Új Szó, 1967. május (20. évfolyam, 119-148. szám)

1967-05-05 / 123. szám, péntek

O L D Ŕ I C H ČERNÍ K ELVTÁRS BESZÉDE (Folytatás a 6. oldalról.) ten ellentétes a megbillent piaci egyensúly következtében kialakult helyzettel és a központ s a vállalatok között nagyon feszült helyzetet idézhet elő. Az árak emelése és a gazdasági mutatók gyakori változtatása semmiesetre sem lehet az állam gazdaságpolitikájának az alapja. Ellenkezőleg, az államnak következetesen inflációellenes politikát, éspedig nemcsak pénzügyi és hitelpolitikát, hanem ilyen árpolitikát is kell folytatnia. A gazdasági mutatók megengedettnél nagyobb száma nagy szociális feszültséget idézne elő, eltorzítaná a kalkuláció ismérveit stb. Másrészt az olyan politika szorgalmazása sem helyes, amelynek célja bizonyos nagykereskedelmi és kiskereskedelmi árak befagyasztása, s a bérek adminisztratív intézkedésekkel való korlátozása lenne. Az államnak lehetővé kell tennie az árak s a bérek növelésének, illetve emelésének bizonyos dinamikáját, mert ez a vállalatok s a lakosság érdekeit kifejező irányzatok megnyilvánulása, viszont általában inflációellenes politikát s az árak hathatós szabályozását kell folytatnia. Az ár- és bérképzés társadalmi szabályozása folyamatában nagyon megkülönböztetett módon kell látnunk az átlagos bérek emelkedését, illetve ezzel összefüggésben, hogyan emelkedik a dolgozók szakképzettségének színvonala, de figyelembe kell vennünk az olyan módosításokat ls, amelyek a termékek, s a szolgáltatások használati értékének növelését juttatják kifejezésre. Ha ez fennáll, helytelen lenne az árak emeléséről beszélni. Elvtársak! Az új rendszer fokozatos érvényesítése, valamint minden indokolatlan dotáció megszüntetése — ami természetesen bizonyos mértékben a vállalatokban s a lakosság körében is érezteti majd hatását — kétségkívül gazdaságreformunk legérzékenyebb pontja. Jóllehet ennek politikai hatását tudatosítjuk, az említett intézkedések foganatosítását nem nélkülözhetjük. A gazdaságirányítás új rendszere már azért is pozitív jelentőségű, mert előtérbe helyezi a termelés hatékonyságát. A korábbi irányítási rendszerben leplezhető fogyatékosságok most felszínre jutnak és ez elsősorban az állami költségvetés eszközeiből kért dotációk igénylésében nyilvánul meg. Jóllehet e dotációk jellege és küldetése különféle, megmásíthatatlan tény, hogy lényegében a termelés alacsony hatékonyságának s az alacsony munkatermelékenység következményeiként szükségesek. Ezért hosszabb időre mind gazdasági, mind politikai szempontból tarthatatlanok. Kivételt képeznek a bizonyos célt szolgáló pénzügyi tárgyalások, amelyek egyrészt az igénylő előnyben részesítését juttatják kifejezésre, másrészt a gazdasági eszközök rendszerének tartozékai. Polgártársaink indokoltan megkérdezhetnék: „Hogy lehet úgy gazdálkodni, hogy az állami költségvetés eszközeiből kell fedezni a ráfizetést a veszteséges ágazatokra?" A gazdaságirányítás új rendszerét ugyanis 1966. január elsejétől úgy vezették be, hogy bár megváltozott a nagykereskedelmi árak rendszere, s módosult az irányítás, a változtatásokat azonban, ami az állami költségvetéshez való viszonyulásokat illeti, úgy hajtották végre, hogy ezt a vállalatok, s a lakosság ne érezze meg. Ennek célja a bérek egyszeri leszállításának megakadályozása, valamint a lakosság foglalkoztatását, s a fogyasztói árakat érintő beavatkozások meggátlása volt. Ez viszont magától értetődően oda vezetett, hogy mind nagyobb méreteket öltött azoknak a termékeknek és szolgáltatásoknak a felkínálása, amelyeknek fogyasztói ára alacsonyabb volt a nagykereskedelmi áraknál, ezen kívül abban nyilvánult meg, hogy több gazdasági ágazat továbbra is veszteséges maradt. Mindeddig nem került arra sor, hogy a forgalmi adó révén közvetlen legyen a nagy- és kiskereskedelmi árak kapcsolata, sőt — a nagykereskedelmi árak módosításának áttekinthetetlensége miatt — ideiglenesen végre kell hajtani a kiskereskedelmi árak tényleges befagyasztását. Az export-import kapcsolatokban is. bevezettük a nagykereskedelmi és a külföldi árak egymáshoz viszonyulását tükröző rendszert, amelynek a kiindulási feltételekhez kellett igazodnia és elvileg nem tudta közvetlenül befolyásolni a vállalati jövedelmek színvonalát. Az említett áthidaló intézkedések teljesen indokoltak, mert bizonyos idő szükséges ahhoz, hogy népgazdaságunk és vállalataink is fokozatosan hozzáidomulhassanak gazdasági életünk új feltételeihez. Természetesen szem előtt kell tartanunk, hogy ezek a megoldások csupán átmeneti jellegűek és gazdaságpolitikánkkal fokozatosan meg kell alapoznunk a szóban forgó torzulások megszüntetésének, valamint annak feltételeit, hogy bel- és külkereskedelmünk egyaránt erősödő gazdasági nyomással befolyásolhassa a termelés struktúráját és hatékonyságát. A kormánynak és szerveinek, valamint az önálló gazdasági elszámolású gazdasági egységeknek árpolitikánk érdekében biztosítaniuk kell a következő, jelenleg a legfontosabb feladatok teljesítését: 1. Egyesítenünk kell a különböző árrendszereket, éspedig úgy, hogy az egyes piacok ne legyenek egymástól gazdaságilag elszigetelve; külkereskedelmünkben érvényesülnie kell a forgalmi adó hatásának, valamint a bel- és külföldi árak közvetlen összefüggésének. 2. Rá kell térnünk arra, hogy a piaci feltételeknek megfelelően rugalmasan szabjuk meg a termékek és a szolgáltatások árát, emellett fenn kell tartanunk a népgazdaság egyes ágazataiban kialakuló árszínvonalnak, továbbá a legfontosabb termékek és szolgáltatások árainak társadalmi szabályozását, 3. Az árak, a bérek, s az adók tényleges módosításét úgy kell végrehajtanunk, hogy fokozatosan létrejöhessen népgazdaságunk egyes ágazatainak egyensúlya, s megszüntethessük az elosztásból eredő egyensúlyhiány okail. Meg kell magyaráznunk a dolgozóknak, hogy a fogyasztói árak indokolt módosulása is népgazdaságunk dinamikus fejlődésének s az árak aktív szerepének egyik múlhatatlan feltétele. Az esetben, ha a termelés, de a fogyasztás is nem eléggé hatékony, sőt veszteséges és áruhiány mutatkozik a piacon, — az árak változatlansága nem válna a lakosság életszínvonalának előnyére, hanem ellenkezőleg, szerfölött gátolná a termelés növelését és az életszínvonal emelését ls. A fogyasztói árak módosításában szükséges kombinációkat és időrendet úgy kell megállapítani, hogy mindenki számára világos legyen: nincs szó az életszínvonal megtámadásáról, hanem az áraknak az életszínvonal emelkedését semmiképpen sem gátló módosításáról. Ennek előfeltételeként a bérek gyorsabb ütemű emelését, valamint azt kell szorgalmaznunk, hogy megfelelő szociális intézkedésekkel hidaljuk át a fogyasztói árak nagyobb mérvű módosítását. Ezzel egyidejűleg természetesen azt is hangsúlyoznunk kell, hogy bizonyos terjedelemben, bizonyos módon ezentúl is lesznek dotációk és árkiegészítések, tehát nem gondolunk teljes megszüntetésükre, illetve a fogyasztói árakba foglalásukba. Ez az elv elsősorban a mezőgazdaságra, s az élelmiszeriparra, Illetve kereskedelemre vonatkozik, ahol a jövőben is nagymértékben kerülhet sor állami dotációra és árkiegészítésre. A gazdaságirányítás új rendszerével kapcsolatos legfontosabb, s egyben legbonyolultabb kérdések egyike az árképzés társadalmi Irányítása. Ez ugyanis magában foglalja az árak tervezését, szabályozását és alakulásuk statisztikai rögzítését. Jelenleg főleg erre a problémára összpontosul mindnyájunk figyelme, és ez számos elgondolás, s eszmecsere tárgya. A központ az árképzés terve alapján tájékozódik a jövőben arról, hogy tekintettel az állami terv- és költségvetés szerint megállapított arányokra, milyen az árak alakulása. Az árképzés tervezésével szorosan függ majd össze a limitált és a szabott árak szabályozása. A szilárd árak szabályozását közvetlenül az állam központi szervei irányítják majd, de ez irányú tevékenysége fokozatosan csökken és elsősorban a létfenntartáshoz szükséges árucikkekre, nyersanyagokra stb. korlátozódik, illetve azokra a területekre vonatkozik, ahol az árak minél nagyobb szilárdsága az egész társadalom érdeke. Erről szólva meg szeretném azonban jegyezni, hogy az árak említett szilárdsága nincs ingyen, hanem azért néha drágán kell fizetnünk, például annak idején, amikor a rossz termés következtében gabonát kellett külföldről behozni. A szilárd árakhoz kell azonban igazodnia

1 a fogyasztásnak, és olyankor, amikor rossz a termés, vagy emelkednek a világpiaci árak, a társadalomnak kell az árak, s a fogyasztás említet szilárdságára ráfizetnie. Hazánkban éppen ezért nem lehet túlsók a szabott árakból. Az árak közül nagyon sok tartozik majd a limitált árak kategóriájába. E kategóriában a központ és a termelési egység közötti megegyezés alapján kötelezően szabják meg egész árucsoportok árainak színvonalát. A gazdasági termelési egység ehhez az árszínvonalhoz igazodva ésszerű árpolitikát folytathatnak. Tudatában vagyunk annak, hogy amikor társadalmunk érdekében le kell szállítani az árakat, úgy hogy ezt ne érezze meg a vállalat, illetve az adott termelési gazdasági egység, az árleszállításra nem kerülhet sor a központ, s a termelési gazdasági egység megegyezése alapján, minek következtében az államnak tekintélyét latba vetve kell az árleszállításra utasítást adnia. Az említett vállalatok és termelési gazdasági egységek az ilyen intézkedést nyilván nem fogadják nagy lelkesedéssel, de az államnak a társadalmi érdekeket -szem előtt tartva kl kell eszközölnie érvényesítésüket. Egyébként ez az állam küldetése. Azt viszont nehéz tesz mindenkor elérni, hogy az említett esetekben is az ésszerű megegyezés útján haladjunk. Jelentősen kedvezőbbé kell változnia a helyzetnek az árstatisztika terén is. GazdaságIrányításunk új rendszerében nem nélkülözhetjük az árak alakulását és módosítását rögzítő meggyőző statisztikát, illetve nyilvántartást. Semmiképpen sem indokolnak az olyan vélemények, hogy az árstatisztika bonyolult ügykezelést stb. igényel, jelenleg az a helyzet, hogy van ugyan árstatisztika! rendszerünk és ezzel kapcsolatos módszereink is vannak, de a gyakorlati statisztika az adatok igénylése mögött kullog, . éspedig elsősorban azért, meri árstatisztikánk nem alapszik a múlhatatlanul szükséges szervezési és káderfelvételeken. Semmi esetre sem tekinthetjük elegendőnek az árak képzésének, illetve módosulásának estenként! megállapítását, mivel az árak fejlődésétől függ egész népgazdaságunk fejlődése is. Az Illetékes központi szervek kötelessége, hogy a lehetőleg legrövidebb Időn belül bocsássák a szakágazati, s a vállalati igazgatóságok rendelkezésére az árak képzését és módosulását tükröző nyilvántartási, illetve statisztikai adatokat. Ez véleményem szerint vitán felüli. Magától értetődő, hogy a statisztika célja nem lehet az árak ellenőrzése, valamint az árakkal kapcsolatos előírások megállapított be nem tartása következményeinek megállapítása. Ezt tudatosítva, minél előbb, tehát minden huza-vona nélkül létre kell hoznunk az árak ellenőrzéséhez múlhatatlanul szükséges gyakorlati feltételeket, hogy ez az ellenőrzés eléggé gyors és hathatós lehessen. Ennek érdekében valószínűleg Ismét felül kell vizsgálnunk az eddigi rendszert, amely túl felaprózott és nem teszi lehetővé az árellenőrzés szükséges függetlenségét. Véleményünk szerint minden, az árakra vonatkozó, vagy egyéb gazdasági Jellegű intézkedés célját tévesztené az esetben, ha egyidejűleg nem folytatnánk következetes, inflációellenes jövedelmi politikát. Ez annyit jelent, hogy mind a beruházások, mind a készletek tárolása terén intézkedéseket kell foganatosítanunk a felhalmozási alap mértéken felüli növelésének korlátozására, valamint a mértéken felüli behozatal csökkentésére és az általános belföldi fogyasztás céljait szolgáló külföldi hitelek korlátozására. Az állami költségvetés kiadási tételeit, valamint a beruházási és üzemviteli hiteleket illetően éppen ezért következetesen kell érvényre juttatnunk korlátozó politikánkat. Vállalatainknak az inflációellenes politika, de különösen e politikának a beruházásokra vonatkoztatása révén olyan gazdasági helyzetbe kell kerülniük, hogy a piaci nyomás költségeik minimálizálására, nem pedig a termelés és az árak maximalizálására kényszerítse őket. Enélkül az alapvető feltétel nélkül ki van zárva a gazdasági egyensúly helyreállítása, sőt mi több, magasabb szinten megismétlődhet az egyensúlyhiány. Az előbb említett feladat nemcsak rendkívül nehéz, hanem szerfölött igényes is, mivel nem lehet teljesen megbíznunk csupán a piac által gyakorolt befolyásban, hanem ahol az múlhatatlanul szükséges, az állami beavatkozást is igénybe kell vennünk. Az átmeneti időszakban ugyanakkor az teszi bonyolulttá a helyzetet, hogy ismét az értékszférába kerülnek az előző években népgazdaságunkban keletkezett anyagi aránytalanságok, másrészt az érték kapcsolatok olyan torzulásai is, amelyeket — mint ahogyan már mondottam — csak fokozatosan lehet megszüntetnünk. összefoglalom magyarázatom e részét. Gazdaságunk fejlődése 1967-ben feltételezhetően oly mértékű lesz, aminőt egyrészt a termelési fogyasztás szempontjából behozatal, másrészt saját forrásainkból, megtakarításainkkal biztosíthatunk. A beruházások terjedelmének növelése lassúbb ütemű lesz, mint a nemzeti jövedelem gyarapodása, s az új építkezések megkezdésének, az épülőfélben lévők számának csökkentéséhez kell igazodnia. Az ötéves tervben előirányzott strukturális változások némileg meggyorsulnak, éspedig elsősorban a vegyiparban, a közszükségleti iparban 'és az építőanyagiparban. Ezt a január elsejétől érvényesített gazdasági feltételek által gyakorolt befolyással egyidejűleg egyes kötelező eszközök kombinációjával akarjuk elérni úgy, mint ahogyan erről egyrészt az alapanyagok, másrészt az 1967. évi tervre vonatkozó kormányhatározat ad magyarázatot. A kormány hoz határozatot annak érdekében is, hogy biztosíthassuk az ötéves terv módosítását és elmélyítését az új közgazdasági feltételeknek megfelelően, s betarthassuk a gazdaságirányítás új rendszerének elmélyítését célzó munkaprogramunkat. Ennek előfeltétele, hogy az illetékes minisztériumok, a nemzeti bizottságok, s a vállalatok ez év végéig felülvizsgálják, milyenek az ötéves tervidőszak további Éveiben a források létrehozásának, hatékonyságának, összetételüknek lehetőségei, s miként lehetne őket elsősorban külföldi kapcsolataink kiegyensúlyozására, s az anyagi érdekeltség növelésére felhasználnunk. Ami pedig a termeléssel összefüggő beruházásokat illeti, színvonaluk nem emelkedhet a negyedik ötéves tervről szóló törvénnyel jóváhagyott színvonal fölé. Különösen az állam jövedelempolitikája terén nagyon körültekintően kell cselekednünk. Figyelembe kell vennünk az adott fejlődési szakasz konkrét feltételeit és csak olyan feladatok megoldásához kell hozzáfognunk, amelyeket meg ls oldhatunk. Már a legközelebbi hónapokban rögzítenünk kell azokat a kapcsolatokat, amelyeknek létrejöttét az 1967. Január elsejével foganatosított bonyolult intézkedések tették lehetővé. Jelenleg nem lenne célszerű, ha további módosításokat eszközölnénk gazdaságunkban. Amíg nem igazolódnak be á nagykereskedelmi árak átépítésén alapuló értékkapcsolatok, nem célszerű további jelentősebb árváltoztatások eszközölése, kivéve azokat a kivételes módosításokat, amelyek megszüntetik a nagy eltéréseket az árátépítés irányzataitól és néhány további szükséges módosítást, amennyiben azok indokoltak. Ebben az időszakban, amikor az értékkapcsolatokról még nincs kellő áttekintés, ugyancsak nem lehet végleg lezárni a szakágazatok és ágazatok egyes fejlesztési problémáinak megoldását. Az intézkedések csak átmenetiek és feltételesek lehetnek. Emellett azonban az 1967. évi tervvel kapcsolatos intézkedéseket teljes mértékben ki kell használni a konszolidációs folyamat érdekében és biztosítani kell azt, hogy mind az állami terv, mind pedig az 1967. évi állami költségvetés és hitelterv fontos szerepet játszszon a gazdasági politikában. Az 1967-es évre szóló kormányintézkedések a vállalatok gazdasági feltételeinek megszilárdítását jelentik. Emellett még az idei évben, vagy legkésőbb 1968. január 1-től az üzemeltetési hitel kamatlábának növelésére számítunk és idejében tájékoztatjuk a vállalatokat arról, hogy a tartalékalapba történő minimális befizetések 1968-ban már következetesen azt az irányvonalat fogják követni, hogy a forgó eszközök terén a vállalatok saját pénzügyi alapjukat bővítsék. Ezzel szemben tekintetbe kell venni azt, hogy a vállalatok már az idei év első hónapjaiban lényegesen nagyobb rentabilitást érnek el áraikban, mint ahogyan azt az 1967-es évre szóló gazdasági eszközök mennyiségének megállapításánál feltételeztük. Feltételezhető, hogy nemcsak a jogos bevételről lesz szó, hanem a pontatlanságok és a szándékos eltérések, valamint a nagykereskedelmi árak átépítéséből származó tartalékok hatásáról is. Azokban az esetekben, amikor komolyabb eltéréseket állapítanak meg, természetesen megteszik a szükséges intézkedéseket. * Akadhatnak olyan vélemények is, hogy a következetes restriktív politika, a gazdasági feltételek megszilárdítása, a kiskereskedelmi árak mozgásának ideiglenes korlátozása, valamint a nagykereskedelmi és kiskereskedelmi árak társadalmi szabályozása szükségességének hangsúlyozása, a direktív terv meghagyása a külkereskedelemben és részben a beruházásoknál is, a régi rendszerhez való visszatérést és az új rendszertől való visszalépést jelenti. Olyan ellenvetések is elhangzanak, hogy amit bevezetünk, az nem új rendszer, és nem terv. Ojból világosan meg akarom mondani, hogy az új irányítási rendszert sohasem értelmeztük a tervszerű irányítás feladásaként. Kezdettől fogva világos volt, hogy szükséges az átmeneti időszak, amikor a gazdasági és a direktív eszközök egyaránt érvényesülnek. Mélységes meggyőződésünk, hogy intézkedéseink célja az új irányítási rendszer következetes fejlesztése a konkrét feltételektől függően és a gazdasági, valamint társadalmi fejlesztés népgazdasági terv alapján történő következetes össztársadalmi szabályozása mellett. A konszolidációs folyamat tengelye a népgazdasági terv. A párt tekintélyének teljes súlyával állást foglal az új rendszer mellett, és a konkrét helyzettől függően kéri annak fokozatos életbeléptetését. Minden lépést meg kell fontolnunk, tiszteletben kell tartanunk az adott helyzetben, á hozrascsot és a központi szféra felkészültségét az új rendszer bevezetésére. Nem szabad, hogy ideges lépésekre késztessenek bennünket a gyakran ellentétes nézetek az új rendszer bevezetésének meggyorsításáról. Ha nem elemeznénk megfele(Folytatás a 9. oldalon.) **