Új Szó, 1967. június (20. évfolyam, 149-178. szám)
1967-06-08 / 156. szám, csütörtök
néhány sorban Tunisz lakosai viharosan tüntettek az Izraelnek nyújtott angol —amerikai segítség ellen, és lerombolták a TWA amerikai légitársaság irodahelyiségét. (Telefoto — CTK) Mindent el kell követni a béke felújításáért Szovjet — kambodzsai közlemény Moszkva (CTK) — Norodom Phurissara, Kambodzsa külügyminisztere szerdán Moszkvából visszarepült hazájába. A kambodzsai vendéget a repülőtéren Andrej Gromiko, a Szovjetunió külügyminisztere búcsúztatta. A kambodzsai külügyminiszter látogatása alkalmával szovjetkambodzsai közös közleményt adtak kl, amelyben leszögezték, hogy mindent el kell követni a közel-keleti háborús konfliktus felszámolása és a béke felújítása érdekében. Ezzel kapcsolatban megállapították, hogy tiszteletben kell tartani az arab államok jogait és függetlenségét. A közlemény továbbá az amerikalak vietnami agresszióját nemzetközi kalózkodásnak bélyegzi, s hangsúlyozza, hogy a Szovjetunió és Kambodzsa továbbra is kész teljes mértékben támogatni a hős vietnami népet. Kelet-afrikai vezetők csúcsértekezlete Uganda fővárosában megtartották a kelet-afrikai vezetők csúcsértekezletét. A találkozón Nyerere tanzániai, Kenyatta kenyai és Obote ugandai elnök megvitatta a három kelet-afrikai ország gazdasági együttműködésének kérdéseit. A tanácskozás befejeztével Kenya, Tanzánia és Uganda gazdasági kapcsolatainak megerősítésére kelet-afrikai közösség létrehozásáról intézkedő szerződést kötött. Mindkét ország kormánya elítélte az USA és csatlósai provokációit a békeszerető ós semleges Kambodzsa ellen, valamint hangsúlyozta, hogy minden államnak tiszteletben kell tartania Kambodzsa semlegességét és területi épségét. A közlemény a továbbiakban támogatásáról biztosítja a laoszi népnek Laosz békés, semleges és független fejlődéséért folytatott harcát. A közlemény továbbá hangsú lyozza mindkét fél azon igye kezetét, hogy elősegítsék a szovjet—kambodzsai együttműködés fejlődését, s bejelenti, hogy szerdán Moszkvában aláírták a Szovjetunió és Kambodzsa kulturális és tudományos együttműködésének 1967. évi tervét. A román külügyminiszter befejezte tokiói látogatását Tokió (CTK) — Szerdán véget ért Corneliu Manescu román külügyminiszter japáni látogatása. A látogatás végeztével japán—román közös közleményt adtak ki, amelyben a két fél azon reményének ad kifejezést, hogy Japán és Románia között gazdasági-tudományos és műszaki téren, valamint más vonalon is tovább fog fejlődni az együttműködés. A Román Szocialista Köztársaság és Japán megállapodott abban, hogy a közeljövőben ke reskedelml és hajózási egyezményt kötnek, - amely szilárd alapra fogja helyezni kölcsönös gazdasági kapcsolatalkat. Tetemes károkat okozott a tűzvész a Bong Son-i repülőtéren Heves légelhárító tűz fogadta a VDK-t bombázó amerikai repülőgépeket Memrég idéztem Fulbright szenátor keserves megállapítását a vita szabadságának eltűntéről Amerikában. Sokan úgy vélték, hogy a szenátor túloz, s a vietnami háború nem vezet az ellenfelek lebunkózásához az Egyesült Államokban. Ami akkor azonban még csak pesszimista jóslatnak tűnt, most egyre inkább közel kerül a megvalósuláshoz. A washingtoni és New York-i lapokban mind gyakrabban olvashatunk például arról, hogy a jövő évi választásokon kl akarják buktatni az amerikai törvényhozásból a „galambokat", vagyis azokat a politikusokat, akik — ha mérsékelten is, — de szembeszegülnek a kormányzat vietnami háborújával. A kiszemelt áldozatok listáján Fulbright neve került az első helyre. Ahogy a találgatások szaporodnak, úgy növekszik a háborús párt étvágya is: legújabban arról hallani, hogy a nagy leszámolással nem ls akarják megvárni 1968 novemberét, hanem haladéktalanul cselekszenek. A választók petíciójával vissza akarják hivatni a leginkább exponált szenátorokat. Az amerikai alkotmányos eljárás ugyanis módot ad arra, hogy megfelelő számú aláírással bizalmatlansági, illetve visszahívási indítványt terjesztenek be a törvényhozók ellen, s ebben az esetben az érintett kerületben bizalmi szavazásra kerülhet sor. KIJELÖLIK AZ ELSŐ ÁLDOZATOT A háborús párt, a legszélsőségesebb, reakciós elemek csoportja már kl Is jelölte az első áldozatot: Frank Churchöt, Idaho állam egyik szenátorát. A választás azért esett rá, mert Idaho kis állam kevés választóA „héják" hadat üzentek a „galamboknak" val, s Itt alig több mint 25 ezer aláírás Is elég a visszahívási indítványhoz, illetve az új szavazás elrendeléséhez. Ha Church esetében beválik a taktika, akkor a kampány szervezői újabb „galambot választanak ki. Feltehetően éppen Fulbrightot. Az ldahoi szenátor ellen szól az ls, hogy saját pártja, a Demokrata Párt erősen megosztott, nemcsak a háború kérdésében, hanem más, ennél sokkal kevésbé fontos kérdésekben ls, s a helyi pártvezetők ádáz harcot folytatnak egymás ellen. A kampány szervezői Churchöt, aki határozottan, de ugyanakkor óvatosan bírálja a kormány politikáját, hazaárulással vádolják: Szószerint azzal, hogy „segítséget nyújt az ellenségnek". (Az amerikai törA LENGYELORSZÁGI SOPOTBAN lengyel, csehszlovák, szovjet, bolgár, jugoszláv, magyar, NDK-beli és román szakemberek részvételével kezdetét vette a KGST bizottságának ülése, amelyen a műrost-festőanyagok használatával foglalkoznak. A MOSZKVA MELLETTI DUBNÁN, az egyesült atomkutatóintézet tudományos tanácsa kedden a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának tiszteletére ünnepi ülést tartott. AZ EURÓPAI GAZDASÁGI KÖZOSSÉG hat országa külügyminisztereinek rendkívüli ülését, amelyen Június 12-én Luxemburgban Nagy-Britannia felvételi kérelmét szándékoznak megtárgyalni, bizonytalan időre elhalasztották. A KRASZNAJA ZVEZDÁBAN, a Szovjetunió honvédelmi minisztériumának lapjában, június 7-én, szerdán közölték a szovjet határvédelmi egységek azon 53 tisztjének nevét, akiket a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége magas rendjelekkel tüntetett ki az államhatárok védelmében tanúsított helytállásukért. A GENFI NEMZETEK PALOTAjABAN június 7-én kezdetét vette a nemzetközi munkaértekezlet 51. ülése. Az ülés június 9-lg tart, s a résztvevők a világ Ipari és mezőgazdasági dolgozóinak szociális és munkafeltételeiről tárgyalnak. A KlNAI NÉPKÖZTÁRSASÁG ÉS AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK nagyköveteinek találkozóját, amelyet az előzetes megegyezés szerint június 7-én Varsóban szándékoztak megtartani, a kínai nagykövet kérésére június 14-re halasztották. A MAROKKÓI KÜLÜGYMINISZTÉRIUM kedden jegyzéket nyújtott át a rabati francia ügyvivőnek, amelyben tiltakozott Ufkir tábornok, marokkói belügyminiszter — távollétében történt elítéltetése ellen. PAVOL MAJLING, CSEHSZLOVÁKIA ÜJ NAGYKÖVETE tegnap Szófiában átnyújtotta megbízólevelét Georgl Trajkovnak, a Bolgár Nemzetgyűlés elnökének. Az ünnepélyes aktuson részt vett Ivan Basev, a Bolgár Nép köztársaság külügyminisztere és más vezető bolgár személylséNICÓLAE CEAOSESCU, a Ro mán Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára szerdán Bukarestben fogadta Cecil Kinget, az International Publlshing Corporation és a Bank of England igazgatóját, aki a külügy minisztérium meghívására látó gatott Románlába. vénykezésben ez a kifejezés egyértelmű az árulás fogalmával.) Idahot valósággal elárasztották a nyomtatványok, röpcédulák, plakátok, amelyeket részben a helyi blrchista szervezet, főként azonban az államon kívüli szélsőjobboldali csoportosulás készíttetett. A kalandor vállalkozást ugyan helyi figurákkal Igyekeznek lebonyolítani, de az ügy fő szervezője és főként pénzelője egy szélsőségesen goldwaterista kaliforniai republikánus „politikus": William Penn Patrick. Patrick egyelőre csak „kívülről" avatkozik be a politikába, kozmetikai cikkeket gyárt, s az így keresett dollárok egyrészével finanszírozza az Idahói kampányt. Támogatást kap a John Birch Társaságtól s más hasonszőrű szervezetektől ls, amelyek szemmel láthatóan bővében vannak a pénznek. Telik nekik arra, hogy ügynökök tucatjait béreljék fel, akik házról-házra járva igyekeznek megszerezni a szükséges számú aláírást. Velük szemben Church meglehetősen súlyos helyzetben van: anyagilag is nehezen bírja a kampány költségeit s a Demokrata Párt kaszszája — ha egyáltalán megnyílik — legfeljebb csak a választási időszakban lesz hajlandó finanszírozni a szenátor költségeit. (Churcb mindenesetre optimista. „Nem hiszem, hogy pénzzel meg lehetne vásárolni Idaho választóit" — jelentette kl május végén, amikor Patrick ügynökei nekilendültek a nagyszabású kampánynak.) Saigon (CTK) — A Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen intézett amerikai légitámadások során elsősorban a Hanoitól északra fekvő vasúti berendezéseket bombázták, — jelentette ki tegnap Saigonban az amerikai szóvivő, továbbá azt mondotta, hogy a támadó repülőgépek az észak-vietnami haderő heves légelhárító tüzébe ütköztek. A dél-vietnami hazafiak tegnap támadást Intéztek Quang Trl tartomány rádióállomása ellen. A támadás során — az amerikai szóvivő szerint — 6 amerikai katona és a hazafias erők 10 tagja vesztette életét. A Saigontól 500 kilométerre Párizs (CTK) — Athénban letartóztatták a görög Baloldali Demokrata Párt (EDA) két képviselőjét, Iliopuloszt és Papaszt — közölte a tegnapi Humanlté, és hozzáfűzte, hogy a 65 éves Iliopuloszt, az EDA Központi Bizottságának tagját a rendőrség megkínozta. Az FKP lapja rámutat, hogy a görög puccsisták további antidemokratikus lépése az, hogy betiltották Mlkisz Teodorakisz hanglemezeinek eladását és kölcsönzését, miután előzőleg Elhalasztották az ENSZ közgyűlésének rendkívüli ülését New York (CTK) — Az ENSZ közgyűlésének rendkívüli ülését egy héttel elhalasztották. Az ülésen akarták megválasztani Délnyugat-Afrika megbízottját és egy 11-tagú tanácsot. Abdar Rahman Pazsvak, az ENSZ közgyűlésének elnöke, június 6-án bejelentette, hogy az eddigi tanácskozások nem vezettek eredményre a tanács összetételét illetően. Ugyanígy az ENSZ főtitkára sem tette meg a megbízott kinevezésére vonatkozó javaslatát. Az ENSZ közgyűlése tavalyi ülésén megfosztotta a Dél-afrikai Köztársaságot délnyugatafrikai mandátumától. Délnyugat-Afrika azonban továbbra is a Dél-afrikai Köztársaság ellenőrzése alatt áll. A megbízott első feladata az lesz, hogy tárgyalásokat kezdjen a Dél-afrlkal Köztársasággal annak érdekében, hogy Délnyugat-Afrika Igazgatását adja át az ENSZ szerveinek. HA SIKERÜL A KÍSÉRLET A háborús párt a legtöbb helyen már ki is választotta a maga jelöltjét, akit a „galamb" szenátor visszahívása után csatasorba akar állítani. Vagy ha ez a taktika nem sikerül, szembe akar velük szegezni a jövő évi jelöléseken, az úgynevezett primarykon. (Az egyes pártok előzetes szavazással, ún. primaryval választják ki képviselő-, szenátor-, sőt elnökjelöltjüket ls. Ezen a szavazáson csak az érintett párt tagjai vesznek részt, hogy meghatározzák, ki legyen a párt végső jelöltje a másik párt képviselőivel szemben.) A lista szinte önmagáért beszél: Fulbright potenciális ellenfele például Orvai Faubus, Arkansas volt kormányzója, az emlékezetes Llttle Rock-i csata főszereplője. (1957-ben Faubus a helyi milíciát vezényelte ki, hogy megakadályozza kilenc néger gyerek belépését a korábban fehéreknek fenntartott egyik középiskolába. A kormányzó ellenállt minden központi rendeletnek, bírósági döntésnek, s amikor Elsenhower, akkori elnök szövetségi katonaságot küldött Llttle Rockba, hogy erővel szerezzen érvényt a törvénynek, Faubus egy évre minden középIskolát bezáratott a városban...) Vayne Morse szenátor ellen Oregonban Róbert Duncant akarják harcba külde ni, aki tavaly háborús programmal lépett fel a választásokon a „galambok" csoportjába tartozó republikánus ellenfelével. Mark Hatflelddel szemben. Igaz, a szélsőjobboldal Hatfieldet ls északra fekvő Bong Son repülőtéren az üzemanyagraktárakban pusztító tűzvész során két személy életét vesztette, 39-en pedig megsebesültek. Az amerikai hadsereg szóvivője szerdán bejelentette, hogy az eddig ismeretlen okokból kedden délelőtt kitört tűzvész tetemes anyagi károkat okozott, s nagy élelmiszer- és üzemanyagkészleteket semmisített meg. Az AFP hírügynökség jelentése szerint a tűzvész martalékává vált egy fontos elektronikus berendezéssel felszerelt felderítő repülőgép, egy „Mohawk" típusú repülőgép és számos helikopter is. már betiltották az Ismert zeneszerző és demokrata dalainak és zenéjének élőadását. Az Humanlté hozzáfűzi, hogy a Nemzetközi Munkahivatal kénytelen volt — a szakszervezeti jogok Görögországban való megszegése elleni számtalan panasz alapján — felhívást közzétenni, amely követeli, hogy a szakszervezeteket ne oszlassák fel adminisztratív úton. A Francia Nőszövetség a görög királyhoz intézett levelében követelte a több száz letartóztatott görög nő szabadonbocsátását, és tiltakozott a Görög Nők Ligájának betiltása ellen, amelynek vezetői ugyancsak börtönben vannak. Az amerikai költségvetés rekord-deficitje Washington (CTK) — »Afilliam Proxmlre, az amerikai szenátus közös gazdasági bizottságának elnöke kedden a szenátusban kijelentette, hogy az Egyesült Államok költségvetésében 1945 óta az Idén mutatkozik a legnagyobb hiány. A deficit- a 30 milliárd dollárt ls elérheti. Proxmire, Wlsconsin állam demokrata szenátora felszólította a szenátust, hogy az 1968. évi állami költségvetés tervét 5 milliárd dollárral csökkentse, Fowler, amerikai pénzügyminiszter ezt megelőzően úgy vélte, hogy az Egyesült Államok költségvetésének hiánya nem fogja meghaladni a 11 milliárd dollárt. kl akarja buktatni a törvényhozásból s az idahói kísérlet eredményétől teszi függővé, hogy a republikánus szenátor ellen megindítsa-e a visszahívási kampányt. A szélsőjobboldali kampány kimondatlan célja az, hogy megfélemlítse a „galambokat" a szenátusban s azon kívül is, valósággal Damoklész kardját helyezze fejük fölé: vagy gazsulálnak a kormánynak és felhagynak a háború bírálatával, az ellenállással, vagy a Jobboldali erők összefogásával kibuktatják őket. A hatalmas nyomás kétségkívül hozott bizonyos eredményt: tapasztalható, hogy a háború ellenfelel az elmúlt időszakban némileg óvatosabban lépnek fel. (Church kezdeményezésére 14 demokrata és 2 republikánus „galamb" nemrég rövid okmányban magyarázta meg, „nem akarják, hogy álláspontjukat félreértsék Hanoiban". A 14 demokrata szenátor közül hat Jövőre újraválasztásáért küzd. Bár Church és a csoport többi tagja tagadta, hogy lépésüket a jobboldali nyomásra tették, az amerikai sajtó egyértelműen sejtette, hogy az okmány közzétételében ilyen okok játszottak közre. Az amerikai propagandagépezet ezt a nyilatkozatot messzemenően Igyekszik kihasználni: röpcédulák ezreit dobják le a támadd repülőgépekről a VDK területére. Ugyanakkor azonban a csoport tagjainak jórésze nem rettent vissza a fenyegetések láttán, s ha halkabban ls, az amerikai törvényhozásban még hallható a vietnami háború ellenfeleinek hangja. Dühöng a reakció Görögországban