Új Szó, 1967. július (20. évfolyam, 179-209. szám)

1967-07-01 / 179. szám, szombat

HÉTVÉGI HÍRMAGYARÁZATUNK 4.3\SMK4KZO UTAIM A Deleware partján fekvő, 11 ezer lakosú Glassboro amerikai kisváros a napokban ismertté vált az egész világon. A közvélemény azért figyelt fei rá, mert váratlanul szovjetamerikai csúcstalálkozó színhelye lett. A legfelső szovje: és amerikai vezetők hat év múltán meglepetésszerűen ta lálkoztak, hogy a világbékét érintő vitás kérdések békés megoldása érdekében „felmelegítsék" — az Egyesült Államok imperialista politikájának hibájából — elhidegült kapcsolatalkat. Nagyon valószínű, hogy a szovjet—amerikai villámcsúcstalálkozóra belátható időn belül nem került volna sor, ha az izraeli agresszió következteb-en elmérgesedett és világkonfliktussá fajulással fenyegető közel-keleti helyzet nem teszi szükségessé az ENSZ-közgyűlés rendkívüli ülésszakának összehívását. Reális helyzetlátás ... A Koszigln—Johnson megbeszélések lényegét mindkét tél sajtóértekezleten ismertette, tudomására hozták a nyilvá nosságnak azt, amit szükségesnek tartottak. A háromnapos tanácskozásokon vezérfonál ként húzódott az atomháború fenyegető veszélyének felisme rése, s az élet diktálta lépések szükségességének elismerése, hogy gátat vessenek az atomfegyverek terjedésének. Ez az a pont, amelyben a két fél nézetei a legközelebb kerültek egymáshoz, s amely derűlátásra jogosít fel. Ugyanakkor a szovjet kormányfő nyilatkozata jobban rávilágított a kérdés lényegére: „Nem a rakétaelhárl tó rendszerek kérdését kell megvizsgálni, mert ez a rendszer nem az agresszió vagy a támadás, hanem a támadás elleni védekezés eszköze. A le szerelés kérdését egészében kell vizsgálni, vagyis meg kell sem misíteni mind a támadó, mind a védelmi fegyverfajtákat". Az amerikai másként látja a problémát. A rakétaelhárító rendszer kérdését, elsősorban azért feszegeti, mert e tekintetben a Szovjetunió vitathatat lan fölényben van. Viszont reális polltika-e az, hogy évi 40 milliárd dollárt fordítsanak most a rakétaelhárító rendszer tökéletesítésére, amikor az Egyesült Államokat nem fenyegeti agresszió? Ha azonban a vezető amerikai politikusok mégis kényte lenek engedni az atomklub bezárásának kérdésben, ez azzal magyarázható, hogy bizonyos jelenségekből felmérhetik, milyen szörnyű katasztrófával jár hat a nukleáris fegyverek el terjedése. Ha még vannak, akik az NSZK nukleáris felfegyver, zését nem tekintik veszélyes dolognak, s a Bundeswehrnek is adnának közös atlanti nukleáris fegyvereket, rádöbbenhettek, hogy korántsem túlzók a szovjet figyelmeztetések. A; a tény, hogy a gazdaságilag elmaradott Kínai Népköztársaság is a maga erejéből hidrogén bombát állított elő, s ezt nemrég felrobbantotta, mégpedig repülőgépről, pontos célba juttatást gyakorolva oldotta ki a hidrogénbombát, azt bizonyltja, hogy az atomfegyverrel rendel kezö nagyhatalmaknak már va lóban cselekedniük kell, ne hogy késő legyen az atomklub bezárása. Ez a felismerés az egvetlen pozitív konkrétum, amelyet a rövid szovjet—amerikai csúcsta láikozón elértek. ... irreális politika Annál meglepőbb, hogy két további fontos, s bizonyos viszonylatban egymással össze függő kérdésben a nézetek na gyon is eltérnek. Ez a vietnami és a közel-keleti kérdés. Az amerikai kormány továbora is makacsul ragaszkodik a szélsőséges körök merev elképzeléséhez, hogy csak a térdre kényszerített Vietnammal hajlandók tárgyalni. Koszigin szovjet kormányfő viszont világosan kifejtette kormányának fi kérdésben számtalanszor meg világított álláspontját, amelyet a pekingi rágalmak sem tudnak eltorzítani: az Egyesült Álla moknak alkudozás és feltételek nélkül ki kell vonulnia Vietnam egész területéről, fel kell számolnia támaszpontjait, s csak aztán lehet tárgyalóasztalhoz ülni, hogy békésen rendez zék a délkelet ázsiai viszályt. A közel-keleti kérdésben is merev az amerikai álláspont, noha ezen a téren történt bizonyos közeledés. A Szovjetunió és az Egyesült Államok egyetért abban, hogy Izraelnak joga van állami létére, de k> kell vonnia csapatait a meg szállt arab területekről. Igaz, hogy az amerikai állásfoglalás ban ez nem domborodik ki ilyen határozottan, mert Ameri. ka a kérdés bizonyos globális megoldását szorgalmazza, s így elmosódnak a Szovjetunió által követelt egyes intézkedések körvonalai. A kérdés globális felvetése nem reális. A közelkeleti helyzet békés rendezéséről csak úgy lehet tárgyalni, ha visszaállítják a konfliktus előtti helyzetet, ha az agreszszor — amelyet Washington nem akar nevén neveznf — nem a pillanatnyi hadisiker szempontjából akar tárgyalni a kérdés rendezéséről. A Tel Aviv-i kormánykörök akaratuk ellenére érvet adnak a szovjet kormánynak. Jeruzsálem jordániai részének bekebe lezésével bebizonyították hódítási szándékukat, s ez az amerikai kormányt is határozottabb állásfoglalásra kényszert tette, éspedig ebben az esétb-" Izraellel szemben. A washing toni kormánynak rá kellet döbbennie, hogy az izraeli ho dító. területfoglaló politika ve szélyes precedenst szülhe' amelynek nemcsak Európában, hanem világszerte veszélyes következményei lehetnek. Biztató távlatok Bár a glassborói szovjetamerikai csúcstalálkozó nem nagy eredménnyel zárult, vl tathatatlan pozitívum, hogy annyi év után a legfelsőbb ve zetők ismét felvették a közvet len kapcsolatot, s megállapodtak, hogy folytatják eszmecse réjüket. Mikor és hol, ez még a jövő titka, mindenesetre ad dig is külügyminiszterüket bízták meg a párbeszéd folytatásával. A világsajtó egyetért azzal, hogy a találkozó hasznos volt. csak a kínai sajtó marasztalja el a szovjet kormányfőt, „sötét összeesküvést és árulást" emlegetve. A burzsoá sajtó kénytelen beismerni, hogy a szovjet—amerikai kapcsolatok felújítása önmagában eredmény ám a szélsőjobboldali lapok igyekeznek lebecsülni a glass borói találkozás jelentőségét Ezekre rácáfol a londoni Guar dian megállapítása: „Általáno, vélemény, hogy a szovjet—ame rikai együttműködés akadályoz ta meg a közel keleti viszály elharapódzását... A glassborói tanácskozás kiemelte a legfon tosabb politikai tények egyikéiazt, hogy a jövőben egyetlen vitás kérdés sem oldható meg a két tényleges nagyhatalom nélkül." Csehszlovákia kormányának álláspontja világos: tárgyalni kell, meg kell vitatni a problémákat, hogy csírájában elfojtsák a háborús konfliktusokat. LÖRINCZ LÁSZLÓ MOTOROSOK FIGYELMÉBE ÉLETBE LÉPTEK AZ ÚJ GÉPKOCSIBALESET-BIZTOSÍTÁSI SZABÁLYOK A hét folyamán már tájékoztattuk olvasóinkat a gépkocsibiztosítás új formáiról. Tekintettel arra, hogy az új baleset biztosítási szabályok a mai naptól érvénybe léptek, sokak kérésére részletesebb tájékoztatást adunk róluk. Ml INDOKOLjA A VÁLTOZÁSOKAT? A gépkocsibaleseti biztosítás eddigi díjszabásait az 1957. évi árviszonyok alapján határozták meg, azok pedig már távolról sincsenek összhangban a gépkocsik, a pótalkatrészek és a javítások mai árával. Nem lenne logikus és indokolt, ha például a külföldi gépkocsi-alkatrészek árának lényeges emelése után a biztosítási tarifa meghatározásánál csupán a motor köbtartalmát és teljesítmé. nyét vennék alapul és figyelmen kívül hagynák azt a körülményt, hogy ha egy ilyen kocsin pontosan ugyanolyan kár keletkezik, mint a hazai gyártmányú autón, sokkal nagyobb összeget kellene kifizetniük a javításért. Számos motoros a következő dolgot is kifogásolta: külföldön a biztosító társaságok sokkal szélesebb választékú balesetbiztosítást tesznek lehetővé. Miért nem ilyen a helyzet nálunk is? Az érdekeltek körében végzett véleménykutatás kimutatta, hogy a biztosító felek háromnegyed része a mai feltételek szempontjából nem tartotta a biztosítás eddigi módjait kielégítőnek. A BIZTOSÍTÁS ÖNKÉNTES Kétségtelenül sok olyan ember is akad, aki felteszi a kérdést: nem célzatos, a motorosok elten Irányuló intézkedés-e a balesetbiztosítási díjszabás módosítása? A kérdés megvilágítására íme néhány számadat: A gépkocsik balesetbiztosítása országunkban úgyszólván tömeges méretű. A külföldi biztosító társaságok rendkívüli sikernek minősítik, ha a gépkocsik egyharmadát biztosítják. Országunkban a motoros járművek kétharmada van biztosítva és ez a számarány szüntelenül növekszik. Nem téveszthetjük szem elől azt a körülményt sem, hogy a motoros járművek balesetbiztosítása önkéntes, nem kötelező, s ezenfelül az 1967. július elseje előtt megkötött szerződések továbbra is érvényben ma radnak, vagyis az a motoros, aki mondjuk már évek óta rendszeresen fizeti az évi 540 koronás biztosítási díjat és nem hajlandó áttérni a biztosítás valamelyik új formájára, továbbra is fizetheti ugyanezt a 540 koronát és az Állami Biztosító az eddigi szerződés szerint fedezi az esetleges károkat. A BIZTOSÍTÁS HÁKOM l?/ FORMÁJA • A mai naptól háromféle új szerződés-biztosítás köthető az Állami Biztosítóval a gépnocsi-balesetekből eredő károk fedezésére. • Az első a gépkocsi meg rongálására, megsemmisülésére vagy eltulajdonítására vonatkozik. Ebben az esetben a biztosítási díjszabás a Csehszlovákiában gyártott gépkocsik kiskereskedelmi árának 2,1 százaléka, a szocialista országokban gyártott gépkocsik árának 3,1 százaléka, a többi gépkocsi árának pedig 3,9 százaléka. A biztosító itt a jövőben már nem számítja le az amortizációs levonásokat, hanem teljes mértékben fedezi a javításokat (a kocsi vásárlási árának megfelelően). • A biztosítás másik módja: az Állami -Biztosító minden károsodás esetén 300 koronával csökkenti a kártérítést, a 300 koronáig terjedő károkat pedig a tulajdonos fizeti. Ennél a biztosításnál a díjszabás a csehszlovákiai autóknál a vételár 1,5 százaléka, a szocialista országokban gyártott gépjárműveknél az ár 2,2 százaléka, a többieknél pedig 2,8 százalék. • Aki csupán az elemi csa pások okozta rongálódás, vagy tönkretevés ellen kívánja biztosítani a gépkocsiját, úgynevezett korlátozott biztosítást is köthet. Ebben az esetben a hazai gyártmányú gépkocsiknál a vételár 0,45 százaléka, a szocialista országokból behoz~tt gépkocsik árának 0,65 százaléka, a többi gépkocsi vételárának pedig 0,80 százaléka a díjszabás. Ilyenkor a biztosító csupán az elemi csapás okozta rongálódást vagy tönkretevést, illetve az egész gépkocsi eltulajdonításából eredő károkat fedezi. A gépkocsi alkatrészeinek eltulajdonítását csak akkor fedezi a biztosító, ha ez az egész gépkocsi eltulajdonítása idején történt. ZALKA MIKLÓ

S: BÖRZEKÉS De a géppuska is forogni kezdett. Valamit kiáltani akar*, maga sem tudta mit, csak kiáltani, de hang nem jött ki a torkán, egyre forgott, minden összemosódott a szeme előtt. Szorongatta a géppuskát, és forgott csak, forgott, még és még gyorsabban. A szemét behunyta, nem bírta nézni ezt a iszonyú forgás*, aztán hirtelen a semmibe szédült. „Megsebesültem? - villant agyába. A feje fájt és azt gondolta: — Megsebesültem ..." Amikor kinyitotta a szemét, vakító fényesség áradt. Tűzött a nap. A szerelvény most is robogott. Felhő sehol. Az ég kék volt. Annyira kék, hogy miközben az eget nézte, fényes 'karikák ugráltak a szeme elé. Az ablak nyitva. Az aj'ó is. Az ajtó keretében állt, a léghuzatban. Hátát a deszkának vetette. A síkság kétoldalt, mint a testet öltöt nyugalom. Kókadt fák, tikkadt földek. Por. Töméntelen por. A fák levelei valósággal kifehéredtek a portól. Ember nem látszót* a vidéken. Állat se. Csak nyugalom és por. A kerekek egyhangúan kattogtak. A vonat ütemesen ringott. Elálmosodott "*őle. Lehunyta szemét. A torka száraz volt. A fülke sarkában, a padlón, kristályvizes palack. A víz meg-megcsobbant az üvegben. De nem ivo*t. Az inge máris csuromverejték. Nem akart még jobban izzadni. Nagyokat lélegzett. A levegőn a mozdony kesernyés füstszaga érződött, és mintha tömény port szívott volna magába, 'kaparta a torkát. Kiöblítette száját a kristályvízzel, aztán visszaállt az ajtó keretébe. Por és nyugalom. Fáradt volt. A szeme lecsukódott. Messziről mintha harang kondult volna. . • „Dél van... = gondolta, és erre 13. kinyitotta a szemét. - Még nem lehet dél ..." Elvesztetne az egyensúlyát, az ajtókeret másik oldalára zuhant. Homloka csattant a fán. Fékek csikorogtak. A kristályvizes palack szétcsörrent a fülke falán. A víz a padlóra ömlött. Visszatántorodott. Dörrenés. A sárga búzatáblából földgejzír szökkent magasba. Szilánkok surrogtak a levegőben. Valami a vagon tetejére koppant. Aztán megint. A rögök tompa huppal hullottak a földre. Porfelhő kavargót*. Újabb dörrenés. A homloka sajgott. „Megdagad ..." gondolta. Eszébe ötlött, le kellene nyomkodni az ütés helyét, hideg késsel, ahogy az anyja szokta. Morzsányi göröngyök záporoztak. Por dőlt be az ablakon. Az üvegtábla reszketett, kocogott. Szilánkok — akár jégeső verte volna végig a vagon tetejét. A por csavarta az orrát. Tüsszentenie J<ellett. Géppuska kattogott. A golyók sziszszenve húztak el a szerelvény fölött. Kisvártatva a másik oldalról is felkelepelt egy„Tisztek..." - biggyesztette félre a száját. Szerette volna tudni, mi történt. De a vagonban nyugalom volt. A folyosó üres. A szomszéd fülkéből káromkodás hallatszott. A port szidták és tüsszögtek. „Majd szólnak ..." - gondolta. Fejébe nyomta sapkáját, fölvette a bőrkabátot, dereka köré kanyarította a szíjat. A vonat megrándul*:. Gurulni kezdett, visszafelé. „Fölszedték a síneket. .." Dörrenés szakította félbe a gondolatot. Szél csapott az arcába, önkéntelen mozdulattal válla közé rántotta a fejét. Por kavargott. Az ablaktábla kocogott. A tetőn koppanások. A géppuskák egyre köpték a tüzet. Hosszú sorozatoka' lőttek, és magasan. „Tisztek ..." >~ A fronton eleinte csodálkozott, hogy lőni se tudnak. Pedig az a mesterségük. Aztán később megszokta, hogy semmit se tudnak és nem is akarnak tudni. Élni akarnak csak. Akkor értette meg az apját. Az apja egyszer megkérdezte, mi szeretne lenni, és ő azt felelte: katonatiszt. „Az én fiam? — hökkent meg az apja. — Lókötől?" — és pofon vágta. Soká nem felejtette el a pofont, és nem értette az apját. A fronton értette meg, és a pofon keserű ize kellemes emlékké vált az agyában. A vonat mozgása felgyorsult. A következő gránát robbanása előtt már hallotta a vijjogó sivítást. Még kurtán csak, egészen röviden, s a hang mindjárt beleveszett a robbanás dörejébe, de már hallotta, és fellélegzett. A géppuskák kattogtak, a lövedékek füttyenése azonban elmarad'. Távírópóznák rohantak el az ablak előtt. A vonat robogott. „Biztos megrongálták a síneket..." ^ Sajnálta, hogy mos* nem ő ül a mozdonyon, hanem a félkarú lengyel, Bosszankodott: jöhetne már valaki, elmondani, mi a helyzet? A homloka fájt. Óvatosan tapogatta, sziszegett közben, az*án a tükör elé hajolt. „Ronda nagy púp..." y állapította meq tárgyilagosan. A padlón ide-oda lötyögöt* a víz. Fölszedte az üveg darabjait és kihajította az ablakon. „Majd szólnak .. ." De nem szólt senki. Akkor sem, amikor a vonat megállt. Bakterház élőt* álltak. Ugyanott, ahol idefelé jövet a sorompónál. A sorompó mellett, az út szélén, az autó. A sofőrt nem látta. Ez furcsa volt, és rossz előérzete támadt: a sofőr sohasem szokta otthagyni a kocsiját. Kihajolt a fülke ab14. lakán, körülnézett, hátha csak elunta az üldögélést a sofőr, és ott kószál valahol az au*ó közelében. De nem látta. Tibor akkor lépett le a vonatról. Mögötte a lengyel. Bementek a bakterhózba. Tűzött a nap. A bőrkabát - akár izzasztókamra. Nem vetette le. Túlságosan terhesnek érezte a csendet és a nyugalmat ahhoz, hogy levesse. A mozdonyból gőz sziszegett, ütemesen: három kis fújás, a negyediknél szisszenés. Idegesítette. Tücsök ciripelt. Az út fölöt nagy fehér szárnyú pillangók csapongtak. A bakterház ajtaján a sofőr szaladt ki. Az autóhoz futott, fölkurblizta. A motor dohogni kezdet. Nézte az autót, meg a sofőrt, észre se vette, amikor a lengyel is kilépett a bakterházból és a kiáltására rezzent össze: — Sokol, a géppuskáH — és rohant felé. Az ablakon keresztül nyújtotta le a fegyver csövét. A lengyel ügyesen elkapta a félkezével, s a vállával alátámasztotta, futót* vele az autóhoz. Ö addig a rakaszokat hordta ki a perronra. A lengyel az ablakhoz szaladt megint: e Az állványt! - szólt föl neki. Vidd előbb a rakaszokat - felel'e. Ismerte a lengyel gyöngéjét: titokban retteg, hogy kevesebbet érőnek tartják a fél karja miatt. Többe

1- akar csinálni, •mint az épp emberek. Megértette, hogy HU a lengyelnek önmagának van szüksége US az „egész emberentúli" teljesítményre — és a szíve nem vitte ró, hogy ne fül- 1967. lentsen: U Minden* odakészítettem az ajtóba ... A lengyel elszaladt az ablak alól. FOLYTATJUK