Új Szó, 1967. május (20. évfolyam, 119-148. szám)

1967-05-09 / 126. szám, kedd

hálós szerelmesek nemzedéke Hol állított szobrot egy Korel Hynek Mácha nevű költőnek, oki meg. irta az első szerelem himnuszát, amelyet gyöngyvirágtól lombhullásig suttognak a buja zölddel benőtt Petiin bokrai iközt az ibolyakék szemű lányok fülébe a szerelmes fiatal és öreg legények „Éppen május első estje volt — a legdrágább szerelmi nap. Szerelmes gerlehang dalolt az illatos fenyők alatt. Vágyról beszélt a halk moha, bokor jajongta bánatát, s hogy szólt a csalogány dala, született meg egyik borongós hangus: 2

i téren ppal járnak ék lakni 2fd szél támad izdene sóhajtottak a rózsafák ..." — szavalom csöndesen a halhatatlan strófákat. Gondolatban egy csokor gyöngyvirágot teszek én is a szobor mindig virággal borított talapzatára, s szeretnék még egyszer húszéves lenni ... - Nézz már balra is, súgja fülembe türelmetlen féltékenységgel kísérőm, nézd a Hradzsint. Igen a Vár, a Vítus dom századok patinájával bevont d<őcsipkéjén fáradtan pihen meg a menekülő éjszaka, és korán kelő madarak ébresztik az új napot. .. Ám alszik még a Belvedere, alszik a Vikárka, csupán Rudolf császár és Tycho de Brahe árnya kóborol megriadva az alkimisták Arany utcácskájában! Szinte fájdalmasan szép oz elém táruló panoráma, s e pillanatban irigylerr a híd kőszentjeit. Vidám fütty szeli át a csend bársonyát, régi slágert dúdolva egy plakátragasztó lát munkához éppen. „Ecsetét a dextrinbe mártja és kiragasztja szerteszét színészek bősz tekintetét s kiasszonyokat muszlinruhában Egy kedvszegett hirdetés: vidám cirkuszt ragaszt alája, s az út bőrét inficiálja tropikus, tarka kiütés, izörgeti az ablakokat <lt alatt homokot szór a nők hajába melynek nyomán a város este a gátak ágyán éber-fekve, villanyfények alatt vígad. „Kishitűek, az Idő szája Szépségét csak öregbítette, Es a síró mezők jajszava portálék és falak köbevésett versét hősi ábrákkal díszítette. Mindig is így lesz Kishitűek Mindig is így lesz. Es vizeink partján vad paták dübörögnek Vizeink partján vad paták túrták szét a földet Esaz Apokalipszis lovasai zászlót bontottak Oly könnyű a babérkoszorú s nehéz a holtak árnya 'gen, Igen Csak semmi félelem Csak semmi félelem Olyan fúgát nem játszott Sebastian Bach sem, amelyet mi majd itt eljátszunk Ha eljön a nap — Ha eljön a nap Próbaúton Vaj' merre indult ma hajnalba'? Ott ragaszt immár az égboltra égkék plakáton fehér galambokat!" Hiszem, hogy Miroslav Flóriánt éppen oz én plakátragasztóm ihlette meg, okit nyomon követve eljutottam a város szívébe, a Vencel térre, hogy ott találkozzam a ČKD és a sfliíchovi Tatra Müvek első műszakba siető munkásaival, a táncból hazatérő varrónőkkel és gyógyszerészekikel ... A város ütőerének vagyok most egy vérsejtje és felettem is, okárcsok az alvó házak ébredező lalkói felett, a bronzba öntött fejedelem óll őrt, mint akkor, 1938-as vészes őszén, amikor František Halas írta e sorokat: iy ezt a százéves falevelet a szerteszelek hordták ide a'Kampáról, az dóriások szigetéről, ahol a glédában fék néma tanúkként bámulták néhány it a híres cseh cserepesek országos hallgatták, hogyan suttogják sejtelvloldva folyó hableányai Smetana mű szimfonikus költeményének dalI mindegyre jobban erősödik, amikor cőlépcsőn felballagok a hatszázéves i. ndukolok át az ősi kőhídon, s mielőtt Óváros zegzugos utcáinak rengelok a hídtoronynál. Visszapillantok, trín kilátótornyainak csillogó rubinjai fakuló éjszakában, s ott fehérlik építette „Éhség fala" is, amely már elmesek fala lett, s kísérőm a gordonigján egy Seifert verset súg a fülem)csásd meg! Híres faladnak egy szivet véstem én, ogy nyomai fennmaradnak an, s télvizek idején, adságot meg sem érte tán? om. Lehet, hogy igen, m tudom már, hová tűnt a lányi ban, ma is szeretem ... I" én sem tudom már hová tűnt a lány, mila, Vlasta, Milada és Libuša. Már ívükre sem emlékszem. Azt ózonban :osan tudom, hogy a domboldalban, A bronz paripa, Vencel paripája ma éjjel felnyerített, S dárdáját a fejedelem megmarkolta. Gondoljatok a kelyhes lobogóra Kishitűek, Gondoljatok a kelyhes lobogóra!" Igen, a fejedelem strázsál, s vele együtt a Vítkov hegyén büszke lován, buzogánnyal kezében Zsizska, a félszemű huszitavezér, no meg nyugaton a béke határán a zöldparolis határvadász .. . És katonák, papok, mártír^, festők és 'költőfejedelmek szelleme védi a \rarost, akárcsak akkor, abban a zord februárban a munkásmilíciák. S tán ezért is fogyasztja oly nyugodtan sörét Švejk kedvenc kocsmájában, a Kehelyben, Bohumil Hrabal, ezért oly gondtalan az ó-zsidótemető őre, a moldvai gőzhajó kormányosa, a Flora-száL ló portása, a kubai diák, a Rudé právo szedője, a 11-es villamos ikalauznője . . . És ezért zeng oly vidáman Suchy és Šlitr legújabb slágere, s ezért mosolyog párjára oly önfeledten Helenka, Vlasta, Jana és Boženka is ... Közben kihajnalodott. A Vinohrady utcáin csörömpölnek a tejes kannák. Kinyitja üzletét a pék, és amott tülkölve száguld egy mentőautó ... Azután mindent elnyel a nagy pályaudvar füstje, engemet pedig a gyorsvonat párnázott fülkéje. A szerelvény elindul, még egyszer búcsút veszek az Aranyos várostól, intek a Fehér Hattyúnak, mélabúsan nézem a libeňi gáztartály gömbjét, Helenkát keresem, majd édes búsan Nezvalt idézem: „Nehéz, Prága, nehéz elhagyni téged, nem látni a Hradzsint s a Miklós-dómot. Fecskéd, mely félve hűvös szelek közt forog, a tornyot, hová mindig nyárra tér meg,... BARSI IMRE M

ég alig száradt meg a míniumfesték az új mozdonyon. A CME-3 jelzést — és a sorozatszámot — is csak az imént erősítették rá. Itt, a prágai ČKD-Sokolovo gyárban, ezt a műveietet így nevezik: „keresztelés". Persze, ez nem olyan látványos dolog, mint teszem azt egy csatahajó vízre bocsátása. Mindössze négy-öt ember van jelen: a vállalat két képviselője, a próbafuttatást végző technikus és két szakember az Államvasutaktól. Zsebemben már ott lapul az engedély: ott lehetek a mozdonyon, amikor az új gép szinte minden porcikáját levizsgáztatják. Enyhe izgalmat érzek, majdnem olyasfélét, mintha berepülő pilóta engedett volna be kabinjába. A szerelőcsarnokban a félkész mozdonyokon láttam, milyen motorokat szerelnek a ČME-3-as sorozatba. A hat henger ha kell 100 kilométeres óránkénti sebességgel röpíti a szerelvényt. A jó 30 centiméternyi átmérőjű dugattyúk 1350 lóerőt fejtenek ki. — ČME-3-ast akar látni? — mondja Oldíich Povolný mozdonyvezető. — Azt csakhamar Dél-Szlovákiában ls láthat. .. — Tudtommal ott nem gyártanak mozdonyt... — Azt nem, de a csallóközi vonalat ezzel látják el. Az engedély után kotrok a zsebemben, Oldrich Povolný azonban csak legyint. — Felesleges — mondja. — Van elég hely a vezetőfülkében, legalább munka közben is lesz kihez szólni. Povolný maga elé teszi a mozdonybefuttatási naplót, beírja a dátumot, s percnyi pontossággal az üzemeltetés megkezdésének idejét. Felhorkan a motor, remegni kezdenek a műszertábla mutatói. A mozdonyvezető segédje indulás előtt kalapáccsal még egyszer megkongatja a tengelycsapágyakat — ősrégi vasutas szokás ez, — a vezető addig túráztatja a motort, figyeli, hogyan reagálnak a műszerek, s jegyezget a naplóba. Lassan megindul a mozdony. Povolný mester gázt ad, „megindul" alattunk hátrafelé a sínpár. A sebességmérő 30 —40—50 kilométert mutat. — Maximális sebességgel is megyünk majd? — Megyünk. Nem olyan veszélyes ennek a sebessége. Mindössze száz kilométer óránként. A CME3-ast személyvonatok elé konstruálták. A próbapálya hossza tizenöt kilométer. Ez persze nem azt jelentlj hogy a tizenöt kilométer „tiszta" pálya. Közben váltók vannak és rendezőpályaudvar, ahol a próbafuttatásos mozdony mögé fokozatosan mind több és több teherkocsit akasztanak. Először csak ötöt, majd tízet, tizenötöt, harmincat. A mozdonyvezető mindegyiknél külön-külön levizsgáztatja a motort, a fékeket, a biztonsági berendezést. Néha negyedórát is állunk a pályán. Ilyenkor mesél a mozdonyvezető. — Látta a gyá rat? Amit itt látott, az negyvenötben mind romokban hevert. Inasgyerek voltam akkor. Emlékszem, úgy összebombázták az üzemet, hogy a rombadőlt gépeket ócskavasként se fogadták el szívesen. De azért negyvenöt októberében már elküldtük innen az első mozdonyt. Szlovákiába... Mert ott még jobban kellett. — Azóta hány mozdonyt készítettek? Povolný mester a mozdony hágcsójára lép, beszállunk, újra indít. — Akármerre utazom az országban, mindenütt találkozom a kezem alól kikerült mozdonyokkal. Mindegyiket megismerem. Valamennyit én próbáltam ki. Azokat is, amelyek külföldön — Németországban, a Szovjetunióban vagy Bulgáriában futnak. Meg az Egyesült Arab* Köztársaságban ... — Minden próbaút sikerült? — Valamennyi. — Akkor miért kell minden mozdonynál három-négyórás próbaút. Ha úgy is sikerült...? — Hogy száz százalékos biztonsággal kezdhessék meg működésüket. Az utasok előtt vizsgázunk ilyenkor. Az utasok biztonságával nem játszhatunk. Éppen a sebességmérőt figyeltem, amikor Povolný azt mondta: „Vigyázz!" — és hirtelen fékezni kezdett. — Ez mire jó? — Az egyre sűrűsödő vasúti közlekedésben mindenféle helyzet előfordulhat. Mondjuk: gyerek kerül a sínek közé. Vagy a sínek között bedöglött egy gépkocsi. Ilyenkor nincs más megoldás, mint az ilyen fékezés. Még ha az utasok itt-ott bele is ütik fejüket a kocsik falába ... — Ez a mozdony milyen osztályzatot kap? — Már beírtam. Csillagos egyest. Ez máshogy nem is lehet. A ČKD Sokolovo gyárban ez a hagyomány. TÓTH MIHÁLY írius lovag jön utánam ietet nyom kezembe ném fejteni okat nézem gyanúsan meresztve a háztetőkre op most esett le veréb '.éves levél."