Új Szó, 1967. augusztus (20. évfolyam, 320-240. szám)
1967-08-03 / 212. szám, csütörtök
Britellenes tüntetések Biafrában Újabb városokra terjednek ki a faji zavargások New York (CTK) — Míg Detroitban és más amerikai városokban az elmúlt napokban le. játszódott faji zavargások után aránylag helyreállt a rend, legújabban más amerikai városokból érkeztek jelentések zavargásokról. így például Rhode lslan állam Providence és New York állam Vyandanch városából ahol a rendőrség és a tüntetők között fegyveres összetűzésre is sor került. A rendőrség mintegy tíz személyt letartóztatott, akik újabb bűncselekményekre készültek a néger negyedekben. Vyandanch városból, amelynek lakosság főleg négerekből áll, komoly összetűzésekről érLiu Sao-csi visszautasítja az ellene emelt vádakat Vu ha n ban változatlanul komoly a helyzet Peking (CTK) — Augusztus 5-» közeledtével, amikorra a pekingi diákok megfogadták, hogy „kiűzik Liu Sao-cslt abból a negyedből, ahol a magas rangú pártfunkcionáriusok laknak, és népbíróság elé állítják", a „kínai Hruscsov" újból tudtára adja mindenkinek, hogy elvben nem ismeri el azokat a „gaztetteket", amelyekkel vádolják, és továbbra is készen áll arra, hogy megvédje az igazát. A „Déli-tenger felkelő hadseregéhez" intézett levelében válaszol azokra a rágalmakra, amelyeket a „vörösgárdisták" hosszú idők óta emeltek ellene, majd sorra veszi mindazokat a tényeket, amelyekkel „árulónak" bélyegzik. Elutasítja többek között azt a vádat is, hogy 1936-ban a bebörtönzött komumnistákat arra bíztatta, hogy egy kommunistaellenes nyilatkozat aláírása árán szabadlábra juthatnak, és azt is, hogy a felszabadulás után gátolta a mezőgazdaság kollektivizálását. Liu Sao-csi végül azt írja: „nem érti", hogyan követhetett el hibákat a „kulturális forradalom" kezdetén. Ezt azzal magyarázza, hogy bizonyára tévesen tanulmányozta és értelmezte Mao Ce-tung műveit. Ugyancsak Pekingből jelentik, hogy a kínai hadsereg megalakulásának 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen mintegy 50 000 katona és tiszt jelent meg a fegyveres erő minden nemétől. Nyugati megfigyelők azonban rámutatnak arra, hogy számos tartomány katonai parancsnoka — ellentétben A potsdami egyezmény 22. évfordulója Varsó (CTK) — „A potsdami egyezmény Európa politikai arculatát meghatározó legfontosabb dokumentum volt és marad" — hangsúlyozza a Trybuna Ludu tegnapi száma, a potsdami egyezmény aláírásának 22. évfordulója alkalmából. „A jelenlegi status quo megsértése újabb háborús katasztrófát idézne elő. Azok a nehézségek, amelyekkel a bonni poktika még szövetségeseinél is szembe találja magát, mihelyt a potsdami alapelvek megsértését kísér11 meg, arról tanúskodik, hogy nem lehet megváltoztatni a második világháború eredményeit. Az NDK példája alapján a világ már meggyőződhetett arról, milyen átalakulásokat lehetett volna elérni egész Németországban, ha a második világháború után az egész német területen megvalósították volna a potsdami egyezmény elveit." Újabb ellentmondó jelentések katonai megmozdulásokról Lagos (ČTK) — A nigériai hadijelentések továbbra is ellendmondóak. Az Enuguban kiadott közlemény szerint a biafrai csapatok meghiúsították a kormánycsapatok azon kísérletét, hogy előrenyomuljanak Nsukka térségében. Egy lagosi nyilatkozat szerint viszont a kormánycsapatok elfoglalták az Enugutól 35 kilométerre fekvő Ogolo várost. A városért folytatott harcokban elesett Nzugwu őrnagy, a kelet-nigériai hadsereg magas rangú tisztje. Ö állt az 1966-os januári puccs élén, amellyel megdöntötték a polgári kormány hatalmát. Biafrában heves britellenes tüntetések voltak, elsősorban Port Harcourt kikötőben. A biafrai kormány azzal vádolta a Biafra területén működő angol társaságokat, hogy a szövetségi kormányt támogatják. Milwaukee amerikai városban hétfőn faji zavargások voltak. Képünkön a nemzeti gárda tagjai és a rendőrség szétoszlatja a tömeget a város négernegyedében. (UPI — CTK felv.) A görögországi Centrum Unió politikusainak értekezlete Bonnban A moszkvai Pravda a görög fasiszták összeesküvéséről keztek jelentések. Több helyen tűz keletkezett, kirakatokat és lakóházak ablakait törték be a lázadók. Tegnapra virradó éjjel fokozódott a feszültség Milwaukeban is, ahol a rendőrség számos rendbontót fogott el. Tegnap Detroitban a Diákok Erőszakmentes Összehangoló Bizottsága egy brozsúrát adott ki, amely azt a programot tartalmazza, miképpen szerezzék meg a „fekete hatalmat" az Egyesült Államokban. A brosúra felhívja az amerikai négereket, hogy „fokozzák gyűlöletüket minden fehér ellen". az előző évekkel — nem volt jelen a pekingi ünnepségen. A Szovjetunió nemzetvédelmi minisztériuma táviratban köszöntötte a kínai hadsereg vezetőit a nagy ünnep alkalmából. Viktor Zorza ismét foglalkozik a vuhani események hátterével és kifejti, hogy a katonai zendülés főleg Lin Piao, vagyis Mao Ce-tung utóda ellen irányult. A Figaro című párizsi lap tegnap Csu Te marsall politikai „újjászületéséről" Ir, akinek neve ismét szerepel a kínai hadsereg ünnepe alkalmából kiadott közleményben. A lap ebből arra következtet, hogy bizonyos kompromisszum jött létre a kínai hadsereg vezetősége és a legfelsőbb pártszervek között. Bár a kínai központi sajtó azt állítja, hogy „Vuhanban győzelmet aratott a forradalom", úgy látszik, hogy e tartományban továbbra is igen komoly a helyzet. Ez tűnik ki azokból a legutóbbi kínai lapjelentésekből, amelyek visszatérnek az események értékelésére. A Renmin Ribao tegnapi száma többek között azt írja: hogy Vuhanban komoly politikai incidensre került sor, amely állítólag „alkalmas tanulságul" szolgálhat az egész ország forradalmi tömegeinek. A lap ezután tájékoztat arról a levélről, amelyet a Kínai KP, az Államtanács és a Központi Bizottság katonai és kulturális forradalmi bizottsága intézett Vuhan forradalmi tömegeihez és katonai vezetőihez. Ebben teljes támogatásukról biztosítják a forradalmi szervezeteket. A kínai hadsereg lapja is beismeri, hogy Vuhanban „félreértésre és szakadásra" került sor a tartomány katonai vezetői közt. Az NSZK gazdasági helyzete Bonn (CTK) — A nyugatnémet ipari termelés színvonala idén júliusban 7,7 százalékkal volt alacsonyabb, mint a múlt év júliusában. 1987 első felében az ipari termelés mintegy 6 százalékkal csökkent. Ezek a bonni gazdaságügyi minisztérium által közölt adatok arról tanúskodnak, hogy az NSZK-ban a különféle állami beavatkozások ellenére sem sikerült még megállítani a múlt novemberétől tartó gazdasági hanyatlást. Az NSZK konjunkturális és pénzügyi helyzetének megtárgyalására szeptember 6-ára öszszehívták a bonni parlament rendkívüli ülését. Bonn (ČTK) — Bonnban véget ért a görögországi Centrum Unió száműzetésben élő politikusainak értekezlete, amelyen a Belgiumban, Dániában, Franciaországban, az NSZK-ban, Olaszországban, Ausztriában és Svédországban emigrációban működő pártszervezetek 67 kiküldöttje vett részt. Az értekezlet a demokrácia helyreállításáért folytatandó harc kérdéseivel foglalkozott. Elhatározták, hogy még ebben az évben megrendezik a Centrum Unió európai kongresszusát. A bonni értekezleten 21 tagú központi bizottságot és 7-tagú végrehajtó bizottságot választottak. A végrehajtó bizottság főtitkára Nikolasz Nikolaidlsz lett. Az értekezlet résztvevői megállapították: Az 1907. április 21-i puccs a monarchia addigi csődpolitikájának a betetőzése volt, és ezért Görögországban a monarchia minden létjogosultságát elvesztette. Jóllehet a fasiszta diktatúrának kezdetben sikerült a fegyvertelen népet meglepnie, nem sikerült azonban megtörni a görögök harci szellemét, amit az is bizonyít, hogy egymásután alakulnak Görögországban a különböző ellenállási csoportok. Moszkva — Az athéni fasiszta katonai junta paktálása a Harcok Bolíviában La Paz (CTK) — DélkeletBolíviában a partizánok és a kormánycsapatok összecsapása során eddig négy katona életét vesztette és hatan megsebesültek. A hivatalos katonai közlemény szerint a légierő Cerro Duran tartományban folytatja a partizánok feltételezett állásainak bombázását. A bolíviai fegyveres erők eddig sikertelen harcot folytatnak a partizánmozgalom felszámolására, jóllehet több ezer katonát és modern harci eszközöket vetettek be ellenük. bonni militaristákkal, veszélyeztett a görög nép demokratikus erőit — Írja a moszkvai Pravda tegnapi számában Nyikolaj Bragin hírmagyarázó. A cikk írója rámutat, hogy a görög fasiszta diktatúra most a görög demokraták elleni terrorhadjáratát a határon túlra is kl akarja terjeszteni. Ezért ügynökeinek népes csoportját elküldte Bonnba, hogy az NSZK-ban élő görög emigránsok tevékenységét figyeljék. Az athéni diktatúrát támogató nyugatnémet körök emellett agresszív célokat követnek. Ugyanis Görögországot tartják a NATO legfontosabb balkáni hídfőjének. Ezért elhatározták, hogy újabb fegyvereket szállítanak Görögországnak. Stockholm — A stockholmi görög nagykövetség nagyarányú akcióba kezdett, amelynek során nyilvántartásba veszik a Svédországban élő görög állampolgárokat. Az Aftonbladet elmű stockholmi szociáldemokrata lap ezzel kapcsolatban azt Írja, hogy a görög katonai junta üldözi a Svédországban élő görögöket, és kiküldött ügynökeivel, kémeivel gyűjt adatokat a „politikailag veszélyes személyekről". Fejlődik a magyar népgazdaság Budapest (CTK) — Magyarországon az ipari termelés ez év első felében 8 százalékkal emelkedett, a lakosság bevétele pedig 9 százalékkal volt magasabb. Az egyes iparágak közül a legjobb eredményt a vegyipar, a gépipar és a könnyűipar érte el. A lakásépítés tervét 109 százalékra teljesítették; 7100 lakást építettek, 7 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A kivitel 11 százalékkal, a behozatal pedig 8 százalékkal emelkedett. NYIKOLAJ FEDORENKO, a Szovjetunió állandó ENSZ-küldöttje tegnap New Yorkból Moszkvába utazott. Elutazása előtt közölte, hogy szeptember második felében tér vissza az ENSZ székhelyére. A MOSZKVAI PRAVDA meghívására tegnap kéthetes látogatásra a Szovjetunióba érkeztek az UNITA, az Olasz KP Központi Bizottsága lapjának vezető dolgozói. ABDUL RAZAK, malaysiai miniszterelnök-helyettes kijelentette, hogy Malaysia kereskedelmi kapcsolatokat akar létesíteni a Német Demokratikus Köztársasággal. A KENNEDY-FOKRÖL felbocsátották a Lunar Orbiter—- 5 holdrakétát, amely a tervek szerint szombaton tér rá a Hold körüli keringési pályájára. OSCAR KAMBONA, a tanzániai kormánypárt volt főtitkára, volt miniszter, aki eddig ismeretlen okból egy hónappal ezelőtt lemondott, titokban elhagyta Tanzániát. RESTREPO kolumbiai elnök egy mexikói lapnak adott interjújában kijelentette, hogy fejleszteni kell országa kapcsolatait a szocialista országokkal, melyekkel aktív kereskedelmi, tudományos és kulturális kapcsolatokat akar teremteni. ZUAJEN szíriai miniszterelnök fogadta az Avramov, a minisztertanács elnökhelyettese által vezetett bolgár kormányküldöttséget. A bolgár—szíriai kapcsolatokról, valamint a közel-keleti helyzetről tárgyaltak. HUSSZEIN király elfogadta Szaad Dzsuma kormányának három nappal ezelőtt benyújtott lemondását, s ugyanakkor ismét Szaad Dzsumát bízta meg az új jordániai kormány megalakításával. U THANT ENSZ-főtitkár felszólította az Elefántcsontpart Köztársaság kormányát, hogy bocsássa szabadon az abldjani repülőtéren június 26-án letartóztatott guineai küldöttséget. A küldöttség tagjai: Lansany külügyminiszter és Ahkar, Guinea állandó ENSZ-küldötte. NORVÉGIÁBAN az ENSZ-közgyűlés határozata alapján elsősegély-csoportokat alakítottak, amelyeket földrengés vagy árvíz esetében az elemi csapás sújtotta országba küldenek. BELGIUMBAN félmillió karfiolt, Franciaországban pedig több mint egymillió kiló paradicsomot semmisítettek meg, hogy a közös piaci országokban a zöldségek „szilárd árát" fenntartsák. A ugusztus végén a Német Demokratikus Köztársaság egész területén bevezetik az ötnapos munkahetet. Most az üzemekben mindenütt arról beszélnek, hogyan készüljenek fel rá. A rostocki tengeri kikötőben több mint hatvan értekezleten foglalkoztak ezzel a kérdéssel. A kikötőmunkások a lehető leggyorsabb és legésszerűbb ki- és berakodást munkaversenyben látják az ötnapos munkahét bevezetésének fő feltételét. A napokban a minisztertanácsi főbizottság és a Szabad Német Szakszervezetek Szövetségének vezetősége szintén az ötnapos munkahét bevezetéséről tanácskozott. Megállapították, hogy ennek fő feltétele általános racionalizálás, a termelési és technológiai szervezőmunka javítása, az egyes üzemek jó együttműködése, a kölcsönös szerződések és megállapodások feltétlen betartása. Az ötnapos munkahét bevezetése valóban nehéz és bonyolult feladatok elé állítja az NDK gazdaságát. Munkaerőhiány miatt csak az ötnapos munkahét teszi lehetővé a munkaidő némi megrövidítését. Az egy vagy két műszakban dolgozó munkások munkaidejét 45 óráról 43 és háromnegyed órára, a három műszakban dolgozókét 44 óráról 42 óróra lehetett csökkenteni. Ugyanakkor a minimális fizetett szabadság időtartamát 15 napra hosszabbították. Ez azt Jelenti, hogy a gazdasági életben olyan munkaidő-veszteség következik be, amelyet bizonyos ünnepnapok eltörlése csak kis mértékben ellensúlyozhat. Az NDK népgazdaságfejleszötnapos munkahét tési tervei további gazdasági növekedést irányoznak elő, de ezt rövidebb munkaidő, és még érezhetőbb munkaerőhiány mellett kell elérni. A munkaképes lakosság száma 1973-ig tovább csökken. így aztán a népgazdaságfejlesztési tervek csak nagyarányú racionalizálással teljesíthetők. Erre törekszenek most az NDK üzemei. Az ötnapos munkahét heti két nap munkaszünetet jelent, ám a munkaidőt valamivel meg kell hosszabbítani, hogy betartsák a törvényes munkaidőt. A postánál, a vasútnál vagy a városi közlekedésnél egyéb intézkedéseket is kell foganatosítani. A lakosság túlnyomó többsége számára a szabad szombat és a vasárnap kétségtelenül előnyös lesz. A dolgozó nők ssempontfából azonban még sok akadálya van a szabad idő hasznos kihasználásának. A legújabb kutatás azt mutatja, hogy az NDK-ban a háztartási teendők keretében csupán bevásárlásra heti hat órát fordítanak, mert rendszertelen és hiányos az üzletek áruellátása, másrészt kevés az üzlet. Az árurendelés és az áru házhoz szállításának bevezetése lényegesen csökkentené a bevásárlási időt. Mit kezdenek az emberek a több szabad idővel? A szakszervezetek és különféle kulturális intézmények is foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Érdeklődtem ismerőseimnél is. Majdnem mindenki ezt válaszolta: „Már szombat reggel fürödni megyünk". Ez érthető, hisz Berlin környékén sok a tó. így nyilatkozott Günther Schmidt gépkocsivezető is. Olyan munkahelyen dolgozik, ahol nemegyszer szombaton is munkába kell lépnie, így aztán a szabad hétvégén a fürdés örömeit akarja élvezni. Irma Altmann tisztviselőnő a Jövőben szabadon fog rendelkezni vasárnapjaival, mert eddig a házimunka zöme vasárnapra jutott. Többet foglalkozhatom négyéves ktsfiammal — mondta Tekla Howard könyvtáros. — Szeretném magam továbbképezni. Még többet fogok olvasni, több időm lesz színházra, hangversenyre, meg egy kis sportolásra. Kérdés, sikerül-e ez a heti öt negyedórával több szabad időm alatt?