Új Szó, 1967. április (20. évfolyam, 90-118. szám)

1967-04-08 / 97 szám, szombat

Szélcsend Vórkonybon A

mikor annak idején szóba Jött a bősi szövetkezet és a Várkonyi Állami Gazdaság egyesítése, jómagam is mellette tettem le a garast. Jónak, elfogadhatónak, egyedüli járható útnak ezt a megoldást tartottam. Azt írtam, hogy ez a „házasság" reményteljes. Csak részben Igazoltak az esztendők. Az egyesülés után megszaporodtak a gondok, a bajok, és az erő kevésnek bizonyult ahhoz, hogy minden szakaszon győztes csatát vívjanak. Az eredmények azonban, amelyeket elértek, tiszteletre méltóak: Kemény munka áll mögöttük. Bognár József, az állami gazdaság főmérnöke szerint, ha a betársult bősi szövetkezet eredményeit vesszük alapul, Jelentős haladást észlelhetünk, viszont, ha a régi állami gazdaságét, visszaesés mutatkozik. Várkony nem tartozik az élenjáró gazdaságok közé, még akkor sem, ha a múlt esztendőben búzából pl. 31 mázsát arattak hektáronként, holott az egyesülés előtt a szövetkezetben csak 24—25 mázsa volt a maximum. És az említett 31 mázsás átlagtermést nem 30—40 hektáron érték el, hanem kerek nyolcszázon. Az is mond valamit —, habár a járási átlag alatt marad — hogy hektáronként 204 kiló húst, 584 liter tejet, 298 tojást termelnek. MIBE KERÜL? Ha a termelési költség szempontjából vesszük figyelembe a dolgok alakulását, azt kell mondanunk, hogy Várkony Járási viszonylatban az utolsó helyen áll. Drágán termelnek. Ez még abban az esetben ls fennáll, ha figyelembe vesszük, hogy a Duna menti talajvíz közel hárommillió korona kárt aközött. Valahogy hadilábon állnak a munka megszervezésével, az előrelátó, céltudatos vezetés helyett, Inkább az operatív, pillanatnyi intézkedések kerülnek előtérbe. Az anyagi befektetések nem mindig a legcélszerűbbek. Az Idei esztendőt például tizenkét milliós kölcsönnel kezdték. Az anyagi befektetésre természetesen szükség van, viszont jobban ki kellene használni a már adott lehetőségeket. És az elfekvő készletek? Ez is kitesz közel egymillió koronát. De vajon hogyan kerülhetett sor ilyen tetemes, értékes áru elfektetésére? Ogy, hogy nem volt rendszeres ellenőrzés, pontos kimutatás a raktári készletekről. A megrendelések nem összpontosultak egy kézben. A gazdaságvezetők kényük kedvük szerint rendeltek árut. És nem volt ember, aki azt mondta volna: most már elég! Komoly gondot okoz most nekik a takarmányhiány. Igaz, a talajvizet ebben az esetben ls mentségként lehet felhozni. De vajon helyes-e, ha mindent a vízzel indokolunk. En azt mon1967. ÍV. 8. dom, másodnövényként csalamádéval még próbálkozhattak volna. Mindezeket azért tartottam szükségesnek elmondani, hogy Jobban megértsük a további fejleményeket. Milyen gazdasági körülmények között gyülemlettek a viharfelhők, amelyeket a gazdaság két élenjárója, Strbka János Igazgató és Bodnár József főmérnök nem vett Idejében észre, és a jelek után Ítélve félreértett. Mármár úgy tűnt, hogy a két tapasztalt kommunista elveszti a fejét, s ahelyett, hogy összefogna, egymás ellen támad. STRBKA JÁNOS IGAZGATÓ Helybeli ember. Valamikor a várkonyi uradalomban cselédeskedett. Közel két évtizede tagja a pártnak. Negyvenkilencben megtették intézőnek a dubatőkési gazdaságban. Onnan a nagymegyeri nagyhizlalda élére került. Hatvanban fél esztendeig a népi milícia parancsnoka volt. Még ugyanabban az esztendőben a párt javaslatára átment a bősi szövetkezetbe, ahol megválasztották elnöknek. És amikor a bősi szövetkezet egyesült a várkonyi gazdasággal, ő lett az igazgató. BOGNÁR JÓZSEF FŐMÉRNÖK Az ő pályafutása is hasonló az igazgatóéhoz. Vásárúton született. Napszámos ember gyereke. A felszabadulás utáni esztendőkben traktoros volt, majd bevonult katonának. Hazatérése után a Jednotához került. Jó munkájáért, rátermettségéért felvették a pártba. Később a Felvásárlási Minisztérium járási meghatalmazottja volt, majd a JNB mezőgazdasági osztályának vezetője. Ezután a felvásárló üzem élére állítják, és innen kerül a Várkonyi Állami Gazdaságba igazgatónak. Hatvankettőben beiratkozott a Nyitrai Mezőgazdasági Főiskolára, s hatvanhat őszén mérnöki oklevéllel a zsebében tért haza. Nem igazgatónak. A főmérnöki beosztást kapta. Bognár azt állítja, hogy nem volt szándékában visszatérni Várkonyba. A dunaszerdahelyi járás vezetői viszont ragaszkodtak hozzá. Hallgatott hát a szóra. Az nem esett különösebben nehezére, hogy nem lett igazgató. Anyagilag talán még jobban járt. Viszont a további fejlemények azt bizonyítják, hogy ez a megoldás mégis nyomokat hagyott benne. A gazdaságban kétféle nézet alakult ki: egyesek így szóltak, mégis csak Bognárt illette volna meg az igazgatói tisztség, a másik tábor viszont azt rebesgette: jobb lenne megszabadulni tőle. Strbka Jánosra nézve „veszedelmes" konkurrens. Az új főmérnök, de az igazgató fülébe is eljutottak a rebesgetések. A bizalmatlanság magva kikelt. Bognár erélyes kézzel nyúlt a gazdasági dolgokhoz. Bírálta a hibákat. Mindenáron meg akarta mozgatni az állóvizet. Sőt, komolyabb hibák láttán büntetést is Javasolt. Ezt az aktivitást az igazgató kissé félreértette. Tényleg hinni kezdte, hogy igazuk lesz a „jóakaróinak", akik azt híresztelték, hogy Bognár előbb-utóbb Igazgató szeretne lenni. Sőt megtörtént az is, hogy bizonyos esetekben a főmérnökkel szemben azoknak adott igazat, akik tényleg rászolgáltak a figyelmeztetésre, dorgáiásra, esetleg büntetésre. A főmérnök volt egyik kezdeményezője annak, hogy kísérletként próbálkozzanak ők is az úgynevezett „Garst" módszerrel. Ennek az etetési módszernek az a lényege, hogy szintetikus fehérje hozzáadásával takarmányként hasznosítsák a kukoricacsutkát is. Eddig a csutka hasznavehetetlen mellékterméknek számított a mezőgazdaságban, legfeljebb eltüzelték. Most egyszerre megnőtt az értéke. Ezt a takarmányozási módszert kísérlet céljából 60 hízómarhánál a kotlibai majorban be is vezették. A negyedévi eredmény a következőket bizonyítja: a hagyományosan etetett hízómarháknál az átlagos napi súlygyara podás 0,90 kg, a másikoknál viszont 0,92 kg. A költség napi 9,52 koronáról 7,14 koronára csökkent. A szándék tehát világos volt. A főmérnök nem akar mást, mint az Igazgató. Csakhát a Jó szán dékot Strbka elvtárs rosszul értelmezte. Engedett azoknak, akik mindenáron azt szerették vol na bebizonyítani, hogy Bognár önző célokat követ, igazgató akar lenni. Bognár József viszont azt tapasztalta, hogy Strbka elvtárs nem bízik eléggé benne. Jogkörét, ahol csak lehetett, korlátozta. Hinni kezdte, hogy az igazgató tényleg féltékeny rá. Igy őrlődtek azután mindketten KÉT MALOMKŐ KÖZÖTT. Éjszakákon át nem aludtak. És ekkor újabb baj történt. A gazdaságból megindultak a névtelen levelek. Így az igazgató, úgy az igazgató. A járási szervek utána jártak a dolgoknak, és bebizonyosodott, hogy némi igazság van a levelekben. És talán ez fájt a legjobban az érintetteknek. Aztán az idei évzáró pártgyűlésen kicsordult a pohár. Strbka elvtárs felszólalásában olyan értelemben nyilatkozott, hogy kétféle irányzat érvényesül a gazdaságban. Ez az oka minden bajnak. A névtelen leveleket is ennek tulajdonítja. NYlLT SISAKKAL Bognár József találva érezte magát. A küzdelem már most nyílt sisakkal folyt. A két embernek nem volt egy perc nyugalma sem. Az ügy később a járási pártbizottság elnöksége elé került. Döntése egyöntetű volt: rendezzék a dolgaikat, teremtsenek elvtársi viszonyt, különben kénytelenek más megoldást keresni. Tudatosítsák végre, hogy KOMMUNISTÁK ÍGY NEM VISELKEDHETNE

K. És most mindketten fogadkoznak, hogy ami közöttük történt, többé nem ismétlődik meg. Ennek a közeledésnek máris kézzelfogható nyomai vannak. Hogy elejét vegyék például a tovább halmozódó fölösleges anyagi készletnek és az állami vagyon elherdálásának, csakis a főmérnök engedélyével rendelhetnek valamit a gazdaság vezetői. A tavaszi munkáknál is javulás állt be a munkaszervezésben. És látszik: komoly szándékuk, hogy az idei esztendőt a tavalyinál sokkal jobb eredményekkel zárják. Tennivalójuk persze akad bőven, hiszen célul tűz ték ki, hogy az idén búzából már 33 mázsás átlagtermést érnek el hektáronként. A hústermelést egy-egy hektár után 7 kilóval emelik. Első látásra ez talán nem is tűnik valami sokatmondó adatnak. Viszont, ha tudatosítjuk, hogy közel ötezer hektáros gazdaságról van szó, változik a nézet. Ha összegezzük a kilókat, nem is mázsákat, hanem vagontételeket kapunk. És ez már valamil Egy dolog azonban nyugtalanít. Az elejtett szavakból, mondatokból arra lehet következtetni, hogy a lelkek mélyén még forr valami. Félő, hogy — különösen Bognár Józsefnél — egy Időre a megállapodás szárnyát szegi a kezdeményezésnek, az őszinte, jóhiszemű bírálatnak. Természetesen örömmel venném, ha tévednék. Azt szeretném, — s azt hiszem, ebben a Járási szervek ls egyetértenek velem — ha ez a megbékélés, nem a dolgok elhallgatását, hanem az őszinte elvtársi viszony kialakulását jelentené. Ehhez azonban kevés a puszta fogadkozás. Hogy a „szélcsend" tényleg tartós legyen, ahhoz sürgősen tisztázni kell a vitás kérdéseket. Mert ilyenek még vannak, amelyeket az illetékes szerveknek kellene mielőbb rendezniük. Ez alapos gazdasági elemzést igényelne. Igaz, sok munkát követelne, de megérné, hogy végre tiszta vizet önthessenek a pohárba. Ne feledjük, a tüzet el lehet fojtani, de mindaddig veszélyt jelent, amíg akár egy parányi szikra is izzik a hamu alatt. Olyan légkört kell teremteni, hogy mindenki bátran véleményt mondhasson, ne érezze senki azt, hogy a jószándékú, őszinte szóért esetleg bajba kerülhet. A

kemény és őszinte szó forrása a segíteni akarás. Végeredményben senki nem akar rosszat Strbka Jánosnak, vagy Bognár Józsefnek. Hibáikkal együtt is a mieink ők, a ma emberei, akik már tettek valamit. Csupán azt szeretnénk, hogy a jövőben is kommunistákhoz méltóan viselkedjenek, munkájukban ne adjanak helyt a bizalmatlanságnak, önzésből, hiúságból vagy tisztségféltésből ne rágalmazzák egymást. Ha vannak vitás kérdések, tisztázzák kommunistákhoz méltóan. Az olyan ember, aki a szomszéd Irodában, munkahelyen rosszakaróját véli, nem végezhet teljes értékű munkát. És itt jutottunk el addig, hogy kimondjuk: két ember rossz viszonya is közüggyé válhat, ha ez a társadalom érdekeivel ellentétben áll. SZARKA ISTVÁN A Jókai-napok főpróbája E

z idén a Népművelési Intézet karöltve a CSEMADOK Központi Bizottságával május 21—28 között rendezi meg a Jókai-napokat. A hagyományos találkozó első részében kerül sor a csehszlovákiai magyar szavalók országos versenyére, amit az irodalmi színpadok és a színjátszó együttesek bemutatkozása követ. Az 1967-es Jókai-napokon mintegy 35—40 szavaló, 3—4 irodalmi színpad, és ugyanannyi színjátszó együttes mutatkozik be. A törekvés arra Irányul, hogy együtteseink elérjék a Hronovban és Spišská Nová Vesen — a cseh és szlovák színjátszók országos fesztiváljain — látható színvonalat. A járási fesztiválok tapasztalatai alapján mindenekelőtt azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy a meglevő fogyatékosságok ei lenére együtteseink műsorpolltikája az elmúlt évekhez viszonyítva jelentősen javult. Néhol még mindig aránytalanul oszlanak meg a darabok. A losonci járásban a fesztiválra benevezett mintegy 20 együttes közül például öt a Jegygyűrű a mellényzsebben című művet tartja nűsoron. Hasonló jelenséggel találkoztunk a többi járásban is. A jellemző mégis az, hogy ma már nyoma sincs a sztárkultusznak, a néhány éve burjánzott gyakorlatnak, amikor egy-egy — nem ls mindig sikerült darabot —, sok esetben 100, vagy még ennél is több együttes játszott. Mostanában csupán ná hány csoport műsorán szerepel azonos mű. A járási fesztiválok eddigi eredményei és a Jókai-napokra történő felkészülés arról tanúskodik, hogy a rendezők lépést tartanak a korral, a műsorokat aktualizálják, eseményekhez kötik. Biztató a kis színpadi formák, valamint az irodalmi színpadok térhódítása. Az új kifejezési forma népszerű, nagy lehetőségeket kínál mindegyik együttesnek. A dramaturgiai tervek általában az érdeklődésre épülnek, gazdasági megfon tolásoktól vezetettek, szem előtt tartják a magasabb Igényt, a nézők esztétikai nevelésének szükségességét. A Jókai-napokra kerülő együttesek kiválasztása sajnos mégis nehézségekbe ütközik. Pillanatnyilag az irodalmi színpadok kínálata kielégítő. A színjátszók, a sok ösztönzés ellenére, későn fogtak munkához. A törekvéseket kávés esetben fűtötte a Jókai-napokon való részvétel igénye. A műsoron levő darabok legtöbbje Jó. Mondanivalójukat tekintve azonban nehéz közülük összeállítani egy hármas, vagy négyes csoportot, amely mindenben megfelelne a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója Jegyében megrendezésre kerülő bemutatónak. Most valahogy nem a közönség, hanem a szereplők részvétele okoz gondot. A rendezők azt szeretnék, ha az országos seregszemle hűen kifejezné erőnlétünket. A helyes arányt és az eseményhez illő jelleget azonban igen nehéz megteremteni. N

em az együtteseket marasztaljuk el. A hiba eredője a bizonytalanság. Bár a Jókai-napok minden évben a következő évi ünnepségsorozat meghirdetésével zárulnak, valójában mindig csak tizenkettő előtt öt perccel tudjuk meg, hogy sor kerül-e az eseményre, vagy nem. Az év nagy részében, amelyet a felkészülésre kellene fordítani, többnyire csak találgatások folynak: „Ki tudja lesz-e pénz?", „Lehet, hogy a Jókai-napok csak két évente kerülnek megrendezésre", stb., stb. Igy aztán a lendület és a tervezés sem olyan, mint lenne abban az esetben, ha a csoportokat a Jókai-napokon való részvétel biztos vágya fűtené. Az elmúlt évek sikere és sikertelensége egyaránt azt bizonyítja, hogy Komárom ma már több, mint néhány műkedvelő seregszemléje. A Jókai-napok egy kultúráját fejleszteni akaró ős tudó nemzetiség ünnepségsorozata. Az eseményt szervezni is ilyen értelemben szükséges, és nem engedhető meg, hogy a Jó ügy meg nem értés, vagy anyagiak miatt csorbát szenvedjen. A minap Dunaszerdahelyen kellemes meglepetés ért. Az ifjúság és a dolgozók alkotóversenyének kerületi bizottsága itt rendezte meg a nyugat-szlovákiai magyar szavalók kerületi versenyét. Hét járásból 52 szavaló mutatkozott be. A versenynek különös Jelentőséget tulajdonított az a tény, hogy Nyugat-Szlovákiából csak azok az előadók vesznek részt a Jókainapokon, akik a kerületi versenyen helyezést értek el. A járási és kerületi versenyek megrendezésének az elmulasztása a múltban többször megbosszulta magát. Olyanok ls eljutottak az országos szemlére, akik talán már a járás rostáján kihullottak volna, ha betartják az országosan érvényes versenyfeltételeket. A

dunaszerdahelyl kerületi magyar szavalóverseny színvonala még nem mondható kimagaslónak. A fáradozás azonban megtérült. Bíztató tehetségek mutatkoztak be. Néhány éve az országos versenyen sem láttunk Jobb előadókat, mint most Dunaszerdahelyen. A legjobb benyomást az tette ránk, hogy előadóink stílusa egyre korszerűbbé válik. Eltűnt az egykor divatos, álpátosszal és gesztikulálással kísért versmondás. Helyét az egyszerűségre emlékeztető, a szerzővel azonosuló átélt, a hangsúlyt a gondolatra helyező szavalás foglalta el. Egyetlen esetben sem láttunk szerepjátszást. A mondanivalót szinte mindenki a hang színezésével próbálta kifejezni. Azt vettük észre, hogy a televízió igen kedvező hatást gyakorol szavalóinkra. Jelentős fejlődés mutatkozott a kiejtésben ls. Tájnyelven kevesen beszéltek. A versenyt általában a helyes és szép hangképzés jellemezte. Egyedül a versek megválasztása okozott csalódást. A tolmácsolásban a legjobb eredményt a szenei, a nagymegyeri, a dunaszerdahelyl, a párkányt, a csatai, a bratislavai és a somorjai Iskolák szavalói érték el. A

kerületi szavalóverseny — a Jókai-napok főpróbája — néhány szervezési fogyatékosságtól eltekintve sikerült. Nem kétséges, hogyha tovább járjuk a most megkezdett utat, ha rendszeresítjük a járási és kerületi versenyeket, és nem utolsó percben fogunk hozzá az országos szemle rendezéséhez, a jövőben a magyar sző komáromi ünnepe egyenrangú lesz a cseh és szlovák szó hronovi, Spišská Nová Ves-1 és Dolný Kubín-i ünnepével. (bj A Szenten megtartott járási magyar szavalóverseny első három helyezettje. (Kropacsek f elv. J