Új Szó, 1967. június (20. évfolyam, 149-178. szám)

1967-06-30 / 178. szám, péntek

•••••••••••••••••••••• i J f I i M í ••••••••••• ••••••••••• EGY MAGYAR NÁBOB KÁRPÁTHY ZOLTÁN Jókat Mór remekmüveive' a mozi fehér vásznán találkozni valahogy mindig új reményt és új csalódást jelent. A remény mindig ugyanaz: a határtalan fantázia szülte színes-bájos romantikus világot, az eszményi jók és a galádul rosszak féktelen viadalát szeretnénk viszontlátni abban a megformálásban, amelyben Jókai tolla nyomán képzeletünkben megszületett. Ez persze lehetetlen, vagy legalábbis csak bizonyos mértékig lehetséges, s rendszerint ettől függ kinek-kinek a csalódása is. A moziban lótott Egy ma gyar nábob és Kárpáthy Zoltán közelebb áll Jókai művé hez (s így minden bizonnyal képzeletünkhöz is), mint a nagy mester re gényei alapján készült korábbi filmek. Várko nyi Zoltán jeles magyar filmrendező láthatóan arra törekedett, hogy megmásítatlan Jókait vetítsen a vászonra, s szándékát, ha nem is maradéktalanul, valóra tudta váltani. A cselekmény természetesen nem anynyira változatos, gazdag, mint a regényben, de az alakok: Kárpáthy János, a parlagi magyar (Bessenyei Ferenc), Szentlrmay Rudolf, Kárpáthy Zoltán és Wesselényi Miklós a nemzetmentő nagybirtokosok (Latinovits Zoltán, Kovács István, Básti Lajos), Kárpáthy Abellino, a léhűtő unokaöcs (Darvas Iván) és a többiek is, amennyire csak lehet, igazi Jókai-figurák. Filmbeli létükből sem hiányzik az eszményiség és a pátosz, s talán csak a cselekmény és a jellemzés sűrítettségéből következik, hogy helyenként még kevásbá érezzük magatartásuk indokoltságát, mint a regényben. De nem is ez a lényeg, hiszen ezekről a regényekről (magyar) köztudott, hogy abban az időben íródtak (a múlt század ötvenes évei), amikor a magyarság kiválóságai hittek a gazdag nemesség nemzetmentő, polgárosodást teremtő hivatásának illúziójában. Persze, nem olyan egyértelműen, mint ez a filmből következnék. Az a pajzán anekdotázás és átható irónia, mely a regényben Jókai szemléletének elválaszthatatlan tartozéka, nemcsak hogy nem fokozódik a filmben, hanem úgyszólván csaknem teljesen elsikkad, s így a történet, de a mondanivaló is más értelmű. Flóra (Ruttkay Eva, és szerelmese Szentirmay Rudolf ILatinovits Zoltán) az Egy magyar nábobban. Érdeme az alkotóknak, hogy ezúttal a kivitelezésben mértéktartóbbak voltak; nem törekedtek annyira a látványosságra, mint például a Kőszívű ember fiaiban. Az ízléses környezetben fokozottan érvényesül a kiváló színészek finoman árnyalt, kifejező játéka (a már említetteken kívül külön elismerés illeti Bitskey Tibort, Ruttkay Évát, Papp Évát, Tordai Terit és Kovács Károlyt). Nem lehet kétséges, az Egy magyar nábob és a Kárpáthy Zoltán című szélesvásznú, színes film a regények magyar filmváltozatai között a legsikerültebbek közé tartozik. Várkonyi Zoltán biztos kézzel, nagy tudással alkotott, s műve, ha mindenkinek nem is, a nézők többségének biztosan tetszeni fog. (szó) TÁNYA ÉS A KÉT FEGYVERES (cseh) lan Zábrana azonos című novellájából készült Radim Cvrček alkotása, amelynek ez év májusában a gottwaldovi II. Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Filmfesztiválon volt a premierje. A zsűri ennek ítélte oda az Ezüst cipellő és a Kristály pohár díjat, ezenkívül Cvrček rendező elnyerte a CIDALC külön elismerését, a bronzérmet is. Tánya és a két fegyveres gyermekfilm, gyermekek játszák, gyermekeknek. Fő hőse Tánya a moszkvai kislány, aki a nemzetközi gyors hálókocsijában szülei társaságában Brnőba utazik. Az éjszaka közepén a vonat hirtelen a nyílt pályán megáll, egy bús szemű tehén áll előtte keresztben a síneken. Tánya kíváncsiságból lelép a kocsiból és annyira csodálkozik a tehén láttán, hogy közben a vonat elrobog. Pettyes pizsamájában a tehén után indul s az erdőben lndiánost játszó fiúk sátorára bukkan. A két morva srác gavallérosan viselkedik Tanyával s mindent megtesz annak érdekében, hogy a kislány mielőbb elérje úticélját, Brnót. Ez az út lényegében a film története, tele van kalandokkal, a gyermeknézők számára fölötte izyglmas és komikus pillanatokkal. Néhány felnőtt kivételével a filmben csak gyerekek játszanak. A rendező szaval szerint a legnagyobb gondot Tánya alakítójának kiválasztása okozta, mivel olyan kislányt kerestek erre a szerepre, aki nemcsak, hogy tud oroszul, de az orosz típusnak ls megfelel. Végül Dáša Pazderová olomouci kislányt választották, aki már szerepelt egy gyermekfilmben. Oroszul azonban nem ő, hanem Tánya jamborová az egyik szovjet diplomata kislánya beszél. A szovjet kislány ugyanis külsejében nem orosz típus. A KETTŐS DELFIN (lengyel) A nemrég tragikusan elhunyt Zblgniew Cybulski játsza a főszerepet Aleksander Scibor-Rylski sportkörnyezetben játszódó filmjében. Ö alakítja Jancsak tréner szerepét s minden túlzás nélkül mondhatjuk, ez az alakítás a film legvonzóbb értéke. Aleksander Scibor-Rylski mint író kezdte pályafutását és új művészi eszközöket keresve jutott el a felvevőgép mögé. Első filmje 1956-ban készült el, saját novelláját vitte vászonra. Azóta számtalan filmalkotás rendezőjeként olvashattuk nevét, többek között ő filmesítette meg Štefan Zsei'omszki Hamvak című háromrészes regényét A légió címen. A kettős delfin című filmjében a sportélet belső konfliktusait, a kulisszák mögötti sportvilágot, a sportoló és a sportot irányító emberek tetteinek belső Indítékait igyekszik bemutatni. Ezt a törekvését sajnos, nem koronázta kimagasló siker. S. K. A handlovai bányászok szervezkedésének vezetője volt k handlovái bányászok mun** kásmozgalma és politikai szerveződése kétségkívül összefügg az Oroszországban 1917 februárjában kitört burzsoá-demokratlkus forradalommal. Annak felismerése, hogy valamennyi dolgozónak össze kell fognia erejét, arra vezette a handlovai bányászokat, hogy megalakítsák a szociáldemokrata párt helyi szakszervezetét. Igy tehát a munkásszervezet megteremtése Handlován 1917ben — 50 esztendővel ezelőtt, nem tekinthető véletlennek. A munkásosztály politikai aktivitása a szervezett munkások számának gyors növekedésében ls megmutatkozott. Arról tanúskodott továbbá, hogy ez a fokozottabb aktivitás alulról Indult, hogy a belpolitikai és külpolitikai helyzet hatására kialakultak a közös szervezet megteremtésének és a munkások tömeges szervezkedésének feltételei. A handlovai bányászok egyre rosszabbodó munka- és életfeltételei, a fokozódó kizsákmányolás, az alacsony munkabérek és a 12 órás munkanap, az éhség és nyomor hozta létre a rendszer elleni kollektív ellenállás alapvető feltételeit. A handlovai proletariátus rossz szociális helyzetének az első világháború éveiben a legfőbb oka az volt, hogy a handlovai szénbányát katonai felügyelet alá heiyezték, s minden katonaköteles bányászt esküvel köteleztek munkára, és katonai munkásalakulatokba osztották be őket. Mozgási szabadságukat korlátozták, s katonai szolgálati előírások betartására kötelez, ték őket. A többi munkás jogait is megnyirbálták. Nem változtathattak állást, a munkából való kimaradást keményen büntették. Számos „vétkest" testi fenyítéssel sújtottak és a többiek megfélemlítésére a szerencsétleneket az akna bejárata előtt kötötték ki. A leghaladóbb handlovai bányászok már 1916 végén és 1917 elején összejöttek, hogy megtanácskozzák, milyen lépéseket tegyenek a munkások egységes szervezetbe való tömörítésére, hogy ily módon javítsanak helyzetükön. Kétségtelen, hogy az első lépések rendkívül nehezek voltak. A munka a fokozott katonai-rendőri terror légkörében folyt, és a munkások soraiban is akadtak árulók. Az előkészítő munkálatok lelke és vezetője Szabó Márton volt, míg a legaktívabb szervezők közé tartozott Koloman Lettava és Andrej Andreansky. 1917 nyaráig egyéni agitációval csaknem háromszáz bányászt sikerült egységes szervezetbe tömöríteni. Ez idő tájt a szervezet már összeköttetésben állt a magyarországi szociáldemokrácia budapesti vezetőségével. Az illegális szervezet gyűléseit a GriCo alatti erdőkben tartották meg. A handlovai bányamunkások szociáldemokrata szervezetének legalizálására azonban csak 1918ban került sor. A handlovai bányászok valamennyi forradalmi fellépése 1917-1918 között, összefüggésben áll Szabó Márton nevével, aki 1883-ban született az erdélyi Szentgericze községben és 1914-től dolgozott bányászként Handlován. Jó bányász és kitűnő szervező volt. Az akkori igazgató ígéretekkel igyekezett őt megnyerni, felkínálta neki, hogy aknásszá teszi. Szabó azonban nem volt hajlandó behódolni, ezért fenyegetésekkel és büntetésekkel próbálkozott. Szabó Márton azonban gerinces ember volt, és minden ajánlatot kereken visszautasított. Mint a handlovai proletariátus munkásszervezetének elnöke, az első világháború éveiben beszervezte bányásztársait a szociális jogokért vívott harcba. Az éhség kiváltotta zavargások idején bátran szembeszállt a Smrecsányi kormánybiztos vezette kivizsgáló közegekkel, és megalkuvás nélkül nevükön nevezte a handlovai nők és férfiak gyilkosait. Ugyancsak Szabó vezette a handlovai bányászok első sikeres sztrájkját is 1917. október 15-én, valamint az 1918 júniusi sztrájkot is, amelyben 800 bányász és 500 felszíni munkás vett részt. Az utóbbi sztrájk négy napja alatt 140 vagonnal kevesebb szenet fejtettek, s erre a? üzem vezetősége tehetetlenségében a terrorhoz folyamodott. A Magyar Tanácsköztársaság alatt Szabó Márton akciót szervezett, hogy a handlovai bányászok és proletariátus törekvéseit egyesítsék a magyar Vörös Haásereg harcával. f zabó Márton, a handlovai ~ bányászok munkásmozgalmának úttörője, a munkába és az üldözésbe belerokkanva 1924. június 30-án halt meg, ám mindmáig é! munkás- és harcostársai emlékezetében. (bt f ZALKA MIKLÓS: BÖRZEKÉS Beszappanozta az arcát, ujjai hegyével dörzsölgette kicsi*, aztán hozzáfogott lekaparni a szakállát. Csodálkozott, azt hitte, fájni fog, de a kés alig húzta a borét, a<ár borotvaszappannal, ecsettel pamacsolt volna. Amikor elkészült, föllélegzett, az asszonyra mosolygott: - Tiszta lettem. Az asszony is mosolygott, helyére tette a borotvát, s lassan közeledett felé. „Szép .. ." Meghökkent a gondolattól. Furcsának érezte, hogy amióta megjött, nem is figyelt az asszony szépségére, s most valósággal elámult. Az avitt vásznon keresztül halványan kirajzolódtak testének formái. Feszes, ékalalkú melle kitartotta ingét, s az anyag csőik a csípőjén simult ismét hozzá, amikor egyetegyet előrelépett. Lassan jött. „Nagyon szép. . ." Tekintete az asszony arcára ugrott: az enyhe pír még jobban kiemelte bőrének fehérségét, szája kissé megnyílt, fehér fogai előragyogtak, s az ajkaik pirosán nedvesség csillan*, akár harmat hullott volna rá, szeméből fény parázslott. Szerette volna, hogy gyorsabban jöjjön, s eszébe villant, fáradtnak gondolja, azért tétovázik. Valósággal pattant hozzá, megölelte, hogy az asszony beleszisszent, s a szájára hajolt. Egyszerre érezte forrónak és hűsítőnek a csókját. Szemhéja önfeledten lecsukódott, csak a csókot érzékelte, s az aszszony testének enyhe remegését. Kinyitotta a szemét, az asszony két szemét látta maga előtt. Most nem tudott mást látni belőle, csak a szemét: fények lobogtak benne, tündökölt, mint a drágakő. Ügy nézte, akár a csodát. Lehajolt kissé, karjába emelte. - A lámpát... — suttogott Mária. Ö csöppet megrázta fejét, s ugyanolyan halkan mondta: - Ne... Halántéka forró vol<t, érezte az ér lüktetését. Az ágyra fektette az asszonyt, és 11. egy pillanatig ismét ráfeledkezett a szemére. A lámpa letompított fénye olyan volt, mint a hajnali derengés. Az asszony lehellete valósággal sütötte az arcát. A szája — ital, víz rekkenő hőségben. Az ölét - akár előbb a csókjait - egyszerre érezte tüzesnek és üdítőn hűsnek. Jó volí látni a testét, a mozdulatait, a remegését, a lágy mosolyát. Nézte. Szeme nem tudott betelni a látvánnyal, s a gyönyör szinte fá'f., reszketett, minden porcikájában. Feküdt az asszony mellett, hirtelen olyan erőtlennek érezte magát, mintha letaglózták volna. Lehunyta pilláját. Nyugalom vette körül, végtelen nyugalom, mint a tenger. A lámpa percegett. Az asszony gyöngéd mozdulattal átkarolta. Kicsit odébb emelte fejét, az asszony vállára. Jólesett éreznie arcán a bőre hűvösségét. — Hiányoztál ... — az asszony ajikáról sóhajként rebbentek a szavak. Furcsa volt: teste mellett érezte a testét, a szavait mintha mégis, mintha nagyon-nagyon messziről hallotta volna. „Azért voltam olyan nyugtalan..." — valamivel később pedig azt susogta: „Aludj... Aludj most.. " Azt gondolta, hogy a feje igent bólint a kedvesének, de csupán alig észrevehetően moccant az asszony vállán. Az asszony mosolygott. Ondrej Sokol alatt mintha szakadék nyílt volna, mély álomba zuhant, IV. Orkán tombolt. A vonat robogott. A kéményből szikrák pattogtak, tüzes csíkokat húztak s elillantak a feje fölött. Korom hullott. Szemcséi még perzseltek. A szél némelykor elsodorta, aztán megint arcába csapta őket, mintha ezer tű bökött volna a bőrébe. A lámpa fénye tompán csillant a sínpárra, messzefutott, s a távolban halványnak és egynek tűnt a két vonal. Figyelte. A mozdony zihált, fújtatott, robogott. Teste akár a gép szerkezetéhez tartozna, érezte a hajszolt kazán belső remegését, a dohogást, a robogás rázkódását. A vaslemez forró volt, melle is megizzadt tőle, a hasa merő lucsok, a háta pedig fázott. A szél vágott, mint a borotva. A bőrkabát jégpáncélként feszült a hátára. A kerekek csattogtak. ökle a géppuska fogantyújára dermedt. A kesztyű mintha nem is fedte volna kezét. Ujjai elgémberedtek, hidegek voltak, s szinte a csontjai közepében érezte a szelet. A csattogás az agyóban kalapál*. A koponyája majd szétrepedt. Pillantása a síneken messze iramló két vonalat fürkészte. Feje ütemesen rándult, ahogy a vonat robogott. A mozdony régimódi, lapostetejű jószág volt. Szuszogott, prüszkölt. De bírta és elbírta őket is: a géppuskát, meg kettejüket. Kéz nyúlt ökléhez. A hangot nem értette, az beleveszett az orkán zúgásába; a vonat zakatolásába, de a mozdulatot igen. És átengedte Tibornak a fogantyút. Kinyújtotta ujjait, fájt, ahogy kiegyenesedtek a görcsös, szorongató tartásból, és a vaslemezre fektette tenyerét. A gőz sziszegve, sisteregve fújt ki a szelepekből, szitáló esőként permetezett hátra. Dühös volit Tiborra. Amiért itt van, mellette, a mozdony tetején. Meg is mondta neki. Í,A te fejed, Tibor elvtárs, nem arra való, hogy a vonat tetején zötyögtesd!" Tibor csak nevetett. „Az én fejemet ugyanolyan épségben kell visszajuttatni oz asszonyhoz, mint o tiéteket..! 12. Különben lesz haddelhadd!" — huncutkásan kacsintott rá és nevetett. Valahogy erőltetettnek tűnt a nevetése. Ô magóban fortyogott. Ha közülük egy elesik — megsiratják. Ügy temetik ... — a gondolat megakadt agyában, nem akarta azzal folytatni, hogy mint „testvért", mint szeretőt, a többi pedig megy tovább, al élet rendje szerint. De ha Tibor elesik.., Fájón hasított belé a felismerés: mi lesz akkor az élet rendje? Lenin-fiú születik minden putriban, de vezető?! Vezető... Hetek visszafojtott keserve szakadt fel a szívéből, mint a vulkán. „Erre az útna is te jössz... Mindig te! Miért te? Nincs más?!... „Tibor fölkapta a fejé*, egy pillanatig merev tekintettel bámult rá, a szeme villámokat lövelt. „Akkor is megmondom. Hiába nézel ígyI Más rüheli ezt. Nem akar hírbe keveredni. Rajtunk meg hagyják száradni a mocskot.., Minden mocsko*,.. Rajtad . .. Hát nem érted? Te nem érted?!..." Tibor arcárd mosoly húzódott, mintha somot majszolt volna, s az húzná el a szóját: „Én ér* tem ... Csak azt nem értem, miért vagy ilyen ideges?" A szakaszparancsnok elszólította: — Sokol, vigyük a géppuskát. Indulás előtt mégis Tibor mászott föl mellé, a mozdonyra. Körül vaksötétség. A kéményből szikrák szálltak, tüzes csíkjaik elröppentek a feje fölött. A mozdony lámpáinak fénye messze előttük szaladt a síneken. A kerekek dübörögve-csattogva rohantak, a gőz sziszegett. Az orkán tombolt. Tudta merre mennek. Art is, hogy megérkeznek nemsokára. A forgalmista messze mögöttük ... Nem akar*. Erre nem ... A géppuskához kapott, úgy ragadta meg, mint fuldokló a mentőövet. FOLYTATJUK