Új Szó, 1967. augusztus (20. évfolyam, 320-240. szám)
1967-08-23 / 232. szám, szerda
* A Csehszlovák Labdarúgó Kupáért Vasárnap este Bratislavában a Slovan pályán kerül sor a helyi rangadóra, a Slovan — Inter találkozóra. Mindkét bratislavai csapat számára kapóra jiin a mai Csehszlovák Kupa találkozó, amelyet már a második torduló keretében bonyolítanak le. Előbb az Inter Bratislava fogadja vasárnap felavatott pályáján 16.30 órai kezdettel a CH Znojmo együttesét, majd. a Slovan-pályán 19 órától a Slovan— Dynamo Č. Budéjovice párharcra kerül sor. Az Inter csapatában újra alkalmat kap Gáborík, és a kapuban Füle helyét {avorek foglalja el. A vasárnapi nagy tétre való tekintettel Buberník pihen, Szikora pedig igyekszik teljes mértékben meggyógyulni. Hucko, a Slovan edzője nagy gondban van legeredményesebb csatára, Jokl makacs sérülése miatt, amely nehezen javul és nagyon fájdalmas. Az edző eredetileg a Capkovič-fivéreket akarta a csatársor balszárnyán szerepeltetni, de egyikük, Jozef, ínhúzódással bajlódik. Amennyiben játékára nem kerülhet sor, Jokl elárvult helyén Medviď szerepel A sérüléséből felépült Anton Urban valószínűleg egy félidőn át játszik. NEM LESZ SZLOVÁK—JUGOSZLÁV MÉRKŐZÉS Az eredeti terv szerint október 3-án Bratislavában kellett volna sorra kerülnie a Szlovákia—Jugoszlávia labdarúgó-mérkőzésnek. A jugoszláv válogatott játékosok a hamburgi EK-selejtező visszavágója előtt egy hetet töltöttek volna nálunk, és ennek keretében tervezték az emiitett mérkőzést. Legújabban Belgrádból az a hír érkezett, hogy a jugoszláv válogatott csapat anyagilag kedvezőbb ajánlatot kapott, méghozzá Cjvidékről. A Vojvodina 10 napos összpontosítást biztosít, magas pénzügyi ellenszolgáltatás mellett, ezenkívül fedezi a killönrepülőgép költségeit Hamburgba és vissza. Az összpontosítás során keriil sor a Vojvodina — Jugoszlávia mérkőzésre, amely az újvidéki gazdasági és halászvásár fénypontja lesz. Bratislavában igyekeznek a már biztosnak vélt október 3-1 időpontra más, nagy játékerejű ellenfelet találni. a ISMÉT MÄSO P U ST A mai előrehozott Dukla Praha—Spartak Trnava labdarúgó liga-mérkőzés után a sokszoros csehszlovák bajnok katonacsapat Casablancába utazik, ahol nemzetközi tornán vesz részt. Első ellenfele a vendéglátó FAR Rabat csapata lesz, míg a második mérkőzésen a CSZKA Szólia és az FC Valencia találkozik egymással. A Dukla csapatkapitányi tisztét ismét Masopust tölti be, míg mint ismeretes, a liga-mérkőzéseken a kapitányi karszalagot Vacenovský hordja. Masopustra Idegenben nagy külföldi népszerűsége miatt bízzák a csapatkapitányi tisztet. EDZŐTÁBORT KERESNEK A csehszlovák labdarúgó-válogatott első őszi ellenfele, az EBselejtezők-beli legjelentősebb vetélytársa, Spanyolország lesz. A találkozóra Prágában október elsején keriil sor. Jozef Marko, a válogatott edzője mint mindig, ezúttal is megfelelő üdülőhelyet keres, ahol zavartalanul bonyolíthatják le az előkészületeket. Eddig még nem sikerült az új szálláshelyet megtalálni, amely nagyszerű elszállásolást, ellátást, fürdőlehetőséget, és kiválő állapotban lévő pályát tudna biztosítani. iriEnii HAMBURG. A nyugatnémet városból hazaérkeztek a csehszlovák teniszezők, akik az ottani nemzetközt verseny során nagy sikerrel szerepeltek. Minden számban csehszlovák győzelem született. Eredmények: Férfi egyes: Hutka— Písecký 6:3, 7:5, női egyes: Holubová— Kuželová 6:1, 6:2, férfi páros: Hrebec, PIsecký— Huťka, Stenči 10:8, 0:6, 6:1, vegyespáros: Hutka, Holubová — Stenči, Kuželová 6:2, 6:1, női páros: Holubová, Knželová —Müller, Elsterlehner (nyugatnémet) 6:4, 5:7, 8:6. BROOKLYN. Az USA teniszbajnokságának férfi páros versenyében az ausztrál Cooper—Ruffels kettősnek háromórai küzdelemre volt szüksége ahhoz, hogy öt játszmában 7:5, 13:15, 7:5, 4:6, 12:10 arányban győzni tudjon az amerikai Braun és a hindu Singh felett. Egyéb eredmények: Emerson, Barnes (ausztrál és brazil)—Been, Fischer (amerikai) 6:4, 6:4, 16:14. Gräbner, Kiesen—Mont^omery, Roesch (mind amerikai) 6:2, 6:2, 6:3. • Nagyszabású • teniszverseny Košicán A nemzetközt rendezvényekben szokatlanul gazdag kelet-szlovákiai sportidény egyik kiemelkedő eseményének ígérkezik a hétvégi „Košice város díjáért" sorra kerülő teniszverseny, amelyről Ladislav Pollák mérnek, a szervező bizottság titkára kelet-szlovákiai munkatársunknak a következőket mondotta: „Versenyünkön az eddigi nevezések alapján igen erős nemzetközi mezőny áll rajthoz. A szovjet versenyzők a CSTEZ KB értesítése szerint 24-én érkeznek Moszkvából. Előbb a košicei, majd a bratislavai tornán rajtolnak. Ebből arra következtetünk, hogy éljátékosaikkal képviseltetik magukat. Az NDK-ból Stahlberg, Kruse és Holz neveztek, a Bolgár Tenisz Szövetség Gemovot és Tcodorovot küldi versenyünkre. Meghívtuk továbbá a lengyel, magyar és kárpát-ukrajnai teniszezőket is." A hazai éljátékosok közül Holeč.?k (amennyiben nem utazik Beyrutba), Koudelka, Nečas, Pála, Suk, Zedník, Šafárik, Tajcnár, Macko, Rösslerová, Neumannová, Pürková, Lendlová nevezése már befutott. Tárgyalásokat folytatunk Kukallal és Kodessel ls. Minden lehetőt elkövetünk, hogy felébresszük országunk keleti részében a „fehér sport" Iránti érdeklődést. ItäJ MANCHESTER (USA). A női egyes döntőjében a wimbledoni győztes King (amerikai) 8:6, 6:1 arányban legyőzte az ausztrál Melvillet. King 1964 óta már harmadik győzelmét aratta ezen a versenyen. Tavaly betegsége miatt nem Indulhatott. ST. MORITZ. A férfi egyes dön tőjében a mexikói Osuna 6:4, 6:2 arányban győzött a jugoszláv Spear, a női egyes döntőjében pedig az olasz Bassi 6:4, 6:3 ra a nyugatnémet Seelbach felett. ORTIS (Olaszország). A férfi egyes döntőjében a jugoszláv Jova novics 6:1, 5:7, 6:0, 6:0 arányban győzött az olasz Pietrangelli felett. A női egyes döntőjét két ausztrál versenyző, Alexander és Mackay vívta. A győzelmet az előbbi szerezte meg 3:6, 6:0, 8:6 arányban. ISZTAMBUL. A férfi egyes döntője: Mandarino—Koch (mindkettő brazil) 6:4, 6:4, 6:2. Női egyes: O'Neill—Gourlal (mindkettő ausztrál) 8:6, 9:7. QUEBECK. A hatos torna itt is teljes brazil sikert hozott. Az el sőséget Barnes 10 pontjával szerezte meg. Mind az öt ellenfelét legyőzte. Santana négyszer győzött, egyszer vereséget szenvedett, Pllicset liárom győzelem mellett két vereség érte, míg Emerson, a világ egyik legjobbja csak egyszer tudott győzni, és négyszer szenvedett vereséget, ugyanúgy, mint az indiai Mukerdzsl és a kanadai Belkin. Holíče városában a motocross csapatversenyben a 250 cóm-es kategóriában vasárnap, augusztus 20.-án a svéd csapat nyerte el a Nemzetek Díját a csehszlovák és a szovjet együttes elótt. Mintegy 50 000 néző látta 14 ország 70 lagjobb versenyzőjének nagyszerű küzdelmét. Képünkön a győztes svéd csapat látható. (CTK felv.) : - "* v , " -Ý ŕ - í | - T f A torna műsora a következő: augusztus 25. „A"-csoport: Bulgária—Csehszlovákia, NDK—Magyarország. „B"-csoport: Románia—Jugoszlávia, Szovjetunió—Lengyelország. Augusztus 27. ,,A"-csoport: Bulgária —NDK, Csehszlovákia— A külföld bajnoki labdarúgása Debbie Meyer, a 15 éves sacramentói diáklány az 1500 m-es gyorsúszás világcsúcsát 17:50.2 percre javította. Ö a földkerekség első női úszója, akinek ezen a hosszú távon 18 percnél jobb időeredményt sikerült elérnie. (CTK — UPI telefoto.) Bulgáriával kezdenek az ifik Az augusztus 25-én Szófiában sorra kerülő nemzetközi ifjúsági labdarúgó-tornán részt vesz a csehszlovák ifjúsági válogatott is. A következő játékosok utaztak a bolgár fővárosba: Albrecht, Gál, Ivančík, Kőbán, Kohút, Konečný, Kovaŕík, Pureš, Netrefa, Tesaŕ, Nemčok, Onufrák, Plnka, Žádek, Ženišck. A csapat edzője Vladimír Mirka. A csehszlovák válogatott az első csoportban játszik, amelyben a bolgár, az NDK-beli és magyar fiatalok lesznek az ellenfelei. A második csoportban Románia, Szovjetunió, Jugoszlávia és Lengyelország játszik. Magyarország, „B"-csoport: Románia—Szovjetunió, JugoszláviaLengyelország, augusztus 29. ,,A"csoport: Bulgária—Magyarország, NDK—Csehszlovákia, ,,B"-csoport: Románia —Lengyelország, Szovjetunió—Jugoszlávia. AUSZTRIA. Ausztriában is megkezdődött az új bajnoki idény. Az első forduló eredményei: Sportklub—Grazer AK 1:2, Linzer ASK —Eisenstadt 4:0, Sturm Graz—Rapid 2:5, Austria Salzburg—Austria Wien 0:3, Vlenna—Bregcnz 0:1, Radenthein—Admtra Energia 2:2, Wacker Innsbruck—Klagenfurt 4:3. JUGOSZLÁVIA. Vereséggel kezdte az évadot a Szarajevó, az újdonsült bajnok. Eredmények: Crveua Zvezda—Dinamó Zágráb 2:2, Hajdúk Split— Vojvodina 1:0, Olimpia Ljubljana—Rijeka 0:2, Zselezuyicsar Szarajevó—Radnylcski Nis 5:0, Velezs Mosztar— Szarajevó 3:1, Vardar Skopje— Maribor 1:1, Zágráb—Partizán 0:0. A Proletár Zrenjanin—OFK Belgrád találkozó 0:0 állásnál félbeszakadt, mert megsérült a játékvezető. ROMANIA. A nyitány itt ls bajnokveréssel kezdődött, mert a Rapid Bukarest otthonában 2:0 arányú vereséget szenvedett az Argesul Pitesti csapatától, a Ferencváros VVK-beli ellenfelétől. További mérkőzések: Petrolul Ploesti—Dir.amo Bukarest 0:1, Universitatea Craiova—jiul Iasi 2:1, Steagul Brassó—Farul Constanta 1:0, Mures—Universitatea Kolozsvár 3:2, Progresul Bukarest—UTA Arad 0:2. LENGYELORSZÁG. A második forduló után már csak a Polonia Bytom áll pontveszteség nélkül, és négy ponttal vezet. A második forduló: Górnik Zabrze—Sombierski Bytom 1:1, GKS Kattowice^Pogon Szczecin 0:0, Polonia Bytom—Zaglebie Sosnowiec 2:1, Stal Rzeszóv— Ruch ChorzĎw 0:4, Légia Varsó—Odra Opole 2:0, Slask Herrera: lenni, vagy nem lenni Pénteken kerül sor New Yorkban az Inter és a Santos barátságos Jellegű visszavágó mérkőzésére. Mint ismeretes, az első mérkőzésen — tavaly — az olaszok 4:1 arányú vereséget szenvedtek. Ezen a mérkőzésen dől el, hogy Herrera marad-e a híres olasz klubcsapatnál. Eddig csak személyes beszélgetéseket folytatott az Egyesült Államok labdarúgó egyesületeivel, amelyek nagyon érdeklődnek utána. Herrera New Yorkban kijelentette, hogy a milánói klub 1 millió dollárt ígért a Santosnak, ha Pelét átengedi az Interhez. Azt ls kijelentette az edző, hogy Pelé őrzésével a fiatal Santarinet bízza meg. Milyen módszerrel lehetne Pelét sikeresen őrizni? — kérdezték az újságírók. „Jól játszani — ez az igazi taktika — mondta a híres edző." A Santos—Inter mérkőzés a legnagyobb futball-esemény lesz az Egyesült Államokban. A szakemberek véleménye szerint a 26 esztendős Pelé újra csúcsformában van, mert a Santos európai portyája során 12 mérkőzésen 15 gólt löt t. Wroclaw—LKS Lodz 0:1, Wtsla Krakkó—Gwardia Varsó 0:1. BULGÁRIA. A második forduló után a Lokomotív Szófia vezet a CSZKA előtt. A második forduló eredményei: CSZKA—Pleven 3:0, Vraca—Levszki 2:2, Baroe—Szlávia 1:0, Lokomotív Szófia—Szllven 5:1, Spartak Szófia—Csernomore 0:1, Lokomotív Plovdiv—Marica 0:2, Botev Burgas—Dobrudzsa 3:0, Minyor—Irakija 2:1. SVÁJC: Bellinzona—Zürich 0:0, Biel—Lausanne 2:1, Chaux de Fonds— Slon 1:1, Grasshoppers— I.ugano 2:0, Luzern—Basel 4:2, Servette—Grenchen 4:0, Young Boys—Fellows 3:1. HOLLANDIA. A második fordu 16 után az Ajaxnak és a Feijenoordnak egyaránt 4—4 pontja van. Az Ajax 20 ezer néző előtt 3:0 arányban nyert a Telstaar eilen. Kötöttfogású birkózó-VB Bukarestben A román fővárosban szeptember elsején veszi kezdetét a kötöttfogású birkózók világbajnoksága, amelyen tíz ország indítja versenyzőit. Teljes csapattal Bulgária, Magyarország, a Szovjetunió, Törökország, Japán, Finnország és a rendező Románia Indul. A versenyzők között számos olimpiai- és világ-, valamint Európa bajnok lesz. így a szovjet Ribalko és Roscsin, a nyugatnémet Stange, a török Tefik és Kis, a jugoszláv Horvát és Szimics, a bolgár Kerezov, valamint a magyar Kozma, Varga és Kiss. A VB egyetlen kérdése nem nyitott: a belga Maurice Mewis H maga 38 évével a mezőny legidősebb versenyzője lesz. A Celtíc ellenfelére vár A skót bajnok Celtic együttesét nagyon érdekli az augusztus 25-én lebonyolításra kerülő Nációnál Montevideo—Racing Buenos Aires párharc visszavágójának eredménye. Az első találkozó az argentin fővárosban gól nélküli döntetlent hozott. — A Celtic vezetői és játékosai természetesen az odahaza játszó Nációnál sikerét várják, s ezért szeretnék rábírni egy Glasgowban sorra kerülő mérkőzés lejátszására a tavalyi Világkupa győztesét, az ugyancsak uruguayi Penarolt. — Az érdekesnek ígérkező erőpróbát szeptember első napjaira tervezik. • A szovjet jégkorong-bajnok ság új Idénye szeptember 17-én kezdődik. • A japán súlyemelő-bajnokságon a középsúlyban szakításban Ouchl 149 kilogrammos teljesítménnyel új világrekordot ért el. • A hamburgi nemzetközi öttusa-versenyt az angol Fox nyerte 5238 ponttal. Újabb győzelem A Cagliariban folyó ifjúsági női kosárlabda Európa-bajnokságon a csehszlovák és a szovjet csapat áll az élen. A csehszlovák lányok a döntő, második mérkőzésén 55:48 arányban győztek Jugoszlávia ellen. További eredmények: Szovjetunió—Olaszország 85:27 és Bulgária—Lengyelország 44:41. A bajnokság állása: Csehszlovákia és Szovjetunió 4 pont, Jugoszlávia 3 p, Bulgária, Lengyelország és Olaszország 2 p, Magyarország 1 pont. Ä századak Geoffrey Laké, 22 éves angol könyvelő a századik ember, aki átúszta a La Manche csatornát Franciaországból Angliába. Laké reggel 8 órakor vágott neki a nagy távnak, és éjfél után érte el Anglia partjait. Ideje 15:21 óra. Brewer ismét Ausztriában A Bécsben lebonyolított jégkorong-világbajnokság egyik legmarkánsab egyénisége a volt hívatásos játékos, a kanadai Brewer volt. A jelek szerint annyira meg volt elégedve Ausztriában, hogy oda teszi át működése további színhelyét. Igaz, hogy nem az osztrák fővárosban játszik, hanem a legutóbbi téli olimpia színhelyén, Innsbruckban. Labdarúgás indonéz módra Észak Szumatra Medan nevű városában váratlan fordulat következett be egy labdarúgó-mérkőzésen. Az egyik izgalmas jelenet után verekedésre került sor a két csapat szurkolói között. Ebbe hamarosan a játékosok ls beleavatkoztak. Az eredmény döbbenetes: 3 halott és 15 súlyos sebesült. A rendőrség 39 személyt vett őrizetbe. A JADRAN KUPÁÉRT A Jugoszláv Úszó Szövetség közlése szerint a hagyományos Jadran Kupa vízilabda-tornát Splitben és Dubrovnlkban szeptember 17 és 24 közötti időben rendezik meg. A rajtnál a következő hét „vízilabda-nagyhatalmat" találjuk: Szovjetunió, NDK, Jugoszlávia, Magyarország, Olaszország, Románia és Hollandia. Mi újság a magyar labeta rúgásban' E hét végén a magyar labdarúgó NB I-ben már a 20. forduló mérkőzéseire kerül sor. Szombatra ismét két mérkőzés: az MTK— Eger és a Bp. Honvéd—Komló párharc jut. A kezdés ideje 16 óra. Vasárnap a többi csapat a következő párosításban küzd a bajnoki pontokért: SzombathelySzeged, Vasas—Dunaújváros, Pécs —Csepel, Salgótarján—Ojpesti Dózsa, Győr—Tatabánya (valamenynylt 16 órakor kezdik), míg a Diósgyőr—Ferencváros találkozóra 15.30 órai kezdettel kerül sor. • Augusztus utolsó napján lesz az NB I első őszi hétközi fordulAfa, inajd utána a Bécsben sorra kerülő Ausztria—Magyarország barátságos mérkőzésre való tekintettel tíznapos szünet következik. + A gállövőlistán továbbra is Dunai II vezet, aki már 21 alkalommal vette be lövéseivel az ellenfél kapuját. Ugyanúgy egy gólt lőtt, mint legnagyobb vetélytársa: Albert, aki eddig 18 alkalommal volt eredményes. A további sorrend: 14 gólos: Varsányi (Győri ETO), 12 gólos: Szurgent (Diósgyőr), 11 gólos: Farkas (Vasas) és Stolcz (Győri ETO).— Farkas eddig 98 gólt lőtt csapata NB l-es mérkőzései során, és már a Komló elleni találkozón ünnepelni akarták jubiláris, 100. gólját. Lehet, hogy az ünneplésre most vasárnap kerülhet sor, bár a Dunaújváros, az újabb ellenfél kapujában Aczél személyében kiváló, és jó formában lévő kapuvédő áll. • Mészöly, a Bp. Vasas kiváló középhátvédje Komlón megsérült és a sportszanatóriumba szállították. A tüzetes orvost vizsgálat nem állapított meg repedést, csupán erős zúzódást. Mészöly 3—4 napig pihen, és az újabb orvosi vizsgálat dönt arról, mikor kezdheti el ismét edzéseit. • Az „A" válogatott keretébe a sérült Mészöly helyett egyelőre a ferencvárosi Páncsics került. A csapat ma 16.30 órai kezdettel Dunaújvárosban az ottani NB l-es együttessel játszik edzőmérkőzést.