Új Szó, 1967. augusztus (20. évfolyam, 320-240. szám)

1967-08-20 / 229. szám, vasárnap

TÖRLESZTEM AZ ADÓSSÁGOM F

ekete 603-as suhan az éjszakában. Reflektorai éles fényt lövellnek a sötétségbe. A vAiSn mögött vállas, erős férfi ül, mellette őszes hajú ember. Mind a ketten figyelő szemmel merednek előre. Az országutat szegélyező fákat, bokrokat, kilométerköveket röpke pillanatra megvilágítja a fénycsóva. Az őszes hajú az órára pillant. Még csak tíz perce hagyták el a kisvárost! Idegesen csóválja a fejét. — Későn érkezünk A sofőr szó nélkül gázt ad. Egymásra pillantanak, de nem szólnak egy szót sem. Feszült várakozás tükröződik az arcukon. Mintha holt területen vágnának keresztül ... Csak a fénycsóvát látják, s körülötte a sejtelmes sötétséget. Mintha a nagy fekete kocsi a fény nyomába ákaszkodott volna, mintha menekülnének a sötétség elől, mintha ... — Csigák vagyunk... — sóhajtja az őszes hajú. — A rakéta már egy fél világrészt bejárt volna ... — Ott fent is összeütközhetnek, lelőhetik őket... — Azt hiszem, egy kicsit gyorsan hajtasz ... A sofőr a visszapillantó tükörbe néz. Nem követi senki őket. Csökkenti a sebességet. A szomszédja fellélegzik. — Sikerült? —

s teszi fel érdeklődve a kérdést. — Sikerült... — feleli a vállas, erős férfi. Miért ne sikerült volna?... — akarja mondani, de nincs semmi kedve szaporítani a szót. Nem tud szabadulni a szorongató érzéstől. Mintha holt területen vágnának keresztül... Az őszes hajú kérdőn pillant a sofőrre. Nem szokott ilyen kurtán válaszolni a kérdéseire. Elszánt, kemény erca láttán nem meri megkérdezni: mi történt veled? Eltűnődik. Haragudna talán? Nincs miért bosszankodnia, amikor minden olyan simán ment! Elégedettek lehetnek ... —• Reggel korán kelünk ... szól a vállas, erős férfihoz, csakhogy szólásra bírja. — Hat után indulunk ...? — Tízre a K. városban kell lennünk! A holnapi akció sokkal fontosabb ...! — Még öt órát sem fogok aludni! — Most ne gondolj az ágyra, még egy órás út áll előttünk ... <— mondja az őszes hajú, és riadtan előre tekint. Hirtelen megragadja a sofőr karját. «— Lassíts! Kanyarl Amikor a kanyar közelébe érnek, az őszes hajü felkiált. — Állj meg! Ott! Ott.. .1 — mutat ki az ablakon. — Látod? — Látom ... — és hirtelen fékez. Csúszva, csikorogva áll meg a fekete 603-as. Kiugranak a kocsiból. Sötétlő csíkot látnak. Mintha nagy radírgumival kezdték volna tisztítani az országutat. — Motorkerékpáros... — dünnyögi a vállas, erős férfi. « Még friss a nyom. Nem vette a kanyart... Halk nyögést hallanak. <— Hozd a zseblámpát! — szólal meg izgatottan az őszes hajú. A sofőr néhány pillanat múlva visszatér. Meggyújtja a lámpását, s az út szélén állva hallgatózik. Aki az imént nyögött, nem nyög fel újra. — Halló! Hol van? — kiált fel az őszes hajú. Nem kap választ. — Gyere, keressük .. .1 Vagy tizenöt méternyire az országúttól, a vastag törzsű fa mellett megpillantják az összetört motorkerékpárt. A zseblámpa fénysugara megakad a véres fejű emberen. Nem halt meg! Nyöszörög! — Tegyük be az autóba! »— rendelkezik az ősz hajú. A nyöszörgő embert beeme lik a hátsó ülésre, s elindulnak abba a kisvárosba, ahonnét csak húsz perce robogtak ki az aszfaltos országútra ... A kórház orvosa reménykedik. Talán sikerül megmentenlök a motorkerékpáros életét — A rendőrségen is jelentkezniük kellene... • figyelmezteti őket a búcsúzáskor. Kifelé menet a sofőr az orra alatt morog. — Mit mondtál? f-t kérdezi az őszes hajú. — Még csak ez kellett nekünk! — Miért? Most nem futott nekünk a motorkerékpáros! •— De a nyoma még ott van a sárhányón ... — Egy perc alatt elintézem! Gyere! Életmentők vagyunk ... — Talpon várjuk be a reggelt! — Mit képzelsz? Itt az igazolványom .. .1 Az ügyeletes tisztnek elmagyarázzák, hol találták a véres fejű motorkerékpárost. Hívja a kórházat, nem beszélhet vele, még eszméletlen. Gondol egyet, f OK s kisiet az utcára. Körbejárja a fekete 603-ast. Amikor megpillantja hátsó felén a horpadást, gyanakvón tekint a sofőrre. — Az még a múlt héten történt, nekünk rohant egy motorkerékpáros ... — Azt majd megállapítjuk, mikor történt... — Nekem elhihe-tik! — húzza ki a zsebéből képviselői igazolványát az őszes hajú. — Tessék ... Az egyenruhás az igazolványba pillant, és visszaadja. — Szóval... maguk találtak a szerencsétlenre... — mondja elgondolkozva az egyenruhás. — Igen... — válaszolja a képviselő. — A választóimmal volt találkozóm... — És bevitték a kórházba ... — folytatja az egyenruhás a ténymegállapítást. — Emberi kötelességünk segíteni a bajba jutott társunkon! — feleli emelt hangon az őszes hajú. Az egyenruhás újra a horpadást vizsgálgatja. Az őszes hajú megrökönyödve figyeli minden mozdulatát. — Talán nem gondolja, hogy ml ütöttük el? — kérdezi kissé paprikásan. — Hogy üthettük volna el? — tárja szét a karját a sofőr. «— Csak belénk rohanhatott volna! De akkor nem a fa közelében találunk rá véres fejjel... — Majd kimegyünk, és megnézzük ... — De nekünk sürgős a dolgunk ... Holnap egy nagyon fontos akció Indul... már kora reggel... — kezdi magyarázni a képviselő, de az egyenruhás a szavába vág. -—- Elintézzük gyorsan ... Előbb fel kell vennünk a jegyzőkönyvet ... -—. Kérem ..., tudom mi a kötelességem ... Bemennek az épületbe. Az ügyeletes mozgósítja a közlekedési osztály embereit, itt és itt baleset történt, menjenek kl.. .1 Néhány perc múlva, amikor aláíratja a képviselővel a rövid jegyzőkönyvet, rámosolyog az őszes hajú emberre. — Mi végeztünk volna... — Mehetünk...? — A sofőr elvtárssal még van beszélni valónk ... — Akkor hogy menjek? — Fél óra múlva indul a személyvonat ... — És az autóm ...? — Mi is a kötelességünket teljesítjük ... — Mentelmi jogom van, nem akadályozhatja a munkámat...I — Csak néhány percig tartott, képviselő elvtárs ... •— De az autóm .. .1 — Mondtam ... — morogja az orra alá az erős, széles vállú sofőr. — Mit mondott? — vallatja az egyenruhás. — Még csak ez kellett nekünk! Máskor meg nem állok ..,.! — Az ls büntetendő cselekmény ... — És ha megállok? — Kivizsgálunk mindent, kérem Csak pirkadatkor engedik útjára a sofőrt. Bosszúsan csapja be az autó ajtaját. — Mondtam ...! — morogja újra az orra alá. — Jól van, no... — csillapítja az őszes hajú. — Fontos, hogy tisztázódott a dolog ... — Nem meggyanúsítottak...? — Bennünket...! Látod ...? Az őszes hajú elhallgat. Nehéz ilyenkor beszélni. Már le sem feküdhetnek, mert hat után a K. városba kell Indulniok. Most már a félhomályban suhannak. A reflektor fénysugara nélkül is látják az országutat szegélyező fákat, bokrokat. Az őszes hajú az órára néz. Most nem csóválja idegesen a fejét, most nem mondhatja, hogy későn érkezünk, amikor korán érkeznek. A söfőr nyugodtan hajt, ráérnek, és mégsem beszélgetnek, bár egyikük sem érzi már, hogy holt területen vágnak keresztül. Mégis hallgatnak. A gyanúsítás felhője nehezedik rájuk. A kanyarban, ahol a szerencsétlenség történt, megpillantják a balesetet vizsgáló egyenruhásokat. Egyikük egy félcipőt tart a kezében. Nem állnak meg. A képviselő a tisztelgésre köszönő intéssel válaszol. Tovább suhan nak. Vagy kétszáz méterrel u kanyar mögött egy férfi fut át az úton. Egyik lábán nincs cipő. Az egyik rendőr egy félcipőt tartott a kezében! Ki ez az ember? Miért bújt el a bokrok mö gött. Miért menekül? — Gyorsan! Utána! — szólal meg izgatottan az őszes hajú. Megállnak. A bokrok közé fut nak. Vagy száz méterre tőlük pillantják meg a futó embert. Nekivágnak a mezőnek. Az őszes hajú felemeli a karját, kifeszíti a mutatóujját, és nagyot kiált: — Állj, vagy lövök! S úgy tesz, mintha célozna, majd újra kiált. — Állj, vagy lövök! A menekülő férfi megáll, a félhomályban csak a felemelt kart látja és a sötétlő mutatóujját, mely ebben a pillanatban a pisztolyt Jelképezi. A söfőr utoléri, és karoti ragadja. Az autó felé tuszkolja. — Te miattad, te bitang ...! — mordul fel, hogy a képviselő is hallja. Beültetik a kocsiba, és viszszafordulnak. A rendőröket még a tett színhelyén találják. Az őszes hajú a vizsgálatot vezető egyenruháshoz fordul. — Tessék, hadnagy elvtárs, elfogtuk a tettesti — mondja nem kis büszkeséggel a hangjában. — ö vezetett, a szerencsétlen sebesült pedig hátul ült... — s ahhoz a rendőrhöz fordult, akinek kezében a félcipőt látta. Hol a cipője? Adják oda neki, még megfázhat... — és fellélegzik. •—• Most már nem gyanúsíthatják őket... PETRŐCI BÁLINT T

öbb mint fél évtizede tartozom az albári szövetkezetnek. Nem pénzzel, dehogyis. Hogyan is adhattak volna ők akkor pénzt kölcsön, amikor maguknak sem igen volt. Adtak azonban egyebet: ötletet. A helyzetük láttán jött a gondolat: mi lenne, ha egy kicsit a lelkükre beszélnék. De hogyan? Lerántsam őket? Mit érek vele, ha nem tudok ennél tovább jutni. A közvetlen bírálat helyett ezért az összehasonlítást választottam. A szomszédos hegyétel szövetkezet mellé állítottam az albárit. Szomszédok, jóformán mindent tudnak egymásról, a gazdasági föltételek is azonosak, és Hegyéto mégis sokkal, de sokkal jobb gazdasági eredményeket ért el. Hangsúlyozom, egy rossz szót sem szóltam az albáriakról, az egymás mellé állított tények azonban maguk helyett beszéltek. És az albáriak értettek belőle. Hegyétén tetszett a cikk. Albáron viszont megnehezteltek kicsit érte. írtak is egy szép hoszszú levelet, amelyben a tényekkel ugyan nem szálltak perbe, de fájlalták, hogy így ország-világ előtt „lefestettem" őket. Mit tehettem az érdekükben? Ojból kiutaztam hozzájuk és ekkor váltam igazában adósukká. Megegyeztünk ugyanis abban, hogy ha már így „szégyenbe hoztam" őket, megírom majd egyszer azt is, ha tényleg egyenesbe jut a szövetkezetük. A kikötés ellen nem volt kifogásom. Miért is lett volna? Azóta számtalanszor keresztül utaztam már a falun. Az utóbbi időben azonban valami megragadta a figyelmemet: bontják a régi házakat, építkeznek, tataroznak. Ez valamit jelent! Talán eljött volna az ideje annak, hogy lerójam az adósságomat? A szövetkezet irodájában most más embereket találok: mások a vezetők. A régiek, akikkel annak idején egyezséget kötöttem, kicserélődtek. Ez viszont a lényegen keveset változtat: a szövetkezet maradt, és én a közösnek vagyok adósa. Aztán, hogy mégis a múltra terelődött a szó, Szládek László elnök és Bíró Pál zootechnikus is azt bizonygatták, hogy a bírálat annak idején jogos volt. Amikor ők kerültek az élre — Szládek László az lzsapi mezőgazdasági iskolából jött Albárra, Bíró Pál pedig a járási nemzeti bizottság mezőgazdasági osztályáról — tényleg gyenge lábon állt a szövetkezet. Albáron annak idején nem Ismerték a vetésforgót, a korszerű gazdálkodást, a trágya évekig kihordatlanul porladt az istállók szomszédságában, és aki csak tehette, menekült a szövetkezetből. És ekkor született meg a gondolat: mi lenne, ha társulnának a szomszédos madi szövetkezettel. Albáron van föld bőven, de nincs aki megdolgozza, Mádon viszont gondot okoz, miként adjanak mindenkinek munkát. Szép csendesen aztán megegyeztek. Hatvanban megtartották az „esküvőt". A hozomány viszont... de erről most már ne beszéljünk. Nevet is adtak a megnagyobbodott szövetkezetnek. Elnevezték Békének. Nem véletlenül választották éppen ezt a nevet. Ezzel ls kifejezésre akarták juttatni, ha törik, ha szakad véget vetnek az állandó torzsalkodásnak. Nem ment ez máról holnapra. A Békében is voltak még parázs összetűzések, sőt még ma is akadnak nézeteltérések. Egy dolog azonban bizonyos: ezek már más Jellegű szóváltások. Nem ellenségeskedésből, elkeseredésből fakadnak, hanem a közös sorsa, jövője iránt érzett felelősségtudat ad okot a parázs vitákra A megnaggyobbodott szövetkezetben a vezetőség mindenekelőtt a fegyelem megszilárdítására törekedett. Több rendbontónak kitették a szűrét. Most már ezt is megtehették. Ha valakin nem fogott a szép szó, akár el is mehetett, nem kellett attól félnie a szövetkezet vezetőségének, hogy holnap már nem lesz, aki megetesse a jószágot. Végeredményben most nem is ez a lényeges. Nem azzal a céllal jöttem a faluba, hogy újból a múltat hánytorgassam. Csupán ezzel aligha tudnám törleszteni az adósságomat. Másképpen hangzik azonban, ha megemlítem: az új vezetőségnek sikerült elérnie, hogy a szövetkezeti tagok a jövőt lássák a közösben, a jutalmazásban. A prémiumrendszer bevezetésével elérték, hogy a tagok ma már azt vallják, aki tényleg becsületesen dolgpzik, azt anyagilag is megérzi. Lerakták a tervszerű, tényleg nagyüzemi korszerű gazdálkodás alapjait. Élnek a vegyszeres gyomirtás adta előnyökkel, és fokozatosan áttérnek az öntözéses gazdálkodásra. Megkülönböztetett figyelmet szentelnek a mezőgazdasági szakemberek képzésének. Szeretnék belátható időn belül elérni, hogy a fontosabb termelőágak élén tanult, értő emberek álljanak. Megérdemelné, hogy ezzel a kérdéssel egy kicsit behatóbban foglalkozzam, viszont Szládek László elnök ígérte, hogy ezt a kérdést ő szeretné feldolgozni a nyilvánosság számára. Miért lennék hát a jó elrontója, hiszen számomra ls akad még mondanivaló. Akad ám, csak győzzem lekörmölnl. Már előbb is állítottam, hogy az utóbbi időben Albáron is építkeznek az emberek. Semmiből építkezni viszont nem lehet. És hogy ők mégis építkeznek, ez a Béke mellett bizonyít. A szövetkezet hatvankettőben csak 10 koronát fizetett munkaegységenként, ma már 20 koronánál tartanak. Hogyan vált ez lehetségessé? Az okát a gazdasági eredményekben kell keresnünk. Nem szeretnék az adatok halmazába merülni, de hogy mégis bizonyítsam állításaimat, nem árt egy kis összehasonlítás. Lássuk hát: 1962-ben például búzából 21 mázsa, árpából 24 mázsa volt náluk az átlagos hektárhozam. Hatvanötben az előbbi 35 mázsára, az utóbbi 30 mázsára szökött, viszont az idén búzából 44, árpából 35 mázsát arattak egy-egy hektárról. Még közelebbről meghatározva; míg az összehasonlítás alapjául vett esztendőben 65 vagon volt az összes szemes terményük, az idén megközelíti a 200 vagont. Az állattenyésztésben is szembeötlők a sikerek. A napi tehenenként! fejési átlag 2 literről 8 literre emelkedett, a sertéshústermelés 3 vagonról 13 vagonra. És így sorolhatnám tovább. De az aprólékoskodásnak Itt nincs helye, amikor két szám összevetésével lényegében mindent megmondhatok. Ot esztendő leforgása alatt a szövetkezet bevétele a kétszeresére emelkedett: 4 millió koronáról 8 millióra. És ennek megfelelően gyarapodott a munkaegység értéke is. Tehát ez az az egyszerű mate

: matikai képlet, amely képes megváltoztatni egy falu arculatát. Ezt láttam meg jómagam ls, amikor felmerül bennem a gondolat: „Ebben a faluban valami történik. Talán itt az ideje, hogy szavamnak álljak." És ml tagadás, szívesen törlesztettem a tartozást. SZARKA ISTVÁN Ügyesek, szorgosak a csallóközaranyosi dohányosok. Az idén 17 maisa dohányt termeltek hektáronként. Most éppen nem a munkájukra, hanem a fényképezőgép lencséjére irányítják figyelmüket. (Kovács Gy. felvétele) ALLI, vagy ! i tt v