Új Szó, 1967. július (20. évfolyam, 179-209. szám)

1967-07-08 / 186. szám, szombat

Nyiko Piroszmanasvili (1863-1918): A szérűn (Grúz Állami Képzőművészeti Múzeum) N. MIKAVA (GRÚZIÁI Aki látta a Galizga folyó festői völgyét, annak bizonyára feltűnt a meredek sziklacsúcson trónoló ház. A nép szerelem és a barátság házának nevezi ezt az építményt, amelyet ősidők óta legenda övez. Réges-régen a kegyetlen és aranyra éhes fejedelmek adták-vették a jobbágyaikat, s török hajók szállították rabságba Abházia szebbnél szebb leányait és ifjait. Akkoriban vált híressé két fiatal hős: Galizga fia Zaurbek és Bziba fia, Szoulah dicső tette. Mindketten a gyönyörű szép Abházia két hegyi folyójának fiai voltak. Elhatározták, hogy nem lesznek rabszolgák, az erdőkben bujdostak és onnan csaptak le váratlanul a külföldi hajókaravánokra, hogy kiszabadítsák testvéreiket. A hálás nép megénekelte a két ifjú hős dicső tetteit. Apszna (Abházia) fekete szemű leányai pedig acsangur, az ősi hangszer kíséretében énekelték a dalokat. Ám Abházia dicső fiai, akik a közös ellenség ellen harcoltak, nem ismerték egymást. Egyszer, amint Zaurbek az árnyas hársfa alatt üldögélve kováspuskáját tisztogatta, verejtékben fürdő lovon egy lovas vágtatott hozzá. Szoulah követe volt. Segítséget jött kérni. Zaurbek felpattant hollófekete lovára és hűséges emberei kíséretében a bzibal szakadékhoz vágtatott, ahol egy maroknyi abháziai hős nagy csapat török zsoldossal vívott csatát. Az ádáz harc vége az lett, hogy szétverték az ellenséget. — Ó, Szoulah — kiáltott fel Zaurbek, — hányszor kerestem az alkalmat a veled való találkozásra! — Nekem is ez volt minden vágyam, bátrak legbátrabbikal összeölelkeztek. Oly egyformák voltak, mint két hold a csendes, mesebeli éjszaka egén. Zaurbek észrevett Szoulah falubelijei és rokonai között egy gyönyörű szép leányt, aki távolabb állt a tömegtől. S ettől a pillanattól fogva többé nem látott senkit. Teljesen megbabonázta a lány szépsége. — Zaurbek — mondta Szoulah, — barátságunk jeléül válaszd ki legszebb cserkesz lovamat! — Nem, nem, Szoulah. Nem fogadhatom el tőled ezt az ajándékot, én a fivéred akarok lenni. Szoulah idős édesanyja elővette mellét és ősi szokás szerint felkínálta Zaurbeknek. A legény megérintette ajkaival, s e pillanattól fogva Szoulah fivére lett. A két legény megcsókolta egymást és megkezdődött a lakoma. Nyugtalanság és bánat ült Zaurbek szemében attól a perctől fogva, hogy megpillantotta a gyönyörű szép leányt. Szoulah ezt észrevette. — Mi van veled, Zaurbek? — kérdezte. — Itt vagy a házamban s bánat ül arcodon. Nem tudom én ezt elviselni. — Semmi az egész... — telelte Zaurbek. — Megsértődik a te fivéred, ha nem árulod sl mi bajod? — Rendben van, testvérem, megmondom. Egy gyönyörű szép leány ejtette rabul a szívemet. Többé nem tudok nélküle élni. — És Zaurbek megmutatta fivérének a leányt. Szoulah elsápadt ... Vége volt a lakomának. Zaurbek embereivel együtt hazament. Egy hét múlva pedig Szoulah testvérei kíséretében megérkezett Zaurbekhez és magával hozta a gyönyörű leányt. — Teljesítettem kötelességem, testvérem — mondta Szoulah és Zaurbek elé vezette a leányt,aztán egy szomorú pillantással elbúcsúzott tőle és visszavágtatott a bzibai szakadékhoz. Pompás, nagy lakodalmat csaptak. Nászéjszakán Zaurbek belépett az amharába (nászház), a menyecskéhez ment, és ősi szokás szerint ujjávafl egy vonalat húzott a fiatal asszony ruháján, hogy aztán kardjával végighasítsa. Egyszer csak nagy sóhaj tört fel a menyecske melléből. Zaurbek keze megremegett. — Életem, mi bajod? A menyecske hallgatott. — Mondd csak, nem erőszakkal cipeltek téged ide? Kész vagyok minden kívánságodat teljesíteni. De mivel nem kapott választ, Zaurbek kiszaladt a házból. Sokáig bolyongott az erdőben és csak reggel tért ismét vissza az amharába. — Te valamit eltitkolsz előttem. Mondd, ml nyugtalanít? A menyecskének előbuggyantak a könnyei, de hallgatott. Zaurbek kirántotta a kardját. — Mondd meg az igazat, különben ... — Barátom, én nem félek a haláltól, és senki sem cipelt ide erőszakkal. Csupán segíteni akartam Szoulahnak kötelessége • teljesítésében. — Miért fáj a te szíved? A fiatal asszony felemelte könnyes szemét Zaurbekra és halkan így szólt: — Szívem azért fáj, mert Szoulahot szeretem, ő meg engem szeret. Már gyermekkorom óta eljegyzett menyasszonya vagyok... Eközben a lakodalom folyt tovább. Az emberek mulattak, daloltak, éljenezték az ifjú párt. Csak Zaurbek szíve sajgott a fájdalomtól. „Ó, Szoulah, micsoda tűz lobogott a te szívedben, amikor idehoztad szerelmedet... Nem. én ezt nem bírom további" — futott át Zaurbek agyán. Megfogta párja kezét és így szólt: — Mától fogva a testvérem vagyl — S Zaurbek Szoulahért küldött. Amikor megjött Szoulah, a fivérek kimentek a vendégekhez és Zaurbek bejelentette: — Barátaim, bocsássatok meg nekem, hogy félrevezettelek benneteket. Nem én nősülők, hanem a húgomat adom férjhez a bátor Szoulahhoz! — Az én szívemből kihunyt a szerelem tüzel — felelte Szolulah. — Ez az én kívánságom, fivéremi — mondta Zaurbek és fiatal párját kihozta az amharából. Szoulah szive megremegett. — íme, a menyasszonyod! Hidd el nekem, hogy ugyanolyan ártatlanul megy hozzád, mint amilyen ártatlanul jött Ide — Zaurbek kezében megvillant a kard. Aztán ujját, amellyel a vonalat rajzolta a leány ruhájára, az asztal szélére helyezte és ... egy csapással levágta a kardjával. Zaurbek ezután még sokáig harcolt népéőrt. Bátran és férfiasan. S amikor ereje már fogytán volt, házat épített a sziklán, s ott élte le hátralévő napjait. Így tudtak szeretni régen hegyeink bátor fiai. Aki meg akar győződni róla, jöjjön el hozzánk és látogassa meg Zaurbek kegyelettel tisztelt sziklaházát. Siataí finn költők HAZAMNAK KIABALOK Hozómnak kiabálok: hazám, eged és földed kinyíló szem bogaramba hullott, az anya a mezökre ballag gyermekével a lóherével bevetett mezőkre s az első madár csőrén kibuggyan a dal egyre ereszkedve egyre közeledve, hazám, bernied a falvak öröme zsibog egy lány indul el a harmatverte füvek között, dalol s maga se halija hogy az erdős hegyhát<A visszaválaszolnak a háta mögül. D a, CL, o X a A CU Hazámnak kiabálok, a hűvös szélben zizeg a homok és huHám veri a szik la pod okot: hazám, egy férfi indul meződre s az erdők homályából hazaballag este megöleli az asszonyt, gyermekét s az öregeket, hazám, itt érzi a férfi gyeped szelíd illatát már a halála előtt. VERSEK rtrt C & ÍO C IRT > Itt ragyog körülötted e mostszületett síkság még kődtől nedves de tiszta mint az álom oldalt a tenger mélyen alattad a föld fent a végtelenség neked és a síkságnak kiáltoz a létezésről Bámul rád és kérdezősködik Vékonyka fényben imbolyogsz arra-erre Szemed előtt elpattan az éj és rettegsz; senki sem fél, se a madár, se az este, te félsz csak. Atvogy árad az erdő és ahogy ring a folyó, táncolsz a fényben. KAMBRI U V G fi A EI TTT KJ I <RI > <u W Vitorlázunk. Feldereng a Helleszpontosz, A nap a tengerbe omltk mint véres áldozat. A varázslatot és a jóslatokat tisztelet lebegi körül. Imákat mormolnak a pogány templomok. S a csípők: lejtők békéről álmodnak gyümölcs helyett. Csiga és kő itt majdnem egy te®t. A lomha krokodilok a kőre szegeződtek, forró szájuk liheg, farkuk nyugtalan csapdos. És mohó szemek fecskéket kutatnak és zenét. Jó későre jár. A körmökben áramlik a mész. Megkövesedik. Akár a jóslatok. Csak mikor eljön az éjjel akkor lendítik Poszeidon szörnyei tovább az utazókat. Semmi sem halt meg. Hullámzik a kő, az atomokban szél jór és viharok. S hámját ledobva a szél továbblohol. A madár szárnya szétterpeszkedik ós betakarja a kúszó lelkeket. Készül o világ. Az emberek a gerincesek most már aligha fogamzonak tovább, megzavarodva várják mi lesz. iávorszky Béla (ordítása* Fordította: SARKŰZI GYULA Pentti Holappa 1927-ben, Väino Kirstinä 1936-ban. Eeva-Liisa Manner 1921-ben született. 1967. VII. 8 K