Új Szó, 1967. augusztus (20. évfolyam, 320-240. szám)

1967-08-18 / 227. szám, péntek

Űrhajóssal FELESEGEMMEL EGYÜTT fá­radtan tértünk pihenőre az ogyesszai katonai körzet pa­rancsnokának csendes tenger­parti dácsájában. Egészséges fáradtság volt ez: naphosszat úsztunk, vitorláztunk, horgász­tunk. — Ébredj márl EjnyeI Nem hallod! Valaki döngeti az aj­tót! De nehezen térsz magad­hoz! Nagyon mély álmomból éb­resztett a feleségem. Kissé ká­bultan botorkáltam ki a tágas üvegverandára. Villanyt gyúj­tottam, ajtót nyitottam. — Fél órája dörömbölünk — lépett be az ajtón bosszúsan egy magas, fáradt arcú ezre­des. — Mi az ördögöt csinált?! — Nem hallottam ... Na­gyon mélyen aludtam — felel­tem zavartan. — Valerij Bikovszkij kint vá­rakozik a feleségével, mert ma­ga úgy látszik, a fülén feküdt — korholt az ezredes. — Bikovszkij? — néztem rá meglepetten. — Igen, igen az űrhajós. — Bocsánat — hebegtem. — Nem is nekem kellett volna aj­tót nyitnom. Talán a szobaasz­szony sem hallotta odafent a kopogást. En ugyanis nem gondnok, hanem vendég va­gyok. — Vendég? Az más — hüm­mögött barátságosabb arckife­jezéssel az ezredes. — Az egé­szen más. AZ ALOM a Bikovszkij-név hallatára egyszeriben kiröppent a szememből. Nem mozdultam a verandáról. Az ezredes visz­szament az udvarra, majd jó­kora bőrönddel a kezében újra megjelent. Mögötte kerek arcú, szőke asszony tipegett és kissé hunyorogva nézett körül. Vé­gül egy alacsony, karcsú, meg­lehetősen sápadt, vékony arcú, fekete hajú, enyhén hegyes or­rú, éles tekintetű férfi. A nő kék műanyag esőkabátot, a fér­fi sötétszürke öltönyt viselt. Tüstént felismertem őket: Bi­kovszkij űrhajós és a felesége. őrizték a bejáratot. Odabent a kertben is katona őrködött. Az üdülő halljában a már is­mert ezredesen kívül egy alez­redes és egy százados üldö­gélt. Galin sürgött-forgott körü­löttük. — Mit csinálnak Bikovszki­jék? — fordultam halkan a szobaasszonyhoz. — Pihennek — mutatott szo­bájuk felé. Meglepetten láttam, hogy Bi­kovszkifék jó kéttenyérnyire nyitva hagyták az ajtót. Ugyan miért? Talán úgy gondolják, nem illik kizárniok kísérőiket? A fürdőszobába mentem, be­tám, hogy Bikovszkijnak e na­pon is zsúfolt a programja. Fél órán belül a helyi rádióstúdió­ban kell lennie, utána nagy­gyűlésen mond beszédet a Sev­csenko parkban, az úgynevezett Zöld Színházban. Közbeeső ide­jét üzemi dolgozók, kolhozok küldöttségeinek fogadására for­dítja, eleget tesz száz meg száz autogramvadász kívánságáruik, állja riporterek és fotoriporte­tek ostromát. Pihenésre, kikap­csolódásra nem lesz ideje. Az űrhajósnak, úgy látszik, ritkán van „magánélete". Hogyan és mikor beszélgethetek vele? Mi lesz a riportommal? A dácsa kertjében, indulás előtt sikerült lefényképeznem őt. Azután a feleségem kezébe nyomtam a fényképezőgépet és odaálltam Bikovszkij mellé. üdültem CRHAIÚS-LESEN Másnap már hatkor talpon voltam. Kiültem a verandára és várakoztam. Az űrhajós bizo­nyára korán ébred, tornászik, fut, talán úszik is egyet reg­geli előtt. Feltétlenül csatla­kozom hozzá, összeismerke­dünk. Elképzeltem, mi mindent kér­dezek majd tőle. Összeírtam a kérdéseket. Ebből riport leszi Mégpedig nem is akármilyen. „Az űrhajós hétköznapjai" — „Bikovszkijjal üdültem" — va­riáltam a címlehetőségeket. Nyolc óra tájban türelmet­lenkedni kezdtem. Igazán fel­ébredhetnének már! Igaz, ké­sőn pihentek le, bizonyára fá­radtak. Fél kilenckor a feleségem reggelizni hívott: kihűl a tea meg a rántotta! Hallani sem akartam regge­liről. Még mit nem! Hogy köz­ben elszalasszam a találkozást Bikovszkifjal!' Egyre csak az űrhajós-házas­pár szobájának ajtaját figyel­tem. Mikor hallok neszt oda­bentről, mikor kattan végre a zár? A ZÄR KATTANT. De néni ott. ahol vártam. A verandaaj­tó nyílt ki. Teli bevásárló kosárral Galina, a szoba­asszony érkezett valahonnan, bizonyára a piacról. — Ö, már régen felébred­tek — felelte Galina. — Hajna­li négykor értük jöttek és va­dászni vitték őket. — Mikor jönnek vissza? — kérdeztem csalódottan. — Azt mondták, délután. Kedvszegetten fogyasztottam el a kihűlt reggelit. A rámoltá­ból egy jókora zsíros darabot a nadrágomra ejtettem. A fe­leségem zsörtölődött. ISMERKEDÉS A FÜRDŐSZOBÁBAN Kora délután érkeztünk visz­sza a dácsába. Egész délelőtt nem volt nyugtom. Semmihez J sem éreztem kedvet. Nem úsz­tam, nem eveztem, nem is hor­1967 gásztam. Egy gondolat foglal­koztatott: Bikovszkifjal talál­II. 18. kőzni, összeismerkedni vele, majd megírni a beszélgetés 5 történetét. A dácsa kapujában őrkato­na állt. Előző napon még nem gyújtani a vízmelegítő kályhá­ba. VÁRATLANUL BELEPETT Bi­kovszkij. Nesztelen, puha lép­tekkel, akár a macska. Terme­te alacsony, alakja enyhén haj­lott, szeme kicsit álmos, de te­kintete éles és átható. Sötét­szürke nadrágot és ugyanolyan színű ingpullóvert viselt. — Drasztutye — üdvözölt szívélyesen. Meglepett örömmel fogadtam köszönését. Felálltam guggol­tómból. — Bocsánat. Merő piszok va­gyok — mutattam zavartan, amikor kezet akart nyújtani. — Nyicsevo — szorította meg a kezemet. — Nem tesz sem­mit. Bemutatkoztam. — Valerij Bikovszkij — fe­lelte egyszerűen. — Szabad egy kis tüzet? — mutatott a fürdő­kád szélére helyezett gyufás­dobozra. — Tessék — bólintottam, majd hirtelen ötlettel hozzátet­tem: — Mindjárt lesz meleg víz. Ha fürödni óhajtanak ... Rágyújtott, — Köszönöm — szívott mé­lyet a cigarettából. — A fele­ségemmel együtt inkább a hi­deg fürdőt kedveljük. — Hogy telik az üdülés? — folytattam a társalgást látszó­lagos nyugalommal. — Megyeget, megyeget — felelte. — Ma reggel vadászni voltam. — Eredmény volt? — Hogyne, hogyne — bólin­tott. — Vad van bőven. — Fő a kikapcsolódás, a pi­henés. — Igen, a pihenési — sóhaj­tott jelentőségteljesen. ŰffONGTAM MAGAMBAN. Egészen fól indult az ismerke­dés. Most aztán észrevétlenül a tervezett irányba terelem a be­szélgetést. Esetleg meghívom egy pohárka hazai barackpá­linkára. Persze, egyáltalán nem biztos, hogy az űrhajós alko­holt fogyaszt. Inkább talán egy sakkpartira ... Nem volt időm folytatni.. A fürdőszoba nyitott ajtaján be­dugta a fefét az ezredes. Vala­mit mondott Bikovszkijnak, nem értettem pontosan. Az űr­hajós bocsánatkérően rám mo­solygott és sietve távozott. Gyorsan kezet mostam és ki­mentem a verandára. Gyanús csend fogadott. — Elmentek? — érdeklőd­tem Galinánál. — Igen. Bikovszkif, felesé­gével és kíséretével az ogyesz­szai televízió stúdiójába sietett, ahol filmfelvételt készítenek ró­la. Utána pedig vacsorára hiva­talos a katonai körzet parancs­nokához. Nem tudni, mikor ér­kezik vissza. NEHÉZ ÜDÜLÉS Másnap reggel a hallban ta­lálkoztam Bikovszkifjal. Egy pillanatra egyedül maradt, kí­sérői Galinával beszélgettek. Tüstént kihasználtam a hely­zetet. — Nem főnnek a strandra, Bikovszkif elvtárs? Kitűnő az idő. — Strandra? — tekintett rám elnéző mosollyal. — Van nekem arra időm? — Hát üdülnek, vagy nem? — akartam mondani, de elkés­tem. Az ürhafóst már várta a ve­randán a Moldovai Kommunis­ta Párt Központi Bizottságának küldöttsége, amely Bikovszkij üdvözlésére érkezett Kisenyev­bői. Odasomfordáltam. Megtud­Azon a napon nem láttam többé. AZ UTOLSÓ KtSÉRLET HARMADIK REGGEL Galina elárulta, hogy Bikovszkijék csomagolnak. Váratlanul el­utaznak. Mi lesz az elképzelt intim beszélgetéssel? Hogyan lesz eb­ből riport? Elszalasztom a nagy alkalmat?... Nem. Nem ha­gyom magam. Még egyszer megkísérlem. Elszántam kopogtattam. Ke­zemben egy időközben szerzett, Bikovszkijt ábrázoló levelező­lap, — fó reggelt. Bocsánat a za­varásért ... — Tessék — mondta az űr­hajós, nem valami barátságos hangon. A szobában nyitott bőröndök, félig becsomagolt ruhanemű és egyéb holmi. Azonnal felmér­tem a helyzetet. Eredeti elkép­zelésem megvalósításának lehe­tősége tehát végképp szerte­foszlott. Mint fuldokló a szal­maszálba, úgy kapaszkodtam az utolsó, parányi lehetőségbe. — Bikovszkij elvtár9 — nyúj­tottam feléje az őt ábrázoló le­velezőlapot. — Lenne szíves dedikálni. Az űrhajós -fáradtan és bosz­szúsan tekintett rám. „Még ilyenkor sem hagynak békén? — olvastam le az arcáról. — Láthatja, hogy csomagolunk, sietünk ..." — Ne haragudjon, kérem — felelte komoran és elutasí­tóan. — Most már semmit sem írok alá. Nincs időm, indul­nunk kell. Leverten, kicsit dadogva kér­tem bocsánatot és csalódottan távoztam. Lehangoltan pana­szoltam feleségemnek kudarco mat. — Igaza van — korholt asz szonyi bölcsességgel. — Leg alább ilyenkor lehetne egy kis nyugta. Hiszen láthattad, mi lyen hajsza volt számára ez a rövid üdülés. Mi lehet akkor, amikor nem üdül? Te jó ég! Képzeld el, ha neked nem len­ne egyetlen zavartalan pillana­tod .'.. Szavait halk kopogás szakí­totta félbe. Bikovszkijné lépett be az aj­tón. Elnézést kérek — mondta engesztelő mosollyal. — Ne ha­ragudjon a férjemre, a világért sem akarja megbántani önt. Csak talán nem egészen értet­te, mit kíván tőle. Kérem, ad­ja ide a fényképet, aláírja. Talán egy perc sem telt el, máris visszatért és átnyújtotta a dedikált képet. — Még egyszer bocsánatot kérek, a férjem nevében is — mosolygott szívélyesen. — To­vábbi kellemes üdülést kívá­nunk. — Szomorkásán hozzá­tette: — A miénk, sajnos, túl­ságosan rövid volt és elég zsú­folt. RÖVIDESEN ELINDULTAK. Utánuk tekintettem az ablakon. Az űrhajós rosszkedvűnek és fáradtnak látszott. Hát igen ... Amilyen üdülés ez volt szá­mukra ... Nem sokat pihenhet­tek. Nem sikerült. Nekik az üdülés, nekem az elképzelt in­tim beszélgetés. Füstbe ment a tervezett riport. Mit tehetek? Legfeljebb azt írom meg, ami történt, illetve ami nem tör­tént. De hol pihenhet kedvére, senkitől sem zavartatva Bi­kovszkij? Talán majd egy újabb űrrepülés alkalmával az űrhajó kabiniában ... BERTALAN ISTVÁN 10 éves lesz a csehszlovák atomreaktor M intha tegnap történt vol­na. Élénk emlékezetem­ben vannak még azok, a tíz év előtti napok, amikor íeszült ér­deklődéssel vártunk: síkerill-e határidőben befejezni és üzem­be helyezni hazánk első atom­reaktorát. Az akkori újságok és folyóiratok telis-tele voltak bombasztikus című cikkekkel, amelyek az atomkorszakba va­ló lépésünket ecsetelték. A Szovjetunió hathatós segít­ségével 1957-ben felépült első atomreaktorunkat szeptember 25-én 23 óra 52 perckor „gyúj­tották be" a Prága közelében fekvő ftežben. Azóta is itt van atomkutatásunk fellegvára, az Itteni Atommag Kutató Intézet­ből irányítják nukleáris fizi­kánk és atomenergetikánk ki­bontakoztatását. Nehéz lenne felsoroloi, mi minden történt országunkban az elmúlt tíz év alatt az atom­energia hasznosítása terén. Az atomreaktor mellett számos spe­ciális kutatólaboratórium léte­sült. Az eredetileg 2000 kilo­wattosra tervezett reaktor ma már kétszerte nagyobb teljesít­ményt nyújt... Lényegesen le­rövidült a radioizotópok előállí­tására szükséges idő és így a reaktor kielégítheli ipari üze­meink izotópszükségletét... A Ŕežbôl kikerülő radioizotópok új vizsgálati, ellenőrző mód­szerek bevezetését tették lehe­tővé a tudomány és a gyakor­lat számos területén az orvos­udományban, a kohászatban, a gépiparban, a bánya- és építő­iparban, az élelmiszerek tartó­sításában stb. A békés atom alkalmazásá­val és kutatásával foglal­kozó szakemberek kiképzésére a Prágai Műszaki Főiskola mel­lett speciális műszaki és mag­fizikai kar létesült. Innen ke­rülnek ki a magfizikusok, a reaktorok fizikája és techniká­ja terén tevékenykedő műsza­kiak, a nukleáris kémiával fog­lalkozó vegyészek, a radioizo­tópok alkalmazását és a segít­ségükkel végzett anyagvizsgá­latot Irányító szakemberek. Itt kapnak kiképzést első atomerő­művünk mérnökei is. Atomreaktorunk sikeres pnü­ködése — bár kullogva — az A KKOMPACHYI VASOLVASZ­TÖBAN (Bachan felvétele) atomenergetika kibontakozását is megalapozta. A Jaslovské Bo­hunice közelében épülő atom­erőművünk az atomáramot fej­lesztő létesítmények első fecs­kéje, amelyet továbbiak fognak követni. Igaz, eredetileg jóval korában terveztük üzembe he­lyezését, ámde nem szabad meg­feledkezni arról, hogy ezen a téren oly rohamos a fejlődés, hogy gyakran meg kellett vál­toztatnunk kísérleti erőművünk koncepcióját, illetve berende­zéseinek kivitelezését. Ez a fő oka annak, hogy atomerőmü­vünk még ma sem szolgáltat áramot. A csehszlovák atomfiziku­»» sok jól megállták a helyü­ket a nemzetközi tudomány po­rondján és versenyképesek kül­földi kollégiákkal. Szép sikere­ket érnek el a szilárd anyagok fizikájában, az anyagok mikro­struktúrájának kutatásában, a fizikai elektronikában, a nuk­leáris mérőtechnikában, az atommagkutatásban. Sokan kö­zülük a Dubnai Egyesített Atommagkutató Intézetben tevé­kenykednek. Nagy érdemük van a 104. elem felfedezésében, új, rendkívül igényes atomkutatási módszereket dolgoztak ki stb. Egyszóval: az atomkutatás első arcvonalán dolgoznak A Curie-házaspár a jáchymo­vi uránszurokércben fedezte fel a rádiumot és ezzel megindítot­ta az atomkutatást. Mégis kö­zel fél évszázadig szunnyadoz­tak a nyugat-csehországi gaz­dag urántelepek, míg egy újabb — immár magasabb szintű — kutatás és termelés megindítói­vá válhattak. A Jáchymovban is bőven sze­replő urán világmozgató nyers­anyag lett. Egy olyan korsza­kot nyitott meg az emberiség történetében, amelyben az anyag alapköve — az atom — egy­részt a rombolás, a pusztítás eszköze lett, másrészt olyan le­hetőséget ad az embernek, amellyel saját elképzelése sze­rint megváltoztathatja a termé­szetet, új energiaforrásokhoz juthat, ez ideig ismeretlen uta­kat kereshet a tömegbetegségek leküzdésére, az élelmiszerek tartósítására, az anyagok tulaj­donságainak megváltoztatására. Hazánkban is ilyen perspektí­vákat nyitott első atomreakto­runk üzembe helyezése, atom­mag energiáját gyakor­latilag hasznosítható méretek­ben felszabadító berendezés. Eddigi működése azt bizonyít­ja: várakozáson^felül teljesítet­te a hozzá fűzött reményeket • és megalapozta a csehszlovák atomisztlka kecsegtető kibonta­kozását. A kísérleti atomreaktor üzem­be helyezésének tizedik évfor­dulója alkalmából ünnepségek lesznek Ŕežben. A Szovjetunió­ból meghívták azokat, akik se­gítettek a reaktor tervének ki­dolgozásában, műszaki paramé­tereinek kiszámításában és fel­építésében. Részt vesznek az ünnepségeken a baráti országok atomkutatói is, akik csehszlo­vák kartársaikkal közösen a reaktorok továbbfejlesztésével foglalkoznak. Bejelentették részvételüket a Bécsben széke­lő Nemzetközi Atomenergia Ügynökség képviselői ls. H azánkban az atom ünne­pelni fog. Megünnepli gyakorlati hasznosításának ti­zedik évfordulóját. Ugyanakkor elvárja, hogy mielőbb átadhas­sa energiáját villanyhálózatunk­ba, kikerülhessen a laboratóriu­mokból és kutatóintézetekből és villanyáram alakjában eljuthas­son a városokba, a falvakba és minden háztartásba. DÓSA JÓZSEF

Next

/
Thumbnails
Contents