Új Szó, 1967. május (20. évfolyam, 119-148. szám)

1967-05-30 / 147. szám, kedd

Eszterházyék // hálája // Visszatévedtünk talán a feu dális középkorba? Dehogy! A magát „nagyon ls demokrati­kusnak" hirdető Jelenkori Ausztriában játszódnak le ezek a lurcsa dolgok ... Eszterházy „herceg" bezárat­ta vasvári kastélyában a híres Haydn-termet, mely eddig mint a burgenlandi főváros legna­gyobb gyülekezési terme kultu­rális rendezvények színhelye volt. Tudvalevő, hogy a termet a háború után állami költségen restaurálták és mentették meg a rombadőléstől. A kastély gyönyörű parkja, Vasvár (Eisenstadt) „tüdeje" 1945-ben megnyílt a nagyközön­ség számára. 1962-ben azonban részben ismét elzárták a nyil­vánosság elől, most pedig abból a részből is ki akarják tiltani a város lakosságát, ahol sta­dion és uszoda van. Eszterhá­zy grófnak mindkettőért több évre visszamenőleg kifizették a bért. De ez még nem minden. A „herceg" megtiltotta, hogy a Lenau-társaság a Forchtenstein­várban tartsa összejövetelét. Becsukatta a várborozót is, mely kedvelt kirándulóhely volt. Most már az egész vár le­zárásának gondolatával foglal­kozik, és meg akarja akadá­lyozni a hagyományos ünnepi játékokat is a várban. A herce­get bizonyára zavarja a nép, a plebs. Jogos a kérdés: És az állam tűri ezt? Nos, „valami történik" az ügyben: Kéry szocialistapár­ti tartományfőnök elhatározta, hogy levelet intéz a herceghez, amelyben (a legalázatosabban) kérni fogja, hogy szíveskedjék (nagykegyesen) visszavonni a tilalmi rendelkezéseket (melles­leg: ugyanarról a kommunista ellenességéröl hírhedt Kéryről van szó, akinek mindeddig si­került megakadályoznia, hogy az Osztrák Ásványolaj Igazga­tóság Burgenlandban kőolaj után kutathasson, és ezt a jo­got nyugati olaj-monopóliumok kezére akarja játszani.) Ez tehát az Eszterházy csa­lád köszönete, tgy hálálja meg a herceg, hogy egy osztrák néppárti képviselő öt 1956-ban egy vöröskeresztes gépkocsi­ban csempészte ki Magyaror­szágról Ausztriába és hogy Hel­mer, az akkori szocialista pár­ti belügyminiszter megadta ne­ki az osztrák állampolgárságot. Köszönet ez azért, hogy azóta visszaszármaztatták neki bur­genlandi nagybirtokát, mégpe­dig úgy, hogy ismét elvették a bérlőktől a földet, amelyet a háború után a szovjet vagyon­kezelőség osztott ki nekik. Ausztriában hosszú évekig latolgatták a földreform kér­dését, mostanában azonban még csak meg sem említik. Nem csoda hát, ha ilyen körülmé­nyek között egy Eszterházy „herceg" azt teheti, amit akar. Kiesinger a revansisták pártfogója Bonn (ČTK) — A szudétané­met hazafiak egyesületének sajtóorgánuma a Sudeten­deutsche Zeitung legutóbbi szá­mában elismerően ír Kiesinger nyugatnémet kancellárról és megállapítja, hogy „a honfitár­si egyesületeknek sikerült be­folyásolniok a szövetségi kor­mány politikáját." Erhard után — írja a lap — „új kormányunk van, és a cél­tudatos kancellár reálisan ér­tékeli az áttelepültek helyze­tét és szövetségeiket. Kiesinger nyíltan kijelentette, hogy kor­mánya a lehető legnagyobb súlyt fekteti a nemzeti érde­kekre és a Kelet iránti politi­kájában egyetlen lépést sem tesz az áttelepültek megkerü­lésével. Ezzel a kormánnyal megerősödött a szudétanémetek politikai pozíciója." Eros központi alakul Nigér Lagos (CTK) — Gowon alez­redes, a nigériai központi kor­mány feje új rendeletet adott ki, amelyben drasztikus intéz­kedéseket jelentett be a tarto­mányi kormányzók jogainak korlátozására és egyúttal egy erős központi kormány megala­kítására. A rendelet értelmében az ország 12 tartományának végrehajtó és törvényes hatal­mát a helyi tartományi kor­kormány iában? mányzók helyett központilag irányítják. A kormányrendelet kivételes állapotot teremtett Ni­gériában, a jelentések szerint azonban nyugalom van az or­szágban. Gowon rendelkezésére eddig csak Nigéria közép-nyu­gati tartományának kormányzó­ja reagált; véleménye szerint az emiitett rendelkezés csupán a közvélemény reakciójának kipu­hatolására szolgál. Békeértekezlet Genfben Genf (CTK) — Genfben teg­nap 300 politikai, tudományos és egyházi személyiség részvé­telével megkezdődött a Pacem In terris (Békét a világnak) je­gyében összehívott értekezlet. Az egybegyűltek meghallgatták U Thant ENSZ-főtitkár beszédét, melyet New Yorkból a Telstar távösszekötő-bolygó segítségé­vel közvetítettek Genfbe. U Thant eredetileg személyesen is részt vett volna az értekezle­ten, de a közel-keleti válság miatt nem hagyhatja el az ENSZ székhelyét. U Thant beszédében felhívta a figyelmet a harmadik világ­háború kitörésének veszélyére. Szavai szerint ez a veszély azért áll fenn, mert a kormányok nem tesznek eleget nemzetközi kötelezettségeiknek. Hangsú­lyozta, hogy a vietnami és a kö­zel-keleti feszültség nagy ve­szélyt jelent. Felhívta a kormá­nyokat, hogy nemzetközi kap­csolataikban tartsák szem előtt az ENSZ alapokmányát. VI. Pál pápa üzenetében hang­súlyozza, meg kell akadályozni hogy a helyi konfliktusok világ­háborúvá fejlődjenek. Az értekezleten a békés együttélés problémáit, valamint a vietnami és német kérdést vi­tatják meg. A moszkvai Pravda a szocialista gazdálkodásról Moszkva (CTK) — A moszk­vai Pravda megcáfolja a kom­munistaellenes propaganda azon állítását, hogy a szocialista or­szágokban bevezetett gazdasági reform elhajlást jelent a terv­szerű gazdálkodás alapelvétől. Éppen a tervszerű gazdálko­dás biztosltja a szocializmus fö­lényét a kapitalizmussal szem­ben — hangsúlyozza a lap. Az új gazdasági rendszer célja a tervszerűség elveinek megszi­lárdítása, a tervezés hatékony­ságának növelése. A lap elsősorban azzal az el­mélettel foglalkozik, mely sze­rint a szocializmus és a kapita­lizmus egymáshoz közeledik. A lap hangsúlyozza, hogy a nyere­ségnek és a szükségletek kielé­gítésének egész más szerepe van a kapitalizmusban, mint a szocializmusban. A kapitalista gazdálkodási rendszerben a nye­reség forrása a dolgozók ki­zsákmányolása, míg a szocia­lista gazdasági rendszerben a termelés legfontosabb célja a szükségletek kielégítése. A görög katonai rendszer nem mond le a hatalomról A párizsi Le Bourget repülőtéren amerikai és szovjet űrhajósok részvételével hagyományos repülő- és űrhajózási kiállítást ren­deztek. Képünkön a szovjet rakéta, amely a Vosztok űrhajót föld körüli pályára vitte fel. (Telefoto — CTK felvétele) Athén (ČTK) — A választások kiírásának Időpontja bizonyos feltételektől és elsősorban attól függ, hogy a kormány teljesíti-e programját — jelentette ki Pa­padopulosz ezredes, a görög ka­tonai rendszer egyik vezetője. A miniszter szaval szerint a re­akciós rendszer továbbra ls ka­tonai diktatúrát akar fenntarta­ni. Ami Papandreu volt minisz­terelnök fiának sorsát illeti, Pa­padopulosz biztosította az új­ságírókat arról, hogy nem fe­nyegeti halálbüntetés. Viszont megerősítette, hogy hadbíróság elé állítják. Vasárnap sok görög eleget tett a baloldali szervezetek fel­hívásának, hogy az általános választások eredetileg meghatá­rozott napján ne járjanak a fő­város utcáin. A kora reggeli órákban tömegesen a fürdőhe­lyekre és rekreációs központok­ra utaztak, sokan pedig nem hagyták el otthonukat. Bonn — Düsseldorfban 10 000 görög munkás tüntetett a kato­nai diktatúra ellen. A Nyugat­Németországban dolgozó görög munkások azt követelték, hogy a hatalmat adják vissza a nép­nek. A tüntetésen Észak Rajna­Westfália igazságügy-minisztere és a görög Centrum Unió egyik képviselője ls részt vett. Befejeződött az ifjú angol kommunisták kongresszusa London (CTK) — Tegnap be­fejeződött az angol Ifjú Kom­munisták Ligájának XXVI. kongresszusa, mely az ország bel- és külpolitikai helyzeté­ről, a munkáspárti kormőny politikájáról és szervezési kér­désekről tárgyalt. A kongresszus tegnap dél­előtti ülésén az ifjúság jogait vitatták meg. Azt követelték, hogy a fiatalok ugyanazért a munkáért, ugyanazt a fizetést kapják, mint idősebb munka­társaik és tegyék lehetővé, hogy minden fiatal művelőd­hessen. A kongresszus több határo­zatot fogadott el, melyek dön­tően befolyásolják majd e szer­vezet tevékenységét. Az egyik határozat elítéli az USA viet­nami agresszióját és követeli, hogy az angol kormány hatá­rolja el magát Washington viet­nami politikájától, továbbá, hogy az angol katonákat von­ják ki Nyugat-Németországból és a Szueztől keletre fekvő te­rületről. A kongresszus teljes mértékben támogatta a Karlo­vy Vary-i értekezlet határo­zatát, az atomsorompó-egyez­mény megkötését és követelte az NDK mai határainak elisme­rését. A küldöttek felháboro­dással vették tudomásul, hogy az angol kormány nem adott beutazási engedélyt az NDK if­júsági szervezete küldötteinek, s ezért nem jelenhettek meg a kongresszuson. A kongresszu­son számos ország — Szovjet­unió, Csehszlovákia, Magyaror­szág, több amerikai, afrikai és ázsiai ország ifjúsági szerveze­teinek küldöttei is részt vettek. Lin Piao a kínai hadseregben működő „árulókról" Britellenes tüntetés Pekingben Peking (CTK) — Lin Piao marsall, nemzetvédelmi minisz­ter, Mao Ce-tung helyettese ki­jelentette, hogy a kínai hadse­regben „olyan elemek" vannak, melyek át akarják venni a ha­talmat a hadsereg Irányításá­ban. Rámutatott a Csing Haj tartományi esetre, amikor ls- az ottani katonai körzet egyes ve­zetői szembeszálltak a forra­dalmi erőkkel. Lin Piao azt állította, hogy a „rossz elemek" száma cse­kély de erejük jelentős. A pekingi egyetem vörösgár­dista szervezete szerint 2500 személy tartozik Liu Sao-csi áruló csoportjához. Ezzel kap­csolatban meg kell emlftenl, hogy a KKP Központi Bizottsá­gának néhány héttel ezelőtt közzétett dokumentuma csak 61 árulóról beszélt. Azóta szá­muk fokozatosan megnöveke­dett. A pekingi angol diplomáciai misszió kínai alkalmazottal már negyedik napja sztrájkol­nak. Tegnap az angol képvise­leti hivatal előtt tüntettek és egész délelőtt Mao Ce-tung Idé­zeteket olvastak fel. Újabb sztrájkok Hongkongban Honkong (CTK) — A hong­kongi kikötőben a kikötőmun­kások sztrájkja következtében megbénult az élet. A sztrájk miatt több ezer munkás nem jutott el munkahelyére. A ki­kötőmunkások a hongkongi tit­kos rendőrség ama intézkedé­se ellen tiltakoznak, melynek értelmében a múlt hét óta min­den csónakot és hajót titkos­rendőrök kísérnek. A lbert Norden „A námet im­perializmus háborús ké­szülődései" című tanulmányá­ban megállapította, hogy: „Ami­kor Hitler 1939. szeptember 1-én a Reichstagban bejelentette a második világháború kitörését, azzal kérkedett, hogy ennek előkészítésére 90 milliárd már­kát költött. Az NSZK uralkodó osztálya hivatalosan elismerte, hogy az utóbbi tíz évben 150 milliárd márkát költött fegyver­kezésre, vagyis 60 milliárddal többet, mint Hitler idején." Norden megállapítása mellett figyelmet érdemel Georg Benz, a nyugatnémet fémmunkás-szer­vezet vezetőségi tagjának klje lentése is miszerint: „A milita­rizmusnak a gazdasági és poli­tikai életre gyakorolt hatása egyre inkább meghatározza az NSZK költségvetési és gazdasá­gi politikáját." Hogy mit jelent a mintegy ötszázezer főnyi nyugatnémet hadsereg Európa szamára, azt a legtalálóbban az európai kom­munista és munkáspártok Kar­lovy Vary-ban tartott konferen­ciája tárta a világ közvélemé­nye elé. Meddő óhaj a nemzet­közi légkör javulására, a feszült ség csökkenésére számítani mindaddig, amíg egy félmilliós hadsereg expanzív ereje fenye­geti a földrész békéiét és biz­tonságát. Ebből a minden haladó szel­lemű és a békeszerető embert aggasztó tényből akart politikai tőkét kovácsolni a nyugatnémet polgárság érdekelt képviselő KOMMENTÁRUNK Egy javaslat háttere Szabad Demokrata Párt (FDP), amikor nemrég a katonai lét­szám csökkentését, a katonai szolgálat időtartamának lerövi­dítését javasolta a Bundestag­nak. A javaslatot először Kari He­rold, a Német Szociáldemokra­ta Párt képviselője támadta meg, aki szerint: „A létszám­csökkentésről lehet vitatkozni, de nem lehet a problémát vág­tázva megoldani. Az már szin­te természetes, hogy a szociál­demokraták részéről adott „lab­dát" azonnal elkapta Adorno hadügyi államtitkár, a CDU képviselője és kijelentette, hogv Jelenleg Igen sok érv szól a csökkentés ellen." A javaslat ellenzői azzal ér­velnek, hogy: bár az NSZK-ban 460 000 ember áll fegyverben. a hadsereg 42,2 százaléka azon­ban kötelező katonai szolgálatot teljesít. Ha a véderőkötelezett­ség Idejét csökkentenék, a had­sereg létszáma 400 000 tőre „zsugorodna", meggyorsulna az újonckiképzés periódusa, bőví­teni kellene a kiképzési szerve­zeteket, emelkednének a felsze­relési költségek, mert gyorsul na a kopás üteme. Hangzatos érvek, amelyek azonban nem bírják ki a mate­matikai teherpróbát. A pénzügyi szakemberek ugyanis bebizonyí­tották, hogy mindez még 40 szá­zalékát sem tenné ki a jelenlegi költségeknek, tehát hatalmas összegek szabadulnának fel és ezekre az összegekre igen nagy szüksége lenne a nyugatnémet gazdasági életnek, amely az utóbbi években már annyi léket kapott, hogy a foltozgatás nem elég. Sajnos azt kell mondani, hogy az egész javaslat és a parla­menti vita — szemfényvesztés. A szabad demokraták — akiket kihagytak a koalícióból — nép­szerűséget hajhásznak. Viszont a véderő-vita tökéletesen meg­felel az űj bonni koncepciónak, amelynek lényege: békés szán­dékot, megértést, Jószomszédi kapcsolatokat hangoztatni „ki­felé", közben változatlanul fegyverkezni, mindent elkövet­ni az atomvágyak kielégítésére. Sem a bonni kancellár-lakás­ban történt személycsere, sem a szabad demokraták tisztán pártérdekeket szolgáló javasla­ta nem jelent előrehaladást, nem jelenti az igazi békevágyat bizonyító tetteket. A Frankfur­ter Allgemelne Zeitung már egy évvel ezelőtt világosan körvo­nalazta a Bundeswehr vezető­ségének és a hadi konszernek­nek a követeléseit: „Mi már elég magabiztosak lehetünk ah­hoz, hogy elviselhetetlennek érezzük, ha barátaink a német hadosztályokat csak Idegen zár alatt tartandó dekorációnak akarnák tekinteni. A hadosztá­lyoknak nálunk az a feladatuk, hogy az elrettentés stratégiai rendszerében a Vörös Hadsereg egységeit ellensúlyozzák, hogy hadosztályaink és repülőezre­deink kifejlesztésével kádereket képezzünk kt a taktikai atom­fegyver alkalmazásához." És ugyanezt fejezte kl Ger­hard Schröder, nyugatnémet hadügyminiszter, amikor tele­víziós nyilatkozatában kijelen­tette, hogy a „Német Szövetsé­gi Köztársaságnak az eddigiek­nél nagyobb katonai erőfeszíté­seket kell tennie." Ez a valóság, és ezt nem lehet tetszetős javaslatokkal és for­mális parlamenti viták kullsz­száival álcázni! PÉTER FI GYULA

Next

/
Thumbnails
Contents