Új Szó, 1967. május (20. évfolyam, 119-148. szám)

1967-05-05 / 123. szám, péntek

A CSKP Központi Bizottságának határozata (Folytatás a 2. oldalról) leget adunk, hogy a hitel az állami terv makroszerkezeti célkitűzéseinek megfelelően támogassa a gazdaság konszolidálása szempontjából legfontosabb ágazatokat; az állam gazdaságpolitikájának rngalmas eszköze lesz a kamatláb és a beruházási hitelek megtérítésének határideje; az új hitelek esetében ozt a két tényezőt a kormány döntése értelmében egységesen szabályozzák, mint a hitelnyújtás árát, mégpedig a beruházási hitel iránti keresletnek és az állam inflációellenes politikájának megfelelően; ej kifejezően megszorító politikát alkalmazunk az építkezési bernházás állami dotálásánál; csak kivételesen nyújtunk individuális állami dotációt olyan beruházásokra, amelyek nem eléggé hatékonyak; az 1967-es esztendő tapasztalatai alapján felülvizsgáljuk a szerkezeti beruházási dotációk odaítélésének szabályait és szükség esetén már 19S8-ra vonatkozóan módosltjuk őket mind az állami dotációknak a beruházások fedezetében való részaránya, mind az állam által dotált beruházási akciók kiválasztása szempontjából; ezeket az állami dotációkat, néhány kivételtől eltekintve, fokozatosan árintézkedésekkel helyettesítjük. Inflációellenes politikát érvényesítünk a forgóeszközök területén is; :—

i a forgóeszközök gyarapítását lényegében nem fogjuk fedezni a bankok üzemviteli hiteléből, hanem a vállalatok saját eszközeiből, úgy, hogy az üzemeltetési hitelek szintje 1967 végén ne haladja meg az 1986. év végén elért szintet; kivételt csak idényjellegű készletek és keresett árucikkek esetében engedélyezünk; — az üzemeltetési hitel kamatlábjában az állam gazdaságpolitikájának rugalmas eszközét látjuk és ezt a hitelnyújtás áraként, az üzemeltetési hitel iránti keresletnek és az állam infláció ellenes politikájának megfelelően szabályozzuk; — fokozatosan szilárdítsuk meg, főleg a forgóeszközök viszonylatában, a vállalatok saját pénzalapját; ennek érdekében emeljük a tartalékalapok kormány által minden évben megszabott minimális szintjét, mégpedig nemcsak a dolgozók alapjának szintjétől függő viszonyban, hanem a forgóeszközök mennyiségének és az álló alapoknak megfelelően is; ösztönözzük a vállalatokat a fizetőképesség kialakítására és megőrzésére, a jövőbeli átépítés eszközeinek előteremtésére. A társadalmi kereslet korlátozása céljából következetesen inflációellenes és megszorító politikát alkalmazunk az állami költségvetés kiadásai viszonylatában. Ezen a szakaszon elsősorban az szükséges, hogy: —. kidolgozzuk a vállalatoknak nyújtott állami dotációk volumenje fokozatos korlátozásának programját; az állami dotációk vulumenjének általános csökkentése mellett növelnünk kell az olyan dotációk hányadát, amelyek célszerűen támogatják a haladó irányú fejlesztést, illetve a társadalmi érdek érvényre juttatásának eszközei. 5. A foglalkoztatottság és a bérek alakulása terén: a) valósítsuk meg a munkaerők hatásosabb kihasználásának és a foglalkoztatottság további növekedése szabályozásának politikáját; az iparban és az építőiparban a foglalkoztatottság negyedik ötéves tervben megszabott irányszámát tartsuk a felső szintnek; ne engedjük meg a foglalkoztatottság aránytalan növekedését a társadalmi fogyasztás ágazataiban; a mezőgazdaságban és az erdőgazdaságban törekedjünk a dolgozók állandósítására, az életkor és a szakképzettség __ szerinti összetétel tökéletesítésére; gyorsítsuk meg a munkatermelékenység növekedését, -„„_ elsősorban a beruházásokat ' nem igénylő tényezők, a teljeV, 5, sítmény fokozásával járó anyagi érdekeltség nagyobbmérvű 3

ösztönzése alapján; számoljuk fel a gazdaságtalan termelőüzemeket és célszerűen helyezzük el az elégtelenül kihasznált dolgozókat és termelési berendezést; ésszerűen szervezzük meg a termelést és a munkát, mégpedig az élenjáró hazai és külföldi üzemek tapasztalatai alapján; b) a személyi anyagi érdekeltség növelésében lássuk az életszínvonal fokozásának döntő tényezőjét; a bér ösztönzű szerepének elmélyítése, a béregyenlősdi felszámolása és az alapvető bérarányok megőrzése érdekében számoljunk azzal, hogy a népgazdaságban évente átlag mintegy 3,2—3,4 százalékkal növekednek majd a bérek, amennyiben évente 4,5—

S százalékkal növekszik a munkatermelékenység. Ugyanakkor a munkások kategóriájában szükséges, hogy az átlagbérek évi emelkedése legalább 2 százalékot tegyen ki; az ágazatokban és a vállalatokban, továbbá főleg a dolgozók egyes kategóriáin belül (mnnkások, technikusok és más dolgozók) a munka eredményeinek, nehézségi fokának és a dolgozók szakképzettségének megfelelően kifejező módon érvényesítsük a bérezés differenciáltságát; használjuk fel a munkatermelékenységet és a gazdaságosságot növelő bérezési formákat és a munka szerinti díjazás elvének következetes betartása alapján küzdjünk a díjazás általános differenciálásáért. Ennek érdekében az egyes vállalatokban és ágazatokban dolgozzák ki a bérek alakulásának koncepcióját, amely a bérpolitika országos elveire épülne és tekintetbe venné a konkrét, sajátos feltételeket; c) a vállalatok kollektív szerződésekkel biztosítsák a bérek gazdaságilag indokolt emelkedését; a kollektív szerződések kidolgozása és megkötése során törekedjenek a fejlesztést elősegítő vállalati források legnagynbb mérvű kiaknázására, a dolgozók kulturális és szociális szükségleteinek kielégítésére; a kollektív szerződésekkel biztosítsák a szakágazatok és az ágazatok egyes vállalatainak megfelelő bérezési differenciálódást, mégpedig. a munkatermelékenység alakulásától függő viszonyban; a kollektív szerződések kidolgozása során törekedjenek arra, hogy a tényleges gazdasági feltételekre támaszkodjanak és ne engedjék meg a bérek ösztönös alakulását; d) 1987-ben a termelésben törekedjünk arra, hogy legalább 4 százalékkal növekedjen a munka termelékenysége; Ily irányú fejlődésre ösztönözzünk az átlagbérek mintegy 2,5 százalékos növelésével; ennek az aránynak a betartása érdekében a gyorsan fejlődő ágazatok és a szakágazatok Igazodjanak ahhoz, hogy az átlagbérek növekedésének aránya átlagosan ne haladja meg a munkatermelékenység növekedésének 50 százalékát; azokban az ágazatokban és szakágazatokban, ahol a gyorsabb ütemű fejlődés lehetőségei korlátozottabbak, ez a hányad aránylag magasabb lehet; a bérek növekedése útján mélyítsük el az egyes dolgozók bérezésének differenciálódását, mégpedig a szakképzettségnek és a munka eredményeinek megfelelően: gondoskodjunk arról, hogy egyetlen egy esetben se használják fel a bérezés céljaira a nagykereskedelmi árak módosítása során indokolatlanul nyert eszközöket. 1967-ben a nemtermelési ágazatokban használják fel a béralapok növekedését elsősorban az átlagbérek emelésére, ennél a bérpolitika céltudatos differenciálódási törekvéséhez igazodjanak; a tervezett eszközök keretében átlag legalább 2—2,5 százalékkal kell emelni a béreket azzal, hogy a munkaközösségek közvetlenül hozzájárulhatnak bérük emeléséhez, amennyiben takarékosan gazdálkodnak a munkaerőkkel; az iskola- és az egészségügyben, illetve a szociális biztosításban gondoskodjunk arról, hogy a bérmódosítás befejezésére szánt pénzeszközöket kizárólag a bérek rendezésére fordítsák, nem pedig, küldetésükkel ellentétben, az alkalmazottak számának további gyarapítására. 6. Az árpolitikában: a) biztosítsuk a nagykereskedelmi árak általános szintjének stabilitását, miközben törvényszerűen és differenciáltan változni fog az egyes gyártmányok és árneikkek ára; b) hatékonyan akadályozzuk meg az árak ösztönös alakulását és szabályozzuk fejlődésüket, nehogy sor kerüljön a végtermékek, elsősorban a közszükségleti árucikkek, valamint a mezőgazdaságot szolgáló termelőeszközök nagykereskedelmi árai nemkívánatos növekedésére; a termelésben a jövedelem célszerű újrafelosztásának keretében engedélyezzük a nyersanyag árának szükséges növekedését és árelőnyben részesítsük az effektív kivitelt; ugyanakkor növekedni fognak a behozatali árak, hogy az árak alakulása ösztönözzön gazdaságunk hatékony szerkezeti átalakítására és a gazdasási fejlődést elősegítő tényezők szilárdítására; c) törekedjünk arra, hogy a világpiaci árak mind nagynbb befolyást gyakoroljanak gazdaságunk hatékony fejlesztésére, mégpedig nemcsak a behozatal és a kivitel esetében, hanem az építkezési beruházás, a termelés szerkezeti módosítása hatékonyságának megítélésében s az ágazatok és a szakágazatok közti árarányok tervszerű alakulásának szabályozásában is, hogy differenciált legyen az ágazatok és a szakágazatok jövedelme; d) az árrendezések során a nem kívánatos dotációk felszámolására törekedjünk; az árak és a forgalmi adó alakulását úgy szabályozzuk, hogy ez ne károsítsa meg az állami költségvetést; e) a kiskereskedelmi árpolitikában olyan intézkedéseket foganatosítsunk, amelyek elősegítik a termelés és a fogyasztás szerkezeti problémáinak megoldását és amelyek a gazdasági rendszer léte szempontjából elkerülhetetlenek; 1907ben nem hajtjuk végre a kiskereskedelmi árak lényegbe vágó módosítását és csak a feltétlenül szükséges változásokat eszközöljük; f j 1987 folyamán változásokat eszközöljünk a szakágazatok és a gyártm£nycsoportok nagykereskedelmi áraiban, mégpedig a jövedelmek felmérése alapján, olyan esetekben, ami kor a fedezetlen keresletet kielégítő effektív üzemek nagyobb pénzhiányban szenvednek; amennyiben az árak átépítésének feladatait rögzítő politikai-gazdasági irányelvektől való jelentős eltéréseket állapítanak meg, amelyek következtében egyenlőtlen jövedelmi feltételek alakulnának ki, ellentmondásban a hatékony szerkezeti változtatások végrehajtásának igényével, akkor direktív döntés alapján is lehet módosítani az árakat; a nagykereskedelmi árak változtatása akkor is lehetséges, ha ennek velejárója lesz az állami költségvetés eszközeiből kapott dotáció csökkentése; g) egyezményileg kell rögzíteni az árak alakulását, és ennek során gondoskodni kell a reális áralakulás megbízható nyilvántartásáról, ami az egyezmény betartása ellenőrzésének alapja lesz; b) fokozatosan egészítsük és bővítsük ki a szabad s főleg a limitált nagykereskedelmi és kiskereskedelmi árak számát, gondoskodva az árszint alakulásának hatékony központi szabályozásáról. III. A konszolidáció és az egyensúly felújítása programjának valóra váltása megkívánja, hogy a XIII. kongresszus határozata szellemében minőségi változtatásokat eszközöljünk az életszínvonal alakulásában. Ezek a változtatások elősegítik az emberek kezdeményezésének kibontakozását, kialakítok a népgazdaság hatékony fejlesztését szolgáló módosítások érvénybe léptetésének kedvezőbb feltételeit. Az életszínvonal alakulása egyrészt attól függ, hogy a vállalatok miként járnak el jövedelmük kialakításában és elosztásában, másrészt a központ Intézkedéseitől, amelyek meghatározzák az életszínvonal fejlesztésének alapvető irányát és biztosítják a társadalmi érdek érvényre jutását a lakosság egyes rétegei és csoportjai szocialista életmódjának fejlesztésében. Ezért feltétlenül szükséges, hogy: 1. tovább fokozzuk a dolgozók anyagi érdekeltségét az átlagbérek gyorsabb emelésével, és a bérezés differenciálásával, fiiggő viszonyban a munka minőségétől és nehézségi fokától, a szakképzettségtől és a felelősség fokától. Számoljunk a nominál- és a reálbérek gyorsabb emelkedesével, mint ahogy azt a negyedik ötéves terv feltételezi, és gyorsabban rendezzük a bérpolitika problémáit. Az átlagbérek emelését a béregyenlősdi felszámolásának és az anyagi érdekeltség fokozásának programja kívánja meg. E program valóra váltása érdekében esetleg arra is támaszkodhatunk, hogy a nominálbéreket gyorsabban emeljük a reálbéreknel. P.rjiik el azt, hogy az EFSZ-ek tagjainak átlagos személyi jövedelme azonos legyen a népgazdaságban elért átlagos tiszta bérrel s így a mezőgazdaságban is érvényesítsük a haladást elősegítő anyagi érdekeltséget. 2. Az anyagi érdekeltséget fokozzuk a piac és a fizetett szolgáltatások bővítésével. Számoljunk azzal, hogy gazdagabb forrásokat tárunk fel az életszínvonal növekedésének fedezésére, mint amilyenekkel a negyedik ötéves terv számolt. Ugyanakkor törekedjünk a lakosság fogyasztása szerkezeti problémáinak fokozatos megoldására, hogy minőségi változásokat érhessünk el az életmódban. Az ipari árucikkek fogyasztásának gyorsabb fellendítése érdekében javítsuk meg az ipari árucikkek szállítását, mennyiség, minőség és választék szempontjából egyaránt. Kiindulópontunk az legyen, hogy a fogyasztás fejlesztésének mértéke nemcsak az elosztási viszonylatuktól függ, hanem a termelés színvonalától és attól a képességétől is, mennyire tudja mind magasabb szinten kielégíteni a lakosság szükségleteit. Nagyobb mértékben biztosítsuk a motorizmus kibontakozását és az energia nemes formái fogyasztásának emelkedését a háztartások gyorsabb ütemű korszerűsítése, a minőség tökéletesítése és a választék bővítése érdekében; — létre kell hoznunk a hiánycikkek felszámolásának, az új gyártmányok fejlesztése és piaci értékesítése terén tapasztalható lemaradás okai megszüntetésének műszaki és gazdasági feltételeit; — növelnünk kell a hazai piacra kerülő iparcikkek importált hányadát; a közszükségleti árucikkek behozatalával hatékony nyomást gyakoroljunk a hazai termelőkre. Gyorsabban érjünk el javulást a közszükségleti árucikkek termelésében, elsősorban azáltal, hogy egyes termelők más magatartást tanúsítanak majd a piac szükségleteivel szemben. A termelőknek tudatositaniuk keli, hogy magatartásukkal gyakran saját fogyasztói érdekeikkel kerülnek ellentétbe. Induljnnk ki abból, hogy az élelmiszerfogyasztás további alakulásának legfontosabb vonása a belső szerkezeti változás lesz, amelynek lényege, hogy előtérbe kerülnek a biológiai szempontból értékesebb élelmiszerfajták. (Ezek egyben nagyobb igényeket támasztanak a gazdasági eszközökkel szemben is.) A lakosság ellátásában végrehajtásra kerüiő szerkezeti változásokban hosszabb folyamatot lássunk, tekintettel arra, hogy ez nagy követelményeket támaszt a mezőgazdasági ter meléssel szemben. Ezért 1970-ig csak részleges eredményekkel számolhatunk. E cél érdekében megfelelő lépéseket tegyünk az élelmiszer gyártásában és a közélelmezésben, főleg a minőség tökéletesítésére. Hozzuk létre a fogyasztó jobb kiszolgálásának, a különféle kiegészítő szolgáltatások nyújtásának feltételeit; javítsuk a kereskedelmi és a köz élelmezési hálózat, illetve a szolgáltatási üzemek felépítését. Az elárusítóhelyek célszerű széthelyezése és a munkaidő megtelelő beosztása mellett fokozatosan a díjazás is tükrözze a munka sajátos feltételeit; ez a lépés fokozza majd a kereskedelmi és a szolgáltatási dolgozók érdekeltségét teljesítményük növelésében, illetve emeli majd az eladás kulturáltságát. Számoljunk azzal, hogy a fizetett szolgáltatások fejlesztésében a legrohamosabban azrtk az ágazatok bontakoznak ki, amelyek a lakáskultúra emelését, a motorizmus fejlesztését és a szabad idő ésszerű felhasználását szolgálják. 3. A lakosság anyagi szükségleteinek összetételére na cspk a termelés növelésével és a fizetett szolgáltatások kiszélesítésével gyakoroljunk befolyást, hanem az árak célszerű differenciálásával is. Fokozatosan szüntessük meg, főleg a szolgáltatás területén, a különösképpen szembetűnő ártorzulásokat. Ugyanakkor lényegében ne emeljük az állattenyésztési termelésből származó alapvető élelmiszerfajták árszintjét, inivel ezzel a fogyasztás összetétele ellentmondásba kerülne az ésszerű étkezés követelményeivel, valamint a mezőgazdasági termelés knncepclójának a'anvető irányzataival. Az árneikkek és a szolgáltatások kiskereskedelmi árainak rendesését fokozatosan valósítsuk meg, hogy bizonyos kummuláció lehetővé tegye a szükséges egyensúlyi helyzet kialakulását, vagyis azt, hogy a XUI. kongresszus irányelvei szellemében. a nemzeti jövedelem növekedésével párhuzamosan emelkedjék a lakosság életszínvonala is. Az egyensúlyi helyzet kialakítása eszközeinek gnndos megválasztása esetén is számoljunk azzal, hogy az árrendezés egyes polgároknál az előnvök mellett hátrányukkal is járhat. A kiskereskedelmi árak mozgását használjuk fel az életszínvonal minőségi problémáinak gyorsabb megoldására is. Ide tartoznak az anyagi érdekeltség problémái, a szociális kérdések stb. Igazodjunk ahhoz az elvhez, hogy az 1968—1970-es években az árucikkek és a szolgáltatások kiskereskedelmi árainak növekedése évente lényegében ne haladja meg az 1—1,5 százalékot és ugyanakkor a reálbérek legalább 2—2,5 százalékkal emelkedjenek. Az árszint ilyen emelésében ne lássunk programot, hanem a kiskereskedelmi árak mozgásának megengedhető felső határát. 4. Gondoskodjunk a lakosság mai törvényes igényeiből, a népszaporulat dinamikájából és a gazdaság fejlődéséből eredő társadalmi fogyasztás folyamatos növekedéséről. Ugyanakkor a társadalmi fogyasztási alap felhasználásában küzdjünk a hatékonyságért és a gazdaságosságért. Fokozatosan váltsuk valóra az anyasági szabadság meghosszabbításának, az alacsony nyugdijak emelésének (amenynyiben a nyugdíj az egyedüli jövedelmi forrás) programját, és az EFSZ-tagok betegbiztosításának feltételei feleljenek meg a többi alkalmazott feltételeinek. Az árrendezés befolyásától függő viszonyban eszközöljünk változtatásokat, vagy vezessünk be új juttatásukat a szociális javadalmazásban. 5 Fokozatosan tökéletesítsük a megfelelő életkörülmények feltételei létrehozásának anyagi bázisát; a közeli években figyelmünket összpontosítsuk elsősorban a lakótelepek fokozatos kiegészítésére, a komplex lakásépítkezés és karbantartás további feljesztésére. Az építőanyag termelésben, az építőiparban, a területi és a terv előkészítésben tett intézkedésekkel gondoskodjunk a XIII. kongresszus azon határozatának teljesítéséről, amely az 1366—1970-es években 460 000 lakás felépítését tűzi ki, ugyanakkor javítsuk a karbantartást (Folytatás a 9. oldalon.) **