Új Szó, 1967. július (20. évfolyam, 179-209. szám)

1967-07-14 / 192. szám, péntek

S zelíd dombocska hátán ücsörög a szövetkezet borozója. Szép, muta­tós épület; az a hír járja, hogy Jó ebédet, jó borocskát • mérnek benne. A nagyterem viszont a fiataloké: a kisúj­falusi szövetkezet ifjúságáé. A kánikulá­ban enyhébb itt a levegő, mint a völgyben kuksoló faluban. A borozó környékén szinte beláthatatlan szőlőskert. Nagy része még direkttermő, viszont a nemes szőlőfajták egyre na­gyobb területet hódítanak el. Cséplő László, a szövetkezet fiatal el­nöke dicséri a szőlőt, meg Varga Jánost, a vincellért. Valamikor, nem is olyan ré­gen, még ezen a dombháton szélhordta buckákon alig termett valami. Ma meg... Olyan a szőlőskert, hogy messze környé­ken párját ritkítja. Az elnök, amikor nagyjából már min­dent megmutogatott, megáll a dombtetőn. Széttárja a karját, mintha egy mozdulattal magához akarná ölelni az elénk tárulkozó széles nagyhatárt. Ingét vitorlaként da­gasztja a nyargalászó szél. Tekintete va­lahol a távolban jár: ott, ahol aranyló árpatenger hullámzik. — Gazdaember szemének nincs gyönyör­ködtetőbb látvány a viruló határnál — mondja csendesen. Ha sikerül a tervem, szövetkezetünk határa rövidesen egy óriá­si gyümölcsöskertté változik. Aztán már csak a borozó egyik fehér abrosszal leterített sarokasztaláná! vesz­szük fel újra a beszélgetés fonalát. Előt­tünk üvegkancsóban aranylik a bor. A ká­nikulát az ajtón kívül hagytuk, az elnök szaval azonban forróvá, túlfűtötté teszik a levegőt. — Még csak harmincesztendős vagyok, — kezdi minden átmenet nélkül. — Az életből azonban már így ls olyan kóstolót kaptam, aminek ízét még sokáig érezni fogom. Egy kerek esztendeig éltem a fa­luban úgy, hogy az emberek kikerültek. Féltek fogadni még a köszönésemet ls. A legjobb barátaim lesütött szemmel men­tek el mellettem: nehogy esetleg ők is bajba kerüljenek miattam. Akadtak, akik sajnálkozva néztek utánam. Tekintetükből kiolvastam azt, amit nem mondtak ki: keHett ez neked, Cséplő Laci?... Most aztán akár az Istenhez is mehetsz pa­naszra. Hogy értelmét lássuk az elnök keserű kifakadásának, közel fél évtizedet kell visszalapoznunk a kisújfalusl szövetkezet történetében. Cséplő László 1958-ban a párkányi traktorállomásról jött haza falu­jába mechanizátornak. Hatvanban a szö­vetkezeti tagok elnökükké választották. Sorrendben ő lett a szövetkezet tizenötö­dik elnöke. M egválasztása után többek között ki­jelentette: „Ogy, ahogy eddig gaz­dálkodtunk, a jövőben már nem le­het." Ragaszkodott hozzá, hogy . a fonto­sabb termelési szakaszok élén képzett szakemberek álljanak. Amennyiben hely­ben ilyenek nem lennének, Idegenből kell hozni. Elvben mindenki egyetértett vele. Az el­ső viharfelhők csak akkor kezdtek gyüle­kezni, amikor embereket kellett elmozdí­tania tisztségükből. A bajt még az is te­tőzte, hogy többnyire ezek az emberek a rokonai voltak. Többen megorroltak rám — emlékezik most vissza. — Gondoltam, majd csak megbékülnek, ha értelmét látják a do­lognak. Közben észrevettem azt is, hogy egyesek az enyém és a miénk között sem tudnak különbséget tenni. Volslk Sándor, a szövetkezet ökonómusa egyik alkalommal azt mondta az elnök­nek: harmincnégy malaccal nem tud el­számolni a zootechnikus. Az elnök nyom­ban kérdőre vonta Dolník Gyula zoótech­nikust, aki azzal védekezett, hogy a ma­lacok megvannak, csak amikor elszállítot­ták őket a hizlaldába, ezt a kimutatásban elfelejtették feltüntetni. Ezután Bittér Mi­hály csoportvezetőt vette elő: hogy tör­ténhetnek meg Ilyen dolgok. Bittér Mihály nagyon szívére vette a dolgot: kérte, hogy azonnal bocsássák el a szövetkezetből. —Őszintén sajnáltam Bittér Mihályt, mondja komolyan Cséplő László. — Erő­szakkal viszont nem tarthattam vissza. Már akkor éltem a gyanúperrel, hogy a zootechnikus nem mondott Igazat, Bittér sem akarta megmondani a valóságot, in­kább elment a szövetkezetből. Másik alkalommal Tánczos Gézáné, a traktorosbrigád gazdásza állította meg az elnököt: nagy a benzinfogyasztás, ho­lott csak a szövetkezet autóbusza jár ben­zinnel. Az elnök megállapította, hogy amióta Mészáros Károly mechanizátornak, Kovács Géza autóbuszsofőrnek és a zoo­technikusnak ls saját kocsija van, a ben­zinfogyasztás megkétszereződött. Az öreg autóbusz, csodák csodája, száz kilométe­renként ötven liter üzemanyagot fogyaszt, holott azelőtt huszonnéggyel ls beérte. Cséplő László átlátott a szitán. A me­chanizátornak és a sofőrnek is megmond­ta, hogy a Jövőben ilyesmi ne forduljon elő. Ha nem fizetik meg az elherdált ben­zin árát, az ügyet vezetőségi gyűlésre vi­MészSros Károlyék vérig sértődtek. A ^^ kár megtérítéséről hallani sem akartak. ,n g 7 Még mit nem? Mit akar ez a Cséplő? Nyomtató lónak sehol sem kötik be a rn 14 száját... Az esetet újabbak követték. Kiderült, 5 hogy a mechanizátor köbölkút! tanító ko­májának az autóját rendszeresen a szö­vetkezet műhelyében Javítgatják köszö­nömért. Fülébe Jutott az is, hogy az illető tanító a szövetkezet raktárában, kerté­szetében úgy jár, mintha a sajátja lenne. Mindkét helyen sógora a vezető. Az elnök mind a két helyről kitiltotta. Ha valamit akar, először jöjjön az irodába, és ott mondja meg, mire lenne szüksége. Ennek is sértődés lett a vége. H atvanöt őszén azután kenyértörésre került a sor. A benzin tovább fo­gyott. ötszáz hektáron nem tudták elvégezni a szántást, mivel a gépek rosz­szak voltak. Cséplő László most már tény­leg vezetőségi gyűlés elé terjesztette ész­revételeit. A cáfolhatatlan tények alapján a mechanizátort és a buszsofőrt leváltot­ták, Illetve más munkakörbe osztották be. A történtek után Mészáros Károlyék fu­tottak a járásra. Nemsokára jött is üzenet az elnöknek: Mészárosékat azonnal he­lyezze vissza eredeti beosztásukba. Erre az elnök: ezt ő nem teheti meg. A szö­vetkezet vezetőségének a döntését sem változtathatja meg. Ha viszont az elvtár­saknak kifogásuk van a döntés ellen, jöj­jenek ki a helyszínre. Rendkívüli vezető­ségi gyűlést hívnak össze és tisztázhatják a dolgot. Ha a vezetőség netán megvál­toztatná álláspontját, ő aláveti magát a többség akaratának. Egy esztendő a bűn árnyékában A vezetőség továbbra ls kitartott dön­tése mellett. Ök tudják a legjobban, mit miért tettek. Mészáros Károly a történtek után beteget jelentett, Kovács Géza vi­szont más beosztást kapott. Most már egész kis kompánia verő­dött össze azokból az emberekből, akik megorroltak az elnökre. Duzzogásból tá­madásba mentek át. Levelet írtak a já­rásra. Mindennek elmondták az elnököt. Állították, hogy Cséplő László meglopja a szövetkezetet. Föltevésüket azzal indokol­ták, hogy az elnök autót vett, pincét csi­náltatott. Tisztességes úton aligha jutha­tott ennyi pénzhez. A járás a panaszlevél alapján vizsgála­tot rendelt el. Viszont sok huzavonának, fáradságnak vették volna elejét, ha nem veszik készpénznek a levél tartalmát, ha figyelembe veszik, hogy Cséplő László elnökösködése alatt a munkaegység érté­ke tíz koronáról huszonháromra szökött, hogy az elnök feleségestől dolgozik, havi jövedelmük meghaladja a 3500 koronát, a szövetkezetben már másoknak is van autójuk, az elnök használt autója és a pince mindössze 47 000 koronába került, hogy szükség esetén Klsújfalun bármelyik szövetkezeti tag össze tudna hozni ennyi pénzt. A kivizsgálás megtörtént. Bizonyítani semmit sem tudtak. Ezt követően mégis behívták Cséplő Lászlót a járási pártbi­zottság elnöksége elé. Most már azt ve­tették a szemére, hogy ignorálja a párt­szervezetet. — Őszintén megmondom — idézi a tör­ténteket — úgy éreztem magam, mintha máris a vádlottak padján ülnék. Gondol­kozni sem tudtam. Az Ignorál szónak sem értettem a jelentését. A keserűség fojto­gatta a torkomat, amikor valahogy így vá­laszoltam: ha a titkár elvtárs állítja, va­lószínűleg úgy ls van. Aztán megmondták, hogy tovább nem lehetek elnök. Az év­zárón majd köszönjek le. Így cselekedett. A múlt év februárjában az évzáró közgyűlésen lemondott. Helyébe Varga János, a jelenlegi vincellér került. 0 pedig visszament a megüresedett me­chanizátori állásba. A z állítólagos lopásokról egyelőre nem esett több szó. Nem tudott viszont belenyugodni abba, hogy a párt ignorálásával vádolták meg. Ekkor már értette a szó jelentését. Hogyan Igno­rálhatta ő a pártot, amikor maga ls kom­munista? Az édesapja ls az volt. Nem, ezt nem vállalhatja magára. Tovább járogatott a dolgok után, míg­csak meg nem tudta, hogy igazából hon­nan fúj a szél. Hatvanöt nyarán történt. Az agronómus az esti jelentéstételen közölte az elnök­kel, hogy az egyik gabonatábla hihetetle­nül keveset fizetett. Az átlagos hektárho­zam csupán 18 mázsa... A számokat új­ból összeadták. A végösszeg? Ugyanaz. Ekkor az elnök kiment a kérdéses dűlőbe. Gyakorlott szeme mindjárt megtalálta a bajt. A kombájnos rosszul dolgozott. A kalászokból nem verette jól ki a szemet. Az egészet újból átcsépeltette. A gabona hektáronként még hat mázsát adott. Utá­na jól megmosta a hanyag kombájnos fe­jét. De hogy egy kicsit élét vegye a sza­vaknak, tréfát is csempészett beléjük. Azt mondta Fodor Mihály kombájnosnak: szé gyeid magad kommunista inas létedre, hogy Ilyen hanyag munkát végeztél. fA kombájnos akkor a párt tagjelöltje volt.) Ugyanezen a nyáron történt az is, hogy a nagy hőség, szárazság miatt a hereszé­nát nem hagyta napközben kazalozni. Az agronómus viszont más nézeten volt. Ami­kor nem tudtak megegyezni, az agronó­mus a pártszervezet elnökéhez fordult. Estére rendkívüli pártbizottsági gyűlést hívtak egybe. Az elnök itt sem engedett a huszonegyből. Nem engedi, hogy napköz­ben kazalozzák a hereszénát, mert a le velei lehullanának. Ne akarjanak szánt szándékkal ártani maguknak. A kazalozást csakis a reggeli és esti órákban enge­délyezi. Több szó annak idején ezekről nem Is esett. Csak, amikor megindult feje fölött a lavina, akkor kovácsoltak vádat a tré­fából. Mivel a szénaügyben is kitartott eredeti álláspontja mellett, megvádolták, hogy ignorálta a pártot. M ár-már maga is hitte, hogy lassacs­kán sikerül kikeresnie az igazát, amikor újabb esemény kavarta fel a port. Az egyik tekintélyes szlovák nyel­vű mezőgazdasági lapban megjelent egy cikk, amelyben alaposan lekapták Cséplő Lászlót. A járásnak, ls jutott a bírálatból, hogy az ügyet nem vizsgálták ki alapo­san, azért nem tudtak Cséplő Lászlóra semmit rábizonyítani. Az áskálódók zász­lóként lobogtatták az újságot: ez is őket igazolja. Hogy mindenki láthassa, köz­szemlére tették ki a cikket. Akadtak azon­ban olyanok is, akik az újságcikket igaz­ságtalannak tartották, kifogásolták, hogy nem a valóságot írta meg, hogy a cikk szerzője nem is járt a faluban. A járásiak • újabb kivizsgálást rendeltek el. Cséplő László is kérte a kivizsgálást: ha bűnös, csukják be, ha meg nem, hagyjanak neki békét. Hónapokig kutattak, kerestek a járási népi ellenőrző bizottság emberei. Amikor nem boldogultak, átadták a stafétát a köz­biztonsági szerveknek, majd később a já­rási ügyész vette kezébe a dolgot. — Egy esztendeig nyomoztak, mennyi pénz, mennyi fáradság ... Jóformán se éj­jelem, sem nappalom nem volt — pana­szolja Cséplő László. — Házkutatás, na­pirenden a zaklatások. Az emberek úgy kerültek, mint valami leprást. Egyszer éppen a kertemet locsoltam, amikor két kislány haladt el a házunk előtt. Az egyik azt kérdezi: kié ez a szép ház? Erre a má­sik: a volt elnöké, összelopkodta az árát... Talán csak a feleségem volt, aki rendületlenül hitt az ártatlanságomban. De mindenáron azt akarta, hogy költöz­zünk el a faluból. Többször megtörtént, hogy amikor kihallgatásra hívtak, valaki bekiáltott az udvaromba: Cséplőné, a La­cit már el is vitték ... Megértettem, miért akart az asszony elmenni. De mehettünk? Ha szedem a sátorfámat, a szenteltvíz sem mos soha tisztára. Az emberek azt mondták volna: Lássátok, ilyen kommunis­ta a Cséplő Laci... Tudtam, hogy nincs mitől tartanom. Egyszercsak győz az igaz­ság ... Egy esztendeig éltem így, a bűn, a gyanú árnyékában. Véglegesen csak a múlt év őszén zárták le az ügyemet. — Találtak valamit? — Igen — mosolyodik el. — Egy száz­húsz koronás kiegyenlítetlen útiszámlát. Ezt nyomban meg Is téríttették velem. Egyébként ellenem semmit. De mások el­len annál többet. Gazdája került a har­mincnégy elveszett malacnak, meg a ben­zinnek is. Az árát most fizeti a zootechni­kus, meg az autóbuszsofőr. Az ügyész jelentése alapján a járáson is belátták, hogy alaptalan vádaskodás­nak ültek fel. Az Idei választáskor a há­rom elnökjelölt kőzött Cséplő László neve is szerepelt. Százhúsz tag közül kilencven­hat rászavazott. A kancsó tartalma Jóformán még érin­tetlen, viszont Cséplő László homlokán gyöngyözik a verejték. — Keserves egy esztendő volt, nyúl most először a pohár után. Ölomesztendő, nehéz, nyomasztó, Ideg­ölő. De nemcsak Cséplő Lászlónak. A szö­vetkezet ls megsínylette. Több mint egy­millió koronával maradtak a terv alatt. Lesz mit pótolniuk. Cséplő László viszont bízik a tagok szorgalmában. Állítja, hogy újból visszatér a biztonságérzet, a munka­kedv. Az áskálódók, kettő kivételével el­bocsátásukat kérték a szövetkezetből. A taggyűlés egyiküket sem marasztalta. A hüs helyiség után szinte vakít a nyár. Az elnök már a Jövőről be­szél. Most érettségizett, tovább ta­nul. Nem lenne ellene, ha a közeljövőben összeházasodnának a szomszédos szövet­kezettel. ötezer hektárnál is nagyobb len­ne a határjuk. Ez lenne azután az Igazi gazdaság. Olyan gyümölcsöskertészetet te­remthetnének, hogy megbámulná a világ. Meg egyebet is ... De ez már a Jövő... SZARKA ISTVÁN NEM SIKERÜLT HAT ÖRA ÜT PERC. Vasár­nap. Július első vasárnapja. Jesenské állomásán ez időben két vonat érkezését várják. Ke­let felől jön mind a kettő. Az egyik északi Irányból kanyaro­dik nyugatra, a másik huzamo­sabb ideje követi a keleti vo­nalat. Rimaszombatról érkezik az első, s Pelsőc, Rimaszďcs felől a második. A rimaszombati vonat már el is foglalta helyét az állomás sínhálózatán, amikor előkelő sistergéssel berobog a pelsőcik Leszállunk, s keressük a csat­lakozást, amikor a sínek fe­lől hordágyat hoz két vasutas. Az eseménytelen állomáson fu­tótűzként terjed el a hír, hogy szerencsétlenség történt! Egészségügyi szolgálatunk dicséretére legyen mondva, ne­gyed óra sem telik el s máris lefékez a mentőautó az állomás épülete mögött. A vasutasok ismét megragadják a hordágyat, s viszik — az állomásépületet megkerülve — a mentőautóhoz, ahonnan már előhúzták a sa­ját, kocsiba illő hordágyat, öt­ven év körüli a sebesült, a vas­úti pályaőrök jellegzetes vörö­sesbarna általvetőjét viseli. Homlokából csorog a vér. — No, csak, segítsen vala­ki! — kéri a mentőszolgálat al­kalmazottja. Megragadja egy önkéntes vállalkozóval a sebe­sült két lábát, a mentőszolgá­latos a válla alá csúsztatja ke­zét s az egyik hordágyról teszik is a másikra. Most látni a bő nadrág szárában a természetel­lenesen kidudorodó combtörést. A szerencsétlenül járt panaszo­san megszólal. — 0, lábacskám! — mondja szlovákul. De nincs idő további beszélgetésre. A kocsi gyorsan elporzik. Akadnak a közelben ismerő­sök. Valaki a szerencsétlenül járt nevét is tudja. Jozef Cihel­skýnek hívják. Valaki azt is elmondja, hogy két esztendővel ezelőtt a feleségét veszítette el ugyancsak szerencsétlenség kö­vetkeztében. A traktor pótko­csijáról esett le. S most rajta a baj... Átszállás közben áthaladunk a szerencsétlenség színhelyén. Három sínpár kerül Itt egymás mellé. Az érkező vonat a szél­ső sínpáron futott be. A sze­rencsétlenül járt a középső sínpárból lapátolta ki a salakot, s rakta egy vastargoncára. Ott áll a csonka salakbucka a két sínpár között. A salakbuckán is ott az árulkodó vér, mellette a vasfurik alsó csészéje, mintha csak papirosból lenne össze­gyűrve. Egyik vasfogója rajta, a másik ki tudja hol? A tar­gonca felső részét mintha olló­val vágták volna le, a pelsőct vonattól elragadva vagy ötven méternyire hever a sínek kö­zött. Jozef Cihelský a salakot fu­varozta. Át a sínpárokon. Meg­lett kora vall rá, hogy nem minden gyakorlat nélkül. S mé­gis. Ha nyugodtan, a vonatok érkezésével párhuzamosan le­állítja targoncáját, s két, csak két percre megáll, egészsége­sen, megelégedetten végezte volna be ezt a munkanapját is. S itt felmerül a kérdés: senki sem figyelmeztette őt a vonat érkezésére? Estefelé utaztunk vissza. Át­szálláskor hallottuk, hogy a szerencsétlenül járt már halott. Nem segített a gyors mentő­szolgálat. Nem volt már szá­mára segítség. Tény azonban, hogy a szerencsétlenség elkerülhető lett volna! Ezért ls tesszük szóvá ezt az esetet. Mert sajnos, naponta hallunk hasonlókról. Es az ok? Valamit meg akartak valósíta^ ni, valamit siettettek, valami­ben saját magukon és főleg járművükön akartak túltenni, s kész a baj. Aki a közlekedés­ben kockázatot vállal, annak mindig arra kell gondolnia, hogy az kilencszer sikerülhet, de tizedszer már ráfizet. JOZEF CIHELSKf saját maga fizetett rá. De hányszor köve­teli más embernek az életét is a fölösleges kockázat? MOHR GEDEON

Next

/
Thumbnails
Contents