Új Szó, 1967. július (20. évfolyam, 179-209. szám)

1967-07-16 / 194. szám, vasárnap

Látogatás Lubochňán Mágnások jártak ide valamikor pihenni. A Nagy-Fátra festői meredélyeinek tövében megbúvó kis hely nem egész félezer méteres tengerszint feletti magasságával, kristálytiszta, fenyőillatú levegőjével ideális környezetet nyújtott az üdüléshez. Az első üdülőházat még a XVIII. század elején építtette a környék földbirtokost. Klimatikai gyógykezelést Fenyőházán első ízben 1832-ben alkalmazott dr. Floch megyei orvos az asztmatikus és idegbetegségek gyógyítására. Az egykori úri fészek a húszas évek elején jelentős eseménnyel írta be nevét hazánk munkásmozgalmának történetébe. A marxista baloldal ezerkilencszázhuszonegy januárjában itt tartotta emlékezetes lubochňai konferenciáját, amelyen a küldöttek egyhangúlag állást foglaltak a Kommunista Internacionálé melleit. Ľubochňa neve az utóbbi években elsősorban a különféle hormonális eredetű megbetegedésben szenvedő betegek között válik egyre ismertebbé. Itt működik hazánk egyetlen endokrinológiai szakgyógyintézete, amelyben a belső elválasztású mirigyek megbetegedéseit gyógyítják. A szakorvosok körében is nagy elismeréssel emlegetett gyógyintézetet már negyedik éve a most harminchét éves dr. Alexander Kreze Igazgató főorvos vezeti. Az aránylag fiatal kora ellenére nagy tapasztalatokkal rendelkező igazgató 1958 óta dolgozik az Intézetben s rendkívüli érdemei vannak kifejlesztésében, jelenlegi színvonalának elérésében, valamint további fejlesztésének megalapozásában. Beszélgetésünk folyamán részletesen megismertet a gyógyintézet viszonylag rövid történetével és működésének lényegével. A háromemeletes főépület 1009-ben épült és érdekessége, hogy Európában itt alkalmaztak először vasbetont. A szomszédos épületben zajlott le az emlékezetes lubochfíai konferencia. Itt jelenleg az intézet ebédlője kapott helyet. Az épületet jelentős befektetéssel most tatarozzák. A gyógyintézet keletkezése az 1950-es évre esik. Eredetileg a pajzsmirigy megbetegedéseinek gyógyítására létesítették, mint klimatikai fürdőt. Gyógyító tevékenysége hamarosan kiterjedt a több? belső elválasztású mirigy megbetegedéseinek gyógyítására is. Az intézet elvesztette fürdői jellegét és 1959-ben önálló szakgyógyintézetté minősítették. Munkája színvonalával, személyi és tárgyi ellátásával ezt követően megközelítette a kutatóintézetek tevékenységét. Legnagyobb fejlődését 1965 óta érte el, amikor közvetlenül a Szlovák Nemzeti Tanács Egészségügyi Megbízotti Hivatalának irányítása alá került. A gyógyintézet nem kórház jellegű. Inkább szépen rendezett környékű Szállodára emlékeztet. A betegek saját ruhájukat viselik, nincsenek ágyhoz kötve, szabadon járnak-kelnek a parkban. Az orvosok tapasztalata szerint mindez nagyon jó hatással van a betegek állapotára, közérzetére, gyógyulására. Ez annál nagyobb jelentőségű, mert a hormonális megbetegedések gyógykezelése meglehetősen hosszadalmas, átlagosan ötven napot vesz igénybe. A férőhelyek száma százhatvan. Százhuszonhét ágy áll a felnőtt és 33 a gyermekpáciensek rendelkezésére. Évente átlag ezerhétszáz embert gyógykezelnek. A szükséglet ennél sokkal nagyobb lenne, ezért a beutalható betegek számát pontosan meg kell szabni az egyes járások számára. Az illetékes endokrinológusok feladata, hogy betegeik közül kiválaszszák azokat, akiknek a legnagyobb szükségük van a lehetőségekhez képest valóban optimális feltételek közötti gyógyításra, amit a szakorvosokon, a szakképzett személyzeten ós a hazai viszonylatban magas színvonalú felszerelésen kívül a hely fekvése biztosít. A belső elválasztású mirigyek megbetegedései erősen fejlődő irányzatúak. Míg a legsúlyosabb ragályos megbetegedések ma már csak szórványosan fordulnak elő, s egyeseket, például a gyermekbénulást teljesen megszüntettük, addig az úgynevezett civilizációs megbetegedések száma erősen növekszik. Ide tartoznak a többi között a cukorbetegségek, a pajzsmirigy megbetegedései, a mellékvese, a nemi mirigyek betegségei stb. Dr. Kreze főorvos nemrég tanulmányban foglalkozott ezzel a kérdéssel. A világ cukorbetegeinek számát mintegy harmincmillióra becsülik. Az Egyesült Államokban például az egész szaporulat három százalékét teszik ki, Európában pedig egy-két százalékát. Hazánkban a második világháború előtt fél százalékra becsülték számukat, jelenleg a nyilvántartott cukorbetegek száma 0,72 százalék, jóval több, mint százezer ember. Csehszlovákiában azonban körülbelül kétszer ennyi cukorbeteg él, csak még nem állapították meg betegségüket és ezért nem is részesülnek gyógykezelésben. Nálunk, kiváltképpen Szlovákiában lényeges problémát jelentenek a pajzsmirigy megbetegedései, amelyek száma az utóbbi időben növekszik. A gyógykezelés nagyon hosszadalmas, költséges, a páciens sokáig munkaképtelen, gyakori a kiújulás. Mindenfajta belső elválasztású mirigymegbetegedés gyógyításánál mind a házi, mind a kórházi gyógykezelés hátrányait kiküszöböli a szakintézeti gyógykezelés, amelyet nálunk ma még csak a lubochftai endokrinológiai gyógyintézetben alkalmaznak. A szakintézeti gyógykezelés előnyeit régen bebizonyította a cukorbetegek gyógyítására Karlsburgban létesített intézet. Ehhez hasonlókat alapítottak már a Szovjetunióban és Romániában is. Az intézetben egy egész emelet áll a gyermekpáciensek rendelkezésére. Otthonos, szép, kis szobákbán laknak. Gyógykezelésükről az osztály főorvosa, dr. Jolana Kyselá és dr. Pavel Uhrin orvos gondoskodik. A főorvosnő nemcsak nagy hivatásszeretettel végzi felelősségteljes munkáját, hanem a gyermekek iránti igazi szeretettel is. Egy kis páciens így írt róla levelében: „A főorvos néni nagyon kedves és maga a megtestesült jóság". Szükség is van erre, hiszen a gyermekek az otthoni környezetből kiszakítva heteket töltenek az intézetben. A szakavatott gyógykezelésen, az ideális nyugalmon kívül az orvosok és a nővérek részéről tanúsított szeretet is elősegíti a kis betegek gyógyulását. A gyermekosztályon pontos napirend szerint foglalkoznak a páciensekkel. A nővérek felügyelete alatt sokat sétálnak, fürödnek, kirándulnak. Az iskolaévben a tanköteles gyermekekkel két tanítónő foglalkozik az általános iskolai tantervnek pasztalatok alapján. Jeientős tudományos sikereket értek már el. Minden esztendőben átlag ezerhétszáz ember gyógyítása — ez a lubochftai szakintézet érdemdús működésének jelenlegi mérlege. A szükséglet ennél sokkal nagyobb lenne, ezért a további fejlődésre is gondolnak. Az erre vonatko/.ó javaslatok azt tartjuk in előtt, b azt építsék és lejlesszéit megfelelően. Így a hosszas gyógykezelés ellenére sem maradnak le a tanulók a tanulásban. A diagnózis pontos megállapításában és a gyógykezelésben rendkívül nagy jelentősége van az intézet laboratóriumainak. Az itt gyógykezelt betegségek jellegére való tekintettel különös gondot fordítottak a laboratóriumok kiépítésére, káderellátására és felszerelésére. Húsz szakember tevékenykedik a laboratóriumokban, közülük négy főiskolai diplomás. Galvánek Marcell mérnök, a laboratórium fiatal vezetője készségesen ismerteti a laboratóriumokban folyó tevékenységet és végigvezet a lombikokkal és más üvegedényekkel, műszerekkel, mikroszkópokkal zsúfolt birodalmában, ahol fehér köpenyes nők és férfiak végzik a laikus számára sokszor érthetetlen, de a gyógyítás szempontjából nélkülözhetetlen munkájukat. A laboratórium tevékenysége három részre osztható. d

F- Kreze igazgató főorvos (fehér köpenyben) Az alapvető ki- paciensei társaságában a gyógyintézet kertjevizsgálásra, j,en. Jobboldalt: Janko Alexy nemzeti művész. amely tájékoztatja az orvosokat a beteg állapotáról. A fő vizsgálati módszer a hormonanalízis. A betegektől vett vérés vizeletmintákat nemcsak műszerekkel és vegyszerekkel vizsgálják, hanem biológiai kísérleteknek is alávetik, hogy minden tévedést kizárjanak. A biológiai laboratóriumban Mária Krezová biológus és Mária Jankyová laboráns ottjáratunkkor éppen fehér egereket és patkányokat oltottak be betegektől vett kivonatokkal. Az apró állatok életüket adják, hogy elősegítsék a beteg emberek gyógyulását. A laboratórium harmadik része a fejlesztés szolgálatában áll. Itt az új laboratóriumi módszerek alkalmazásával foglalkoznak saját vizsgálataik és külföldi tatovább, ami megvan. A tervet kidolgozták és jóváhagyták. Első szakasza már a megvalósulás stádiumába iépett. Legelőbb a laboratóriumokat bővítik ki. Az 1969-ben kezdődő építkezésre tizenkétmillió koronát irányoztak elő. Az egész Intézet tervezett kibővítése 1975-ig fejeződik be. A tervek szerint a férőhelyek száma ekkor háromszázra emelkedik. Évente sok százzal több betegei gyógyíthatnak majd meg. A helyzet ismeretében azonban túlságosan hosszúnak látszik ez az időszak, a férőhelyek száma pedig kevésnek. Az illetékes szervek mérlegelhetnék: nem lehetne e jobban meggyorsítani a fejlődést? GAL LÁSZLÓ 'ZALKA MIKLÓS: BÖRZEKÉS Jó lett volna rágyújtani. A víz csillogott. „Kiszállunk, mindjárt elszívok egy cigarettát" — tervezgette magában. A part fölött tábortűz. Óvatos mozd

ulatokikaI keze ügyébe (készítette a nagánt. Egy kézigránátot is, nyeleset. A csónak lassan úszott alá. >- Már az emberek is látszottak. A tűz rőtre festette az arcokat. Eszébe ötlött: átvágni a folyó másik oldalára, ott ereszkedni le tovább. A hold világított. -„Evezni tilos ..." A csónak sodródott. Román uniformisok. A kezekben nyárs, forgatták a tűz fölött. A tűz pattogott. A katonák a nyársat figyelték. A csónak elhaladt mellettük. Föllélegzett. Keze fejével megtörölte a homlokát. A csillagok — már távoli lámpák. A pokolba kívánta őket, a holddal együtt. „Szerelmeseknek való..." — gondolta megvetően. A siheder jutott eszébe, ahogy a fejét rázta, de aztán a földre bámult. Sajnálta. A nyársforgató katonákat is sajnálta. A siheder képe mélyen bevésődött az emlékezetébe. Amint a fejét rázza, meg ahogy elindul a töltésről, a szétlőtt ágyúk felé. Felsóhajtott. Fájt, hogy sajnálnia 'kell, de ennél jobban csupán egy fájt: hogy hiába sajnálja. Akár a sihedert, okár a nyársforgató katonáikat. Ök jönnek a fegyvere ellen - őket lövi, őket öli halomra, vagy teszi lázadásra-támadásra alkalmatlan nyomorékká. Szerencsétlenné, aki talán örök életén át a fejét rázza, és bambán bámul maga elé. Mint a siheder. Nagyon megesett a szíve rajta. A fiatalsága, a butasága, a korlátoltsága miatt. Jött mert az intéző, vagyis o főhadnagy úr 39. mondta. A főhadnagy úr természetesen nem vétett a proletárhatalom ellen. Ott nem volt. Idejében nem volt ott. Csak a szava volt a szolgalelkűekkel. A szelleme uralkodott rajtuk. Ö maga — semmit nem csinált. Akik csináltak azok megbűnhődtek. Halállal, kivéve a sihedert: az talán még rosszabbul járt, mint akik meghaltak. A csónak lassan úszott lefelé. Hűvös volt. A csónak alján átérezte a víz hidegét. „Pedig itt a nyár..." - gondolta, és megborzongott. Ilyen nagy folyó és mennyire csendes. A Vág mindig forr, sistereg, zúg, mintha tűz égne alatta. Pedig sokkal kisebb. Elmosolyodott. Gyermekkorában úgy képzelte, hogy minél nagyobb a víz — annál hangosabb, és valahányszor nagyobb folyóhoz veti a sors, mindig elcsodálkozik, hogy másképp van. Fázott. Felgombolta bőrkabátja gallérját. Az intézőre gondolt, akit nem ismert, és aki... azt mondta ... „Szeretett volna a szeme közé nézni. Talán nem is lőné agyon. Elvinné csak, túsznak. Munkát is adna neki — és kötelességévé tenné, hogy vagy tíz ilyen sihedert tartson el, Sihedereket, akiknek ő, meg a fajtája „azt mondta ..." Halálig tartsa el őket. Ha pedig keveset keres rájuk, hát bottal serkentené. Ahány étkezésnél éhesek maradnak az áldozatai, annyiszor tíz bot. Bólintott az ötletére. Igazságosnak tartotta — és megvalósíthatatlannak. •„A golyó, az a biztos ...">- gondolta. A víz nyugodtan hömpölygött, hangtalanul vitte hátán a csónakot. „A golyó — biztos... — eltöprengett ezen, és felsóhajtott: — Kár, hogy igaz. De nagyon igaz!" A fronton egyszer sem lőtt emberre. Feküdt a lövészárokban, és mindig rendikívül pontosan célzott. Soha nem tüzelt vaktában, nehogy véletlenül embert találjon a golyója. Nem is talált. Császárért, vagy királyért ölni?! A gyáros hasznáért? A földesúr profitjáért? Miért? Az istenért? Minek? Nem talált. Az eszerfölkelés juttatta arra a tanulságra, Moszkvában, hogy az életért meg kell semmisíteni az élet ellenségeit. Nem egyszerűen legyőzni, és megverni — megsemmisíteni, mert különben megölik az életet. Magát az életet kötik gúzsba, és kínozzák halálra, akárcsak Ábrist. A haszonért. A haszon világáért. Semmi másért — csupán azért. Majdnem fölnevetett a gondolaton: véget ért a háború, és ami a háborúban nem sikerült, a békében igen s azonnal talált lőnivaló embereket A csónak úszott. Mindig a part mentén, az árnyak alatt. A kormányt a társa vigyázta. Ö a partot leste. Jó lett volna rágyújtani. Már nagyon kívánt egy cigarettát. A csónak úszott a csöndben, és ő arra gondolt, hogy a csönd a fehérek fülében is csönd. A napkelte ugyanúgy napkelte, Sajnálta, hogy csak ilyesmiben egy a fehér a vörössel. A jó ember — ez már más a fehérnek, és más a vörösnek. Az igazság is más, meg a hazugság, és a szeretet is. Merőben más. És most nyugodt lelkiismerettel megy ölni, titkon, alattomban, a vörös igazságért, a vörös szeretet jegyében, a vörös jóság érdekében, ölni, lényegében azt, aki „azt mondta ...", de mindenkit, könyörtelenül, irgalmatlanul, aki ellene fordítja a fegyvert. Mosolygott ezen. Nem szívlelte a széplelkeket. Viszolygott tőlük. A fogolytáborban emeletes priccsek 40. voltak, akár a kaszárnyában. Egy tanító aludt fölötte. Sokat beszélt, és ő szívesen hallgatta. Becsülte is: hadapród létére otthagyta a tiszti barakkot, a tiszti ellátást, s hozzájuk költözött, a legénységi hodályba, legénységi kosztra. Szépen beszélt — és mindenkinek jót akart. Csak jót. Hitte és vallotta, hogy a világ jó, mint minden isten teremtménye, de az emberek elromlottak benne, s meg kell javítani őket. Neki eleinte tetszett, amiket mondott, ha nem is minden, de sok belőlle. Különösen amikor arról beszélt, mennyire elfajzottak isten szolgái magától az istentől. Igaznak tűnt, és hangzatos volt. Aztán a forradalom jött, és az eszerek ... Ö ment — a tanító maradt. „Gyilkolni bűn ...">- iközölte megfellebbezhetetlenül. Ő Abrist említette; és hogy kevés a vörös erő. „Gyilkolni bűn — hangzott újra. - A gyilkolás akkor is bűn, ha gyilkost ölnek . . ." Erre megkérdezte, mit kell csinálni a gyilkossal? Mit kell csinálni, hogy ne legyenek gyilkosok? „Nevelni kell, és példát mutatni számukra, hogy igazán emberré váljanak..." — ó pedig méregbe gurult, és odavágta: — Az Ábrisok pedig hadd dögöljenek rakásra, amíg a gyilkosra rájön a jámborság? Mi? Hát én inkább kitiprom a belüket! Nem volt szavuk többé egymással. Azóta megvetette az ábrándozókat, akik mindenkinek jót, és mindenkinek békét áhítoztak. Ha a kunyhókban béke van — reszket a palota, és ha a palotában nyugalom lakozik — a kunyhó nyomorog. Vagy egyik, vagy másik: a kettő nem fér össze, hiába akarja - óhajtja bárki. Két igazság ez, valamelyiknek győznie kell: annak, amelyik emberséges. Bizonyos volt benne, győzni is fog. Kell. Ez az élet rendje. (Folytatjuk)