Új Szó, 1967. április (20. évfolyam, 90-118. szám)

1967-04-08 / 97 szám, szombat

A férj este az ablaknál ül. Hirtelen a feleségét hívja: — Nézd, ott szemben azt a nőt, P. B. szörnyen szerelmes belé. Az asszony, aki éppen a konyhában tartózkodik, kiejti kezéből a tányért, beront az ajtón, felborítja az akváriumot az aranyhalakkal és kihajol az ablakon. — Hol? — Ott — mutatja a férfi. — Látod ott a sarkon azt a nőt köpenyben? — Te hülye! — felhördül a nő — Hisz az a feleségei — Igen, természetesen ... mit csodálkozol ezen? -vk— TANÍTÓ: — Miből gyártják a vajat? DlAK: — Attól függ, mibe kerül... Ernest Hemingway egyszer így dicsekedett: — Életemben a leglúzelgöbb bókot egy skóttól kaptam, akt a következőket mondta: „Az utolsó könyve annyira tetszett, hogy majdnem megvettem!" —vk— — • — — Éjjel, — meséli Ahmed Fatimának, — azt álmodtam, hogy összeházasodtunk. Mit szólsz ehhez? — Ezt csak egyféleképpen lehet magyarázni — mondja Fatima. — Almodban sokkal ügyesebb vagy, mint ébren. —vk— A leány színházba készül. Az anyja meg­kérdezi őt: — Zsebkendőd van? — Minek a zseb­kendő? Hisz vlgjáté kot nézek meg! -zk— RENDŐR: - Ogy látszik, nem tudja megtalálni a kulcs­lyukat. Adja Ide azt a kulcsot, majd én kinyitom magának. RÉSZEG: — Hagyja -el, rendőr úr, inkább fogja meg a házat, hogy ne forogjon any­nyira. GEDE PÁL: A HÁTSÓ AJTÓ Tárgyaló asztalhoz ültünk s rozsdás betűkből tákolt vezényszavak röpködtek felém Dobhártyám annak megmondhatója mily kín hallgatni a hulladékba való gondolatokat — Szemétre vele — mondtam én ­ott az álérvek helye! — Ha én mondom: fekete - mondia ô s kapott a szón a mellette ülő: — Fekete biz' a mint a korom ... s a tisztelt társaság - tőlük eltekintve — szemét a padlóra szegezte — Se nem barna se nem fakó — magyaráztam - fehér a hó nem fekete! — Fekete - hangzott a vezényszó s mindenki hallgatott összecsuklottak az izmos érvek és feketére pingáltuk a fehéret. . . Mikor az asztaltól a nyáj felállt — a bojtár már messze baktatott — a tisztes társaság jött és gratulált: — Biz' fehér az!... - csatámat így bókolták széles mosollyal toldva meg S én ekkor tudtam meg: lehet fekete a hó mert ki tudja, mikor és mire lesz jó az a bizonyos hátsó ajtó ... ? SENKI SEM PÓTOLHATATLAN I I VALAHOL BE KELL HOZNI — Látod, drá gám, így is lehet spórolni. Töb­bé nincs szükségünk bejárónőre. — Kovács úrn ak két szimplát, a feleségé­vel van. — Tanító úr kérem, Kovács azt mondta, hogy maga ökör. — Nonol S legalább védel­memre keltél? — Hát persze! Azt mondtam neki, te hülye, te még nagyobb ökör vagy, mint a tanító úri _ - * — A szülők sétálni mentek 17­éves fiukkal, aki gyakran fel­tűnően megfordult a lányok után. Az anya dUhös lett, de az apa vigasztalta. — Ez a fejlődés jellegzetes szakasza. — Tudom — felelte az asz­szony sokatmondóan. — S ez a szakasz aztán legalább 50 évig tart... —vk— BÍRÖSAG ELŐTT — Érintkezett a halottal? — Csak addig, míg meg nem halt. Aztán már nem. — * — BlRÖ: — Született?... VÁDLOTT: - Igen! — • — Ültünk a padon, amikor a tá­volban felhangzott a nemzet­közi gyors zakatolása. A fülébe súgtam: — Drágám, megszöktetlek ... A következő találkára útitás­kával jöttl — Maga egy kretén! — Maga egy vadsza már! — Maga egy idiótái — Maga egy víziló! — Ezek nem érvek, sporttársam. Így soha­sem fogjuk egymást meggyőzni. Ha a történ­teket elemezzük, be kell látnia, hogy nem Pav­linka rúgott bele Sin­kóba, hanem Sinkó rú­gott bele Pavlinkába. Tehát tizenegyes volt. — Nem volt! — De volt! — Nem! — De Igen! Esküszöm szeretett édesanyám emlékére! — Én a gyermekeim jövőjére! — fi n mindenre, ami szent! — Én a kishúgom ár­tatlanságára! — Így semmire sem megyünk sporttársam. A tények beszélnek, ugyebár. És mit monda­nak a tények? A té­nyek azt mondják, ugyebár, hogy Pavlinka nem rúghatott bele Sin­— Nem! — De! — Nem! Maga nem ért a futballhoz. — Én értek a futball­hoz. Maga nem ért a futballhoz. — Így semmire sem Jíetten (teô,zé£yetne(l kóba, mert Pavlinka lá­bán mostanában van egy bütyök, hiszen ol­vashatta az újságban ts. — A tények mást mondanak. A tények azt mondják, hogy Sin­kó nem rúghatott bele Pavlinkába, mert a Stn­kó lábán van egy ök­lömnyi izzadmány. Be­mondta a rádió ts. Vagyis nem volt tizen­egyes. — De! megyünk, sporttársam. Tárgyilagosan, az élet teljes valóságának fé­nyében, elmélyülten, lo­gikusan és dialektiku­san kell nézni a dolgo­kat. Ha így nézzük, azt kell látnunk, hogy Pav­linka rúgott bele Sinkó­ba. Tehát nem volt ti­zenegyes. — Ha azonban figye­lembe veszi a szocializ­mus építésének konkrét szempontjait, továbbá a külpolitikai helyzetet és a geofizikai év eddigi tapasztalatait, akkor be kell látnia, hogy igen­is Simkó rúgott bele Pavlinkába, tehát tizen­egyes volt. — Nem! — De! — Nem! — De! — Maga egy kretén! — Maga egy vadsza­már! — Maga egy idióta! — Maga egy víziló! Na, mi az, miért állt meg? — Mert én itt felszál­lok a negyvennégyes villamosra. — Jöjjön a halvanhe­tessel. Akkor még el­diskurálhatunk egy ki­csit. TABI LÁSZLÓ IEL0TT BILINCSBE VERNÉNEK JÁMBOR ÓHAJ A Tábor melletti dombon álló búcsújá­róhelyen egy kis Má­ria-kápolna áll. A kör­nyékbeli fiatalság a kápolna falára szokta felírni szíve titkos kívánságát. A kíván­ságok között az aláb­bi olvasható: „Drága Szűzanyám, aki fogantál és nem vétkeztél, add meg nekem, hogy vétkez­zem, és ne foganjak!" í llamellenes tevékenységbe keveredtem. Az ügyész ugyan fX még nem emelt vádat ellenem, de már könyörtelenül lelepleztek. Súlyosbítja vétkem az a körülmény ts, hogy cselekedetemet másokkal szövetkezve hajtottam végre. Ez pedig külön fejezet a büntető törvénykönyvben is. Bevallom, a jó szándék, a segíteni akarás vezetett. Am ez mit sem változtat a lényegen. Az eset ártatlanul kezdődött. Szerkesztőségünkbe gyors egymásutánban három helyről érkezett panaszlevél, hogy ná­luk sertéshúst csak marhahússal együtt adnak. Mit tesz ilyen­kor az újságíró, akt elkötelezettséget érez a közügyek iránt, és akit fizetése ts erre kötelez? Egészen magától értetődően til­takozik a maga módján. Ha első személyben ts, de mások érdekében. Sejtettem, hogy akadnak, akik e piszlicsár panasszal ne­héz fajsúlyú érveket állítanak szembe. Például: túl jó a dol­gunk, bezzeg a harmincas évek­ben ... De a fiatalok ezt nem­tudják értékelni... Ennek el­lenére is úgy gondoltam, hogy az árukapcsolás Igazságtalan­ság, mert — nem élünk a harmincas években, — rendelkezés tiltja, — bosszúságot és többletkiadást okoz. Miért kell itt árukapcsolás? Hát elégedjék meg valaki a mar­hahússal ... Persze ez is szempont. De emlékszem még arra az időre, amikor a húshiány miatt a háziasszonyok százai haj­naltól sorakoztak órákon át sertéshúsért. Nem a maguk ked­véért! Ismerek háztartásokat, ahol éppen a férjek követelik meg a vasárnapi bécsi szeletet. Élurasodtunk? Talán. Am ez nem feltétlenül hiba. Megvan rá a módunk, és ezt a módot a társadalom és saját munkánk teremtette meg. És egy feleség mit nem tesz meg férje, gyer­mekei kedvéért? Akár sorba ls áll... Ha az élet bécsi szelet nélkül is menne tovább ... Ezen túl a koronát ma sem lehetséges szórni. Bármilyen jólétről beszélnénk is, a nagyobb családi beruházások takaré­kosságra késztetnek. Még a jól kereső családokban ls. És szü­leink példája (de a magunké tslf bizonyítja, hogy a gyom­ron lehet takarékoskodni. Az itt felsorolt példákat írásomban is felsorakoztattam. A ta­karékosságot hetente kétszeri pacalpörkölttel érzékeltettem. Nos, és ekkor — szánom, bánom bűneimet — megfeledkeztem az alapvető politikai szempontokról. Itt követtem el államellenes cselekedetet, amikor csak kellő figyelmeztetés után döbbentem rá. Hogy is írhattam olyat, hogy ma — a szocialista társadalomban valaki is hetente kétszeri pacalevésre kényszerül? Hát még én, akinek munkáját a tár­sadalom koronákban is értékeli! T udom, engem az sem ment, hogy vannak újságírói műfa­jok, amelyekben különféle esetek általánosíthatók akár első személyben is. Itt a lényegen a hangsúly. Mielőtt az ügyész kiadná ellenem az elfogatóparancsot, beismerő val­lomást teszek és mindent magamra vállalok. Kérem ezt az enyhítő körülményt figyelembe venni, és bűntársaimat a pana­szos levelek íróit — a vád alól felmenteni. ZSILKA LÁSZLÓ Egy nő érkezik a szállodába, és a recepcióban érdeklődik: — Itt lakik, kérem, F. úr? — Nem, F. ár nem lakik itt. Csupán R. úr. — Vezessenek, kérem, a szo­bájába. A felesége vagyok! —pra— — * ­Vevő érkezik az üzletbe, s a világért sem tud ajándékot választani a feleségének. Végül is megkérdezi az elárusítónőt: — Ha feleségem lenne, mit választana? — Más férjet! —vk— CSAK BÁTORSÁG Irtózom a repüléstől. Egyik alkalommal azonban, ha nem akartam csorbát ejteni apai te­kintélyemen, az egész család­dal repülőgépbe kellett ülnöm. Előtte néhány órával már nem találtam helyemet. A kislányom mintha megneszelte volna nyugtalanságom okát, hozzám­simult és, hogy senkt más ne hallja, a fülembe súgta: — Ne félj apuka. Melléd ülök majd és fogom a kezed! APUKA MÉRGES Harmadikos kislányomnak éppen egy szöveges számtan­példa megoldásának a lehető­ségét magyarázgatom, amikor beállít a fiam. Egyenesen a mellemnek szegezi a kérdést: — Mond csak apuka, hogy ugrik a majom a vízbe? Felelet helyett se szó, se beszéd, kipenderítettem a kony­hába. A nagymama látva, hogy valami „nézeteltérésre kerülhe­tett sor, magához ölelte véden­cét. — Látod, látod — duruzsolta a fülébe. — Mondd csak, miért mérges az apuka? — Azért nagymainucika, mert nem tudja kiszámítani Ildikó házifeladatát. (szi) Golyózó gyerekek (Prandl Sándor felv.)

Next

/
Thumbnails
Contents