Új Szó, 1967. május (20. évfolyam, 119-148. szám)

1967-05-09 / 126. szám, kedd

— Tolón itt röpdösni, míg el nem mennek az embereik. Nyilván komolyan számoltak azzal, hogy itt maradnak. — Az idegen asszonytól megkérdezte: - Magát is a borbély küldte ide, aki a forradalmi gárda karszalagját viseli, vagy már itt volt? — Az asszo-ny bólintott, így adta tudtára, hogy inkább hallgatni akar. Nagyon fáradt lehetett. Kis légvédelmi óvóhely volt ez egy házban, ahonnét alig néhány órával ezelőtt mentek el a németek. Azok négyen ültek most itt, akik a légitámadás elöl menekültek ide; de csak három helyet foglaltak el, mert a gyermekét ölében tartó asszony jól megfért a falócán, amely egészen a sarokban állt a tűzbiztonsági készülék mellett. Este még erődítményre emlékeztetett a ház; minden lakásban és ablakban gránátok, pisztolyok és homokzsákok voltak. A németek távozásáról az alagsori lakásban tárgyaltak s tiz óra hosszat is eltartott. A szirénák most újabb légitámadást jeleztek. Háromszor ismétlődött ugyanaz a magas hang, mely tizenöt másodpercig tartott, majd hirtelen csend lett. Német szi-énák voltak ezek, ugyanúgy, mint a város fölött keringő monoplán; minden intervallumot emelkedő hanggal kezojtí és süllyedővel fejezett be. Az autószerelő műhelyben valamelyik felkelőnek most ismét sikerült a legmagasabb fokra kapcsolnia a vészjelző berendezést. Gyakorló Arado volt az, a hangjáról is meg lehetett ismerni, és mindig a közelben tartózkodott. A fiatalembernek fel volt kötve a keze. Ebben a házban kapott vállsérülést, amikor tegnap lövöldözni kezdtek, s minden ablak függönye mögött leselkedett valaki. Most nyílt tekintettel mérte végig a pincebunker falait, ami azt jelentette hogy az ő számára itt már nincs titok. Zubbonyának vállpántján még ott volt a letépett paszomány helye, ezenkívül bőr térképtok lógott o vállán. Sértetlen jobb kezével kinyitotta az óvóhely ajtaját, behallatszott a monoplán zúgása, amint fölöttük körözött, csaknem súrolva a szappangyár tetejét. Ott talán már nem is voltak felkelők, mert egyetlen lövés sem dördült el. A lány odafordult hozzá, és mondott valamit, amit a gyermekes anya nem értett. Majd a fiú ismét becsukta a nehéz vasajtót, s a lánnyal a lóca közepére ült. A lány kissé magasabb volt nála, de amikor leültek, ez nem látszott. — Inkább igen — válaszolta. Még néhányszor végigsöpörhet erre. — Gondolod? — Nehéz megmondani, tényleg olyan nagy veszteség-e az számunkra. A gyógyszer, és lőszerkülönítménynek már úgy sem volt mit hoznia ... A szappangyárban sincs már biztosan egy lélek sem. Addig érdemes volt ottmaradniuk, míg ez a ház olyan volt, mint egy lövölde. Csak személyi fegyverüket vitték magukkal. Talán mindent elvittek, ami a teherautóra és a gyermekkocsikba fért, Ezt megengedték nekik. Láttam, ahogyan mentek, egész menetoszlop. — Én is láttam — mondta a lány. — Nem fázol? A fűtőtest már hideg... — Nem, — Melegebben kellett volna öltöznöd. — Vajon meddig marad még itt ez a repülő? t- Attől függ, mennyi benzinje van. Aztán majd arra veszi az irányt, amerre ök mentek. Most már csak arról van szó, hogy kibírjuk, míg jönnek a katonák, kedvesem. — Abból ítélve, ahogyan prüszköl, egész kicsiny repülőgép lehet. — Ha lennének rendes póttartályaid, ezen a repülőgépen az óceánt is átrepülhetnéd, de annál kevésbé Németországot. Lindberg tákolmánya semmivel sem volt nagyobb. S azokon az amerikai bombázógépeken, amelyekről azt beszéltem neked, hogy Németországot bombázták, lassan a világot is körül lehet repülni — leszállás nélkül. t- Azt hiszem, kissé félek a repülőgépektől. i- Ha már vége lesz mindennek, a repülőgépeket a posta- és a közlekedés szolgálatába állítják, s te is jobb véleménnyel leszel róluk. — Örülök, hogy mindezt tudod, s hogy az a borbély meghagyta a pisztolyodat. És hogy itt vagy velem. Tehát láttad, milyen állapotban voltak, amikor elmentek innen. És hogy kimondtad azt a szót. Ismét megszólalt a legfelsőbb fokú riadót jelző szíréna, egy hatalmas bőgő hang, mely pontosan hatvan másodpercig tartott, s lehetetlenné tette, hogy tovább beszélgessenek. A gyermekes asszony talán nem is érzékelte ezt. — A vörös karszalagos borbély szolgálatot tart, vagy más óvóhelyre ment? — Valahol a tetőn van, kedvesem. — A tetőről le tudná valaki lőni? 1- A borbélyt gondolod? — Nem, a repülőgépet. Aztán nézték, a sarokban ülő asszonyt, hogyan gombolja ki megint fáradtan kék fésűsgyapjú felöltője alatt a fehér gyöngyházgombokat, s finom fehér bőréhez hogyan szorítja oda gyermekét. — Nézd azt a plakátot — mondta a lány, s az asszony melletti falra mutatott. A plakátról reklámmosolyú német pilóta nézett rájuk egy Dornier 26 mellől, melynek olyan volt az eleje, mint egy bálna vagy egy hajó. — Már megfigyeltem. Rettenetesen hittek a Luftwafféjukban. De mindenekelőtt a tengeralattjáróikban és a Luftwafféjukban hittek. <- Elég furcsa légcsavarja van — szólt ismét a lány, miközben a kitakart keblű asszonyra pillantott. — A gyárban egyszer olyan kézikönyvet kaptunk, amelyben benne volt a Tigrisük. Állítólag ötvenhét tonna súlyú és egy ágyúja van. — Három légcsavarszárny minden motorra. Gombolkozz be, fázni fogsz. — Legfeljebb a kezem — súgta, és közelebb húzódott a fiúhoz, akinek zöld szeme volt, s alacsony homlokából sűrű haj ugrott elő. A lány kedvese nagy fekete számtáblás karóráját nézte. Amikor ilyen hirtelen kelek, mindig melengetned kell majd engem — mondta a lány. összetette két tenyerét, hogy a fiú jobb kezébe vehesse. - Ez azért van, mert egy kicsit izgatott vagyok, noha szeretnék nyugodt lenni, és azért, mert itt vagyunk. — Már jobban érzed magad? — Talán még elmegyünk lefeküdni. — Azt nem tudom, drágám. — Van elég töltényed? — Több, mint kellene. — Két tölténytárral és egy teli zsebbel. Az itthagyott fegyvereken szépen el tudtunk osztozni. — Az autóműhely tele lehet emberrel. Azt hiszem, szívesebben lennék ott. Egyre megy, Kedvesem - nézett elmerengve a lány kezére. A lánynak nagy keze volt és erős - a labdajátékoktól meg a rádiókészülék-gyárban végzett munkától; Ujjai hosszúak és karcsúak valtak, kezefejét két kéklő, finoman átlátszó ér szelte át. Ujjain mindig izgatott remegés futott végig, ha a fiú simogatta. Ez mindig furcsa érzéseket ébresztett a legényben, különösen, amikor arra gondolt, hogy mikor idejöttek, meg is halhattak volna, ahogyan a monoplángolyószóróból lőtte az utcát; ebben a kézben valami más testesült meg, mint az eddig simogatott lánykezekben. Az alig érezhetően érdes bőre mintha sárgarózsaiílatot árasztott volna. • • • A fiatalember a sarokban ülő nőre nézett. Az asszony, nak most szabadon leeresztve pihent a melle, melynek bimbóját vaksin kutatta szájával a gyermek. Olyan hófehér volt ez a kebel, mint az emberi arc, mely az éhségnél szörnyűbb dologtól való félelemben halványult el. Felötlött benne: ha csak megérintené az asszony keblét, ez a félelem őrá is átragadna. Ez butaság volt, s úgy érezte, arcáról könnyen leolvasható, mire gondolt. Az asszony még mindig ugyanolyan fáradtnak látszott. - Nincs szüksége valamire? — kérdezte tőle. — Nincs tejem válaszolta az asszony. ARNOŠT LUSTIG : SÁRGA RÚZSA — Ah, nem — ijedt meg a lány. Eddig majdnem suttogva beszélt, hogy ne zavarja az asszonyt, s most valóban megijedt. — Talán lázas vagyok, olyan vagyok, mint egy rossz pumpa mondta azután az asszony, kissé hangsúlyozva az „r" hangot. — Mit teszünk? — kérdezte a lány. — Az utcára nem mehetünk. — Semmi mást nem ihat, csak tejet? — kérdezte az ifjú. — Semmi más nincs itt velem — válaszolta az asszony. — Talán már nem lesz rá szükség. Lehet, hogy már ki lehet mennünk innen. — Mehetnénk máris — mondta a lány. — Meggondolatlanság kinn járkálni — mondta a fiatalember. Sértetlen kezével kitárta, majd bezárta az óvóhely ajtaját. — Hallják maguk is. Éppen fölöttünk van, és ugyanolyan jól lát, mint nappal. — üres vagyok — mondta az asszony. — Mit teszel? — kérdezte a lány a fiatalembertől. — Talán a legjobb lenne várni. Elvégre a repülőgép nem maradhat itt örökre. Elmegyek innét, ne törődjenek velem - szólt ismét az asszony. — Nem, maga sehová sem mehet — mondta a lány. — Az az őrült, ott fenn, megölné magát — mondta gondterhelten az ifjú. Vagy az is lehet, ismét németek járkálnak az utcán. Nem tudhatja, mi történt az alatt, mióta itt vagyunk. Legjobb, ha várunk, míg megvirrad. — Te nem mehetnél? kérdezte tőle a lány. — Nem tudom elég jól, hová, — Elmegyek — mondta nyersen az asszony »- még más utam is van. — De amikor befejezte, ismét annyira fáradtnak látszott, mintha legalább három éjszaka nem aludt volna. A fiatalember összeszorította az ajkát, de csak később tudta kimondani, amit akart. — Ha nappal lenne, azonnal tudnánk, hányadán állunk. Ez a repülőgép nem kiránduláson van itt, maga is hallhatta, hogy már többször is tüzelt. MG tizenhetes tölténnyel lő. Ezzel egy fél házat elpusztíthat. >- Jobb kezével néhány határozott mozdulatot tett, de nemsokára megrándult az arcizma, így nem folytatta. — Fáj? Megigazíthatom a karodon a kendőt? Nézték, ahogyan az asszony lassan begombolja a blúzát, de csak minden második vagy harmadik gombot, majd kék fésűsgyapjú kabátját is. A fehér gyöngyházgombok szivárvány színű vonalkákat szórtak. Az asszony egy pillanatig a szerelmeseket nézte, és lecsukta a szemét. Amikor felpillantott, a lány a földre szegezte tekintetét. — Legalább egyedül... eljuthatnál az autószerelő műhelybe? — Aligha. Biztos bezárkóztak, hogy be ne juthasson valamilyen német járőr, — Azt gondoltam, hogy itt mindenkit ismersz. 1- De hisz' nem erről van szó, drágám. Most minden másként van. Nehezen találnál valakit is a megszokott helyén. — Mondjuk valahol, ahol ismered az embereket, adnának neked pótélelmet, vagy forralt vizet. — Mész a pincébe? — Azonnal visszajövök. Várj itt. — Nem. — Tíz perc múlva itt leszek. Valóban annyi idő telhetett el, amikor megjelent a forró vízzel. Rögtön a gyermekes asszonyhoz ment, aki most egyedül volt; az alumínium edényt óvatosan a homokzsákra tette, majd megfordult, s szinte kif>atiant belőle az eddig visszatartott kérdés. 1- Hisz maga után ment — válaszolta az asszony. — Utánam senki nem jött. — Nem tudom, elment, hozzám már nem is szólt... Én semminek sem vagyok az oka. — Senki sem vádolja magát — mondta. Hirtelen felötlött benne: ez az asszony ebből a házból való, mely este még lövölde volt, s német, ugyanúgy, ahogyan a gyermek is az. Csak azt nem tudta megfejteni, miért maradt itt, s hogyan kerülte el az evakuálást. A gyermekes asszonnyal szemben feszült a plakát, mely a pilótát s a kétmotoros Dornier 26-os repülőgépet ábrázolta. Lányos betűkkel ez a felirat állt rajta; Halál a német zsarnokokra! - a mellette még kisebb betűk* kel valami, amit nem lehetett elolvasni. Hátat fordított az asszonynak, s egyenesen a Kleist utcára ment, majd innént a Richard Wagner útra. A lány épp akkor futott be a Richárd Wagnerről elnevezett út torkolatóba, amikor utána kiáltott. S ebben a pillanatban a pilóta is észrevette. Á fiatalember magánkívül ordította: „Falhoz!" Ezután mindketten látták, amint megállt. Fejét visszafordította és futni készült. Az Arado pilótájának most semmi gondja sem volt a géppel, nyugodtan a fülke oldalfalára helyezhette fegyverét. A gázt is levette ... • • • Visszafelé jövet a tetőket figyelte. Behúzta a magassági kormányt és a gyakorló Áradó engedelmesen égnek emelte az orrát. Alatta feküdt az egész negyed, amelyet egész éjszaka sakkban tartott. Az ötlött eszébe, milyen marhaság ilyen nagy téren tulipánt termelni zöldség helyett. Elégedett Tehetett; a lentiek még nem sejthették, hogy amikor a Wiking-hadosztály repülőszázadát áthelyezték, mindennek vége lett. A pilóta a fiatalember alakját ebben a pillanatban fedezte fel; ugyanakkor tekintete végigfutott a fekvő lányon. Abban a pillanatban amikor az emberek kezdtek megjelenni az ablakok íüggönye mögött, a sérült ifjú kirántotta pisztolyát, és lőtt. Balról, a Blücher porosz marsallról elnevezett út felől, kifelé a városból, német páncélvonat robogott; a sínösszetételeken csattogó kerekek, és az elől-hátul pöfögő mozdony zaja mindent túlharsogott. A fiatalembernek csak annyi ideje volt, hogy ötvenhatvan méterre becsülje a repülőgép távolságát. Parabellumból sem lett volna értelme a lövésnek. Abban a pillanatban, amikor a pilóta kissé oldalra billentette az Aradot, hogy jobban lásson, s amikor éppen fölötte repült el, egy másodperctöredékre megpillantotta a náci pilóta bőrsapkás fejét, mely fekete teresre emlékeztette, A szemközti ablakból valaki odakiáltott a fiatalembernek: — Megbolondult?! Mit mászkál kint?! Majd mások ilyesmiket kiabáltak: — Te ostoba ... Egy lépést vissza ... Ugyan kinek segítesz ezzel? Vállát a háznak vetette, fájdalmát belepréselte a falba. Nem is hallotta, mit kiabálnak. Megállás nélkül lőtt, de nem tudta, talált-e vagy nem. Igyekezett előzni azt az érzését, hogy a válla rettenetesen ég, mintha megperzselték volna a patronok, melyeket az önműködő pisztoly dobált a fejére; ügyetlenül, lassan töltött, miközben pisztolyát jobb hónalja alá szorította, s a zsebéből kaparta elő a golyókat. Nemsokára elhallgatott fölötte a golyószóró, és a monoplán motorjának ismét süvítő lett a hangja, mintha az utolsó csepp benzint szürcsölné, vagy mintha a levegő kezdené lefelé szorítani a szárnyat. A gép emelkedni kezdett, s a Díszpark tér fölött már nem fordult vissza. Az ifjú nem követte tekintetével, nem látta a tér vörös tulipánjait sem, amelyek április végén és május elején nyílnak Csehországban, egymáshoz simulva a tovasiető hajnali fagyban. Legelőször a vöröskarszalagos borbély baritonja szólalt meg: — Mi történt vele, emberek, menjen oda valaki... A többiek, akik előfutottak, mintha az Arado távozása vissza adta volna férfiasságukat, látták, hogyan ment lassan a leterített lányhoz, s hogyan hajolt fölé. Sérült bal keze tehetetlenül lógott teste mellett, jobbjában pedig a pisztolyt szorította. Az első pillanatban úgy tűnt, hogy ő ölte meg a lányt. Az elsőnek, aki hozzálépett, olyan pontosan mondta, mintha csak emiatt várt volna: —, Itt van a sarok mögött abban a házban, amelyben az óvóhely... Arról lehet megismerni, hogy egy német plakát függ ott... Pilóta áll egy Dornier 26 mellett... rajta egy cseh felirat... tintaceruzával ... Valamilyen asszony van ott egy gyermekkel... Az autószerelő műhelyből érkezett izzadt férfinak furcsa volt, hogy valamilyen idegen nőről beszél. >- És? Mi van vele? — Lázas... Talán német nő, nem tudom... csehül beszél az „r"-t hangsúlyozva... Mindketten ott voltunk ... Hirtelen egy bizalmatlan tekintet siklott rajta végig. Majd valaki a kötényével leporolta hátát és oldalát a vakolattól. — Ez attól a szétlőtt faltól van ... Jézusmária, én ezt láttam... hová futott, tulajdoniképpen mit akart az a lány? Hogyan, hát nem volt ott? — Az az asszony várakozik ott a gyermekével mondta ismét a fiatalember szárazan, mintha ezzel el akarna valamit kerülni, fc- Menjenek oda hozzá. A fiú a lány felé fordította a fejét. Szőke sörénye alatt, mely most kócos volt, csendesen húzódott meg zöld lányos szeme, mely már nem félt gyávaságától, de a becsületességébe vetett hit sem sugárzott belőle. A bariton hangú borbély röviden ennyit mondott: — Ne sírjon... Jézusmária... majdnem lelőtte a repülőgépet... elvégre semmit sem tehet. • • • Az embereknek, akik a fiatalember lehajtott fejét és száját figyelték, úgy tűnt, hogy még valamit beszél... A fiú, a lány hosszú vékony fehér ujjait és a kezefejét nézte, melyet át meg átszőttek a kék ér-patakocskák; valamit ismét suttogott. A pisztolyt a földre ejtette. A lány kezét hirtelen arcához rántotta. A szájában fájdalmat és görcsöt érzett, Ez lehetetlenné tette, hogy valamit is szóljon, bár mögötte valaki megint kérte, magyarázza meg, mi történt tulajdonképpen. — Ki ez a lány? — Vannak papírjai? • • • A fiatalember még ki akarta mondani azt az egy szót, amit már akkor is próbált, amikor először remegett az ajka, de mikor végre kimondta (abban a pillanatban, mikor a borbély és néhány férfi megfogták és felemelték a lányt), már nem lehetett érteni a szavát. (RÖVIDÍTETT SZÖVEG.) KÖVESD! JÁNOS fordítása..