Új Szó, 1967. április (20. évfolyam, 90-118. szám)
1967-04-24 / 113. szám, hétfő
A görög nép érdekei ellen A GÖRÖG KP KÉPVISELŐJE NYILATKOZOTT A GÖRÖG ESEMÉNYEKRŐL (ČTK) *-• A szélsőséges Jobboldali elemek és az amerikai imperialisták görögországi puccsa, amely monarchista-faslszta katonai diktatúrát Juttatott hatalomhoz — nemcsak helyi Jelentőségű. Ez az amerikaiak újabb kísérlete, hogy Európában is alkalmazzák a más világrészekben érvényesített durva módszereiket. Az USA ezzel leplezetlenül provokálja az európai demokratákat, és meg akarja gátolni azt a küzdelmet, amelyet Görögországban s világszerte folytatnak a békeszerető emberek a nemzetközi feszültség enyhítéséért • — jelentette ki tegnap Karlovy Varyban Ziszlsz Zografosz, Gö rögország Kommunista Pártja Politikai Bizottságának tagja, a Csehszlovákiai és külföldi újságírók részvételével rendezett sajtóértekezleten. A sajtóértekezleten Görögország Kommunista Pártjának Aposztolosz Grozosz, a párt elnöke vezette háromtagú küldöttsége ls megjelent. Közös nyilatkozat a Marokkói KP küldöttségének romániai látogatásáról BUKAREST (ČTK) — A Román Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívására a Marokkói Kommunista Párt küldöttsége — AH Vata, a Marokkói KP KB főtitkára vezetésével, április 13—19 között látogatást tett Romániában. A román lapok április 23 án közzétették a látogatás befejezése alkalmából aláírt közös nyilatkozatot, melyben a tárgyaló felek az Imperializmusellenes arcvonal mozgósításának, egységesítésének és szilárdításának fontosságát hangsúlyozzák. A két párt kttl döttségei aggodalmukat fejezték ki afölött, hogy az USA vietnami agressziója egyre nagyobb méreteket ölt, és kifejezésre juttatták pártjaik együttérzését a szabadságáért küzdő hős vietnami néppel. SZOVJET JEGYZÉK Thaiföld moszkvai nagykövetségéhez MOSZKVA (CTK) — „A thaiföldi kormány teljes felelősséget visel azért, hogy Thaiföld is részt vesz a vietnami nép elleni agreszsxiv háborúban" — hangsúlyozza a Szovjetunió külügyminisztériumának nyilatkozata, amelyet április 22-én adtak át Thaiföld moszkvai nagykövetének. A nyilatkozat többek kőzött rámutat arra, bogy jelenleg több mint 35 000 amerikai katona és tiszt állomásozik Thaiföldön, ahol amerikai légi és tengeri haditámaszpontok létesültek és ai amerikai repülőgépek thaiföldi repülőterekről felszállva támadják Vietnam területét. A thaiföldi kormány azt Is bejelentette, hogy fegyveres katonai egységeket szándékozik Dél-Vietnamba küldeni. A Szovjetunió külügymlnlszté riuma figyelmezteti a thaiföldi kormányi, hogy magatartása ellentmond a nemzetközi jog alapelveinek, az 1954-ben megkötött genfi egyezmény, és az ENSZ alapokmánya elveinek, amely szerint idegen hatalom nem avatkozhat más ország belügyeibe. Választások Hanoiban Hanoi (CTK) — A Vietnami Demokratikus Köztársaság fővárosának 50 választókörzetében tegnap reggel 5 Arakor kezdődtek mag a választások a népi tanácsokba. Hanoi lakossága a választások előestjén részt vett az ünnepélyesen feldíszített agitációs központokban rendezett politikaikulturális esteken. A választásokon Hanoi minden 18 évesnél idősebb lakosa vesz részt. A város négy körzetében, valamint négy elővárosi községében a Vietnami Hazafias Front 451 jelöltjét mutatták be a. válasz tási kampány napjaiban. Egy-egy körzetben — a lakosság létszámához viszonyítva — 20—40 képviselet választanak. A választóhelyiségeket vasárnap 19 órakor bezárták és hétfőn közlik a választások eredményeit. A SZOJUZ-1 új szovjet űrhajó a kozmoszban (Folytatás az 1. oldalról) adtak hírt a „Szojuz-1" szovjet űrhajó felbocsátásáról. Valamennyien gyors hírként jelentették: „A Szovjetunió űrhajót küldött a világűrbe, emberrel a fedélzetén." Párizs Az AFP hírügynökség több gyors hírben közölte, hogy Vlagyimir Komárov vezetésével űrhajót bocsátottak fel a Szovjetunióban. Kora hajnalban érkezett Moszkvából Párizsba a szenzációs hír, felbolygatva a hírügynökségek s a rádió szerkesztőségeit. A francia rádió, helyi idő szerint éjjel 3 órakor, megszakítva adását azonnal jelentette az új szenzációt. New York Az Egyesült Államok televíziós és rádióadói, valamint hírügynökségei megszakították adásaikat, hogy bejelentsék a Komárov vezette „Szojuz-1" felbocsátását. Hangsúlyozzák, hogy a „Szojuz-1" új típusú űrhajó és új, nagy kapacitású hordozórakétával juttatták pályájára. Oj korszak kezdetét jelentheti ez az űrkutatásban — hangoztatják a New York-i Jelentések. Berlin Berlinben élénk érdeklődést keltett a Komárov vezette „Szojuz-1" sikeres felbocsátása és űrrepülése. Az NDK rádiója külön adásokban számolt be a szovjet tudomány és technika új, nagyszabású győzelméről. Az ADN hírügynökség részletes adatokat szolgáltat az űrhajó útjáról és az űrhajósról. Az AFP rámutat, hogy Vlagyimir Komárov, sorrendben a 36. űrhajós, aki „kozmikus utazáson" vesz részt. CÉL: A HOI/ó A hírügynökségek valószínűnek tartják, hogy a legújabb vállalkozás részét alkotja egy átfogó szovjet űrkutatási programnak, amelynek végső célja az ember eljuttatása a Holdra. Ezt a véleményt támasztotta alá a floridai Kennedy-fokon tartózkodó Charles Shelt o n , az amerikai űrhajózási tanács tudományos szakértője, aki rámutatott, hogy a „Szojuz1" pályájának a Föld egyenlítőjével bezárt hajlásszöge a legalkalmasabb olyan űrhajó számára, amely a Holdon szállna le. A nyugati szakértők mégis úgy vélekednek, hogy az ember holdutazása alapos előkészületeket Igényel, ezért valószínűleg még hosszú évekig várat magára. EGYELŐRE TALÁLGATÁSOK Moszkvai megfigyelők valószínűnek tartják, hogy a Szojuz-1 űrhajót újfajta hordozórakéta juttatta pályájára, amely kétségtelenül erősebb az eddigieknél. A moszkvai televízió kommentátora — említi meg a Reuter hírügynökség — hatalmasnak nevezte az űrhajót. Az AFP lehetségesnek véli, hogy az új hajtórakéták segítségével a Szovjetunió képes 50—70 tonnás terhet ls föld körüli pályára Juttatni. A hírügynökség találgatja, vajon nem a Kozmosz-146 típusú mesterséges hold felbocsátásakor próbálták-e kl a szovjet szakemberek az új hajtórakétát. Mindenesetre érdemes visszaemlékezni Popovlcs szovjet űrhajós nemrégiben megtartott sajtóértekezletére — hívja fel a figyelmet az AFP —, amelynek keretében a szovjet asztronauta közölte, hogy jóval hatékonyabb rakétával rendelkeznek az amerikai Saturnus-rakétánál, amely pe dig az Egyesült Államok eddigi legtíWéletesebb, legteherblróbb rakétája. Hűsz nemzet a XX. kerékpáro s génversenyre Egyre Jobban közeleg a jubiláris kerékpáros Béke-verseny rajtja. Csütörtökön a szervező bizottság tagjai ülést tartottak, ahol az újságírókat informálták az előkészületekről. A versenyre eddig 19 ország nevezte kerékpárosait és várják, hogy huszadikként Hollandia is nevezi versenyzőit. A rajtnál Románia. Szovjetunió, Svájc, Jugoszlávia, Bulgária, az NDK, Oánia, az NSZK, Marokkó, Algéria, Belgium, Magyarország, Kuba, a Mongol Népköztársaság, Franciaország, Finnország, Lengyelország, Anglia és a rendező Csehszlovákia kerékpározóit látjuk viszont. Hazánk képviselői a következű rajtszámot kapták: Doležel (13), Gráé (14), Smolík (15), Sever (16), Novák (17), Wenczel (18). A táv összesen 2275 km-t tesz kl. A rajtra május 10-én Varsóban kerül sor, míg a versenyzők a célszalagot május 26-án, a prágai Slávia stadionjában szakítják át. Mivel jubiláris évfolyam versenyeiről van szó, meghívták az eddigi versenyek valamennyi győztesét, s a legtöbbjük meg is Ígérte a személyes részvételt. A célnál találkozhatunk a tiszteletbeli vendégekkel, élükön • Nemzetközi Kerékpáros Szövetség elnökével Rodonival. Azután valamennyien meglátogatják Brno városát is, megismerkednek annak kerékpáros pályájával, országúti körével, mivel mint ismeretes, éppen Brnó kéri a kerékpáros VB rendezési jogát. Az egyes útszakaszok célvárosainak stadionjai nemzetközi sportműsorral kedveskednek a szurkolóknak. A többi között sor kerül a magyar olimpiai labdarúgócsapat és az utánpótlás-válogatott, valamint a lengyel „B" válogatott szereplésére Is. Ezek a találkozók tehát elslősorban a csehszlovák és a magyar labdarúgás tehetségeinek sorakozóját jelentik. Az új évfolyam kerékpáros-fijt donsága az Időverseny lesz. Aki az előirt útszakaszt a megállapított Időszint 15 százalékát meghaladó késéssel teszi meg, kiesik a további küzdelmekből. A rendezőknek mindenesetre joguk van a szintet megváltoztatni, különösen akkor, ha nem várt kellemetlen idő köszöntene a versenyzőkre, vagy pedig tömeges bukás és az esetleg túl sokat kellemetlenkedő vasúti sorompók késztetnék erre. Perié edző a csehszlovák válogatott előkészületeivel kapcsolatban Így nyilatkozott: „Az előkészületek során az erőnlét fejlesztésén kívül a gyorsaságra fektettük a tő súlyt. Minden kerékpározónk kb. 6000 km-nyi utat tett meg, — ez 1000 km-rel kevesebb a tavalyi edzésadagnál. — Az edzések a kollektíva kialakulását voltak hivatva biztosítani. Ma még nehéz megállapítani, hogy ez milyen mértékben sikerült a téli előkészülettől kezdve a bulgáriai tartózkodáson át Plzeüig, ahol elsősorban a gyorsaság fejlesztése volt a fontos. Meg vagyok győződve, hogy az „egyetlen útszakasz" kérdése ez idén már nem fog kísérteni. Minden előző évfolyam során rendszerint egy útszakaszon elvesztettük mindazt az előnyt, amelyet az előzőkön nagy nehezen összehoztunk. Ennek már nem lenne szabad ismétlődnie, mert a kollektíva erkölcsileg is kitűnően felkészült. Április 23. és 30. között néhány versenyen veszünk részt Olaszországban, majd rövid pihenő előzi meg a varsói rajtot. ZD. PAUIjO Magyarország nyerte a súlyemelők Duna Kupáját Bratislavában a bolgár súlyemelők érték el a legtöbb pontot Vasárnap befejeződött Bratislavában a súlyemelők Duna-Kupa versenyének első ciklusa. Az elmúlt hét során a Duna menti országok súlyemelői más-más városban mérték össze tudásukat, s ötször a magyarok, kétszer pedig a bolgárok szerezték a legtöbb pontot. A hét év összesített eredményei alapján a Duna-Kupa első ciklusának győztese Magyarország válogatottja lett. A háromnapos bratlslaval verseny négy súlycsoportjának eredményeiről már beszámoltunk. Ezekben két bolgár, és egy-egy csehszlovák Illetve magyar győze lemről adtunk hírt. A további három súlycsoport csehszlovák, magyar és nyugatnémet győzelmet hozott. Eredmények: KÖZÉPSÚLY. 1. Zdražila (csehszlovák) 442,5 kg, 2. Aschenbrenner (osztrák) 420 kg, 3. Bakos (magyar) 417,5 kg, 4. Volcsev (bolgár) 5. Werner (nyugatnémet), 0. Stehno (csehszlovák), 7. Kermecl (jugoszláv). A győztes csehszlovák versenyző nyomásban 130, szakításban 140, lökésben pedig 172,5 kg teljesítményt ért el. Ellenfelel közül csak a nyomásban akadt nála jobb. Magyar részről Veres Győző helyett az alsóbb súlycsoportban kiesett Bakos versenyzett. Zdražila 140 kg-os teljesítménye a szakításban Duna-Kupa-csúcsot jelent. FÉLNEHÉZSÚLY: 1. Tóth Géza (magyar) 460 kg, 2. Pencsev (bolgár) 445 kg, 3. Országh (csehszlovák), 4. Németh (osztrák), 5. Kovacslcs (Jugoszláv), 6. Sarda (csehszlovák) 7. Betnhofer (nyugatnémet). Tóth 145 kilós teljesítménnyel kezdett nyomásban, s ebben a fogásnemben többre nem vitte. A bolgár Pencsev 5 kilóval megelőzte őt. A szakításban Tóth 137,5, a lökésben pedig 177,5 kilós telje sltményével a mezőny legjobbjának bizonyult, s Igy végUl 15 kilós különbséggel fölényesen nyert. NEHÉZSÚLY: 1. Haun (nyugatnémet) 480 kg, 2. Veszellnov (bolgár) 477,5 kg, 3. Lexa (csehszlovák) 455 kg, 4. Pavlásek (csehszlovák) 5. Tauschl (osztrák). A győztes nyugatnémet versenyző 160, 135 és 185 kg-os teljesítményeket ért el a három fogásnemben. Magyar részről Szentgyörgyi Indult, aki azonban már a nyomásnál kiesett a küzdelemből, mivel egyetlen érvényes kísérlete sem akadt. A bratlslaval verseny végeredménye: 1. Bulgária 42 ponttal, 2. Csehszlovákia 39 ponttal, 3. Magyarország 30 ponttal, 4. Ausztria, 5. NSZK, 6. Jugoszlávia. A román versenyzők Bratislavában nem indultak. A Duna Kupa első ciklusának végeredménye: 1. Magyarország 289 ponttal, 2. Csehszlovákia 245 ponttal, 3. Bnlgária 226 ponttal, 4. Ausztria. 5. NSZK, 6. Jugoszlávia, 7. Románia. Teniszhír adó CSEHSZLOVÁKIA. A prágai Mo torlet teniszpályán minősítő verseny folyt a Davis Kupa csapatban való részvételért. Koudelka 9:7, 6:3, 2:6, 8:6-ra győzött Pála ellen és Kodeš meglepő vereséget szenvedett 6:8. 6:2, 6:1, 2:6, 4:6-ra Kukáitól. A Kukal—Pála találkozót 6:2, 4:8, 7:5 állás után nem folytatták, Kukal sérülése miatt. A minősítő verseny legérdekesebb találkozója Holeček és Koudelka között folyt és a kitűnően támadó Holeček 6:4, 6:2, 5:7, 6:3-ra győzött. OLASZORSZÁG. A catanlal nemzetközi verseny férfi egyesének döntőjében az ausztrál Mulligan 3:6, 6:1, 6:l-re győzött az olasz Pietrangelli ellen. A női egyes döntője: Turner (ausztrál)—Bakzejeva (szovjet) 6:2, 6:4. Férfi páros döntője: Bowrey, Davidson (ausztrál)—Guzman Montrenaud (francia, ecuadori) 6:2, 6:1, 6:3. EGYESÜLT ÁLLAMOK. Houstonban a férfi egyes elődöntője Igy alakult: Newcombe (ausztrál)— Pllics (jugoszláv) 12:14, 1:6, 6:2, 6:3, Roche (ausztrál)—Taylor (angol) 8:2, 0:8, 6:8, 8:1, 7:5. ARGENTÍNA: A Buenos Aires 1 verseny elődöntőjében Gräbner 6:4, 8:4-re győzött az Ind Krisnán ellen. A RIchey— (Egyesült Államok) Santana (Spanyolország) találkozó 7:5, 4:6, 4:1. állás után az eső miatt félbeszakadt, majd az amerikai versenyzőt hirdették ki győztesnek. SPANYOLORSZÁG. Madridban a férfi egyes döntőjében az ausztrál Emerson találkozik a svéd Lnndqnist-al aki az elődöntőben 6:1, 6:4, 7:5-re győzött a brazil Koch ellen. A női egyes döntője: Lundquiit (svéd), Tym (amerikai) 6:2, 0:6, 6:0. BRATISLAVA NAGYDÍJÁÉRT A szombaton és vasárnap megrendezésre került Bratislava Nagydíjáért folyó országos jellegű kardvívó versenyen 21 élversenyző állt rajthoz. A selejtezők közepes színvonalú küzdelmeket hoztak, de a döntőben már szép csörtéknek lehettünk szemtanúi. A várakozásnak megfelelően a válogatott tagjai Peštal, Leypold és a tágabb válogatott keret tagja Popeláf ls bekerültek a döntőbe. A döntő folyamán a következő sorrend alakult kl: 1. Peštal (ZjS Brno), 2. Loypold 3. Popeláf (mindkettő ZjS Brno) 4—5. Kollár (Zlžka Bratislava) és Hruíovský (Slávia Bratislava) 6. Hnidlak (Slávia Bratislava). A légsúlyban győztes Kirov (bolgár). (Alexy felv.) MATSON új világcsúcsa Randy Maison szombaton Tazasban három egyetem atlétáinak viadalán megjavította a súlylökés világcsúcsát. Matson kezéből 21,78 m-re repült * golyó. Ez az eredmény 26 cm-rel jobb, mint Matson eddigi világcsúcsa, melyet 1965 májusában ért el. AMERIKÁBA utazik a Vasas A Hexagonal-tornán elért pompás győzelem még inkább fokozta a Vasas nemzetközi hírnevét. Ennek az eredménye a San Franciscóból érkezett meghívás. A Vasas ma reggel utazik Amerikába, ahol szerdán az angol Fulham ellen mérkőzik, a San Franciscó-i stadion avatása keretében. A portyán 16 játékos vesz részt. A sportfogadás hírei A ŠPORTKA 17. játékhete első búzásának nyerőszámai: 11 26 29 32 36 39 Prémiumszám: 2 A SAZKA 17. játékhetének 12. találatos szelvénye: 123458789 10 11 12 llllllzll 1 1 t Igy tippelünk a 18. fogadóhétre II. LABDARÚGÖ-LIGA 1. Dnkla Tachov— Dukla Tábor. A hazai együttes a táblázat utolsó helyezettje. Tippünk: 2, X. 2. Viktória Žižkov—Sp. Celákovlce. A žlžkovlak odahaza még nem vesztettek mérkőzést. Tippünk: 1. 3. Dukla Cbeb—LIAZ jablonec. Mindkét együttes a táblázat felső felében szerepel. A cheblek eddig Jól használták kl a hazai környezetet. Tippünk: 1. 4. Sp. Vlašim— VCHZ Pardubice. A pardubiceiek ősszel 3:0-ra győztek. Most pontot veszthetnek. Tippünk: X. 5. Sp. Radotin—Skoda Plzeň. A bajnokjelölt Plzeňnek 14 ponttal van többje, mint a táblázat utolsó előtti helyezettjének, a radotlnlaknak. Tippünk: 2. 8. TJ Gottwaldov— Zemplín Michalovce. Ősszel a mlchalovcelek 5:l-re győztek, de idegenben egyszer sem voltak sikeresek. Tippünk: 1, X. 7. Baník Prievidza—Partizán Bardejov. A Baník odahaza még nem szenvedett vereséget. Tippünk: 1, X. 8. Tj Nové Zámky—TJ VŽKG. Ősszel az érsekújvárlak pontot szereztek VItkovicén, s nyílt lesz az újabb' találkozó ls. Tippünk: 1, I, 2. 9. Sp. Vsetln-Slavoj Trebišov. Tavaly a Trebišov l:0-ra győzött, s esetleg pontot szerezhet Vsetínben ts. Tippünk: X, 2. DIVIZIÖS MÉRKŐZÉSEK 10. Slovan Liberec— VTŽ Chomútov. A második helyen álló Chomútov a legutóbb vendégként 5:0 arányban vesztett. Tippünk: 1. 11. Dynamo Kobyllsy—Slavoj Vyšehrad. A vendéglátó együttes győzelme valószínű. Tippünk: 1, X. 12. Dukla Banská Bystrica—Strojárne Martin. Az „F" csoport rangadója. A hazai pálya előnye döntheti ef a küzdelmet. Tippünk: 1, X.