Új Szó, 1967. június (20. évfolyam, 149-178. szám)

1967-06-03 / 151. szám, szombat

A fiatal pár a moziba ül. A partnér egész előadás alatt a lányt ölelgeti. A mögöttük ülö nő megszólal: — Mondja, nem csinálhatná ezt otthon? — Nagyon szeretném, de nem tudom, mit szólna hozzá a feleségem. • Az igazgató az új küldöncöt leckézteti. — Nem mondta a helyette­sem, mit kell csinálnod ebéd után? — De Igen! Ébresszem fel, mihelyt ön megérkezik. * A családban ikrek születtek. Az ötéves fiúcska megkérdezi: — Mondd, apu, mindketten itt maradnak, vagy azért küld­ték őket, hogy választhassunk közülük? • A mama megkérdezi lányá­tól: — Hová tűnt az a fiatalem­ber, aki a múlt évben állan­dóan hatalmas virágcsokrok­kal állított be hozzád? •— A virágüzlet eladónőjét vette feleségül. Olvastuk • Eddig ismeretlen tettes 900 koronát lopott el a Fučík­bánya fürdőhelyiségében le­vő nyitott szekrénybői. A zá­rat vasruddal törte le. • • • • Az építkezési ügyosztály az építkezést azzal a feltétellel engedélyezi, hogy a levegő esetleges szennyeződését a legkorszerűbb eszközökkel kell biztosítani. HORGASZCSALÁDBAN A KERÉKPÁROS ÖTLETE Jaroslav Simek: MESE Az ökör szerette volna változatosabbá tenni az étlapot, ezért elment az erdőbe gombát szedni. De nem tudta megkülönböz­tetni a mérges gombát az ehetőtől, igy azután amikor otthon megetette az állatokkal - mindegyik felfordult. Kimúltak a tyú­kok, a kacsák, a kecskék, a tehenek, a galambok, a kakasok, a kutyák a macs­kák, a malacok, sőt az egér is, amely megkóstolta a gombát és a veréb is, amely egy kicsit csőrölt belőle. Ebből is látható, hogy mennyi mérget nyelet le a környezetével egy ökör. Fordította: P. GY. A sokgyerekes anya dajkát fogad. Amikor a dajka megér­kezik, habozva így szól: — 13 gyerek... bocsásson meg, én itt nem vállalhatom a munkát. — Miért? Talán babonás? * A nő: — Ha nem megyek hozzád, végzel magaddal? A férfi: — Természetesen. Eddig min­dig így csináltam. * A nagymama így szól kamasz unokájához. — A mai lányok már azt sem tudják, mire való a tü. — Miért ne tudnák? A le­mezjátszóhoz. * — Kaphatnék egy doboz szardíniát? — Kérem. Milyet óhajt: spa­nyolt, portugált, vagy franciát? — Teljesen mindegy. Nem szándékozom társalogni. * Házastársak összevesztek és egész nap egy szót sem váltot­tak egymással. Este a férj a következő papírlapot tette fe­lesége elé: „Kelts fel reggel hétkori" Reggel tízkor ébredt. A pár­náján a következő üzenet ál­lott: „Kelj fel, már hét óra!" • Egy vidéki város elöljárósá­ga hatalmas tűzoltó berende­zést szerzett be. A lakosság így kommentálta a nagy eseményt: — Sok tűzeset kell, hogy a gép ára megtérüljön. Egyik (feketéjét ka­vargatta): Uraságodnak mi a foglalkozása? — Másik: Operaéne­kes vagyok... Egyik: Gyönyörű hi­vatás, uramI Másik: Hát igen.. művészsors... Har­minckét éve vagyok a pályán. Egyik (elismerően): Nagy idői Rengetek él­ménye lehet bizonyá­ra? • Másik (merengve): Ismerte ön Eczeticset? Egyik: Nem. Másik: Hát ő akart huszonkilencben leszer­ződtetni a Milánói Sca­lához. Egyik: Ne mondfat Másik: Nem fogad­tam el. Eczetics azt hit­te, rögtön aláírom a szerződést, mert a Sca­láról van szó ' Egyik: Miért nem írta alá? Másik: Na hallja! Nem voltam bolond a Gigli mellett statisztál­ni1 Egyik: Hát mit csi­nált? Másik: Inkább elhe­lyezkedtem egy rövid­áruüzletben. Ott dolgoz­tam tíz évigI Egyik: Bámulatra méltó önérzetességI Másik: A két kezem munkájából, uramI A téglagyárban vállaltam állást, és kitanultam a kemenceégetést. Nem dicsekvésből mondom, de kevés operaénekes mondhatja el magá­ról... Egyik: Valóban ... Es (Kávéházi beszélgetés) Másik: Ez semmi. Harminckilencben Ecze­tics megint felkeresett, és egy spanyolcországi turnéra akart leszerződ tetnt... Egyik: Vállalta? Másik: Bolondnak néz? Kidobtam Eczeti­cset, mint egy házalótl Egyik. De miért? Másik: A spanyol klí­ma tönkretette volna a hangomat... Egyik: Fantasztikusl Es miből élt? meddig dolgozott a téglagyárban? Másik: Tizenegy évig t 1950-ben a Filharmónia megbízásából ismét fel­keresett Eczetics, és ajánlatot tett, hogy lép jek fel Rimaszombaton a „Népszerű operák" sorozatban... Egyik: Fellépett? Másik: Nem estem a fejem lágyáraI Éppen én menjek Rimaszom batba, akinek huszonki­lencben a Scalához le­hetett volna szerződé­se?! Egyik: Hihetetlen akaraterőt ... Másik: Visszautasí­tottam Eczetics aján­latát, és azóta lottót árulok itt a kávéház­ban ... Nem parancsol egyet? Csupa nyerő­szám ... Egyik: (rezignáltán): Köszönöm ... (Vásárol egyet). Másik: Legyen más­kor is szerencsém ... Egyik: Bocsásson meg, de jön a felesé­gem ... ' Másik: Kérem, már itt sem vagyok . .. Afán­lom magamat... (El­megy.) Feleség: Ki volt ez a férfi, Gyula? Másik: Egy operaéne­kes, most lottót árul... Feleség (utánanéz): Szegény ... Igy becsü­lik nálunk a tehetsége­ket ... SZILAGYI GYÖRGY A japán gépkocsiipar a harmadik helyen Hirohito japán császár ebben az évben két ajándékot ka­pott. Az egyik egy elegáns Limousin-típusú gépkocsi, a Nis­san Motor Company gyártmánya, a másik egy kimutatás, amely azt bizonyítja, hogy Japán az autógyártásban már a múlt évben legyőzte Nagy-Britanniát és a világranglistán az Egyesült Államok, valamint az NSZK után a harmadik hely­re került. A japán autóipar 1966-ban 2 286 585 gépkocsit gyártott, vagyis az 1960-ban kezdődött felfutás óta a termelés 360 Vo­kál nőtt. Az ipari vezetők azonban bíznak abban, hogy rövi­desen több mint hárommillió kocsit gyártanak évenként, és az NSZK kénytelen lesz feladni a világpiacon az előkelő második helyet. Az optimizmus indokolt, mert az utóbbi időben új piaco­kat szereztek, és arra törekszenek, hogy a belföldön is nö­veljék az eladást. Bár tagadhatatlan, hogy ezzel kapcsolat­ban még nagyon sok akadályt kell leküzdeni, hiszen Japán­ban az utak túlzsúfoltak és ma már csak az vásárolhat gépkocsit, aki Igazolja, hogy rendelkezik parkolóhellyel. Emellett a kipufogó gázok már annyira beszennyezték a levegőt, hogy egyes közlekedési gócokon a rendörök csak gázálarcban teljesíthetnek szolgálatot. A japánok nem feledkeznek meg a külföldi cégek hatal­mas és elkeseredett konkurrenciájáról sem. A behozatal el­len jelentős — 40 %-tg terjedhető — vámmal védekeznek. Az idegen tőke egy új törvény értelmében az újonnan léte­sült vállalatoknál csak 50, a régieknél pedig csak 15 száza­lék lehet. (PANORAMA) Jelszavak nyelvén Egész könyvet lehetne összeállítani az amerikai diákok és beatnikek jelszavaibóL A kínaiaknak falragaszaik, az amerikaiaknak viszont mindenütt látható jelvényeik vannak. Vannak köztük elretten tőek: „Lee Harvey Oswaldl Hol van, amikor most Igazán szükségünk van magára?" „Ne gondol­kozzatok — engedelmeskedjetekl Ne beszéljetek — lőjetek! Igy szokták az amerikaiak." „Most bombázzatok, utána majd imádkozhattok!" A szatirikus ellenzék mindjárt a dolgok velejére tapint: „Elhet-e nálunk az ember megszületése után?" „Segítsetek elnyomni a gondolkodást — támogassátok a cenzúrát!" „Idézzétek be kihallgatásra az istent!" Az utóbbi jelsző a mindenütt fellelhető, élesen valláselle­nes jelszavak egyike. Egy jelvényen a következő látnoki szavakat olvashatjuk: „1968-ban nem lesz húsvét — megta­lálták a testet", vagy pedig: „Isten van, de semmibe sem akar beleavatkozni". A jelszavak zöme háborúellenes. Sok a humoros jelszó is, mint például „Inkább sört csapoljatok, s ne a diákok vé­rét", vagy „Figyelem! A katonai szolgálat ártalmas az egész­ségre!" Á politikai jelszavak is elég világosak. „1968-ban vessétek fohnsont a szemétdombra!" „Válasszatok A. B. f-t" (Anybody, but no Johnson — bárkit, csak ne Johnsont). A háborúellenes jelvények jelszavainak szerzői általában diákok. Gondolkodásukat azzal is kifejezik, Hogy gyűjtik a nagy egyetemeken a hallgatók nyilvántartásához szükséges nyomtatványok szokásos figyelmeztetéseit. Igy keletkeznek ilyen figyelmeztetések: „Emberi lény vagyok. Ne gyűrjenek, ne szúrjanak át, ne hajtogassanak!" (CLIVE JENKIN S - TRIBÜNÉI RÉMSÉGEK PAKISZTÁN ÖSERDEIBEN A nyugat-pakisztáni rendőrség munkatáborokat fedezett fel, amelyekben 8 és 13 év közötti gyermekeket dolgoztat­tak. A gyerekeket elrabolták szüleiktől; a hosszú és súlyos gyötrelmek következtében közülük sokan már nem is emlé­keznek szüleik nevére. Bár a rendőrség rajtaütése eredmé­nyes volt, úgy vélik, hogy az országszerte dívó gyermekke­reskedelemnek csupán elenvésztő töredékét göngyölítették fel. A fiúkat és lányokat még ötéves koruk előtt rabolták el. Azt senki sem tudja, mit csináltak velük három év alatt. Nyolcéves korukban náci mintára megszervezett táborokba küldték és vasfegyelemre szoktatták őket. Bizonyos körök hallgatása megnehezítette a rendőri nyomozást. A felderí­tett táborokban csak 171 gyermek dolgozott, viszont az utób­bi években több ezer gyermek eltűnését leientették a rend­őrségnek. Rawalpind] fővárostól mintegy 800 kilométerrel délre Sukkur és Hala tartományban két munkatáborra bukkantak. A rendőrök hihetetlen utat tettek meg az őserdőn keresztül, míg odajutottak, közben igyekeztek elkerülni a gvermek­kereskedők őrszemeit. Megállapították, hogy a táborokban napi 12 órát dolgoz­tak. Durva „kápók" terrorizálták a kimerült és rosszul táp­lált gyermekmunkásokat, s a legkisebb vétségért is megbün­tették őket. A legnehezebb munkát végeztették velük. A rendőrök (mintegy 25 fegyveres személy) meglepetés­szerűen rátörtek a gyermekek kínzóira, akiknek már nem volt idejük áldozataikat a sűrű őserdőbe hurcolni, hogy eltüntessék a „bűnjeleket". Letartóztatásuk után azonban nem sokat tudtak mondani a rendőröknek. A gyermek­kereskedelmet nyilván szigorúan elkülönített szektorokban szervezték meg, s csak néhány ügynök tartotta fenn a kap­csolatot a banda központja és a tábor vezetősége között. Megállapították, hogy a kisgyerekek kezdetben sok verést kaptak, míg megszokták az új életet. Egy ideig álnyomoré­kokkal együtt koldulni küldték őket, s felügyelőik a leg­kisebb fegyelmezetlenség esetén elhurcolták és megverték őket. Sok gyermeket arra kényszerítettek, hogy a legköze­lebbi városok utcáin kolduljon. A gyermekek koldulását úgy szervezték meg, hogy a szülőföldiüktől minél távolabb eső városokban „működjenek". Most nagy gondot okoz, hogyan adják vissza a gyerme­keket szüleiknek? Sok, gyermekétől megfosztott család érdeklődik azok iránt, akik már nem emlékeznek nevükre. Számos esetben ezek nagyon szegény sokgyermekes csalá­dok, s a hivatalok meg sem tudják állapítani az igazi szü­lők kilétét, mert nem minden gyermek szerepel a nyilván­tartásban. Remélik, hogy a rendőrség mostani sikere bizalmat önt azokba, akik nem hittek a törvény hatásosságában, és a sors­ban megnyugodva beletörődtek gyermekük elvesztésébe, most azonban leküzdik félelmüket, megtörik hallgatásukat, s így talán további gyermekkereskedők leleplezését teszik lehetővé. (UNIT A)

Next

/
Thumbnails
Contents