Új Szó, 1967. május (20. évfolyam, 119-148. szám)

1967-05-12 / 129. szám, péntek

ff EQ M7. 12. HIDFO a Dnyeperen... P

ályaudvaron, repülőtéren a legtapasztaltabb utast is hatalmába keríti az utazási láz. Bár már ötödször utaztam Moszkvába, mégis izgatottan szálltam vonatra. Aztán elringatott az egyhangú, megnyugtató zakatolás. Reggel már Ukrajna végtelen sík mezején száguldott gyors vonatunk. Vagonunk két kalauza, az erőteljes, pirospozsgás Grigorjev és a sápadt, vékony Ivanov valóságos stewarddá változott. Sürögtek-forogtak, tettek-vettek. Hamarosan duruzsolt a vagon folyosójának sarkába épített, koksszal fűtött szamovár, s a két jegykezelő-steward ezüstszínű, füles fémtokba helyezett poharakban hordta az utasoknak a friss, tűzforró teát. Citromot csavartam bele és eltűnődve kortyolgattam. Hoszszú még az út Moszkváig ... Fárasztó lesz... Fülkém előtt középkorú férfi állt meg. A tájat nézte. Nagyon ismerősnek tetszett. Napbarnított arc, keskený vágású, d8 élénk szempár, erőteljes, széles sasorr, izmos, egyenes termet. Ejnye, hol is láttam már ezt az embert? És zakója hajtókáján az arany csillag ... Hohó, hiszen ő — Erőt, egészséget, Mihail Petrovics! Megfordult, kicsit összevonta szemöldökét. Néhány pillanatig töprengett, honnan ismerjük egymást. — Bocsánatot kérek, ugye nem tévedek: ön Dokucsajev ezredes, a Szovjetunió Hőse. Tavaly ősszel találkoztunk Táborban, a „Vltava" közös hí'd gyakorlat napjaiban. Csakhogy akkor mindketten egyenruhában voltunk. — Persze, persze, maga az a kíváncsi újságíró! — nevetett fel hirtelen, harsányan az ezredes. — Hogyne emlékeznék! Megállapodtunk, hogy ha legközelebb találkozunk, elmondok majd egyet s mást... Őszintén szólva, alig hittem, hogy ilyen hamar újra összejövünk. Hiába

1, az élet tele van meglepetésekkel. — Igen — bólintottam derűsen. — De ügye, most már sor kerülhet az akkor elmaradt beszélgetésre? Barátságosan mosolygott, de nem válaszolt. Inkább kérdezett: — Moszkvába? — És még néhány helyre. — No, akkor Moszkváig tartsunk együtt. Lesz idő a beszélgetésre. Hiába, az újságírók elől nehéz megszökni! — nevetett, de szemlátomást ő ls örült a találkozásnak. E

n még jobban. A „Vltava" hadgyakorlaton egy szovjet vezérőrnagy tanácsára környékeztem meg Dokucsajev ezredest, hogy mondja el, miért kapta a Szovjetunió Hőse címet. N^m akart kötélnek állni. Erősen szabadkozott. — Várjunk egy kicsit — tért ki végül kérlelésem elől. — Majd, ha legközelebb találkozunk. Legközelebb? Mikor lesz az? Nem nagyon bíztam benne, hogy erre valaha ls sor kerül. És íme ... No, Mihail Petrovics, most nem menekül. Amikor megismételtem néhány hónappal korábbi kérésemet, nem tiltakozott. Rágyújtott egy hosszú szopókás Kazibekre, majd beszélni kezdett. Érdeklődve hallgattam a zakójára tűzött arany csillag történetét. Negyvennégyben kapta. Mindössze huszonhárom éves volt, s már őrnagy, a II. Belorusz Front egyik előrevetett osztagának parancsnoka. Egységének át kellett törnie a Dnyepernél a fasiszták védelmi vonalát, s ott hídfőállást foglalva, biztosítani a front fő erőinek átkelését a folyón. Dokucsajev fergeteges rohamra vezette osztagát. Gyors, erőteljes és meglepetésszerű támadással szétvert egy ezredet és egy őrzászlóaljat, s szilárd hídfőállást foglalt a Dnyeper túlsó partján. Osztaga egy teljes iidtig caitoua magát a fasiszta csapatok gyűrűjében, és sorra visszaverte az ellenség meg-megújuló, elkeseredett rohamalt. Nem hátrálhattak meg a fenyegető túlerő elől, tartaniuk kellett a hídfőt, biztosítani a II. Belorusz Front főerőinek átkelését a Dnyeperen. Dokucsajev és emberei végrehajtották a nehéz feladatot, sőt az emlékezetes dnyeperi átkelés után három nap alatt további százhúsz kilométert nyomultak előre. Minszkből kiverték a fasisztákat, -íäzték a Belorusz SZSZK kormányépületére a győzelem vörös lobogóját. E városban ötszázkilencvenegy fasisztát ejtettek foglyul, sokat pedig megsemmisítettek a harcokban. A kivívott sikerekért az előrevetett osztag valamennyi katonáját kitüntették, Mihail Petrovics Dokucsajev az osztag fiatal parancsnoka pedig megkapta a Szovjetunió Hőse elmet és az arany csillagot. Ezredparancsnok-helyettesként harcolt tovább. E

zrede 1945. május 6-án fejezte be a háborút. Érdekes befejezés volt ez. Az ezred előrevetett osztagának parancsnoka váratlan és meglepő rádiójelentést továbbított Dokucsajev elvtársnak: — Jelentem, kilenc amerikai harckocsit zsákmányoltunk, legénységét foglyul ejtettük! — Micsoda? Az amerikaink átalltak a fasisztákhoz? — le pődött meg Dokucsajev. Kiderült, hogy azon a front szakaszon már összezárult a hitleristákat keletről és nyugatról szorító szövetséges erők gyűrűje, s az ellenség maradék erői megadásra kényszerültek. A kelet felé előretörő amerikai harckocsizók Így kerültek a nyugati irányba tartó szovjet előőrsök útjába. Persze, a „foglyul ejtett" amerikaiak a szovjet katonákkal együtt örültek a győzelemnek. Dokucsajev ezredes életének másik legnagyobb élménye az 1945. június 18-án, a moszkvai Vörös téren megrendezett győzelmi ünnepség. Ezen, egyik harcostársával együtt ő képviselte ezredének katonáit. Élete végéig tisztán megmarad emlékezetében Moszkva népének örömmámora, a győzelem, a béke megünneplése. Mihail Petrovics Dokucsajev most a szovjet hadsereg egyik magasabb egységének parancsnokságán tölt be felelős beosztást. A „Vltava" hadgyakorlaton ls e minőségben vett részt. Ezúttal azonban magánemberként, turistaúton járt Csehszlovákiában. Kitekintettünk az ablakon. Vonatunk a tavaszra áhítozó brjanszki erdőrengetegen száguldott keresztül. Mindkét oldalon végeláthatatlan mocsaras erdőség, amelyet csak ritkán szakit mag egy-egy kisebb-nagyobb legelőnek, kaszálónak vagy szántónak használt tisztás. A Nagy Honvédő Háborúban számos partizáncsapat harcolt errefelé. A vasúti töltés mellett, az erdőszélen néhol emlékeztetően emelkedik magasba egy-egy vörös csillagos obeliszk: valamelyik hős partizán vagy vöröskatona csontjai porladnak alatta. Az erdő némán őrzi a véres csaták és a sok ezernyi hős emlékét. F

urcsa, éles moraj hallatszott odakintről. Kitekintettem. Szuperszonikus vadászgépek köteléke süvített tova a brjanszki erdők végtelenje felett. Járőröztek: őrizték a szovjet föld légiterét. A vasúti pálya kisebb emelkedőt szelt át: a bevágás oldalában szakajtónyl nagyságú kövekből valaki e szót rakta ki embermagasságú betűkkel: MIP (béke). A fehér mészkődarabokból készített felirat tisztán és erőteljesen látszott az egyre sűrűsödő alkonyatban. BERTALAN ISTVÁN Vakablakos textilgyár VÁRNOM KELLETT, míg Szeiff István, a lévai textilipari kombinát legfontosabb épületé nek építésvezetője a rendelkezésemre tudott állni. Volt hát időm, hogy benyomásokat sze rezzek az építkezésről. A vas úti pálya mellett zúgtak a ka vlcsszállttó vagonokat kiürítő berendezések, az építkezésre — hatalmas poruszályt hagyva maguk után — úgyszólván libasorban érkeztek a zúzott kő vei, cementtel megrakott teherautók s az előregyártott építőelemeket szállító nyergesvontatók. Az egyik ilyen kocsi vezetőjétől megkérdeztem: — Mekkora rakományt hoztaik Lévára? — Ennek a két vasbeton épí főelemnek a súlya 280 mázsa. Ha hozzászámítja a trajler száz tonnáját is, elképzelheti, ml lyen nagy erőt kell kifejtenie a motornak, míg legyőzi a Szered és a Léva közti utat. Amikor aztán később az épii lő kombinát főépülete körül jártain, másvalamiről is elkép zelést nyertem: arról, mekko rát fejlődött az építőipar, ami kor ma tulajdonképpen nem építi, hanem szereli a gyár len nagy csarnok lesz. Itt megy majd végbe folyamatosan az egész textilgyártás. Az épületen nem lesz egyetlen ablak sem, hermetikusan zárt, s csupán mesterséges megvilágítású lesz. Valamennyi műszaki felszerelése — a villanyvezeték, a légkondicionáló berendezés stb. a tető alatti térségben helyezkedik majd el. A múlt év májusában kezdték meg a kombinát építését s 48 hónap múlva termelni fog a gyér. Ez Ideig pontosan az ütemterv szerint folyik az építkezés. Az első negyedév tervét 115 százalékra teljesítették, az év végéig pedig 4 millió korona értékű munkát akar átadni terven felül az építést végző Priemstav. Különösen tavasz óta pezsgő az élet az építkezésen. Nem is csoda, hiszen életenergiával teli fiatalok építik. Fiatal Jozef Lazo mérnök, a főépltésvezető, s kísérőm is mindössze 26 éves. A Losonci Építőipari Technikumban végzett. Hal éve dolgozik a szakmájában. Ideérkezése előtt a nyitrai Plastika üzemet építette. Tökéletesen is flS&SiS Az év végéig befejezik az irodaházat (a háttérben). Előtérben az Uveglaminátból kiképzett raktár. 'Szeiff I. felv.) csarnokokat. Hozzátehetjük: szinte a gépiparban megszokott pontossággal szereli őket. Mert a múlté már az idő, amikor a „coll Ide, coll oda" volt az építőiparban a mérettűrés. Ma úgyszólván milliméternyi pontossággal kell összeszerelni a 10—14 tonnás betonelemeket. Két tizenöttonnás daru emeli fel őket s helyezi el nagyon pontosan az előzőleg felállított tartópillérekre, ahol a szerelők négy acélrúddal — hegesztés nélkül — összerögzítik őket. Jól begyakorolt szerelőcsoportok végzik ezt a munkát. Egyik építkezésről a másikra járnak, s mindenütt jó munkát végeznek. — Nem túlságosan komplikált és drága-e az építőelemek ideszállltása? Nem lenne-e célszerűbb a helyszínen gyártani őket, hiszen, mint látom, ren geteg darabra van szükség belőlük — kérdezem az építésvezetőtől. — Speciális húrbetonból ké szített elemekről van szó, gyártásukat ezért szakosított üzemekbe összpontosították. A főszárú fedélkötőket például a misérdi PREFA szállítja speciális vagonokon. A 14-tonnás elemeket ezzel szemben, sajnos, 24 méter hosszú trajlereken kell Idejuttatnl. A többi kisebb betonelemet, a tartóoszlopokat, a cölöpöket stb. azonban itt készítjük, mert ez a megoldás olcsóbbnak bizonyult. J0 NÉHÁNY PERCIG TARTOTT, amíg elhaladtunk az épülő kombinát fő termelőcsarnoka mellett. Tulajdonképpen még nem is csarnok, a régi görög vagy római templomok "oszlopsoraira emlékeztet. Csak pillérei merednek a magasba, csupán egy része van már befedve. — Vajon mekkora alapterületű lesz ez a szokatlanul nagy üzemrészleg? — Maga az épület ötvenezer négyzetmétert foglal el, 381X 132 méter méretű lesz. A köréje emelt épületek pedig további ötezer négyzetmétert foglalnak el. A főépület — monoblokknak nevezzük — huszonegy hajóból fog állni s egyetmen a teendőit, tud bánni az emberekkel, teljes hivatásérzettel végzi a munkáját. Egy vasbetonoszlop-halmazra lettem figyelmes. Nagyon emlékeztettek azokra a cölöpökre, amilyeneket a minap a komáromi csapóhld feljárójának építésénél láttam. — Vajon itt is kell cölöpözni? — kérdezem. — Igen. 190 pilont kell a „monoblokk" középső szakaszán a földbe süllyeszteni, hogy rájuk állíthassuk az épületpilléreket, mivel a talaj kis teherbírású. A cölöpözést július elején kezdjük meg. Aztán elmesélte, hogy a kom binát területét átszeli a Léva szennyvizeit levezető ún. Teller, amely számára új, földalatti csatornát kellett létesíteni. Egy kilométer hosszúságban öt méter mély árkot kellett mélyíteni, majd mintegy 10 000 köbméter betont befalazni a boltíves csatornába. A múlt év júniusában kezdték meg az építését s ez év júniusában fejezik be. A csatornaépítés mintegy 6,5 millió koronát emészt fel. Az árokmélyltésnél sok helyen talajvízre bukkantak. Most Is éjjel-nappal hal szivattyú működik s percen ként kb. 6000 liter vizet távo lít el az árokból, hogy lehető vé váljék a betonozás. — Milyen benyomást kelt majd kívülről az ablaktalan termelőcsarnok? — térek viszsza a kombinát különlegességére. — Kívülről nézve nem fog ablaktalannak tűnni, mivel — mint már említettem —, köröskörül egyemeletes épületsor veszi körül. Ebben lesznek a szociális berendezések, az öltözők az orvosi rendelők, a gépházak, a raktárak stb. A termelő csarnoknak közvetlen összeköttetése lesz az Irodaházzal s az üzemi étkezdével ls, úgyhogy a dolgozók a műszak alatt tulajdonképpen mindent megtalálnak egy fedél alatt. MEGLÁTOGATTAM a kombinát beruházóját is. Ivan Simko, a Ružomberok! Pamutgyár igazgatóhelyettese fogadott, aki az építkezés lebonyolításával van megbízva. •>- Mi tette szükségessé a kombinát idetelepíiesét? — kérdeztem tőle. — Elsősorban az egyre növekvő textilszükséglet, aztán Léva iparosítása, és az itteni kihasználatlan munkaerőnek a termelő folyamatba való bekapcsolása. A kombinátban zárt Körű lesz a termelés, vagyis nemcsak pamutot fognak gyártani, hanem a pamutfonalból szövet-, kötött és hurkolt árut s nyers szöveteket is. Az évi termelést 4,4 millió kilogramm pamutfonálra tervezik, s ebből mintegy 40 millió méter szövetet állítanak elő, mindenekelőtt műszaki molinót, azaz közepes sűrűséggel vászonkötésben szőtt nyers pamutszöveteket, továbbá nyersvásznat, inganyagot és mosószövetet. — Miért tervezték ablaktalannak a fő termelőcsarnokot? — Nálunk ez a megoldás még furcsának tűnik, bár például a humennéi Chemlon üzemben s a ružomberoki pamutfonóban ls van már Ilyen üzemrészleg. Külföldön pedig széles mértékben el van terjedve, sőt egyes helyeken a föld alá telepítik a textilgyárakat. Kiderült ugyanis, hogy a dolgozók szemét sokkal jobban fárasztja a kétféle — természetes és mesterséges — megvilágítás kombinációja, mint az egyenletes eloszlású mesterséges fény. Ezenkívül az is fontos követelmény, hogy a termelőcsarnok teljesen hermetikus s mesterségesen szellőztetett legyen. Tekintettel arra, hogy a szövőüzemben 80—85 százalékos relatív nedvességgel kell számolni, amelynél 35 Celsius fokra is felszökik a hőmérséklet, megfelelő légkondicionáló berendezés nélkül nem érhetnénk el az optimális 22—24 C fok körüli hőmérsékletet. — Milyen világítást fognak alkalmazni? — Az érsekújvári Elektrosvit fejlesztette ki számunkra a speciális fénycsöveket és világítótesteket. Egy-egy „lámpában" öt 80 wattos fénycső lesz, amelyek biztosítani fogják a szükséges 500 luxot. Szlovákia legnagyobb textilipari üzeme lesz a lévai kombinát. 1970-ben 1800 dolgozót fog alkalmazni, az építkezés ezt követő második szakaszának befejezése után pedig mintegy 3200 ember talál itt munkát. MEGLEPŐDVE ÉRTESÜLTEM, hogy már most mintegy ezer ember dolgozik a lévai járásból az ország különböző textilgyáraiban. Sokan már nem térnek vissza Lévára: megszokták az új környezetet, ott mentek férjhez, odanősültek. A kombinát vezetősége ezért már most toborozza a jövő dolgozóit. 300 tanonc kap szakkiképzést, a ružomberoki textilipari technikumban pedig több mint 150 Léva környéki fiatal fiú és lány készül a kombinátban való munkára. Szükség is van erre, mert a nagyarányú létesítmény rohamosan épül. Ebben az évben a Termostav építői is megkezdik a 120 méteres gyárkémény építését, amely már távolról jelezni fogja: Léva új ipari üzemet kapott. DÓSA JÓZSEF A galántai „VCela" mecfeldolgozó üzem látja el mézzel nemcsak Szlovákiát, hanem az északi- és a délmorvaországi kerületet is. Felvételünkön: Heged&s Zsuzsanna műanyag tubusokba tölti a mézet. (Németh J. felv.)