Új Szó, 1967. július (20. évfolyam, 179-209. szám)

1967-07-06 / 184. szám, csütörtök

Rossz az elnök? H

alász István pereszlényi traktoros szájából hallottam: Amióta Pásztor János mérnök a szövetkezet elnöke, egyre több a nézeteltérés. Tudását senki sem vonja kétségbe, de nem tud bánni az emberekkel. Felfogása, hogy a tagok csak dolgozzanak, a vezetőség majd gondolkozik helyettük. Ez az álláspontja viszont sérti az egyszerű szövetkezeti tagok önérzetét: nem cselédek ők, hogy mindent parancsszóra tegyenek. A löld, a jószág az övék, tehát mégiscsak van beleszólásuk, hogyan sáfárkodnak a közös vagyonnal. Jó, hogy főiskolát végzett az elnök, de azért nem ártana, ha meghallgatná a tapasztalt gazdák véleményét. A traktoros, hogy szavának nagyobb súlyt adjon, konkrét eseteket említ: az elnököt hibáztatja például azért, hogy tavaly 25—30 vagonnyi szénájuk tönkrement. Az elnök ragaszkodott hozzá, hogy a szénát bálákba préselve kazalozzák be. Viszont a tagok közül többen ellenezték, mondván: a széna vizes, baj lesz, ha bepréselik. Az elnök mégsem állt el eredeti elképzelésétől. A következmény: a nedvesen préselt, kazalozott széna befülledt, nagy részét csak almozásra használhatták. Hibául rója fel az elnöknek azt is, hogy ki akarta szántani a tagok háztáji szőlőjét. Csak a járás közbelépésére tett le szándékáról. Nehezményezik, hogy a tagság tudta nélkül lerendelte a Szabad Földművest, amit eddig a kulturális alapból fizettek elő a tagoknak. Legjobban azonban mégis azt fájlalja, hogy anyagilag megrövidítette a traktorosokat. Régebben a traktorosok, ha valamit szállítottak, nem voltak kötelesek segíteni a rakodásnál. Most meg, ha ke. resni akarnak, együtt kell dolgozniuk a rakodómunkásokkal. A prémiumot sem úgy kapják, mint régen. A tagok között is különbséget tesz. ö, amikor Így „ledegredálták" a traktorosokat, szeretett volna átmenni az állattenyésztésbe. Az elnök viszont hallani sem akart erről. Olyan embert tett a tehenek mellé, aki a szövetkezetnek nem tagja. És most lássuk az érem másik oldalát. P

ásztor János mérnök, a pereszlényi szövetkezetből ment a nyitrai mezőgazdasági főiskolára. Azelőtt is elnök volt. Visszatérése után a taggyűlés újból ebbe a tisztségbe helyezte. Amikor tudomására hoztam, milyen kifogások merültek fel ellene, egy cseppet sem lepődött meg. Inkább sajnálkozva mondta: — Tudom, hogy a Pista áskálódik ellenem. Csak azt nem értem, miért nem mondja a szemembe. Az irodám ajtaja mindenki előtt nyitva áll. Ha viszont velem nem akar tárgyalni, ott vannak a taggyűlések ... ű azonban egyenesen a minisztériumhoz fordult. Még ez sem volna baj, ha a való tényeket írná meg. Nem vádolom hazugsággal, de csak a maga szemszögéből látja a dolgokat. Azt gondolja, hogy ellene vagyok. Miért lennék? Én mindenkit aszerint ítélek meg, milyen munkát végez ... Az elnök szerint nem lett volna náluk semmi baj, ha nem rendezik a traktoros jutalmazását. Ezt azonban — állítása szerint — már nem halogathatták tovább. A gyaloginunkás szövetkezeti tagok zúgolódtak, hogy a traktorosok, amíg ők verejtékezve rakodnak, a hűvösön lazsálnak. A keresetük mégis jóval nagyobb, mint az övék. A szövetkezet vezetősége szintén aránytalanságot látott e téren. És ez a probléma nem csupán Pereszlényben vetődött fel, Járási szinten is foglalkoztak már a dologgal. A termelési igazgatóság később kiadott egy „sémát". A pereszlényi vezetők elfogadhatónak tartották, viszont a traktorosok ellenezték. A dolog lényege az volt, hogyha a szállítási távolság nem haladja meg az öt kilométert, a traktorvezetés nem terheli meg komolyabban a traktorost, akkor részt vállalhat a rakodásból. Erre úgy akarták rávezetni őket, hogy ötkilométeres körzeten belül a traktor vezetéséért csak elenyésző jutalmat állapítottak meg, de ha a traktoros segít a rakodásnál, a vezetésért járó jutalmon felül ugyanazt kapja, mint a segédmunkások. Ezt tartják Halász Istvánék igazság, talannak. És most jön a fogas kérdés: Kinek van igaza? Nehéz lenne egyöntetű választ adni. Inkább egy példát említek: Ipolyságon szintén szükségesnek tartották, hogy a traktorosok kisebb távolság esetén egyéb munkát is végezzenek. A szövetkezet vezetősége viszont a járás által kiadott sémát nem találta megfelelőnek. Ök a következőképpen csinálták meg a dolgot: szállításnál egy traktorra három emberrel számoltak: traktorossal és két rakodómunkással. Ha igy hármasban mondjuk 100 korona értékű munkát végeznek, az összeg 34 százalékát kapja a traktoros, a maradékon a rakodómunkások osztoznak. Így a traktoros munkája kellően van értékelve, és adva van a lehetőség, hogy még növelhesse a keresetét, ha a rakodást is vállalja: a harmadik ember része kettőjüké marad. A

gyakorlat azt bizonyltja, hogy az Ipolyságiak ezzel a megoldással közelebb jutottak a célhoz. A traktorosok vállalták a többletmunkát. Elégedettek, nemhogy elkészülnének a szakmából, hanem már-már gondot okoz a szövetkezetnek, hogy munkát adhasson valamennyiüknek. Pereszlényben viszont — az elnök szerint kevés a traktoros. A meglévők közül is egyesek — mint például Halász István ott akarják hagyni a traktort. Az állattenyésztésben szeretett volna elhelyezkedni. Az elnök viszont nem engedte. Ez esetben, ha józanul mérlegeljük a helyzetet, teljes mértékben az elnöknek volt igaza. A vezetőség Bussai Istvánt szemelte ki erre a posztra. Amikor azonban el akarta foglalni munkahelyét, Halász Istvánt már ott találta. A szövetkezet vezetősége ebbe az önkényes helyfoglalásba nem nyugodott bele. Halász Istvánnak mennie kellett az istállóból. Akármennyire is nehezére esett a dolog, egyet be kell látnia: önkényesen senki sem változtathat munkahelyet. Végül mégiscsak a vezetők felelősek a gazdálkodásért, tehát elsősor. ban őket illeti meg a jog, hogy úgy diszponáljanak a munkaerővel, ahogy a közös érdeke kívánja. Éppen ezért nem kellett volna rossz embernek kikiáltania a szövetkezet elnökét. M

ás elbírálást érdemel viszont az, hogy tavaly tönkrement a rengeteg széna. Az elnök szerint nem volt elég tapasztalatuk a préselt széna raktározásában. Most már tudják. Sajnos, magas volt a tandfj. Halász István kifogásolta a prémiumelosztást. Ehhez csak annyit: a múlthoz viszonyítva tényleg történt változás. Ma már nem „pausál" osztják a prémiumot, hanem érdem szerint. Nem igaz, hogy a traktorosokat mellőzték volna. Nézzük csak: Kútnyik Lajos 1311 korona, Boglár Gyula 1108, Bakó Mihály 1070 korona prémiumot kap. Halász Istvánnak viszont csak 626 koronát adtak, mivel a teljesítménye nem vetekedett az előbbi traktorosokéval. Azt hiszem ez így helyes is. Az újság lerendelése körüli problémák sem annyira egyszerűek. Az elnök azzal indokolja a dolgot, hogy az újságok sokszor hetekig az irodában hányódtak, sőt a postás sem mindig azoknak adta, akinek kellett volna. A lerendelés tehát a legkönnyebb megoldás, viszont célszerűbb lett volna, ha a postás kezébe nyomnak egy névsort, hogy ezeknek és ezeknek kézbesítse az újságot. És még a szőlőeset. Régebbi ügy. Ezért ehhez csak annyit: az elnök elképzelése helyes volt. Nyert volna vele a szövetkezet, meg azok is, akik tervét „megtorpedózták". A pillanatnyi egyéni érdekek azonban erősebbeknek bizonyultak a közösség javát szolgáló távlati elképzeléseknél. Mi legyen a további teendő? Ha én az elnöknek lennék, újból alapos megfontolás tárgyává tenném a traktorosok jutalmazásának kérdését. Ez Itt jelenleg a legfontosabb. Ebből erednek a nézeteltérések. Ez szüli a torzsalkodást, vádaskodást. Attól sem félnék, hogy esetleg csorba esne a tekintélyemen, ha korrigálnék olyan előbbi döntést, amiről később bebizonyosodott, hogy nem minden tekintetben szolgálja a fő célt: a szövetkezet előrehaladását. A

mi pedig az elnök és a tagok viszonyát Illeti: a vezetőnek csak megkönnyíti a munkáját, ha vitás kérdésekben meghallgatja a környezetében lévő emberek véleményét is. SZARKA ISTVÁN TV-javítás ügyéten Krátky Rudoll brutyi olvasónk irja, bogy az 1966 decemberében 4995 koronáért vásárolt tv-készüléke a szavatossági idő alatt most már ötödször van javitásban, utoljára több mint egy hónapja. A javítóműhely tájékoztatása szerint a javítás még hosszabb időt vehet igénybe, mivel nincs meg a szükséges alkatrészük. Olvasónk kérdi, kérheti-e a készülék kicserélését. Mivel a készülék hibáját a szavatossági határidőben jelentette, a polgári törvénykönyv értelmében igénye van annak ingyenes megjavítására. A vállalat a hibás készülékért szabad belátása alapján fij, hibátlan készüléket adhat javítás helyett. Ha a kifogásolt hiba nem távolítható el, a vevő kérheti az áru kicserélését vagy elállhat a szerződéstől. A vevő akkor is elállhat a szerződéstől, ha az áru hibáit ismételt javítással sem sikerült eltávolítani, vagy ha annak rendes használatát számos hiba nehezíti. Ha a hiba nem szüntethető ugyan meg, de a készülék egyébként használható, a vevő megfelelő árengedményt Igényelhet. Mivel az Űn esetében a javítás már hosszabb időt vesz igénybe, ajánlott levélben kérje készülékét új készülékre kicserélni. Joga lenne a szerződéstől Is elállni és ez esetben a vételárat visszakérni. OR. F. |. A lovosicei Eszak-csehurszági Vegyiművekben hazánkban elsőként kezdték a műtrágyát polietilén zsákokba csomagolni. Egy speciális beredezés önműködően megtölti a zsákokat. A zsákuk a gépsor futószalagján kerülnek a rakodóba. (O. Holan — CTK felv.J 'ZALKA MIKLÓS: BÖRZEKÉS Egyszemű, mint a kétszer kettő. Még ónnál is egyszerűbb, akár a pofon ... Miért nem értik? Életrol-halálról van szó, ós a frontok világosak. Vörös, vagy fehér? A vonalon szeretett volna lenni. A paraszt jutott eszébe ismét. Ott, Kalocsán. A vonat mellett. Egy paraszt, akár a többi. Pontosan olyan. Külsőre más, de belül, mint akármelyik paraszt. Szófukar és töprengő. Ezenkívül makacs, keményfejű, és a szeme mélyén gyanakvás lapult. Az a paraszt fájt. A rangyosülepű nadrágja fájt, a vásott csizmája, a szakadt inge, és a gyanakvó pillantása, meg a konok értetlensége. Szinte fizikailag fájt,.. Nem akart rá gondolni. Az óra ketyegett, és megpróbálta elképzelni, hogy a monoton ketyegés a kerekek csattogása a síneken. De a poroszt nem ment ki a fejéből. Ott állt, a szeme előtt, és a földet bámulta. Szerette volna megrázni, hogy értse meg .,. Az óra közben már kattogott. Anton sem értette ... Furcsa volt, hogy ez o pátoszt jobban fáj, mint Anton... A vonat robogott, és 6 dühös volt Tiborra, amiért itt van. A szikrák tüzes csíkokat húztak a vonat fölé. „Alom" t- gondolta, mert egyszerre a mozdony lapos tetején feküdt, és látta a hátrainamló szikrákat, meg önmagát is, o géppuska mögött. Szél visított, zúgott. Körül sötét. Vállán érezte Tibor tenyerét. Ösztönös mozdulattal nyúlt a géppuska foggantyúja után. Tibor átadta a fegyvert. ö dohogott magában: „...minden mocsok..." — és szerette volna, hogy ne Tibor legyen itt Valaki más. Egy 21. olyan szószátyár humanista. Egy szájtépő tolsztojárus, aki mindenkinek jót hirdet, és elítéli az erőszakot. Vagy akárki. Egy szocdem... Hadd lássa, miért kell az ököl, miért kell ütni... üssön... ő üssön ,.. Tiborra lesett a szeme sonkából. Ugyanúgy melengette tenyerét a vason, mint ő az imént. Elmosolyodott. Jó, hogy itt van, és hogy pontosan ő van itt, nem más. De azért dühös volt érte. „Elvből" — gondolta, és ezen mosolyogni kellett. Majd megmondja neki. Hadd nevessen. Gőz sziszegett, a pára, mint harmat permetezett rájuk. A pálya fénye messze siklott a sínpárra, s a távolban egynek tűnt a két csillogó vonal. — Nem az enyém ... — ez azonban a paraszt hangja volt. Keserű, konok hang, és ismét a fülébe csendült, de most már vádolt is: t- Nem az enyém... Nekem mindegy ... Föl rettent. Az óra ismét ketyegett. Az asszony oludt. Pillantása a mennyezeten merengett, nagyon sóhajtott. „Miért nem értik?" Szerette volna, hogy o paraszt értse. Maga elé idézte az orcát, s gondolatban nógatta, bólintson, hogy érti. De a paraszt nem nézett rá. Szeme a földre bámult, mint ott, a vonat mellett. • A torka elszorult, sírni támadt kedve, gyerekmód bőgni, és nem tudott. A melle hullámzott, mint a kovács fújtatója. Vonásai eltorzultak, mintha ki*öme a belső zokogása, de sírni nem tudott. És megkönnyebbülni sem. A panaszt a földet nézte. ö is a földet néz*e, és a szíve majd belefacsarodott: nem értette a parasztot, és a panaszt sem őt VI. Az óra közönséges ébresztőóra volt, és az edényes polc tetején állt, o kályha mellett. Nem nézett az órára. Hallgatta a ketyegését, és a lutrira gondolt. A parasztról mindig a lutri jutott az eszébe. Gyűlölte a lutrit, mint a bűnt. Az ártatlanságáért utálta. M.egtesz az ember négy számot. Potom pénz, fillérekbe kerül az egész. Ha elúszik, hát elúszik. Egy pohár sörrel kevesebb. Ha kihúzzák: vagyon. Gazdagság a semmiből. Tulajdonképpen sajnálta, hogy gazdagnak lenni kellemes dolog. Gyönyörteljesebb, mint az ital mámora, búfelejíőbb, mint a kártya izgalma, vagy a lóverseny. A lóversenyt is utálta. A kártyát is pénzben, és az italt szenvedélyként. Mindent megvetett, omi azt a célt szolgálja, hogy a világot feledtesse. Nem akart elbújni a vrlág előj. Hová Is lehetne? Meg akarta inkább érteni a világot, és változhatni rajta: ne legyen boj és gond, omi elől bújni szeretne az ember. Ügy érezte, olyasmi ez, mint a tüzérségi tűz, aki megszalad, azta smopnel lekaszabolja. A gránátok utánanyúlnak, akárhogy fu* is élőjük, és agyoncsapják. Aki azonban keresztül tör a tűzön, és elfoglalja az üteget, megmenekül. A tüzérség elől csak előre szobád futni. Ezt a legostobább baka is tudja, mielőtt a frontra kerül. Ott aztán még az okosabbja is elfelejti. Akár a lutri, a lóverseny, meg a mámor. Minden jankó tudja, hogy nyerni annyi a reménye, mintha kincset kutatna a pusztán. Volt, aki talált már. Példa van, dobra is ütik, akkora reklámot vernek körülötte, mintha mindenki nyert volna. A többi pediq bízik az Istenben, a szerencsében, amiben tetszik, és reménykedhet a következő húzásig. Attán me22. gint... Ha ugyanazokat a számokat újít. ja meg, engedményt is kap ... A gazdagság állandó reménye olcsóbb tíz percenttel... Gazdagnak lenni jó. Még sohasem volt gazdag. Csak látta a gazdagságot. Kápráztatóbb, mirvt a drágakő. Császári gazdagságot látott. Bele is ült, és nagyot nevetett. Nevetett mindenki, aki ott volt. A Nyugati pályaudvaron állomásozott a vonat. Az egyik külső vágányon pedig Ferenc József szerelvénye vesztegelt. Megnézték. Egy vasutas kísérte őket. Kívülről egy vonat és kész. Meg is jegyezte hangosan, olyan, akár a többi. — De erre nem írták rá, hogy hat ló; vagy negyven ember, — ve*ette közbe oz egyik társa. ö már a lépcsőre hágott, onnan felelt vissza: *- Nem hát, ezt egyetlen ökörre méretezték. Nevefek. Nevetett ő is. Beljebb haladt még egyre nevetett, és a kupéba lépve hirtelen elcsöndesedett. A kupéban nem voltak válaszfalok, az egész vagon egyetlen helyiségből állt. A falok vörös selyemmel behúzva. A tető is. A padlón vastag, bolyhos szőnyeg. Rajzolata pontosan követte a tető selymének csipkeszerűen finom szövésmintáját, és annyira vastag, hogy teljesen fölfogta a bakancsos léptek zaját. Szintén vörös. A függönyök is vörösek, nehéz bársonyból, súlyos aranyrojtozás díszítette valamennyit. Az egyetlen bútordarab, a bejárattal szemközt, kis pódiumon cikornyásfanagású szék. Támláján a vörös kárpitba beleszőve a kétfejű sasos, koronás császári címer, alatta a monogromm: I. F. J. A szék lába, karfája arannyal futtatva. — A trónterem ... — mondta halkan a vasutas. (Folytatjuk) 1967. VII. 4.