Új Szó, 1967. július (20. évfolyam, 179-209. szám)
1967-07-08 / 186. szám, szombat
H É'T V É G I HÍRMAGY ARAZATUNK Westmoreland katonát kér A közel-keleti háború néhány hétre elterelte a világközvélemény figyelmét Vietnamról. A washingtoni hadügyminisztérium azonban már hónapok óta dolgozik a háború fokozásának tervein. Amikor az izraeli agresszió idején De Gaulle elnök kijelentette, hogy a közel-keleti ellenségeskedések hátterében ugyanazok az erők állnak, amelyek Vietnamban is szítják a háborút, és a két konfliktus összefügg — az óceánon túl epés és durva megjegyzéseket tettek az elnökre. Pedig még alig hallgat tak el a fordán-folyó és a Szue zi-csatorna partján a fegyverek, a New York Times szerkesztőségi cikkében már azt írta: „A Pentagon helyesli az izraeliek vilálámháború-taktikáját, és javasolja, hogy az Egyesült Államok hasonló taktikát alkalmazzon Vietnamban." Egyes forró fejű képviselők teljes mértékben támogatják a szélsőséges tábornokok követelését. A floridai Sikes ugyancsak azt ajánlja, hogy „ne vesztegessenek feleslegesen időt diplomáciai trükökkel". Tanuljon Amerika Izraeltől! • Ismert zsarolási módszer Az amerikai sajtó, rádió és televízió eddig arról igyekezett meggyőzni az egyre nyugtalanabb amerikai közvéleményt, hogy a vietnami veszteségek jelentéktelenek, hogy az amerikai országutakon hétvégi autóbalesetek következtében többen vesztik életüket, mint a vietnami harctereken. Az utóbbi hetekben ez a hang teljesen megváltozott. Az egyszerű halandó szinte képtelen megérteni, hogy a propagandagépezctet miféle „őszinteségi roham" fogta el. Egyszerre beismerik, hogy az Egyesült Államok a Vietnami Demokratikus Köztársaság felett elvesztette F—105 Tunderchief típusú vadászgépeinek több mint a felét, ami legalább egymilliárdos anyagi veszteség (a hadi jelentések eddig csak néha ismerték be egy-egy gép elvesztését). A hírügynökségek naponta adják az amerikaiak tudtára, hogy csapataik súlyos veszteségeket szenvedtek a partizánokkal vívott harcokban, és csak igen nagy áldozatok árán tudják tartani magukat. Az igaz, hogy az amerikaiak súlyos veszteségeket szenvednek, de az, hogy ezt ilyen drámai módon tálalják a közvéleménynek, ez jól ismert propagandafogás. Fel akarják heccelni az egyszerű amerikaiakat, hangulatot akarnak teremteni ahhoz, hogy újabb százezer ka tonát küldhessenek Vietnamba. Gyorsan kell küldeni az utánpótlást, mert — amint azt U. S. News and World Report megállapítja — az amerikai veszteségek is gyorsan növekednek. Május utolsó hetében 2941 volt a halottak és a sebesültek szám«. „Ha a veszteségek ugyanolyan gyorsan szaporodnak, mint az év első öt hónapjában, az idén az amerikaiak vietnami halottai nak és sebesültjeinek száma elérheti a százezret." • McNamara újra Saigonban Westmoreland tábornok, a dél-vietnami amerikai főparancsnok legalább 100—150 ezer további katonát kér, és a VDK elleni kíméletlen bombázások fokozását sürgeti. Ezzel az ott állomásozó hadsereg létszá ma 460 000-ről 600 000-re növekedne. Vannak azonban olyan hangok is, hogy még ez is kevés, és az év végéig 700—750 ezerre kell emelni az amerikai katonák létszámát Dél-Vietnamban, hogy eredményesen tudjanak szembeszállni a hazafiakkal, akik a most kezdődő esős évszakot nagyon jól ki tudják használni. A háború további kiterjesztése részleteinek megvitatására utazott McNamara hadügyminiszter Saigonba. A katonai parancsnokkal meg akarja vitatni az elkövetkező hónapok hadászati terveit és a háború folytatásához szükséges anyagi feltételek kérdését. Washingtonban már szinte biztosra veszik, hogy a hadügyminiszter visszatérése után megindulnak a további csapatszállítások. Egyelőre azonban még problematikus, hogy honnan teremtik elő a sok tízezer katonát. A főparancsnokok egyesített bizottsága azt ajánlja Johnsonnak, hogy mozgósítsák a tarta lékosokat, akiket egy-két hóna pon belül harcképes egységekké lehet kiképezni, és Vietnamba lehet küldeni. A. Fehér Ház azonban egyelőre ellenzi, a mozgósítást, inkább a sorozás! szigorítja meg és a különféle támaszpontokról helyez át egységeket. Ezenkívül a fontosabb szakembereket a katonai szolgálati idő letelte után is a hadseregben tartja. Ha a tábornokoknak sikerül kierőszakolniuk még egy ne gyedmtllió katona Vietnamba küldését, ennek súlyos követ kezményei lehetnek az egész amerikai gazdaságra is. • Hadigazdálkodás az USA-ban? Neves amerikai politikusok gyakran hencegtek azzal, hogy az amerikai gazdaság megrázkódtatás nélkül elbír egyszer re három-négy vietnami háborút is. A folytonos eszkaláció azonban egyre mélyebbre rántja Wa. shingtont a háborúba, és a kiadások éitéke lassan már csak csillagászati számokban fejezhető ki. A francia Express szerint az Egyesült Államok a vietnami háborúra ma már annyit költ. mint a második világháború legköltségesebb éveiben. Egy év múlva ez a háború tartamát, nagyságát és kiadásait tekintve, az Egyesült Államok történelmének legnagyobb háborújává válik. A már említett V. S. News and World Report kiszámította, mit jelentene, ha 450 000 helyett az Egyesült Államoknak 700 000 katonája lenne Vietnamban. 450 000 katona esetén 700 000 katona esetén Vietnami háborús kiadások: 23 milliárd dollár 34 milliárd doilsr Az egész katonai kiadás: 74 miliárd dollár 85 milliárd dollár A teljes költségvetési kiadás: 136,5 milliárd dollár 147,5 milliárd dollár Költségvetési hiány: (adóemelés nélkül) 16,5 milliárd dollár 27,5 milliárd dollár 10 százalékos adóemeléssel: (október 1-től) 21 miliárd dollár A vietnami háború ilyen nagy arányú kiterjesztése — a lap véleménye szerint — megköve telné, hogy az Egyesült Államok áttérjen, a hadigazdálkodásra, ez viszont olyan kellemetlen következményekkel járhatna, mint az adóemelések, ár- és bérellenőrzés, növekedne az inflációs veszély és be kellene vezetni egyes anyagokra a jegyrend szert stb. Ezekből az eszmefuttatásokból kitűnik, hogy Washingtonban a kormánykörök komolyan számolnak a háború veszélyes kiterjesztésével, amely beláthatatlan következményekkel járna. SZŰCS BÉLA Befolyásolják a jéghegyek az időjárást? AZ IDEI TAVASZ általában hűvösebb volt, mint más években. Az időjárás e rendellenességét sokán azzal hozzák összefüggésbe, hogy az Atlantióceánon ez idén szokatlanul sok jéghegy úszik. Egyébként nagyon elterjedt ez a vélemény olyankor is, ha a szokásosnál hűvösebb a nyár. Kérdés tehát, mennyire indokolt ez a feltételezés, amely nyilván a jég tulajdonságainak, illetve erősen léhűtő hatásának ismeretén alapszik. Jéghegyek egyaránt keletkeznek a Föld északi s déli sarkvidékét ővező tengerekben. A tengervíz áramlása a jéghegyeket továbbsodorja, úgyhogy azok az óceánok melegebb térségeibe is eljutnak. Magától értetődő, hogy e vándorlásuk közben egy részük elolvad. Köztudomású például, hogy a grönlandi partok mentén keletkező jéghegyek fokozatosan délre, egészen az Atlanti-óceán térségébe sodródnak, éspedig azokkal az áramlatokkal, amelyeket jelentősen befolyásol a szelek mozgása. Ennek tudható be az is, hogy olyankor, amikor az Atlanti-óceán fölfitt hosszú ideig fújnak északi szelek, nemcsak a kelet-grönlandi és a labradori hideg áram erősödik a tengerben, hanem nagyon meggyorsul a grönlandi partok mentén keletkezett jéghegyek mozgása és déli irányba távolodásai is. A jéghegyek különböző nagyságúak, egyesek a szó legszorosabb értelmében óriásiak. Az Atlantióceán északi térségében 2 km hosszú és több száz méter magas jéghegyek is úsznak, éspedig úgy, hogy csak kisebb részük látható, mert az óriási jégtömegek ugyancsak óriási súlyuk miatt a víz alá merülnek. Ha észak felől hosszabb ideig áramlik levegő, a hideg levegő hullámai délre is eljutnak, vagyis Ilyenkor az Atlanti-óceán fölötl is hűvös az időjárás. Lehűti a levegőt a jéghegyek lassú, tehát hosszan tartó olva-dása is. Bár ez a tény vitathatatlan, az úszó jéghegyek csak másodlagosan, mondhatnók szinte mellékesen befolyásolják az időjárást. Az úszó jégmennyiség ugyanis csak igen csekély része a lehűlt tengervíz nagy mennyiségének és szinte elenyésző a hideg levegő óriási mennyiségének. Az olvadó jéghegyek ezért csak nagyon korlátozott téségben, vagyis helyi hatással hűtik le a levegőt. AMI A NÁLUNK VÁRHATÓ időjárás alakulását illeti, az olvadó jéghegyek erre s az Atlanti-óceán nyugati része, tehát a labradori áram közvetlen közelében gyakorolnak befolyást. Nyilvánvaló tehát, hogy az idei hűvösebb időjárását nem írhatjuk az úszó jéghegyek rovására. A levegő lehűlését a légtömegek akkori köráramlása, illetve a túlnyomórészt észak felőli beáramlása idézte elő. P. F. Mi akadályozza a lakások * *. * *» epite s et (CTK) — Szlovákiában általában nagy az épitoanyag-lliány, ami elsősorban az egyéni épfttetöket sújtja. Jelenleg egyre több a megkezdett, de be nem fejezett építkezés, ami különösen a családi házak építésére jellemző. Tavaly mintegy 30 000 ilyen lakás építését nem sikerült befejezni. Nagyon valószínű, hogy a különböző építőanyaggal való ellátás ez idén sem lesz kedvezőbb, amit az a tény is bizonyít, hogy a magánházak, illetve lakások építői mintegy 11 százalékkal kevesebb téglát kaphatnak, mint tavaly. Ez pedig anynyit jelent, hogy ez idén 2600 családi házzal kevesebbet lehet felépíteni, mint a múlt évben. Növeli a helyzet bonyolultságát az a tény is, hogy a termelőüzemek a múlt év decembere óla közvetlenül a vevőknek adhatnak el építőanyagot, minek következtében nem jut elegendő a fugyasztási szövetkezeiknek, ami végeredményben megnehezíti az építtetők folyamatos ellátását. A termelőüzemek rendszerint helyben adják el az igényelt építőanyagot, s ennek következtében rossz az ellátás ott, ahol nincsenek megfelelő termelőképességű üzemek. Ilyen a helyzet a galántai, a dunaszerdahelyi, a komáromi, a lévai, a Banská Bystrica-i, a trebišovi, a michalovcei járásban és másutt is. Az említett előnytelen helyzetben kedvező fordulatot remélhetünk attól, hogy a negyedik ötéves tervidőszakban Szlovákiában hat új téglagyár épül, és 14 régi üzem korszerűsítését is tervezik. •ZALKA MIKLÓS: B Ö R Z E K É S „Sem úr, sem szolga" •- gondolta. A tágas, széles kirakat bukkant föl emlékezetéből. Amikor elbocsátották őket azzal, hogy vége a proletárdiktatúrának, és markukba nyomták az egész doboz pántlikás szivart, meg a húszezer koronát, a városban csatangolt. Régi szállásán nem akart maradni. Tudták, hogy a Leninfiúk csapatában szolgált, a rendkívüli forradalmi törvényszék különvonatán, hogy a „Szamuely legénye". Nem csinált titkot az életéből. Ott maradni, lebukás. Ismerőshöz nem akart, csak bajt hozna rójuk. Éjszakánkén* néhány órát aludt a Rákos-patak környékén, grundokon, a budai hegyekben, nappal pedig járkált az utcákon. Akkor látta a kirakatot, a vaskos fekete betűket, a keresztbefektetett nemzeti színű zászlók alatt: „Török sorsjegy újra nyer", és az opjára gondolt. „Nincs proletárdiktatúra, van mézes madzag .. Ismét a paraszt arca villant a szeme elé. Hát ki értse meg, ha az sem akarja, akinek a bőrére megy a játék? Aki a munkással együtt döglik a lövészárokban? „Értsd meg ..." Amikor a vagon ablakából a paraszt után leskelt, még látta: komótosan lépkedve távolodott a vonattól, a fejét lehorgasztotta. „Akkor ki értse meg?" — nyilait belé, szeretett volna utánaszaladni, hogy ne menjen így el, nem lehet, hogy így menjen elé, értse meg... De érezte, hogy a paraszt nem érti, hiába mondja, magyarázza, a paraszt földet akar, lehetőséget, saját szerszámot. Szeretett volna kitalálni volamit, odanyomni a földet a markába, legyen az övé, személy szerint az övé, de valahogy úgy, hogy mégse saját szerszámot adjon a kezébe, csak ne menjen így el, nem szabad így elmennie ... A paraszt pedig ment, nem sietett, lehorgasztott fővel bandukolt, mintha elveszített volna valamit a kanyargós ös25. vényen, s most azt keresné, aztán eltűnt a földek hepehupái mögött. A vonat ablakából kinézve, dühös volt rá, amiért elment. Most fájt, mint az eleven seb. „Tőlünk ment el, és nem vette észre, hogy önmagát hagyta faképnél ..." Mintha ismét a kirakat vastag üvege előtt állt volna: „Török sorsjegy, újra nyer!" Felsóhajtott. „Aludni..." Furcsának tűnt, a paraszton bőszült fel akkor, és Anton fájt. Anton azóta egészen messzire került, akár más bolygón élne, a paraszt pedig, mintha a testvére helyébe lépett volna. Behunyta a szemét. Megpróbálta újra elképzelni oz óra hangjá\ akár a kerekek kattogását, és megpróbált nem gondolni a parasztra. De a paraszt fájt, a tiktak pedig tiktak maradt. VII. Csukott szemmel feküdt, mozdulatlanul. A halán*éka tüzelt. Az asztalon az összehajtott újság, benne a fénykép önkezével vetett véget az életének ..." — így írták. Nem hitte. Hazugság. Tibor és az öngyilkosság?! Csak úgy, minden további nélkül, öngyilkosság? Lehetetlen... Akkor előbb néhány csendőr kinyúlt volna az utolsó, az öngyilkos lövedékig ... Megölték. Anton követségbe jött. Ezzel Anton maga sem volt tisztában, őt csupán a szíve hozta, a testvéri szeretet. De a családot képviselte. Éppen aludni készült. Rettenetesen fáradt volt. Előző este érkeztek meg Kalocsáról, aztán mindjárt őrségbe osztották be a szovjet házba. Már nem emlékezett rá, ki szál 4 b e a szobába, hogy egy elvtárs keresi, lenn várja a hallban. Kicsit csodálkozott, ki az ördög keresheti? Eszébe ötlött, talán ugratni akarják. De azért felöltözött, és lemen*. Amikor meglátta Antont, megtorpant a lépcsőn, azt hitte, a szeme káprázik. Szólni nem tudott a meghatottságtól. Aztán rohant hozzá. A nyakába borult. Anton szemében könnyek csillogtak. A kapuban az őrség. A hallban is emberek. Nézték őket, kíváncsian. — Hazulról jöttem ... - Anton hangja rekedtes volt, reszketett kicsit, és megköszörülte a torkát: Már azt hittem, sose találok rád. Szlovákul beszélt. Jól esett, hogy szlovákul beszélt. Rég hallotta az anyanyelvét, és a dallamos szavak zeneként csendültek a fülébe, otthoni ízeket, emlékeket idéztek, elérzékenyült tőlük. — Anton ... - mormogta, és még mindig úgy nézett rá, akár oz égből potytyant volna ide. Anton kicsit zavartan mosolygott: — Én, hát. .. Nehezen értem ide, de mégiscsak sikerült... Persze, Anton a makacssógávol... Fejébe vette, hogy jön, és jött. Az őr a kapun belül állt. Leplezetlen kíváncsisággal fürkészte őket. Anton a fejével intett az őr felé: i- Beszélnünk kellene... — mondta. Szlovákul mondta. — A bátyám — szólt oda az őrnek. Feljön velem kicsit... Az őr beleegyezése jeléül biccentett, de Anton megszólalt: 1- Ne itt... Valahol, négyszemközit. Akár az utcán. Szlovákul. Kicsit értetlenül meredt Antonna, s megjegyezte magyarul: Nincs titkom előttük. — Az utca lenne a legjobb. Szlovákul. Pillanatra gyanút fogott, azért beszél Anton szlovákul, mert nem akarja, hogy 26. más is értse, amit mond. Elhessentette. Anton mindig szemérmes szégyenkezős természetű volt, feszélyezi a mások jelenléte. Megfogta a karjót: — Legalább összeismerkedsz velük, nagyszerű emberek... Rajtam kívül még egy szlovák van a szakaszban, örül majd, hogy hazai szót hall. i- Séta közben o legalkalmasabb . .. Nem unszolta tovább. Szólt a szakaszparancsnoknak, hogy kimegy a városba, és elindultak. Hallgatott Anton nem beszélt. Csak amikor a másik utcába fordultak, szólalt meg ismét szlovákul: — A régi kvártélyodon kerestelek, ott mondtak meg, hogy a Battyányi-palotában talállak... — Ide szállásoltak be bennünket — felelte. i- Rengeteget kérdezősködtem. Az emberek a vállukat vonogatták, mintha nem akarnák i*udai, hol vagytok. Valami furcsa mellékzöngét vélt érezni Anton hangjából. Haragudott értő magára. Képzelődik, de a jókedve elhagyta. — ... Tavaszon kaptuk meg a leveled . .: Akkor már mozgott a front. .. Apánk sírt. Azt mondta, megszakad a szive, hogy a vesztedbe rohansz... Nem tudjuk megvigasztalni. Most nyugodott meg valamelyest, amikor eljöttem ... — Apónk?! Hát apánk is szabad területen van — száján önkéntelenül csúszcí ii a magyar szó. Anton rövid szünet utá-n lelelte: — Apánk, otthon van . . . Szlovákul. Megállt, szembefordult Antonnal: (Folytatjuk)
