Új Szó, 1967. július (20. évfolyam, 179-209. szám)

1967-07-06 / 184. szám, csütörtök

Anyagi érdekeltség, felelősség 1967. II. 8. Miért tizet a járási építőipari vállalat ugyanazon munkáért kevesebbet, mint a központilag irányított üzemek? Ezt a kérdést több mint egy évtizedig szinte naponta hallották a Komáromi járási Építőipari Vállalat vezetői. S bármennyire is igyekeztek indokolni e kereseti különbséget, nagyon sok jó szakmunkás otthagyta a vállalatot. Elmentek olyan üzemekbe, ahol jobb kereseti lehetőséget biztosítottak számukra. A járási építőipari vállalatok ez időben a központi irányítószervek mostoha gyermekei voltak. E téren csupán a hatvanas évek elején történt némi javulás: megkapták a szükséges gépi felszerelést, de a rég óhajtott egyenrangúság elérésére, felemelkedni a központi vállalatok szintjére, csak az új gazdaságirányítás bevezetése adta meg a lehetőséget. A komáromi JÉV vezetői helyesen látták, hogy az új irányítási rendszer csupán előfeltételt teremtett, de nem szavatolhatja az eredményeket. Ezek a lehetőségek kihasználásától függnek. Márpedig az adott lehetőségek kiaknázását az emberek végzik, így az ő tudásuk, képességük határozza meg az eredményt is. Szükséges, hogy ezek az emberek azonos célokért küzdjenek, egyet akarjanak. Ezt az érdekazonosságot, amely a társadalmi követelmények teljesítésével az egyén igényeinek kielégítését is szolgálja, méghozzá úgy, hogy a vállalat is jobb gazdasági eredményeket ér el, mind a pártszervezet, mind a gazdasági vezetés előtérbe helyezte. A vállalatban helyesen kapcsolták össze a fejlődés rúgóját képező . erőket, — ez a titka, hogy a bérek és a munkatermelékenység arányosan emelkedett. MIT MUTAT A MÉRLEG? A vállalat vagyonának értéke 1960-ban 12 millió 320 ezer, ma 28 millió korona. Évi tervük ezidő alatt 30,5 millió koronáról 55 millió koronára emelkedett. Az első félévben pénzügyi tervüket — 25 millió 600 ezer korona — nyolcszázezer koronával túlteljesítették. Előzetes becslések szerint az év végéig 1,5 millió koronát adnak terven felül az állampénztárba. A vállalat szilárd tartalékkal rendelkezik, nincs szükségük bankkölcsönre, jól gazdálkodnak. Ami egyúttal azt is jelenti, hogy a munkások már nem 1250, hanem 1780 koronát keresnek havonta. Hasonló arányban emelkedett a mesterek, az építésvezetők fizetése ls. Az igazgatónak már nem kell „indokolnia" az alacsony bért, emelkedett a kereseti szint, megszűnt a „népvándorlás". Tarics Ferenc igazgató, — aki tíz éve került a vállalathoz igazgatóhelyettesnek — a változások indító okai között elsőként említi az úf gazdaságirányítás nyújtotta önállóságot, az anyagi ösztönzőket, a munkához való viszony alakulását. Fellazult a tervezési kötöttség, de a „tágabb tér" éppúgy serkentett a kezdeményezésre, mint ahogyan intett az óvatosságra. Lehetőségük nyílt, hogy egyre inkább maguk határozzák meg, hogy milyen feladatot vállalnak el, ugyanakkor a bizonytalan anyagellátás fokozottabb figyelmességre intette a vezetőket, így kényszerítette ki a lehetőség a felelősségteljesebb felmérést, és döntést. UTASÍTÁS HELYETT: ANYAGI ÉRDEKELTSÉG Az elmúlt évekhez képest lényegesen javult az egyes építkezések határidőre történtő befejezése. A gazdasági vezetők a [jobb eredmények eléréséhez felhasználják az ösztönzés különböző formáit. Az új jutalmazási rendszer lehetőséget ad az építésvezetőknek, hogy önállóan szabják meg: milyen munkáért fizetnek prémiumot. Ha egy részleg vezetője helytelenül használja az anyagi ösztönzőket, kimeríti a megszabott öszszeget, akkor kölcsönt kérhet az igazgatóságtól, ami természetesen nem jár dicsérettel. Nem szólva arról, hogy a kölcsönt vissza kell fizetnie. Persze mindenkor az a döntő, hogy mit eredményez a prémium a Vállalalatnak. Például a perbetei bevásárló központ határidőre való elkészítésére 19 ezer korona célprémiumot tűztek ki. Ha nem ezt az eljárást választják, akkor a több mint kétmillió korona értékű építkezés pontatlan átadásáért közel 60 ezer korona bírságot fizettek volna a megrendelőnek. A gazdasági eredmények alakulását jelentősen befolyásolja a munkaszervezés, amit viszont nem lehet elválasztani az anyagellátástól. Ez utóbbi közelről sem kielégítő. Az évi terv teljesítéséhez 5 millió 600 ezer téglaegységre volna szükségük, de szerződéssel csak 1 millió 820 ezret tudtak lekötni. Mivel téglára szükségük van, keresték a megoldást. Segítettek bővíteni Bátorkeszin a helyi téglaégetőt s innen félmillió téglát kapnak. Gondot okoz egymillió tonna cement, és a hiányzó tetőfedőanyag beszerzése ls. Gyakran kifogy a készlet, ekkor kénytelenek átcsoportosítani a munkaerőt, ami lassítja az ütemterv teljesítését. Nem szólva arról, hogyha ezeket a gyors intézkedéseket nem magyarázzák meg kellően a munkásoknak, akkor negatív hatásuk néhány napig érződik a munkafegyelmen. Természetes, hogy a külső negatív hatások mellett belső szervezési zökkenők is akadnak. Még csak most formálódik az üzemek közötti új kapcsolat s adódnak meglepő helyzetek. A gazdasági vezetőknek hozzá kell „edződni" a meglepetésekhez, helyesebben a minimumra kell csökkenteni hatásukat. Ez pedig 810 embert foglalkoztató vállalatnál nem egyszerű feladat. A múlt hónapban 480 munkahelyen dolgoztak, ami az anyagellátás és munkaszervezés szempontjából egyáltalán nem mondható előnyösnek. Jelenleg éppen elég gondot okoz a vállalat vezetőségének az 57 új építkezés és 21 helyen a nagy javítási munkák zavarmentes biztosítása. A tervfeladatok teljesítésének, lehetőségei náluk is hasonlók mint a szomszédos járásokban, és hogy az eredmények jobbak, az nem a véletlen műve. ŐSZINTESÉG, BIZALOM jellemzi az üzemi pártbizottság és a gazdasági vezetés kapcsolatát. E légkör kialakítása hoszszú évek munkájának eredménye. — Kölcsönös bizalom nélkül ma már nem lehet eredményesen vezetni egy vállalatot, — mondja az igazgató. — A pártbizottságnak joga és kötelessége a vezető szerep biztosítása. Szerintem minden kérdésbe bele szólhat, de tudnia kell, hogy mikor és hogyan. Mi a lényeges kérdéseket vitatjuk meg, a problémák megoldásáról tárgyalunk. Látni kell azt is, hogy az új gazdaságirányítás bevezetésével az igazgatónak mind többször kell kockázatot vállalnia a jobb eredmények elérése érdekében. Jó ha a pártbizottság bizonyos fokig ösztönzi a gazdasági vezetőket a kockázatvállalásra. Szükséges, hogy a gazdasági vezetők teljes mértékben élvezzék a pártbizottság bizalmát. Csak akkor mernek bátran kezdeményezni, ha tudják, hogy az esetleges sikertelenséget reálisan bírálja el a pártbizottság. — Nálunk az ellenőrzés alatt nem a „beszámoltatást" értik, hanem egy-egy határozat teljesítésének reális felülvizsgálását. S az igazgató, — bármilyen jogkörrel is rendelkezik — mégiscsak egy személy, a pártbizottság pedig a kollektív véleményt képviseli, több szempontból vizsgálja a kérdéseket. Az ellenőrzést nem tekintem soha bizalmatlanságnak, hiszen az őszinte vélemények meghallgatása csak segíthet munkámban. — Volt Időszak mikor egyes helytelen elképzelések megingatták a gazdasági vezetés és a pártbizottság közötti bizalmat. Ma — sőt mondhatom, hogy az árvíz óta — ez a kapcsolat jó, megfelel a követelményeknek. A vezetés és a pártbizottság határozottan egyet akar. Vállalatunk elsősorban azért tudta sikeresen teljesíteni a félévi tervet, mert a pártszervezet, a kommunisták valóban szervezték a pártonkívülieket a feladatok teljesítésére. A párt- és szakszervezeti gyűléseken is elsősorban a kommunisták bizonyították be munkatársaiknak, hogy keresetük a teljesítményüktől, becsületes munkájuktól függ. S hogy ezt mennyire megértették az emberek, azt Holczer László, az igazgatósági pártalapszervezet elnöke tényekkel bizonyítja: a feladatok túlteljesítését másfél millió korona értékű egyéni és kollektív kötelezettség vállalás biztosítja. Az értékük nemcsak papíron „létezik", — ezt a félévi tervteljesltés is igazolja — s az sem véletlen, hogy az igazgató az év végéig éppen másfél millió koronát akar továbbítani terven felül az állampénztárba. Ezen érték előállításához megfelelő anyagi és erkölcsi alapot teremtettek. A munkához való viszonyuk egyik fokmérője, hogy míg 1960-ban egy dolgozó évi munkatermelékenysége 43 ezer korona volt, az idén már 67 100 korona lesz. Ez tette lehetővé a prémium növelését s az előzetes becslések szerint az év végén átlag 570 korona nyereségrészesedésre számíthat egy dolgozó. Győri Ferenc, a szakszervezet üzemi bizottságának új elnöke azt is elmondta, hogy az építők napján nemcsak okleveleket, hanem 140 000 korona jutalmat is szétosztanak a vállalat dolgozói között. Az új gazdaságirányítás eredményeiről beszélgetve tőle hallottam az alábbi meghatározást: — Az ember nem gép, hogy kap üzemanyagot, vagyis megfizetik és máris cselekedik. Azt is tudnia kell, hogy mit, miért végez. Azért vannak itt a kommunisták, hogy ezt megmagyarázzák. Ebből a magyarázatból sarjadt a vállalat eredményes gazdálkodásának egyik lényeges mozgató ereje. CSETÖ JÁNOS SZU L Ö K, NEVE L Ö K FÓRUM A Nincsenek megoldhatatlan problémák Hozzászólás a Miért kevés a magyar közép- és főiskolás című cikkhez Nehéz az átkelés a szovjetunióbeli a Tjuja-Asu hágón, de a hágón túl a csorda elé tárul a szuszamirai gazdag legelő (CTK—TASZSZ felv.) ALKALMAM VOLT jó néhány ez évben érettségizett fiatallal, illetve ezek szüleivel beszélgetni. Egybehangzó vélemény, hogy Heimler László cikke igen hasznos s már az eddigiek alapján is állíthatjuk, eredményes vitát indított el. Minden hozzászólás olyan kérdéseket vet fel, amelyeket feltétlen figyelembe kell vennünk, ha a jövőben többet akarunk tenni a magyar nemzetiségű értelmiség mennyiségi és minőségi színtjének növelése érdekében. Törvényszerű jelenség, hogy az ember mindig többet akar, ez az állandó elégedetlenség viszi előre az emberi társadalmat. Érvényes ez az iskolai oktatónevelő munka esetében is, mégpedig nemcsak a magyar tannyelvű iskolában. Abból a szükségszerű követelményből kiindulva, hogy a saját ügyeinket elsősorban önmagunknak kell megoldani, nekünk kell megválaszolni — szavakkal, de főként tettekkel — a felvetett kérdést: Miért kevés a magyar közép- és főiskolás? A válaszok azonban feltéllenül igazolják, hogy a felvetett kérdést érintő problémák többségükben nem egyszerűen a magyar tannyelvű iskolák problémái. Nem egyszerűen nemzetiségi ügyről, vagy nyelvi nehézségekről van szó, ahogyan ezt az április végén tartott nyitrai értekezleten néhányan feltüntetni igyekeztek. A kérdés megoldásának gyökerei sokkal mélyebbre nyúlnak, s ha alaposabban elemezni kezdjük — ahogyan ezt a vita is igazolja — a társadalmi és szociális problémák egész sorával találkozunk. Senki sem tagadhatja, hogy szocialista építésünk folyamán hatalmas eredményeket értünk el a közép- és főiskolások számának növelése terén. Igazolja ezt az a tény is, hogy 1930ban minden 10 ezer lakosra 22 főiskolás jutott, 1961-ben viszont már 80. A tudományosműszaki forradalom követelményeit figyelembe véve azonban lényegesen elmaradtunk a világ iparilag fejlett országaitól. Nem kétséges, hogy sok a pótolni valónk. Sajátos probléma, hogy a magyar nemzetiségű közép- és főiskolások számát gyorsabb ütemben kellene növelnünk, hiszen hazánk 10 000 magyar nemzetiségű lakosára körülbelül 60 % kai kevesebb főiskolás jut, mint az országos átlag. Az említett adatok is igazolják a közép- és főiskolai továbbtanulás hatalmas társadalmi jelentőségét, s aki ezt nem érti meg, legyen az szülő, pedagógus, vagy tanuló, szembekerül a társadalmi haladással, s végső fokon önmagát károsítja meg. A TÁRSADALMI OKOK közé tartozik az is, hogy valahol elhibáztuk iskolapolitikánkat. Ugyanis jelenleg országos viszonylatban kimutatható, hogy sokkal több jóképességű tanuló kéri felvételét a szakközépiskolákba, mint az általános középiskolákba. Ez a tény kissé groteszk helyzetet szül: jó tanulókból középkádereket, a többiekből pedig felsőfokú kádereket nevelünk, vagy akarunk nevelni. Nem azt állítjuk ezzel, hogy az általános középiskolákban csak közepes képességű tanulók folytatják tanulmányaikat, hanem azt, hogy számuk túlságosan magas a jóképességű tanulók számához viszonyítva. Ez pedig nemcsak a magyar tannyelvű általános középiskolákra jellemző. A felvételi vizsgák után a szlovák és magyar tannyelvű általános középiskolák tanárai és igazgatói egyaránt úgy nyilatkoztak, hogy sokkal több jó eredményt elérő tanulóra lenne szükségük, ha eleget akarnának tenni a főiskolai követelményeknek, amelyek évről évre növek-wenek. Nevelőmunkával és adminisztratív jellegű intézkedésekkel is elő kellene segíteni, hogy a kilencéves alapiskolák azon tanulói, akik alkalmasnak mutatkoznak a középfokúnál magasabb képzettség mefltwerzésére, ne a szakközépiskolákban, hanem az általános középiskolákban folytassák tanulmányaikat. A középiskolai, de még inkább a főiskolai továbbtanulásban az anyagi-szociális szempontok is fontos szerepet játszanak s itt nemcsak az egyes szakmák fizetési rendszerére gondolunk, hanem a szülök és hatásukra a tanulók túlzott anyagiasságára is. Egyes szülők minden más anyagit előnyben részesítenek, csak másodlagosnak tartják gyermekeik szellemi vagyonát, a magasabb műveltséget. Ennek következtében gyakran nem gyermekeik érdeklődési köréből és képességeiből indulnak ki, hanem az a szempont vezérli őket a pályaválasztásnál, hogy a gyermek minél rövidebb idő alatt befejezhesse tanulmányait és jól keressen. AZ ANYAGI-SZOCIÁLIS szempontok túlzott érvényesítése általános jelenség, de érzékenyebben érinti a magyar tannyelvű iskolákat, mivel tanulóik olyan munkás- és parasztszülők gyermekei, akiknek az egy családtagra eső átlagkeresete alacsonyabb, mint a többnyire magasabb szakmai képzettségű s ennek megfelelően magasabb keresettel rendelkező szlovák, Illetve cseh tannyelvű iskolák diákjainak szüleié. Ez természetes, hiszen iparilag kevésbé fejlett mezőgazdasági jellegű területen élő szülők gyermekeiről van szó. A Nyitrai Pedagógiai Fakultás magyar tagozatán például a hallgatóknak 52,2 százaléka ösztöndíjas, ami viszonylag magas százalékarány. Ám érthető, mivel az említett hallgatóknak 66,2 százaléka munkás, 21,2 százaléka paraszt és csak 12,7 százaléka értelmiségi és egyéb származású. A hallgatók jelentős része azzal a megokolással kérte felvételét a Pedagógiai Fakultásra, hogy a tanulmányi idő tulajdonképpen három év, vagyis a negyedik évfolyamban a gyakorluton levő ballgatók már csökkentett tanítói fizetést kapnak. Ez év szeptemberétől azonban a tanulmányi idő már négy év lesz s ez máris befolyásolta az iskola iránti érdeklődést. A tényezők egész sorát hozhatnánk még fel, melyek nem kívánatos hatással vannak a magyar nemzetiségű közép- és főiskolások számának növekedésére. Ilyen például az is, hogy a magyar nemzetiségű értelmiség száma hazánkban nagyon alacsony, márpedig az értelmiségi származású tanulók nagyobb számban jelentkeznek a főiskolákra: Gyakori eset az is, hogy egyesek nyelvi nehézségekre hivatkoznak, ha a magyar fiatalok kudarcot vallanak a szlovák főiskolákon. Tények igazolják pedig, hogy a magyar tannyelvű iskolák megfelelő műveltséggel, szakmai felkészültséggel és kellő akarattal rendelkező tanulói bárhol sikeresen folytahatják tanulmányaikat. A hiba talán a fiatalok életfelfogásában van, egyeseit túlságosan hamar meghátrálnak, ha kisebb nehézséggel kerülnek szembe, máris megfutamodnak. NINCSENEK MEGOLDHATATLAN NEHÉZSÉGEK. Szükséges azonban, hogy aprólékosan feltárjuk és szülők, pedagógusok és az iskolaügyi szervek együttes erőfeszítésével megoldjuk problémáinkat. Természetesen mindig az oktató-nevelő munka terén sok-sok fáradozást, az iskolaügyl szervek részéről kellő megértést, anyagi és erkölcsi támogatást, s nem utolsó sorban egész sor adminisztratív intézkedést kíván. ÓNODI JÁNOS Pedagógiai Fakultás, Nyitra El Maria Schell ez év őszén Dumas: Kaméliás hölgy című színművének címszerepét játszsza majd Nyugat-Európa csaknem minden jelentősebb városában. A darabot a népszerű művésznő férje, Veit Relin rendezi.