Új Szó, 1967. június (20. évfolyam, 149-178. szám)

1967-06-08 / 156. szám, csütörtök

SZÜLÖK, NEVELŐK FÓRUMA • • • - - " •• • ' . b.- - .ť i. - ' : Míg 1965-ben a statisztikai adatok 12127 házasság felbontásáról számolnak be hazánkban, 1966-ban a bíróságok közel 13 000 válást emeltek jogerőre. Az e házasságokból származó kiskorú gyermekek száma 1965 ben 19 175, 1966-ban pedig már 20180 volt. Az ártatlan gyermekek szüleik válása folytán elveszítik otthonukat, irántuk sokszor nemcsak az apa, de sok esetben az édesanya érdeklődése is megszűnik. Minek is tagadnánk, nem ritkaság az önző, felelőtlen szülő, aki minden ürügyet felhasznál, hogy kötelességeit az államra hárítva, megszabaduljon gyermekétől. Azzal sem törődik, hogy mennyire árt ezzel érzékeny lelkű palántájának, amelynek a család melegét még a legjobb gyermekotthon is aligha pótulhatja. Mégis felbecsülhetetlen értékű szolgálatokat tesz ez a szocialista társadalmunk jóvoltából felelősségteljes feladatait a lehetőségekhez képest példásan teljesítő intézmény, amely nélkül, ki tudja milyen sorsra jutnának a szerencsétlen „kakukkfiókák"? Az Oktatásügyi Minisztérium dolgozói és mindenekelőtt J. Černý, a gyermekotthonokat irányító bizottság elnöke az ezekről a problémákról összegyűjtött tapasztalatait az alábbiakban foglalta össze. — Gyermekotthonainkban olyan gyermekeket is nevelünk, akik családi körülményeik folytán csupán átmenetileg élnek távol szüleiktől. Mihelyt megszűnnek a nehézségek, visszatérnek családjaikhoz. De ezeknek a gyermekeknek a száma elenyésző azokéhoz képest, akiket állandó lakóinkként tartunk nyilván és akik részére otthonaink a családot pótolják. Ezek idővel összeforrnak környezetükkel, nevelőikkel, az Iskolával, mely felkészíti őket az életre, arra, hogy érvényesülni tudjanak a társadalomban. • Kik és milyen környezetből kerülnek ki a gyermekotthonok ide iglenes lakói? — A beteg, vagy túlságosan elfoglalt, esetleg önmagukra? utalt szülők gyermekei mellett többnyire azok fölé terjesztjük ki védőkarunkat, akiknek a szülők szabadságvesztése Idejére, vagy a köteles gondosság és nevelés elmulasztása, sokszor a rossz példamutatás miatt van szükségük segítségünkre. A társadalom érdeke, hogy ezekből is — főleg az alkoholisták és a cigányok gyermekeiből — becsületes dolgozókat faragjunk. Otthonainkban azonban másfajta fiatalok, pl. nehezen kezelhető gyermekek ls élnek, olyanok, akiken nem fog a szülői nevelés. Megfékezésük, kordában tartásuk erélyes, szakavatott tanítókat és nevelőket igényel. Sok ilyen gyerek rakoncátlan, Ingerlékeny és kirobbanó természetű, mások éppen ellenkezőleg, közömbösek, eltompultak. A ml feladatunk, hogy felkeltsük bennük az érdeklődést és képességeiknek megfelelő oktatásban részesítsük őket. • Milyen korú gyermekeket nevelnek az otthonokban? — A legutóbb kapott irányelvek alapján az otthonok fokozatos összevonásán fáradozunk. Ezzel elérjük, hogy a testvérek a jövőben egy helyen nevelkedhetnek. További célunk, hogy ezentúl a gyermekeknek bizonyos korhatár betöltése után se kelljen egyik otthonból a másikba vándorolniuk. Sokkal előnyösebb részükre ugyanis, ha zsenge Ifjúkoruktól kezdve mindaddig, amíg ránk vannak utalva, ugyanazon otthonban, a megszokott környezetben nevelkednek. Az elhagyott csecsemőket az egészségügyi otthonok három éves korukig tartják. Ezután, amennyiben senki sem fogadja örökbe őket, átvesszük nevelésüket. De ez csak ritkán fordul elő, mert polgáraink körében elé nagy az örökbefogadás Iránti érdeklődés. Tulajdonképpen tehát csak a beteg vagy a szellemileg visszamaradt gyermekek maradnak nálunk. Ter mészetesen ezek esetében sem adjuk fel a harcot. Mihelyt iskolakötelesek lesznek, ha csak egy mód van rá, különleges oktatásban részesülnek. • Hallottuk, hogy a züllött, erkölcsileg romlott gyermekek is a gyermekotthonokban nevelkednek. Kakukk fiókák fészke — Igen, igyekszünk átnevelni őket, csakhogy az e célra fenntartott néhány intézetben uralkodó helyszűke miatt nehézségeink szinte leküzdhetetlenek. Semmiképpen sem szerencsés megoldás ugyanis, hogy ezek a fiatalok, tekintet nélkül jellembeli fogyatékosságaik, romlottságuk mérvére, esetleges idegbajukra vagy egyéb lelki zavarukra, állandóan együtt vannak a büntetlen előéletű, egészséges gyerekekkel, akiknek viselkedése ellen nem találunk kivetni valót. Mindenki tudja, hogy a rossz példa ragadós. Érthető tehát és nem egyszer előfordult már, hogy a visszaeső bűnösök károsan befolyásolják a többieket. A tapasztalat szerint mielőbb ártalmatlanná kellene tenni őket, de ez csak akkor sikerülhet, ha

1 a többiektől elkülönítve, különleges nevelésben részesülnének. A helyszűkét tetézi az ezekre a fiatalokra szakosított nevelők hiánya ... • Cgy véljük, az örökbefogadással nemcsak az elhagyott gyermekek problémája volna megoldható, de részben az otthonok hiánya is. — Igen, ez igy Igaz. Mindenképpen helyeseljük, sőt támogatjuk a gyermekek nagyobb mértéket öltő örökbefogadását, különösen a csecsemőkét, akiknél a gondos nevelés és a szeretet a családi környezetben szellemi fejlődésük egyik biztosítéka. Persze a nagyobb gyermekek örökbefogadása ritkább. Ugyanakkor nem hallgat, hatók el a csecsemők örökbefogadásával kapcsolatos gyakori bonyodalmak sem, különösen ami a gyermekek jogi helyzetét illeti. Az sem ritkaság, hogy az örökbefogadott gyermek bizonyos idő elteltével fogadott szülei állhatatlansága

1 folytán visszakerül a gyermekotthonba... « .. . .. ' rí''<fiitol i u* jt-:*. A LADISLAV SNOPEK: FIATALOK, (bronx, 1966.) • Az utóbbi időben sok szó esik a családokhoz kihelyezett gyermekek neveléséről. Milyen tapasztalatokkal rendelkeznek ezen a téren? — Egyelőre csupán néhány esetről beszélhetünk, anjiikor a gyermeket rokonaiknál helyeztük el. Az idegen családokkal nem a legjobbak a tapasztalataink, mert sokam a fősúlyt inkább az anyagiakra helyezik. Ennek ellenére a jövőben sem vetjük el ezt a lehetőséget, amely az egészségesen fejlődő gyermekek szempontjából előnyösebb, mintha a gyermekotthonokban nevelkednének. A gyermekek a családoknál bírósági határozat alapján helyezhetők el. A családokat és a gyermekeket a JNB szervei, a gyermekotthonokkal együttműködve, bizonyos pszichológiai szempontok figyelembevételével fogják kiválasztani. Az Oktatásügyi Minisztérium az érdekelt reszortokkal karöltve éppen most foglalkozik ezeknek a családoknak és gyermekeknek a jogi helyzetével, a nyilvántartásukkal és nevelésükkel összefüggő anyagi kérdések, valamint a szükséges felügyelet megoldásával. Természetesen ebben az esetben sem céi a tömegakció. • Vannak, akik az úgyneve zett családi sejteknek és családi otthonoknak tulajdoni tanak rendkívüli jelentősé get. Ez a gondolat — úgy tudjuk — szerte a világon népszerű és egyben sok vitára ad okot. — Az Oktatásügyi Minisztérium Prága közelében, a klánovicei gyermekotthonban, az Egészségügyi Minisztérium pedig Ostraván és Rumburkban folytat ezirányú kísérleteket. Az újítás lényege, hogy a nagyobb családokhoz hasonlóan, 1—15 éves gyermekekből öszszeállított 8—10 tagú csoportok alakulnak. Mint egyébként minden esetben, úgy ezekben a sejtekben ls az eredmény a nevelő szülőktől, függ. A problémát többnyire az okozza, hogy az új „szülők" felkészültsége a nevelés terén nem mindig kielégítő. Műveltségük sokszor annyira alacsony, hogy nem ls várható tőlük a széleskörű problémák sikeres megoldása. Mindennek ellenére ezekkel a mesterséges családokkal 's számolunk. • A polgárok élénk figyelemmel kísérik a gyermekotthonokban folyó életet és sokszor bírálják a fogyatékosságokat. Igazságosnak tartja ezt a bírálatot? —A legtöbb esetben megfelel a valóságnak. A tanítók és a nevelők képzettsége gyakran nem üti meg a mércét, ismereteik hiányosak. Az otthonok felszerelése ls még sok kívánni valót hagy hátra. Noha mindent elkövetünk a hiányok pótlása érdekében, nyilvánvaló, hogy az évtizedes bűnök és hibák, — az, hogy sokáig abban a tévhitben ringattuk magunkat, a szocialista társadalomban már nem lesz szükség gyermekotthonokra —, megbosszulják magukat és csak fokozatosan orvosolhatók. Jól esik a polgárok felelősségteljes, nehéz munkánk iránt tanúsított érdeklődése és bírálatukért ls hálásak vagyunk, mert őszinte segítségnek tartjuk azt. Véleményem szerint azonban még többet segíthetnének ügyünknek, ha egyúttal a szülőket ls elmarasztalnák, akik felelőtlenül és könnyelműen elhanyagolják gyermekeiket. De necsak őket bírálják, hanem az intézményeket, az üzemeket és mindenkit, aki elmulasztja, hogy a szülőkre ked/ező befolyást gyakoroljon. Meit jövő nemzedékünk sorsa iránt senki sem lehet közömbös. KARDOS MARTA Növekszik az alta anos műveltség jelentősege Hozzászólás a Miért kevés a magyar közép- és főiskolás? című cikkhez A TÁRSADALMI IG£NY és az egyéni érdeklődés összehangolása, a pályaválasztás, az emberi élet egyik fontos fordulópontja. A kérdés összetettsége ellenére is megpróbáltuk április 26-án, Nyitrán — mint már erről az Oj Szó beszámolt — munkaértekezlet keretében felmérni, hogy ismereteink alapján hogyan segíthetnénk a jelenlegi, nem éppen áldásos helyzeten. E problémakör felvetése során rögtön az első helyre kívánkozik az a szinte általánosnak nevezhető vélemény, mely a pályaválasztást a jelenlegi anyagi-műszaki bázis megkövetelte társadalmi igény alapján Ítéli meg, annak ellenére, hogy a ma 15 vagy 18 éves tanuló már akár egy évtized múlva is egészen más körülmények közt fog dolgozni, élni. E kérdés illusztrálására csak azt említjük meg, hogy míg 1950-ben a világ ipari dolgozóinak fele már 1900-ban ismert gyártmányok készítésén dolgozott, addig — a szakemberek véleménye szerint — 1975-ben az Iparban foglalkoztatottak fele olyan készítményeket fog gyártani, amelyeket 1950-ben még nem ismertek. A fejlődésnek e rohamos gyorsulása tehát nem a korai szakosodást és a szűkkörü szakképzést Igényli, hanem sokkal Inkább a széles, általános műveltséget. Minden fejlett Iparral rendelkező társadalomban egyre több olyan munkásra lesz szükség, akinek alapos általános műveltsége is van (beleértve ebbe a fogalomba a természettudományos és technikai műveltséget ls). S kevesebb érvényesülési lehetőségük lesz az olyanoknak, akik csupán a termelés egy szűk területén használatos manuális készséggel rendelkeznek és nincs a termelés technikai és technológiai folyamatainak megértéséhez szükséges általános műveltségük. Ha az általános műveltségnek ilyen fontos szerepe van az egyre inkább szellemivé váló fizikai munkában, természetesen még fokozottabb a jelentősége az értelmiségi tevékenységben. A jelen és a jövő értelmiségére a természet és a társadalom olyan összefüggéseinek a feltárása és gyakorlati alkalmazása vár, amit csak olyan emberek oldhatnak meg maradéktálanul, akikegyrészt szoros kapcsolatban vannak az élettel, másrészt tanulmányaik során széleskörű ismereteket szereztek, olyan képességre, a problémák új módon való felvetésére és megoldására, s olyan kritikai szellemre tettek szert, ami csak a sokoldalú, általános képzés során fejlődhetett ki. A SZAKEMBER-SZÜKSÉGLETNEK megfelelően 1967. szeptember 1-én egy-egy korosztályból 80 százaléknak kell elvégeznie az alapiskola kilencedik osztályát, 37 százaléknak a középiskolai érettségit kell megszereznie (ebből 24 °/o-nak az általános középiskolában) és 12—15 százaléknak egyetemet vagy főiskolát kell végeznie, (tehát az érettségizettek 50— 60 %-nak a főiskolán kell továbbtanulnia!). E tervek megvalósítása társadalmi fejlődésünk egyik feltétele. Ahhoz azonban, hogy ezeknek — a jelenlegi helyzethez viszonyítva — igényes követelményeknek eleget tegyünk, nagymértékben fokoznunk kell az iskolai oktató-nevelő tevékenység hatékonyságát. Nem értünk ugyan egyet azokkal a nyugati oktatás-gazdaságtani felfogásokkal, hogy egy-egy korosztályból 20—25 százalék alkalmas a közép- és főiskolai tanulmányokra, ám a bukások és a lemorzsolódás számának iskoláinkban lévő mai arányai arra figyelmeztetnek, hogy a középés felsőoktatás csak olyan ütemben bővíthető — a színvonal csökkentése nélkül — amilyen mértékben a tanulók továbbtanulásra való képességét és készségét a pedagógiai munka javításával növelni tudjuk. Egyelőre hiányzik az ifjúságból a továbbtanulás szükséges igénye, ami arra utal, hogy Iskoláinknak az országosnál alacsonyabb a hatékonysági foka. Pártunk helyes nemlzetlségi politikájának alapján épülő és egyre bővülő magyar tannyelvű Iskolahálózatunk előnyelt és továbbtanulási lehetőségeit ésszerűen és a lehető leggazdaságosabban kihasználni, elsőrendű feladatunk. AZ ALAPOS TUDÁSÜ, tehetséges tanulók közép- és főiskolai beiskolázásának problémáját csak a csehszlovákiai magyar pedagógusok oldhatják meg. Mégpedig azzal, hogy hiánytalanul teljesítik a tantervi kövatelményeket, hogy felkeltik tanulóikban a többettudás, a többéválás Igényét, hogy egészséges önismeretre nevelik és kellő pályaismerettel látják el őket, hogy megalapozzák bennük a tettekre ösztönző, az akadályokat leküzdeni tudó csehszlovák szocialista hazafiságot. Több felmérés ls figyelmeztet a tanulók kellő pályaismeretének hiányaira. Általában mind a tanulók, mind a pedagógusok körében az életpályán való helytállásnak szinte egyedüli feltétele az Intellektuális képesség. A középiskolás tanulók személyiségvonásait mind a szülök, mind a pedagógusok kialakult, készen adott jegyként kezelik és az érdeklődést, az érzelmi élet egyensúlyát, a közösségbe való beilleszkedés képességét, a kitartást, a céltudatosságot, a hivatástudatot és még sok más fontos feltételt, — a pályaválasztás során kellőképpen nem mérlegelik. Ez ls egyik oka annak, hogy a 18—22 évasek közt elég gyakori aiz elkeseredett, kibukott „főiskolás" vnqy a cinikus pályatévesztett. Tavaly száz érettségizőből kb. 55 jutott be például az egyetemekre, főiskolákra. Mit csináljanak azonban azok az általános középiskolát végzettek, akik — zömmel éppen gyengébb eredményeik miatt — nem tanulnak tovább? Ez ideig ez valóban nagy gondot okozott. Az SZNT Iskolaügy! Hivatalának közlése szerint ax 1967/88-as Iskolai évben az általános középiskola első osztályába beiratkozó tanulók számára már kidolgozxák a foglalkozások pontos nomenklatúráját. Tehát: az általános középiskolai érettségi e tanulók számára egyben bizonyos képesítést ls jelent majd, Illetve mindenki számára biztosit továbbtanulási, azaz egy-két évi stúdium után biztos elhelyezkedési lehetőséget a közigaizgatásban, a szolgáltatások területén, stb. Ezért nem Indokolt, hogy az általános középIskolákba még mindig aránylag kevesen Jelentkeznek. SZÜKSÉGESNEK TARTJUK felhívni a ji'ülők, a pedagógusuk figyelmét arra hogy a 15 étfes tanulőknói éppen az értelm'ségl, főleg a műszaki értelmiségi pályák Iránt nincs kellő érdeklődés. Pedig az 1987/68-as iskolai évben ismét bővül a magyar tannyelvű középiskolák hálózata, osztályainak száma. 1969-ben pedig — az érdeklődésnek megfelelően — a középiskolák hálózata Dél-Szlovákiában eléri az orsrágos szintet. Reméljük, mindez pozitívan kihat majd a csehszlovákiai magyar tannyelvű iskolák további fejlődésére. Persze, hátra van még ennek a ténynek a pedagógiai propagandába való beépítése, népművelési tevékenységünkben való érvényesítése. A felmérés több feladat elvégzésére intő tünetet leplezett le. Ezek között az egyik legfontosabb: harcolni a szülők „gyors megtérülés elvéből eredő" nézetei ellen. Helytelen ugyanis — és pillanatnyilag ez az Iskolafejlesztésnek, tehát egyben a gazdaságfejlesztésnek ls egyik legádázabb kerékkötője —, hogy némely szülő 15 éves gyermekét nem akarja tovább iskoláztatni („kell a családnak a kereset"), vagypedig kizárólag csak szakközépiskolába akarja őt járatni (pedig nem ez készít fel a főiskolai továbbtanulásra). Sajnos, a közvélemény nyomására egyes pedagógusok is magukévá teszik ezeket a fejlődést gátló nézeteket, ahelyett, hogy harcolnának ellene. A TANULÁSI ALKALOM tehát az előző évekhez viszonyítva lényegesen bővült, ám nem nőtt ennek arányában a tanulási kedv, a kitűnő és a jó tanulók műszaki pályák iránti érdeklődése. Pedig megállapíthatóan javult az utóbbi évben a pedagógusok ez Irányú pszichológiai felkészültsége és a szülők tájékoztatása. Reméljük, hogy az iskolai év végéig még az eredmények is megmutatkoznak. MÖZSI FERENC