Új Szó, 1967. június (20. évfolyam, 149-178. szám)

1967-06-03 / 151. szám, szombat

JURU GVOZGYEV KOLUMBIAI RIPORTJA D rótkötélpálya vezet Mon­serrate hegycsúcsra, ahol elénk tárul a kolumbiai főváros panorámája. Vörös cseréptetős házak tengere töl­ti ki a völgyet. Néhány felhő­karcoló jelzi a város központ­ját. A messzi látóhatáron er­dős hegymasszívumok sötétle­nek. A Monserrate hegy a kolum­biai főváros születésének és fejlődésének néma tanúja. A spanyol hódítók innen szem­lélték meg az indiánoktól el­rabolt földterületeket, s vá­lasztották ki az Of-Granadá­nak nevezett új tartományok jövendő fővárosának helyét. A hódítók 1538-ban létrehozták Santa F é de Bogotá várost.. . Három évszázaddal később a fiatal Nagy-Kolumbia köztár­saság első elnöke, a spanyol iga lerázója, Simon Bolivár vonult Monserrate hegyére. Abban az időben Nagy-Kolum­bia felölelte a mai Kolumbia, Venezuela, Panama és Ecua­dor területét. Bolivár halála után, 1830-ban ez az állam fel­bomlott, s létrejött Új-Grana­da köztársaság, a mai Kolum­bia. I múlt emlékei A Monserrate lábánál magas eukaliptuszok árnyékában áll Bolivár villája — egy óspa­nyol stílusú, vályog falkerítés­sel körülvett cseréptetős ala­csony házikó, amelyben az el­nök könyvtárát és egyéb erek­lyéit őrzik. Erre a városrészre földszintes vagy egyemeletes, kövezett udvarú, karzatos há­zak jellemzők, amelyek vakfa­laikkal és vasrácsaikkal ki­sebb erődöknek illenek be. Itt ebben az óvárosi részben van a Bolivárról elnevezett főtér. valamint a Capitolium — a parlament masszív épülete. A Capitolium előtt Bolivár bronz­szobra. Néhány negyeddel távolaDb van a város üzleti része. Iti emelkednek a bankok, a kő­olaj- és bányaipari társasá­gok székházai. Az egyik bank épületében alkalmam volt megtekinteni az „aranymúzeumot". ötezer tárgyat tettek ki közszemlére. Vastag üvegfal mögött karpe­recek, nyakékek, gyűrűk, ré­gi edények, kultikus tárgyak egyéb színarany műremekek sorakoznak. Egyes tárgyakhoz érdekes történet fűződik. Aranyékszereket találtak a Guatatíva tó fenekén, mintegy félszáz kilométerre Bogotától. A hagyomány szerint a chib­cha törzs legendás vezére ál­dozatot bemutatva Guatatíva istennőnek, aranyporral be­szórt testtel a vízbe ugrott, s a töibi indián aranygyűrűket, platina- és ezüstékszereket, drágaköveket dobált utána. Igy született a gazdag meseország — Eldorádó legendája. A spa­nyol hódítók egész Dél-Ameri­kában keresték. Az „el dóra do" ugyanis spanyolul arany embert jelent. A tó egy részéi nemrégen kiszárították; fene­kén valóban több ékszert talál tak, amelyek itt láthatók a múzeumban. Az arany és a drágakövek sokáig Kolumbia legfőbb kin­cseit jelentették. Az indiáno­kat kifosztó spanyolok sok aranybányát nyitottak, kény­szermunkára alkalmazva a he­lyi lakosságot. Kolumbia latin­amerikai méretben ma is első helyen áll az arany, világmé­retben pedig harmadik helyen a platina bányászásában. A gazdasági életben azonban az aranynál ls nagyobb szerepe van a kőolajnak és a kávénak. ..Szegény emberek és ytiztlug kutyák városa* ' Medellin várost, akárcsak Bogotát, hegyek övezik. Ég­hajlata azonban jóval mérsé­keltebb, s így Medellin kiér­demelte a „virágok fővárosa" címet. A szép sétányokat és utakat orchideák szegélyezik. Kolumbia nemzeti virágai. Egy­szerű emberektől nyugalma­zott tábornokokig és miniszte­rekig sokan foglalkoznak vi­rágkertészettel. A város azonban még híre­sebb kávéfáról. A kávécserjét a környező hegyek nyúlvá­nyain termesztik. A kolumbiai kávé (a kávétermesztésben mindjárt Brazília után követ­kezik) különösen kiváló, mert a kávéfák a tűző napsugarak­tól védett, árnyas helyeken nő­nek, s ezért a kávészemek las­san érnek meg. Igy aztán több koffeint és arómás anyagot tartalmaznak. Az ország nemzett jövedel­mének 40 százaléka a kávé ér­tékesítéséből származik. Ko­lumbia kávékivitele jóformán az Egyesült Államokba irá­nyul. Elég, ha a kávé világ­piaci ára egy centtel zuhan, Kolumbia márts évi nyolcmil­lió dollár fövedelemtől esik el. Medellinnek sok textilipari vállalata van, amiért „kolum­biai Manchesterként" emlege­tik. A medellini textilgyárosok — az ország leggazdagabb em­berei. Sokan nem tudják hová tenni pénzüket. Hallottam, hogy Carlos Echevarrla ipar­mágnás például szenvedélyes kutyatenyésztő. Száz fajkutyá­ja van, mindegyik legalább 500 dollárt ér. A kutyákról külön orvos, szakács és „dadák" gondoskodnak. Minden egyes kutya tartása havi ezer pesó­ba kerül, ami kétszerese egy munkáscsalád havi bevételé­nek. Nem véletlenül mondo­gatják a mendelliniek: „Men­dellin a szegény emberek és a gazdag kutyák városa". Valahányszor illatosan gő­zölgő kávét Iszom, ez is eszem­be jut Kolumbiáról. Violencia A bogotai Eldorado repülő­térre igyekeztem, amikor a sofőr megkérdezte: — A seňor amerikai? — Nem — válaszoltam. — Angol, német, francia? — Egyik sem. — Hát akkor? — Szovjet polgár vagyok. A taxi majdnem beleszaladt egy teherautóba. A sofőr óva­tosan körülnézett, aztán fon­toskodva megjegyezte: — Tudja, másnak ne árulja el. — Miért? Nem kaptam rá mindjárt vá­laszt. A sofőr később csak a fogai közül bökte ki: — Vio­lencia. A violencia spanyolul erő­szakot jelent. Igazi értelméről kolumbiai kollégám, Teodosio Varela világosított fel, a mind­járt figyelmeztetett, hogy ne járjak egyedül az utcán. — Violencia, violenciaI Mást sem hall az ember — bosszankodott a köztársasági elnök sajtófőnöke a San Car­los palotában. Csak egy német tv-riporter révén szerzett tu­domást a nagyközönség a vio­lenciáről, s most másról sem beszélnek. Mintha Kolumbiá­ban nem lennének érdekesebb dolgok!? Valóban sok érdekes dolog van Kolumbiában, de az ország tragédiája, hogy létezik hatá­rozottan osztályjellegű bandi­tizmus. A nagybirtokosok, a katonai klikkek a parasztok önvédelmi szervezeteinek fel­számolására, mozgalmuk letö­résére, bárminő ellenzék letö­résére használják fel. A leg­utóbbi 15 évben 200—300 ezer ember esett áldozatul banditák támadásának. Más adatok fél­millió áldozatról tanúskodnak, tehát sokkal többről, mint amennyi embert az Egyesült Államok a második világhábo­rúban vesztett. Ha a hadsere­get időnként látszatra be is ve­tik a bandák ellen, valójában a parasztokat sanyargatja. A banditizmusnak különös szókészlete van. Például az „aorita" szó, amely pillanatot, percet jelent, a banditák nyel­vén azt jelenti, hogy hirtelen bérgyilkosok törnek a semmit sem sejtő falura, felkoncolják a férfiakat, a nőket, a gyere­keket és az aggastyánokat, közben förtelmes embertelen­ségeket követnek el. Egy másik ilyen kifejezés: corte de franeda. Gégemet­szést jelent, s ez a banditák legelterjedtebb gyilkolási mód­szere: macsetával, nádvágó görbe késsel átvágják az áldo­zat torkát. A boleteo — figyelmeztető levél. Ha megjelenik a paraszt ajtaján, a címzett 12 vagy 24 órán belül köteles elhagyni há­zát és földjét. Különben utol­éri a végzet. Mivel 12 óra alatt nem értékesítheti vagyo­nát, világos, hogy prédául ott­hagyja a bérgyilkosoknak, és páni félelmében megfutamo­dik. Földje és háza a nagybir­tokos kezébe kerül. 1957-ben csak Tolima tartományban 94 ezer földbirtokot hagytak el. A kolumbiai hadsereg sem marad el a banditák mögött. Mira szakaszvezető például egyszer hatvan embert terelt egy házba, amelyet benzinnel leöntöttek és felgyújtottak. So­káig égett hús szaga terjen­gett a levegőben — írta egy szemtanú. A hadsereg hason­lóan förtelmes dolgokat művel a különleges koncentrációs tá­borokban is. S—2 — katonai titkosszolgálat, F—2 — titkos­rendőrség, M—2 — haditen­gerészeti titkosszolgálat, A—2 — a légierők titkosszolgálata. Mind a violencia szervezetei. Partizánok — A kolumbiai parasztmoz galom több fejlődési szaka szon ment keresztül — a fé­lig ösztönös földfoglalásoktól egészen az „agrárvédelmi öve­zetek" megszervezéséig — mondja Baltasar Fernandez, a kolumbiai partizánmozgalom egyik részvevője. Sumapaz­ban, az ország keleti részében már 1930-ban megkezdődött a parasztok mozgalma. „Mini­fundíumokat" létesítettek az erdős vidéken, a latifundiumok tőszomszédságában. Más vidé­keken — Marquetáliában, Rio Chiquitóban jóval később — 1948-ban és 1949-ben keletkez tek az „agrármozgalmi öveze tek", válaszul a hatóságok ön­kényére. Az övezetek megszer­vezése mindenütt egyforma: egy-egy övezet több szektorra oszlik, egy-egy szektorban húsz, harminc vagy még több család él. Látszólag egymástól távol, „minifundiumokon" él­nek és dolgoznak, mintha nem lenne köztük közösségi szel­lem, ám a valóságban a szektor valamennyi lakója egy frontot alkot, közös önvédelmi cso­porthoz tartozik s bizonyos funkciókat tölt be. Ha fennáll a kormánycsa­patok támadásának veszélye, a nőket és a gyerekeket a he­gyekbe menekítik, a parasztok pedig felkészülnek a támadás visszaverésére. Csak azért szállhatnak szembe eredmé­nyesen a büntető alakulatok­kal, mert az ország munkás­osztályának támogatását élve­zik. A dolgozók többsége sztrájkokkal, tüntetésekkel, tömeges megmozdulásokkal küzd jogaiért, demokratikus reformokért. Reméljük, hogy a harc békés és fegyveres for­mája közelebb hozza azt a na­pot, amikor megszűnik az amerikai imperializmus nyo­mása, és népünk szabadon fej­lődhet — hangoztatta búcsú­záskor Baltasar Fernandez. iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiifiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiniiiniiiiiiiiniuiiiiim A frikában valósággal az ember nyakába esik az este. Az egyik percben még világos van, s a másikban koromsötét. S az est rendszerint kellemes hűvösséget hoz magával. Az egész napos forró­ság után ilyenkor jólesik az embernek kiülni lakása erkélyére és Hall­gatni az afrikai éjszaka beszélő csendjét. Ilyenkor veszi észre az em­ber, mennyire furcsa, számára érthetetlen és egzotikus világ ez. Az esti csendben időnként felhangzik a tam-tam dobok dübörgése. So­kan nem is sejtik, hogy ezek a dobok mennyi mindent beszélnek. Té­vedés az* hinni, hogy az afrikai ember számára a dob csupán jelző szerszám. Igaz, hogy a régi időkben ezek a dobok töltötték be azt a szerepet, amit az európai ember számára a tűzjelzés, az indiánok számára a füstjelzés, a mai ember számára a telefon, vagy a rádió. Afrika partvidékein a törzsek dobokkal jelezték egymásnak ha a fe­hér gyarmatosító szállt partra. A törzsfőnökök a dobbal nemcsak gyű­lésre, tanácskozásra szólították alattvalóikat, hanem ha szükség volt ró, harcra is. Ezek az idők elmúltak. Ma már az afrikai éjszakába beledübö.gő dob többnyire azt jelzi, hogy valahol nagyvárosban ugyanúgy, mint kis faluban esti szórakozásra gyűltek össze az emberek. Bármilyen af­rikai összejövetelen tapasztalhatja az ember, hogy ha csak egyetlen dobos is van jelen, ez annyit ér, min* az európai ember számára egy egész zenekar. Megpördül a dob, a jelenlévők azonnal elkezdenek dalolni és táncolni. Nincs ebben semmi mesterkéltség. Az afrikai em­ber vérében van a ritmus. Minden mozdulata ritmikus és kecses. Se­hol a világon nem láttam még gyermekeket és felnőtteket, fiatalokat és időseket úgy táncolni, mint Afrikában. A zeneszerszámok sokkal ritkábbak, semhogy mindig kéznél legyenek. Ezzel szemben a dob olyan az afrikai számára, mint számunkra a beszéd. \ A dobok ki tudják fejezni az ember legnemesebb érzéseit, han­** got tudnak adni örömének és bánatának, fokozni tudják har­ci szellemét és regélni tudnak a régi szép időkről. Ellentétben a köz­hiedelemmel, az afrikai dob a tam-tam nem afféle primitív morzeké­szülék. Nem rövidítéseket és jeleket adnak vele, hanem pontosan szórói-szára elmondják vele, amit továbbítani akarnak. A mi hallásunk persze távolról sem annyira fejlett és érzékeny, hogy ezt a dobbeszé­det alaposabb tanulmányozás nélkül még az afrikai törzsi nyelv Is­meretében is meg tudnánk érteni. > LU 3E < < —i < «/> i/i LU OC < a < —i 4JJ ca < 411 A beszélő dobok művészei, az afrikaiak, éveken át tanulják és gya­korolják a dobolás mesterségét. Vannak olyan afrikai országok, mint például Ghana, vagy Szenegál, ahol iskolákban tanítják a dobolás művészetét, akárcsak nálunk a zenét. Az afrikai dobos úgy játszik szerszámán, mint a legkitűnőbb zongorista. Tökéletesen vissza tudja adni a beszél' vagy az énekelt nyelv ritmusát, tónusát, hangzását és szerkezetét. Feltűnt nekem, hogy a törzsi ünnepségek dobosai különféle nagy­ságú, alakú és hangú dobokat használnak. Ahhoz, hogy az embereket táncra perdítsék a legközönségesebb dob is alkalmas. Láttam afrikai munkásokat láncolni a munkaszünetben. Egyikük fogott egy üres fém­dobozt és elkezdte verni a ritmust oz oldalán. Ez a kezdetleges zene­szerszám tökéletesen megfelelt a célnak. Az afrikai dobzene alapo­sabb ismerői azonban elmondották, hogy valójában lényeges a kü­lönbség a nálunk tánc, vagy induló zenéhez használ* dobok és az af­rikai dobok között. Nagyon lényeges a dob nagysága, szerkezete, sőt még a kora is. A dob nyelvét alapvetően befolyásolja, hogy a dobos milyen erővel üt a bőrre, a közepén, a szélén, vagy az oldalán pör­geti a dobverőt. Vagy éppen felváltva, hol a tenyerével, hol a dob­verővel variál. Gyakori az olyan ese* is, hogy két mellé helyezett dob végzi el azt a feladatot, amit egy nem tud teljesíteni. Afrikában ke­resve sem talál az ember olyan zenei együttest, amelyből hiányozna a dobos. B endkívül fontos szerepük van a dobosoknak az afrikai tradicio­nális fesztiválokon. Ezeken egy-egy törzs apraja-nagyja a dobpergés közvetítésével éli át újra és újra a harcos dicső múltat. A beszélő dobok a legapróbb részletességgel regélik el, kik voltak a törzs ősei, milyen harcokat vív*ak és milyen győzelmeket arattak. A nyugtalanító csak az, hogy ez a mérhetetlen kincs is feledésbe merülhet. A társadalmi fejlődés, az élet új üteme nem teszi lehetővé az afrikai ember számára, hogy annyi* törődjön saját hagyományai­val, mint a régi időkben. Afrika egyes vidékein ezekből a dobzené­be öntött regékbő már csak töredékek maradtak. Ghanában vannak olyan dobosok, akik egy ültő helyükben valami 70 törzsi közmon­dást tudnak eldobolni. Ilyeneket például: „A folyó keresztezi a csa­pós*. s a csapás keresztezi a folyót", „A fegyver az idősebb kezében van", „A krokodil farka rövid" stb. Arra már kevesen vállalkoznak, hogy egy törzsi legendát dobzenén keresztül meséljenek el. Annál gyakoribb viszont, hogy a hagyományos tánczenét, történetekkel Íze­sítik. S ezt olyan ügyesen *eszi.k, hogy a laikus képtelen felfedezni a különbséget a kimondottan tánczene és az elbeszélő zene között. Csak remélni lehet, hogy Afrika új nemzedékei időben rádöbbennek, a beszélő dobok kincsét össze lehet és össze kell gyűjteni. S ez afrikai •kodályok és bortókok feladata lesz. 1967. VI. 3.

Next

/
Thumbnails
Contents