Új Szó, 1967. május (20. évfolyam, 119-148. szám)

1967-05-24 / 141. szám, szerda

SZÁNTÓ LÁSZLÓ: Az orvosok tragédiája Valamikor szeptember végefelé, vagy október elején az oroszok kiadták a parancsot, hogy o hadifogoly orvosoknak azonnal szolgálatba kell lépniük a város kórházaiban. Orvosaink megvitatták a parancsot és egyöntetű véleményük szerint teljesítése egyértelmű volt a biztos halállal. — Nem megyünk, tegyenek az oroszok, amit csok akarnak. Mi nem megyünk! i- Akkor főbelövünk benneteket - válaszolták az oroszok. Vitatkozás közben szót kért egy Orbók nevű hadifogoly, a kolozsvári orvosi kar utolsó évfolyamának hallgatója. — Mielőtt agyonlövetnénk magunkat, vagy a városba mennénk, van egy javaslatom. Egy tudományos műben azt olvastam, igaz csak lábjegyzet formájában, hogy a kiütéses tífusz ellen is van gyógyír. Ennek a receptnek azonban van néhány fogyatékossága. Az első, hogy egy török orvos receptje. Á másik, hogy egy f örök katonai orvos receptje. A harmadik pedig az, hogy még nem kísérletezték ki. Tekintettel a helyzetre, javaslom kipróbálását. Ki vállalja a kísérleti nyúl szerepét? Négy orvostanhallgató jelentkezel. Egyikük nevére még emlékszem. Neubauernek hívták, és jó sakkozó volt. Ma is él Budapesten. Másnap befeküdtek a tábori kórházba és Orbók beoltotta őket. Enyhe lefolyású kiütéses tífuszt kaptak és két hét múlva teljesen immúnisak lettek, önként roegcsípették magukat a betegeken talált tetvekkel és kutyabajuk sem lett. A kísérlet sikerüli Ezt megelőzően, csak a nem sokra tartott ak'ív tiszti főorvos és Stollmayer János barátom ellenezte ezt a receptet. Stollmayer nagyon művelt volt. Megalapoíott tudományos felkészültsége orra intette, hogy a ki nem próbált török recept felhasználása nagy kockázattal járt. De amikor a négy orvostanhallgatón végzett kísérlet sikerült, ő maga is pártolója lett a recept alkalmazásának. Az orvosok elhatározták, hogy beoltatják magukat. De nemcsak ők. Mindegyiküknek volt egy ked. ves barátja, akin segíteni akart, hogy immúnissá váljon a kiütéses tífusz ellen. Stollmayer is egész nap keresett engem, meg az öcsémet, hogy mint jó barátait beoltasson bennünket. Tudta, hogy mindketten a „lábadozók" barakkjában dolgozunk, amelyíven százával feküdtek a már „meggyógyultak". Ezek a lábadozók tulajdonképpen még lázasak, betegek voltak. Úgy hulltak; mint ősszel a legyek. A hullákat ölfoként halmozták fel a szabadban, ahol kőkeménnyé fagytak. Nem győzték őket beledobálni a Jenyiszejbe. Hogyan is győzhették volna! Hiszen a Jenyiszejt két és fél méteres jégtakaró fedte. Amíg a halottaknak nyílást vágtak bele és fordultak az új Í,szállítmányért", a hullák száma megszaporodott, egyszerre mindet nem vihették el és közben a nyílás ismét befagyott. Ilyen körülmények között a munka ebben a barakkban az őrültséggel volt határos, és ezért leléptünk. Szerencsénkre Stollmayer nem akadt a nyomunkra. Nem oltott be és ezért még ma is élek. Az életem és a be nem oltás közti okozati összefüggés nem stilisztikai szófordulat. Borzalmas és tragikus tény, hogy a beoltott mintegy 140 orvos és 250 barátjuk — meghalt! Megrázó esemény volt ez, amely az egész tábort felkavarta. Hogyan történhetett ilyesmi a kipróbált szérummal? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket tett fel minden fogoly, de választ nem kapott. Míg egyszer; 1920 januárjában feltehettem ezt a kérdést annak az embernek, aki egymagában túlélte ezt az oltást. Csak ő, jó barátom, Stollmayer János volt hivatott a válaszadásra. Minden jel azt mutatja, hogy a beoltottak közül az ő szervezete volt a legszívósabb, o legegészségesebb. Csok ez az erős szervezet tudta legyőzni a beoltot* ragályt. De ő is csak nagynehezen. Teste már a ravatalon nyugodott és én a temetésére készülődtem, amikor hirtelen feléledt. Eleinte mozgás-, beszéd- és írásképtelen volt Mint egy kisgyereknek mindent újra meg kellett tanulnia. Azután elmondotta nekem, hogyan következhetett be ez a nagy tragédia. Okait lényegében így magyarázta : — Nézetem szerint az oltóanyag jó volt. Ezt bizonyította a négy orvostanhallgatón végzett kísérlek. Másban volt a hiba. Mi ugyanis a négy orvostanhallgatótól eltérően, nem feküdtünk be a kórházba. Pavilonjainkban, szobáinkban maradtunk. A török katonaorvos receptje szerint az oltóanyagot a kiütéses tífusz bacilus hordozóiból, élő tetvekből állítottuk elő. A bacilusok fertőző képességét, virulenciáját hőhatással csökkentettük. Nem tudom már pontosan, de körülbelül 67 és fél Celrius foknyi melegnek tettük ki őket 87 másodpercig. A négy orvostanhallgatóval végzett kísérletnél csak kis mennyiségű oltóanyagot készítettünk és azonnal a helyszínen oltottunk. A tömeges oltás cédára azonban Orbók sokkal több oltóanyagot készített s azt a kórházból átvitte a mintegy 500 méternyire fekvő orvosi pavilonba. Kint mínusz ötvenfokos hideg volt. Minden valószínűség szerint ezt sínylették meg a bacilusok. Ettől eltekintve a nagy mennyiségű oltóanyagot az előbbi kísérlettel azonos feltételek között tettük ki a hő hatásának. Feltehetően ilyen nagy tömegnél a hő alacsony volt, s csak igen kis mértékben csökkentette a bacilusok fertőző képességét. Orbók tehát túlságosan virulens, élő bacilusokot fecskendezett a vérünkbe, amelyeknek toxikus anyagát a szervezet által kitermelt antitoxinok nem tudták ellensúlyozni. S így a bacilusok és az emberi szervezet harcóban a bacilusok győztek. Nézetem szerint az orvosok és barátaik tragikus sorsa okának ez a magyarázata helyénvaló. 1915 óta, amikor mintegy 1500 áldozatot szedett a skorbut, főleg a legénység sorából, a kiütéses tífusznak ez a rohama volt táborunkban az első nagy epidémia. Kappell kozákjai és elmenetelünk a városba 1919 vége felé Krasznojarszkhoz közeledett a front. December 28-ánok, vagy 29-ének reggelén két szovjet tiszt, egy alezredes és egy őrnagy érkezett a táborunkba. Titkos megbeszélésre hívtak meg bennünket, rokonszenvezőket. Huszonnégyen gyűltünk egybe. Az olezredes' ezekkel a szavakkal fordult hozzánk: «- Kolcsok hadseregét legyőztük. Krasznojarszk előtt még megkísérli az ellenállást, de ez már nem tartóztatja fel a Vörös Hadsereget. Figyelmeztetni akarom önöket, hogy Kolcsoknak egy kozák hadosztálya van, amelynek parancsnoka Kappell atamán. Szándékuk leszámolni a táborral. Figyelmeztessék a tábor lakóit, hogy álljanak az oldalunkra és temadják hátba Kappellékat. összenéztünk. Hogyan figyelmeztessük a tábort? Hogyan riasszunk ötezer embert? Megegyeztünk, hogy délutón kettőkor ismét összejövünk és minden ismerősünkkel tudatjuk, mi készül. A tábort el kell hagynunk. Újra csak huszonnégyen gyűltünk össze. Mihelyst két kilométernyire elhagytuk a tábort, gépfegyverropogást hallottunk. A tábortól északnyugatra a sztyeppén kopár, alacsony dombok húzódtak. Hangyákként hemzsegve tűntek fel ott Kappell kozákjai. A tábor felé tartottak. A bennünket figyelmeztető szovjet tiszteknek igazuk volt, a kozákok meg akarták támadni táborunkat. A sztyeppén álltunk, a tábor és a város között, amikor észrevettük a kozákokat. Nem tudtuk, hogy mit tegyünk. Ekkor Norbert Dima, egy aktív osztrák törzstiszt elkiáltetta magát: — A kommandót átveszem! Irány a Jenyiszej! Azonnal haptákba vágtuk magunkat és Dima lett a parancsnokunk. Ugyanaz az osztrák, akit Viest a letartóztatott tisztek közül egymagában szabadon bocsájtott, miután huszonötöt veretett rá. A Jenyiszej felé vonultunk. Pártjára érve erősebben dobogott a szívünk. A part harminc méteres meredély volt. Mit tegyünk? Tovább mentünk a part mentén, míg egyhébben lejtett s ott aztán lejutottunk a folyóhoz. Felületét jégpáncél borította és mi azon elindultunk a város irányába. A sort én zártam be. Szüntelenül hátrafelé nézelődtem, mert nyomunkban éreztem a kozákokat. A hadifogolytáborban közben észrevették a közeledő kozákokot. A legénység sorában akadtak egyesek, akik gyorsan szervezni kezdték az ellenállást. Volt ott néhány orosz katona is s egy szakaszvezető á*vette a parancsnokságot. Két gépfegyvert állíttatott fel, később egy ágyú is előkerült valahonnan és tüzet nyitottak a kozákokra. Azok egy kilométernyire megközelítették a tábort, de azután megfordultak és keleti iránybon távoztak. Mi huszonnégyen estére elértünk Krasznojarszkba. A szeszfőzdében egész éjszoka vártunk táborbeli társainkra, illetve az ismerős szovje» tisztekre. Reggelig hiába. A szeszfőzde alig ötszáz lépésnyire volt a vasútállomástól, amelyen két vonatszerelvény állt lengyel légionáriusokkal. Mi fegyvertelenek voltunk. A városi munkásságnak ugyan volt fegyvere, de más volt a gondja, Kolcsak egységeit támadta. Másnap találkoztunk régi ismerőseinkkel. Méhessel és Bemáthtal, akik mór régebben a városban voltak. Életünkben új fejezet nyílt. Végéhez értek a hadifogolytáborban töltött nappalok és éjszakák. (Folytatjuk) Nemcsak a népviseletükről... A múlt napokban Bogdán Ferenctől, az Oj Élet Szövetkezet elnökétől levél érkezett szerkesztőségünkbe. Bogdán elvtárs mindjárt az első sorokban leírja, hogy 1965 januárjában a kiskeszi, a lelédi és a szálkái szövetkezetből alakult a jelenleg 2700 hektáros gazdaság, Utána Ismerteti az elért eredményeket, amelyekről a helyszínen is meggyőződtünk. Am mielőtt sor kerülne közlésükre, nem árt, ha az olvasó .egyet s mást tudomásul vesz az előző évek gazdálkodásáról is. A népviseletéről ismert falu nem tartott lépést a környékkel, a szövetkezet későn alakult, s az 1961—1962-es esztendőkben csak 8 koronát fizethetett egy-egy munkaegységre. A volt három gazdaság az érsekújvári járás sereghajtói közé tartozott. Jó bizonyíték rá, hogy az átlagos évi tejhozam 1200— 1300 liter volt tehenenként, tavaly viszont az egyik istállóban már elérték a 2400 literes átlaghozamot. Az eredmény mögött nagy munka rejlik. Javult a zootechnikai munka, a kevésbé értékes teheneket kiselejtezték, biztosították a szükséges takarmányalapot, bevezették a lucerna darálását. Hasonló Intézkedések következtében 30— 32 dekáról 52 dekára emelkedett a hízó sertések napi súlygyarapodása. Az intenzívebb gazdálkodás a részesedésben is éreztette hatását. A munkaegység értéke a kétszeresére emelkedett, s a gazdaság tavaly már némi tartalékalapra is szert tett. A közös feltornászta magát a közepesek színvonalára, s ami még ennél is értékesebb, képletesen kifejezve: napjainkban mérföldes léptekkel halad az újdonságok meghonosításában. Így van ez rendjén, mert hiszen a tagság ezzel csakis nyerhet. A régi módszer nem vált be. Bogdán Ferenc elnök büszke lehet újdonságára, a fűtött anyasertés-ólra. Korszerű malacnevelés Az elnök tavalyelőtt Dániában járt s ott tetszett meg neki az egyik farmer emeletes ólja, amelyben a földszinten az anyakocákat, az emeleten a baromfit tartotta. Nem is az emelet ragadta meg figyelmét, hanem a takarékos fűtőberendezés. Ezt kopírozta le, hozta magával és idehaza hasonló mintára építtette át a hizlaldát. Nagy szükség volt rá. A helyszínen, a kiskeszi részlegen magyarázza Mazelmayer Sándor zootechnikus, hogy az azelőtt hideg, nedves Istállóban 30 süldő is megdöglött havonta. Most viszont az első negyedévben a 346 kismalacból csak hat pusztult el, s a malacelválasztás 14-ről 17-re növekedett. — Ha csak két malaccal választunk el többet, egy-egy kocától — mondja az elnök — így ls kétszázzal több malacot nevelhetünk fel, ami 60 000 korona többletbevételt jelent, ugyanakkor a fűtőberendezés beszerelése csak 40 000 koronába került. Igen, a nevelési feltételek megjavultak. A fűtött helyiségben a pára nem csapódik le a falakra, hanem szellőztetéssel eltávozik. A tűzhely napi kokszfogyasztása fél mázsa. Ennyivel ugyan drágább a termelés, de megéri. A malacnevelés önköltségi ára 145 koronáról 156 koronára emelkedett, ezt azonban nem csupán a fűtés idézte elő, Ha egy szövetkezetnek negyedmilliós kára keletkezik, akkor rendszerint arra gondolunk, hogy tűz fitött ki valahol, nehéz gépek karamboloztak, vagy árvíz pusztított... Nagycsalomiján és Ipolykeszin azonban nem volt árvíz, sem karambol, a pajta teteje sem fogott tüzet. Mégcsak meg sem dézsmálták a kasszafúrók a szövetkezeti pénztárt. A kár ott vao még a földben ... Az Ipoly mentén elterülő 68 hektár nagycsalomijai szövetkezeti szántóföldet gát védi az áradástél. De a talaj alacsonyan fekszik, úgyhogy a gát csak akkor ér valamit, ha szivattyúkkal egészítik ki. Nagy bonyodalmak voltak a szivattyúk rendbe hozása körül, de végül is megindultak. A talajvízzel elárasztott 88 hektárra a vízgazdálkodási kirendeltség beállította a pumpákat, rákapcsolta őket az itteni villanyvezetékre. A kékkői energetikai központban azonnal látták, hogy egyszeriben sok áram fogy, s rövidesen rájöttek, hogy a nagycsalomijai és ipolykeszi szivattyúk „lopják" az áramot. Méghozzá villanyóra nélkül. Menten ki is kapcsolták az áramot. Elvégre lopni mégsem szabad. Eddig a fejlemények látszúlag természetesek és kár — miért? mindenki jogosan cselekedett. Igaz is. De hogy történhetett meg, hogy a vízgazdálkodási szakemberek teljes öt napig keresték a szivattyúk hibáját, mlg rájöttek, hogy az áramot kapcsolták kl? Hogy történhetett meg, hogy „feketén' prébáltak áramot vinni, amikor ismerik az erre vonatkozö előírásokat? Miért nem szólt az energetikai központ Kékkőről, hogy kikapcsolnak? Miért kellett felgyülemleni anynyi víznek, hogy most az újra bekapcsolás után h árom hetes késéssel került csak a földbe a nagycsalomljaiak és ipolykesziek cukorrépája? Miért nem indítottak útnak hordozható árammérőt (bizonyára van ilyen) a helyszínre, ahelyett, hogy egyszerűen kikapcsolják az áramot? Elvégre Kékkőn is tudhatták, hogy a tavaszi csúcsmunkák idején ininden perc drága, nemcsak minden kilowattóra. Kérdés az esettel kapcsolatban, mint látjuk, van elég. De válasz csak egy van: május eleje helyett május második felében került földbe a cukorrépa, ami jelentősen csökkenti az érési időt, tehát a termény minőségét is. S ez a számítások szerint 200— 300 ezer korona kárt jelent idén a szövetkezetnek. VILCSEK GÉZA hanem a drágább takarmányvásárlás, amire egy másik újítás szempontjából van szükség. A gazdaságban legújabban négyhetes korban választják el a malacokat. Ehhez kell a különleges takarmánykeverék, amely 420, illetve 320 koronába kerül mázsánként. A korai választással el akarják érni a kétévenkénti ötszöri fiaztatást. A takarmánykeverékért kiadott pénz kétszeresen ís megtérül. Ha sikerül a gyakoribb malacelválasztás, a jelenlegi eredményeket még jelentősen megtetézheti a gazdaság, s lecsökkentheti az önköltséget a régi szintre. Ügy tervezik, hogy az idén 18 malacot választanak el, s az eddigi eredmények szerint ez nem ls ütközik nehézségbe. A tagság látja, hogy munkájának nagyobb az értéke, odaadóbban dolgozik, s minden szakaszon igyekszik növelni a termelést. Szintetikus szarvasmarha-hizlalás A kiskeszi részlegről a lelédi részlegre kísér az elnök és Lengyel Tibor, az ellenőrző bizottság elnöke. Útközben elmondják, hogy a szintetikus szarvasmarha-hizlalással Vladimír Kostolník mérnök, a gazdaság zootechnikusa foglalkozik. E téren is szükség volt az újításra, mert a hagyományos módon a szarvasmarhahús önköltségi ára 11,6 koronát tett ki kilónként, ami bizony nem jelentett nagy jövedelmet. Szintetikus hizlalással az előzetes becslések szerint megközelítőleg 4—5 koronával olcsóbb i kg marhahús termelése, s az Ilyen nyereség nem kicsiség, kiváltképpen az olyan gazdaságban, ahol a fillérek^ is meg kell becsülni. Az új Irányítást rendszerben már az Oj Élet Szövetkezet is lépést akar tartani a többi gazdasággal, amit korszerű újításai tesznek lehetővé. Az egyesített gazdaság neve mintha jelképezni akarná, hogy itt valóban új életről van szó. A lucernát, a silótakarmányt nélkülöző állatállományon nemigen látszik, hogy mesterséges koszton él. A gyomruk kisebb ugyan a szokottnál, ám annál több rajtuk az izomzat. Újságolják az emberek, hogy az első napokban, míg megszokják az új eledelt, nem szed magára a marha, utána azonban 0,75—1 kg a napi súlygyarapodás darabonként, az ellenőrzés alatt álló kilenc hízó marhánál. A napi adagjuk 7 kg darált kukoricacsutka, 2 kg melasz, 0,7 kg hugyanyos takarmánykeverék, amit megszabott mennyiségű foszforsavval és etilalkohollal kevernek. Az elkészített folyadékkal locsolják a csutkát és ilyen állapotban adják az álla? toknak. — Két hízómarhát próba* ként az érsekújvári vágóhídon már levágtak — mondja az elnök. Az eredmény biztató. A két állat közül az egyiknek a súlygyarapodása nagyon jó volt, időszakonként 1,2 kg is naponta, a másiké gyengébb, csak 0,7 kg naponta. A hús értékelésekor azonban mind a kettőt elsőosztályúnak minősítették. Persze, a súlygyarapodást illetően még nem lehet „készpénzként" venni az eddigi adatokat, a pár hetes, illetve hőnapos megfigyelést nem fogadhatjuk el véglegesnek. Annyi azonban bizonyos, hogy a szövetkezet jól jár az újdonság bevezetésével és a fogyasztó sem fizet rá. Ogy tűnik, hogy a legértékesebb helyeken, a gerinc mentén és a combon nagy izomtömeg képződik, amely ha arányosan tűzdelődik zsíros anyaggal, Ízletes húst szolgáltat majd. Erre is megvan a remény, a vágóhíd bírálata alátámasztja. Természetesen a szövetkezetnek abban is előnye lesz, hogy mint elsőosztályú húst magas áron adhatja el áruját. Jóllehet a közeljövőben még többet hallunk az Üj Élet Szövetkezet eredményes gazdálkodásáról, s a szalkaiakat nemcsak mint népviseletükről ismert lakosokat fogják emlegetni, hanem mint jó gazdálkodókat is, hiszen az újdonságokban már túlszárnyalják a környékbeli gazdaságokat. BENYUS JÓZSEF