Új Szó, 1967. július (20. évfolyam, 179-209. szám)

1967-07-08 / 186. szám, szombat

Az Alma Mater ódon falai között A meghiuó szombat este hat /\ órára szólt. De hat órakor ' ' a társaság jelentős része már korul ülte az Európa-szálló kerthelyiségében összetolt asztalokat. A közelben ülők nagy érdeklődéssel figyelték a deresedő nagyapák diákcsinyeket idéző vidám tere-feréjét. Lám csak, hát ez ki lehet? — hajolnak össze találgatva, s szemük a bejáraton, ahol szép felesége és fia társaságában, mint a műugró, mielőtt elszakadna az ugródeszkától, ott áll egy tisztes korú, de még mindig szemrevaló férfi. — Lacikám! — szalad feléje Zsömbfirgi Józsi, és szinte elvész a magas férfi karjai között. Onnan kiáltja vissza s hangjában táncol az öröm: — Fiúk, ez a Sedivy Laci! — Igazán? Lacikám, gyere, hadd csókoljalak meg! Ez a családod? — Hangzik jobbról is, balról is a nagy csókolózás és ölelkezés közben. Űjabb sör, gyümölcslé kerül az asztalra s míg a családtagok — ahogyan ez már ilyen alkalmakkor lenni szokott — kissé félszegen, idegen szemmel figyelik a társaságot, a Sátoraljaújhelyről érkezett dr. Sedivy László ott foly tatja társaival a beszélgetést, ahol negyven évvel ezelőtt abba hagyták. Mert nem mindennapi esemény szemtanúi lehetünk. Negy venéves érettségi találkozóra gyülekeznek itt a híres komáromi gimnázium volt tanulói. — Két tanárunk már itt van közöttünk. Mit gondol, kik az ok? — fordul hozzám dr. Zsemlye Károly nyugdíjas orvos. — bagikám, ne adj már megint találós kérdéseket — kiállta Zsömbörgi bácsi, aki szünet nélkül lót fut főrendezői teendőiből kifolyólag, de azért az évődést nem mulaszthatja el. — En ráérek, már nyugdíjas vagyok, de Te Pöcök, csak dógozzál, — nevet tele szájjal az, akit nyolc éven át Daginak csúfoltak, ma sem kétes, hogy miért. Lehet, hogy annak idején egyesek szemében könnyet is csalt a gúnynév, hiszen tudjuk, milyen kegyetlenek néha a gyerekek. Ma viszont büszkék az osztályadományozta névre s arra is, hogy társaik még ma is emlékeznek rá. De a legbüszkébbek volt iskolájukra, melynek falai között életük legszebb élményeit élték át. 1927 ben, negyvenkét fiatal — 35 fiú és és 4 lány — érettségi zett a komáromi bencés gimná zium VIII. osztályában. Később 26 közülük még főiskolát, egye temet végzett. A tízéves találka zón csaknem valamennyien megjelentek, de azóta bizony többen végleg hiányoznak közű lük, másokat pedig olyan messzeségbe vetett a sors, hogy hírt is ritkán hallani felőlük. Ám Antal Pál az egyetlen, aki ről az érettségi óta semmit sem tudnak. Tizenkét zsidó fiú járt az osztályba, valamennyi a má sodik világháború áldozata lett. Azóta még további két osztály társuk távozott az élők sorából, mint ahogyan két évvel ezelőtt elhunyt Pataki Maurus osztály főnökük is és Kovai Béla sze retett tanáruk sem tudta kivárni a negyvenéves találkozót, né hány héttel ezelőtt örökre le hunyta a szemét. 7

izennyolcan biztosra ígér ték részvételüket. Többen levélben igazolták távol maradásukat. Scheiner Teréz Sydneyből, Sánta Ferenc Cey Ionból, Kassányi József újságíró Clevelandból, dr. Dúsné, Szabó Ilona Szegedről, dr. Búkor Lajos Szeghalomból üdvözölte a volt osztálytársait. Fiatalos üdvrivalgás szakítja félbe a beszélgetést. Alig kap levegőt, úgy körülveszik, csókol ják az asztalhoz közeledő töré keny asszonyt és hatalmas fér jét. Sedivy Etelka a Szovjetunió ból, Ungvár mellől érkezett a ta lálkozóra. — Petluskám! Negyven esz tendeje nem láttalak, de sem mit sem változtál! — simogatja csókolja az örömében könnyezi, jövevényt dr. Zsemlye Károly majd huncutul társaihoz fordul. — Pöcök, Csusza, Szuszed, gyer tek hamar, itt van Petluska, csó koljátok meg! Tudom, 40 év vei ezelőtt szívesen megtettétek volna, de akkor nem engedte most bepótolhatjátok! — Nem kell sok biztatás Petluskát any nylan, oly sok szeretettel becé zik, hogy a férjben talán felütné fejét a féltékenység, ha nem fogadnák őt is barátként, test NEGYVENÉVES ÉRETTSÉGI TALÁLKOZÓ KOMAROMBAN vérként. Ez kijár Petluska élettársának ... Még el sem ül a csend Petluska körül, amikor Boros tiszteletes úr, református lelkész ugrik fel az asztaltól és nagy fürgén szalad ifjúkori testi-lelki jóba rátja, Gálffy Béla üdvözlésére. Folyik a csevegés, Karácsonyi csillagszóróként sisteregnek az emlékek szikrái, egy-egy percre mosolyt varázsolnak az arcokra, amelyekről az eltelt évek nyomait most letörölte az ifjúi boldogság. Hét órakor Zsömbörgi józsi bácsi a program szerint felszólítja a társaságot, hogy vonuljanak át az általános középiskola csaknem 60 esztendős épületébe. Az iskola tanári szobája díszbe öltözve fogadja a vendé geket, akik négy évtizeddel ezelőtt ebben a helyiségben álltak remegő térddel, izzadt tenyérrel az érettségi biztos előtt. A táb Ián néhány meleghangú üdvözlő szó. a régi tabló és az érett ségi jegyzőkönyv. Azt veszik kö r üt és régi magukat, barátaikat keresik rajta. A főrendező puritán üdvözlő szavait követve az Alma Mater falai között felcsendül a „Gaudeamus igitur ..." Éppen úgy cseng az ősi diákdallam, mint 40 évvel ezelőtt, csak mintha a hangok érces izzása kissé megkopott volna, de nem, nem csupán a meghatottság könnyei vonják fátyolba a hangszála kat... Domonkos Kálmán emelkedik szólásra, ő tartja az ünnepi be szédet. „Non scolae, sed vitae discimus!" hirdeti a több mini 2000 éves latin közmondás, amelynek örök érvényéről az élet győzött meg bennünket, — mondja többek között. Szavait meghatott figyelemmel követi mindenki, az asztal másik sarkán ülő bájos felesége és szép fiatalasszony lánya is. — Nem szeretnék másutt élni, és büszkeség tölt el, hogy a Komáromi Általános Középiskolában tanítva azokon a lépcsőkön járhatok, azok között a falak között élhetek, ahol apám és előtte annyi kiváló ember töltötte ifjúsága legszebb éveit — mondja Oláh Imréné, Domonkos Ica matematika és fizika tanár. Majd dr. Borka Géza szólalt fel a jelenlevő Valach Ferenc és az érkezését igérő Biró Lucián tanárok nevében is. — Bepillantva az érettségi naplóba, látom, micsoda nehéz kérdéseket adtam nektek gyerekek. Ma nagyon csodálkozom, hogy felelni tudtatok rájuk, sőt néhányan kitűnőre feleltetek. — Ahogy beszél, ajka körül bölcs mosoly incselkedik. Haja hófehér, azt mondják egészsége is megtört, de nem látszik korosabbnak tanítványainál, szelleme izzik, humora ma is szl porkázik. Cicerót idézi, aki „60 éves tacskóként" az öreg kor szépségeiről énekelt. — Ciceró tévedett, velem együtt sajnálhatjátok, hogy megöregedtetek. De fiatalosan dobban meg a szí vünk, ha a 40 év előtti Komá romra gondolunk, az volt a világ legszebb városa! Ifjúságunk városa! — még szeretne mondani valamit befejezésül, de az elfogultság könnyei elfullasztják hangját. Egy órácskát töltöttek az öreg -diákok a szívükhöz nőtt píros téglás épületben. Felejthetetlen óra volt. Aztán felhangzott a Ballag már a vén diák... s a deres fejű vén diákok szép lassan kivonultak ifjúságuk örömeinek és bánatainak, reménységeinek és csalódásainak, meg a titkolt szép diákszerelmeknek a színhelyéről. A modern Európa-szállóban már hófehérre volt terítve az asztal, hangolt a cigányzenekar. Nincs helye bánkódni az tdő elszállta felett, ló vacsora, vidám tréfálkozás tette maradandóvá, a közös múlthoz méltóvá ezt az estét . . . Vasárnap reggel 9 kor már új ból kopogtak a léptek az Alma Mater folyosóin. Régi osztályukba látogatnak el a vén diákok, utána pedig osztályfőnökük sírjára helyezik a kegyelet virágait. Ugyanabban az órában minden városban, ahol volt tanárjaik hamvai nyugszanak, virágot helyeznek ezek sírjára, múlhatatlan tiszteletük kifejezéséül. A nap többi részét séta, városnézés, a régi kedves zugok felkeresése tölti ki. A komáromiak büszkén mutogatják városuk óriási fejlődését, a szocializmus építkezéseit. A m percnyi pontossággal Z_1 indulnak a vonatok, autóbuszok, kit erre, ktt arra szólít a család, a kötelesség. A búcsúzkodásnál többnyire a zsebkendő is előkerül. S minden kézfogás, minden ölelés néma fogadalom: Tíz év múlva találkozunk! Ogy legyen! Kívánja az újságíró, kinek szívébe beköltözött az irigység ennyi szeretet, ilyen bensőséges összetartás láttán. SKAUNA KATALIN Két asszony — anya és leánya ül a vádlottak padján. Az idősebb hatvanhét éves. hajlott hátú, fénytelen szemű megtört öregasszony, arcán ezernyi ránc. A fiatalabb huszonöt éves, sudár termetű, sápadt arcú. Tekintetük mereven szegeződik a bírók felé, de talán nem is látják a fekete talárban ülőket, gondolataik messze járnak. A vád ismertetésekor fojtott, elcsukló zokogás tör fel belőlük, s könnytől ázott fehér zsebkendőjükbe temetik arcukat. A fiatalabb nö a bíró felszólítására fegyőr iíséretében kimegy a teremből, az idősebb pedig a bíróság elé lép. Fakó, színtelen hangon beszélni kezd .,. i- Nem tehetek róla!... miért is nem mondta előbb a lányom, mi van vele... De ilyen váratlanul .... 1967. A

lakodalom nagy esemény minden családban. Kiváltképpen nagy az öröm, ha a menyaszszony a helyi szokás szerint már jól benne van az eladósorban. Így volt ez most is, huszonöt éves a menyasszony, vele egykorú barátnői rég férjhez mentek már, s most elérkezett az ő ideje is. Öreg édesanyja nehezen várta ezt a napot, végre lemegy ez a gond özvegyi fejéről. Rendes, tisztességes, jóravaló fiatalember veszi el a lányát, egyedülálló árva fiú, bizonyára megbecsüli majd a feleségét, jó dolga lesz nála, saját házba költözik, boldogan élhet nek. — A másik lányomnál készültünk a lakodalomra, mert az ő házuk tágasabb. Szegény, négy gyerekkel fiatalon özvegy maradt. Sok a gondja, baja, mégis hozzájárult a lakodalmi költségek fedezéséhez. Pénteken reggeltől estig sülöttünk, főztünk, felesleges bútort kiraktuk a szobából, hogy elférjenek a vendégek. A menyasszony is ott sürgöttlorgott egész nap. Este a négy unokámat magammal vittem aludni, mert náluk kiraktuk az ágyakat a szobából... NEMSOKARA A LÁNYOM IS HAZAJÖTT. NAGYON KÜLÖNÖSEN VISELKEDETT, GYOMORGÖRCSÖKRE PANASZKODOTT, JAJGATOTT . . . — Vizes ruhát tettem rá, aztán lefektettem s lepihentem én is. A fáradságtól hamar elnyomott az álom. Egyszer csak hangos sikoltozásra ébredtem. A lányom vergődött az ágyon. Megkérdeztem tőle, mi baja, hívjunk-e orvost. De csak azt hajtogatta, nem kell orvos, periódusa van, attól fáj a hasa. Az unokák ís felébredtek. Elhívtam az anyjukat, vigye haza őket. A lányom a nővérének sem mondta meg, mi a baja ... —- Akkor tudtam meg az állapotát, amikor hajnali négy óra körül gyereksírást hallottam az ágya felől. Azt hittem, menteo összedől velem a világ. Reggel hatkor jön a menyasszonyért a vőlegény, aki nem a gyerek apja. Meghívtuk a vendégeket, mindent előkészítettünk a lakodalomra. Csak a gyerekszülésre nem készültünk fel. Semmiféle babakelengye, még csak egy ingecske sem volt a háznál.. Mit tegyünk, tördeltem a kezem ... Jaj, mit tettél velünk, te lány, mit tettél magaddal... Világ csúfja leszünk ... Otthagy a vőSzükség volt erre, meg kellett ennek a szörnyűségnek történnie? — Nem tehetek róla — motyogja bírái előtt az öregasszony, és görnyedt teste még mélyebbre hajlik. — Mindent bevallottam, én tettem egyedül, nem biztatott rá senki. Inkább a nyelvét harapná le, mint hogy olyan szót ejtsen, amivel ártana lányának. Mély hallgatásba burkolózik, amikor a szembesítésnél a lánya beváltja, hogy igenis ő bújtotta fel a gyilkosságra. — A FIATAL TANÍTÓVAL MÄJUS ELSEJÉN ISMERKEDTEM MEG — válaszolta a tanácselnök kérdésére a fiatalabb vádlott. — AMIKOR JÚNIUS EGYIK NAPJÄN MEGMONDTAM NEKI, HOGY ÁLLAPOTOS VAGYOK TÖLE, ÉS MEGKÉRDEZTEM: MOST MIT CSINÁLJAK? EGY DARAB ZSINEGET ADOTT A KEZEMBE ÉS KIJELENTETTE: AKASSZAM FEL MAGAMAT! „Fojtsa meg, édesanyám!" legényed, mindenki rajtunk nevet majd a faluban ... DE HA NEM TUDNA MEG SENKI... JAJ, ERRE MÉG GONDOLNI IS ROSSZ . .. DE NINCS MÁS MEGOLDÁS . . . MEG KELL TKNNI A LEÁNY BOLDOGSÁGÁÉRT, HOGY ELKERÜLJÜK A SZÉGYENT . . . Hárman vannak a szobában, az anya, mellette a csöppség, aki néhány perccel azelőtt hangos sírással jelezte érkezését, s ott az öregasszony, az anya, illetve már nagyanya. A csecsemő sír, az anya dermedten fekszik. Csak néhány szót ejt, s ezek az életadás után a halált jelentették. Az öregasszony lelkében vihar dúl, gondolatai vadul kavarognak agyában, idegszálai pattanásig feszülnek ... Három gyermeket nevelt fel, az utóbbi másfél évtizedben özvegyen, négy kis unokájára féltő gonddal vigyáz, amíg anyjuk a szövetkezetben dolgozik,.. Tisztességben őszült meg, de most nincs más lehetőség. Az újszülött nem akadályozhatja a lány boldogságát... A DUNYHA RÁSZORULT A PARÁNYI SZÁJRA, ELHALLGATOTT A SlRÁS, NÉHÁNY PERC MÚLVA MOZDULATLANNÁ DERMEDT A KIS TEST. A KONYHÁBAN ÁLLÖ FEHÉRNEMÜS LÁDA LETT A KOPORSÓJA. — Motorkerékpáron járt utánam a tyúkfarmra, ahol dolgoztam. Szerettem és ő kihasználta ezt. Később azt mondta, nem kellek neki, más lánynak udvarol. Önző, cinikus magatartás a férfi részéről, aki bajba hozott egy lányt. Sajnos, nem egyedülálló eset, legfeljebb ezúttal nem a magzatelhajtást engedélyező bizottság közvetítette a probléma megoldását, hanem az a lehető legtragikusabb módon oldódott meg: emberöléssel, egy csecsemő életének kioltásával. A törvény nem tesz különbséget abban, hogy idősebb ember vagy éppen akkor született csecsemő életéről van-e szó. A tetteseknek mindenképpen felelniük kell. Az anya és annak édesanyja a törvény értelmében megbűnhődnek tettükért. De a megölt csecsemő apja büntetőjogilag nem vonható felelősségre. Továbbra Is száguldozhat motorkerékpárján a lányok után, más nőket csábíthat el. Közben talán már túltette magát azon, hogy felelőtlen magatartásával tragédiát indított el egy család életében, könnyelmű szerelmi kalandja miatt súlyos helyzetbe került több ember. Büntetőjogilag nem vonhatók felelősségre az ilyen felelőtlen elemek, akik elcsavarják a hiszékeny lányok fejét, s amikor bajba hozzák őket, cinikusan továbbállnak. BÜNTETŐJOGILAG NEM VONHATOK FELELŐSSÉGRE, DE ERKÖLCSILEG ÖK IS FELELŐSEK! A lánynak, aki már szíve alatt hordta magzatát, októberben udvarolni kezdett egy falubeli fiatalember. Jóravaló, derék ember. Megkérte a lány kezét, megtartották az eljegyzést, kitűzték az esküvőt. Egyre közeledett a lakodalom napja, s vele együtt a szülés ideje is. Egyedül a lány tudott állapotáról, meg a gyermek apja. Környezete, még anyja és vőlegénye sem vette észre, hogy várandós. Amikor annak az emlékezetes napnak a reggelén a vőlegény bekopogtatott mátkája ablakán, az már felöltözve várta. Sápadt volt, zaklatottnak látszott, de ez lehetett a lakodalommal együtt járó Izgalmaktól is. Ugyan kl gondolta, hogy röviddel azelőtt rendkívüli eseményeket élt át. A lakodalmi nap minden további mozzanata úgy zajlott le, ahogy előre eltervezték. A kismisén megáldoztak, amint ezt a katolikus vallás szabályai házasságkötés előtt előírják. Utána az anyakönyvezetőhöz mentek, majd délután a templomi esküvő következett. Ezt követte a menyegző, a hajnalig tartó vigadás. Az újdonsült asszony csodálatos lelkierővel viselte a fáradalmakat. Csak nagyon megviseltnek és gondterheltnek látszott. Gondolataiban vissza-visszatért az előző éjszaka képe, fülében visszacsengtek saját szavai: „FOJTSA MEG, ÉDESANYÁM! NE ÁLLJON A BOLDOGSÁGOM ÚTJÁBA!" Szükség volt erre a szörnyű tettre? Nem volt rá szükség. A tárgyalás Ideje alatt egy rokonszenves fiatalember álldogált a folyosón. Viselkedésén látszott, hogy rendkívüli módon érdeklik a bent lejátszódó események. Tanúként Idézték meg, azért nem mehetett be. A fiatalember a másodrendű vádlott férje... Amikor beszólították, a bíró kérdésére határozott hangon kijelentette: — AMENNYIBEN JÖVENDŐBELIM MINDENT ELMOND NEKEM AZ ESKÜVŐ ELŐTT, AKKOR IS FELESÉGÜL VETTEM VOLNA! FELNEVELTÜK VOLNA A GYEREKET. NEM ÉREZTETTEM VOLNA VELE, HOGY NEM ÉN VAGYOK AZ APJA. A TÖRTÉNTEK UTÁN SEM VÁLOK EL TÖLE! MEGVÁROM, AMlG LETÖLTI BÜNTETÉSÉT ÉS HAZAJÖN. BlZOM BENNE, HOGY MÉG BOLDOGAM ÉLHETÜNK! GAL LÁSZLÓ