Új Szó, 1967. május (20. évfolyam, 119-148. szám)

1967-05-05 / 123. szám, péntek

O L D Ŕ I C H ČERNÍ K ELVTÁRS BESZÉDE (Folytatás a 7. oldalról.] lően, hogyan vált be és milyen hatást gyakorol az, amit bevezettünk, aligha járulnánk hoz* zá az ügy sikeréhez. Mindnyájan jói tudjuk, meddő ábránd volna abból az előfeltételből kiindulni, hogy konfliktusoktól mentes lesz az állam gazdaságpolitikája, amelynek feltétlenül a gazdasági egyensúly megteremtésére, valamint arra kell irányulnia, hogy a belföldi és a külföldi piac megfelelő gazdasági nyomást gyakoroljon a vállalatok gazdálkodásának színvonalára stb. Ellenkezőleg, a gazdasági irányítás feltételei között éppen az állam jövedelempolitikája és a vállalatok gazdálko* dási feltételei között erőtelje-' sen megmutatkoznak majd az össztársadalmi és a csoportérdekek, valamint a vállalatok fls az egész társadalom rövidtartamú és hosszútartamú szükségletei között fennálló ellentétek. A minőségi különbség azonban abban áll, hogy e konfliktusoknál nem inflációs nyomásról lesz szó, hanem arról, hogy a gazdasági eszközök nyomást gyakorolnak a hatékonyság fokára, a tartalékok feltárására és a piaci szükségletek kielégítésére s emellett túlysúlyban lesznek az egyensúlyt elősegítő irányzatoki Tisztázni kell a következő kérdést is: néhol az új rendszert úgy értelmezték, hogy az önálló vállalati tevékenységnek nemcsak a jogát és jogkörét kell biztosítani, hanem biztosítani kell az anyagi eszközöket ls és a gazdálkodási feltételek enyhébbek lesznek, mint a múltban stb. Ez azonban tévedés! Az új rendszernek gazdasági nyomást kell jelentenie a vállalatokra, mégpedig srősebb nyomást, mint a direktív Irányítás esetében. Az adminisztratív szabályozás helyébe hatékonyabb gazdasági szabályozásnak kell lépnie. A rendszer nem teljesíthetné küldetését a tartalékok mozgósítása terén, ha a vállalatokban inflációs helyzet alakulna ki a pénzeszközök feleslege halmozódna fel. Ezért az államnak mindig inflációellenes politikát kell folytatnia az állami költségvetés és a hitelek terén s hatékonyan kell szabályozni az árfejlődést. Emellett le kell vonnunk a politikailag Igen fontos következtetést, amely a gazdasági politika új feltételeiből adódik: az állami költségvetés csak olyan mértékben juttathat eszközöket, amilyen mértékben azok a vállalatoktól és a lakosságtól befolynak. A hitelrendszer is csupán olyan mértékben nyújthat hiteleket, amilyen mértékben forrásaik gyarapodnak a szabad pénzeszközökkel rendelkező vállalatokban és be kell tartani a hitelek lejárai tának feltételeit! Az új rendszer eme szempontjairól és következményeiről éppoly „bátran" kell beszélnünk, mint a régi rendszer bírálatáról! A fokozatosan érvénybelépó gazdasági reform fő értelme olyan feltételek megteremtése, amelyek a népgazdaság harmonikus és hatékony fejlesztése alapján az egész lakosság életszínvonalának emelkedését, a fejlett szocialista társadalom további kibontakozását biztosítják. Ezt az alapvető összefüggést semmi esetre sem szabad szem elől tévesztenünk. Azért beszélek erről, mert sokan aggódnak és gyakran hangzik el az a vélemény, hogy a gazdasági egyensúly helyreállítása ne menjen az életszínvonal rovására. A gazdaságfejlesztés problémáinak, nevezetesen a gazdasági egyensúly megteremtésének olyan megoldását, amelynek során a lakosság életszínvonala nem emelkedne, esetleg süllyedne, el kell utasítani mint gazdaságilag és politikailag elfogadhatatlan megoldást. A gazdasági reform megvalósításához meg kell nyernünk a dolgozókat, mert csak ők javíthatják meg a termelésben és az elosztásban lévő viszonyokat. Azt akarjuk, hogy az emberek elégedettek legyenek, örömük teljen a munkában s készen álljanak kiharcolni és megvédelmezni a párt gazdaságpolitikájának új irányzatalt, mégpedig nemcsak mint fogyasztók, hanem elsősorban mint termelők. Szükségesnek tartom megemlíteni, hogy az életszínvonal akkor ls növekedett, amikor ál« talában csökkent népgazdaságunk hatékonysága, amikor lényegében megrekedt az anyagi források gyarapítása. Természetesen egy, vagy néhány mutatóval nehezen jellemezhetjük az életszínvonal helyzetét és alakulását. Engedjék meg ezért megemlítenem legalább azt, hogy a lakosság nominális pénzjövedelme 1966ban 40 milliárd koronával szár^ nyalta túl az 1960. évi szintet és a kiadásaival vagyis a kiadások növekedésével avagy csökkenésével kapcsolatos változások az említett időszakban csak 3,7 milliárd korona veszteséggel jártak. Az 1961—1964-es években évente mintegy 2 százalékkal, míg az 1965—1966-os években gyorsabban, évente 4 százalékkal gyarapodott az egy főre eső teljes reális jövedelem, (vagyis a realizált személyi fogyasztás, a lakosságnak nyújtott szolgáltatások és az általa eszközölt beruházások, amely a legszemléltetőbben tükrözi az életszínvonal alakulását. Nagyobb szerephez Jutottak a munka szerinti díjazásból eredő tételek és az előző időszakhoz mérten hatásosabban kezdtük megoldani a lakáskérdést. 1966-ban, az 1960-as évhez viszonyítva, a havi átlagbérek nem egész 2 százalék helyett 2,7 százalékkal emelkedtek. A munkaidő sikeres csökkentése szintén hozzájárult az életszínvonal növeléséhez és az átlagos órabér sokkal gyorsabban növekedett, a havi átlagkeresetnél. A munkaidő csökkentése valamennyi ágazatban legalább két órával és eltérő beosztása évi 4—8 hétre gyarapította a szabadnapok számát, úgyhogy ez a törvényes szabadságidőt többnyire megduplázta. A lakosság életszínvonala fejlődésével kapcsolatban tehát elsősorban azt kívánom leszögezni, hogy igazodunk a párt által megszabott Irányvételhez. Igaz, egyes időszakokban kisebb-nagyobb sikerrel, de mégis emelni tudtuk, mégpedig számottevően, a lakosság életszínvonalát. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy már nincs ok a panaszra, nincs mit javítanunk. A jövedelem és a létfenntartási költségek Is természetesen eltérően alakultak mind az egyének, mind a családok és a lakosság egyes csoportjai esetében. Ez a munkában szerzett érdemeknek, a családban alkalmazotti viszonyban álló személyek számának és a fogyasztás összetételének függvénye volt. Az elmúlt években végrehajtott árrendezések differenciált módon hatottak ki a lakosság egyes jövedelmi csoportjaira és egyes családok életszínvonalának rosszabbodásával jártak. Ilyen következményeket azonban a Jövőben sem kerülhetünk el. Nem garantálhatjuk a mai szokások és irányzatok betartását a bér- ős az árviszonylatok módosítása, a béregyenlősdl életfontosságú felszámolása és az árak rendezése után. A kormánynak és szerveinek annál következetesebben és érzékenyebben kell fontolóra venniük az életszínvonallal kapcsolatos tervbe vett lépéseket, magas fokon megbízható statisztikai adatok és kutatómunka alapján elemezve az Intézkedések feltételeit és következményeit. Az egyensúly felújításának alapvető problémájával kapcsolatban az életszínvonal továbbfejlesztésének sarkalatos kérdése a lakosság pénzjövedelmének felmérése. Tekintettel arra, hogy az elmúlt kőt esztendőben, eltérően az 1963-as és az 1964-es évtől, gyarapítottuk forrásainkat, a kormány a lakosság Jövedelmének és megtakarításainak mai szintjét úgy értékeli, hogy az lényegében megfelel a gazdaságfejlesztés elért fokának. Ez természetesen nem Jelenti azt, hogy Ilyen a helyzet mindenkinél, hogy nincsenek már dolgozók, akik jó munkájukért többet érdemelnének, vagy ellenkezőleg, nincsenek már olyan emberek, akiknek munkája távolról sem felel meg Jövedelmüknek. Igaz az ls, hogy a Jövedelemnek egy részét a lakosság azonnal nem fordíthatja lakások, gépkocsik ős más beruházási Javak megvásárlására. Az így kényszerből parlagon heverő vásárlóerőnek Jellege azonban nem olyan, mintha általános Jövedelmi túltengésről lenne szó. Ezért a mai helyzetben nem szükséges olyan lényegbevágó intézkedéseket foganatosítani, amelyek általában korlátoznák a lakosság Jövedelmét, vagy fokoznák kiadásait. A további években a népgazdaság sikeres fejlesztésének legfontosabb módja a források nagyobb mérvű, hatékonyabb gyarapítása. Fontos az a kérdés, hogy miként aknázzuk ki a legjobban ezeket a forrásokat és milyen formában osszuk el őket. Ebben a viszonylatban kiindulópontunk legyen a XIII. kongj resszusnak az a következtetése, hogy a fejlett szocialista társadalom építése hosszabb ideig tartó folyamat lesz, mint ahogy azt eredetileg feltételeztük. Ennek szellemében támogatnunk kell azoknak az elveknek gyakorlati érvényesítését, amelyek adekvát módon megfelelnek a társadalmi fejlődés jelenlegi szakaszának. A párt ezért a XIII. kongresszuson nyomatékosan hangsúlyozta, hogy az életszínvonal emelésének alapvető vonása az összefüggése társadalmunk általános fejlesztésében elért személyes érdemekkel. Ennek az elvnek a hangsúlyozása a szocialista építés elméletében nem jelent újdonságot. A XIII. kongresszust megelőző elemzésekben ezért mutattak rá gyakran a szociális egyenlősdl megnyilvánulásaira. Abban, hogy az érdem szerinti elosztás elvét meg kell erősítenünk, valamennyien megegyeztünk. Az elv gyakorlati érvényesítése azonban rendkívül nehéz és Igényes feladat. Megköveteli, hogy megváltoztassuk az emberek gondolkodását és állásfoglalását a probléma megoldásával kapcsolatban. Ez távolról sem lesz olyan egyszerű, mint az elv elfogadása. Fel kell újítanunk az egyéni jutalmazás hatékonyságának szerepét és kifejezésre kell juttatnunk a bér feladatát. Ezt nem érhetjük el oly módon, hogy egyes dolgozók bérét csökkentjük, másokét viszont emeljük. A fokozott anyagi érdekeltség biztosítására meg kell gyorsítanunk az egyéni bérek növekedését. A munkabérek emelkedése az igények növekedéséhez fog vezetni a fogyasztás terén. A nemzeti jövedelemből azonban nem fordíthatunk többet a lakosság szükségleteire, mint amennyi megfelelő, nehogy a pillanatnyi szükségletek kielégítésével meggyengítsük Jövőbeni fejlődésünket. Ezért döntött úgy a XIII. kongresszus, hogy a nomlnál bérek gyorsabban növekedjenek a reálbéreknél. E tézis elfogadása azt jelenti, hogy a párt álláspontja alapvetően megváltozik a kiskereskedelmi árak alakulásának kérdésében. A pénzreform óta rendszeresen csökkentettük a kiskereskedelmi árakat, ily módon biztosítottuk, hogy a reálbérek gyorsabban emelkedtek a nominál béreknél s értékesebbé váltak a lakosság egyéb bevételei ls. Emellett azonban ezeket az áralakításokat nem a költségek fejlődésének összhangban hajtottuk végre. Mindez fokozta az árbeli egyenetlenségeket, amelyek helytelen irányban befolyásolják a fogyasztás fejlődését. Ezek eltávolítása tellát ma a bérek szándékolt gyorsabb növelése mellett megköveteli az árak bizonyos, az állam által szabályozott emelését. Ez tehát a tényleges helyzet az életszínvonal emelése útjainak eddigi fejlődéséről. A változást emellett át kell vetítenünk számos részletintézkedésbe ls. Nem elegendő, ha csupán elvben értünk vele egyet, azaz egyetértünk azzal, hogy például a nominál béreknek 3,2—3,4 százalékkal kellene emelkedniük, a reálbéreknek pedig 2—2,5 százalékkal. Nem szabad figyelmen kívül hagynánk, hogy ezt az elvet számos részletlntézkedésnek kell követnie, feltétlenül szükséges ós életfontosságú lépéseknek, számos ármódosításnak különféle területeken. Nem számolhatunk ugyanis azzal, hogy a kiskereskedelmi árak alakulása egyszeri lehet, mivel a fogyasztás struktúráját sem változtathatjuk meg egyszeri intézkedéssel. Jóllehet az árak alakulását sem fogjuk felhasználni a népgazdaság egyéb problémáinak megoldására, csupán az életszínvonal emelésére, s összességében mindenekelőtt a bérek növelésével fogjuk kiegyenlíteni, nem számolhatunk azzaT sem, hogy minden egyén esetében beáll a kompenzáció. Ez lehetetlen már a lakosság egyes szociális és kereseti csoportjainak különféle összetételére és szükségleteire való tekintettel is. Ez tehát annyit jelent, hogy a kompenzáció rendkívül pontos véghezvitele ellenére is számolnunk kell azzal, hogy egyesek előnybe, mások viszont hátrányba kerülnek. E következmények elől azonban nem szabad meghátrálnunk, mivel Ily módon hátráltatnánk a gazdasági reformnak, mint egésznek a hatását is. Csupán komplex állásfoglalással biztosíthatjuk az életszínvonal fejlesztésének minőségi változásait, amelyek lehetővé teszik a kezdeményezés kibontakozását és megfelelő légkört teremtenek népgazdaságunk hatékonyabb fejlődéséhez. Ez megköveteli az érdem elvének hangsúlyozását, azt, hogy feladjuk a „fogyasztói szocializmus" elképzeléseit, amelyeket egyes emberek mindmáig ápolnak, fokoznunk kell az érték hatását a fogyasztás szerkezetére s lehetővé kell tennünk, hogy a dolgozók bevételeiket differenciált szükségleteik szerint realizálhassák, így például cly módon is, hogy kiveszik részüket a beruházási építkezésekből és a lakásalap modernizálásából. Az állam a jövőben érthetőleg az össztársadalmi érdekeket érvényesítő árkiegészítő politikát fog folytatni. Az eddigi helyzettől eltérően azonban nem forgácsolja szét az eszközöket, hanem a döntő szakaszokra összpontosítja. E politika érvényesítése érdekében el kell távolítanunk az eddigi korlátokat, amelyek akadályozzák, hogy az életszínvonal emelkedése aktív hatást gyakoroljon a termelőerők fejlődésére. Feltétlenül el kell távolítanunk a bérek nivellizálását és az árak megmerevedését, s az életszínvonal növekedésének gazdag és sokrétű formáit kell kibontakoztatnunk. Javasoljuk, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága hagyja jóvá az alábbiakat: a) a nomlnál átlagbérek gyorsabb emelését, nagyobb differenciálásukat, összefüggésben a forrásak megteremtésével és a kiskereskedelmi árak szintjének lényegtelen emelkedésével, b) a szociális politikában teendő legszükségesebb intézkedéseket, c) az építkezési beruházások gyorsabb fejlesztését a nem termelési szférában, d J a munkaidő lerövidítése első szakaszának befejezését 1967-ben s a további eljárás feltételeinek megteremtését a' CSKP XIII. kongresszusa határozatai alapján. A lakosság életszínvonala emelkedésének biztosítása a nőpgazdaság egyensúlyi problémáinak megoldása mellett nem csupán a rendelkezésünkre álló termelőeszközöktől függ, hanem mindenekelőtt attól, hogy minő viszonyban áll ezekkel a termelőeszközökkel a munkaerő, az élő ember. Az emberi tényező, tehát a nem beruházási tényezők hatásának kihasználását a fejlődés jelenlegi szakaszában azon döntő gazdasági tényezők egyikének kell tekintenünk, amelyek elősegítik a népgazdaság egyensúlyának elérését, s amennyiben hozzá fognak Járulni a beruházások hatékonyságának emeléséhez ls, az életszínvonal emelkedése tartósan megbízhatóbb alapokon fog nyugodni. A dolgozók anyagi érdekeltségének felújítása a munkaerők mozgásának egyidejű szabaddá tételével az egyéni bér növekedését az életszínvonal emelkedésének döntő tényezőjévé fogja tenni. Ezt azonban csak a vállalatok végprodukciójának növelésével — nyereségük kialakításának és felhasználásának biztosításával, s oly módon érhetjük el, hogy differenciálni fogjuk az egyének és a kollektívák érdemeit. Ezzel egyidejűleg, természetesen, feltétlenül meg kell teremtenünk bizonyos központi forrásokat arra, hogy biztosíthassuk a szükséges társadalmi relációkat a jutalmazás szintjéhez a nem termelési szférában (az iskolaügyben, egészségügyben, a nyugdijasoknál stb. J. Mint az alapanyagban már részletesebben megokoltuk, az átlagbérek 3,2—3,4 százalékos évi emelkedésének teret kellene teremtenie a következőkhöz: — a dolgozók érdekeltsége a munkatermelékenység növekedése nem beruházási jellegű tényezőinek mozgósításában, — a Jutalmazás nagyobb arányú differenciálása a gazdasági eredmények alapján, — a nivellizácló legfőbb megnyilvánulásainak eltávolítása a szakmunka jutalmazásában. A bérek növekedését a mezőgazdaságban dolgozók Jövedelme megfelelő emelkedésének kell kísérnie, úgy, hogy az EFSZ-ben dolgozók átlagos egyéni jövedelme az összehasonlítható foglalkozási ágakban megfeleljen a népgazdaságban kifizetett átlagos tiszta béreknek s így biztosítva legyen a mezőgazdasági munka iránti érdeklődés. A munkások és a mérnöki műszaki dolgozók bérei országos átlaga közötti viszonynak megközelítőleg 1:1,5 arányban kellene lennie. Azonban nagyobb, érdem szerinti differenciáció szükséges a dolgozók e nagy csoportjain belül ls. Számolni kell azzal is, hogy a bérek színvonala az egyes vállalatokban és üzemekben bizonyos mértékig eltér majd az ágazati átlagtól. Ez a bruttoJövedelem kialakításának és felhasználásának módjától függ, amiről a vállalatok maguk döntenek és a kollektív szerződésükben rögzítenek. Különbségek mutatkozhatnak a bérek színvonalában helyi viszonylatban — ugyanazon ágazat egyes vállalatai között is. Mindebből következik, hogy a központi gazdasági és szakszervezeti szervek ls rendkívül nagy felelősséget viselnek az ágazatok közötti érdekek egybehangolásáért. A bérszínvonal gyorsabb emelésével az anyagi érdekeltségek növelését tekintjük a döntő láncszemnek a dolgozók érdekeltségének felkeltésére munkájuk eredményei Iránt. Ez a program fejezi ki konkrétan a XIII. pártkongresszuson jóváhagyott elveket, vagyis annak biztosítását, hogy „a nominálbérek gyorsabban növekedjenek, mint a létfenntartási költségek és így emelkedjenek a reálbérek". Az anyagi érdekeltség hangsúlyozásáról szólva azt tartjuk szem előtt, hogy ennek biztosítása nem lehetséges a közszükségleti cikkek piacának megfelelő fejlesztése nélkül. A kielégítő és differenciált belföldi piac az anyagi érdekeltség ha tókonyságának alapvető feltétele. A termelés fejlődése, az elosztás módszerelnek és formálnak megváltozása és a jövedelemszínt fokozatos emelkedése érthetően megváltoztatja a szükségletek jellegét és kielégítésük fokát ls. A lakosság életmódjának megváltoztatásában fontos szerepet játszik a szabad Idő további kibővítése, az életszínvonal többi összetevőjének fejlesztésével összhangban. A munkaidő lerövidítésével és módosításával megtettük az első gyakorlati lépést a XIII. kongresszus határozatainak teljesítéséhez, ami bevált és ajánlatos továbbra is ehhez Igazodni. Ez azt Jelenti, hogy 1967ben be kell fejeznünk a jelenlegi szakaszt, amelynek kiér- !9B

7 tékelése után elő kell készíteni a következő szakaszt, ahogyan azt a XIII. kongresszus Jóvá O (Folytatás a 9. oldalon.) **