Új Szó, 1967. április (20. évfolyam, 90-118. szám)
1967-04-12 / 101. szám, szerda
EDWAKD OCHAB, Lengyelország Államtanácsának elnöke, aki hivatalos látogatáson van Olaszországban, hétfőn kíséretével együtt megtekintette a torinói Fiat autógyárat. A lengyel vendégek Innét Velencébe látogattak, majd tegnap hazautaztak Varsóba. BUDAPESTEN tegnap megkezdődtek az MSZMP és a jugoszláv Kommunisták Szövetsége küldöttségének tárgyalásai a kölcsönös együttműködésről, a nemzetközi munkásmozgalom problémáiról és a nemzetközi helyzetről. NICOLAE CEASESCU, az RKP főtitkára április 11-én fogadta dr. Cestmír Cisáft, Csehszlovákia bukaresti nagykövetét, akivei elvtársi megbeszélést folytatott. ADAM RAPACKI, a LEMP politikai bizottságának tagja, Lengyelország külügyminisztere, Ivan Basev bolgár külügyminiszter meghívására Szófiába utazwtt. A hírek szerint Rapacki Bulgáriában tölti szabadságát. AZ NDK-BAN az elműlt négy év alatt 286 ezer lakást építettek. Az állam ugyanakkor négymilliárd márkát fordított a jelenlegi lakásalap karbantartására és korszerűsítésére. Hivatalos statisztika szerint az NDK-ban ezer lakosra 333, az NSZK-ban 285 lakás jut. MICHEL DEBRÉ francia gazdaságügyi miniszter tegnap délelőtt Bonnba érkezett, hogy tárgyalást folytasson Schiller nyugatnémet gazdaságügyi és Strauss pénzügyminiszterrel. MÜNCHENBEN hétfőn megkezdték három volt SS bűnperének tárgyalását, akik 1945 áprilisában Alsó-Ausztriában meggyilkoltak 10 zsidó polgárt és egy szovjet hadifoglyot. A tárgyalás folyamán 29 tanút hallgatnak ki. A LONDONBAN hétfőn eláírt szovjet—angol szerződés értelmében a Szovjetunió hat kétmotoros, K-26 típusú helikoptert szállít Angliának. E gépek bonyolítják majd le az utas- és teherszállítást a dél-angliai városok között. OLASZORSZÁGBAN jelenleg 30 000 orvos sztrájkol. Tegnap az egész országban már csaknem teljesen megbénult af közegészségügyi szolgálat, mivel a kórházi orvosok sztrájkjához az egyetemi klinikák és az állami egészségügyi intézetek orvosai is csatlakoztak. Az orvosok béremelést és a kórházrendszer reformját követelik. KUNT LÖFSNESS, Norvégia Szocialista Néppártjának elnöke a román külügyi kulturális kapcsolatok Intézetének meghívására április 10-én Bukarestbe érkezett. SCHNIPPENKÖTTER nagykövet, a fegyverkezés és a leszerelés ellenőrzésével megbízott nyugatnémet kormánybiztos hétfőn Washingtonban megbeszélést tartott Fosterrel, az amerikai leszerelési ügynökség Igazgatójával. Az Associarted Press szerint a tárgyalás célja az volt, hogy az USA megtörje az atomsorompó-egyezmény megkötésével szemben mutatkozó nyugatnémet ellenállást. AZ USA, Kanada és Ausztráliai elhatározta, hogy közös katonai távközlési mesterséges holdrendszert létesít, amely a 70-es évek második felében kezdené meg működését — közölte hétfőn McNamara amerikai hadügyminiszter. TRAN VAN DO, a saigoni rendszer külügyminisztere tegnap Washingtonba menet megszakította útját Tokióban, ahol április 16-ig marad, és a japán képviselőkkel a vietnami kérdésről folytat tárgyalást. MADRIDBAN tegnap több száz spanyol diák és Ifjúmunkás nagy tüntetést rendezett a januári tiltakozó tüntetések alkalmával letartóztatott diákokkal való szolidaritás jeléül. A tüntetők később az amerikai nagykövetség székháza elé voS ü nultak, és követelték ar vletJ nami háború befejezését. „, KAIRÖBAN április 10-én 25 B afrikai állam szociálisügyi mir. 12. nisztere jött össze, hogy az afrikai országok szociális po3 Utikájáról tárgyaljon. A maga nemében Afrikában ez az első Ilyen értekezlet. A jobb áruellátásért Tanácskozik az OSZSZSZK Legfelsőbb Tanácsa Vasárnap több mint ezren tüntettek Stockholm utcáin az amerikaiak vietnami agressziója ellen. A felvonulók Amerika-ellenes transparenseket vittek. (Telefoto CTK — Pressensbildj Támadások érték Liu Sao-csi feleségét is Hivatalos magyarázat a kínai hadsereg feladatáról Az Oroszországi Federáciő Legfelsőbb Tanácsa, amelynek 900 képviselője között van Brezsnyev, Koszigin, Podgornij, Mazurov, Pelse, Seljepin, Szuszlov és több má? Ismert vezető, kedden délelőtt a moszkvai nagy Kreml-palotában összeült, hogy a március 12-1 választások után egész sor szervezeti kérdésben döntsön, valamint megtárgyalja a fogyasztási cikkek termelése növelésének és minősége javításának kérdését. A kedd délelőtti ülésen Mihail Millionscsikovot, a Szovjet Tudományos Akadémia elnökhelyettesét választották meg az OSZSZSZK Legfelsőbb Tanácsa elnökévé. Megválasztották 8 helyettesét, valamint a 15 tagú mandátumvizsgáló bizottságot. A napirend második pontjának előadója, Alekszej Skolnyikov, az OSZSZSZK Minisztertanácsának első elnökhelyettese a fogyasztási cikkek termelésével foglalkozó expozéjában bejelentette, hogy a köztársaságban az Idén 840 millió rubellel növelik ennek az ágnak a termelését. Biztosítják a tervteljesítést, az új vállalatok tervezett kapacitásának gyors elérését, a technológiai fegyelmet, a választék növelését, ős szigorúan érvényesítik a minőségi követelményeket valamennyi közszükségleti cikk termelése során. A Szovjetunió területének négyötödét kitevő oroszországi federációban a belkereskedelmi áruforgalom az Idén eléri a 70 milliárd rubelt. A lakosság ebben az évben annyit vásárol, mint egy évtizeddel ezelőtt két év leforgása alatt, (MTI) Tokió (CTK) — Pekingi japán laptudősítók jelentése szerint hétfőn több ezer vörösgárdista „gyűlt össze a kínai főváros egyik egyetemén" és éles hangú tiltakozást rendeztek, Liu Sao-csi államelnök felesége ellen. Eredetileg a tömeggyűlést Liu Sao-csi elleni tiltakozásra hívták össze, később azonban megváltoztatták tervüket. A laptudósítók hozzáfűzik, hogy az államfő feleségét nyilvánosan csak most bírálták. Az egyik japán lap tudósítója szerint nem valószínű, hogy az államfő felesége személyesen részt vett-e a hétfői tömeggyűlésen. Peking — A hétfői pekingi lapok nagy terjedelemben foglalkoznak azzal a hivatalos magyarázattal, amely a hadsereg körében a „bonyolult" helyzetet, kívánják megvilágítani. Mind a hadsereg lapja, mind pedig a Renmin Ribao című központi pártlap részletes cikkekben magyarázza a kialakult helyzetet, és azt mint a „kapitalista utat követő maroknyi csoport elleni harc fő tevékenységeként" jellemzi. A lapok felhívják a hadsereget, hogy ebben a „válságos órában" legyenek éberek az „elhajlók VILLAHERMOSBAN, Tabasco mexikói állam fővárosában, hétfőn diáktüntetés volt. Hivatalos hírek szerint az új egyetemi épületeket és berendezéseket követelő diáktüntetők közül a rendőrség 12-őt megsebesített. A zavargások keddre virradó éjszaka is folytatódtak. maroknyi csoportjaival szemben". A Renmin Ribao tegnapi vezércikkében éles hangú támadást intézett a Nagy Októberi Szocialista Forradalom jubileumi évfordulójának szovjteunióbeli előkészületei ellen. A lap szerint a „szovjet revizionisták" ebből az alkalomból úgy akarják bizonygatni a kommunizmus építésének eredményeit, hogy nagy választékú, főleg kapitalista áruval töltik meg az üzleteket. A lap végül azt hangoztatja, hogy a Szovjetunióban nem a „valódi", hanem „gulyás kommunizmust" építik, és ez a Nagy Október elárulását jelenti. Johnson a vasutassztrájk elhalasztását követeli Washington (CTK) — A vasutasok sztrájkja megbéníthatja az USA vietnami hadműveleteit és súlyosan megkárosíthatja a gazdasági életet — jelentette kl Johnson a kongresszushoz intézett üzenetében, amelyben azt követeli, kényszerítsék a vasutasokat arra, hogy további 20 nappal halasszák el az országos sztrájkjukat. A sztrájkot már 60 nappal elhalasztották és ez a határidő csütörtökön telik le. Mivel a vasutasokat képviselő szakszervezetek mindeddig nem tudtak megegyezni a vasúti társaságokkal, Johnson további haladékot kér, éspedig május 3-ig, amikoris újból megkezdődnek az érdekelt felek tárgyalásai. Az angol kommunisták ellenzik a közös piaci tagságot London (CTK) — Nagy-Britannia Kommunista Pártjának végrehajtó bizottsága tegnap nagy példányszámban jelentetett meg egy brosúrát, amelyben többek között azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy milyen hatással lenne az angol népgazdaságra, ha Nagy-Britannia belépne az Európai Gazdasági Közösségbe (Közös Piac). Az említett kiadvány szerint a közös piaci tagság határozottan gyengítené Anglia nemzeti függetlenségét, és teljesen hibás az az érvelés, hogy a Közös Piacon belül Nagy-Britannia ellenőrzést gyakorolna Nyugat-Németország felett. Ugyanígy volt ez Nyugat-NéA vállalkozók jó üzletet szimatolnak Djakarta (CTK) — Indonézia kereskedelmi minisztériumának szóvivője közölte, hogy a |övő hónapban amerikai és nyugat-európai vállalkozók utaznak Indonéziába, hogy az ottani Illetékes szervekkel az indonéziai tőkebefektetésről folytassanak tárgyalást. Indonézia kormánya jelenleg tárgyalásokat folytat az angol vállalatok volt tulajdonosainak megbízottjaival. Az angol tulajdonosok vagyonát az előző Indonéz kormány államosította, s a jelenlegi kormánynak az a szándéka, hogy e vállalatokból 79-et visszaad előző tulajdonosaiknak. metországnak a NATO-ba történt belépésekor ls, s ma a bonni hadsereg a nyugat-európai hadseregek legerősebbike. Nagy-Britannia Kommunista Pártja nem a Közös Piacban látja a gazdasági fellendülés lehetőségét, hanem a világ különböző országaival való kereskedelem kiszélesítésében. Ha azt akarjuk, hogy Európa egységes legyen, el kell távolítani azokat a meglevő akadályokat, amelyek a Kelet és a Nyugat között még gazdasági, politikai és kulturális téren fennállnak. Halva született kormány Athén (CTK) — A Kanellopulosz által alakított új görög kormány április 14-én mutatkozik be a parlamentben. Azt még nem közölték, hogy a kormány kérni fogja-e a bizalom megszavazását, vagy pedig Kanellopulosz azonnal feloszlatja a parlamentet. A nyugati politikai megfigyelők szerint a képviselők kétharmada a kormány ellen akar szavazni, amelyet valószínűleg csak a jobboldali Nemzeti Radikális Unió Párt (ERE) képviselői támogatnak. Az egész országban nő a jelenlegi kormánnyal szembeni ellenállás. A baloldali és a demokratikus erők hétfőn este tiltakozó tüntetést rendeztek egy athéni színházban. A kl az elmúlt években Ju" goszláviában járt, örömmel tapasztalhatta, hogy e sok nemzetiségű országban a szocialista építés éveiben rendeződött a bonyolult nemzetiségi kérdés. A múltban annyi viszályt okozó érzékeny problémát a népi felszabadító háborúban kikovácsolódott egység szellemében, valamennyi nemzetiség teljes egyenjogúsága alapján oldották meg, és ezt alkotmányban rögzítettek. Jugoszlávia barátai és ellenségei egyaránt elismerték, hogy a népi rendszer egyik legnagyobb vívmánya és sikere a nemzetiségek testvéri összefogása, szabad fejlődésük biztosítása. Épp ezért okozott meglepetést a 18 horvát Intézmény nyilatkozatával megindult széleskörű vita, A horvát nyelv és a nyilatkozat A szerb éš a horvát nyelv nagyon hasonló. Még a múlt század közepén teremtették meg a szerb-horvát közös Irodalmi nyelvet. Ma ennek két változata van: a Sto nyelvjárás e-ző változatát Használó szerb és jező változatát használó horvát. A horvátok latin, a szerbek cirill betűkkel írnak. A két változat szókincse nagyon közeli, és még a nyelvtanuk ts közös. A háború utáni években ezért kötötték meg az ún. újvidéki megállapodást, amely leszögezte, hogy a szerbeknek, horvátoknak és crna-goraiaknak egységes irodalmi nyelvük van. (Az említett két egyenértékű változattal). Ezt a megállapodást szentesíti az 1963-ban elfogadott legutóbbi alkotmány is. A gyakorlat igazolta a csaknem azonos nyelvek további közeledése és egybeolvadása érdekében kötött megálapodások helyességét. Hosszú évekig semKOMMENTÁRUNK Nyelvészet vagy nacionalizmus mi probléma nem volt, senki nem támadta a megállapodást. Március közepén azonban 18 horvát intézmény Iaz akadémia nyelvtudományi intézete, az írószövetség, a zágrábi filozófiai fakultás nyelvi "és irodalmi tanszékei stb.) nevében nyilvánosságra hoztak egy titokban előkészített nyilatkozatot a horvát trodalmi nyelő helyzetéről. Ebben egyenlő jogokat követelnek a horvát nyelv használatának és burkoltan kétségbe vonják az egységes nyelv létjogosultságát, sőt helytelenítik a szerb változat állítólagos élőnyben részesítését. A nyilatkozatra a Szerb írószövetség „elgondolkoztató javaslatokkal" válaszolt, amely ironikus hangnemben támadja és szerbellenesnek minősiti a nyilatkozatot. Mindkét állásfoglalás a felháborodás hullámát indította el egész Jugoszláviában. A nép elítéli az egységbontókat Jugoszlávia népe több száz gyűlésen vitatta meg a két állásfoglalást és népszavazásszerűen nacionalista megnyilvánulásoknak bélyegezte őket. A kommunisták szövetségének alapszervezeteiből kizárták, illetve fegyelmi büntetéssel sújtották a két állásfoglalás szerzőit és sugalmazóit. A Horvát Kommunisták Szövetségének vezetőségi ülésén dr. V. Bakarics megállapította, hogy „a nacionalizmus most azokban a körökben jelentkezett, amelyek forradalmunk mai szakaszában nem tudták megtalálni helyüket, és mi sem találtuk meg velük a közös nyelvet. Helytálló az a megállapítás ts, hogy bizonyos külföldi körök ts beavatkoztak, külföldi ügynökök is, mint Djllas és Mihajlov esetében." A Szerb Kommunisták Szövetségének vezetősége határozatban ítélte el a kezdeményezőket és helyeselte a kommunisták felelősségrevonását. (A Szerb Kommunisták Szövetsége Központi Bizottságának egyik tagja is köztük van.) Elhatározták, hogy a párt kongresszusán is foglalkozni fognak a nacionalista megnyilvánulásokkal. Állást foglaltak a köztársaságok kommunista pártjai is. Bosznia és Hercegovina Kommunista Szövetségének Központi Vezetősége határozatában leszögezi: „A zágrábi nyilatkozat és a belgrádi válasz nyílt politikai diverzió a testvériség és az egység ellen. Újra bebizonyosodott, hogy a nacionalizmus olyan platform, amelyen eszmei és politikai szövetségre lépnek a maradék reakciós erők, és megkísérlik fékezni az önkormányzat és a gazdasági reform fejlődését." A nyelvi köntösben felbukkant nacionalizmus azt bizonyítja, hogy a reakció mindig talál megfelelő területet bomlasztó tevékenységéhez. A nacionalizmus pedig nagyon gyakori módszer fegyvertárában. A sok nemzetiségű Jugoszláviát nagyon alkalmas területnek tekintették a bomlasztó tevékenységre. Ezúttal azonban elszámították magukat: a nép visszaverte a támadást. A nyugati sajtó mostanában sokat foglalkozik Jugoszláviával, sőt egyik-másik hírmagyarázó már Jugoszlávia felbomlását ls megjósolta. Ezeknek válaszolt a minap Tito elnök az albánoklakta Kosoho-Metohlja autonóm tartományban megtartott nagygyűlésen: „A szocializmus a kisebbség és a többség egyenjogúságát követelt. Es ha ez valóra válik, akkor nincs többé kisebbség, sem többség, hanem csak termelő nép, munkásember, szocialista ember ... Mt testvérbarátságban maradunk, és megyünk előre jóbanrosszban, egységesen, mint a felszabadító háború idefén." Sz. B.