Új Szó, 1967. május (20. évfolyam, 119-148. szám)

1967-05-09 / 126. szám, kedd

A fővárosi események évek óta filmjelenetekként gyors egymásutánban peregnek, annyi változatosságot hozva, hogy észre sem veszszük az idő múlását. Szeretem ezt az iramot az utcákon, melyek páratlan átalakuláson mennek keresztül. Kellemesen érint művészkonyhánkon a fáradhatatlan sürgés-forgás. Ezért nem Jut időm a pihenésre, de szerencsére a megöregedésre sem. A száztornyú Prága örök szerelmese vngyok. Szívemhez nőtt az Óváros. Csodás emlékei között Jólesik a céltalan bolyongás, a nézelődés, melynek során mindig felfedezek valami újat. BREDÄR GYULA, a prágai Károly Egyetem magyar intézetének elő adója: Nekem, mint magyar szakos előadónak nagyon rokonszenves és érdekes város Prága. Ugyanis Prágának kulturális téren európai viszonylatban is magas fokú hídszerepe van. Már vagy tizenöt éve tanítok cseh fiatalokat magyarra, örvendetes tény, hogy az érdeklődés állandó jellegű. Végzett hallgatóink közül az elmúlt évek során többen bekapcsolódtak a magyar—cseh kulturális és történelmi kapcsolatok kutatásába. Ezenkívül megtisztelő a prágaiak érdeklődése kultúránk és nyelvünk iránt — az egyetem keretein kívül is. Sok százra megy azoknak a prágaiaknak a száma, akik a magyar nyelvtanfolyamokat látogatják és szép eredményeket mutatnak fel. Azt hiszem, ez is elegendő ok arra, hogy Prágáról, a prágaiakról rokonszenves hangnemben szóljunk. ALEKSZANDR DMITRIJEVICS PETROV, ax APN-Novosztyi szovjet hírügynökség prága kirendeltségének a vezetője: Mivel már jó pár éve ismerem Csehszlovákiát, elmondhatom, hogy a gyönyörű tájak, városok, hegységek és erdőségek között Prága úgy tűnik, mint az igazgyöngyökkel ékesített korona legszebb ékköve. Nagyon szeretem Prágát és az egész országot azért, mert tehetséges nép lakja, amely magas fokú kulturális és műszaki' fejlettségével kivívja a külföld elismerését. LADISLAV FIALKA, a Na Zábradlí Színház külföldön ls népszerű pantomimegyüttesének a vezetője: Tízhónapos, eléggé fárasztó, világkörüli utunkon a közönség meleg ünneplése közepette is gyakran kínzott a honvágy. Most örülök, hogy végre néhány hetet itthon, enyéim között tölthetek. Mert a prágai közönséget a családomnak tekintem. Június elején ismét elindulunk a nagyvilágba. Prágát egyetemi hallgató koromban szerettem meg. Évről évre jobban elmélyül ez a vonzalom. Nem valami romantikus kapcsolat ez. Itt megtalálom mindazt, ami kulturális, általában szellemi vonalon kielégít. Az óriási embertömegben, ahol — amint kilépek az utcára, mindjárt ismeretlen járókelő vagyok — talán nehezebb megtalálni a hasonló gondolkozású embereket, barátokat, da meg lehet találni. És több alkalom van nézetcserére is. Máskülönben: nagyon szeretem a prágai kisszínházakat. GEORGE THOMPSON, a brit külügyminisztérium államminisztere április 22-én a prágai Internacio nal Szállóban így nyilatkozott: Most vagyok először Prágában, s elmondhatom, hogy nagy benyomást tett rám ez az ősrégi történelmi város, valamint az a széles körű és nagyarányú felújítási munka, amely a maga nemében egyedülálló prágai történelmi városközpont megmentése érdekében folyik. LICSKÚ PÉTER (rimaszombati származású). Az állami konzervatórium utolsó évfolyamát végzi. Elmondhatom, hogy sehol az országban nem kaphattam volna olyan . alapos zenei képzést, műveltséget, mi,nt itt, Prágát szeretem, mert szakmámban valóban komplex lehetőségeket nyújt mind elméleti, mind pedig gyakorlati téren. Egyszóval: Prága számomra a muzsika világát jelenti. OTYLIE HORÁČKOVÁ, a karlinl Tesla-Moszkva Üzem munkása: „ ... Es amikor játszott a hátán a copfja ide-oda ugrált, elhallgattak a lasztúrák, s figyelő kagylóik vigyázba meredtek. Miért is nem zárták be akkor az ajtót, miért is nem fogták ki a lovakat a csézáböü Oly gyorsan itt hagyott minket. Es a fekete agyag tárt ajtónyílásán visszatért oda, ahonnan jött. Csupán egy elárvult fürt maradt utána és még valami, amitől szebb lett az élet, mint azelőtt volt..." LADISLAV PESEK, nemzeti művész, a prágai Tyl Sxlnház tagja: Húsz éve vagyok az üzemben, a telefonközpontok alkatrészeit úgy ismerem, akár a tenyeremet. Amikor idekerültem, fiatal lány voltam, azóta valamennyi munkahelyet végigjártam. A legjobban a mostani munkakörömet szeretem. Szocialista munkabrigádunk a minőségi versenyben is jól megállja helyét. Brigádunk tagjai nemcsak a kötelességek teljesítésében tartanak össze, hanem szabad idejüket is szívesen töltik együtt. A közös kirándulások és séták az Óvárosban, vagy fent a várban valamennyiünknek kellemes pihenést és kikapcsolódást -jelent. „Mint fürge táncosnő cipőcskéfe, a toronycsúcs úgy szökkent az égbe, s midőn kigyulladt ezernyi mécse a gesztenyének — Prága is fénybe öltözött..." Csillogó szemű legényke olvassa halkan, de lelkesen Jaroslav Seifert verseit pórjának, aki talán lánya a szép szőke, telt idomú Helenkának. Éppen ebből a kisoldali borozóból kísértem őt haza, Libeňbe, s hogy az este hosszabb legyen - gyalog. Bűbájos őszi nap volt. Először E. F. Burian színházában, a D-34-ben voltunk, ahol az Énekek énekét adták elő. A prológust, amelyet Jaroslav Seifert írt, fején köcsögkalappal s kezében sétabottal, František Vnouček szavalta. Az előadás alatt hol Helenka kezét szorongattam, hol önfeledten tapsoltam, s bizony nem igen vettem tudomásul azt az oroszlánsörényű férfit, akinek a mi spontán lelkesedésünk jobban tetszett, mint az előadás. Az előadás után bemutatkozott. Jaroslav Seifert volt o költő. És ebben a kisoldali borozóban kötöttünk ki akkor is. Seifert verseit szavalta Helenkának, aki elbájolta őt. Helenkának azonban én tetszettem, nekem pedig Helenka! Végtelenül! A költőben, úgy vélem nyoma sem maradt e futó találkozásnak, s réges-régen elfeledkezett róla Helenka is, aki nemsokára férjhez ment. Ez a ma este velem szembenülő szőkeség a lánya lehetne. A borozó azonban fennmaradt, és a mennyezet gerendáiba láthatatlan bicskával bevésett szívek és kezdőbetűk ezrei közt még ma is könnyen fellelem a régi H -f I betűt. Az egyszál zongorista Brahmsot játszik, a beaujaulais mint cseppfolyós rubin fénylik a pohárban, s én diszkréten meghajolva kocintásra emelem jobbomat, amikor mintha Helenka hangját hallanám: induljunk. Majd egymásba karolva kilépünk a jázminillatu tavaszi éjszakába, hogy megcsodáljuk Prágát, az ezüstös holdfényben úszó aranyos város halhatatlan szépségeit. Amikor azonban az árkádok árnyékából a fényben fürdő malá stranai térre érünk, meglepetve látom ez a mosolygó arcú, kék szemű karcsú asszony, akinek ajka olyan, mint a szagos szamóca, s hajába már néhány ezüstszálat lopott oz Idő >-, ez az asszony nem Helenka! Botticelli Pri ma verájának egyik szüze, a vágyak és az emlékek örökéletű asszonya lett a kísérőm a városok városában, amelynek már vagy százszor vallottam szerelmet. Igaz, százszor vallottak a városnak szerelmet muzsikusok és költők is, százszor festették meg szépségét piktorok, s vésték kőbe, márványba szobrászok. Varázsa előtt egyaránt fejet hajtottak hódítók és behódoltak. Császárok és csillagászok, aranyat készítő alkimisták és földönfutó csepűrágók, jezsuita inkvizítorok és konok hitvitázók, lovagok és cédák, apácák és zsebtolvajok lépdeltek szent áhítattal macskakövein, s a Loretta homokkőszűzét á.ölelve hallgatták a város száz tornyának zúgását. Világszép kertjeiben az örökkévalóság pillanatát lesve írta szonettjeit Petrarca és naplóját Cola di Rienzi... S nemcsak Louis Armstrong, járt itt André Breton, meg Paul Eluard, Rodin és Bourdelle, valamint Munch, a festő. E falak közt tartózkodott Hunyadi Mátyás és II. Rákóczi Ferenc is. Negyven évvel ezelőtt pedig Vlagyimir Majakovszkij sza valta e városban mennydörgő hangon verseit.. És Mozart is járt itt, súgja fülembe szép kí sérőm, majd egy Seifert verset idéz: Mozart zenéje most is itt él a Fekete-hegy tövében megbúvó százados fák lombtengerében, Duschekék egykori nyaralójában, a Bertramkában, amelyben azóta a kegyes utódok Mozartmúzeumot rendeztek be. Nemcsak a Mozart-ereklyéket őrzik itt, hanem a zeneköltő halhatatlan melódiáit is. Lehet, ugyanazon az úton bandukolt lefelé a városba Jaroslav Seifert, a mai cseh költészet nagy öregje, és mint ma kísérőmmel én, úgy ereszkedett alá azon az este Duschekék csézáján Mozart is a Bertramkából. Az éj már rég ellombosodott a folyó felett, s a hold pergő ezüstesőjében a kormos bérházak is megszépültek... Talán csak Ady járhatott ennyi gőggel és alázattal a párizsi hajnalban, mint most én kószálok a Karmeliták útján, s az idő hullámain hintázva egy darabokra tört világ fatamorgánáját kergetem a prágai éjszaka kiméráinak fantasztikus táncot lejtő tömegében. Am már rég nyomaveszett a gyógyszerészek híres kertjének ahol egykor Andersen mondta akadozva verseit a prágai szépeknek, s eltűnt a „Három oroszlánhoz" címzett vendégfogadó is, amely akkor Mozartot befogadta... Tanácstalanul állok a Vrtba grófok csodálatosan szép barokk-kertjének zárt kapuja előtt. Prága éjszakai panorámáját ma nem láthatom meg; s ekkor kísérőm egy Seifert verssel jön segítségemre. „Leszállt az éj — s én járom a várost, Rómánál is szebb volt ma Prága, s félek, hogy az álomból, mit én most álmodom — nincs ébredés, s hátha a csillagokat, amiket nappalon ódon székesegyház párkánya alatti vízokádók fránya képe rejt — soha meg nem láthatom. Hűs virradat — s én a várost járom, František Halas, indul hazafelé - lehet kimt kapott a mennybéli kapuőrtől —, s mintha iz tóan valódi vérhús asszonynak súgná a fül( így szaval: „Az izzó neon-mézga átcsorog az érett éjen s az álmatlan szemeket szorongás szárnya vak A kapu kopott címeréből a lovag egy lankadt rózsát ejt az utca kövére Sisakrostélyát föltolva mosolyog az éjszaka szülte lányra ahogy édesen elömlik a bűnben, Lelép, páncélja csörren s eltiportja a rózsát mint aludni tér a kripta Sírkövére. S tavaszi fülemüle — rekviem száll fel a parkt Aztán a költő eltűnt az égbolt sötét bárson 'lástjának redőjében, s onnan figyelte kivé csillagszemmel a sötét kapualjakban megl párokat. Magunkra maradva kísérőmmel, r vágtunk a szűk sötét utcák labirintusának, s videsen a gázlámpák girlandjával díszített „I tai lovagok terére" jutottunk. A Festőhöz cin borozó színes, ólomüveg ablakain át vidám taszó szűrődött ki az ódon térre, ahol annak jén néhai jó Vítézslav Nezval még fényes na is •kía»rteteket vélt látni, s egy mámoros F Párizsba, majd franciaországi turnéra megyünk, azután Londonba, onnan pedig Coventrybe szólít a kötelesség. Jólesik a tudat, hogy művészetünkkel, mely nemzetközi nyelven szól a közönséghez, megtaláljuk a szívekhez vezető utat: külföldön és itthon is. NINA VALENTOVÁ, a CSTA keretében működő magyar—cseh nagyszótár szerkesztőségének a tagja: mert ilyenkor, ugye, aludni kár; ám a kapu még zárva, látom, s nincs merszem oda bekopogni, faj neked, váridor, az ajtóban nesz kulcsát vesztve tavaszhajnal áll, s ha reggel a csillag visszaszáll, szemem vízokádó szörnyekre les... Állj, ne fuss el, te édes pillanat, zengeni szeretnék, mint emlék és kacaj, majd dús lombsátor alatt szép madártól — gúnyát öltenek. Egy kis virágos ablak előtt lenn, zöld lomb takarja a Várképét, hová madár is alig téved, míg el nem tűn Prága kertjeiben." Megelégedetten botorkálunk halk kísérőmi tovább. Nagy hirtelen rádöbbenek, milyen I talmas kört írtunk le - s most nem csodóikoz azon, hogy annak idején Helenkával csak reg találtunk haza. Ismét a Szent Miklós dóm árn kában vagyunk, s különös, váratlan talólká szeretnék titokban meglesni, amikor nagy hi len a Mokarskó borozóból fehér felhőköpenyl