Új Szó, 1967. május (20. évfolyam, 119-148. szám)

1967-05-18 / 135. szám, csütörtök

FORBATH IMRE A CSEHSZLOVÁKIAI MA GYAR IRODALOMNAK súlyos gyásza van. A május 16-án elhunyt Forbáth Imre személyében olyan reprezentánsát veszítette el, akinek költői életműve az egyetemes magyar irodalomban is jelentős értéknek számít. Az 1964—1966-ban készült nagyszabású magyar irodalomtörténeti szintézis Forbáthról nemcsak a csehszlovákiai magyar irodalmat tárgyaló fejezetben emlékezik meg, de helyet biztosít számára azok között az úttörő avantgardista költők között is, akik a XX. századi magyar lírába a Nyugat-mozgalom kiteljesedése után ismét új pezsgést, új „borzongásokat" hoztak. Forbáth irodalomtörténeti elismerését bizonyítja az a válogatott kötet is, amelyet Csodavárók címmel a magyarországi Magvető Kiadó a napokban bocsát közre. Forbáth neve a két világháború közötti cseh és szlovák irodalmi életben is ismerősen csengett. A Prágában, majd Ostraván és a csehországi Teplicén élő költőt többek között Vítéslav Nezval, Egon Erwin Kisch és Laco Novomeský vallották barátjuknak. Ezeket az élénk baráti kapcsolatokat Forbáth rendkívül nagyra becsülte és új szálakkal gyarapította. Az utóbbi években különösen Ctibor Štítnickýhez fűzte kölcsönösen mély barátság, amelynek irodalomtörténeti jelentőségű eredménye is van: A Štítnický tollából „Na zázrak čakajúci" címen 1965-ben megszületett szlovák nyelvű Forbáthválogatás. A Balaton melletti Böhönyén 1898-ban született Forbáth emberi és költői vonatkozásban egyaránt változatos és izgalmas pályát futott be. Pályájának politikai és világnézeti szempontból első jelentős állomása a

1 Tanácsköztársaság alatti szereplése. A haladó egyetemisták Galilei körében tevékenykedő fiatal orvostanhallgató a forradalmi események hatására kommunistává lesz, és — ezt most mély megilletődéssel állapíthatjuk meg: — a munkásmozgalom mellett minden viszontagságok között, a haláláig kitart. A Tanácsköztársaság emigránsaként Csehszlovákiába kerülve hamarosan aktívan bekapcsolódik a CSKP munkájába. Éveken keresztül fontos mozgalmi feladatokat teljesít, és a magyar nyelvű kommunista sajtó (Az ÚT, Magyar Nap, Korunk) lelkes munkatársaként dolgozik. 1939ben Londonba emigrál, ahol az ellenállási mozgalom aktivistájaként működik. 1945 után Csehországba tér viszsza és ott orvosi hivatásának teljesítése mellett politikai funkciókat is vállal. & _ AJ Foroáth költői pályájának első szakasza az avantgardista irányzatok erőteljes jegyeit viseli magán. Kassák úttörő avantgardista csoportjának tagjaként a Ma című folyóiratban jelennek meg a művészi hagyományokat elvető és a polgári ízlésnek fittyethányó formabontó versei. Az első jelentős csehszlovákiai magyar irodalmi folyóirat, a Tűz is tipikus avantgardista költőként mutatja be őt. A modernista irányzatok közül az expresszionizmus volt rá legmélyebb és legtartósabb hatással; ennek maradandó értékű vívmányait az avantgardizmus szertelenségeiből letisztuló költészetébe is sikeresen átmentette. Az avantgardista korszak termését felölelő két első verseskötet (Versek, Bécs, 1922 — Vándordal, Érsekújvár 1923) után. A favágók című harmadik verskötet hozta meg Forbáth lírájában az eszmei-művészi lehiggadást, saját szava szerint „a tisztább és tartalmasabb költészet"hez való eljutást. Ez a verskötet a szabadjára eresztett kísérletezéseken túljutott és azok eredményeiből a realista igényét gazdagítani tudó osztályharcos költő kiegyensúlyozott alkotása volt. Ugyanez mondható a londoni emigrációban született kis verskötetre, a Panasz és remény-re is (1942). MOST, A HALÁLHÍR ÁLTAL OKOZOTT MEGRENDÜLÉS PILLANATAIBAN fájdalmasan érezzük, hogy Forbáth életművét a közönségünk csak hiányosan ismerhette meg. A tavaly megjelent Eszmék és arcok című cikkgyűjtemény teljesebben mutatja be a publicistát, mint az 1958-ban óvatoskodva összeállított versesválogatás (Mikor a néma beszélni kezd) a költőt. Ez a redukált bemutatás a betegeskedő Forbáthot, mélyen bántotta. Szomorú tény, hogy könyvkiadásunk az elégtételt most már csak halála után adhatja meg neki. TURCZEL LAJOS K

int az utcán, mintha rendetlenség uralkodna, ólmos, sötét az ég, és sűrű májusi zápor csapkodja a bokrokat, a fákat, a menekülő, ázott járókelőket, itt benn viszont, a dunaszerdahelyi általános műveltséget nyújtó magyar középiskola igazgatójának a szobájában rend, tisztaság fogad. Az Igazgató, Somogyi Vince napi munkája után éppen távozni készül, amikor kissé ázottan betoppanok hozzá. Kérésemre még marad, és felvilágosítást ad. Megtudom tőle, hogy az elmúlt esztendőkhöz viszonyítva, a továbbtanulást illetően határozott fejlődés mutatható ki a diákság körében. Míg tavaly például a 84 érettségizett diák közül mindössze 13 jelentkezett főiskolára, addig az idén a 90 érettségire készülő közül 40 főiskolára, és 17 különböző felépítményi Iskolára felentkezett. Érdekes az összetétel ls: a 90 diák közül ugyanis mindössze 12 a fiú, a többi lány. Ez a kirívó aránytalanság nyilván azzal magyarázható, hogy a fiúk valószínűleg ipariskolában vagy mezőgazdasági technikumokban folytatják tanulmányaikat. | Kenyérkeresők | érettségije A dolgozók esti iskoláján Is többségben vannak a nők, de az aránytalanság jóval kisebb. Ebben az iskolában ez idén a 16 érettségire készülő hallgató közül 9 a nő. A legidősebb 36 esztendős, a legfiatalabb 20 éves. A hallgatók zöme munkás és hivatalnok. Az egyik hallgató, a 32 esztendős Makky Ferenc az állami biztosítóban hivatalnok, előtte szövetkezeti könyvelő volt. Felesége Gellén dolgozik a gépállomáson. Az asszony is Makky Ferenc lépést akar tartani a fejlődéssel, ezért levelező hallgatóként a tornaijai négyéves technikumon végzi tanulmányait, ahová egyszer havonként konzultációra jár. A munka és a tanulás közepette nevelik kislányukat. Makky Ferenc ama rokonszenves, szerény és csendes típushoz tartozik, aki becsületesen és jól akarja elvégezni a munkáját, ezért tanul. Eletéről, törekvéseiről a következőket mondja: — Tanulni tulajdonképpen a szövetkezetben kezdtem. Elvégeztem a könyvelői tanfolyamot. Ez amolyan kóstoló volt... Utána a biztosítóhoz kerültem. Itt munkám során rájöttem, hogy mai tudásommal betölthetem ugyan állásomat és teljesíthetem feladatomat, de nem biztos, hogy évek múlva is megállom a helyemet. Hisz fejlődésünk oly gyorsiramú, hogy kételyeim indokoltak voltak és azt hiszem, mindenki előtt érthetőek. Ezért fogtam neki a tanulásnak. Hozzá kell tennem, hogy elhatározásomat nem volt könnyű megvalósítani. Sok olyan akadály gördült az utamba, amire nem számítottam. Igy többek között az árvízre sem gondoltam. Miután biztosítónál dolgozom, munkám ebben a szerencsétlen évben háromszorosára nőtt, nem hagyhattam cserbe munkahelyemet, sem az embereket, akik joggal vártak és kaptak is segítséget a biztosítótól. Annyi munkám volt, hogy bizony keveset tanulhattam. Ezenkívül szemoperáción estem át, ami hosszú fekvései járt. S mégis sikerült, kellett, hogy sikerüljön, mert segítettek az orvosok, segítettek a tanáraim, és segített mindenki, aki körülöttem élt és látta igyekezetemet. Természetesen mihelyt időhöz jutottam, tanultam, sokat tanultam. Így sikerült külön vizsgákkal elvégeznem a második osztályt. — Hangsúlyoznom kell — folytatja —, én mindezt azért mondtam el, hogy senki se riadjon vissza a nehézségektől. Az ember ha valamit erősen akar, azt el is éri. Az emberből és a segítőkész kollektívából olyan rejtett erők szabadulnak fel, hogy segítségükkel minden akadály legyőzhető. Nálunk otthon — miután a feleségem is tanul magnetofonszalagon fut állandóan a jegyzet és a tananyag. — Annyit mondhatok — mondja befejezésül —, örülök, hogy az érettségire készülők és kívánom mindazoknak, akik tanulni akarnak, hogy ebben a megérdemelt örömben részesüljenek. Elek Miklós villanyszerelő a másik hallgató. Húszesztendős, magas, nyúlánk, szerény fiatalember. Apja géplakatos, anyja takarítónő a kórházban. Két öccse közül az egyik autómechanikus, a másik a komáromi gépipariban tanul. Eddigi pályájáról ezeket mondja: — A kilencéves iskola befejezése után nekem legfőbb gondom az volt, hogy szakmát tanuljak. Szüleim és magam is így akartuk. Egy szakma biztonságot ad az embernek. Amikor a szakma már a kezemben volt, kezdtem tanulni. Apám is bátorított, ösztönzött. Azt mondta: „Fiam a szocializmusban élünk, mód és lehetőség van rá, Ccsepka Szilveszter igen elfoglalt ember. Hét közben a közszolgáltatási üzem ügyeit Intézi — ahol igazgatóhelyettes —, vasárnap pedig az épülő családi házánál tesz-vesz. De Így sem nehéz rátalálni. Minden gyermek útbaigazít. Negyven éve lakik Galántán, így hát mindenki jól ismeri. ja volt. Még jól járt, hogy a biztosító hadtestbe osztották be. — A németeket megállította a Vörös Hadsereg — mondja —, s ezért a mi hadtestünket is az arcvonalra rendelték. Uarkov alatt 1942. május 12** én szétszórták egységűket. Fogság, fogolytábor. Marek Culen és Fierlinger elvtársak Hosszú volt az út — A háborús élmények ... Ügy tudom megjárta a második világháborút... — Meg. — Mint magyar katona? ... — Nem. Bár Galántán laktunk, a budapesti szlovák nagykövetségen soroztak be. TopolCanyba rukkoltam be 1940 őszén. Araikor az úgynevezett szlovák állam hadat üzent a Szovjetuniónak, őt is a frontra küldték. Szüleitől el sem búcsúzhatott. ök Magyarországon laktak, 6 pedig a szlovák állani katonájának el közéjük. A német fasizmus elleni harcra agitáltak. — Kétszázhúszon hárman jelentkeztünk az első csehszlovák dandárba. Engem mint közkatonát a törzskarhoz osztottak be. Ö azonban nem azért akart harcolni, hogy a törzskaron „tétlenkedjen". Az első kedvező alkalmat megragadta. Jelentkezett a tüzérségi felderítők tiszti tanfolyamára, őrmesteri rangban a második tüzérosztály 4. ütegének lett a felderítője. Hogy hányszor nézett szembe a halállal, nehéz volna megmondani. A felderítő mindig elöl jár. Tőle függ, hogy célba találnak-e a lövedékek. Kijevnél esett át a tűzkeresztségen. Ott volt a Biela Cerkev-i harcoknál is. Jaszlo, Dukla. Mindkét helyen nehéz harcokban volt része. — Považská Teplá alatt voltunk, amikor szabadságot kaptam — mondja —, s útközben ért az örömhír, hogy véget ért a háború. Prostéjovnál értem utol az alakulatomat. A szészóródott fasiszta egységekkel harcolva Prága felé tartottak. Tizenharmadika reggelén már a főváros utcáin meneteltek. Négy nappal később részt vettek a katonai díszszemlén... — A háború sok rossz emléket hagyott bennem. Az ukrán emberekre azonban mindig szeretettel gondolok. Az utolsó falat kenyeret is megosztották velünk — mondja. — A háború után? ... — Negyvennyolcban beléptem a pártba, ötvenben a közszolgáltatási üzem létrehozásán fáradoztam. Akkor kerültem jelenlegi beosztásomba.,. — A ház... — Az őszön beköltözünk ... — Tervei, vágyai? — Szeretnék még egyszer a Szovjetunióba ellátogatni. Megnézni azokat a városokat, amelyek felszabadításából kivettük a részünket. Elgondolkozva néz maga elé, majd egy kis idő múlva folytatja: — A közeli napokban Prešovba megyünk szolgálatilag. Innen már csak egy ugrás a duklai szoros. Itt temettem el BuCak alhadnagyot, ütegparancsnokomat. Egy csokor virágot szeretnék tenni a sírjára ... A 47 éves tartalékos hadnagy szemében könny csillan. Bizonyára nemcsak az ütegparancsnokra gondol, hanem azokra a bajtársaira is, akiknek sírja ismeretlen, s amelyeken vadvirágok nyílnak ... — A lányom másodéves orvostanhallgató, fiam technikumba jár. A legkisebb kislány negyedik osztályos — mondja. — Szabad országban nőnek fel, ember lesz belőlük ... NÉMETH JÁNOS hogy tanulj, ezért kell, hogy többet tudj, mint én tudtam." A kezdet nem volt könnyű. — Most sem könnyű — teszi hozzá mosolyogva — de kezdetben, mivel az elvégzett inasiskolám révén mindjárt a második évfolyamba kerültem, a matematikával bizony komoly nehézségeim voltak. — Mik a tervei a jövőben? — Egyelőre — válaszolja — blek Miklós pihenni szeretnék egy ideig, mert a munka és a tanulás kissé elfárasztott, de eltökélt szándékom, hogy a szakmámban tökéletesítem magam. — Kik a kedvenc írói? — Jack London, Hemingway és Berkesi. Válasza elég tarka, de oly színes és izgalmas, mint húsz esztendeje. Paraszti Erzsébet a harmadik hallgató, akivel sikerült néhány szót váltanom. Egyike ama derűslelkű lányoknak, akik szívesen tanulnak és örömmel dolgoznak. Ma huszonegy esztendős. A konzervgyár alkalmazottja, a gyár tojásgyűjtő részlegében dolgozik. Neki is, akárcsak az előbbi két hallgatónak, göröngyös volt az útja. — Én — mondja — udvarnoki vagyok, ma is ott lakom az édesanyámmal és a húgommal. Mindig szívesen tanultam. A kilencéves iskolát kitüntetéssel végeztem el és boldogan tanultam volna tovább, ti" "«aládi Paraszti Erzsébet körülményeim olyanok voltak, hogy munkába kellett lépnem. A helyzet az volt, hogy édesapám ötvenhétben súlyos betegségben meghalt, fivérem katona volt, nem hagyhattam hát minden gondot az anyámra, aki a szövetkezetben baromfigondozó volt. A gondokból nekem is részt kellett vállalnom. Így kerültem a kilencéves Iskola után a konzervgyárba. Mihelyt a fivérem leszerelt és segített anyámnak családi házunkat felépíteni, elhatároztam, hogy folytatom tanulmányaimat és leteszem az érettségit. Most fivérem megnősült, helyette én lettem a családfenntartó, és közben készülök az érettségire. Barátnőm, Bíró Mária tavaly érettségizett és egy másik barátnőm, akivel együtt dolgozom, most fog hozzá a tanuláshoz. Így bátorítjuk és győzzük meg egymást. De — teszi hozzá — Kati húgom már a rendes, nappali tagozatban fog érettségizni. Arra a kérdésre, hogy kit olvas legszívesebben, habozás nélkül válaszolja: Jókait. E

mberek, sorsok vonulnak el előttem, itt-ott felvillan egy-egy tanító hűséges, szigorú arca, tekintete, majd a hangját hallom, ahogy magyarázza halgatóinak a sűrített tananyagot, és mindez együtt olyan izgalmas ... Oly izgalommal figyelem e gazdag cselekmény vajúdó szálait, mint amilyen izgalommal a hallgatók figyelik például Fejes József matematika-fizika szakos tanár előadását a színek természetéről és a fénytörés törvényéről. SZABÓ B£LA