Új Szó, 1967. augusztus (20. évfolyam, 320-240. szám)

1967-08-20 / 229. szám, vasárnap

DIVAT A MOSOBARSONYT az idén a hagyományostól eltérfien nemcsak gyerekruhákra, házi- és munkaru­hákra használják, hanem utcai, süt délutáni ruhára is. A mosó­bársony ma már nemcsak csikós és pettyes, hanem divatos apróbb és nagyobb tarka mintákkal ké­szül, ami lehetővé teszi, hogy bár­milyen alkalomra megtelelő öltö­zéket varrjunk belőle. Természe­tesen az egyszínűt használhatjuk lel a legcélszerűbben, s ezt el­ütő szinű szegéllyel díszíthetjük vagy kombinálhatjuk is. A csíkos HASZNOS TAN ÁCSOK $ • Kordbársony nadrágból, & szoknyából könnyen eltávo­§ líthatjuk a cukor vagy lek­^ várfoltot, ha a száraz foltra ^ vastag rétegben konyhasót & szórunk, azt Jól beledörzsöl­^ Jük, majd szllonkefével ala­| posan kikeféljük. Ha szük­séges, tisztítás után a bár­sonyt kissé meggőzölhetjük. • Ha a perzsaszőnyegre vagy egyéb bolyhos szőnyeg­re süteményt vagy egyéb édes ételdarabot ejtettünk, s az foltot hagyott, a követ­kezőképpen járjunk el: Egé­szen tiszta, puha szivacsot mártunk tiszta, langyos víz­be, és azzal jól dörzsöljük meg a foltot, azután száraz, puha ruhával töröljük meg. Ha ezzel az eljárással a folt nem tűnne el, enyhén szap­panos oldattal kísérletezhe­tünk. • Ha a buklé vagy kó­kuszszőnyegbe kenyérdarab taposódott bele, hintsünk a foltra finom fűrészport, és erősebb szálú kefével alapo­sah keféljük ki, majd szór­juk le róla a fűrészport és finom kefével dörzsöljük át. bársonyból sportöltözékeket, nad­rágokat varrhatunk, a pettyesből háziruhát, pongyolát stb. A min­tásból és egyszínűből utcai ruhát. Pl. az úgynevezett TV-pizsamára bármelyiket választhatjuk. Elő­nye, hogy olcsó, s amellett az idén nagyon divatos. 1 Csíkos mosóbársonybél ké­• szült, mellrésszel szabott, karcsúsított ruha, elütő színű ál­lógallérral és bevont gombokkal. 2 Nagyon csinos az apró min­• tás mosóbársonyból készült sportos jellegű ntcal ruha. A hosz­szitott gombolású ruhának ferdén bevágott zsebei, hegyes gallérja és kézelőben végződő hosszú uj­ja van. 3 Érdekes szabásmegoldású, • egyszínű mosóbársony ruha, elütő színű gombokkal. HAZTARTAS ERDEI SZAMÖCA- ILLETVE MÁLNALIKŰR KÉSZÍTÉSE Vi liter lágy vízben melegítve feloldunk 45 dkg kockacukrot. A langyos cukoroldathoz 3 de­ci 96 %-os szeszt adunk, s ha kihűlt, annyi vizet adunk hozzá, hogy a térfogata 1 liter legyen. Széles szájú, tiszta üvegbe V2 kg érett, hibátlan erdei szamócát (vagy málnát) teszünk, ráönt­jük a szeszes cukoroldatot s az üveget papírral lekötve — néha­néha megrázva — 10—12 napig állni hagyjuk. Ezután a folya­dékot tiszta ruhán át leszűrjük, amennyi magától, minden saj­tolás nélkül lefolyik. Még sok­kal tisztább lesz a likőr, ha szű­rőpapíron át szűrjük le, — filt­ráljuk. KÖMÉNYLIKÖR M> liter szeszben 2 dkg durvára tört köménymagot, egy da­rabka fahéjat, sok citrom- és narancshéjat zárt üvegben, lan­gyos helyen 8—10 napig állni hagyunk. Ezután V4 liter vizet 85 dkg cukorral fonalpróbáig főzünk. Ha kihűlt, a szesszel összeöntjiik, 12 napig újra állni hagyjuk, azután tiszta, fehér ru­hán vagy szűrőpapíron óvato­san átszűrjük. Minél tovább áll, annál jobb. GYORS LIKŐR Egy liter finom vörösborhoz V4 liter rumot öntünk. Hozzáadunk egy egész rúd hasított vaníliát és 80 dkg cukrot. Többször jól ôssžerázzuk. Ha a cukor fölol­dódott, szűrőpapíron átfiltrál­juk. Minden már házilag készí­tett likőrrel ellentétben azon­nal élvezhető. Az íze olyan, mint a cherry brandyé. >4 természetben mindennek megvan a maga ide­je. Tavasszal van a rügyfakadás, a oi­rágnyílás, nyáron teljes pompájában bontakozik ki a a természet, az ősz pedig a lombhullás, a lassú hervadás idő­szaka. Itt-ott előfor­dul ugyan a másod­virágzás is. Megcso­dáljuk ezt a jelensé­get, de egyben szá­nakozva nézzük a balga kis virágot, mert nem tudja, hogy pompázása csak addig tart, míg ez őszi dér meg nem érinti a szirmait. A másodvirágzást nemcsak a termé­szettel kapcsolatban szokták emlegetni. Sokszor ránk, nőkre is azt mondják, hogy másodszor virág­zunk. S valóban, gyakran előfordul, hogy a negyvenéves nő egyszerre újra megszépül. Ennek természetesen mind­MÁSODMÁGZÄS nyájan örülnénk. Azonban a másodvi­rágzás ebben a kor­ban sokszor azt je­lenti, hogy a nő úgy tetszeleg és kelleti magát, mint egy ti­zennyolc éves kis­lány. Társaságban minden áron magá­ra akarja vonni a férfiak figyelmét, új­ra feltűnő színű, fia­talos ruhát kezd vi­selni, s elvárja, hogy udvaroljanak neki. A világért sem akarjuk azt monda­ni, hogy a negyven éves nő vonuljon vissza minden szóra kozástól, viseljen sö­tét színű ruhát, s ke rülje a férfiak társa­ságát. Csupán arra szeretnénk felhívni a figyelmüket, hogy ne felejtsék el a szüle tésük dátumát, s ne akarjanak minden áron húszéveseknek látszani. Ez úgysem sikerül, ellenben könnyen elérhetik, hogy nevetségessé válnak. A z°k a nők, akik a mini-di­" vathoz alkalmazkodnak, akarva, nem akarva közszemlé­re kénytelenek kitenni a lábu­kat. Sajnos azonban nem min­denkinek szép a lába, azért azt ajánljuk, hogy miniszoknyát csak egészen fiatalok viselje­nek, akiknek kifogástalan for­májú lábuk van. Azok, akiknek a természet ezt nem adta meg, viseljenek inkább térdig érő szoknyát, és igyekezzenek sport­tal, masszírozással és gondos ápolással javítani lábuk formá­ján. Mit tegyünk, ha vastag a lábikránk? Ha a lábikra megvastagodását nem betegség (vese-, máj-, szív­baj vagy egyéb) okozza, akkor masszázst alkalmazhatunk, ame­lyet hetenként háromszor kefé­vel végzünk. A masszírozást mindig helyesen, mégpedig alul­ról felfelé — és sohasem for­dítva végezzük. Ezt a műveletet ajánlatos vízben végezni. A kefe nélküli, ujjakkal vagy tenyérrel történő lábdörzsölés is hatásos. Ha csak időnként dagad meg a lábunk, pl. fárasztó munka vagy sok járás után, este, le­fekvéskor helyezzük el lábun­kat a törzsünknél magasabban, A visszérre hajlamosak kerül­jék a hosszú álldogálást. Ha ál­ló munkát végeznek, használja­nak gumipólyát vagy gumiha­rísnyát. RÖVID RUHA KARCSÚ LÁB Mit tegyünk, ha gyengén fejlett a lábikránk? A gyengén fejlett izomzatú, vékony lábikra esetén sokat se­gít a rendszeres sportolás, ke­rékpározás, sízés, úszás, futás, gimnasztika, ritmika stb. Ha azonban bármilyen okból ezeket a sportokat nem űzhetjük, úgy a rendszeres lábujjhegyen való járással ls szép eredményt érhe­tünk el. Továbbá ajánljuk, hogy a lépcsőkön lábujjhegyen Járja­nak, s naponta legalább három percig ugrókötéllel gyakorolja­nak. Egyet azonban Jegyezzünk meg: nem létezik olyan krém vagy kozmetikai szer, amely­lyel az erősen vagy gyengén fejlett lábikrát teljesen megvál­toztathatnánk. Egyedüli hatásos eszköz a türelemmel és a kitar­tással végzett sportolás, masszí­rozás. Ennek segítségével 8—10 hónap alatt figyelemreméltó eredményeket érhetünk el. Végül szívleljék meg a követ­kező jó tanácsokat: 1. Ülő helyzetben sose tegyék keresztbe a lábukat, mert ezzel akadályozzák a helyes vérke­ringést. Egészségi és esztétikai szempontból is helyesebb, ha a lábunkat egymás mellett tart­juk. 2. Ne viseljenek körgumi ha­risnyatartót, mert az elszorítja a comb ereit, akadályozza a vér­keringést és visszérképződést idézhet elő. 3. Éjszaka úgy helyezzük el a lábunkat, hogy magasabban legyen a fejünknél (tegyünk a lábunk alá egy párnát vagy erre a célra készült habgumi lábtar­tót. 4. Kerüljük a hosszabb ideig tartó, egy helyben való álldo­gálást. 5. A kisebb háztartási munká­kat végezzük ülve. 6. Magas sarkú cipőt csak es­ti alkalmakkor viseljünk. Mun­kába, kirándulásra alacsony sar­kú sportcipőt, délutáni ruhához pedig félmagas sarkú cipőt vi­seljünk. Ezzel nagyban elősegít­hetjük, hogy lábunk egészséges legyen. Keserű cukor Rimaszombatban A MÚLT ÉVI 117 NAPIG TAR­TÓ cukorkampány alatt több mint 11 300 vagon répát dolgoz­tak fel az új rimaszombati cu­korgyárban. Ennek az ipari lé­tesítménynek a porondra lépé­sét mégsem mondhatjuk sike­resnek. A tervezett termelési normát nem teljesítették, ezen­felül számos műszaki és szer­vezési hiányossággal küzdöttek, amelyek nagyrésze még ma is gondot okoz a gyár vezetőségé­nek. Komor arccal beszél erről Jo­zef Pilčík, a cukorgyár Igazgató­ja. Mert — bár szeptember 20­án meg akarják kezdeni az első répaszállítmányok feldolgozását — még mindig sok a tennivaló, hogy zökkenőmentesen megin­dulhasson a termelés. — A múlt évi szezontól összesen nyolc­vanhárom komoly feladatot kel­lett megoldanunk — mondja az igazgató. — Nagyrészüket saját magunknak, másokat a szállí­tóvállalatokkal karöltve. Javíta­nunk kellett az üzemen belüli úthálózatot, a szállítóberende­zéseket, a tárolókat, komolyabb átalakításokat igényelt a ka­zánház. az előgőzölögtető, a ré­pa átvételére szolgáló buktató, a szűrőrészleg, hiányos kapaci­tásúnak bizonyult a mészégető, a mésztejkeverő stb. — Hogyan állnak e munkák elvégzésével? — Nem a legjobban. A szer­ződések szerint augusztus 30-lg be kellene mindent fejezni. A szükséges berendezéseket re­kordidő alatt elkészítették és el­küldték ugyan az egyes válla­latok, hátra van még azonban a szerelőmunkák jórésze. — Milyen répaterméssel szá­molnak? — A répa cukortartalma a ta­valyinál magasabbnak mutatko­zik, a termés azonban kisebb lesz. Ebbe azonban még a ter­mészetnek Is lesz beleszólása. Sok függ attól, milyen lesz be­takarítás előtt az időjárás. Már ma is bizonyos azonban, hogy a közép-szlovákiai kerületben, ahonnan a nyersanyagot kap­juk, nem érjük el a várt cukor­répatermést. Pedig a termesztők jól előkészítették a talajt és gondosan megművelték a földe­ket. Valószínűleg más kerüle­tekből ls igényelnünk kell majd cukorrépát — ha ugyan ott jobb lesz a termés. — A cukorgyártás szezonmun­ka. Biztosították már az idény­munkásokat? — AZ EZ ÉVI KAMPÁNYT há­rom hónapra tervezzük és főleg a környékbeli mezőgazdasági üzemekből — szövetkezetekből és állami gazdaságokból — to­borozzuk a dolgozókat. Sajnos, kis megértéssel találkozunk. A jelentkezők zöme nyugdíjas és testileg kevésbé erős. Nekünk pedig egészséges, erős férfiakra van szükségünk. Meglepő, hogy Rimaszombatban a munkalehe­tőségek hiányáról beszélnek — mi pedig nem tudunk toborozni magunknak elég dolgozót. — Hogyan jutalmazzák a sze­zonmunkásokat? — A havi fizetések 1550 — 1800 korona között mozognak, úgyhogy három hónap alatt mindenki könnyen megkereshe­ti a 4600 koronát. A dolgozók munkába szállításáról az egész környékről saját gépkocsijaink­kal gondoskodunk. Akinek ked­ve szottyan, a kampány után akár tartós alkalmazást is kap­hat a gyárunkban. — Cukorgyártáson kívül más kiegészítő termeléssel is foglal­koznak? — Ebben az évben bevezetjük a burgonyaszeletek szárítását. Ezenfelül mi fejlesztjük a gőzt és a villamos áramot a sör-, va­lamint a konzervgyár számára is. A rimaszombati cukorgyár ko­moly, igen komoly problémák­kal néz az új répakampány elé­be. Megdöbbentő, hogy a 245 milliós beruházással felépített új gyárban — a hibás tervezés és kivitelezés miatt — sok tu­catnyi, főleg technológiai jel­legű hiányosságot kell mindjárt az első idény után eltávolítani. Ez annál is inkább meglepőbb, mivel a cukorgyár tőszomszéd­ságában egyidejűleg létesített sörgyár kifogástalanul működik. Érthetetlen, hogy a környéken nem akad néhány száz férfi, akinek ne lenne szüksége arra a 4600 koronára, amelyet három hónap alatt kereshet. SÜRGŐSEN SEGÍTENI KELL a rimaszombati cukorgyárnak. Megbocsáthatatlan vétek lenne, ha idejében nem kezdhetné meg a cukorrépa feldolgozását és ennek a gyárudvaron kellene megrothadnia. Nagyobb segéd­kezet kell nyújtania a helyi és a Járási nemzeti bizottságnak. A javító munkákat végző válla­latoknak fokozottabb erőfeszí­tést kell tenniük a munkák ko­rai befejezésére, a helyi és kör­nyékbeli lakosságnak pedig fon­tolóra kellene vennie: Nem fi­zetődne-e ki karácsony előtt szép kiegészítő keresethez jut­ni. DÓSA JÓZSEF Hanyagság, vagy rosszindulat ? Egy nagyon szomorú esetről aka­rok beszámolni, mert nemcsak a bagotai Dikasz Ilonát érinti, ha­nem számtalan embert, aki orto­péd cipőre szorul. Levelező osztá­lyunkra már nemegyszer érkezett hasonló panaszlevél, amelyben ol­vasóink a Protetika hanyagságát bírálják. Dikasz Ilona még tavaly mére­tett egy ortopéd cipőt, s azt ja­nuárban meg is kapta, de tévedés­ből kicsire szabták. Érthető tehát, hogy visszaküldte és kérte, készít­sék el a cipőt helyes méretekkel. Azóta nyolc hónap telt el, de le­vélírónk a mai napig sem kapta meg a Protetika által készült ci­pőt. Hogy ml történt ez alatt az idő alatt? Dikasz Ilona végső elkese­redésében a nemzeti bizottságra ment, panaszt emelt, s kérte, le­gyenek segítségére. A HNB elnöke levélben többször az üzemhez for­dult. Harmadik leVeléből Idézünk. Kelt június 2B-án úgy gondo­lom, fél év alatt valóban elkészít­hették volna a cipőt, hiszen Di­kasz I. nem fényűzésből, hanem egészségügyi okokból fordult önök­höz, és orvos által előirt cipőt kért. Mivel régi cipője már elko­pott, most nincs miben járnia. Ha tíz napon belül nem tudatják ve­lünk, mi a szándékuk, jelentést te­szünk az Egészségügyi Miniszté­riumra. Mégiscsak szégyenteljes, hogy a betegek érdekeit csak így tartják szem előtt." Őszintén megvallva, nem is cso­dálkozom, hogy ez a harmadik levél kissé éles hangú. A bírált tél ezt a tények alapján valóban megérdemli. Az ember azt hinné, bogy ezek után a Protetika veze­tősége bocsánatot kér, s a legrö­videbb időn belül elküldi a már úgy is nagyon elkésett cipőt. Ds nem. Két hónap telt el azóta, Di­kasz Hona egyre csak panaszko­dott, és a HNB elnöke hozzánk fordult segítségért. S egy újabb kálvária következett ... Többször telefonáltunk, hiteget­tek bennünket, végül is megígér­ték, hogy „megnagyobbítják" a ci­pőt, s még e hó végén (nyolc hó­nap múltán!!!) elküldik. Végre! Si­került elérnünk egy ígéretet. Mert mindenki beláthatja, hogy ennyi Idő után, ennyi ember bevonásá­val, és ennyi bosszankodást le­nyelve ez ís eredmény. De kérem, ne haragudjanak, ha én ezek után mégis kételkedem, s azt is kétség­be vonom, hogy egy „eltolt" cipő­ből — főként egy fájós lábú em­bernek — jót csinálnak. De egyelőre elégedjünk meg ez­zel! Néhány szót azonban a mar­góra. A Protetika dolgozóinak munkáját már bíráltuk. De mit csi­nálnak felettes szerveik? És mit szól mindehhez az Egészségügyi Minisztérium, és a kezelőorvos? Mint már említettük, nem egyedül­álló esetről van szó, talán ideje volna utánanézni a dolgoknak! Hanyagság, szlvtelenség, rossz­indulat, de ennél még sokkal több: — embertelenség! Mert képzeljük csak magunkat Dikasz Ilona he­lyébe, aki enélkül nem tehet egy lépést sem. Most már csak arra vagyunk kí­'váncsiak, hogy erre a néhány bí­ráló sorra milyen Idő elteltével válaszolnak az érintettek?! OZORAI KATALIN

Next

/
Thumbnails
Contents