Új Szó, 1967. július (20. évfolyam, 179-209. szám)

1967-07-19 / 197. szám, szerda

Összeállítottak Európa atlétaválogatottját KIK SZEREPELNEK MONTREALBAN AZ AMERIKA ELLENI VIADALON? A Nemzetközi Atlétikai Szövetség Európa Bizottsága hétfőn Düs­seldorfban ülésezett és itt jelölték ki azokat, akik augusztus 9—10­én Montrealban az amerikai válogatott ellen képviselni fogják Eu­rópa színeit. A tárgyalás négy órán át tartott, mert a bizottság tagjainak meg kellett várniuk az oslói női Európa Kupa elődöntő­jének eredményeit, hogy véglegesen dönthessenek a női válogatott összeállításáról. Az Európa válogatottban az NSZK 11, Magyarország, az NDK és Lengyelország 9—9, atlétával, Csehszlovákia pedig 3 versenyző­vel képviselteti magát. Hiányoznak a szovjet atléták, akik a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója alkal­mából rendezendő Spartakiád ver­senyei miatt mondták le részvé­telüket. Az Európa válogatott összeállí­tása a következő: (a versenyzők mellett feltüntetjük Idei legjobb eredményüket) Férfiak: 100 m: Bambuck (fran­cia) 10,2, Maniak (lengyel) 10,3. 200 m: Bambuck 20,7, Werner (lengyel) 20,4. 400 m: Badenski (lengyel) 46,2, Werner 46,0. 800 ni: Kemper (nyugatnémet) 1:46,9, Dufresne (francia) 1:47,5, tartalék: Matuschewski (NDK-be­li] 1:48,7. 1500 m: Wadoux (francia) 3:38,4, de Hertogtie (belga) 3:41,9, Kval­iieim (norvég) 3:40,4. 5000 m: Norpoth (nyugatnémet) 13:34,4, Mecser (magyar) 13:39,0, Salgado (spanyol) 13:42,0. 10 000 m: Haase (NDK-beli) 28:38,8, Kiss György (magyar) 28:46,8. 3000 m akadály: Roelants (bel­gái 8:35,0, Herriott (angol) 8:33,8, 110 m gát: Ottoz (olasz) 13,5, Duriez (francia) 13,9. 400 m gát: Frinolli (olasz) 50,7, Sherwood (angol) 50,6, Hennige (nyugatnémet) 50,9. Magasugrás: Hübner (csehszlo­vák) 214, Schlllkowskl (nyugat­német) 214. Rúdugrás: Papanicolau (görög) 520, D'Encause (francia) 520. Távolugrás: Davies (angol) 794, Klaus (NDK-beli) 789. Hármasugrás: Kalocsai (ma­gyar) 16,73, Schmidt (lengyel) 16,45, Rueckborn (NDK-beli) 16,57. Súlylökés: Varjú Imagyar) 19,09, Komar (lengyel) 19,05. Diszkoszvetés: Danek (csehszlo­vák) 64,77, Losch ÍNDK-beli) 60,92. Kalapácsvetés: Beyer (nyugat­német) 68,11, Zsivotzky (magyar) 67,68. Gerelyhajítás: Német (magyar) 87,20, Kulcsár (magyar) 85,74. 4X100 m (Franciaország): Bam­buck, Piquemal, Delecoure, Berger 39,1 — tartalék Fenouil (francia) 4X400 m: Werner, Badenski (mindkettő lengyel), Mailet (fran­cia), Roeper (nyugatnémet) — tartalék Graham (angol). Nők: 100 m: Kirszenstein (len­gyel) 11,2, Klobukowska (lengyei) 11,2, Lehocká (csehszlovák) 11,5. 200 m: Kirszenstein 22,7, Klo­bukowska 22,9, Tóthné (magyar) 23,9. 400 m: Wallgren (svéd) 53,7, Board (angol) 53.8. 800 m: Nikolics (jugoszláv) 2:02,1, Kessler (nyugatnémet) 2:03,6. 80 m gát: Schell (nyugatnémet) (10,) Bednarek (lengyel) 10,6. Magasugrás: Gussenbauer (oszt­rák) 174, Schmidt (NDK-beli) 176. Távolugrás: Kirszenstein 682, Becker (nyugatnémet) 653. Súlylökés: Gummel (NDK-beli) 17,68, Garisch (NDK-beli) 17,12. Diszkovszvetés: Westermann (nyugatnémet) 57,98, Illgen (NDK­beli) 57,96, Kleiberné (magyar) 57,24. Gerelyhajítás: Tarkowská (len­gyel) 58,66, Kolosk (nyugatnémet) 53,78. 4X100 m: (Lengyelország) Kir­szenstein, Klobukowska, Salacin­ska, Bednarek. 1967. SPORTHiRADO • A messinai nemzetközi ko­sárlabda-torna első két napjának eredményei: Magyarország—Jugo­szlávia 72:69, Franciaország—? Olaszország 46:32, Magyarország—.­Franciaország 42:29, Jugoszlávia—! Románia 81:48. • A huszonegyévé* angol könyv­(Hrosno Elain Gray bizonyult a leggyorsabbnak, a hagyományos La Manche csatorna átúszásában. Ideje: 10:24 óra. • A dunaújvárosi városi bíró­ság Acél Lászlót a helyi Kohász kapuvédőjét halált okozó súlyos testi sértés miatt 10 hónapi sza­badságvesztésre ítélte. • Már csak öten vasnak kórhá­zi ápolás alatt, akiket vasárnap a budapesti Fehér úti pályáról vil­lámcsapás következtében kórházba szállítottak. Vasárnap este 17-en már elhagyták a kórházat. • Hétfőn délben Budapestre ér­kezett a mongol tornászok kül­döttsége. Két hétig maradnak Ma­gyarországon, ezalatt edzéseken, bemutatókon vesznek részt. • Szombaton délatán a buda­festi Sportcsarnokban magyar—­kollár Ifjúsági válogatott súly­emelő viadalra kerül sor. A bol-­gárok pénteken érkeznek a magyar fővárosba. 0 Vasárnap, Szombathely lest a színhelye a magyar—nyugatné­met atlétikai viadalnak. 0 Gulbinné Ingrid Krkmer há­romszoros olimpiai torony- és mű­ugró bajnoknő kétéves kihagyás után újra versenyezni kezd. Herrera fegyverkezik Az olasz labdarúgó bajnokság­ban néhány érdekes átigazolásra kerül sor. Új játékosok után né­zett az Inter híres edzője, Hele­nlo Herrera ls. Az Inter meg akarja szerezni a dán Nielsent, Sandro Mazzola öccsét, Ferueciét, továbbá Dottit, a Lazio Rómából. A híres milánói együttesből távo­zik az eddigi csapatkapitány, Picchi, továbbá Guarneri és fair, akik Rómába, illetve Vicenzébe tartanak. Az olasz liga legjobb góllövője, a svéd Kurt Hamrin szintén elhagyja a Fiorentina csa­patát és az AC Milano együttesé­ben akar szerepelni a brazil Ama­rildo helyett. Csak az új olasz bajnok, a Juventus Torino nem erősít, aki ugyanazzal a csapattal veszi fel az új bajnoki küzdelme­ket, mint amelyikkel megnyerte a bajnokságot. A német Halier to­vábbra is az FC Bologna játékosa marad. • A magyar kajakozák és ke­nuzók EB előtti utolsó nemzetközi szereplésére Július 29 én és 30 án kerül sor. A koppenhágai Ver­senyre Pfeffer Anna, Tornyi Rózsa, valamint Szőlőst, Hesz, Cseh, Ha­zsik, Wlchmafl és Petrlko'vics uta­zik el. • Banská Bystricán augusztus 3 és 7 között jubileumi labdarúgó­tornára kerül sor. A tornán a Pécsi Dózsa csapata is szerepel. • A nyugatnémet üktflvívé válo­gatott augusztusban három nem­zetek közötti találkozón szerepel az Egyesült Államokban. 0 Panaszkodjak a távolugrók az angol bajnokság keretében ren­dezett válogató versenyre. A kon­tinensről érkezett ugrókat ugyan­is az a kellemetlen meglepetés fogadta, hogy a sok induló miatt délelőtt selejtezőn ls részt kellett venniük. • A Dukla Jihlava röplabdacsa­pata nyerte a Csehszlovák Hadse­reg országos bajnokságát. 5 hegymászó halála Öt emberéletet követelt az em­berek hegymászás utáni vágya. Három nyugatnémet hegymászó az osztrák Tiroli alpokban lelte halálát. Szombaton életét vesztette egy 26 éves mUnchenl leány, aki egy 20 m-es szakadékba zuhant le. Va­sárnap egy ugyanolyan idős férfi lelte hegymászás közben a halá­lát. A kötél, amely társaihoz Volt erősítve, elszakadt, és a fiatal né­met zuhanás után egy kősziklán lelte halálát. Egy harmadik sze­rencsétlent kőlavina temetett ma­ga alá. Két spanyol hegymászó, akiket még nem Identifikáltak, tegnap reggel vesztették életüket, amint meg akarták mászni a Mont Blanc egyik 4121 méteres csú­csát. Mindkét áldozat holtestét tegnap fedezte fel a hegylszoí­gálat helikoptere. A CH Košice ifjúsági vízilabdacsapata továbbra is vezet Az ifjúsági vízilabda-csapatok szlovákiai tornájának harmadik fordulóját Pöstyénben rendezték. Ezen a következő eredmények születtek: Nováky—CH Košice 4:4, Slovan Piešťany—Slávia Bratislava 7:1, Košice—Bratislava 12:3, Pieš­ťany— Nováky 1:2, Piešťany—Koši­ce 8:4, Nováky—Bratislava 9:4. A torna jelenlegi állása: 1. Košice 9 7 1 1 77:27 15 2. Nováky 9 5 1 3 51:45 11 3. Piešťany 9 4 0 5 39:37 8 4. Bratislava 9 1 0 8 28.86 2 Az amerikai atléták minneapoliszi válogató versenyén a dél-kaliforniai egyetem hallgatója, * húszéves McCulloch (felvételünkön) a 110 m-es gátfutásban 13,2 mp-el beállította a világcsúcsot. Csehszlovákia vezet glum 4:0, Bulgária—Finnország 1:0 (3). 3. Csoport: Jugoszlávia—Magyar­ország 3,5:0,5, Svédország—Jugo­szlávia 0,5:1,5 (2). 4. Csoport: Dánia—Ausztria 3:1 Anglia—Skócia 2:2, Ausztria—Skó­cia 2:1 (1), Dánia—Anglia 2:2. 5. Csoport: Kuba —Izland 1:3, USA—Románia 2:2, Kuba—USA 0:3 (1), Izland—Románia 0,5:3,5. Az utolsó forduló előtt ez a helyzet a csoportokban: 1. Csoport: Szovjetunió 4,5 pont, (3), NDK 3,5 pont (3), Hollandia 3 p (2), Írország 0 p (2). 2. Csoport: Csehszlovákia 6,5 p, Bulgária 2,5 p, (3), Belgium 2,5 p, Finnország 1,5 p (3). 3. Csoport: Jugoszlávia 5 p, (2), Svédország 0,5 p (2), Magyaror­szág 0,5 p. 4. Csoport: Dánia 5 pont, Anglia 4,5 p, Ausztria 4 p (1), Skócia 2,5 p (1). 5. Csoport: Románia 5,5 pont, USA 5 p (1), Izland 3,5 p Kuba .1 P (U­A csehszlovák csapat, amelynek a továbbjutása már biztos, holnap Finnország csapatával mérkőzik. csoportjában a sakkcsapat világbajnokságon A főiskolai sakkcsapat világbaj­nokság első két napjának ered­ményei: 1. Csoport: Írország—Szovjet­unió 0:4, Hollandia—NDK 1:3, Szovjetunió—NDK 0,5:0,5 (3), Ír­ország—Hollandia 0:2 (2). 2. Csoport: Bulgária—Csehszlo­vákia 1,5:2,5, Belgium—Finnor­szág 2,5:1,5, Csehszlovákia—Bel­Javorský kiesett A csehszlovák teniszbajnokság harmadik napjának legnagyobb meglepetése, hogy a sokszoros vá­logatott Jiŕi Javorský kiesett a további küzdelmekből. A veterán teniszezőt szép támadójáték után 7:5, 6:0 arányban a fiatal Medo­nos győzte le. Púchovský 8:3, 6:4, arányú győzelme ls meglepetésnek számít, amelyet Brejcha ellen ért el. További érdekesebb eredmények: Holeŕek— Macko 6:4, 6:0, Laudln— Kunst 6:0, 6:0, Tajcnár—Hladlk 3:6, 6:1, 6:1, Laudln—Grydll 3:6, 6:4, 6:1, Nők: Barochová—Lercho­vá 6:4, 6:3, Neumannová—Volkovfi 6:1, 5:7, 6:2, Galádová—Sadloiíová 6:2, 6:3, Palmeová—Gráfová 6:1, 6:2. Férfi páros: Šafárik, Nečas — llrtek, Macháček 6:1, 8:4 Medouos, Hufka—Tajcnár, Brejcha 5:7, 6:2, 6:4. Nőt páros: jáhlová, Volaková—> VanéCková, Paiih—fiácbová 6:2, 6:2, Palmeová, Lendiová—Pelcová, Kalasovö 8:2, 6:3. Nem sikerült a világcsúcs-kísérlet 'Clarké ausztrál világcsúcstartó dublini sikertelen világcsúcs-kí­sérlete után kijelentető, hogy Idei európai vendégszereplését Inns­bruckban fejezi be. Legutóbbi ver­senyén Dubllnban 3 mérföldön tett világcsúcsjavítás! kísérletet, de nem sikerült saját rekordját meg­javítani. A győzelmet 12:59,0 perces ered­ménnyel szerezte meg, McCaffer­ty előtt, aki 13:06,4 ért el. A ka­lapácsvetést az amerikai Bürke 66,59-cel nyerte, a 100 yardos női síkfutásban a dél-afrikai Craven 10,9-cel győzött. Nem lesz súlyemelő VB? A súlyemelés történetében elő­ször fordul elő, hogy nem rendez­nek világbajnokságot, amelyet kü­lönben minden évben rendszere­sen megrendeztek. A Nemzetközi Súlyemelő Szövet­ség (FIHCj titkára, Oscar State Londonban kijelentette: „Eddig semilyen ajánlatot sem kaptunk a világbajnokság megrendezésére és ezért ebben az évben nem lesz világverseny". Eredetileg Japánnak kellett vol­na megrendeznie a világbajnoksá­got, de az emiitett ország rende­zői nem tudták biztosítani a je­lentkező országok „minden felté­tel nélküli" részvételét. Az FIHC kongresszusa London­ban úgy döntött, hogy ilyen rész­vételt biztosítani kell minden je­lentkező ország számára. A kong­resszus kéréssel fordult a szövet­ség tagállamaihoz, hogy rendezze meg valamelyik ország a világ­bajnokságot, de eredménytelenül. J im e n e z megközelítette Pingeont A Tour de Francé kerékpáros verseny 16. útszakaszát a spanyol Manzaneque nyerte, aki közel 100 km-es egyéni kerékpározás után szakította át a célszalagot. A fran­cia Pingeon továbbra is vezet az egyéni összetett versenyben, de már nem olyan előnnyel, mint a 16. útszakasz előtt. A francia ve­zető versenyzőt nagyon megköze­lítette a spanyol Jlmenez, aki má­sodiknak ért célba a tegnapi út­szakaszon. Pingeon előnye igy is még mindig több mint két perc. Az útszakasz eredményei: 1. Manzaneque, (spanyol) 5:38:19 óra, 2. Jimenez (spanyol) 5:39:42 óra, 3. Janssen (holland) 5:42:39 óra. Az egyéni összetett verseny állása: 1. Pingeon (Irancia) 94:29:06 óra, 2. Jimenez 94:31:09 óra, 3. Letört (francia) 94:33:11 óra. Conti került az élre a Tour de L'Aveníren Az amatőr és félhlvatásos ke­rékpározók versenyének a Tour de L'Avenírnek 96 km hosszú ötö­dik útszakaszát az olasz Pecchie­lan nyerte. A tegnapi útszakaszt sok tömegbukás és technikai defekt Jellemezte. Az útszakasz eredmé­nyei: 1. PeccMelan (olasz) 3:05:11 óra, 2. Masearo (spanyol) 3:06:33 óra, 3. Cattelan (olasz) 3:06:33 óra ... 22. Hrazdira, 30. Hntira, 35. Háva, 50. IMI. Az egyént összetett verseny élén továbbra ls az olasz Conti áll 14:50:30 órával. 2. reeebielan 14:51:51, 3. Guimard (francia) 14:52:39 ... 13. Hrazdlra, 15:01:37; óra, 29. Háva, 34. Hutira, 42. Ko­nečný. Sportolnunk kell, Az északi népek t|iiué|is életmódjáról már számtalan Irís látott napvilágot. Akár a norvégokról, akár a svédekrfll vagypadig a finnek­ről legyen szó, elmondhatják: nagyon ésszerűen étkeinek, sportszerôea élnek a így érthető, hogy egészségiket tokéig megőrzik. Aa északi or­szágokban esak elvétve találkozunk kövér, elhízott nőkkel vagy fér­fiakkal. Mindezt persze nem atolsésorban annak kJBsaönbetik, hogy sakat sportolnak. ha egészségesek akarunk maradni— 0 Mit tesz a sport népszerfi­Hitesének érdekében? — 1929-től 1947-ig, tehát 19 éven át a Finn Atlétikai Szövet­ség elnökének tisztségét töltöttem be. Minden lehetőségem megvolt tehát ahhoz, hogy növeljem ai aktív sportolók létszámát. Most ls arra törekszem, hogy elérjem azoknál, akik még nem sportoltak, vagy már régebben abbahagyták HANGSÚLYOZZA URHO KEKKONEN FINN KOZTÁRSASAGI ELNÖK Az alig 5 milliós Finnország la­kosainak több mint egyharmada valamelyik sortklnb regisztrált tagja. Érdekes képet alkotunk magunknak Finnország sportjáról, ha megnézzük, miként oszlik meg az érdeklődés az egyes sport­ágak között. Az atlétika áll az első helyen 320 000 taggal. Ezután a slzők (300 000) majd a kollektív sportok — jégkorong, labdarúgás, baseball (200 000), a sportlövészet (180 000), a torna (130 000), az úszás (80 000), stb. következnek. Számunkra meglepő statisztika, nemde? Az utóbbi Időben azonban Finn­országban is megcsappant az aktív sportolók száma. Mindazok, akik télen létszükségletből kénytelenek síelni vagy korcsolyázni, nyáron az aktív sporttevékenység helyett a horgászással, vitorlázással egy­bekötött campinget választják. Kekkonen köztársasági elnök igyekszik ezeket a fiatalokat meg­győzni arról, hogy a fizikai meg­terhelés eme formája nem helyet­tesítheti a rendszeres sporttevé­kenységet. Sportolni naponta kell. Urho Kekkonen egykor aktív spor­toló volt. 1924-ben 185 cm-el or­szágos bajnokságot nyert a ma­gasugrásban, 100 m-en 11 mp-el, 200 m-en 23 mp-el, a hármasug­rásban 14,05 méterrel figyelemre méltó eredményeket ért el. Nem­rég «z Atlétika című csehszlovák sportlap szerkesztője néhány kér­dést Intézett a finn elnökhöz, aki ezekre a következőkben válaszolt. • Miben látja az allétlka fon­tosságát a modern kor embere számára? — Az atlétika és a sport egész­ségünk megőrzésénél nagy sze­repet játszik. Az emberiség ma a technika fejlődése következtében fokozatosan megszabadult a ne­héz testi munkától és mind több és nagyobb szellemi tevékenysé­get fejt ki, így egészsége veszély­ben forog. Minél fejlettebb tech­nikával rendelkezünk, annál töb­bet kell sportolnunk, erősítenünk izomzatunkat, dolgoztatni szívün­ket, egyszóval ésszerűen „kínoz­ni" szervezetünket. A lustaság el­ernyedéshez, elpuhuláshoz vezet. Itt kizárólag a sport siet segít­ségünkre, mert a rendszeres spor­• tolással hozzájárulhatunk egész­ségünk megőrzéséhez. • Kiveszi még ma is részét ak­tívan a sportéletből? — Igenl Télen sielek, nyáron pedig minden szabad időmet a természetben töltöm egészséges testmozgással, mert szeretem a tiszta levegőt. Tavaly télen futó­símmel 1300 km-t tettem meg. Az idén, sajnos, csupán 1000 km-re tellett időmből. •z aktív versenyzést: tegyenek" valamit egészségük érdekében. Véleményem szerint erre a legal­kalmasabb a turisztika. • Miért nincsenek ma Finnor­aaágban olyan bosszú távfutok, mint voltak a múltban? — Lehet, hogy ebben nagy sze­repet játszott a finn atléták si­kertelen szereplése a Helsinki­ben megrendezett olimpián. Remé­lem azonban, hogy ez csupán át­meneti jellegű, hiszen sífutóink például éppen a hosszú távokon érnek el kiváló eredményeket. Hiba viszont, hogy a finn fiatalok érdeklődése csökkent e számok Iránt. 0 Mit tanácsol a fiataloknak?, — Tiszteljék, becsüljék a spor­tot, de elsősorban az atlétikát, mert ez a sport egyrészt kitűnő eszköz az ember jellemének meg­formálásánál, megtanít az akadá­lyok leküzdésére, türelmességre nevel bennünket. Ezenkívül az atlétika arra oktat, hogy a győ­zelem, a siker ne tegyen bekép­zeltté, önteltté, de egyúttal arra is tanít, hogy vereség esetében ne veszítsük el reményünket. Urho Kekkonen, a finnek 67 éves köztársasági elnöke, naponta sza­kít Időt magának a sportolásra, pedig a jócskán elfoglalt embe­rek közé tartozik. Valószínűleg ennek köszönheti egészségét és azt is, hogy fiatalos hévvel bírja a modern élet iramát. Mindenki­nek például szolgálhat. (k)

Next

/
Thumbnails
Contents