Új Szó, 1967. április (20. évfolyam, 90-118. szám)

1967-04-01 / 90 szám, szombat

ITT VAN NI, most meg már befagyasztják az embert, mint valami csirkét, vagy zöldborsót! Bedugják egy frizsiderbe, várjon abban a feltámadásra, illetve — felolvadásra! Nagyvárosok peremén ezután nem sírkertek, hanem óriási hűtőházak épülnek majd és a hátramaradottakat azokon helyezik el a kegyelet virágait. Nem lesz csupán szólam és jelmondat hogy: feltámadunk! Legfeljebb módosul: felolvadunk! A befagyasztás évfordulóján valószínűleg így fordul a hálás szívű utód kiskorú gyermekéhez: Ma délután virágot viszünk az ópapa hűtőszekrényére. A gyerek — mert a gyerekek minden időben kíváncsiak — erre megkérdezi: — Anyu, mikor olvasztják már ki az én nagypapámat? Megjegyzendő, ezt a kérdést mi Is feltehetjük, akár azonnal! Sőt, meg is toldhatjuk egy kérdőjellel... Tudajdonképpen miért Is fagyasztották be szegény nagyapust? Tudom... tudom! Kísérleti célokra. A tudomány szolgálatára ... Nagyapus súlyos beteg volt, és most mélyhűtött állapotban várja, míg az arra illetékesek gyógyszert találnak fel bajának orvoslására. Szerény véleményem szerint azon a költségen, amit ebbe az akcióba bejektettek, szinte már az orvosságot is ki lehetett volna találni nagyapus számára! Na persze — én laikus vagyok, mit tudhatom, milyen lehetőségek rejtőznek ebben a kísérletben? Igen ám! Csakhogy a tudomány nevében és jegyében már sok puska sült el visszafelé. Hogy csak párat említsek: Elektromosság, gáznemű testek, maghasadás... Túl okos már az emberiség, túlnőtte saját érdekeit is. Ha így haladunk, egy szép napon magára fagyasztja ezt a szép nagy kerek golyóbist, amelyiken aránylag elég jól érezzük magunkat. Bárhát az is igaz, minden rosszban akad valami jó is. Én például el tudom képzelni, hogy — mondjuk — egy nagy tudóst, nagy gondolkodót, feltalálót befagyasztanak az utókor számára. Az illető egy rendkívüli szerkezetet, nagyszerű elméletet hagyott ránk ... ebből az utódok nem tudnak kiigazodni, vitatják, elemzik, vélemények hangzanak el pro és kontra... — mindhiába! Erre Jön egy javaslat... olvasszuk ki a mestert mostani állapotából! Magyarázza el személyesen az elméielét... Megtörténik! A felmelegített tudós hallgat, figyel... végül is nyilatkozik: — Szép, szép amit tapasztalok, valóban örvendetes, hogy mindezeket én állítottam valamikor. Érdemes volt merevségemből felengedni, hogy ráeszméljek szavaim rejtett értelmére. Mikor kigondoltam idézett állításaimat, még sejtelmem sem volt arról, hogy mindezek benne foglaltattak, amiket most hallok! Hol az a dicső ember, aki mindezeket belemagyarázta? Hadd szorítsam meg a kezét! Vagy — mondjuk — saját centennáriumi ünnepségén kívánják felköszöntem a jeges állapotban leledző nagy drámaírót. Legnagyobb, immáron, klasszikussá érlelődött művét díszelőadás keretében szándékoznak jelenlétében bemutatni. A legjobb szereposztásban természetesen! Nézi, nézi a felmelegített mester saját halhatatlan alkotását. Előadás után véleményét eképpen nyilvánítja: — 'Nagyon nagy — mondhatnám művészi teljesítmény volt, amiben részesültem. A világítási hatások tetszetősek, valóban... De mondjátok csak, gyermekeim, nem létezik már sehol egy eredeti, egy sértetlen példány, ebből a darabból? Hiszen ti úgy öszsze-vissza kevertétek, fiaim, hogy alig ismertem rá. Amit az elejére írtam, azt a közepén játszottátok. A befejezést meg éppen az elején. Nem volt az egésznek semmi értelme! Ejnye, ejnye, barátaim! Azonkívül lenne egy bizalmas kérdésem is... ne vegyétek tolakodásnak! Hogyan álltok papírmassé dolgában? Hiszen csak fél falakat tesztek a színpadra, fiaim... Csak éppen mutatóban valamit. A közönségnek kell a hiányosságokat saját fantáziájával kitölteni... Ezt azért mégsem lehet, fiaim ... Na nem! Hát ez nem fog menni! Ahogy én ma látom a dolgokat, legfeljebb egy-egy humoristát lesz érdemes majd itt-ott felolvasztani. Azon az alapon, hogy nincsenek régi viccek, egy újszülöttnek minden vicc új. Elhangzik erre a rovatvezetői javaslat... Elő kellene szedni azt az öreglányt a frizsiderből... Kihúznak engem mélyen hűtött nyughelyemről, én a szívélyes fogadtatásra mértéken felül olvadozom, sziporkázom ... — Balambér utazik a vonaton ... — kezdem. félbeszakítanak. — Pardon, kérem ... — Ha lenne szíves megmagyarázni, ki volt az a Balambér~... és mi az, hogy vonat? — H fa igaz ... — kapok rögvest észbe, feltételezhetően elmúlt néhány évtized befagyasztásom óta, ha ezek az én vicceiniri kíváncsiak... — Hát akkor valami mást! Cseng a telefon. Kelemen felemeli a kagylót... Ki az? — kérdezi. — Ki beszél ott...? — Micsoda marhaság! — vágnak rögtön a szavamba. — Hát nem látja az a Kelemen, hogy ki beszél? Hiszen ott van előtte a telefonképernyő ...! Szomorú szívvel állapítom meg, hogy egyéni humorom is befagyott az időben és a jégszekrényben. Csupán áprilisi tréfának süthetem el. Dehát akkor minek ez az egész mély hűtési manőver? Amint látjuk, a haladás útja cseppet sem egyszerű, és egyáltalán nem mentes a bonyodalmaktól! Közbejöhet egy rövidzárlat, és mint nemrégen New Yorkban ... Rágondolni Is rossz ... Mindenesetre alánlom, hogy erre az írásra igyanak meg sürgősen egy forró, rumos teát. DÁVID TERÉZ MÉLYHŰTŐNK ÖN A HULLÁN Jön a hullám. Ezúttal a demográ ben. A munkaképes korú lakossági vekedését jelenti. A tizenöt évesekr letett nagy létszámú korosztályokra e fiatalok felvételi, elhelyezkedési résziik a lehetőségeknek megfelelő lyezése azonban meglehetős gondot A tizenöt évesek elhelyezésének i vezéssel, a munkaerőgazdálkndássa berei, a különböző társadalmi szerv aggodalmaskodik fia, leánya elhelye a körülmények alaposabb vizsgálaté s megtudjuk mi a perspektíva, a nagy helyet ennek a problémának, bak; a szülők, a pedagógusok, a k Az aggodalmaknak kétségkívül van alapjuk. Tavaly Szlovákiában 6 698 fiatalkorú nem helyezkedett el, Illetve maradt szüleinél. Ez a tizenöt éveseknek nyolc százaléka. Pedig a közismert népesedési hullám csak most érkezik. Nagyságának érzékeltetésére elég, ha megemlítjük, hogy az 1967—1970-es években a megelőző négy évhez viszonyítva 102 ezerrel több tizenöt évest hoz magával. Szlovákia sajátos problémája A demográfikus hullám csaknem kizárólag az országnak ezt a részét érinti. Amíg itt a tizenöt éves'Jk száma — és a lakossághoz viszonyított aránya is — erőteljesen növekszik, addig a cseh országrészekben csökken. 1966-ban a cseh országrészekben a tizenöt évesek száma 175 550 volt, de 1970-ben 168 860-ra csökken. Még többet mondanak a következő adatok: 1966—1970 között Szlovákia részaránya az ország munkaképes korú laksságának növekedésében 61 százalék, noha Szlovákia lakossága az ország lakosságának jelenleg 31, 1970ben pedig 35 százalékát teszi ki. Az országban legtöbb tizenöt éves a nyugat-szlovákiai kerületben van. Ebben a kerületben él az ország lakosságának 12,9 százaléka (1966. év), de a tizenöt éveseknek 14,4 százaléka. 1970 ben várhatóan így alakulnak e hányadok: 13,4, illetve 16,6 százalék. Ebben az évben Szlovákiában 4—5 ezer, 1970-ig pedig 17—20 ezer serdülő korú elhelyezése látszik problematikusnak. Bizonyos számú fiatal elhelyezése eddig is nehézségekbe ütközött, azonban úgyszólván csak a csökkent munkaképességűeké és az alapiskola alacsonyabb (4—7.) osztályaiból kimaradt tizenöt éveseké. Tavaly már a kilencedikesek elhelyezése is némi gondot okozott, az idei évtől kezdve pedig a demográfikus hullám következtében még nagyobb gondot okoz. Megfeledkeztünk? A kérdést így is megfogalmazhatnánk: a demográfusok nem figyelmeztettek a hullámra? Hiszen nálunk a népesedés alakulását olyan tüzetesen vizsgálják, mint talán sehol a világon. Az illetékes szervek pedig nem készültek fel, és csak most látják, amikor már itt van, milyen következményekkel járhat? Erre JÄN GRAC, az SZLKP Központi Bizottságának dolgozója így felel: A tizenöt évesek száma hirtelen felszökik. Hirtelen, de nem váratlanul. Naiv minden állítás, mely azt tartja, hogy nem számítottuk a tizenöt évesek 1967— 1972-ben megjelenő nagy létszámára. Hiszen minden tervkészítés, valamennyi közgazdasági megfontolás egyik kiindulópontja a munkaerőforrás és munkaerőszükséglet, a munkaképes korú lakosság alakulásáNémet fucika nak és foglalkoztatottsága biztosításának számbavétele, öt, meg nyolc évvel ezelőtt is gondoltunk erre a hullámra, de akkor nem volt indokolt az aggodalom, hogy megjelenése gondot okozhat. Akkor más volt a helyzet. A régi irányítási rendszer volt érvényben. A gazdaság extenzív úton fejlődött. Ez legmarkánsabban abban nyilvánult meg, hogy a termelést túlzott mértékben a foglalkoztatottság nagyarányú növelése biztosította, a műszaki fejlődés pedig lemaradt a kor követelményétől. A vállalatok szinte versengtek egymással a munkaerőtoborzásban, mert a létszámnövelés kifizetődőbb volt számukra, mint a korszerű technika alkalmazása. Jött az új irányítási rendszer, melynek nyomán a vállalatoknál a munkaerőgazdálkodásban bizonyos, alapjában véve igen egészséges változások történnek, nevezetesen a létszámtakarékosságra, a belső tartalékok kiaknázására irányuló fokozottabb törekvés tapasztalható. Az ésszerűbb gazdálkodás csökkenti a vállalatok új munkaerők iránti igényét, illetve az illetményadó visszatartja őket a létszám minden áron történő növelésétől. Torlaszok a leányok útjában Az elmondottaknak kihatása van a fiatalok, mindenekelőtt a lányok elhelyezkedésére. ELENA VLČKOVÁ, a bratislavai cérnagyár munkaügyi szakembere ezt így látja: A fiatalkorú betanított munkaerők foglalkoztatása ebben az évben már bele van építve a vállalatok bérszínvonalába és létszámába, s ez közvetlenül érinti a vállalatok gazdasági eredményeit. Természetes tehát, hogy amikor a vállalatok munkaerőállományukra, annak öszszetételére és a béralapra előírást nem kapnak, a leányok felvételétől húzódnak. S ha más forrás hiányában fiatalkorúakkal is növelik a létszámot, ez az illetményadó révén tiszta jövedelmüket érinti. így Inkább fiúkat vesznek fel. Elsősorban azért, mert tőlük nagyobb teljesítményt várnak, másodsorban pedig állandó munkaerőknek tartják őket. Nem úgy a lányokat. Az ésszerűbb gazdálkodásra törekvés és az illetményadó az ipari tanulók nevelésére Is ugyanolyan hatással van, mint a munkaviszonyba lépésre. A vállalatok ipari tanulóknak is elsősorban fiúkat vesznek fel, s a nem kimondottan női munkaerőket foglalkoztató üzemek több esetben nagyszámú lány jelentkezését utasítják el. Az ipari tanulókból Is egyszer kész, létszámba vett és illetményadó alá eső alkalmazottak lesznek, s a vállalatok a fiúkat többet érő munkaerőnek tartják, mint a lányokat. Sőt a kereskedelem és a vendéglőipar is inkább fiúkat venne fel, ha több jelentkeznék. Van még ok, amiért a leányok otthon maradnak, s szaporítják az elhelyezetlenek számát. Hallgassuk csak VARGA ILONKA édesanyját Marcellházáról: Ha 2—3 éves iparitanulói-iskolába mennek, akkor 17—18 éves korukban kezdenek keresni, ellenben ha otthon maradnak, ós 16 éves korukban segédmunkásnak jelentkeznek, akkor három hónapi begyakorlás után megkeresik a havi 700—900 koronát. Ez arra csábítja őket, hogy ne menjenek iskolába. Különösen, ha tekintetbe vesszük még azt is, hogy ha otthon maradnak, akkor 16 éves korukig alkalmi munkával a szövetkezetben vagy másutt valamit kereshetnek is, míg az iparitanulóiskolában semmi jövedelemhez sem jutnak. Divatos szakmák OROSZ ISTVÁN, a dunaszerdahelyi (NB dolgozója: A tizenöt évesek elhelyezését az is megnehezíti, hogy csak a divatos szakmák iránt „éreznek tehetséget" (autó-, villany-, rádió-, tv-szerelő, műszerész, illetve fodrász, varrónő, elárusító, felszolgáló). Ezekre túl sok a jelentkező. Például a dunaszerdahelyi járásban március l-ig 150 lány jelentkezett a Jednotához, mely legfeljebb ötvenet vehet fel. A vállalatok ilyen esetben válogathatnak, úgyhogy valóban csak a javát veszik fel a -szakmába. Olyan szigorú feltételt Is szabnak, hogy ha matematikából kettese van, már nem veszik fel. Ezzel szemben ki jelentkezik például kéményseprőnek, molnárnak vagy péknek, hogy a sok száz szalcma közül csak ennyit is említsünk? A nem népszerű szakmák közé tartozik a bányászat és a mezőgazdaság. Szóval, annyira mindenki közgazdász, hogy tudja: oda érdemes menni, ahol áru (szolgáltatás) és pénz közvetlen cserél gazdát (autójavítás, felszolgálás), és „kereskedelmi árrés" realizálható. S ha a fiúk nem is esnek át az autószerelők rostáján, még mindig marad a kőműves, a hentes, az ácsszakma, és elhelyezésük elintéződik akkor ts, ha előmenetelük nem a legjobb. Sőt még az osztályfőnök és a JNB illetékes dolgozójának türelmét és idegeit Is próbára tehetik. Az egyik alistáli kilencedikes lány mondta: „Annyit nevetünk a fiúkon, mindennap mást diktálnak be az osztályfőnöknek. Egyszer gépjavítónak, másszor pincérnek, harmadszor mezőgazdasági Iskolába, negyedszer a megyeri Ravakóba jelentkeznek .. A lányokkal is ez a helyzet, azzal a különbséggel, hogy ők