Új Szó, 1967. július (20. évfolyam, 179-209. szám)

1967-07-15 / 193. szám, szombat

Hétwégihírmagyarázatunk „VILLÁM" CIPRUS FÖLÖTT M

ajdnem negyedév telt el az április 21-1 athéni katonai puccs óta, s a görögországi hatalomátvétellel kapcsolatos következtetések, „előrejelzések" meglepően pontosaknak bizonyultak. A Prometheusz-terv erőteljes, villámgyors végrehájtása arra engedett következtetni, hogy a puccs szervezői és támogatói nagyon biztosak voltak dolgukban, hisz a néptömegek demokratikus előretörése következtében várható volt egy reakciós megmozdulás. Csak a puccs irányát és szervezőinek kilétét fedte homály. Az athéni junta kormányzásának három hónapja alatt otthonosan berendezkedett. A polgári kormányzat utolsó maradványait is megszüntette, s hatalmát „kifinomult" terrorra építi. Hogy értsük ezt? Bár semmilyen terror nem lehet finom, a görög katonai puccsisták azzal kezdték kormányzásukat, hogy potenciális ellenfeleiket mind a baloldali demokratikus erők, mind a polgári jobboldal táborából letartóztatták és deportálták, rendkívüli bíróságokat állítottak fel, s az egész állami és társadalmi életben parancsuralmi rendszert vezettek be. Ugyanakkor az „ezredesek kormánya" a múlt katonai kormányaitól eltérően népszerűséget hajhász, béremeléssel és különféle kétes értékű szociális intézkedésekkel meg akar nyerni bizonyos rétegeket. Ez nem sikerült neki, viszont a baloldal néma ellenállása légkörében a puccsistáknak sikerült — ha ideiglenesen is — megerősíteniük pozícióikat. UGYANAZOK A LÁNCSZEMEK Már az események kezdetén megírtuk, hogy az athéni katonai puccs a CIA amerikai hírszerző szolgálattal és a NATOkörökkel együttműködő görög törzstisztek müve volt, egy láncszem az amerikai imperialisták NATO-politikájában. A görög haladó erőket félre kellett állítani az. útból, hogy a NAK) kiterjeszthesse támaszpontjait, s jobban ellenőrizhesse a térséget. Az imperialisták összeesküvésében az athéni láncszemet a közel-keleti követte — Izrael a washingtoni imperialista terveknek megfelelően arabellenes agressziójával súlyos feszültségi gócot teremtett. Az imperialista összeesküvések láncolatát újabban további puccsnak kell megtoldania egy láncszemmel: Athénból katonai puccs fenyegeti Ciprust. tSMÉT AZ „ENOZISZ" Asztrapi görögül villámot jelent, ezt a fedőnevet adták akciójuknak az athéni szélsőséges tábornokok. Mint ahogy az előretörő görög demokratikus rétegek veszélyeztették az amerikai imperialisták és a NATO terveit, mint ahogy az arab szocializmus alapján egyesülő arab országok a haladás táborának kedvezően kezdték megváltoztatni az erőviszonyokat, s ezzel keresztezték a közel-keleti imperialista érdekek érvényesülésének útját, úgy a szabad és független, demokratikus és semleges Ciprusi Köztársaság léte sincs ínyére a „világ csendőreinek". A diplomáciai lomtárból előkerült a régi Aclieson terv, amelyet most enozisz, azaz egyesülés néven propagálnak: Athén egyszerűen be akarja kebelezni Ciprust, hogy a két nép lakta szigetország az „anyaországgal" egyesülve messzebb menő NATÖ érdekeket szolgálhasson. A CIA jól fizet. Andreasz Papandreu volt hadügyminiszter híveinek az év elején lefolytatott ASZPlDA-perében a vád koronatanúja például Karamalnorakosz légitábornok, megrögzött CIA-ügynök volt, aki Marsall amerikai katonai attasétól kapta utasításait. Mitrelisz ezredes, aki a szái;azföldi hadsereg vezérkarában teljesített szolgálatot!, görög és ciprusi katonai adatokat szolgáltatott ki amerikai megbízóinak, akik úgy látszik, jól fizettek szolgálataiért, mert Mitrelisz azóta csinos külföldi bankszámlát nyitott. Nem titok, hogy az egyik amerikai lehallgató központ az athéni Patisszion u. 95. szám alatt a második emeleten működik, s hasonlót rendeztek be a szocialista államok diplomáciai képviseleteinek közelében is Pszihiko negyedben. Az athéni amerikai nagykövetség hétszáz főnyi személyzettel dolgozik, a különféle amerikai miszsziók alkalmazottainak száma meghaladja a hétezret, s 1200 hivatásos CIA ügynök tevékenykedik a görög fővárosban. ASZTRAPI Nemrég Atanassiisz Deniszszisz altábornagy, az athéni kormány helyettes vezérkari főnöke kereste fel Cipruson Grivasz tábornokot, a ciprusi nemzeti gárda görögországi parancsnokát. Még egy személy volt kíséretében, akit Nikolasz Vaszilakisz néven tartottak számon, pedig nem ez volt az igazi neve. A valóságban Paleologopulosz altábornagy volt az idegen, s az athéni junta utasításait hozta Grivasznak. A három katonai vezető a végrehajtás gyakorlati kérdéseiről tárgyalt. Tudatták Grivasszal, hogy Athén teljesen egyetért az Asztrapi-lervve1, s végrehajtásának időpontjáról idejében értesíti. Miről is van szó? A ciprusi nemzeti gárdában a tisztek zöme görögországi görög, s nyilván Athén erős befolyása alatt áll. Rájuk építi az Asztrapi-(villám) tervet, amely feltételezi, hogy • a ciprusi görögök és törökök között mesterségesen véres viszályt szítanak, s • míg az ENSZ-megbízottuk Makariosz elnökkel a helyzet rendezéséről tárgyalnak, a felkelő alakulatok bekerítik Makariosz érseki rezidenciáját, a kormány palotákat, letartóztatják az elnököt és minisztereit, aztán ideiglenes kormány kezébe adják át a hatalmat (nyilván Makariosz politikai ellenfeleire számítanak), aztán lassan megvalósítják a szigetország teljes egyesülését az „anyaországgal". Ekkor pedig nyitva áll az ajtó a NATO terjeszke áése előtt. A terv végrehajtóinak merész elképzelései vannak, csak éppen nem tudták titokban tartani az akciót, amelyben egy Nikosz Szamszon nevű nicosiai lapkiadó, fegyverkereskedő és CIA-iigynök lenne a puccsisták szálláscsinálója. Az AKEL párt, a ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártja mozgósította a közvéleményt a reakció várható támadása ellen, a ciprusi kormány már a világszervezethez fordult, hogy hárítsa el a reálisan fenyegető puccsot. Lesz e eredménye a bűnös terv leleplezésének, a már folyó mentőakciónak? A NATO és az athéni klikk terveivel kapcsolatban problematikus Törökország állásfoglalása. Egyes állítások szerint bizonyos területi kárpótlásért hajlandó volna beleegyezni az enoziszba, vagyis lemondana a ciprusi törökök képviseletének jogáról, más, friss verziók szerint azonban féltékenykedve nézi Görögország NATO-szerepének feltűnő növekedését, s emiatt bizonyos körök egy NATO belviszály kirobbanására is számítanak. A ciprusi fejlemények még sok meglepetést tartogathatnak. Mindenesetre a világ közvéleménye a veszélyeztetett ciprusi nép pártján áll. LÓR1NCZ LÁSZLÓ Én, te, o — és mindannyian Az otthon — csendes, nyugodt fészek. Egész napi munka után Ide tér haza az ember megpihenni, új erőt gyűjteni. Otthon a feleség és a gyermek vár. Ok adják a családi tűzhely csodálatos, kiapadhatatlan melegét. Az otthon a nagy tettek és vágyak bölcsője. Otthon . .. Egy zárt kis kör, szerető és szeretett emberekkel, könyvtárral, íróasztallal, virágokkal — gondokkal és örömökkel. E zárt körön túl, közvetlen szomszédságban más emberek élnek a maguk kis körében saját bajaikkal, gond juikkal, örömeikkel. S hányszor megesik, hogy nem veszsziik figyelembe azokat, akiktől sokszor csak egy vékonyka fal válpszt el bennünket. Az ember nem csupán a munkahelyén és nem csak napi nyoic órát dolgozik. Az otthon meghitt csendje az, ahol visszavonulhat, gondolatait nem zavarja a munkatársak és az ügyfelek ezernyi problémája. A szoba megszokott csendjét azonban egyszerre koppanás zavarja meg. A megrepedt mennyezetről apró vakolatdarabok hullanak, miközben egy emelettel feljebb valaki felkacag. Próbálok dolgozni, de újabb koppanás és újabb kacaj. Rövid csend, majd újra megismétlődik. Minden figyelmem e zajra összpontosul. A kacajt követően tizennyolcat számolok... Most, most következik ismét a koppanás ... A gondolatok rég messze szálltak. Egyhangúvá válik minden, Idegesíteni kezd a koppanás és a kacaj. Felrohanok az emeletre. Képzeletem nem csalt: két kislány egymás után ugrál le a heverő támlájáról. — Gyerek... — mondja az anya. — Nem kötözhetem meg ... Különben ls a saját lakásomban se játszhat kedvére? Az ember este fáradtan tér haza a munkából. A feleség is Iá radt, mert egész nap a beteg gyereket ápolta, aki végre álomba szenderült. De hirtelen felriad. A szomszéd lakó a kemény panelfalba próbál lyukat verni, bizonyára jó nagy kalapáccsal vagy baltával. Szinte remeg az egész lakás. A gyerek felsír, a kimerült anya tehetetlenül áll fölötte. A férj telefonon hívja fel a szomszédot. Így talán simábban megy a dolog, tompul a hang és a dühös arc se látszik. — Nagyon kérem, hagyja abba ... Hét után a házirend értelmében is tilos a kalapálás ... — Ha nem tetszik, költözzék villába! — hangzik a válasz. Női munkatársam levelet ír. A szomszédnak szól, akivel különben jó viszonyban vannak. A konyhaablakból kiszórt szemét azonban az ő ablakpárkányára hull, és néha rá is tapad. Szolid hangon kéri, ne tegye ezt. Tapintatosan figyelmezteti arra is, hogy az erkélyen levő virágait úgy öntözze, hogy a víz ne csurogjon az ő ágyneműjére ... A tisztítás nem olcsó és sokáig tart... Napokig töpreng, elküldje e a levelet. Nehogy megsértődjék a szomszéd, mert nem szeretne vele haragot. Bosszantja a dolog, ideges. Magától értetődő dolgot kér, mégis attól tart, hogy neheztelés lesz a vége. Szerkesztőségünkbe írott levélből értesültünk két szomszéd éveken át tartó vitájáról. Az egyikük kertjéből a mind lobban szétterebélyesedő cseresznyefa ága átnyúlik a másikéba. Elfogja a napot és a növényzet elsatnyul alatta. A károsult már a fa telepítésekor arra kérte a szomszédját, hogy ültesse a kerítéstől néhány méterrel beljebb. — Az én kertemben én rendelkezem — fortyant fel a másik. Azóta civakodnak. A nemzeti bizottság és a bíróság több ízben tárgyalta az ügyüket. Az asszonyok a kerítésen át cibálták egymás haját. Egyikük ma már idegbeteg. Állítja, hogy a szomszédnak köszönheti, aki ugyebár a saját kertjében azt tehet, amit akar ... Az otthon — csendes, nyngalmas fészek. Am a lakóház, a község, a város nagy-nagy küzüsságében a sok kii zárt családi körnek — az én otthonomnak és a mi otthonunknak — a nyugalma csak akkor lesz igazi, ha én, te. 6 — és mindannyian kölcsönösen törekszünk ezt a nyugalmat a mások iránti megértő magatartásunkkal megteremteni. ZSILKA LÁSZLÓ ZALKA MIKLÓS: BÖRZEKÉS „Légnyomás..." — gondolto. Lehojolt hozzá, megfogta a vállát: — Gyere! A fiú nem pillantott rá, vinnyogott, mint egy kutya. — Gyere! — kiáltott rá. A suhanc fölegyenesedett, imbolygott, mintha részeg lenne, s visszarogyott a földre. Elkapta a karját, talpra állította. >- Gyere ... A fiú botladozva, bukdácsolva elindult. — Megyek - motyogta, megrázta a fejét, és eldőlt. Fogta, nem engedte elesni. Átkarolta a derekát, valósággal cipelte. A fiú gépiesen rakta a lábát, egymás után, de hol előre szédült, hol meg hátra. — Megyek ... — mormogta, és időnként a fejét rázta. „Taknyos. Nyavalyás, taknyos" — gondolta. Furcsa volt: Nem gyűlölte. Szeretett volna a fenekére húzni, jó nagyot, hogy fájjon a csípósnak, de nem gyűlölte. Csodálkozott ezen. „Ki kell végezni az ilyent..." — dohogott magában, és a homlokát ráncolta: sajnált volna belelőni. „Pedig ki kell... O akart elbánni velünk az ágyújával..." Tibor hallgatta ki. — Az intéző úr mondta ... A főhadnagy úr... Az apja: kocsis volt az uradalomban. Az anyja: cseléd, ugyanott. Az intéző, vagyis a főhadnagy úr az első lövés után rögtön hátrakúszott, hazament, hogy mint mondotta, embereket kerítsen még, meg lőszert hozasson. Az ágyúkat két obsitos tüzér vezénylete alatt rájuk hagyta. — Az intéző úr azt is mondta, hogy kapunk földet, ha ... — Nem gondoltunk mink semmire. Az intéző úr parancsolta. Amikor Tibor azt mondta, hogy menjen haza, bamba tekintettel nézett viszsza rá. 37. t- Elengednek? Nem hitte. Tovább állt, mintha a lába gyökeret eresztett volna, és felsőteste imbolygott, akár nádszál a szélben. — És nem lőnek agyon? Az intéző úr azt mondta... Hogy maguk pogányok.. Agyonlövik a katolikusokat, mind, aki templomba jár. A templomból meg istállót csinálnak. Csak a zsidót nem bántják. A löveget visszagurgatták a vagonba. Ő is fölmászott a géppuska mellé. A siheder a töltés szélén állt, ugyanazon a helyen, ahol Tibor kihallgatta. A mozdony dohogott. A vonat elindult. Még látta a sihedert, a távolodó vonat után nézett, aztán megfordult, lehorgasztott fővel baktatott a mezőn, a szétroncsolt ágyúk felé. „Két jó frászt azért le kellett volna kenni neki" - gondolta. A vonat robogott, és a siheder eltűnt. A kerekek csattogtak. Gubbasztott a géppuska mögött. A vonat mintha állt volna, és láthatatlan kéz forgatná el a vidéket a szeme előtt. Zöld gabonatáblák. A fák levelei, akár a smaragd. A lába elzsibbadt, előre fordult, a menetirányba, és a messzességbe kémlelt. A látóhatár szélén füst gomolygott. „Szolnok... motozott agyában. Az már Szolnok. .." Hirtelen döbbent meg: Szolnok... Ez csak álom. Mindez valamikor később történt. De lehet, hogy korábban —, mindenesetre máskor. „Álom ... Nincs is csónak .,."*- és arra gondolt, hogy még nem ismeri Máriát. Sötét lett. A víz lomhán hömpölygött. Ismét eszébe ötlött: álom az egész, az óra ketyegését álmodja vízcsobogásnak, és ismeri Máriát. Fülelt. De csönd volt. Az óra nem ketyegett, és a víz se csobbant. A fűzek levelei susogtak. Állt, hallgatta és nézte a folyót. A holdfény ezüstösen csillogott a vízen. Aggodalmasan összeráncolta homlokát, az ég felé kémlelt. Óriási kék kupola. Feihő sehol. A csillagok, mint lámpák a távolban. A hold kerek, akár egy tányér. Elbújhatna, gondolta, és felsóhajtott. A csónakok a parton, a fűzek alatt. Mind a három. Csönd, még mindig. „Jöhetnének ..." - mormogta. Cigarettára gyújtott. A parazsat a tenyerébe rejtette. A füst nem esett jól, mégis végigszívta a cigarettát, csonkig. A vízen úgysem dohányozhat. Semmi nesz. Csak a levelek mozogtak. Ágat tört az egyik fűzfáról, a víz széléhez ment, s behajította. A folyó halkan megcsobbant. Karikákat vetett a vessző körül, holdfény csillogott a táguló gyűrűkön. „Gyors ... — állapította meg magában, és a holdra gondolt ismét: Elbújhatsz." Visszaballagott oda, ahol az imént állt. Már ment volna. Idegesítette a várakozás. Az idő múlik... De még senki. Vastag törzsű, öreg fűzfához támaszkodott, s újra elővette a cigarettásdobozt, rágyújtott. Most félig sem szívta, eldobta. Kesernyés íz maradt a szájóban. Csönd. Egyik lábáról a másikra nehezedett. Nem szerette a várakozást, és az ilyen nagyon nagy csöndet sem. Abból a túl nagy csöndből mindig nagy zene-bona támad . .. „Most a mi csöndünk ..." - csillapította önmagát. De azért jöhettek volna már. A parti fűzek árnyéka hosszúra nyúlt a folyó hátán. „Mindig a szélén ... Csak 38. a szélén ..." — sóhajtott. Sajnálta, hogy nincs egészen sötét. Végre léptek. Ök. A csónakokat a vízre eresztették. Hosszúkás, lapos fenekű, könnyű alkotmányok voltak. Szórakozáshoz valók. Mindegyikben egy-egy pár evező. Beszállt, s az evező mellé zökkent. Társa a csónak faróban helyezkedett el. <- Viszontlátásra, elvtársak ... Nekifeszült az evezőnek. Tíz perc múlva indu) a másik csónak. Újabb tíz perc múlva a harmadik. A térkép szerint fél órát lehet evezni. Kiszámították pontosan. Aztán tilos. Dohányozni, beszélgetni tilos. Mozogni is. Ha pedig felfedezik őket - élve az ellenség kezébe kerülni is tilos. A folyó sodra erős volt. A csónak valósággal repült. A víz hatkan csobbant az evezők alatt. Mindig a part szélén, a fák árnyékában ... Hűvös volt, de nem érezte. Homlokán verejték gyöngyözött. Húzta az evezőket, szuszogott igyekezetében. Társa megszólalt: - Elég lesz - mondta halkan. - Már? — csodálkozott. Nem tűnt olyan hosszúnak az idő. Mintha percekkel előtt szálltak volna vízre. Abbahagyta az evezést, behúzta a lapátokat, és kifújta magát. Most jólesett volna egy cigaretta. A csónak futása meglassult. - Feküdj le — morogta. Társa a csónak fenekére csúszott, ő pedig hasra feküdt a csónak orrában, s előre leskelt. A hold világított. Csend volt. Szép lassan sodródtak lefelé a vizén. FOLYTATJUK