Új Szó, 1967. április (20. évfolyam, 90-118. szám)
1967-04-24 / 113. szám, hétfő
A Slovan velle ál a vezetést A trnavaiak győzelme után ismét tömörré vált az élcsoport dúló" valamennyi mérkőzésén a pályaválasztó győzött A „csonkaforAa L labdarúgó liga 20. fordulójában csak hat mérkőzést bonyolítottak eddig le, mivel a Dnkla Praha—Spartak Brno találkozót májas 10-re halasztották a Dnkla keddi BEK mérkőzése miatt. A forduló legnagyobb érdeklődéssel kísért találkozóján a Spartak Trnava legyőzte az élen állt Sparta Prahát, amely veresége következtében kénytelen volt Slovan Hradec Kr. 2:0(1:0) 1:0(1:0) 1:0 (0:0) 24. Bratislava, 5000 nézi. játékvezető: Kormán. Góllövők: Obert és Zlocha. A mérkőzés különösen az első félidőben az átlagos színvonal alatt maradt. A vendéglátók aránylag korán, már a 7. percben megszerezték a vezetést, amikor jokl szabadrúgása után a labda Oberthez került, aki azt a hálóba küldte. A Slovan csatárai ezután eltúlozták a mutatós játékra való törekvést, rövid adogatásaikkal nem tudták megzavarni a hradecl védelmet. A második félidőben a vendégek is többször támadáshoz jutottak, de Vencel minden alkalommal szemfüles volt. Az addig kitűnően védő Jindra kapust, akinek kiújult a térdsérülése, Paulus váltotta fel és az igen gyengén játszó HrdliCka helyére a Slovan edzője Medvidet állította be. Ez a változás sem hozott újat, továbbra is vértelen volt a játék és a hazalak szorványos támadásait jól szerelte a kitűnő formában játszó Hledik. A 33 percben Cvetler beadásából Zlocha jutott labdához, akinek ívelt lövése a hálóban kötött kl. A mérkőzés utolsó perceiben az iram az addiginál is lanyhább volt. Slávia Trenčín Prága, 14 000 néző. játékvezető: Placek. Góllövő: Kadraba. A prágai közönség már régen nem látott Jó mérkőzést a Slávia sportpályáján, annak ellenére, hogy itt mindkét prágai vezető csapat a Sparta és a Slávia is játszott. Tegnap sem járt jobban. Egyik csapat sem játszott jói, csupán a két védelem nyújtott kielégítő teljesítményt, ami annál ls kirívóbb volt, mivel a csatárok — teljesen csődöt mondtak. A treneiniek azzal a szándékkal jöttek Prágába, hogy 0:0-ós döntetlent érjenek el. Ezért 75 perc alatt jóformán egyetlen labdát küldtek az ellenfél kapujára. Igaz, hogy az utolsó percig a Slávia támadósora nem talált ellenszert a lestaktikára, mégis más képet mutatott volna a játék, ha a vendégek igyekeztek volna itt-ott támadó játékot is mutatni. Negyvenöt másodperccel a mérkőzés befejezése előtt egy kapu előtti kavarodásból Kadraba megszerezte a győzelmet jelentő gólt. Az utolsó 10 percben a sérült Novák helyett ugyanis Kadraba játszott a jobb összekötő posztján és éppen ő döntötte el a találkozó sorsát. A győztes csapat védelmében Lála, Hildebrandt és Linhart játszott jói, a trenčínieknél pedig Hojsík volt a védelem fő szervezője. A mérkőzést a Slávia megérdemelten nyerte, mert itt-ott mégis megpróbálkozott a támadással. F. P. vss Košice 2:0 (2:0) Košice, 2000 néző. Játékvezető: Fencl. Góllövők: Desiatnik és Hofaolko. Az Inter játékára és csatárainak tehetetlenségére jellemző, hogy Svajlen kapust az 58. percben tette először próbára Molnár távoli Hivése. A bratislavai csapat eleve védekezésre rendezkedett be, ami a hazaiak malmára hajtotta a vizet. A VSS végig fűlényben játszott, győzelme teljesen megérdemelt, sőt nagyobb arányú is lehetett volna. Az Inter csatársorában Szikora és Levický teljesen csődött mondott, Molnár és Gáborik pedig javarészt a védelemben segédkezett. Az Interben csupán Buberník, Hrica és Füle kapus emelkedett társai fölé. A VSS a hideg, szeles idő és a nehéz pálya dacára gyorsabban mozgott, csatársorától több szellemes akciót láttunk, különösen Hoholko és Scherer volt elemében. A védelemben Bomba, és Pivarnlk játszottak kiemelkedően. A széltől támogatva azonnal a VSS lendült támadásba, a 18. percben Scherer gyilkos erejű bombája kerülte el Füle felső kapufáját. Egy perccel később Hoholko egy csellel faképnél hagyta DaAót, beadását Mravec Desiatníkhoz továbbította, aki kapásból a hálóba küldte a labdát. 1:0. A nyomasztó hazai fölény megzavarta az Inter védelmét, amely hibát hibára halmozott. A 39. percben három fedezetlenül hagyott VSS csatár tört Füle kapuja felé és az akció eredményeképpen Hoholko beállította a végeredményt. Az 53. percben Hoholkót a büntetőterületen belül felvágták a védők, de Fencl sípja néma maradt. A 70. percben Krnáü váltotta fel Gáborlkot. (Tä) Teplice Lokomotíva Teplice, 8000 nézd, játékvezető Kardaš, góllövó Dočkal. Ha az eredménnyel elégedettek is lehettek a teplicei nézők, a mutatott játékkal aligha. Különösen a csatárok voltak tehetetlenek mindkét oldalon. A vendéglátók csaknem a mérkőzés egész ideje alatt enyhe mezőnyfölényben voltak, és a Lokomotíva támadósora csak szórványosan Indított gyors, de meg nem alapozott rohamokat a vendéglátók kapujára, ám a teplicei védelem a helyén volt. Különösen Maiina nyújtott átlagon felüli teljesítményt. A védelem volt az erősebb oldala a vendégcsapatnak is, — Urban a mezőny legjobbja volt. A találko zó egyetlen gólját az első félidő 14. percében Dočkal lőtte. Trnava Sparta Trnava, 20 000 néző, játékvezető: Obtnlovič. Góllövó: Adamec. Hazai támadásokkal Indult a mérkőzés, és mindjárt az első percben Adamec 10 méterről a kapus kezébe lőtte a labdát. Egy perccel később Kuna bombája a kapufáról pattant le. A továbbiakban is a vendéglátók többet támadtak. A 12. percben Kravárik lövése ismét a kapufát érte. Később a Sparta csatárai is támadták az ellenfél kapuját. Különösen a 18. percben jutottak kitűnő helyzethez, de Pospíchal néhány méterre a kaputól mellé lőtt. A 33. percben Kabát került gólhelyzetbe, ám a labdát nemcsak a kifutó Kramerius, hanem a kapu átengedni az első helyet a Slovan Bratislavának. A vesztett pontokat tekintve azonban nem a Slovan, hanem a Dukla Praha áll legjobban a ligában. Általában kevés gólt hozott a forduló, három mérkőzésen egyetlenegy gól döntötte el a két bajnoki pont torsát. A szombaton lejátszott 2ilina~ Bohémia ns (3:1) találkozót vasárnap az alábbi öt összecsapás követte: mellé ls küldte. A 38. percben Kravárik lövése a hálóba szállt, de a Játékvezető les miatt nem adta meg. A játék ekkor fölöslegesen keménnyé vált. A szünet után ismét a trnavaiak támadtak többet, de akcióikat nem tudták gólra váltani. Kramerius kapus nagy napot fogott ki: az 53. percben Hrušecký bombáját ütötte ki, majd két perccel később Kuna éles lövését tette ártalmatlanná. A Sparta a mérkőzés ezen szakaszában Inkább védekezésre rendezkedett be. Öt perccel a befejezés előtt, amikor már-már ügy tűnt, bogy a prágaiak egy pontot haza visznek, Kunát felvágták egy méterre a tizenhatostól és szabadrúgást Adamec gólra váltotta. A 81. percben megsérült Kvašňák, akinek helyébe Možiš lépett. A trnavaiak is cseréltek játékost, a sérült Hagarát Brunovský váltotta fel. A drámai lefolyású mérkőzésen mindkét csapat jó teljesítményt nyújtott. A győztes csapatban főleg Dobiái, jarábek, Kuna. Hru šec-ký és Adamec játszott kitűnően, a Sparta csapatában Kramerius, Tichý, Migas, Pospíchal és sérülé séig Kvašňák Játéka tetszett. 1:0 (0:0) AZ I. LIGA ÁLLÁSA: 1. Slovan 20 10 7 3 24:12 27 2. Sparta 20 12 3 5 38:20 27 3. Dukla 19 12 2 5 42:19 26 4. Trnava 20 12 2 6 41:21 26 5. Slávia 20 10 4 6 33:30 24 6. Žilina 20 8 6 6 35:27 22 7. Trenčín 20 8 6 6 28:20 22 8. Bohemíans 20 7 4 9 21:34 18 9. VSS Košice 20 6 5 9 20:22 17 10. Teplice 20 7 3 10 18:28 17 11. Inter 20 7 2 11 20:25 16 12. Lok. Košice 20 4 6 10 13:35 14 13. Hr. Králové 20 4 3 13 21:39 11 14. Brno 19 4 3 12 16:36 11 A SLOVAN Bratislaváé a labdarúgók Duna Kupája Négy külföldi és négy szlovákiai Ifjúsági csapat részvételével Bratislavában, Tmaván és Trenčínben rendezték meg a Duna Kupa harmadik évi küzdelmeit. A kupát a Slovan Bratislava nyerte. További sorrend 2. Austria Wien, 3. Spartak Trnava, 4. Inter Bratislava, 5—6. Győri Vasas és Fia rentina, 7. 8. CH Bratislava és Spartak Szabadka. Az első helyért: Slovan Bratislava—Austria 1:0 (0:0). Közepes színvonalú mérkőzés. Az Austria teljesen a védekezésre összpontoII. labdarúgó-liga sította erejét. A Slovan helyzetei közül csak egyet használt ki, mégpedig hét perccel a játékidő lejárta előtt, amikor Ďuriš fejese kötött kl a bécsiek bálójában. A győztes csapat legjobbjai: Duríš, Popovič, és Rottko voltak. A harmadik helyért: Spartak Trnava —Inter Bratislava 2:0 (0:0). Varadin és Misovié lőtte a két gólt. A fiatal trnaval labdarúgók végig fölényben voltak, nagyobb arányban győzhettek volna. A mérkőzés minden tekintetben megfelelt a várakozásnak. Tatran Prešov—Baník Ostrava 2:1 (2:1). Prešov 2500 néző. A 3. percben Bartalský az ostravai csapatnak szerezte meg a vezetést de 10 perccel később Seňka két góljával már a prešoviak álltak jobban. A hazai együttes megérdemelte a győzelmet, főleg az első félidő teljesítménye alapján. AC Nitra—Sparta Pov. Bystrica 2:1 (1:0). Nitra 800 néző. Góllövők: Hanzlík és Halász (tizenegyesből), Illetve Justus. Mindkét félidőben jobb volt a hazai együttes, a mezőny legjobbjának Kópián (Pov. Bystrica) bizonyult. Zemplín Michalovce—Bánik Prievidza 4:1 (1:1). Michalovce, 1000 néző. Góllövők: Daňko 2, Hurčík és egy öngól, illetve Petráš. Kellemetlen, hideg szélben folyt le a mérkőzés, végig sportszerű körülmények között. Eok. Sp. Nová Ves—Tj Gottwai dov 4:0 (2:0). Sp. Nová Ves, 1000 néző. Góllövök: Urban (2), Priby linec és Máčala (öngól). A nagy szerűen játszó hazai csapat minden várakozást felülmúló eredményt ért el. A külföld labdarúgása SKÓCIA. A Celtic szombaton nem játszott, erőt gyűjtött a Dukla elleni Európa-Kupa mérkőzésre. A Rangers a Clyde együttesével csak l:l-re mérkőzött, de így is behozta a Celtic elleni ponthátrányát. Mindkét együttesnek most 53 pontja van. A Celticnek még három, a Rangersnek két mérkőzése van hátra. A VVK-ban szereplő Kilmarnock 1:0 arányú vereséget szenvedett a Hearts együttesétől. ANGLIA. Három fordulóval a bajnokság befejezése előtt a Manchester United 55 ponttal áll az élen, 3 pont előnye van, a Nottingham Forest előtt. Érdekesebb eredmények: Sunderland—Manchester United 0:0, Arsenai—Nottingham 1:1, Aston Villa—Burnley 0:1, Chelsea— Stoke 1:0, Southampton—Tottenham 0:1, West Ham United—Leeds United 0:1, GÖRÖGORSZÁG. A vasárnapra tervezett Görögország—Austria EB mérkőzés elmaradt a görögországi politikai események miatt. Az osztrák válogatott megérkezett ugyan Athénbe, de ott nem szerepelhetett. Késnek az előkészületek Mexikóban Huszonhét nemzetközi sportszövetség képviselői a svájci Lausenéban tartott ülésükön elutasították a Nemzetközi Olimpiai Bizottság utasítását, amely megtiltja, hogy a sportolók az olimpia előtt 28 napnál hosszabb Ideig tarthassanak edzést egy évben Mexikó magaslati helyein. A szövetségek levelet Intéztek a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz, amelyben követelik, a tilalom felfüggesztését. Az ülésen megvitatták a mexikói olimpiai játékok előkészületeit és ennek során megállapították, hogy az előkészítő munkákkal alaposan lemaradták a mexikói fővárosban. Például még meg sem kezdték az olimpiai falu építését. Ezzel szemben a küldöttek egyöntetűen megállapították, hogy Grenobleban a legnagyobb rendben folynak az előkészületek a téli olimpiai játékokra. A nemzetközi sportszövetségek képviselői elhatározták, hogy a jövőben nagyobb döntésjogot követelnek az olimpiai játékok megszervezésével kapcsolatban. A stockholmi Johanneshov sportcsarnok látképe, ahol április 11 és 21 között az asztalitenisz VB küzdelmei kerültek sorra. CTK felv. A világ legjobb női kosárlabdázói A dél-koreai vezetők provokációja zavarta meg a világbajnokságot Prágában szombaton éjjel befejeződött az V. női kosárlabda-világbajnokság, melyet a Szovjetunió csapata veretlenül nyert meg. A VB utolsó mérkőzésének lejátszása után a csapatok felvonultak a sportcsarnokban, ahol felhúzták az első három helyezett országának zászlaját, a győztes tiszteletére pedig felhangzott a szovjet himnusz. A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség brazil elnöke, Dos Reís Carneiro adta át az arany-, eziist-, illetve a bronzérmeket. A dél koreai csapat nem várta be a világbajnokság befejezését, utolsó mérkőzése után azonncl elutazott. A dél-korealak már akkor megkapták az ezüstérmeket. A VB végeredményét az alábbi táblázat ismerteti: 1. Szovjetunió 5 5 0 371:259 10 2. Dél Korea 5 4 1 340:339 9 3. Csehszlovákia 5 3 2 315:263 8 4. NDK 52 3277:298 7 5. japán 5 1 4 250:309 6 6. Jugoszlávia 5 0 5 269:336 5 A VB-n résztvevő csapatok edzői így állították össze a világválogatottat; Prokopenko — Szmildzsina — Orel — Park Sin Dzsa — Jokojaina. A világ jelenlegi legjobb ko• • • m • sárlabdázónője elmét a dél-koreai Park Sin Dzsa kapta. • Április 22-én, szombaton kiutasították Csehszlovákiából KimCsuwan-Lhwan dél-koreai állampolgárt, aki vezetőként részt vett a női kosárlabda-világbajnokságon. Kim-Csuwan-Lhwan és a sportküldöttség további tagjai röplap~ kat terjesztett, amelyek dnrván támadták a baráti országokat ég a nemzetközi munkásmozgalmat. A nyomtatványok egyetértettek az amerikaiak észak-vletnaml agreszszíójával. E tevékenységre a sportküldöttség a hivatalos dél koreai hivataloktól kapott utasítást. Tekintettel arra, hogy Kim-Canwan-Lhwan a meg nem engedhatfi provokáció közvetlen szervezője volt, tudatták vele, hogy a 68/1965 sz. törvény 3. cikkelya első bekezdésének értelmében nemkívánatos további tartózkodása Csehszlovákiában, és felszólították, hogy hagyja el a csehszlovák területet. Kim-Csuwan-Lhwan a Német Szövetségi Köztársaságba ment, ahová a világbajnokság befejezése után a dél-koreai sportk.Idöttség többi tagja is kfivette. A külföld sportja • Román-magyar barátságos teniszmérkőzés folyik Bukarestben. A románok 2:l-re vezetnek a Gulyás nélkül szereplő magyar csapat ellen. • Nemzetközi röplabda-torna kezdődött Varsóban. Az első eredmények: Magyarország—Jugoszlávia 3:2, Lengyelország „A"—Lengyelország „B" 3:0. • Magyarország—OSZSZSZK sakkmérkőzés kezdődött Budapesten. Az első napon a vendégek 4:2 arányú vezetésre tettek szert, hat játszma függőben maradt, köztük a Szpasszklj—Portisch küzdelem is. • Szovjetunió—Olaszország úszóvladait rendeztek a Junior versenyzők részére. A Szovjetunió (fiúk) 50:32, Illetve (lányok) 48:28 arányban győzött. • Kanadában, a Stanley Kupa döntőjében Toronto 3:0-ra nyert Montreal ellen. • A dániai Esbirgben nemzetközi asztalitenisz versenyt rendeznek, melyen részt vesz Miko, Stanek és Lužová ls. • A Szófiai Nagydíjért kiírt kosárlabda-torna döntőjében Varsó 75:67 arányban legyőzte Budapest csapatát. NEM SOK JÓT ÍGÉR A BUDAPESTI „SOVÁNY 1.0" Magyarország—Jugoszlávia 1:0 (1:0) Gyér látogatottság előtt a francia Ellet sípjelére a két együttes a következő felállításban szerepelt. MAGYARORSZÁG: Tamás, — Káposzta, Mészöly, Szűcs, Ihász, — Varga, Rákosi, — Molnár, Bene, Albert, Farkas. JUGOSZLÁVIA: Pantelics, — Fazlagics, Rasovlcs, Brncsics, Damjanovics, — Becse jac, Holcer, — Melics, Haszanagics, Lamza, Dzsajics. Varga 30 m-es lövése volt az első esemény, amelyet Pantelics védett, majd Bene beadása nyomán Albert fejese a felsőlécen csattant. A szél erősen befolyásolta a játékot. Az ellentámadások során Dzsajics kétszer tette próbára a újonc Tamást. A 25. percben mintegy 18 m-es szabadrúgáshoz jutott a magyar csapat és Bene bombája ellen nem volt orvosság. A 35. percben tömegjelenet volt a jugoszláv kapu előtt, de a labda elakadt az „emberrakásban". Szünet után főleg a Jugoszlávok részéről vált élénkebbé a játék. Igaz, hogy nagy igyekezetükben rengeteget szabálytalankodtak. Valóban modern és eredményes támadást a második 45 percben hiába várt a nézősereg. A magyar csapat védelme jói állt a lábán, de nem volt meg az összekötő kapocs közte és az „ú. n." támadósor között. Tamás bemutatkozása jól sikerült. Káposzta és Ihász jól látta el védő feladatát és szélsőként is átlagon felülit nyújtott. A védelem tengelyében Mészöly korlátlan úr volt. Szűcs bemutatkozása a találkozó egyik fénypontjának bizonyult. Varga ismét meggyőzött mindenkit arról, hogy a rája bízott szerepkör nem neki való. A szerelésben sokat hibázott és tartogatta a labdát. Molnár rohant, de eredmény nélkül. Benét gólján kívül még egy váratlan lövése dicsérte. A mezőnyben nem volt társai hasznára. Albert küzdött, irányított, de máskor megcsodált fejesel ezúttal célt tévesztettek. Nem volt elég gyors. Farkas Igazolta, hogy nincs formában. A kapura nem volt veszélyes. Rákosi főleg a mezőnyben vétette magát észre, de szintén messze van a legjobb formájától. A jugoszláv együttesben Pantelics kiválóan védett. A védelemben Rasovics és Fazlagics volt a vezér. Elől Haszanagics és Dzsajics okozta a legtöbb gondot az ezúttal meglepően megbízható magyar védelemnek. A találkozón megfigyelőként jelen volt Kessler, a holland, valamint Schön, az NSZK válogatottjának szövetségi kapitánya. Az előbbit érthetően elsősorban a magyarok, az utóbbit a jugoszlávok játéka érdekelte. (Magyarország május 10-én játszik Budapesten Hollandiával, míg Belgrádban május 3-án az NSZK szerepel, mintkét esetben EK találkozóról van szó.). A magyar válogatott lassú, gyatra játékot mutatott be. Ez nem lenne elég az EB selejtezői során. (zaj VOJVODINA—MAGYARORSZÁG „B" 1:1 (0:0). Felhőszakadás után rendezték meg a mérkőzést, melynek csak ezer nézője volt. A 68. percben Dunai a magyar csapatnak szerezte meg a vezetést. Ä 92. percben (I) egyenlített a Vojvodina Krivieš góljával. A rossz talajon folyamatos játékről szó sem lehetett. Géczi, Bakos, Nagy és Kovács volt a magyar „Beválogatott négy legjobbja. JUGOSZLÁVIA—MAGYARORSZÁG 0:0. Az utánpótlás válogatottak mérkőzése Belgrádban. Ezen a találkozón is végig zuhogott az eső, s a síkos talaj nehéz feladat elé állította a kevés tapasztalattal rendelkező Játékosokat.