána azonban lanyhul igy«ke­zete, és évekig húzódik P7. isko­la teljes befejezése. Sajnos eb­ben a gyakorlatban az id<in sem tapasztalunk javulást. Javulás állt be viszont a nehéz Országszerte új iskolák viszonyok között működő tanyai iskolák szakaszán. A iarnopicai Preglejka vállalat svédház típu­sú egytantermes tanyai iskolá­kat szállított, amelyek jó szolgá­latot tesznek. A rimaszombati járásban, Antalkán, Lukván és Gortván épült ilyen iskola ta­nítói lakással. Figyelemre méltó jelenség a közép-szlovákiai kerületben, hogy az összes tantermeknek közel a fele már a felszabadulás után épült. Elmaradozik az is­kolaépítés a falvakon. A HNB-k nagy anyagi eszközöket és je­lentős társadalmi munkát össz­pontosítanak a kultúrházak épí­tésére, még akkor ls, ha a falu gyermekei nem megfelelő isko­lába kénytelenek járni, f48 az épülő iskolák száma, ugyanak­kor azonban 52 kultúrház épül a meglevő 250 mellé). Nem hasz­nálják ki a kerületben Iskola­építésre az egyesített beruhá­zások módszerét, pedig ez je­lentős lehetőségeket kínál. Sok helyütt az iskolák, melyek­nek nincs tornatermük, a helyi kultúrház nagytermét kénytele­nek Igénybe venni testnevelési célokra. Sőt Lučinban és Brez­ničkán az iskola is beköltözött a kultúrházba. E jelenség kap­csán meg kell említeni a régi jó gyakorlatot — amely főleg a cseh országrészekben dívott — hogy a község társadalmi központja a „Sokolovňa", a köz­ségi tornaterem volt, amelyet a szükségletek szerint társadal­mi rendezvényekre is használ­tak. Sajnos a déli járásokban ellenkező helyzet alakult ki. A jövőben, úgy véljük, jobban meg kell gondolni, mi célszerűbb és fontosabb: a kultúrház-e, vagy a tornatermes Iskola. (v. g.l VÉGRE OTTHON A kelet-szlovákiai kerületben az idén fokozott figyelmet szen­teltek az új tanév előkészüle­teinek. Ennek köszönhető — a kerületi beruházási szervek sze­rint — hogy a tervezett 320 új tantermet kevés kivétellel ide­jében átadják rendeltetésének. A košicei Magasépítő Vállalat például 106 új tanterem építését fejezte be, s a terv szerint csu­pán a kisidai 15 tantermes Is­kola befejezése marad szeptem­ber elseje utánra. Ennek ellenére még ebben a tanévben ls több mint 6200 ta­nuló jár két műszakban iskolá­ba. A humennél Járás néhány községében és a prešovi járás­ban Lipany községben sajnos az idén is három műszakban fog­nak tanítani. Tanteremhiánnyal küzd a prešovi gépészeti és elektrotechnikai ipari középis­kola, a humennél vegyipari kö­zépiskola, a sninal gépészeti középiskola, és még néhány középiskola. A košicei magyar tannyelvű gépészeti és elektrotechnikai középiskola végre visszaköltöz­hetett az eddiginél sokkal meg­felelőbb eredeti helyére, a Žda­nov utcai épületbe. Két új isko­lával bővült a kerületi gazdasági középiskolák hálózata, mégpe­dig Rozsnyón és Prešovon. (—ik) Az Idén tehát aránylag jól haladnak az iskolai beruházásos építkezések s minden jel arra mutat, hogy a kitűzött feladato­kat teljesítjük. Az Iskolaügyi szervek nagy gondot fordítanak az iskolák fő javítására is. Szlovákiában évente kb. 70—80 millió korona értékben végeznek az iskolákon nagy javításo­kat. E téren az okoz problémát, hogy a munkálatokat a járási építővállalatok végzik, ám kapacitással többnyire nem győzik. Gondot okoz sok esetben az anyaghiány is. Ebben az évben a kormány limitje alapján kb. 1000 tante­rem építését kezdik meg Szlovákiában. Célunk: 1970-ig annyi új iskolát építsünk, hogy a nagyon rossz állapotban levő régi iskolákat újakkal helyettesítsük, jelszámoljuk a hárommüsza­kos tanítást és a mai 26 százalékról, legalább 16 százalékra csökkentsük a kétmüszakos oktatást. E cél elérése érdekében az országos iskolai beruházások összegének 52 * százalékát Szlovákiában használjuk fel. és politikai helyzetét. Arról biz­tosította hallgatóit, hogy Mali továbbra ts hü marad eddigi po­litikai semlegességéhez, az afri­kai és más országokkal való barátsághot. Modibo Keita kijelentette, hogy a párt eddigi 25 tagú poli­tikai bizottsága képtelen volt a párt irányítására. A hatalomátvétel az első lé­pés a kormánypárt politikájá­nak megjavításához. Az ese­ményt számos tömegtüntetés előzte meg. Ezeken a tüntetése­ken követelték, hogy meg kell akadályozni az állami vállalatok szétesését és a szocialista tár­sadalom elveinek feladását, amire a mali burzsoázia egyes rétegei törekedtek. Az Egyesült Államok katonai rekordkiadásai Washington (CTK) — Az ame­rikai szenátus jóváhagyta a fo­lyó pénzügyi év katonai kiadá­sainak költségvetési Javaslatát, mégpedig 70,1 milliárd dollár összegben. Az Egyesült Államok történetében a katonai célokra fordított kiadások még sohasem értek el Ilyén magasságot. A katonai költségvetés magá­ba foglalja a vietnami háború mintegy 24 milliárd dolláros kiadását, fohn Stennis demok­rata párti szenátor azt Jósolta, hogy e kiadások a következő költségvetési időszakban leg­alább évi 30 milliárd dollárra emelkednek. Luigi Longo Jugoszláviában Belgrád (CTK) —Luigi Longo, az olasz Kommunista Párt főtit­kára Bulgáriából elutazva Ju­goszláviában íélbeszakította út­ját. Tegnap Brioni szigetén fo­szip Broz Tito, a jugoszláv Kommunisták Szövetségének el­nöke fogadta Longot. Tito a tárgyalások után ebédet adott vendége tiszteletére. Kína-ellenes tüntetések Dj'akartában Djakarta (CTK) — Páncélko­csik s katonaság szállta meg szerdán Indonézia fővárosának, Djakartának stratégiai pontjait. A biztonsági intézkedésre azért került sor, mert mintegy 300 fő­nyi diák az utcákra vonult, hogy Kína ellen tüntessen. Háborús őrület kezdődik Nyugat-Németországban? Bonn (ČTK) — Tegnap dél­előtt Nyugat-Németország egész területén felharsantak a riadót jelző szirénák. Egyes városok­ban — így Hamburgban — kez­deményezően kipróbálták a leg­nagyobb fokú riadót, amit egye­lőre „riadó katasztrófa esetén" jelzővel láttak el. Hírügynökségek jelentése sze­rint a lakosság nyugalommal fogadta a gyakorlatot. Mün­chenben a katonai szolgálatot ellenző szövetség röpiratokat terjesztett, melyekben elítéli a belügyminisztérium cinizmusát, mivel háborúra készíti elő a la­kosságot anélkül, hogy bizto­sítani tudná védelmét. 1987.

Next

/
Thumbnails
Contents