Új Szó, 1967. április (20. évfolyam, 90-118. szám)

1967-04-08 / 97 szám, szombat

— Paulíny tanárt keresem ... — szólítom meg az iskolafolyosón az egyik nyurga, vörös pulóveres fiatalembert. Tiszteletteljesen válaszol, megmagyarázza, hol találom meg, akit keresek, sőt el is vezet hozzá. Rendesen nevelik itt a fiatalokat, gondolom magamban, értelmes, illedelmes beszédmodor ... Míg a hosszú folyosót rójuk kísérőmmel, megkérdem, hányadikba jár, bizonyára már végzős, ahogy nézem. Mik a tervei, ha elvégzi a távközlési ipariskolát? Mosolyogva rám néz és így szól: — Én, kérem, itt tanítok ... — Bocsánat, tanár úr, ezt igazán nem gondoltam volna ... Hogyls mondjam — Itt van Paulíny elvtárs — segít ki zavaromból a fiatal tanár, és bemutat egy ugyanolyan fiatal, de szürke pulóveres, sportoló megjelenésű embernek. — Miroslav Paulíny mérnök, a nagyfrekvenciájú technika szaktanára ... — örvendek. De mondják csak, itt mindnyájan ilyen fiatalok? — Többnyire Azért jöttünk a Banská Bystrica-í Távközlési Felsőipariskolába, hogy megtudakoljuk, hogy állították fejtetőre minden idők minden iskolájának íratlan szabályát: a legnehezebb tantárgytól rettegni kell. Miért örülnek a diákok az egyik legnehezebb tantárgynak, a nagyfrekvenciájú technikának? Amikor a bonyolult elektroncsövek garmadát vizsgálom, a tvkamera képfelbontó szerkezetét nézem, megborzongok: hiszen ezt rettentő nehéz lehet megtanulnil Ahhoz, hogy ezekről a dolgokról értelmes feleletet adjon a diák, ismernie kell a matematikát, fizikát, tisztában kell lennie az elektronnyalábok körüli problémákkal... Mindez elég ahhoz, hogy megijedjen tőle az ember. Mit „kedvelnek" mégis ezen a tantárgyon a tanulók? A tantárgy népszerűségének egyik titka: a szaktanár egyénisége. Hogy mást ne mondjak róla: két évvel ezelőtt még a Suchá Hora-i tv-adóállomás igazgatója volt. Gyakorlati ember. A szakma szerelmese. Szívből gyűlöli az üres elmélkedést. Sosem mondja a diáknak: „Írd. le, fiam, hogyan kell kiszerelni a kamerából a képfelbontó csövet." Ezt a kérdést mindig így teszi fel: „Itt a tvkamera, vedd ki belőle a képfelbontó csövet, de vigyázz, mert drága!" És melyik diák ne fogná kézbe szívesen és örömmel azt a technikai csodát, amelyet megtapogatni, kézben tartani, bizalmasan ismerni régi álma volt már akkor, amikor mégcsak olvasott róla, képeken látta, működési sémáit, tanulmányozta? Ez a közeli és közvetlen ismerkedés a fiúk szívéhez oly közel álló technikai csodákkal — ez a tantárgy fő vonzóereje. A bratislaval tv-stúdió két évvel ezelőtt kiselejtezte egyik képfelvevő berendezését. Ez három kamerából, monitorból és egyéb berendezésekből állt. Az egész komplett láncot alkotott ugyan, de semmire sem volt jó, mert nem működött. A stúdió új berendezést kapott. Mielőtt azonban a régit kidobták volna, eszükbe jutott, hogy védnökséget vállaltak a Banská Bystrica-i ipariskola fölött. Úgy vélték, a diákok tanulhatnak a berendezésen, szétszedhetik alkatrészeire. Igazán mindegy, hogyan teszik tönkre végképp a berendezést. S az onnan érkező diákok, akik a stúdióban műszakiakként dolgoznak, amúgy is gyengébbek a gyakorlatban, bár elméleti felkészültségük nagyon jó ... Vigyék az egészet! Paulíny mérnök és a képfelvevő berendezés szinte egyidőben érkezett az iskolába. A mérnök — most már tanár is — rájött, hogy kár lenne ezt alkatrészekre szedni. A szakoktatás keretében szétszedték ugyan a berendezést, de közben a tanár segédletével ki is javították mindazt, ami már rossz volt. így lassan, óráról órára és az érdekkörök munkája nyomán összeállt a berendezés — és csodák csodája üzemképes lett. Akkoriban Prešov közelében felépült az új tv-adótorony. Mindeddig egy kis adóállomás sugározta itt a képet szükségmegoldásként. Az ottani HESZcsoport építette a kis adót. Ez most felesleges lett. Az iskola elkérte. Képfelvevő berendezés van, adóállomás van — tehát Banská Bystricán megszületett a legújabb tv-stúdió. Műsora nincs, engedélye nincs, csupán műszaki szempontból létezik, de létezik. Ezzel már lehet valamit kezdeni... M. Paulíny tanár a szertárban — azaz egy háromszor hatméteres helyiségbe zsúfolt komplett tvstúdióban. (A szerzó felvétele.) • Ahol dióiknak nézzük a tanárt • Érettségi a képernyőn • Tanulmányi segédeszköz — TV-adóállomás • Valóra vált tanárálom — Sugározzunk műsort

t Igazit. Melyik műszaki Iskola diákjait ne izgatná ilyen fantasztikusnak látszó lehetőség! Jól van, sugározzunk! — mondta a szaktanár. — De ti helyezitek üzembe. Ahhoz pedig ismerni kell a dolgok minden csínjátbínját." Hát legfeljebb megtanuljuk — gondolták a diákok, akik úgy vélték, ez a világ legizgalmasabb szórakozása. Pedig nem volt más, mint a legnehezebb tantárgy megtanulása. Eljött a tavalyi érettségik ideje. A vizsga nyilvános. Mindenkinek joga van látni és hallani, milyen színvonalú tudással engedik útjukra a távközlési ipariskola növendékeit négyévi oktatás után ... Mindenki ezért mégsem lehet tanúja az érettséginek. Elvégre egy tanteremben nem fér el sok ember. De elfér egy kamera. Néhány utcával az iskola mögött áll a korszerű „Hron" áruház. Itt a harmadik emeleten tv-készülékeket árulnak. A legtöbb készüléket bekapcsolva tartják, hogy a vevők láthassák is a portéka működését. Az ismert monoszkóp azonban eltűnt. A tv nem sugároz műsort, mégis valami megy. Mi az? Hisz ez a szomszédunk fia! Mit keres a televízióban? Hallgassuk csak, mit beszél? Felel. Hű, hisz ez valami vizsgaféle! Vagy megint valami kvíz? Nem, valóban, ez az ipariskola érettségiző diákjainak tv-szereplése. Közvetlen adás a vizsgateremből a nagyközönség részére. És ezt átveszi a televízió? Dehogy veszi át. Ez csak itt fogható a környéken, a 12. csatornán. Hét diák azonban nem jelenik meg a képernyőn. Az egyik a kamera mögött áll, a másik a technikus tisztjét látja el, a harmadik a kamera asszisztense, a negyedik és ötödik a képátvitelt tartja üzemben, a hatodik felügyel az adóállomás nál, a hetedik a hangmérnöki teendőket végzi. a „Hron" áruház reklámakciót rendez. Az áruházban az iskolások felállítják kameráikat és a vásárlóközönségről készítenek riportot. A közönség az áruházban szerte elhelyezett vevőkészülékek képernyőin nézheti — önmagát. Komoly oktatási célokra a Sviti Vegyipari Iskola szeretné felkérni a televíziósokat, űk a vegyipari automatizálást tanulják, s ezt szeretnék a gyakorlatban televíziós távvezérléssel kipróbálni. A CSISZ Banská Bystrica-i ifjúsági klubja úgy véli, vonzóbbá tenné műsorait, ha azok a tv-szereplés jellegűek lennének. Miért ne? — mondják az ipariskolások. — Sugározhatunk akár bábszínházat is a gyerekeknek ... Persze, mindez így „fekete adás". Igaz, a környéken a vételt nem zavarja, nem ugrik be a műsorba. De önálló tv-műsor sugárzására az iskolának nincsen koncessziója. Csupán iskolai segédeszközökről van szó, de ez olyan tökéletes, hogy a távközlési igazgatóságnak is beleszólása lehet. Paulíny tanár úgy véli, a dolog jogi kérdését meg fogják oldani, mégpedig külön engedéllyel, és a nálunk nem használatos negyedik sávban sugároznak majd. Mindaddig dicséretre méltó a távközlési Igazgatóság megértése. Nem támasztanak bürokratikus nehézségeket. Az iskolai tv-adó első műsora óta sugároztak már az idei negyedikesek szalagavató ünnepélyét is egészen Sliačról. Most Amikor természetrajz tanárom a szertárba küldött a kitömött bagolyért — boldog voltam, hogy közelről láthatom és megfoghatom azokat a csodálatos dolgokat, amelyekhez különben hozzá sem nyúlljgtnék. Milyen boldog lehet az a -fiú, aki a félmillió koronás berendezésen tesz-vesz! Irigylem őt. Tanár úr, ön boldog volt, amikor valamelyik diákja szemében némi érdeklődés csillant fel az ön tárgya iránt. Nem irigyli ön is Paulíny mérnököt? Mert ő a nagy érdeklCdés miatt most már nemcsak a negyedikeseknek adja elő tantárgyát, hanem kénytelen érdekköröket szervezni a harmadikosok számára is, akik türelmetlenek, nem bírják kivárni, míg negyedikbe kerülnek. VILCSEK GÉZA S

ok levelet kapott és írt Rákáy József. Legénykorában nem egy szerelmi vallomást, felejthetetlen emlékű levelet kapott. A legértékesebb sorokat azonban nemrég kapta Bratislavából... Másnak talán semmitmondó levél volna, de neki, aki több mint harminc esztendeje a fafaragás művészetével foglalkozik, sokat jelent. Nem egyszerű levélről van szó. Arról beszélnek sorai, hogy felfigyeltek rá, munkáját művészi szinten is elbírálják majd. A zömök, nyugodt természetű embert Gömörben, főképpen a rozsnyói járásban jól ismerik. „Ügyes kezű ez a borzovai Rákay!" — így beszélnek róla a környéken. Sokaknak készített már szépen díszített fokost, pásztoroknak ostornyelet, aszszonyoknak mosófát, a dohányzóknak hamutálcát és cigarettaszopókát. Hogy kezdődött ez a szenvedélye? Paraszt ember lévén a földműveléssel foglalkozott. Vagy talán időtöltésként csinálta és végzi ezt a csöppet sem könnyű munkát? — Nevezhetném időtöltésnek is, de csak mostanában, amióta makacs betegségem „kiszorított" a munkahelyemről. Inkább szenvedély. Már ifjú koromban is érdekelt... Ha kimentem az erdőbe, órákig elnézegettem a fákat és bokrokat... Kevés embert hallottam ily szeretettel beszélni a természetről, a fákról, a bokrokról. — Az erdő nekem mindig szép. Ha először vagy századszor járom, mindig találok benne valami újat. Sohase tudok vele betelni. Mindig szép, de különösen ősszel. Az embert elragadja a színek pompája, a végtelen csend. Es oly mohón szívja a friss levegőt, mintha félne, hogy elfogy ... Költőhöz illő átéléssel beszél a természetről. Aztán újra viszszatér ifjúságához. — Régen volt már, amikor az első pásztorbotot faragtam kl fávorfából. Aztán szinte egymásután következtek: a hamutálcák, a mosófák és sok minden ... Es hol az egyik ágy végéből, hol a másikéból húz elő egyegy szépen faragott fokost, cigarettaszopókát. — Azért tartom itt őket, mert a hőmérséklet Ingadozása tönkreteszi a fát. Sem a túl nedves, sem a száraz hely nem tenne jót neki. A sarokba sem szabad állítani. Meggörbülne, elvesztené az alakját. — Milyen szerszámokkal dolgozik? — Csodálkozni fog. Egyetlen ÉRTÉKES szerszámom egy cipészkés. Bizonyára látott már ilyet... Mielőtt faragni kezdek, először fokozatosan rárajzolom a mintát: egy-egy tölgyfalevél, búzavirág motívumot. Miután elvégeztem a vésést is, megyek tovább szép sorjában ... — Honnan veszi a mintákat? — Saját elgondolásom szerint rajzolom őket. Ha a határt, az erdőt járom, megfigyelem a falevelet, a virágot. Aztán megmintázom ... Egy pásztorbotot nyújt felém. — Nézze, ezen búzavirág keveredik majd a tölgy falevéllel és makkal. Nem tanultam én sem a rajzolást, sem a vésés művészetét. Valahogy a kezemben van.. — Természetesen türelem kell hozzá? — Egy bot vésése-faragása nyolc napig is eltart. Egy cigarettaszopókát másfél-két nap alatt elkészítek. — Hallom, sok rendelést kap a környező falvakból. Mit kap a munkáért? — Nem kérek én semmit. Kedvtelésből csinálom. S ha felmérném, mennyi idő, munka fekszik egy-egy fokosban, talán nem is rendelne senki, olyan borsos lenne az ára. Így aztán általában egy fokosért kettőszáz, a cigarettaszopókáért\ huszonöt koronát szoktak adni... — Hogy lehet ily pontossággal kivésni ezeket a kis mintákat, anélkül, hogy kirepedne, kipattana egy-egy virágszlrom? — faggatom Rákay Józse- ! fet. — Nincs ennek különös technikája. Csak jó szem és kés kell hozzá. Egyelőre még szabad szemmel csinálom ... Az ágy végéből újabb darabokat tesz elém. Világosabb, sötétebb színben csillogó hamutálcák, ostornyelek. Kíváncsian, kérdően nézek rá. — Festéket nem használok. Csak színtelen lakkot teszek az elkészült darabra. Így megmarad a fa eredeti színe a belső szerkezettel együtt. S hogy színben melyik a szebb? Az már attól függ, milyen fára tudok szert tenni. Legszívesebben fáoor- és szilvafával dolgozom. Ha megtudom, hogy valahol kivágtak egy szilvafát, már ott is vagyok. A legszebb és legformálhatóbb részeket megveszem. Aztán előveszem a „suszterkést", meg a ceruzát. Ennyi kell csak hozzá, meg türelem és sok-sok nap ... Most van elég időm a faragásra. Négy esztendeje, hogy rokkantsági állományba helyeztek ... — Érdeklődött-e valamilyen intézmény is már munkája iránt? Még az első köztársaság idején a rozsnyói múzeum Igazgatója rendelt nálam egy fokost. Elkészítettem. Kétszáz koronát utalt kl érte a bank. Nagy pénz volt az akkor ... — Azóta? — Senki, soha. Ezért vagyok végtelenül boldog a bratislavai Népművészeti Központtól kapott néhánysoros levélért. Ilyen értékes levelet talán egész életemben nem kaptam. Elém teszi az írást, melyben röviden ez áll: felfigyeltünk munkásságára. Szeretnénk, ha rövidesen elküldene három darabot a munkájából... — Elküldtem három legszebb fokosomat. Nem tudom igaz-e, de úgy hírlik, munkám eljut a montreálí világkiállításra ... Egyébként a levélben egy másik ajánlat is van: Rákay József tagja lehet a népművészeti szövetkezetnek. Harmincesztendei alkotás után megérdemli az ügyes kezű ember azt a megtisztelést. Mert aki nem látta, nem simította végig a keze alól kikerülő példányokat, el sem hiszi, mire képes az egyszerű emberi kéz. A művek, Rákay József alkotásai, amelyeket az ablakon beáramló tavaszí napsugár csillogó fénnyel áraszt el, itt vannak előttem az asztalon ... MÉRY FERENC